“Egy marék bolondság” – írta műve alcíméül Füst Milán a kéziratra. S voltaképpen valóban, nem más ez az abszurd-groteszk történet a cirkusz világából a világ cirkuszába vettetett bohócról, aki elindul, hogy csodálatos kalandok során dicsőséget szerezve elnyerhesse a kígyónő, Anglája Szűz kezét.
Ám mivel Füst Milántól való, “a bolondság” egyúttal filozofikus mesévé is válik.
“E kis könyvben fejetetején áll a világ, s aki kedvét akarja lelni benne, annak is a fejetetejére kell állnia” – vezet be minket Goldnágel Efráim, a sanda bohóc világába a szerző. – “Vagyis: e kis könyv szereplői fajankók. S amit végbevisznek: bakugrások. S mikor közrebocsátom, az a reménység vezet, hogy nyílván kívülem is akadnak olyanok, akik a fajankók képtelenségein mulatni tudnak és különösen akkor, ha képesség rejlik mögötte.”
Az életmű-sorozat e rendkívüli darabja Szűcs Édua ráérző rajzaival kerül most az olvasók elé.
Kapcsolódó könyvek
Rott József - Megszállók és megszállottak
Rott József az újabb magyar próza egyik - tehetségét már eddig is nyomatékosan bizonyított - , legizgalmasabb alkotója. Olyan realista hajlamú modern író, aki elbeszéléseinek, kisregényeinek világát éppúgy képes konkrét tényekkel, vaskos életanyatokkal hitelesíteni, mint hangsúlyosan atmoszférikus, lírizált nyelvezetével, helyenként balladisztikus szerkesztésmódjával már-már mítoszivá emelni. Kötetben eddig csak tematikus válogatásai jelentek meg, a bányászvilágot, a kemény, embert próbáló bányászsorsot illúziótlanul és a XX. század átívelve megidéz elbeszéléskötetei, a dél-alföldi nehéz sorsú emberek jelenkori, hétköznapi életének és általánosabb érvényű sorsképleteinek mély valóságismeretéről tanúskodó irodalmi igényű tablói.
Új kötetében a szerző különböző történelmi korokban és helyeken vizsgálja az ellentétes erők között őrlődő egyén cselekvési lehetőségeit. Úgy jutunk el a hol feszes ívű, hol lassúbb folyású történetek során az azték birodalomból, a második világháborús olasz kisvároson át az ezredforduló Magyarországáig, hogy fokról fokra tartalmat nyer előttünk e két baljós kifejezés: megszállók és megszállottak és a mögéjük gondolt emberek, üldözők és üldözöttek bonyodalmas viszonya.
/Elek Tibor/
Kjell Askildsen - Úgy, mint azelőtt
Nagyon korán kezdtem el olvasni. Mikor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés-ét olvastam, megértettem, hogy az ember tényleg bele tud betegedni az olvasásba, hogy az irodalom ennyire elragadhat. Megismertem azt az erőt, ami az irodalomban rejlik. És nagyon korán olvasó ember lettem. És ez az oka annak, hogy az ember elkezd írni: a közlési kényszer, az önkifejezés igénye. Nem gondolom azt, hogy pesszimista író volnék. Legalábbis arra törekszem, hogy ne legyek az. De a komoly irodalom sajátossága, hogy az ember nem idillekről ír. Engem az emberek érdekelnek. Bármit írok is, a középpontban az ember áll - mondta magáról Kjell Askildsen a Túl sok szó forog a világban című portréfilmben (Duna Televízió, 2010). Az 1929-ben született Kjell Askildsent a háború utáni skandináv irodalom megújítójaként tartják számon, a norvég minimalizmus atyjaként vonult be a világirodalomba. Bár pályája elején írt két regényt, novellistának tartja magát. 1953-ban jelent meg első kötete, de az áttörést az 1983-ban megjelent Thomas F utolsó feljegyzései a nagyközönség számára hozta meg. Számos díjat elnyert (Aschehougprisen, Doblougprisen, Brages hederspris stb.), az utóbbi években a legfontosabb kitüntetése a 2009-es Svéd Akadémia Északi Nagydíja. Ugyanabban az évben Nobel-díjra is jelölték. Műveit több mint húsz nyelvre lefordították. Kötetünk áttekintést ad Askildsen munkásságáról, a kezdetektől a legutolsó művekig. Askildsennél soha egyetlen fölösleges mondatot nem találunk: a sejtetés, a fekete humor, a letisztult párbeszédek, a jelzőktől mentes nyelv módszerének sajátos vonásai. Írásaiban gyakran foglalkoztatja a magány, a félelem, az emberi kapcsolatok vagy éppen ezek hiánya, de humora, finom iróniája és a szó klasszikus értelmében vett humanizmusa révén mégsem válik pesszimistává. Fekete humor, sejtetés, tárgyilagosság, erős társadalomkritika jellemzi a műveit.
Nádas Péter - Talált cetli
Ezek az írások lettek. Újságokban és folyóiratokban jelentek meg, vagy irattartóban hevertek. Harminc év alatt sok minden felgyűlik. Általában az alkalom igénye szerint születtek, megrendelésre, vagy csak úgy. Riportok, jegyzetek, naplók, kiállítási megnyitók, halotti beszédek, köszöntő szavak és elemző feljegyzések, csupa olyasmi, ami kétségtelenül az írásos kultúrához tartozik, mégis mellékesként kezelendő. Egyszer egy fafaragó műhelyében álltam, néztem, ahogy dolgozik. A forgács a térdéig ért. Kérdeztem, miért nem viszi ki minden este. Mondta, titkos időszámítás. Vannak írások, amelyeknek megkegyelmezek, nem vetem tűzre őket, s még annak se vagyok megmondhatója, hogy a legérdemesebbeket őrzöm-e meg. Békés, derűs estéken mindenesetre összeraktam, ami megmaradt. Így került egymás mellé a tegnapi és a harminc év előtti, s még annak se láttam szükségét, hogy ezeket az egymástól távoli időket évszámokkal megjelöljem.
Kertész Imre - Esterházy Péter - Egy történet
Ritka pillanat: egy fölkavaró novella (a Kertész Imréé) elkezdi élni a maga életét egy másik író novellájában (az Esterházyéban).
Játék? Kéznyújtás? Irodalom az életben? Vagy élet az irodalomban? Esetleg: a szellem hadüzenete a balkániságnak?
Két mű, kétféle tartószerkezet. Az egyik az önkínzásig önmagát állítja, a másik eljátssza, hogy ő a másik nélkül nem is létezne. Közben egymást hívják, értelmezik, igazolják, akaratlanul és akarattal.
Mindkét hangra, mindkét tudatra, mindkét lélekre, miképpen jobb és bal kezünkre, szükségünk van.
"Nincs bennem szeretet" - így szól az egyik kulcsmondat, megszólal mindkét novellában, s kitart, mint az orgonapont. De így együtt, ebben a könyvben ez a két írás mégis valami mást mond, talán éppen azt, hogy van, kell legyen bennünk szeretet.
Krasznahorkai László - Megy a világ
Megy a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy _„egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik."_ A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: _„hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van."_
Ismeretlen szerző - Test és tükör
"A világon a legnehezebb színjáték a természetes viselkedés", állapítja meg az antológia címadó elbeszélésének hősnője, aki műszerelmeskedéseit egy művárosban metafizikai műmagyarázatokkal igyekszik okadatolni. Ennél talán csak a természetes írás a nehezebb, kivált, ha novelláról van szó, ami Graham Greene szerint a legnehezebb műfaj. Kötetünk huszonegy szerzője számára sem lehetett könnyű ellenállni a csábításnak, hogy valamelyik posztmodern irányzat , az öncélú formai kísérletezgetés felé orientálódjanak. Ezek a jórészt fiatal írók már nem dühösek, nem lázadók, nem törődnek irodalmon kívüli szempontokkal: rájöttek - úgy is, mint fiatalok -, hogy az idő titkánál, a szexnél vagy a női irracionalitásnál aligha van fontosabb és izgalmasabb kérdés. És rájöttek arra is, vagy inkább józan eszük azt diktálta, hogy az angol novella tradícióihoz ragaszkodni nemcsak dicséretes, hanem a legcélravezetőbb is: a jól épített történettel, a fordulatos meseszövéssel, a kiváló helyzet- és jellemrajzzal, a múltat és jelent, régit és újat, a hagyományt és újítást ellenpontozva egyesítő, fanyar humorral átitatott elbeszélésekkel semmi nem veheti föl a versenyt. Tudják ezt az antológia ismert és ismeretlen, született angol és bevándorló szerzői egyaránt, azok is, akik Angliában nevelkedtek, és azok is, akik a világ más tájain - ezért olyan üdítően színes és változatos olvasmány a Test és tükör.
Cserna-Szabó András - Puszibolt
Ez a könyv a boldogságról szól – a pusziboltról, ami hol kinyit (és akkor lesz nekünk nagyon jó), hol pedig bezár (és akkor halálhörgés, siralom). Furcsa egy üzlet ez, sose lehet tudni, mikor fordul meg az üvegajtón a táblácska. A könyvbéli városka lakói mind-mind a boldogságot keresik, persze mindenki a maga módján. Kutatják a szerelemben, az igazságban, az alkotásban, a dicsőségben, a vereségben, a mámorban, a halálban. De nemcsak a puszibolt furcsa, hanem portékája is: a boldogság, akár egy nyálkás, fickándozó harcsa – ahogy megfogjuk, már ki is csúszott a markunkból. Igaz lenne, hogy az élet arra való, hogy csendben elmulasszuk? Vagy ordíthatunk is közben a fájdalomtól? Cserna-Szabó András új könyve olvasható regényként, de akár novellafüzérként is, melynek végén, akár egy krimiben, trükkös csattanó adja meg a választ kínzó kérdéseinkre.
Bartis Attila - A kéklő pára
(...) Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg "ehhez a nyomorúságos román időhöz"? Mi volt az, hogy Marosvásárhely? Mi volt az, hogy vendégbarátság? Miféle morál tette természetessé, hogy egy család öt és fél évre befogadjon egy vadidegent? És így tovább. Az egy más világ lesz. Akkor a Károly... csak egy lesz azok közül a novellák közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél. (...)
Az irodalmat rendszerint elrontja, ha az irodalomról szól. A Károly avagy az irodalom története a ritka kivételek egyike. Az alcím nem kevesebbet ígér, mint hogy ebből a novellából - mintegy mellékesen - megtudhatjuk az irodalom értelmét. És megtudjuk. A legutolsó mondatnál nem lehetne tisztábban, fehér-feketébben kimondani, minek is ír az író: "Mit segíthetek? - kérdeztem, de Károlynak elfogytak a kettesei, a nővér sem akart több pénzt adni egy bolondnak, és már csak annyit hallottam, hogy: kérlek, írjál..." Igen, ezért ír az író: mert tartozik ennyivel egy bolondnak.
Kemény István
Debreceni Boglárka - Bébikommandó
Mondjon valami kedveset és szépet egy nő a másik nőről. De őszintén ám. Esetleg próbálkozzunk azzal egy lépéssel beljebb igyekezve/kerülve -, hogy egy írónő ajánlja az Olvasó figyelmébe egy másik írónő kötetét. Első önálló kötetét. Én most ezt teszem. Kérem, olvassa el a Bébikommandó című könyvet, mert így lehetősége lesz arra, hogy szembetalálkozzon rég elfeledett vágyaival, újra felfedezze azokat az apró moccanásokat, amik nélkül a mindennapokat el sem volna érdemes kezdeni. És azt is megtudhatja ebből a könyvből, mitől indul be a férfivásárlók fantáziája, minek örülnek a leányanyák, és hogyan zajlik egy legénybúcsú. Rezdülések, megfigyelések. Kételyekkel, ugyanakkor bátorsággal vállalt világ. Egy olyan hang, amitől örömet érez az Olvasó. De ami talán ennél is több: önmagának is megörülhet. Mert a Bébikommandó ezt akarja. És higgyék el, el is éri.
Arvo Valton - Végjáték
A kortárs észt kispróza legjelentősebb alkotójának válogatott elbeszélései az elmúlt mozgalmas huszonöt év gazdag termését tükrözik.
Gulyás Miklós - Gyülevész történetek
Gulyás Miklós Óbudai utcák című 2007-ben megjelent könyvében személyes élményeiről mesélt. A Gyülevész történetekben is jóakaratúan cseveg és komédiázik, a megszólítás és a téma azonban más. A másságról ír: népcsoportokról, nemzetiségekről -svéd, indiai, néger, zsidó, lengyel, olasz, de még a holland királynő is-, azok vallási, kulturális, szexuális különbözőségeiről. Gyülevész szemszögből láttatja a gyülevészeket, azok számára, akik máshogy kíváncsiak és azok számára, akik másként is szívesen olvasnak.
Krasznahorkai László - Kegyelmi viszonyok
"Hőseim fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, mint saját eltévedésük helye, s ahol az embernek mindössze egyetlen célja lehet: ezt a tévedést, ennek a tévedésnek a szerkezetét megérteni. Közvetlenül saját nyugtalanságuk okát kutatják, személyes fájdalmukra keresik a gyógyírt, vagy legalább a belátást, hogy nincs gyógyír a sebre" nyilatkozta Krasznahorkai László egy 2002-es interjúban. Ez a bolyongó, gyógyírkereső kutatás jellemzi a Kegyelmi viszonyok novelláinak hőseit is. Kutatnak az áhított rend, a megnyugtató magyarázatok, a megoldásnak tűnő cselekedetek után. Hátha egy jó helyen fölállított csapda, egy gyilkos ütés, egy körültekintően megválasztott búvóhely mindent megment. Vagy hátha a HÉV-menetrendhez igazodó fegyelmezettség, egy félkegyelműhöz való odaadó ragaszkodás vezet valahová. A hétköznapisággal fedett megszállottságot, a fáradhatatlan kényszerességet megejtően higgadt, szép, szerteágazó, de tökéletes rendszerű mondatok írják le az elbeszélésekben, s ugyanezek a mondatok a felidézett sok-sok részletből fizikai tágasságukkal csábító, mégis szorongatóan szűk tereket rajzolnak ki. Mintha a hús-vér valóság minden elemének, a fényeknek-árnyékoknak, sőt a levegőnek is mázsás súlya lenne. a kegyelem talán kézzelfogható közelségben van, de megváltás nincs. A Kegyelmi viszonyok 1986-ban jelent meg először, s a kötet nem egy elbeszélését azóta már a kortárs magyar novellairodalom klasszikusaként tarthatjuk számon."
Méhes Károly - Az álomé lett
A pécsi szerző legújabb kötetében olvasható írásokat saját rajzai illusztrálják.
Kahána Mózes - Szabadság, szerelem
Az élet sodrásában az emberek olyan bonyodalmakkal kerülhetnek szembe, amelyekből nem látszik kiút, megoldás.
A regény cselekménye a kis Moldovai Szovjetköztársaságban az ötvenes években játszódik. A háborúban férjüket, jegyesüket vesztett nők legsúlyosabb problémája a férfihiány volt.
Marica Csercsel, regényünk főhősnője jegyesét vesztette, s vigasztalanságában, társkereső vergődésében, tilosba téved: barátnője és jótevője férjének, két gyerek apjának, Pavel Bragarnak szerelmese lesz. A két életút elkerülhetetlenül összefonódik. De lehet-e boldogság ilyen áron?
Ennél is súlyosabb problémák bonyolítják tovább a szereplők sorsát: közéletükben, munkahelyükön, pártszervezetben. Pavel Bragar kénytelen megkerülni tájékozatlan és felkészületlen közvetlen feletteseit, hogy megvédje a közösség érdekeit és a párt becsületét. De lehet-e fegyelemsértéssel védeni a közösség érdekeit?
A konfliktusok csak látszólag megoldhatatlanok, de amíg a regény hősei ráeszmélnek erre, drámai epizódok hosszú során át fokozódik a feszültség.
Füst Milán - A Parnasszus felé
Füst Milán regényének hőse egy zseniális tehetségű fiatalember, aki küzdelmes élete során fogékony muzsikusból korának - a XVIII. század végén vagyunk - talán legnagyobb orgonaművésze lesz. A regény az ő gyermekkorát, családi körülményeit, ifjúságát, nagy szerelmének poétikusan szép történetét mondja el. Tragédiákkal zsúfolt, boldogtalan sorsa, amit csak egy-egy pillanatra tud megédesíteni az élet- vagy művészet-adta öröm, egy művésztípusnak, művész-életformának szimbolikus rajza. Az író ebben a nagy egyszerűséggel és tisztasággal megírt regényében az alkotói magatartásról vallott nézeteit is elmondja, anélkül, hogy bármilyen elméleti ballaszt nehézkedne a regény karcsú és arányos szerkezetére. Nagyszerű figurák, sorsok, amelyek esetleges elemeiből a lényeges világosodik meg, véletlenben és ötletszerűben az összefüggés, a törvény; a valóság elemeinek rendkívüli gazdagsága a regény legfontosabb jellemzői.
Fejes Endre - A hazudós
Fejes Endre írói világának sokszínűségét reprezentálja novellás kötete. Hősei nehéz, küzdelmes sorsú munkások, a Józsefváros szűk utcáin, sötét terein élnek. Szűkre mért életükből a képzelet szárnyán, szivárványos álmok segítségével próbálnak kitörni. De meséik nem csupán a prózai valóságot szépítő hazugságok, hanem egy másfajta, emberibb élet utáni vágyakozást is kifejezik. A bukástól, a kudarctól akarja védeni szeretett hőseit az író, értük, velük perel lírai realizmussal telített írásaiban.
Bárczi Zsófia - A keselyű hava
... A kötetben megjelent novellák három hívószó mentén jellemezhetők: a csoda, a titok, a képszerűség.
A művekben visszatérő motívumnak számít a csoda, a természetfelettinek vagy földöntúlinak minősülő események, személyek és tárgyak: visszajáró halottak, az embereket kísértő ördög, a varázsmesék világát idéző tájak, figurák és eszközök (Amikor Fánnit majdnem elvitte az ördög, Jolán néném és a világvége, A keselyű árnyéka). ...
Fábián László - Hazatérő lovam körmén virágos rét illatát hozza, avagy furcsa görcs a torokban
A hős - tizenkét fejezet egyetlen hőse -: Roald Amundsen, magány, magányos vállalkozás, jégvilági élet-halál kaland hőse vagy az a "norvég ifjú", aki Amundsennek és norvég ifjúnak képzeli magát.
A világ - tizenkét fejezet kavargó emlék- és elképzelésvilága -: gyermekkori emlékeké, szerelmeké, csavargásoké, tragikus halálé, gyermek- és fiatalkori élmények nyomása alatt megálmodott antarktiszi elvonulásé.
A hős világ- és önvizsgálata: lehet-e Amundsen ma Amundsen? Szemlélők, társaknak sohasem bizonyult társak képzeletében "a jégtáblák közt olykor még fölmerül Amundsen". De amit mond: "ezredévek óta szedi áldozatait az iránytévesztés, ezredévek óta bolyongtok légvárak sejtelmes folyosóin, ha nem kazamatáiban, de most már legyen vége: GONDOLKODJATOK."
A tizenkét fejezet: tizenkét zárt és szerves egységbe komponált novella. Képek, hangok, színek sokasága, zsúfolt expresszionizmus, költői nyelv, ritmusos próza és prózaversszakok váltakozása egy-egy fejezet egyetlen fúga-mondatában: muzsika, amelynek érzelmességében gyönyörűsége, szigorúságában gondolati élvezete telik az olvasónak.
Arvo Valton - A hurok és más elbeszélések
Sorozatunkban, az 1969-es Előérzetben öt művével - más szerzőkkel együtt - már bemutatkozott a fiatal észt novellista. Most ebben az önálló kötetben huszonöt elbeszélés ad tanúbizonyságot írói leleményének gazdagságáról, a témaválasztás és a feldolgozás változatosságáról. A jelképes, allegorikus stilizálástól, a példázattól kezdve a kézzelfogható valóság élethű megrajzolásáig a novellisztika minden válfajával találkozunk ebben a reprezentatív gyűjteményben. A groteszk ábrázolást, a filozofikus hajlam, a líra, az irónia vagy éppen a szatíra - mind felbukkan itt. Az egyéni sorsok groteszkségétől fokozatosan az emberi lét abszurditásáig jut el a szerző, amikor azt feszegeti: milyen is az ember. Átmenetileg nem túl biztató a kép: az ember nem hagyja, hogy cselekvését, akaratát kiszabadítsák abból a hurokból, amelybe önszántából - kíváncsiságból vagy kötelességérzetből - bújt bele, mert már megszokta. De Valton mégsem azok közé tartozik, akik kiábrándítanának bennünket az életből. A fanyar hangú írásokon kívül akadnak itt olyan költőien életigenlő novellák is, mint A csók vagy az igen ötletes Lélekharang. A sok kérdőjel ellenére is gondolatokkal, érzelmekkel teli emberi világ tárul fel Valton írásaiban.
Kertész Ákos - A világ rendje
"A nagy szavakat magam sem szeretem, tudom az Olvasó sem szereti. Lejáratták, lejárattuk őket. Ezért haboztam sokáig: nem túlságosan föllengzős-e ez a cím (nem egyetlen novella, az egész kötet élén) hogy: A világ rendje. Azt hiszem magyarázattal tartozom. Egyik kisregényem hőse, Vukovics "azért tud hazudni, mert meg kellett tanulnia, mert nem fogadhatta el a dolgok megszokott értékét és megszokott rendszerét, mert ha elfogadja, akkor az erősek eltapossák a kis Vukovicsot. Ő csak úgy nyerhetett, ha blöffölt, mert neki így osztották le már az indulásnál a lapot..." Az indulásnál, tehát az elemiben. Vagyis a kicsi és gyönge Vukovics Bélának föl kellett lázadnia a világ rendje ellen. Az elemiben (fiatalabbak kedvéért: általános iskola, alsó tagozat) én az osztályban a legjobban fejlett három-négy srác egyike voltam, nekem ezért nem kellett volna lázadnom. Hazudni, blöffölni nem is tanultam meg. A világ rendjét mégsem voltam képes elfogadni sem akkor, sem később. Hogy miért? Talán ha megvénülök, és nagyon magányos leszek, egyszer megírom az önéletrajzomat... Az biztos, hogy a Bibliából már akkor megtanultam, hogy a legfőbb törvény: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, s ez a törvény, amerre csak néztem, sehol sem érvényesült. A marxizmusból pedig azt tanultam meg később, hogy az embernek az a dolga ezen a földön, hogy ezt a rosszul berendezett világot a maga és társai számára jobban rendezze be. Ma már, túl az ötvenen, úgy látom, hogy mindig is a világ rendje ellen lázadtam egy bennem élő értelmesebb és emberibb rend nevében. A magam módján."