Ajax-loader

A ​kilencvenéves korában, 2005-ben meggyilkolt Roger testvér számára a keresztények egységének keresése nem elmélkedési téma volt, hanem nyilvánvaló tény. Számára a legfontosabb az evangélium megélése és a többi embernek való továbbadása volt. És az evangéliumot csak közösségben lehet megélni. Nincs értelme külön utakon járni.

Már nagyon fiatalon érezte, hogy a közösségi élet a kiengesztelődés jele lehet, egy olyan életé, amely jellé válik. Ezért gondolta úgy, hogy összegyűjti azokat a férfiakat, akik elsősorban a kiengesztelődést keresik: ez a taizéi közösség elsődleges hivatása, létrehozni a “közösség példázatát”, a kiengesztelődés kicsiny látható jelét. Minden más ennek gyümölcse lett életükben: így például a szenvedők, az üldözöttek és a legszegényebbek sorsában való osztozásuk a világ számos országában, vagy az imádságra és csöndre vágyó fiatalok tízezreit vonzó nemzetközi ifjúsági találkozók szervezése is.

A Szentlélek által Isten minden emberben jelen van. Roger testvér a szívében hordozott minden embert, minden népet, különösen a fiatalokat és a gyermekeket. A közösség iránti szenvedélyes szeretet hatotta át. Gyakran ismételgette e szavakat: " Krisztus nem azért jött a földre, hogy új vallást alapítson, hanem azért, hogy minden ember számára elhozza az Istennel való közösséget."

Egyik legfontosabb törekvése az volt, hogy ezt elérhetővé tegye a fiatalok számára, felszámolva az útjukban álló akadályokat. Tudta: az egyik legnagyobb gát az az istenkép, amely Istent szigorú bírónak mutatja be. Egyre tisztábbá vált számára az a gondolat, amelyért mindent megtett, hogy életével közvetítse: Isten csak szeretni tud.

E kötet Roger testvér írásai, vallomásai, a kortársak emlékezései tükrében, számos kép segítségével idézi fel a XX. század egyik legnagyobb hatású Krisztus-követőjének személyét és az általa életre váltott lelkiséget. Példája mindannyiunkat megszólít: Válaszd a szeretetet!

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók