A görögség legnagyobb filozófusa, az athéni akadémia alapítója és húsz éven át feje hatalmas – évszázadok gondolkodását meghatározó és ma is elevenen ható – életmüvét voltaképp irodalmi mellékterméknek tekintette fő tevékenysége, az akadémiai tanítás, a lélektől lélekig ható élőszavas közlés mellett. De így is műfajt teremtett: a filozófiai dialógust, amelyről elmondhatjuk, hogy első megjelenése egyszersmind később soha utol nem ért, legművészibb megvalósulása is.
A párbeszédekben Szókratész – Platón mestere és főhőse, az athéniaktól halálra ítélt csodálatos öregember – és beszélgetőtársai egy-egy fogalom definícióját keresik, különböző erényekről vitatkoznak vagy a retorika értékéről – csupa elvont téma. Hogy ebből hogyan lehet nemcsak gondolatilag igényes, hanem olvasmánynak is megnyerő alkotásokat teremteni, ez Platón művészetének a titka.
A titok talán a hanglatnak abban a különös, ellenmondásos kettősségében rejlik, amely átszövi a dialógusokat. Szókratész az igazság, az erkölcs, az emberi lét mibenlétét kutatja: határtalanul fontos, a szó eredeti értelmében életbe vágó, amit tesz – hiszen végül ezért ítélik halálra -, mégis beszélgetéseit udvarias kedvesség, könnyed derű, és persze irónia és humor lengi át. Mert Apollón parancsa kegyetlen, nem lehet kibújni alóla akkor sem, ha a végén bürökpohár lesz az engedelmesség jutalma – teljesítése mégis öröm, nagyszerű szellemi kaland, fölszabadult játék is.
Kapcsolódó könyvek
Bertrand Russell - A nyugati filozófia története
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Friedrich Nietzsche - A tragédia születése
1872-ben jelent meg először a fiatal klasszika filológus professzor, a későbbi "démoni" filozófus egyik legfontosabb, leghíresebb munkája, A Tragédia születése. Szigorúan véve ókortörténeti tárgyú szakmunka, a korában is, ma is kardinálisan fontos kérdés (hogyan született meg a görög tragédia?) megoldásának kísérlete, de már megjelenése idején látszott, hogy jóval több szakmunkánál (ilyenként egyébként a korszak és minden idők egyik legnagyobb klasszika filológusa, Wilamowitz-Moellendorf zúzta ízzé-porrá kritikájában). Tény, hogy történelmi-filológiai szempontból nézve A tragédia születése megalapozatlan hipotézisek halmazának tűnik, hogy szerzője meg sem kísérli benne alaptételeinek a szakma szabályai szerint való nyomós bizonyítását, hogy koncepcióként, "megoldási keretként" is messze eltér és szembenáll mind a múlt, mind a jelen század kutatási eredményeivel. Csakhogy egy másik síkon, pontosabban egyszerre több síkon is, alapvető felismeréseket tartalmaz. Mindenekelőtt vitairatként. Mert, jóllehet formáját tekintve semmiképp sem az, valójában az egész kis könyv monumentális vitairat, kétségbevonása a winckelmanni-goethei klasszikus görögség-felfogásnak és nagyerejű rámutatás egy mélyebb, összetettebb és - filozófiai szempontból legalábbis - reálisabb görögség-képre. Mert, és ez a legfeltűnőbb, legismertebb vonása a műnek, Nietzsche benne egy új görögség-képet posztulál, a fehér márványszobrok, a klasszikus idill mögött felmutat egy tragikus, a sötét erőkkel állandóan számoló, az apollónival szemben dionüszoszinak nevezett görögséget is, sőt e két "világ" egybepatakzásából eredezteti a görögség leginkább létmagyarázó műfaját, a tragédiát is. A filozófiai kritika viszont éppen ezt a dualizmust, egyáltalán az őstípusok elméletét, az irracionális-szellemtörténeti koncepciót támadja, lényegében a mű megszületése óta napjainkig. Ugyanakkor lehetetlen nem meggyőződni arról, hogy ami pozitívumot, új felismerést, gyökeresen eredetit a modern vallástörténet, mitológia-kutatás, archetípus-elmélet hozott, az lényegében Nictzschének erre a könyvére vezethető vissza. Bővelkedik persze a mű egyéb felismerésekben is, elsősorban esztétikaiakban, műfajelméletiekben.
Immanuel Kant - Antropológiai írások
A Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.
Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A nagy terv
A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE.
Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre?
Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő.
Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett.
A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.
Hamvas Béla - Az ősök nagy csarnoka I-IV.
"Az ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, 'földműves korszakában', majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a "nagy archaikus egységek" köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag..." (Dúl Antal)
Agrippa von Nettesheim - Okkult filozófia (De occulta philosophia) I-III.
Agrippa von Nettesheim a középkor híres alkímistája, mágusa, orvosa. Az Okkult filozófia élete fő műve, ami a hermetikus-mágikus hagyomány teljes ismeretét mutatja be.
Jelen kötet a számok hatalmával és erejével, a számok, betűk és istenségek kapcsolatával, a görög-római-héber betűk mágikus aspektusaival, a bolygók és számok kapcsolatával foglalkozik.
Stephen W. Hawking - A világegyetem dióhéjban
A nemzetközi tudományos közösség sok más tagjához hasonlóan Hawking professzor is a természettudomány Szent Grálját keresi, a kozmosz szívében rejtőző, de megfoghatatlanul tünékeny mindenség elméletét.A Világegyetem dióhéjban című könyvében úgy tárja fel a Világegyetem titkait, hogy végigvezet saját kutatási területein - a szupergravitációtól a szuperszimmetriáig, a kvantumelmélettől az M-elméletig és a holográfiától a dualitásig. Legizgalmasabb szellemi kalandjában megpróbálja egyetlen, teljes körű, a Világegyetem minden eseményét leíró elméletté egyesíteni Einstein általános relativitáselméletét és Richard Feynman sokszoros történelmekre vonatkozó elgondolását. Segítségével elevezhetünk a természettudománynak azokra a legvadabb vizeire, ahol a szuperhúr-elmélet és a pébránok jelenthetik a rejtély megoldásának a kulcsát.
Umberto Eco - A rútság története
Szépség történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk.
E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.
Umberto Eco - A szépség története
A népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.
Leo Strauss - Joseph Cropsey - A politikai filozófia története I-II.
A nagyszabású összeállítás - melynek kis részét Strauss írta, nagyobb részét tanítványai és munkatársai - közel két és fél ezer esztendő politikatudományát, Thuküdidésztől Heideggerig közel negyven gondolkodó eszméit öleli fel.
Mircea Eliade - Kovácsok és alkimisták
Fémművesség, mágia és alkímia: a föld mélyének sötétjében rejlő, "élő" érc, a kovács kohójában vörösen izzó, megolvadt fém, a retortában bugyborékoló kotyvalék, kénből arany, az örök élet elixírje - megannyi titok és misztérium, amely a kezdetektől fogva csodálattal vegyes félelemmel töltötte el a be nem avatottak fantáziáját! Ebbe a misztikus, titokzatos világba kalauzol el bennünket a világhírű vallástörténész, M. Eliade munkája, amely nem annyira a fémek technika- és kultúrtörténetével, mint inkább az "archaikus embernek" az Anyaghoz való vallásos viszonyával foglalkozik - meglepő, eredeti kapcsolatokat fedezve és fedve fel számunkra a fémek, a bányászat, a kovácsmesterség, a meteorok, a tűzgyújtás, a termékenység, az antropogónia, az alkímia, valamint a jungi mélypszichológia világa között.
E. M. Cioran - Füzetek 1957-1972
Cioran 1957 és 1972 között afféle naplót vezetett. A harmincnégy füzetben, amelyeket soha senkinek sem mutatott meg és amelyeket halála után az íróasztala fiókjában találtak meg, alkalomszerűen rögzítette reflexióit a rá jellemző aforisztikus tömörséggel. A feljegyzésekben szó esik filozófiákról és filozófusokról, írókról, politikáról, zenéről és persze Cioran közismert obszesszióiról: a nyugati civilizáció hanyatlásáról, az álomtalanságról-álmatlanságról, a haladás káros rögeszméjéről, a "román átokról", hitről s hitetlenségről, egyszóval a világ és az ember minden dolgairól. És mindez tömör, megragadóan tiszta, gondosan árnyalt, szellemes, sziporkázó stílusban megírva.
Mircea Eliade - A samanizmus
Sámánok - különféle neveken, de hasonló jellemzőkkel és szerepben - a világ szinte minden archaikus kultúrájában léteztek, és léteznek sokfelé ma is. Mircea Eliade az első, aki ezt az igen összetett jelenséget egységes egészként kezelte és illesztette az általános vallástörténet keretei közé. Eliade bemutatja a sámánná válás lépcsőfokait, a különféle beavatási technikákat, a szibériai, az indoeurópai, az észak- és dél-amerikai, az indonéz, az óceániai samanizmust, a sámánszimbolikát, valamint a kapcsolódó mítoszokat és rítusokat. A magyar olvasó gyakran találkozhat ismerős motívumokkal, hiszen a mi sámánunk, a táltos alakja és szimbolikája sokáig elevenen élt a néphagyományban. A kötetet Hoppál Mihály utószava zárja, összefoglalva az 1968-as, bővített francia kiadás megjelenése óta eltelt időszak kutatási eredményeit.
Susan Sontag - A fényképezésről
"A fotó: a tér és az idő vékony szelete. A fényképek kormányozta világban minden határvonal ("kivágás") önkényesnek tetszik. Akármi elválasztható, elszakítható akármitől: csak más képkivágást kell alkalmaznunk."
"Fényképet gyűjteni annyi, mint a világot gyűjteni. A film és a tévéműsor megvilágítja a falat, fölvillan és kialszik; az állókép viszont tárgy is, súlytalan, olcsón előállítható, könnyen hordozható, gyűjthető, tárolható. Godard Les Carabiniers (Karabélyosok) című 1963-ban készült filmjében két tunya lumpenparaszt azért csap fel katonának a királyi ármádiába, mert azzal kecsegtetik őket: kifoszthatják, megbecsteleníthetik, legyilkolhatják az ellenséget, tehetnek vele, ami csak kedvükre van, s meggazdagodhatnak. Hanem a hadizsákmánytól duzzadó bőröndről, amelyet Michelangelo és Ulysses évek múltán diadalmasan hazavisz feleségének, kiderül, hogy csak képeslappal van tele, százszámra lapulnak benne a műemlékek, az áruházak, az emlősök, a természeti szépségek, a közlekedési eszközök, a műalkotások és a földgolyó egyéb - téma szerint csoportosított - kincsei. Godard ötlete színesen figurázza ki a fénykép kétes értékű varázsát. Talán a fénykép a legtitokzatosabb mindazon tárgyak közül, melyekből összeáll és szövevénnyé sűrűsödik az a környezet, amelyet modernnek látunk. Minden fénykép valóban egy-egy rabul ejtett élmény, s a fényképezőgép eszményi fegyver a bírnivágyással teli tudat számára.
Fényképezni annyi, mint birtokba venni a lefényképezett tárgyat. Azt jelenti, hogy bizonyos viszonyt létesítünk a világgal... A világ arányaival ügyeskedő fényképet magát is kicsinyítik, nagyítják, vágják, retusálják, utókezeléssel és trükkökkel átformálják. A fénykép megöregszik - megviselik a papírra leselkedő szokásos bajok; a fénykép elvész; a fényképből érték lesz, a fényképet adják-veszik; a fényképet reprodukálják."
Forrás:
http://www.sunbooks.hu
Hamvas Béla - Naplók I-II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Erwin Panofsky - Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás
A történész óhatatlanul is arra kényszerül, hogy anyagát "korszakokra" tagolja, melyeket az Oxford szótár szabatosan "a történelemnek egymástól elkülöníthető szeleteiként" határoz meg. Megkülönböztetni csakis úgy lehet e szakaszokat, ha van némi egyéniségük, ha pedig a történetíró nemcsak föltételezi, de igazolni is kívánja ezt az egységet, akkor föltétlenül belső hasonlóságokat kell fölfedeznie olyan nyilvánvaló módon különnemű jelenségekben, mint a művészetek, az irodalom, a bölcseleti irányzatok, társadalmi avagy politikai irányzatok, vallásos mozgalmak és így tovább. Bármennyire is üdvözlendő, sőt elkerülhetetlen is önmagában e törekvés, a "párhuzamoknak" olyan hajszolásához vezetett, mely túlzottan is nyilvánvaló kockázattal jár. Senki sem birkózhat meg egy meglehetősen korlátozott területnél többel: mindenkinek hiányos és gyakran másodkézből való ismeretekkel kell beérnie, ha ultra crepidam (saját területén túl) merészkedik. Kevesen tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy figyelmen kívül hagyják, avagy kissé kiigazítsák, a nem párhuzamosan futó vonalakat, s még a ténylegesen létező párhuzamosság sem elégít ki bennünket, ha nem sejtjük az okát. Nem csoda tehát, ha mind a művészet, mind a bölcselet történetíróit szükségszerűen gyanakvás fogja el, amidőn valaki újból szerény kísérletet tesz arra, hogy összefüggésbe hozza egymással a gótikus építészetet és a skolasztikus gondolkodást. Ha azonban félretesszük egy pillanatra a belső hasonlóságokat, kézzelfogható és aligha véletlenszerű egybeesést vehetünk észre a gótikus építészet és a skolasztikus gondolkodás között az idő és a tér tisztán tényszerű tartományában. Olyannyira elhanyagolhatatlan ez az egybeesés, hogy a középkori bölcselet történetírói minden külső meggondolás nélkül is arra kényszerültek, hogy anyagukat pontosan úgy korszakolják, mint a művészettörténészek a sajátjukat.
Arthur Schopenhauer - A nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.
Franz-Peter Burkard - Peter Kunzmann - Franz Wiedmann - Filozófia
A kötet végigköveti a filozófiai gondolkodás alakulását és az egyes filozófusok munkásságát a Védák korszakától a mai irányzatokig. A részletes ismertető és magyarázó szöveget szemléletes, színes ábrák és táblázatok egészítik ki, alapos név- és tárgymutató könnyíti meg a könyvben való eligazodást. A tartalomból: Keleti filozófia (Upanisádok, buddhizmus, konfucianizmus, taoizmus), ókori görög filozófia (Szókratész, Platón, Arisztotelész, Epikurosz), patrisztika, skolasztika, arab filozófia, felvilágosodás (Descartes, Spinoza, Leibniz, Locke, Hume, Voltaire, Montesquieu), német idealizmus (Kant, Fichte, Hegel, Schelling), Schopenhauer, Nietzsche, Husserl, Jaspers, Sartre, Camus, Heidegger stb.
Rotterdami Erasmus - A balgaság dicsérete
Rotterdami Erasmus (e. n. Desiderius Erasmus; 1469-1536) németalföldi író, humanista. A keresztény humanizmus legjelentősebb képviselője. A lelki kereszténységet az egyszerű krisztusi filozófiában kereste. Tudományos-filológiai szempontból óriási jelentősége volt saját latin fordítása kíséretében megjelentetett görög nyelvű Újszövetségének (1516). Az antikvitás kulturális befogadásában nagy szerepet játszott az antik irodalomból merített közmondásgyűjteménye, az Adagia (1500). Világhírűvé vált a Balgaság dicsérete (1511) szatírája, valamint a Beszélgetések (1519) című, szintén szatirikus dialógussorozata. Művei az ezt követő szentírásfordításokra nagy hatást gyakoroltak.
Farkas Attila Márton - Filozófia előtti filozófia
A „Filozófia előtti filozófia”, noha alapvetően nem kultúrtörténeti munka, mégis egy kultúrtörténeti jellegű kérdésből indul ki, minthogy a filozófia, ill. a filozófiai gondolkodás legkorábbi csíráit próbálja kimutatni egy jóval a görögök előtti archaikus kultúra intellektuális hagyatékának több szempontú analízisén keresztül. Amikor szembetaláljuk magunkat az egyiptomiak gyakran egészen elképesztő kozmológiai, teológiai, sőt ontológiai spekulációival, felmerül a kérdés, hogy beszélhetünk-e óegyiptomi filozófiáról? E kérdés persze jóval túlmutat önmagán, mivel azt is jelenti, hogy beszélhetünk-e egyáltalán görögök előtti filozófiáról? Azaz beszélhetünk-e filozófiáról egy Európán kívüli.