Ajax-loader

kollekció: Lexikon, enciklopédia

“Bagoly mondja az asszonyról, hogy ingatag…”
(Rejtő Jenő)


Juhász Katalin - Kiss Géza - Pintér Zoltán - Rózsa Endre - Szénási Lászlóné - Szőlősi Irén - Tóth József - Kissné Nagy Éva - Nagy Zoltán - Alapismereti ​kislexikon
A ​szerzők törekvése szerint a lexikon tartalmazza mindazokat a fontos fogalmakat, elméleti ismereteket, amelyek az általános iskolában - nem okvetlenül csak az ismert tankönyvekben - előfordulhatnak. Az általános műveltséghez biztosan hozzátartozik e könyvnek a tartalma, ezért nemcsak azoknak ajánljuk, akik most végzik tanulmányaikat, hanem azoknak is, akik úgy érzik, hogy fel kell frissíteni emlékezetüket, tudásukat. Így szerepelnek biológiai, fizikai, földrajzi, irodalmi, kémiai, közgazdasági, matematikai, történelmi, művészeti és számítástechnikai fogalmak, ismeretek. A terjedelmi korlátok miatt az egyes szakterületek tudománytörténetileg is kiemelkedő művelőit említhettük csak meg és sajnos el kellett hagynunk pl. a technikával, politológiával, sporttal kapcsolatos fogalmakat, kiemelkedő személyeket.

Ki_kicsoda_a_t%c3%b6rt%c3%a9nelemben
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Ki ​kicsoda a történelemben?
Egy ​történelmi névlexikon régi hiányát kívánja pótolni ez a kötet. A történelem eseményeinek időrendjében eligazodást elősegítő három többkötetes kronológia a tanítás és az érdeklődők rendelkezésére áll. A történések idejében tehát gyorsan és pontosan lehet tájékozódni. A történelem szereplői körében nem. Évek óta egyre erőteljesebb az a jogos bírálat, hogy történetírásunk, és különösen történelem tanításunk személytelen. Az események és az azokat értékelő általánosítások halmazában eltűnik a történelem alkotója - és elszenvedője - az ember. Azok a szeméyiségek, akik a társadalmi alternatívák között választottak, és nem kis mértékben rányomták saját egyéniségük bélyegét magára a történelemre. Azok, akik életüket nem csak maguknak, hanem kisebb-nagyobb mértékben a köznek szentelték, s ezzel az eseményeknek nem csak egyszerűen részeseivé, de alkotóivá is váltak.

Annabel Craig - Cliff Rosney - Természettudományi ​kisenciklopédia
E ​könyv­ teljességre törekvő bevezetés a természettudományok világába. A tematikus felépítésű enciklopédia kapcsolatot teremt a tudományos alapelvek és a mindennapi élet között. Élethű rajzok és karikatúrák százai mellett meglepő tények, fejtörők és kísérletek bizonyítják, hogy a tudomány nem csak hasznos, hanem szórakoztató is. Életrajzi és más adatok, táblázatok, kislexikon és tárgymutató egészítik ki a könyv­et.

Ki_kicsoda
elérhető
2

Ismeretlen szerző - Ki ​kicsoda a magyar történelemben?
Aba ​Amadétól Zsigmond királyig 800 híres ember a magyar történelemből

Ki_kicsoda_a_vil%c3%a1girodalomban
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Ki ​kicsoda a világirodalomban?
A ​könyvben európai és amerikai írókról, költőkről lehet olvasni - igazodva a "műveltségeszményhez" és a középiskolás tananyaghoz -, és elenyésző számban találhatók adatok máshonnan származó szerzőkről. Európán belül is elsősorban nyugati és orosz alkotók kerültek be a könyvbe, legfőképpen nagy egyéniségek. Terjedelmi okokból szinte kizárólag szépírók szerepelnek.

Kislexikon_%e2%80%8ba-z
Kislexikon ​A-Z Ismeretlen szerző
elérhető
2

Ismeretlen szerző - Kislexikon ​A-Z
"Egy ​emberöltő óta ez a Kislexikon az első egykötetes általános lexikon Magyarországon. Célja: gyors tájékozódást biztosítani a legkülönbözőbb kérdésekben. Ilyenformán a legszélesebb olvasókörnek szól. Általános iskolai képzettséggel megérthető, első tájékozódásként azonban jól használhatják a legmagasabb műveltséggel rendelkezők is. Címszavainak megfogalmazásában tömörségre törekedtünk. Annak érdekében, hogy elősegítsük a részletesebb ismeretek felkutatását az első tájékozódást követőleg, a Kislexikont főként a kérdések megragadási módjában, világnézeti állásfoglalásában egybehangoltuk az Új Magyar Lexikonnal."

Pop_zsebk%c3%b6nyv
Popzsebkönyv Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Popzsebkönyv
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Muveszetilexikon
Művészeti ​kislexikon Ismeretlen szerző
elérhető
4

Ismeretlen szerző - Művészeti ​kislexikon
A ​Művészeti Kislexikon felöleli a magyar és egyetemes művészet teljes történetét az altamirai barlangfestményektől a napjainkban kibontakozó conceptual art-ig. Több mint 600 címszava tárgyal mestereket, irányzatokat, művészettörténeti, művészetelméleti és technikai alapfogalmakat. A Kislexikon áttekinti a művészet legfrissebb jelenségeit is: a legújabb irányzatokat és mozgalmakat, az újabban feltűnt művészeket, a művészettörténeti kutatás legújabb eredményeit. Stílusa közérthető, egyszerű, mert nemcsak szakembereknek, hanem a művészetkedvelő, kiállításlátogató nagyközönségnek is készült, és éppen ezért nagyobb arányban foglalkozik élő magyar művészekkel, akiknek munkáit a közönség a tárlatokon láthatja. Egy-egy eddig részben vagy teljesen mellőzött művészet ág (pl. ipari formatervezés) legjelentősebb képviselői is helyet kapnak benne. Az olvasó tehát egy kötetbe sűrítve képet kap a képző- és iparművészet minden ágáról és korszakáról.

Szuhay-Havas Ervin - Meglepetések ​enciklopédiája
Ki ​mondta gőgösen: "Az Állam - én vagyok"? és cinikusan: "Párizs megér egy misét"? Kérjük az olvasót, ne siessen a válasszal. Azt se kutassa, valóban púpos volt-e III. Richárd, ebben is segítségére leszünk. Kiderül továbbá, hogy az "oké"-nak és a Coca-Colának is van kultúrtörténete. Fény derül rá, miért lépked Berlin és Bern címerében a medve. De ha már a medvékről van szó, vajon élnek-e medvék a déli féltekén, és maláj-polinéz népek Afrikában? És milyen gyorsan nő egy eszményi gomba? Igaz-e, hogy az ember gyorsabb a lónál, a gepárd gyorsulása pedig felülmúlja a versenyautókét? Nem tréfa, van-e köze szeráfnak a zsiráfhoz? És a perui lámának a tibetiekhez? Azután: hányszor emelkedtek fel elsőként a Wright testvérek, illetve hányan voltak a Háromkirályok? Ezekre és még néhány száz képtelen kérdésre ad különös választ a Meglepetések enciklopédiája.

Politikai_kissz%c3%b3t%c3%a1r
Politikai ​kisszótár Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Politikai ​kisszótár
A ​kötetben általános politikai, gazdaságpolitikai, munkásmozgalmi, nemzetközi politikai, diplomáciai és katonapolitikai fogalmak, kifejezések és elnevezések, valamint fontosabb nemzetközi és hazai politikai események szerepelnek - ezek rövid ismertetését és értelmezését adjuk. A címszavak kiválasztásában nem törekedtünk teljességre. Felhasználva az előző kiadások kapcsán tett javaslatokat is, szándékunk az volt, hogy azokról a fogalmakról, szervezetekről és eseményekről írjunk, amelyekkel szinte naponta találkozunk a sajtóban és a politikai irodalomban.

Img007_m%c3%a1solata
Ifjúsági ​kislexikon Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Ifjúsági ​kislexikon
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Img_0011
Irodalmi ​fogalomtár A-Z Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Irodalmi ​fogalomtár A-Z
Az ​irodalom tanulásakor, tanulmányozásakor számos olyan fogalommal találkozhatunk, amelyek értelmezéséhez az adott mű, az adott korszak kapcsán szükség lehet. Ehhez kíván segítséget adni ez a könyv, amely a gimnáziumi tankönyvek fogalmaira építve közérthetően és a lényeget kiemelve tájékoztatja az olvasót. Elsősorban a középiskolásoknak készült e gyűjtemény, de mindazok sikerrel forgathatják, akik a műelemzés, műértés kapcsán felmerülő fogalmi kérdésekben szeretnének behatóbb ismereteket szerezni.

Vil
Világpolitikai ​kislexikon Ismeretlen szerző
elérhető
4

Ismeretlen szerző - Világpolitikai ​kislexikon
Miként ​a kötet végén található tárgymutatóból is kiviláglik: e lexkon kivált a nemzetközi politika kérdéseivel, a fontosabb nemzetközi eseményekkel, értekezletekkel, szerződésekkel, szervezetekkel foglalkozik, és - használhatóságát növelendő - magyarázatát adja egyes nemzetközi jogi, diplomáciai, világgazdasági és katonapolitikai fogalmaknak is. Címszavai tehát főképp a tágabb értelemben vett nemzetközi politika, a világpolitika tárgykörére terjednek ki.

Juhász József - Szőke István - O. Nagy Gábor - Kovalovszky Miklós - Magyar értelmező kéziszótár L-Zs
A Magyar Értelmező Kéziszótár, amely mintegy 70000 szócikkben felöleli és bemutatja a magyar irodalmi nyelv és a mai magyar beszélt nyelv szókészletét: a tömörítésnek valóságos mesterműve. Minden címszónak értelmezi jelentéseit, állandósult szókapcsolatait, szólásait és szóláshasonlatait, közli a címszók szófaját, használatuk szabályait, stilisztikai jellemzőit, eligazít a szavak helyesírásában és kiejtésében, megjelöli a nyelvileg helytelen szavakat, a pongyola és a terpeszkedő kifejezéseket, és közli alapszavaink eredetét (etimológiáját). A Kéziszótár a világos, szabatos és igényes fogalmazásnak, a szép és helyes élőbeszédnek, ingadozó nyelvérzékünk mindennapos ellenőrzésének - egyszóval a tudatos nyelvhasználatra irányuló önnevelésnek - egyik legfőbb segédeszköze és népszerű forrása, törvénykönyve lett.

Juhász József - Szőke István - O. Nagy Gábor - Kovalovszky Miklós - Magyar értelmező kéziszótár A-K
A Magyar Értelmező Kéziszótár, amely mintegy 70000 szócikkben felöleli és bemutatja a magyar irodalmi nyelv és a mai magyar beszélt nyelv szókészletét: a tömörítésnek valóságos mesterműve. Minden címszónak értelmezi jelentéseit, állandósult szókapcsolatait, szólásait és szóláshasonlatait, közli a címszók szófaját, használatuk szabályait, stilisztikai jellemzőit, eligazít a szavak helyesírásában és kiejtésében, megjelöli a nyelvileg helytelen szavakat, a pongyola és a terpeszkedő kifejezéseket, és közli alapszavaink eredetét (etimológiáját). A Kéziszótár a világos, szabatos és igényes fogalmazásnak, a szép és helyes élőbeszédnek, ingadozó nyelvérzékünk mindennapos ellenőrzésének - egyszóval a tudatos nyelvhasználatra irányuló önnevelésnek - egyik legfőbb segédeszköze és népszerű forrása, törvénykönyve lett.

Lecxion
Lexikon ​a szerelemről Ismeretlen szerző
elérhető
6

Ismeretlen szerző - Lexikon ​a szerelemről
"Férfi ​és nő kapcsolatának örök témájáról szól ez a "szabálytalan" lexikon. Címszavai felölelik a szerelem, a szexualitás, az együttélés közismert és rejtett problémáit; foglalkozik a pszichoszexuális fejlődés, a gyermekkor, a serdülőkor, a felnőttkor és az öregedés sajátos kérdéseivel; sőt kitekint a gyermeknevelés szexuális szempontból lényeges mozzanataira is. Arra törekszik, hogy e kérdéseket ne csak a magánélet, hanem a társadalom szempontjából is megvilágítsa, s nem hagyja figyelmen kívül a mindennapi életben annyiszor felmerülő orvosi és családjogi vonatkozásokat sem. A pszichológus, jogász, nőgyógyász és szociológus szerzők által írt szócikkek nemcsak a legkorszerűbb tárgyi ismereteket tartalmazzák, hanem igyekeznek rávenni az olvasót, hogy együtt gondolkozzon a szerzőkkel változó szemléletünk, erkölcsünk, szokásaink következtében kialakuló konfliktusainkon és azokon a buktatókon, amelyek annyiszor vezetnek a szerelmi kapcsolatok megromlásához, a házasságok felbomlásához. Őszintén szól a szexuális élet leggyakoribb zavarairól s a megoldás, a gyógyulás lehetőségeiről is. A lexikon szellemét az életöröm, az előítéletek nyomása alóli felszabadultság és az egymásért érzett felelősség gondolata hatja át."

Ismeretlen szerző - Ki ​kicsoda a magyar irodalomban? (1000-től 2000-ig)
Nincs ​olyan irodalmár, akit ne hozna zavarba a kérdés: Mondd már meg, mi is az az irodalom!" Az ilyen - akár naivitásból is eredő - felszólítás úgyszólván beugratásként hat, mert nem lehet rá habozás nélkül tartalmas, minden kétséget kizáró meghatározással válaszolni.. az irodalomról egyetlen elméleti definició sem tudja feledtetni azt a banális történelmi igazságot: irodalom mindaz, amit az ember koronként annak tartott." - írja Cs. Gyimesi Éva. Sajnos e könyv szerkesztőinek nem állt módjukban mindenkiről írni, akit a saját korában "irodalommal foglalkozó embernek tartottak.Válogatásunk alapja az volt, hogy a ma szépirodalomnak tartott művekkel kapcsolatan áll-e valamilyen módon az illető. Így az esztétikai szempontból ma is íróknak tekintett emberek", ill. a szépirodalommal foglalkozó irodalomtörténészek, esztéták és kritikusok élveztek előnyt a válogatás során, valamint olyan híres történetírók, nyomdászok, fordítók, akik minden kétséget kizáróan bekerültek az irodalmi köztudatba. Külön figyelmet kívántunk fordítani a határon túli magyar irodalom személyiségeire. A szócikkek terjedelme nem biztos, hogy minden esetben arányban áll az alkotó jelentőségével. Úgy gondoltuk, hogy pl. az iskolai tankönyvek eléggé részletesen tartalmazzák az ismertebb írók és költők pályaképét, ezért a kevésbé ismert, de jelentős szerzőknek szántunk több helyet.

Covers_141197
Zsebenciklopédia Ismeretlen szerző
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Zsebenciklopédia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

K%c3%b6zg
Közgazdasági ​kislexikon Ismeretlen szerző
elérhető
3

Ismeretlen szerző - Közgazdasági ​kislexikon
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tardos Péter - Rock ​lexikon
"Rendhagyó ​lexikon - mi más is szólhatnak egy rendhagyó műfajról? Ez a műfaj, borzas lázongásaival, a fiatalság tűzhányó energiájával, a tehetség és az új akarásának összefonódásával gyökerestől felforgatta a muzsika évszázados rendjét, elsőként adva önálló zenét a fiatalok kezébe. Milliókat mozgósít, blue jeans egyenruhában, azonos érdeklődési körrel, a zene azonos hangjaira mozogva. Alkotói világhírre tesznek szert, csak a legnagyobb hollywoodi filmszínészek és az emberiség politikai irányítói ismertebbek náluk. Kialakul a történelme, papírra vethetők az egyének, együttesek jelentős mindennapjai: megszületik a szaksajtó, könyvek és lexikonok foglalkoznak e témával - ezek számát gyarapítja e kötet." A könyv rövid idő alatt teljesen elfogyott - a második javított és bővített kiadás friss adatokat, s mindegy 70 címszóval többet tartalmaz - az Adam and the Ants-től a KFT-ig és a Visage-ig. A kötetet fényképek és Bodola György újabb karikatúrái gazdagítják.

Dr_gremsperger-gyesko_ki_kicsoda_a_magyar_irodalomban_3f_1366376760
elérhető
2

Ismeretlen szerző - Ki ​kicsoda a magyar irodalomban?
Nincs ​olyan irodalmár, akit ne hozna zavarba a kérdés: Mondd már meg, mi is az az irodalom!" Az ilyen - akár naivitásból is eredő - felszólítás úgyszólván beugratásként hat, mert nem lehet rá habozás nélkül tartalmas, minden kétséget kizáró meghatározással válaszolni.. az irodalomról egyetlen elméleti definició sem tudja feledtetni azt a banális történelmi igazságot: irodalom mindaz, amit az ember koronként annak tartott." - írja Cs. Gyimesi Éva. Sajnos e könyv szerkesztőinek nem állt módjukban mindenkiről írni, akit a saját korában "irodalommal foglalkozó embernek tartottak.Válogatásunk alapja az volt, hogy a ma szépirodalomnak tartott művekkel kapcsolatan áll-e valamilyen módon az illető. Így az esztétikai szempontból ma is íróknak tekintett emberek", ill. a szépirodalommal foglalkozó irodalomtörténészek, esztéták és kritikusok élveztek előnyt a válogatás során, valamint olyan híres történetírók, nyomdászok, fordítók, akik minden kétséget kizáróan bekerültek az irodalmi köztudatba. Külön figyelmet kívántunk fordítani a határon túli magyar irodalom személyiségeire. A szócikkek terjedelme nem biztos, hogy minden esetben arányban áll az alkotó jelentőségével. Úgy gondoltuk, hogy pl. az iskolai tankönyvek eléggé részletesen tartalmazzák az ismertebb írók és költők pályaképét, ezért a kevésbé ismert, de jelentős szerzőknek szántunk több helyet.

Irodalmi_fogalomt%c3%a1r
Irodalmi ​fogalomtár Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Irodalmi ​fogalomtár
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tótfalusi István - Ki ​kicsoda az antik mítoszokban
Lexikon ​az antik mitológia köréből, húsz éve jelent meg utoljára magyar nyelven. Ezt a bántó hiányt hivatott pótolni kötetünk, amelyben ezernél több görög és római istenségről, meselényről, hősről és hősnőről tudhatjuk meg a legfontosabbat - egyebek között azt is, hogy milyen irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotásokat ihlettek. A szöveget az ókori neves műalkotások nyomán készült mintegy száz ábra kíséri. Az antikvitás öröksége a _Bibliáéval_ egyenrangú, sőt a reneszánsz óta még fontosabb alakítója európai műveltségünknek. A görög és római mondákat egy évszázaddal ezelőtt minden iskolázott ember betéve tudta, ám erről ma már csak olyan beszédfordulataink árulkodnak, mint a tantaluszi kín, a sziszifuszi munka vagy a gigászi vállalkozás. Megcsappant tudásunknak manapság csak mitológiai kézikönyvek, lexikonok szolgálhatnak támaszul. A könyv végére a szerző - több sikeres szótár és lexikon írója - tizenhat részletes _leszármazási táblázatot_ készített, hogy segítsen eligazodni a mondai alakok szövevényes rokoni kapcsolatai között. Egy ilyen részletes genealógia, amelyhez a gyors tájékozódást segítő négyzethálós rendszer és külön betűrendes jegyzék csatlakozik, a nemzetközi könyvkínálatban is újdonságnak számít.

Veresegyházi Béla - Amerika ​felfedezése lexikon 1492-től 1600-ig
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

T%c3%b6rt%c3%a9nelmi2
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Általános ​történelmi fogalomgyűjtemény
A ​kötet az alapvető történelmi fogalmakat értelmezi, magyarázza, és az egyetemes és magyar történelemből vett példákkal mutatja be őket. Az eredetileg általános- és középiskolások számára készült fogalomtár szinte történelmi lexikonként is használható, hiszen a közel kétezer címszó tartalmazza azokat a fogalmakat, melyek a történelem tanítása, tanulása során, az ismeretterjesztő irodalomban és tévéműsorokban előfordulhatnak. Hasznos segédkönyv mind iskolások, mind a történelem iránt érdeklődők számára.

Szőllősi Irén - Fizikai ​fogalomtár
Bizonyára ​azért vettél a kezedbe, mert érdeklődsz a fizika iránt. Vagy hiányos ismereteidet szeretnéd pótolni? Lapjaimon utánanézhetsz a legfontosabb fizikai fogalmaknak, definícióknak és törvényeknek. A jobb megértést ábrák is segítik. Ajánlom magamat minden általános és középiskoláknak, továbbá bárkinek, aki gyarapítani szeretné tudását.

Swscan000000043
Etikai ​kislexikon Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Etikai ​kislexikon
Korunkban ​jelentősen megnövekedett az érdeklődés az erkölcsi-etikai kérdések iránt. Ezért szükségesnek mutakozott, hogy a magyar közönség számára újra kiadjuk az Etikai Kislexikont, amelynek 1967-es kiadása már régen elfogyott. A korábbi kiadástól eltérően a kislexikonban nemcsak fogalmak, kategóriák, irányzatok szerepelnek, hanem az etikai gondolkodás legjelentősebb alakjai is az ókortól a közelmúltig. A kislexikon alapja az I. Sz. Kon szerkesztette 1983-as szovjet kiadás, amelyet azonban a hazai szükségleteket és érdeklődést szem előtt tartva módosítottunk és kiegészítettünk.

Gecse Gusztáv - Vallástörténeti ​kislexikon
A ​könyv célja, hogy eligazítsa olvasóját a vallástörténet labirintusában és ezáltal hozzásegítse ahhoz, hogy véleményt alkosson a vallási jelenségvilágról. A tájékozódás megkönnyítése végett a fontosabb címszavak után irodalomjegyzék is került. A kifejezetten filozófiai vagy etikai jellegű problémáknak csak vallási-teológiai vetületével foglalkozik a kötet. A kislexikon kb. 450 címszót és kb. 350 utalást tartalmaz a vallástörténet és az ateizmus története tárgyköréből...

Sipos Aladár - A ​politikai gazdaságtan kisszótára
Magyarországon ​már több közgazdasági lexikon napvilágot látott. Kimondottan a politikai gazdaságtan tudományával foglalkozó lexikon jellegű kézikönyv azonban még nem jelent meg. Így a kiadónak első kísérlete ez a kötet egy olyan kisszótár megjelentetésére, amely címszavaival a politikai gazdaságtan tárgykörét öleli föl.

Covers_52555
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Irodalmi ​személyek kislexikona
Hétköznapi ​viták és tudományágak tárgya, hogy az oktatás - a "tudás birtokba vétele" - során mi a fontosabb?! Kész és vitatott tények megismerése, megismertetése? A tényekhez vezető logikai utak felfedezése, felfedeztetése? Ezek kevert alkalmazása számtalan variációban? Nyitott kérdések, egyéni válaszok. De egy lexikon általában tényeket tartalmaz, s a lexikonhoz való eljutás már maga is logikai út. E könyv elkészítése során törekedtünk arra, hogy a könnyű felhasználási mód mellett tartalmas és időszerű gondolatokon, - a kérdőjelek ellenére is - pontos, lényeget érintő tényeken legyen a fő hangsúly. A "teljesség igénye" mindig szubjektív, s csak az jelenthet számunkra valamiféle megnyugvást, ha e könyv elkészítésének célja, valamint az Ön ilyen irányú igénye egybeesik.

A_magyar_helyes%c3%adr%c3%a1s_szab%c3%a1lyai
elérhető
12

Ismeretlen szerző - A ​magyar helyesírás szabályai
Mivel ​ebben a tudományos és a nemzeti egységet illető kérdésben a Magyar Tudományos Akadémia, mint a magyar tudomány legfőbb művelője és őre, a legilletékesebb tényező, minden olyan irányzatnak, amely a magyar helyesírás kérdésében elért egység bomlasztására alkalmas, útját kell állani. - Ezért nyomatékosan figyelmeztetem a Címet, hogy az 1922. évi 4250. elnöki szám alatt kelt körrendeletem értelmében csupán a Magyar Tudományos Akadémia által megállapított Helyesírási Szabályok érvényesek; minden más, bármely címet viselő helyesírási szótár és szabályzat használata és tanítása tilos. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 005-3/1930. sz. rendelete.

Covers_144913
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Munkásmozgalom-történeti ​lexikon
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók