Osho szerint a bátorság nem azonos a félelem hiányával, inkább szembenézés a jelenlétével. Bemutatja, honnan erednek a félelmeink, miként érthetjük meg ezeket, és honnan meríthetünk bátorságot szembesülni velük. Arra biztat minket, hogy örüljünk minden bizonytalanságnak és változásnak, amelyek lehetőséget teremtenek az új élményekre, s önmagunk és a bennünket körülvevő világ megértésére. Útmutatást ad belső bátorságunk fejlesztéséhez, képessé tesz hitelesen és elégedetten élni mindennapjainkat.
Értékelések 5.0/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Osho - Öröm
Ha depresszióról, szomorúságról és szenvedésről hallunk, rögtön elhisszük - a problémák természetesnek látszanak. Ha boldogságról van szó, inkább kételkedünk - a boldogság általában természetellenesnek tűnik.
Osho azt mondja, hogy az örömteliség az élet alapvető természete. Az öröm a boldogság spirituális dimenziója, amelyben végre megérthetjük belső értékeinket és helyünket a világegyetemben. Az öröm elfogadása azt jelenti, hogy "együtt haladunk az áramlattal", hálásak vagyunk a létezésért, valamint az élet minden kihívásáért és lehetőségéért, ahelyett, hogy feltételeket vagy elvárásokat támasztanánk a boldogsággal szemben.
A szöveg művészien ötvözi az együttérzést és a humort, az olvasót pedig arra ösztönzi, hogy nézzen szembe azzal, amit a legjobban igyekszik elkerülni, mert ez a szembenézés adja majd a kezébe a kulcsot a valódi felismerésekhez és az erőhöz.
Az Öröm csodálatos és izgalmas utazás az örömteli élet forrásának és jelentőségének megismerésében.
Osho - Szerelmesen
Szeretnél természetes, beteljesítő szerelemben élni?
Kérdőjelezd meg a szeretetről alkotott eddigi véleményed!
A szeretet nem tanulható, és nem lehet kiművelni sem. A mesterségesen kiművelt szeretet távolról sem szeretet lesz. A valódi rózsa helyett művirágot találsz. Amikor megtanulsz valamit, az annyit jelent, hogy a külvilágból fogadod be, nem a belső fejlődés eredménye. Márpedig a szeretet csak akkor lehet hiteles és valódi, ha a bensődben növekszik. A szeretet nem tanulási, hanem fejlődési folyamat. Nem arra van szükség, hogy megtanuld a szeretet módjait, hanem inkább arra, hogy elfelejtsd a szeretetlenség módjait.
Osho a rá jellemző szellemességgel, humorral és megértéssel intéz kihívást hozzád, hogy elutasítsd azokat az egészségtelen kapcsolati mintákat, amelyeket a környezetedben élőktől tanultál, és önállóan fedezd fel a szeretet jelentését. A szeretet olyan új útjait tárja eléd, amelyek örökre megváltoztatják az emberekhez fűződő viszonyodat. Többek között megtudhatod, hogyan:
-szerethetsz ragaszkodás nélkül,
-szabadulhatsz meg elvárásoktól, szabályoktól és követelésektől,
-oszlathatod el a magánytól való félelmedet,
-lehetsz teljességgel jelen a kapcsolataidban,
-őrizheted meg szerelmedet frissen és elevenen,
-válhatsz olyan élettárssá, aki mellett a másik folyamatosan tovább fejlődhet és változhat.
A szeretet és a szerelem nem maradhat meg puszta költeménynek vagy álomnak - valóságosan jelen kell lennie az életedben! Meg kell elevenítened, hiszen sosincs túl késő a megtapasztalásához. A Szerelmesen arra fog ösztönözni, hogy fenntartás nélkül tudd befogadni életedbe a szeretetet, és a maga teljességében élvezd az életet.
(Osho-dvd melléklettel - Egyedül az úton)
Osho - Éberség
"Lényednek csupán egy apró sarkában élsz: a parányi tudatos elmében. Olyan ez, mintha valakinek lenne egy palotája, de teljesen megfeledkezne róla, elkezdene a tornácon élni - és azt gondolná, hogy annyi az egész." Minden meditációs technika mélyén, beleértve a harci művészeteket is - sőt, tulajdonképpen minden nagy atlétikai teljesítmény mélyén - ott rejlik az ébrenlét és a pillanat megélésének minősége, amelyet Osho éberségnek nevez. Amint egyszer sikerül megértenünk, mit is jelent az éberség gyakorlata, megszereztük a kulcsot életünk minden területének tudatos irányításához, hogy összpontosultak és szabadok legyünk, bármi történjék is. A nagy mesterek szerint, mint Lao-ce vagy Buddha, a legtöbbünk alvajáróként halad végig az életén. Ugyanakkor mindannyian átéljük az éberség vagy más szóval a felébredettség pillanatait különleges helyzetekben: egy hirtelen balesetben, amikor úgy tűnik, megállt az idő, amikor először hozunk világra egy kisbabát, vagy együtt vagyunk valakivel a halál pillanatában. Ekkor tudatosul bennünk minden mozdulat, minden hang, minden gondolat. Osho kifejti a létezés kilenc állapotát, és arra tanít, hogy merjük megtapasztalni mindegyik szintet, mert csak így élhetjük az életünket még nagyobb figyelemmel, még nagyobb szeretettel, gondoskodással és tudatossággal.
Osho - Mindennapra
Osho felismerései több mint harminc éve jelentenek nagy örömet és kihívást a spirituális keresőknek. Az Osho mindennapra e felismerések esszenciája. Összhangot teremt a spirituális és filozófiai tradíciók, valamint a modern tudomány és pszichológia vívmányai között. Ez az inspiráló könyv mindennapra kínál egy meditációt, melyek segítségével teljesebben élhetünk a jelenben, és átléphetünk egy újfajta létezésbe, ahol szerves egységet alkot a test, a lélek és a szellem.
Osho - Intimitás
Bizalmas viszonyra vágyunk, de nem mutatjuk meg magunkat. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé, pedig mindketten vágynak rá. Ezért mindennapossá váltak a "cserbenhagyásos" kapcsolatok az olyan társadalmakban, mint a miénk, amely egyre inkább elfogadja az alkalmi szexet. Ebben a gyengéd és szeretetteljes útmutatóban Osho lépésről lépésre bemutatja, mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt megváltoztassuk. Kiderül, mi teszi félelmetessé az intimitást, és hogyan győzhetjük le ezeket a félelmeket, miként erősíthetjük meg önmagunkat és kapcsolatainkat annyira, hogy bátran adjunk, és örömmel fogadjunk őszinteséget és bizalmat. Aki bízik és hisz önmagában, csak az tud megbízni másokban. Ez az intimitás alapja. Arra vágyunk, hogy a másik valóban intim viszonyba kerüljön velünk, lemondjon a védekezésről, feltárja előttünk sebeit, levesse minden álarcát, és anyaszült meztelenül forduljon felénk? Nekünk kell megtennünk a kezdő lépést. Légy önmagad, nem törődve a következményekkel! A színlelés vagy a mások tanácsai szerint élt élet elvesztegetett idő.
Osho - Együttérzés
A legmagasabb rendű szeretet
"Higgadt szeretet ez - nem hideg, vigyázz, hanem higgadt; örömöd megosztása a létezés egészével. Áldássá válsz önmagad és a lét egésze számára. Ez az együttérzés. A szenvedély átok, az együttérzés áldás."
OSHO a XX. század egyik legismertebb és legprovokatívabb spirituális tanítómestere. Tanításainak hatása több mint egy évtizeddel a halála után is egyre nő, eljutva az igazságkeresők minden korosztályához a világ összes országában.
Ebben a kötetben Osho a megszokottól gyökeresen eltérő nézőpontból vizsgálja az együttérzés természetét. Rámutat, hogy az együttérzés a szenvedélyben gyökerezik, majd sorra megkérdőjelezi a valódi mibenlétével kapcsolatos hiedelmeket. Elmondása szerint számos úgynevezett együtt érző megnyilvánulást szennyez be az önhittség és az elismerés utáni vágy; illetve sok nem azon a szándékon alapul, hogy megsegítsük a többi embert, hanem hogy erővel rákényszerítsük őket a változásra. Osho megmutatja az utat, amelyet követve megszülethet benned az őszinte együttérzés, amely mély elfogadással és önmagad szeretetével kezdődik. Csakis ekkor teljesedhet ki gyógyító erővé, amelynek gyökere a másik ember feltétlen elfogadása olyannak, amilyen.
Ha mindig is csodálkoztál azon, hogyan lehet minden élőlény felé határtalan együttérzéssel fordulni, ez a könyv kétségkívül neked szól. Ha sosem tudtad pontosan, mit is jelent valójában az együttérzés, ez a kötet eloszlat minden ezzel kapcsolatos félreértést. Csak ne felejtsd el, hogy Osho nem a "gyengeszívűek" tanítója.
A könyvhöz tartozik egy eredeti, százperces Osho-előadás DVD-n, amely lehetővé teszi az Olvasó számára, hogy közvetlenül a forrásból tapasztalja meg Osho bölcsességét és humorát.
Osho - Érettség
Légy az, aki vagy. Sose akarj más lenni, és akkor érett leszel. Az érettség nem más, mint hogy elfogadod az önmagaddá válással járó felelősséget, bármi legyen is az ára. Mindent kockára teszel, csak, hogy önmagad lehess – erről szól az érettség.
A Viagra és a plasztikai sebészet korában, egy olyan kultúrában, amely az ifjúság megszállottja, és minden áron el akarja kerülni az öregkort, nagy bátorságra vall feltenni a rég elfeledett kérdést: Mit nyerhetünk az öregedés folyamatával? Mi előnyünk származik abból, ha elfogadjuk ezt a természetes jelenséget, és nem törekszünk minden erőnkkel arra, hogy egész a sírig megőrizzük fiatalságunkat és annak minden gyönyörét?
Osho visszavezet bennünket a gyökerekig, és megmutatja, hogyan nőhetünk fel, hogyan válhatunk érett emberré ahelyett, hogy egyszerűen csak megöregednénk. Az érettség belső növekedés, szemben az öregedéssel, amely pusztán testi folyamat. Emlékeztet rá, milyen boldogság vár ránk kapcsolatainknak és személyes céljaink elérésének köszönhetően, amit egyedül az igazi érettség hozhat el számunkra. Felvázolja az élet tíz fő korszakát a gyermekkor énközpontú univerzumától kezdve az iskola időszakán, majd a bölcsesség kivirágzásán át az időskor bölcs higgadtságáig.
Osho - Az ego könyve
Az ego nem más, mint a valódi éned ellentéte. Az ego nem te vagy. Az egót a társadalom találta ki; ezzel csapnak be, hogy nyugodtan játszadozhass tovább vele, mint valami játékszerrel, és soha ne gondolkozz el azon, hogy mi is a valóság. Ezért mondom folyton, hogy amíg nem szabadulsz meg az egódtól, addig képtelen leszel megismerni önmagad. (...)
Osho - Férfiak Könyve
Éles elméjű és gyakran humoros meglátások válogatása arról, mit jelent férfinak lenni a mai világban. Osho elmagyarázza a férfi különböző aspektusait, a férfiszerepeket, s megmutatja, hogy ezek a sajátságok hogyan formálják és befolyásolják a társadalmat. Arra is rávilágít, miként lehet az általában pusztításra és negatív irányba fordított energiákat kreativitássá és személyes fejlődéssé átalakítani, valamint olyan meditációs technikákat ajánl, amelyek a gyakorlatban is segítenek elindítani ezt a folyamatot.
Osho - Intelligencia
Osho megkérdőjelezi azt az elméletet, miszerint az intelligencia fejlesztésének legjobb módja az intellektus tréningezése. Az intellektus darabjaira bontja a dolgokat, hogy lássa, hogyan működnek; az intelligencia összerakja a részeket, hogy lássa az egész működését. Osho azt állítja, hogy csupán az intelligencián keresztül válaszolhatunk kreatívan a változó világ kihívásaira.
Ez a kötet - ahogy a teljes sorozat is - arra törekszik, hogy rávilágítson azokra a tévhitekre és nézőpontokra, amelyek nem engedik, hogy igazán önmagad lehess. Arra ösztönöz, hogy nézz szembe mindazzal, amit leginkább próbálsz elkerülni, hiszen ez adja meg a kulcsot a valódi felismerésekhez és az erőhöz.
Osho - A megértés könyve
A megértéshez vezető út teli van kérdésekkel és bizonytalansággal. Van-e célja az életünknek? Milyen tettekre rendeltettünk? Mivé kell válnunk, mit kell létrehoznunk, és mit kell megosztanunk másokkal? Életünk folyamán számtalan embertől kapunk készen úgynevezett igazságokat, amelyeket megtanulunk indoklás nélkül elfogadni. Osho célja, hogy ezt felismerjük, és rátaláljunk saját egyéni hangunkra. A félelem és félreértés eltűnik mindennapjainkból, ezáltal nem terhes kötelességként, hanem betöltendő örömként teljesítjük majd feladatainkat.
(forrás: libri.hu)
Osho - Az egész a változásról szól
"A most nagy pillanat. Létrehozhatunk egy egységes világot. A jelenlegi krízis arany krízis, hiszen az emberek csak nagy nyomás hatására változnak és változtatnak.
Mindaddig, amíg egy helyzet elviselhető, inkább elviselik - most azonban olyan ponthoz érkeztünk, amikor a helyzet többé már nem elviselhető."
A tényt, hogy jelenleg maga a bolygó túlélése forog kockán, senki sem vitatja - mégsem változik semmi. Minden erőfeszítés, hogy lemondjunk a kapzsiságról és a kizsákmányolásról, és fenntartható jövőt építsünk, ellenállásba és falakba ütközik - és nem változik semmi. Szinte mindenki tudja, hogy éretlen viszálykodásunk oltárán a világegyetem legszebb virágának létezését áldozzuk fel - mégsem változik semmi. A szakemberek ma már világszerte egyetértenek abban, hogy sürgősen tennünk kell valamit - mégsem változik semmi.
Az óra ketyeg…
Ez a könyv végveszélyben lévő bolygónk értelmes embereit kívánja megszólítani. Egy ember látomása egy életképes emberiségről; egy ember látlelete a pszichológiai és társadalmi kórképekről, amelyek kívül és belül megosztják az emberiséget, és háborús feleket teremtenek. Osho felvázolja azokat a változtatásokat, amelyeket döntő fontosságúnak tart a jövő szempontjából - különösen annak az arany jövőnek a szempontjából, amely szerinte csupán egy karnyújtásnyira van tőlünk.
Osho - Az élet misztériumai
"Osho üzenete pár éven belül a világon mindenütt hallható lesz. Ő volt a legerederibb gondolkodó, akit India valaha adott a világnak. A legmagasabb képzettségű, legbriliánsabb gondolkodású és a legújítóbb mester, akinek mindczek felett veleszületett tehetsége volt a szavakhoz. Hozzá hasonlót hosszú évtizedekig nem fogunk látni még egyet... Az ő vallása az agnosztikusok, a vallás nélküliek vallása."
Khushwant Singh
Osho - Meditáció - Az első és utolsó lépés a szabadság felé
Ez a könyv válogatás Osho sok éves meditációval kapcsolatos munkásságából. Több mint 60, a legkülönfélébb meditációs technikákból összegyűjtött anyag leírását tartalmazza; némelyikük ősi, tradicionális, mint például a buddhista Zazen, másikuk pedig Osho egyedi fejlesztésű technikái, melyeket direkt a XXI. századi keresők számára hozott létre. Miért nevezi Osho a meditációt az első és utolsó lépésnek a szabadság felé? Azért, mert az Ő meglátása szerint a meditáció az a dimenzió, amin keresztül minden egyén megvalósíthatja saját, egyéni lehetőségét a korlátlan egyéni szabadságra, mely mindannyiunk rendelkezésére áll. BÁRMI LEHET MEDITÁCIÓ! A titok nyitja, hogy ne légy gépies. Ha "gépietleníteni" tudod cselekedeteidet, akkor az egész élet egy meditáció. Akkor minden apróság, a zuhanyozás, az étkezés, egy baráti beszélgetés meditáció lesz. A meditáció belső érték - bármi azzá válhat -, nem pedig egy külsőség. Az emberek úgy gondolják, hogy a meditáció egy speciális cselekvés-sor: ülsz arccal Kelet felé, bizonyos mantrákat ismételgetsz, füstölőt égetsz, mindenféle hókuszpókuszt csinálsz egy adott időben, egy adott helyen, kimért mozdulatokkal. A meditációnak semmi köze ezekhez a dolgokhoz. Ezek csak gépiessé tesznek, pedig a meditáció épp azért van, hogy felszámolja a gépies viselkedést. Tehát, ha éber tudsz maradni, akkor minden cselekvés meditáció; akkor minden mozdulat óriási segítség lehet...
Osho - Érzelmi jóllét
A mester egyik feladata, hogy segítsen meglátnod a benned rejlő valódi képességeket, mert azok jelentik a lényeget - nem a páncélod, nem a személyiséged, nem az, akinek a felszínen látszol. Nem az, amilyenné a társadalom vagy te változtattad magad, hanem az, amilyennek a létezés teremtett. A cél: lényed legbenső magjának megtalálása. Ez az egyetlen, ami állandó benned, s csupán ebből a pontból születhet fejlődés. De hol van ez a pont? És miként juthatsz el oda?
Az érzelmek legfőbb tulajdonsága az állandóság hiánya. Az egyik pillanatban szomorú vagy, a másikban boldog - s a változás okát legtöbbször te sem éred fel ésszel. Az érzelmek természetének megértéséhez Osho szerint arra van szükségünk, hogy az elmét és a szívet egyaránt megismerjük, s így mindkettőt meghaladva eljuthatunk belső lényegünkhöz, az éberséghez. Általában a külvilágból származó sablonok, minták vezérelnek minket, de át kell vennünk tőlük az irányítást.
A briliáns humorral megírt elméleti alapokon túl Osho meditációkat és gyakorlatokat is kínál az átalakuláshoz. Úgy véli, hogy önmagában sem az elme (férfi), sem a szív (nő) nem szolgálja a megvilágosodást - az egyetlen eszköz a meditáció (kommunikáció), amely túl van mindkettőn, mert gondolat és érzelem nélküli. A könyv legfontosabb üzenete, hogy a maguk teljességében éljük meg az érzelmeket: éljünk az érzéseink szerint, ne pedig szabályokat követve.
Osho - Az emberi lét útja
A csillagokat próbáld elérni, csak akkor fogsz nőni egy arasznyit.
A madarak boldogok, a fák boldogok, a felhők és a folyók is boldogok, de nem öntudatosak. Szimplán csak boldogok. Nem is tudják, hogy azok.
Buddha is boldog, Krisna is boldog, Krisztus is boldog, viszont ők tiszta tudatosságban azok. Boldogok, de nem tudják, hogy azok.
Van hasonlóság a tudattalan természet és a tiszta tudatú lények között. A tudattalan természetnek nincs éntudata, ahogy a tiszta tudatban létező lényeknek sincs. Az ember a kettő között van félúton. Már nem állat, nem fa, nem szikla, de még nem is buddha. Az ember nem egy állapot, hanem egy folyamat, egy utazás, egy zarándoklat. Pontosan ezt jelenti az emberi lét, hogy az ember igyekszik meghaladni azt, amiben van, folyton halad előre, tovább, tovább... valamilyen távoli cél felé. Az ember félúton van: sem itt, sem ott nem érzi otthon magát, s elkeseredése ebből a feszültségből fakad. Az emberi létezés csak híd két állapot között. Nem lehet rajta házat építeni és otthonra lelni. Át kell menni rajta.
Az emberiség híd. Ne próbálj hát meg egyszerűen csak ember lenni, különben embertelenségbe süllyedsz. Próbálj meg felülemelkedni az emberi léten; ez az egyetlen módja az emberi létezésnek. Azért vagyunk itt, hogy emberfelettiek legyünk. Legyen ez a célod: felülemelkedni az emberi léten. Ebben a törekvésben fog igazán felfényleni emberi mivoltod. Ebben a törekvésben fogsz igazán életre kelni.
A DVD-melléklet Osho eredeti előadásának felvétele, amely lehetőséget ad az olvasónak, hogy eredeti forrásból élhesse át Osho közvetlen bölcsességét és humorát. Az eredeti előadásmódot tiszteletben tartva, a DVD angol nyelvű, a menüben angol és magyar feliratozás választható.
Rhonda Byrne - A varázslat
Egy szó megváltoztat mindent.
Több mint húsz évszázadon keresztül egy szent irat félreértett szavai majdnem mindenkit megtévesztettek és összezavartak. A történelem során csak nagyon kevesen ismerték föl, hogy ezek a szavak egy rejtvény alkotórészei. Amint fölfeded a rejtélyt, egy új világ tárul a szemed elé.
_A Varázslat_ban Rhonda Byrne a világ elé tárja ezt az átalakító erejű tudást, majd egy 28 napos, varázslatos utazás során megtanítja, hogyan alkalmazd a mindennapjaidban.
Nem számít, ki vagy, nem számít, hol vagy, nem számít, milyenek a jelenlegi körülményeid, _A Varázslat_ meg fogja változtatni az egész életedet!
Eben Alexander - A mennyország létezik
Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindezidáig azon az állásponton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta, csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke. Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az érzelmekért és gondolatokért felelős, teljesen leállt. Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe.
Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott. Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő állomás kapuja. Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét.
„Dr. Alexander idegsebészi karrierje során azt tanulta, hogy a halál közeli élmények csupán illúziók, amelyeket az agy hoz létre, ugyanakkor a személyes élményeire nem talált magyarázatot. Őszinte erőfeszítése, hogy értelmezze felejthetetlen utazását, magával ragadó és egyedülálló a spirituális élmények irodalmán belül, így képes megváltoztatni azt, hogyan tekintünk az univerzumban betöltött szerepünkre.”
Dr. Bruce Greyson, a The Handbook of Near-Death Experiences (A halálközeli élmények kézikönyve) társszerkesztője
„Ebben a fontos könyvben megvan a potenciál arra, hogy több tudományos tabut ledöntsön.”
Dr. Pim van Lommel, a „Consciousness Beyond Life” (Tudatosság az életen túl) szerzője
Osho - Szexügyek
Ez a mű a szex egészséges, természetes, ártatlan és minden bűntudattól, illetve elfojtástól mentes lehetőségével kecsegteti az olvasót. Míg az egyéb munkák általában különféle technikákat és szexuális játékokat kínálnak számunkra, Osho a szex mélyebb, lélektani és spirituális dimenzióiba enged bepillantást. A szexet az ember egyetlen energiájaként, életenergiaként értelmezi, és úgy véli, csak rajtunk áll, mihez kezdünk ezzel az energiával, és hogyan használjuk. Az emberek évszázadok óta csupán egyfajta elfojtott szexuális életet élnek. Osho látásmódja most lehetőséget ad arra, hogy a szex által újrateremtsd, megújítsd önmagad, felismerd a tudatosság magasabb szintjeit. Ha elkezded életre hívni ezeket a magasabb szinteket, lassacskán megszűnik a szex megszokott módja iránt tanúsított érdeklődésed, mivel az életnél sokkal hatalmasabb dolgot hozol létre: tudatosságot teremtesz. Tudod-e, miért vágysz a szexre? Mert orgazmus közben megszűnik az ego és az idő, időtlen pillanatot élsz át, amely ablakot nyit a megvilágosodásra. Osho célja nem az, hogy megtagadd a szexet, hanem hogy meghaladd azt, vagyis nemi aktus nélkül is eljuss az egótlanság, a megvilágosodás állapotába.
Osho - Ártatlanság, tudás és csoda
„Az okos ember kérdőjelek között él, aki viszont csodálattal és áhítattal éli az életét, az csak a felkiáltójelet ismeri.”
– OSHO
A gyermek ártatlannak születik, s amíg nem tud semmit, nem is korlátozza semmi. Rácsodálkozik a világ dolgaira, és boldog tőlük. Ám ahogy felnő, és egyre többet tud, mindjobban eltávolodik a kezdeti teljességérzéstől. Erre persze szükség van: szert kell tennie a tudásra, a megkülönböztetés képességére, azután viszont tovább kell lépnie. Meg kell haladnia ezt a fázist, és átlépni a „boldog bolond” állapotába, újra gyermekké kell válnia. Meg kell haladni a tudást, amely lezár, bebörtönöz – újra meg kell tanulni megismerni a dolgokat tiszta tudatossággal, nyitott elmével.
Újra rá kell találnunk a rácsodálkozás, a spontán öröm képességére, hogy átvegye a cinizmus és a reménytelenség szerepét, amely a felnőttek életét megkeseríti. Az Ártatlanság, tudás és csoda lapjain Osho elmeséli, hogyan juthatunk el utunkon odáig, hogy újra a gyermekkor ártatlan és csodálkozó szemével lássuk a világot.
A DVD-melléklet Osho eredeti előadásának felvétele, amely lehetőséget ad az olvasónak, hogy eredeti forrásból élhesse át Osho közvetlen bölcsességét és humorát. Az eredeti előadásmódot tiszteletben tartva, a DVD angol nyelvű, a menüben angol és magyar feliratozás választható.