Ajax-loader

Az ​első huszonöt év
Egy anekdotával szeretnénk kezdeni.
1957 elején, mikor az egyik éjszakába nyúló gyűlés után végleges formát öltött a Melbourne Hungária Soccer Club megalakulása, s megittuk rá az áldomást, valaki – már nem tudni hogy ki – az utolsó szó jogán viccesen megjegyezte: ne aggódjatok gyerekek, csak az első 25 év lesz nehéz….
Nos, ez az első huszonöt esztendő hihetetlenül gyorsan eltelt. Sikerek és balsikerek váltogatták egymást, játékosok, edzők, vezetőségek garmadája jött és ment, végleges otthont keresve vándoroltunk pályáról pályára, ám ha valaki megkérdezné, hogy nehéz volt-e, nem tudnánk határozott választ adni.
Jubileumi évkönyvünkben sem célunk a válasz keresése, helyette klubunk történetét próbáljuk bemutatni évről-évre, úgy ahogy történt, nem szépítve, nem is csorbítva a 25 év érdemeit, eredményét.
Egy valami volt csak nehéz: a jubileumi könyv összeállítása. Szerkesztőbizottságunk a Magyar Élet 25 évkönyvét lapozta át (kb. 20 ezer oldal), mellette 3000 fénykép közül válogattunk. Igyekeztünk kapcsolatot teremteni mindenkivel, aki valaha is közreműködött a Melbourne Hungária felvirágoztatásáért.
Ennyi munka után könnyű elképzelni, hogy imitt-amott becsúszhatott néhány apróbb hiba könyvünkbe, kimaradt egy-két név, lehet, hogy az adatok sem mindig egyeznek a tényenként elkönyvelt emlékfoszlányokkal.
Csak egyet tudunk mentségünkre felhozni: a jóakarat, a jószándék vezette könyvünk fonalát, épp úgy, mint ahogy a jóakarat, a jószándék vezetett és vezet minden egyes sportembert, aki valaha is szívén viselte a Melbourne sorsát. Ennek köszönhető, hogy 25 év után megújult reményekkel várhatja a Melbourne Hungária Soccer Club a következő huszonöt évet – amely minden bizonnyal könyebb lesz, mint az első 25 év volt.
A jubileumi évkönyv szerkesztői:
Agárdy Ferenc
Hargitay Béla
Hargitay István
Kun Endre
Márffy Attila

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók