Egy ​halott Varsó és Krakkó között

Páskándi Géza - Beavatkozás
Eszembe ​villant a kalamáris. Kezemet felemeltem, s az asztal sarkából többször a kalamárisba lőttem. Sikerült! Két lövésem a kupakba talált, s a kőajtó lassan csukódni kezdett. A testőr villámgyorsan, nagy ívben az asztallapra ugrott, alulról nem lőhettem rá, az asztal sarkán felemeltem a csuklómat, rúgott, s a fegyver kihullott a kezemből, utánakaptam. Ráhasalt az asztalra, sejtettem, mi a szándéka: alá akar lőni. A gomba alakú asztal lába körül megpördültem, és a másik oldalon lecsüngő bokáját megcsavartam. Nagyot üvöltött, revolveréből két lövést adott le, kiugrottam, bokáját nem eresztettem el, testét magam után vonszolva felkaptam a revolveremet: nagy erővel rántotta ki lábát, már nem tudtam a hasába rúgni. Ebben a pillanatban a másik fektéből kínlódva felemelkedett, s reám lőtt: a golyó a fejem mellett szisszent el. Szaladni kezdtem a sziklarés felé. Golyók üldöztek, lövések fütyültek utánam, lélekszakadva ugrottam egy résbe. Néhány lépés után a kis körpatak vizével találtam magam szemközt. S mintha gyorsított filmet látnék szemlátomást duzzadni kezdett. Csak most értettem meg: ennek a kis körpataknak több ága volt, és az a hivatása, hogy veszély esetén zsilipeit leeresszék, s a duzzadt víz megvédje, elzárja a barlangtemplomot. Ha a víz eltorlaszolja az utamat, azt hiszem ez lesz az első és utolsó filozófiai bűnügyem.

Hernádi Gyula - Borotvált ​tabló
"Tschallner ​hunyorogva áll a szoba közepén. A férfi megfogja a karját, végigvezeti a falak előtt. Megállnak a tömeggyűlés képe előtt. A férfi a falra mutat. - Keresse meg magát rajta! - mondja nyersen. - Kérem, én nem lehetek rajta. - válaszolja Tschallner. - Miért ne lehetne? - Akkor én hadifogoly voltam Montenegróban. - Montenegróban? - kérdi a férfi. - Igen, Teplievóban, a negyvenhármas gyalogezreddel kerültem a fogságba. - Akkor ismeri Boltzhard századost? - Nem hallottam. - Hogy is hívják Teplievóban a tábor mellett azt a nagy tavat? - Kicsierka. - Teplievóban nincs tó. - Van, kérem, fürödni szoktunk benne. - Na, jöjjön közelebb, nézze meg jól ezt a képet. Melyik maga rajta? Tschallner odalép a kép elé. Elkezdi számolni a fejeket. Felnyomja az arcát az azonosulás vigyázó, puha szándékával. Rámutat egy nagyon apró, szürke pontra. - Talán ez, kérem... - mondja halkan."

Beke Kata - J. ​B. Pendragon igaz története
John ​Bonaventura nem halt meg. Komédia volt a halál is, a végrendelet is, no persze a barátaira hagyott ékszerek és műtárgyak valódiak voltak. Amikor a zseniális szélhámos St. Germain és a reménytelenül középszerű Lenglet de Fresnoy a ravatala mellett álltak, megrendülten az átélt iszonyattól és a mulandóság látványától, John Bonaventura mindent megtett azért, hogy fenséges halottnak lássék. Még az arcát is bekente volt meszes festékkel. Közben pedig fülelt, hogy mit mondanak róla. Elégedett lehetett. Derék fickó volt, és jó barát. A titkát is megosztotta velünk, noha végül is abba halt bele -mondta St. Germain. - Persze nem csoda, hogy nem élte túl az izgalmakat. Ahhoz túl sokat zabált egész életében - jegyezte meg Lenglet de Fresnoy. - Mindenesetre szép tőle, hogy nem feledkezett meg rólunk. - Ha tudom, hogy ilyen kevés van hátra szegénynek, nem csapom le a kezéről azt a tizenhárom éves leánykát. De hol lehet a varázspálcám és az üvegcsém, nem láttad? - dünnyögte St. Germain. John Bonaventura mosolygott magában. A varázsszerek jó helyen voltak: a feje alatt.

Baráth Lajos - A ​szörnyeteg
"- ​Figyeljenek, emberek - Bakos elmondta, mit kér tőlük. - Puska nélkül üljek egy istállóban? Rám gyújtják! - ugrott fel a kovács. - Magának itt az enyém! - s a kezébe nyomta a madzagos puskát. - Öt töltényt kapnak... - Kevés! - ...Meg egyet a csőbe! Többet nem adok. Csak lábra lőjenek! Értik? Élve kell Vojdics. A társa is! Mind élve kell. Nincs rájuk bizonyítva a gyilkosság. - Kristóf is megjött; már messziről kiabálta kárörvendően: - No, a tanyasi asszonyok megitták a sok vodkát! De egy se jött papírosért... Nem osztanak azok földet! Munka van vele. A cselédembernek meg nem fűl a foga a munkára... Majd ha korbáccsal verik őket! Az kéne ezeknek: urasági intéző, kasznár, kolomp! - Ne örüljön már! Jut itt mindenkinek föld. Ha ma nem kell, majd kell holnap! - Nem örülök én! De az tény, hogy a tanyasiaknak nem kell a föld, én meg nem tudok a falusiaknak egy sírra valót se adni! Hát ez a demokrácia? Ez az egyenlőség?! - Nem azért hívattam! - s mutatta a két embert, akik a fegyvereket szorongatták. - Maga Papp Imrével vált... Az istálló előtt ülnek, mindenre ügyelnek. Napközben, éjszaka! - Aztán kiment a tanyára, a dombra, de nem lett okosabb."

Örkény István - Négykezes ​regény
"Hohó ​- szólalt meg Déry. - Álljunk csak meg egy percre. Fölpattant, elsétált a szőnyegig, lenézett a tóra, visszajött, és gondolataiba merülve az asztalra könyökölt. - Mi bánt - érdeklődtem. - Olvasd csak el, amit írtunk. Nem elég, hogy összevissza járnak a vonatok, mi még a badacsonyi sebest is késéssel indítjuk el a Déli vasútról. Mit fognak ehhez szólni a fejesek? - A mi vonatunk tényleg öt perc késéssel indult. - Őszerintük viszont nem ez a tipikus. Egy ideig csak hallgattunk, töprengtünk. - Tibor! Vegyük olybá, hogy a lelkes mozdonyvezetőnek sikerül behoznia a késést. - Nem hangzik rosszul. Föltéve persze, hogy hőseink ezáltal elérik a Szigligetre induló hajót. - El fogják érni - nyugtattam meg. - Úgy véled, hogy ezzel eleget tettünk a forradalmi romantika követelményeinek? - Eleget tettünk. - Lehet - bólintott Déry. - De talán nem ártana, ha egy füst alatt egy kis önkritikát is gyakorolnánk. - Az sem árt - mondtam, és fölvettem a tollat. - A második fejezet következik."

Csák Gyula - Glemba
"Azt ​is gondoltam a továbbiakban, hogy engemet senki nem vádolhat, amiért most beszeszeltem egy cseppet, mert én amúgy rendes ember vagyok, és eltartom a családomat. Most is a családomért rúgtam be - erősítettem magamban az önvédelmet -, mert a feleségem akarta, hogy idejöjjünk házat venni, s én beleegyeztem, főképpen a gyerekek miatt, akinek szüksége van a büdös pesti levegő helyett az itteni levegőre és mozgástérre... Ámde ennek az itteni letelepedésünknek minden terhét én viselem, s az is a terhek közé tartozik, hogy vedelem itt a rossz borokat a parasztokkal... Annyit azért felfogtam a maradék eszemmel, hogy hiba lenne a kocsmába mennem, hiszen vigyázni kell itt a jó híremre, viszont ott a drága Glemba... Jó bora van, szívesen adja, senki se tud róla... s különben is fontos odamennem, hiszen tisztázni kell, hogy mit is akar azokkal a zacskókkal, amiket állítólag ő adott a kezembe... Némi tévelygés után ráleltem a megfelelő útra, és hamarosan Glemba utcájába értem. Legnagyobb ámulatomra fekete Mercedes állt térdig érő vesszőkerítés előtt. Ez úgy meglepett, hogy egy ideig legyökereztem, és farkasszemet néztem a sofőrrel, s tartottam tőle, hogy elébem állna, ha be akarnék menni..."

Csák Gyula - A ​legnagyobb sűrűség közepe
"Ahogy ​egymásba akadt a tekintetük, pillanatig úgy tűnt Sadeczky doktornak, mintha kitisztult volna az apja szeme. Összébb húzódtak táskás szemhéjai körül a ráncok, kitágult a pupillája, s valami fény villant a közepéből. Olyan volt, akár egy nagyon távoli robbanás. Olyan, mint amikor pulzál egy hideg fényű, parányi csillag. Valóban pillanatig tartott csupán ez a fényjelenség, de beletalált a célba. Ifjú Sadeczky felfogta, hogy az apja átlát őrajta. Nyilván megértette még így, félrészeg állapotában is, hogy mire gondol a fia, és jelezte is, hogy megértette. Ugyanakkor meg is fenyegette érte. Gonoszság volt abban a felvillanó fényben, és valamilyen gúny. Belerezdült Sadeczky, mert így kétszer akkora termettel is mindenfajta emberi meg társadalmi előnyökkel rendelkezve is félt az apjától. Fölötte állt delejes hatalommal, és uralkodott rajta az apja akkor is, amikor elesettséget mutatott, siránkozott és kunyerált. Szánandó volta mögött mindig rejlett annyi éleselméjűség, amennyi érdekei védelméhez kellett. Ravaszdi és alamuszi zsarnoknak látta az apját a fiatal Sadeczky, olyan embernek, aki a markában tartja, és évtizedek óta zsarolja őt pusztán azon a címen, hogy a fia."

Kunszabó Ferenc - Hét ​nap a hegyen
"A ​vihar elvonult éppolyan gyorsan, ahogy rárohant a tájra. Az ég kék lett egyvégtében, és a Balatonból fölsejlett az újhold félig telt karéja. Felültünk. Hirtelen észrevettem, hogy Eszter háta mögött autó áll. Ütemesen ring a kocsi hátsó két kereke. Sohasem gondoltam volna, hogy kivülről ilyen muris, ha kocsiban szeretkeznek. Eszter fölállt, nem nézett rám. Elindultunk. Több kocsi vesztegelt egymás mellett, és hirtelen rájöttünk, hogy a Bormúzeum felé közeledünk. Kivágódott egy ajtó, és valaki azt harsogta: - Tiszta, világos, uraim! - Népes társaság buggyant ki az útra, magyar, francia, német szavakat röptetve. Egyszeriben tele lett velük a világ. Eszter megfogta a kezemet. Nem lehettünk valami szívderítő látvány sáros ruhában, csatakos hajjal. Egy franciának megállt a nadrágslicce felé tartó keze, és hangosan hátrakérdezett.: - Ezek kik? - Nem tudom - felelt valaki. Franciánk azonban nem hagyta annyiban. Nyilván bosszantotta, hogy megakadályoztuk egyszerű anyagcseréjének befejező aktusában: - Azt mondtátok, Magyarországon nincsenek se koldusok, se hippik! Az előbbi hang előrejött, és egy magas, legalább kilencvenkilós hústömegben testesült meg. Eszter el akart futni."

Odze György - Tőled ​függ
"Turkál ​a lemezei között, kívánja a zenét, ujja végigfut a tasakok bordáján, kiemeli a Brahms Elsőt, megvan, most megy majd az írás, először azonban levelet fogalmaz Raffael Mártának, bocsánatkérés, magyarázkodás, csak legyen valaki, aki az ő testét is kívánja, valaki, akivel reggel megint hálátlan lehet, nem számít válaszra, talán csalódna is, ha a lány visszajönne, aztán összegyűri, ropog a papír a tenyerében, az ablak előtt áll megint, a sötét kertet figyeli, most kell döntenem, folytatom-e a regényt vagy sem, százéves örökölt, a sejtjeibe épült félelmek fészkelődnek benne, fél a bukástól, a sikertől, minden ami befejezett, veszélyt hordoz magában, nem szívesen gondol a jövőre, nem készít terveket, egy pohár konyak, az üveget már fejtetőre kell állítania, hogy az utolsó csepp is a nyelve hegyére gördüljön, az ablak előtt elrohannak a kifutópálya fényei, a felszállás sikerült, távolodik a földtől, amelyen sohasem tudta megvetni a lábát."

Tutsek Anna - Cilike ​búcsúja
Az ​egykor és ma is népszerű "Cilike"-sorozat zárókötetét tartja kezében az olvasó. A kedves, vidám, mulatságos baleseteiről, kalandjairól ismert Cilike most már nagymama. Megöregedett, túl van az élet sok szép és sok nehéz, néha bizony tragikus eseményén. Régi jókedve, vidámsága ma is jellemzi, de a régi, bohókás Cilike azért már a múlté. Most unokáin a sor, s elsősorban Sárikán, a legfiatalabb unokán, aki szerelmes, de a Cilike-történetek hagyományai szerint valami közbejön... Ott van azonban Cilike-nagymama, s bölcsessége segít túljutni az akadályokon... S Zsuzsikának, a másik unokának megszületik a kislánya, akit Cilikének hívnak, s aki már egészen kicsinek éppen olyan, mint a nagymama volt fiatalkorában...

Kosztolányi Dezső - Nero, ​a véres költő
Kosztolányi ​Dezső történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költő-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy művészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitűzéseitől. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a művészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelőjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál - üldözi. Környezete retteg tőle, mert egyetlen nem tetsző mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mű, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereplőit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a "véresen-fájó dilettantizmus" drámájában a hatalom és művészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mű első megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsőről, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett.

Szabó Magda - Az ​őz
Az ​őz gyilkosok és áldozatok regénye. Gyilkolt Józsi, a Három Huszár kocsmárosa, és gyilkolt Encsy Eszter, a történet hőse, a színésznő: ki-ki a maga eszközeivel. De a két gyilkos mögött ott lapul a harmadik is, a legveszedelmesebb: a kor, amelyben a színésznő született, amely iszonyatba fullasztotta gyermekéveit, aknamezőre küldte Emilt, korai sírba a munkára képtelen, virágait babusgató édesapát, s örökre kipusztított Encsy Eszterből minden hitet, bizalmat, örülni tudást. Mindaz, amit az élettől kap, későn érkezik: sem siker, sem elismerés, sem pénz, még szerelem se váltja meg többé iszonyú önmagától. És Encsy Eszter, ahogy attól a társadalomtól tanulta, amelyben él, amely fölnevelte, öl: megöli az egyetlen embert, aki valaha szerette, és tettével halálra ítéli önmagát is. Az őz megjelenése idején 1959-ben úgy robbant, mint a bomba. Hermann Hesse ajánló sorai egyengették külföldi útját, azóta harmincöt nyelven olvasható. Én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom: félek tőle. Pedig a nemzetközi sajtó akkor tanulta meg szülővárosom, Debrecen nevét, mert úgy értékelték: ...míg a történet gyilkosai és áldozatai megfutják pályájukat, a regény lapjairól az irgalmatlan szenvedélyek forróhidege fagyaszt-éget.

Kosztolányi Dezső - Pacsirta
Pacsirta ​nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei - kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia - régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát - könnyű kézzel, halálos biztonsággal - ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.

Babits Mihály - A ​gólyakalifa
Tábory ​Elemér, a regény hőse kettős életet él. Ha "fekete Álma" nem árnyékolná be az ébrenlét óráit is, "Sonntagskind" lehetne, a szerencse gyermeke, akinek kedvez a sorsa, s akiben a képesség is megvan a boldogulásra és a létezés örömeinek teljes átélésére. A szorongató éjszakai álmok s az álmok emlékei azonban győznek a valóság fölött, eltömik az öröm forrásait, félelmetes hatalmukkal átrendezik, megváltoztatják Tábory Elemér belső világát. A folyton megújuló álomkényszer megalázó sorsot rajzoltat a képzelettel, nyomasztóan, kínzóan teljeset, amely csak asszociációkkal kötődik a másikhoz, s mely sokkal több emberé, mint a másik. Tábory Elemér álmában előbb egy asztalosinas életét éli, akivel kegyetlenül bánnak, s aki a kegyetlenkedésekre maga is brutalitással felel, azután pedig napidíjas pesti írnokként tengődik - nélkülözések, félelmek, szorongások között - egészen az öngyilkosságig. A gólyakalifa a személyiség-megoszlás modern, világirodalmi rangú regénye, s egyben izgalmasan szép vallomás is az emberi elkötelezettségről, a szenvedélyre való belső készenlétről. "Mintha életem, s talán minden költő életének szimbóluma volna - írja Babits Mihály -, mely külsőleg simán foly, s csak belül gyötrődik, álmaiban."

Krúdy Gyula - A ​podolini kísértet
E ​rendkívül népszerű, ifjúkori regényét 1900-ban írta Krúdy Gyula. Podolin, melynek sajátos levegője Wart Erzsébet és Prihoda Ancsurka, Kavaczky György és Riminszky Kázmér meg az öreg vak trombitás sorsát meghatározza, nagy szerepet játszott Krúdy Gyula életében és műveiben. E szepességi kisvároska nevét ő rajzolta be a magyar irodalom térképére, bár Krúdy Podolinjának kevés köze van a valóságos kisvároshoz, de annál több az álmokhoz, a csodákhoz, elködlő kísértetekhez és tenyeres-talpas cselédlányokhoz, a Krakkói kalaphoz címzett fogadó rejtélyeihez és szépasszonyok őz-bokájához.Podolin Krúdy tollán a múlt, a csodák városa. A regény hősnőjének, a hajdani óráslány, majd műlovarnő, később férfiruhába öltözött várúrnő, végül pedig eleveneket büntető-jutalmazó kísértet, Wart Erzsébetnek az alakja Jókai és Mikszáth romantikáját idézi, de a hangulat, amely végigömlik a regényen, Krúdy műveinek jellegzetes atmoszférája, "az élet álom" költőjének varázslata. A podolini kísértet Krúdy ifjúkori regényei közül a legszebb és legmaradandóbb írás: népszerűségének és halhatatlanságának ez a titka.

Ottlik Géza - Hajnali ​háztetők
Könnyednek ​látszó kisregény. Néhány ecsetvonással elénk varázsolja a 30-as és az 50-es évek Magyarországát. Halász Péter életművész (szélhámos? csaló?) életének epizódjait egy róla festett képe apropóján meséli el Both Benedek (Bébé). Bár előbb jelent meg, mint a regény, az "Iskola a határon" néhány szereplőjének felnőtt életéről szól ez a történet. Izgalmas megfigyelni a két műben megtalálható átfedő motívumokat. Rátóti Zoltán remek előadását hallgatva módunk van megismerni Ottlik nézeteit szerelemről, barátságról, hűségről, árulásról és nem utolsó sorban a művész és a művészet feladatáról.

Móricz Zsigmond - Pillangó
Pillangó. ​A szép és csapodár szerető jelképe - meg a reménytelen szerelemé Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika elemi erővel fellobbanó, társadalmi konvenciókkal szembeszálló szerelmének története a szerző meghatározása szerint "idill". Móricz könnyű kézzel, napok alatt írta meg a korántsem idilli helyzetet, amelyben két felfogás áll szöges ellentétben egymással: a nagy alföldi mezőváros peremén boldogulni megtanult öregeké, és a fiataloké. Jóska és Zsuzsika szülei a már kialkudott, érvényes szokáshoz kötődnek, ők akarják megszabni a "ki kivel házasodjék" törvényét, melynek alapja az anyagi biztonság. Minden eszközzel próbálják megakadályozni a fiatalok egybekelését. Jóska és Zsuzsika a szív, a szerelem jogán a lehetséges, a vágyott világ fölépítésére törekednek. A boldogságért azonban nemcsak szüleikkel, hanem egymással, egymásért is meg kell küzdeniük.

Móricz Zsigmond - Rokonok
Kopjáss ​István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok főügyészének. Kultúrtanácsnokként - más szóval utolsó senkiként - dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióba juttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki előre köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát - hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon - mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség őre lesz a városban, s kitartó munkával - ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket - talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan előbukkanó rokonok, akik most mind Kopjáss pénzét s befolyását lesik, s még inkább az új főügyész előtt lassanként feltáruló igazság: a kéz-kezet-mos panamázások kibogozhatatlan szövedéke. Móricz először 1930-ban, majd átdolgozott formában 1932-ben megjelent regénye azóta klasszikus példázattá vált, amely örökérvényűen mutatja be a hatalom mámorát s az aljasító körülmények közé került egyszerű ember vergődését. Bár a Rokonok csak egy pillanatkép az 1920-as évek végének Magyarországáról, a kórképet ma is hátborzongatóan pontosnak érezhetjük. Kötetünkben a regény mellett a belőle készült színpadi művet is közöljük: a komor hangulatot Móricz itt derűs elemek sokaságával oldja fel, s a regényben sodró realizmussal ábrázolt gondolatot itt pörgő, komikus jelenetekkel, lenyűgöző dramaturgiai profizmussal közvetíti, bizonyítva, hogy a színpadi műfajnak is újító, nagy mestere volt.

Szerb Antal - A ​Pendragon legenda
Egy ​fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal. Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében. A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.

Mikszáth Kálmán - A ​Noszty fiú esete Tóth Marival
Mikszáth ​Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című, 1908-ban megjelent regényének alapötletét hírlapi szenzáció szolgáltatta: a századfordulón egy milliomos bácskai polgár leányát megszöktette egy dzsentri fiatalember. Miután az ifjú hölgyet ily módon "kompromittálták", az apa látszatra beleegyezett a házasságba, az esküvő napján azonban külföldre küldte leányát, s a hozományvadász hoppon maradt. Az ilyen néven nem létező, de nagyon is valóságos Bontó vármegyében (ahova Mikszáth szerint "a francia forradalom szele még mostanáig sem fujt be") élő, szerteágazó rokoni kapcsolatokkal rendelkező Noszty család egy szépreményű sarja, Feri is hozományvadászatra indul. Ez a "vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas és nagy kártyás" ifjú ember előbb nyalka huszár hadnagyként egy dúsgazdag felvidéki polgárlány kezét akarja elnyerni, ám egy váltóhamisítás miatt el kell tűnnie a színről. Másodjára az Amerikából multimilliomosként hazatért Tóth Mihály leányára veti ki a horgot. A dologba be van avatva a Noszty család összes öregasszonya, akik szövik-fonják a szálakat: minden részletében kimunkált haditervet készítenek, különös tekintettel arra, hogy Tóth Mari gyanakvó természetű, s az a rögeszméje, hogy mindenki csak vagyonáért akarja feleségül venni. Már majdnem sikerül nyélbe ütni a dolgot, amikor a véletlen - amely eddig mindig segítségükre volt - közbeszól: Feri egykori ezredparancsnoka leleplezi a könnyelmű, sőt a becstelenségtől sem visszariadó fiatalember múltját. S most, hogy a család praktikái csődöt mondtak, Feri is a "kompromittálás" bevált módszeréhez nyúl. A dzsentrivilág íratlan törvényei szerint immár szabad az út a milliókhoz. Tóth Mihály, a kemény gerincű polgár azonban közbelép, úgy véli, itt az ideje, hogy szakítson "ezzel a korhadt elvi tétellel..."