Ajax-loader

kollekció: Zene

“- De Tintoretto úr! – kiáltotta Würfli – a zenész éppolyan, mint a többi pályatársa, például a festők…
- Sőt a kőfaragók és a balett-táncosok is, maga szörnyeteg!”
(Rejtő Jenő)


Sheenan
elérhető
0

Vincent Sheean - Verdi
A ​világhírű zeneszerző életútját követhetjük végig a szegény falusi szülőháztól a világhírig.

Tardos Péter - Rock ​lexikon
"Rendhagyó ​lexikon - mi más is szólhatnak egy rendhagyó műfajról? Ez a műfaj, borzas lázongásaival, a fiatalság tűzhányó energiájával, a tehetség és az új akarásának összefonódásával gyökerestől felforgatta a muzsika évszázados rendjét, elsőként adva önálló zenét a fiatalok kezébe. Milliókat mozgósít, blue jeans egyenruhában, azonos érdeklődési körrel, a zene azonos hangjaira mozogva. Alkotói világhírre tesznek szert, csak a legnagyobb hollywoodi filmszínészek és az emberiség politikai irányítói ismertebbek náluk. Kialakul a történelme, papírra vethetők az egyének, együttesek jelentős mindennapjai: megszületik a szaksajtó, könyvek és lexikonok foglalkoznak e témával - ezek számát gyarapítja e kötet." A könyv rövid idő alatt teljesen elfogyott - a második javított és bővített kiadás friss adatokat, s mindegy 70 címszóval többet tartalmaz - az Adam and the Ants-től a KFT-ig és a Visage-ig. A kötetet fényképek és Bodola György újabb karikatúrái gazdagítják.

Ambrózy Ágoston - Borostyán
A ​szerző Schubert lelkivilágának, emberi és művészi portréjának legjellemzőbb vonását, a magányosságot állította a regény középpontjába. A cselekmény kiinduló pontja az a magányos délután, amikor a zeneköltő agyában a h-moll szimfónia első vázlatai megfogannak. Innen tér vissza az író Schubert gyermekkorára, arra a sok méltatlanul elszenvedett bántalomra, a szigorú apától és a hűtlen szerelmestől rázúdúló csapásokra, amelyek Schubertet oly magányossá, az emberek közt idegenné tették. Majd a felnőtt kor, a baráti társaság, a Magyarországon eltöltött idő kerül sorra. Minden cselekménysor mögött ott él és lélegzik a múlt század eleji Bécs, a császárváros minden örömével és vigasságával, bánatával. A regény befejezéseként pedig a hű barát, Josef Spaun írja le levél formájában Schubert utolsó napjait. Ambrózy regénye nemcsak érdekességénél és olvasmányosságánál fogva értéke a zenei szépirodalomnak, hanem azért is, mert stílusában, mondatainak zengésében és képeinek finom pasztelszíneiben vissza tudta adni a schuberti muzsika hangulatát

Simone Signoret - Már ​a nosztalgia sem a régi
Ez ​nem igazságos! - fakadt ki gyakran Simone Signoret e könyv alapjául szolgáló hosszú beszélgetéseink során - ez nem igazságos: csak beszéltet, beszéltet, beszéltet, de maga nem mesél semmiről! A mások iránti tiszteletből és őszinte kíváncsiságból - mivel véleménye szerint ő sokkal kíváncsibb másokra, mint mások őrá; sokkal szívesebben olvassa például mások könyvét, mint hogy a sajátját írja - Simone Signoret annak örült volna, ha felcseréljük a szerepünket: ha az interjúkészítőt interjúvolnák meg, ha a bizalmas fültanú fogna vallomásba, a detektív tenne tanúvallomást. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy akrobatamutatványaink során, amikor is a kérdéseket és a válaszokat egyenként és egyvégtében (gyakran suta és kényelmetlen körülmények között) magnószalagra rögzítettük, el kellett játszanom a rendőr, a gyóntatópap, a pszichiáter, az életrajzíró, a történetíró, a politikai megbízott, a titkosügynök, a kuporgó írnok, a vizsgálóbíró, a menyasszonytanúja, a gyerekek keresztapja szerepét... De végül is úgy gondolom, hogy az a két-három dolog, amit megtudtam Simone Signoret-ről, jócskán felér azzal a két-háromezer dologgal, amit ő akart tőlem megtudni. Különösen pedig azzal vagyok tisztában, hogy a Dauphine tér, az autheuil-i ház és a Colombe d'or között páratlan irodalmi kalandban, fantasztikus kincsvadászatban volt részem, amelynek végső zsákmánya ez a könyv.

Zsigray Julianna - Tragikus ​keringő
Egy ​világhírű operettszerző életének regénye. A szerző nem mondja meg, hogy ki az, akinek édes-bús keringőire immár fél évszázad óta táncol a földkerekség minden népe. Mégis hiteles az írói képzelettel, gazdag színekben megfestett hős alakja, amint hiteles az a megragadó korrajz is, amelynek keretében a magyar hangvételű tragikus keringő – egy egész életmuzsikája – elhangzik.

Covers_53486
elérhető
0

Bill Flanagan - Sztárgyár
Bill ​Flanagan regényének egyik szereplője szerint az A&R az amerikai "Assault and Robbery" (rablótámadás) kifejezés rövidítése, de ebben téved. Az A&R-os ember (Artist and Repertoire) a zeneiparban egy olyan alkalmazott, akinek az a feladata, hogy felfedezze a tehetséges zenekarokat, leszerződtesse őket a nagy lemezkiadókhoz és képviselje az érdekeiket. A gyakorlatban az is az ő feladatuk, hogy olyan szerződést kössenek a zenekarral, ami szinte egyenlő a teljes kirablásukkal. "Régebben, a zeneszerző írta a számokat, másvalaki hangszerelte, az énekes elénekelte és a koncerten fizetett zenészek kísérték. Az egész folyamatot az A&R-os felügyelte. Ha talált egy slágert, azt elvitte az énekeshez, lekötötte a stúdiót, szerzett egy hangszerelőt, kifizette a zenekart, vezette a munkaerő-nyilvántartást. A Beatles után az egész világ megváltozott. A zenészek önállóak lettek. Maguk írták a számaikat, maguk játszották el azokat, maguk intézték a stúdiófelvételeket, és általában messze elkerülték a lemezkiadót... Az A&R megváltozott. Csak azzal foglalkozik, hogy felfedezze a jó előadókat, és ő játssza az összekötő szerepét a kiadó felé." A zeneiparban a vadkapitalizmus törvényei uralkodnak. Ami azonban mégis különlegesség teszi ezt a világot, hogy itt az emberek úgy érzik, a végtermék több mint egy egyszerű áru, amit el kell adni. A lemezkiadók alkalmazottjai között viszont gyakran találunk olyan embereket, akik tényleg hisznek a zenében. Valóban azért foglalkoznak egy zenekarral, vagy egy előadóval, mert úgy gondolják, hogy ezzel ők is adnak valamit a világnak, és segítenek az igazi művészeknek érvényesülni, elismertetni a munkájukat. Bill Flanagan regényének hőse, Jim Cantone is ezek közé az emberek közé tartozik. Kiváló érzéke van, hogy meglássa a jövő sztárjait és A&R igazgatóként az a dolga, hogy leszerződtesse őket. Azonban, akárcsak az életben, a regényben is vannak főnökök, akik kizárólag a produkciók anyagi vonzatával foglalkoznak. Jim megpróbálja ugyan elfelejteni ezt, de a WorldWide lemezkiadó két vezetője, Bill DeGaul és J. B. Booth megnehezítik a dolgát. Noha eleinte mindkettőjükre felnéz, DeGaulra a magabiztos vezetőre, a zenei élet jóstehetségére és J. B.-re, a vietnami veteránra, akiből mára üzletember lett, valamint kettejük hosszú - és úgy tűnik - megbonthatatlan barátságára. A barátság azonban megszakad. A rivalizálás tönkreteszi a két férfi kapcsolatát. Booth minden hatalmat a maga kezébe akar kaparintani, és mint általában, amit akar, azt meg is szerzi. Ennek az ára azonban, szintén mint általában, magasabb, mint gondolta volna.

Barát Endre - Bergamói ​ballada
Ki ​ne ismerné a Don Pasquela híres férfi-duettjét, a Lammermoori Lucia őrülési jelenetét, a Szerelmi bájital hősének, Nemorinóniak románcát, Az ezred lánya, A kegyencnő, a Linda di Chamounix dallamait? Mindig szívesen hallgatjuk a XIX. század eleji olasz operák egyik legnagyobb mesterének, a Bellini-Rossini-Donizetti triász világhírű tagjának hol édes-bús, hol vérbő, sodró lendületű melódiáit. Jó ismerőseink közé tartozik Dulcamara, a kuruzsló, Malatesta doktor, Norina, az életvidám özvegy, Adina, Linda, Mari és még sok-sok más Donizetti-hős és -hősnő. Az olasz bel canto nagy mesterének küzdelmes, sikerekben gazdag, ugyanakkor megrázóan tragikus élettörténetét mondja el Barát Endre utolsó regényében, a gyermekkortól a diadalmas művészpálya kiemelkedő állomásain keresztül az elmegyógyintézetig és a korai halálig.

Riskó Géza - Pege ​Aladár
... ​Régóta járják kettesben a világot - ő és a nagybőgő. Ahol megszólaltatja - füstös jazz-bárokban, aranycirádás koncerthallokban vagy éppen világfesztiválokon - kitágulnak a fülek, s az emberek nem hisznek a szemüknek, mikor ujjai túlszárnyalják a hegedűsök könnyed futamait. Sztár. Európában, Ázsiában, Amerikában a közönség kedvence. Ahol megjelenik, egy csapásra a középpontba kerül. Ezt az érdeklődést nem a reklámmenedzserek szítják. Csakis varázshangja, és amit mond - a nagybőgő gigászi torkából áradó, finoman simogató és izgatóan felrázó, érzelmeket kavaró zeneszó.

Som Lajos - Piramis-vádirat
"Végül ​is, mint egy maffiavezér, egy keresztapa, egy szervezet minden kapcsolatot kézben tartó vezére szerepeltem a gépelt oldalakon. Lehet, hogy így is látták, mert az akciót valóban kézben kellett tartani, de senki nem kényszerből tette, senki nem volt kötelezve, hogy részese legyen a csapatnak, részt vegyen az aranyügyben. Mégis vállalták! Vajon miért? Nyilván mindenkinek kellett a pénz, és ez társadalmi pozíciótól független érvényes volt mindenkire a zenekari stúdióvezetőig, rendőr főtörzsőrmester, futóvadlövő világbajnoktól az állandóan kirakatban lévő rocksztárig."

Abody Béla - Tündöklések, ​bukások
Operakritikákat, ​a műfajról szóló írásokat s kritikusi tevékenységének "életrajzát" tartalmazó kötet.

Covers_98396
Popzsebkönyv Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Popzsebkönyv
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szabolcsi Bence - Bevezetés ​a zenetörténetbe
Ennek ​a könyvnek - melynek jelen kiadása a szerző teljes irodalmi-tudományos munkásságát összefoglaló sorozat első köteteként lát napvilágot - különleges helye van Szabolcsi Bence életművében. Határköve e mű Szabolcsi két nagy alkotókorszakának. A harmincas évek közepéig munkásságának középpontjában azok a tanulmányai álltak, melyek utóbb, egységes ciklusként. A magyar zene évszázadai két kötetében láttak napvilágot. Az 1936-ban írt Bevezetés a zenetörténetbe azt az alkotóperiódust vezeti be, melyben Szabolcsit immár "a világ zenéjének évezredei" foglalkoztatták, s amelynek két összefoglaló remeke A zene története és A melódia története. A Bevezetés a zenetörténetbe e nagy művek "előhangja": a zenetörténet-írás története, módszereinek és rendszereinek bemutatása és gyakorlati alkalmazása. Magábanálló alkotása e kötet Szabolcsi életművének azért is, mert soha-sehol másutt nem szólt ily részletességgel tudományos műhelyének rendjéről: önnön belső világáról. Ars poetica ez a könyv: egy tudós művész életre szóló feladatvállalása.

Covers_109274
elérhető
2

Christian Gailly - Be-bop
Christian ​Gailly 1943-ban született, dzsessz-zenésznek indult és viszonylag későn lépett írói pályára. 1995-ben megjelent hatodik regénye, a Be-Bop a kritikusok egybehangzó véleménye szerint írói pályája csúcsa. A történet "találkozás egy fiatalemberrel", egy érett felnőtt keserédes szembesülése ifjúkori álmaival, ábrándjaival, idealizmusával. Az izgalmas, fordulatos könyvben az író mostani és fiatalkori alakmása akad össze egy vidéki üdülővárosban.

N. B. Grace - High ​School Musical 3.
Ebben ​a rajongók számára nélkülözhetetlen regényben 8 színes oldalt találtok a régen várt HSM 3 mozifilm jeleneteivel. A történet a végzős Troyról, Gabrielláról és barátaikról szól. Most, hogy a giminek vége és mind más-más egyetemre készülnek, vajon valóban el is szakadnak egymástól? A Vadmacskák egy musicalt állítanak színpadra, melyben elmesélik a ballagással és a jövővel kapcsolatos félelmeiket, reményeiket, tapasztalataikat.

Riznerné Kékesi Mária - Ördög László - Ének-zene ​6.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_167358
elérhető
0

Szabolcsi Bence - Beethoven
"...Beethoven ​zenéje részt követel az életből, fellázít, megráz, megríkat és megkacagtat, magadba térít és harcba küld: állást foglal, cselekszik, harcol minden pillanatban. Ahogyan kiáll értünk, ahogyan felelősséget érez mindnyájunkért, ahogyan átvállalja életünk minden gondját, épp mert mindenről tud, mert minden örömünket és bánatunkat ismeri: az érzelmi élet olyan mélységeit és ellentéteit tárja fel, amilyenekről még senki sem álmodott. Olyan őszinte, olyan forró, olyan leplezetlen, amilyen zene még sohasem volt - nem elringat, hanem felébreszt, nem mákony és nem bűvészkedés, hanem a valóság roppant felmutatása, vallomás és himnusz, védő- és vádbeszéd, kiáltvány az emberiséghez..." - írja Szabolcsi Bence, Beethoven alakját, zenéjét, jelentőségét, korát a tudós kivételes koncepciójával bemutató és művészi módon megírt, gyönyörű monográfiájában, amely immár ötödik kiadásban jelenik meg.

John Lennon - Boldog ​karácsonyt
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bókay János - Egy ​rózsaszál szebben beszél
Bókay ​János utolsó írása zenés színpadaink egyik legnépszerűbb repertoárdarabjának, Kacsoh Pongrác János vitézének regénye. Bókay vérbeli írói talentummal, számtalan szerteágazó szállból szövögeti sokrétű és mégis egységes képpé a mintegy fél évszazada változatlan sikerű daljáték keletkezésének történetét. Plasztikus portrét fest mindazokról, akik e történetben szerepet játszottak. Főhősei a zeneköltő mellett Heltai Jenő, Beöthy László és a szövegíró Bakonyi Károly. A kortárs szeretetével felelevenített portrék, az ügyesen szőtt cselekmény háttereként pedig folyvást ott él, mozog a század elejének színházi világa, a kor társadalmának a szemtanú hitelt adó vonásaival megrajzolt hangulatos képe.

Szántó Péter - LGT - És ​ilyen a Boksz?
Solti: ​- Somlóval ez alatt a gitárszóló alatt megittunk vagy két liter konyakot... Presser: - Hazajöttünk és egyszer csak behívott az ORI igazgatója hogy le kell tiltania bennünket.Karácsony: - Abszolút nem így képzeltem az életemet. Abszolút nem! Somló: - Hogy meddig lesz még LGT? Hát ha ez a könyv megjelenik, nem biztos hogy sokáig.

Bradányi Iván - Barbra ​Streisand
Barbra ​Streisand századunk egyik legizgalmasabb színészegyénisége. Életét teljesen maga irányítja és ez az élet tele van ellentmondásokkal. Ez a könyv Barbra Streisandot mutatja be. Fekete-fehér fotókkal illusztrált könyv.

Robert Goffin - Armstrong, ​a dzsessz királya
Louis ​Armstrong neve fogalom - őt nem kell bemutatni a magyar közönségnek. De bizonyára sokaknak ismerős a kiváló belga költő, Robert Goffin neve is; 1972-ben a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent "A költészet Ariadné-fonala" című, nagy sikerű kötetét maga dedikálta Budapesten. Armstrongról írott regényes életrajza magával ragadó, lebilincselően érdekes olvasmány. Goffin a második világháború idején, az Egyesült Államokban töltött emigrációs éveiben írta, mint Armstrong jóbarátja, az adatokat maga a "hős" szolgáltatta. A zseniális dzsessztrombitás élete valóban regénybe illő: a legmélyebb. Legsötétebb New Orleans-i néger nyomorúságból és elnyomatottságból, a prostituáltak, a javítóintézet világából ívelt a világhírig. Útját iszonyú nélkülözések, megaláztatások, csalódások, forró sikerek, izgalmak, lángoló szerelmek és véres féltékenységi drámák tarkították. Armstrong maga így nyilatkozott Goffinról: "... igaz barátja lett fajtánknak, elsőként az európaiak közül. Arról írt..., hogy a dzsessz egymaga többet lendített a négerek ügyén, mint az Egyesült Államok összes törvénye együttvéve... Robert Goffin mindig is a négerek nagy költője marad... Goffin az én emberem."

Gál György Sándor - Somogyi Vilmos - Mesél ​a bécsi erdő
A ​világhódító tánc - a keringő - története elválaszthatatlanul összefügg a Strauss család történetével. A "március előtti" Bécs korszakától kezdve a huszadik század elejéig ennek a muzsikus dinasztiának tagjai fejlesztették naggyá a keringőt; az ő művészi munkálkodásuk révén vált a népi eredetű, kezdetben vaskos tánc - az idősebb Johann Strauss, majd zseniális fia, az ifjabb Johann és annak testvérei, Josef és Eduard működése révén - egy teljes évszázad uralkodó ritmusává, a könnyűzene halhatatlan műfajává. Lázas sietséggel rohanó történet ez s egyben a romlás csíráit már magában hordozó régi monarchia fénykorának tükörképe. Mert a Strauss-muzsika végigkísérte ezt a korszakot, s máig sem veszítette el varázsát. - Gál György Sándor és Somogyi Vilmos történelmi dokumentumok alapján, színes képzelettel ötvözte regénnyé a Strauss család és a XIX. századi Bécs történetét.

Molnár Imre - Népszerűbb ​Jézus Krisztusnál?!
A ​zseniális gitáros-énekes, zeneszerző és szövegíró, a Beatles megalapítója, a tehetséges író és rajzoló, a világszerte ismert békeharcos fantasztikus életét és tragikus halálát mutatja be ez a regény, amely a XX. század egyik tipikus hősét állítja az olvasó elé. A kiváló tehetségű, de műveletlen, örökkön éhes szeretetvágyát agresszív pökhendiséggel leplező, egész életen át, minden szerelmében az elveszített anyai gyöngédséget kereső művész szándékai, szenvedései és kudarcai csakúgy megjelennek a kötet lapjain, mint a világhódító sikerek színe - és fonákja. Ez a negyven évet élt, szörnyűséges kábítószer- és alkoholkalandok mélyeit is megjáró, fékezhetetlenül szabados "vezér" - csodálatos zenei gazdagságú dalok tucatjait szülte világra, s hagyta örökbe utókorának. John Lennon olyan bálvánnyá vált az ifjúság, az apák nemzedékével mindig szembefordulni kész fiatalság szemében, aki még hosszú ideig megmozgatja majd a kamaszok és ifjú emberek képzeletvilágát. Róla szól ez a könyv, John Lennon-ról, aki 50 éve született, s akit 10 éve ölt meg egy őrült gyilkos merénylete. A kettős évforduló ad különös aktualitást a kötetnek, amelyet számos - ritkán látható - fénykép illusztrál.

Lemmy Kilmister - Janiss Garza - Lemmy ​- Fehércsíkláz
Lemmy: ​Ikon és üstökös a rock egén, talán nincs is nála jellegzetesebb figura a műfajban. Pedig már betöltötte a hatvanadik évét, zenekara pedig ugyanabban az évben, 2005-ben a harmincéves jubileumát ünnepelte. Egy évvel korábban Grammy-díjjal tüntették ki őket, hősünk pedig a Classic Rock (vezető angol rockmagazin) éves szavazásában megkapta az „élő legenda” titulust. Lemmy: Valaki, aki mindig a kompromisszumok nélküli rögös utat választotta. Makacssága és kitartása végül meghozta gyümölcsét – 2002 óta a banda talán a három legjobb albumával rukkolt elő. Életmódját nem ajánlja senkinek, egy átlagos szervezet félúton feladta volna a harcot a folyamatos biokémiai támadásokkal szemben. Szarkasztikus humora páratlan, az olvasó, aki Mr. Kilmister életútját e könyv segítségével kíséri végig, pompásan fog szórakozni. Utánozni azonban senki ne próbálja: ÉLETVESZÉLYES ÉS TILOS!

Zsigray Julianna - Tékozló ​élet
A ​magyar szabadságharc hegedűse, később pedig két világrész ünnepelt művésze volt Reményi Ede. Kalandos, a szó igazi értelmében romantikus pályafutása egy miskolci kis házból, a legszerényebb körülmények közül indult el és a 19. század művészi és politikai életének szédítő magasságait érintve végül is egy amerikai mulatóhelyen ért véget. A szenvedélyes és könnyelmű, adakozóan jószívű s ugyanakkor önző művész ellentmondásokkal teli és emberileg rokonszenves alakját rajzolta meg új regényében Zsigray Julianna. A könyv egyben a század széles perspektívájú képét nyújtja, melynek egyik emlékezetes művészalakja Reményi Ede volt.

Szakács Gábor - Így ​volt... Ez van... Hogy lesz?
Magyar ​Beatológia- Oknyomozati beszélgetés- gyűjtemény képekkel

Gál György Sándor - Titánok
A ​szerző mondja regényéről: "Főiskolás korom óta foglalkoztat a téma: Beethoven és a forradalmi Európa. Összegyűjtöttem mindent, ami fellelhető volt: partitúrákat, életrajzi műveket, az emberről, a muzsikusról, a szerelmesről, a forradalmárról, a gondolkodóról. A második világháború vihara után előlről kellett kezdenem az egészet. Könyveim eltüntek mind, de megmaradt a harminckét Beethoven szonáta. Körülzsongtak ismét az Appassionata melódiái, hallottam megint a Hammerklavier pörölycsapásait, a konok akkord-zakatolást, ahogy a Waldstein szonáta indul... Újra kezdtek benépesedni a kéziratpapírosok. Együtt láttam őket: Mirabau-t, Napóleont, Metternichet, Kaunitz őexellenciáját, Marie Antoinette-et, a Halhatatlan Kedvest, Goethét - és Beethovent! Egy titáni korszak óriásait. Azt kérdi tőlem az olvasó: szeretem-e ezt a regényt? Hogyne szeretném. Legnehezebb esztendőimben ez jelentette a megtalált életcélt, az újra magamhoz ölelt életet."

Gál György Sándor - Messiás
Aligha ​van zeneszerető ember, aki nem gyönyörködött a Xerxes Largójában vagy a Vízizenében, akinek a szíve nem dobogott gyorsabban a Judás Makkabeus Győzelmi kórusa hallatán, vagy akit nem ragadott magával a Messiás Halleluja-kórusának fenséges szépsége. E gyönyörű dallamok szerzője George Friedrich Händel. Minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője, aki "angolul beszélt, németül gondolkodott, franciául levelezett és olaszul énekelt", aki egyformán nagyot alkotott a bravúráriákkal teletűzdelt barokk opera, a hatalmas kórust mozgató oratórium, a concerto grosso és a versenyművek műfajában. E csodálatos tehetség kibontakozását, az elismertetésért folytatott harcát, fordulatokban bővelkedő kalandos életútját maga mutatja be regényében Gál György Sándor, gondosan megrajzolva a kort is, amely Händel életének és művészetének hátteréül szolgált.

Nádor Tamás - Liszt ​Ferenc életének krónikája
Kevés ​olyan zeneszerzőt ismer a zene története, akinek életútja valóban annyira "napról-napra" dokumentálható lenne, mint Liszt Ferencé. Az ő életútjának krónikáját összeállítani: főleg válogatás dolga. Elválasztani a fontosat és jellemzőt a mindennapitól, a jelentéktelentől, de azért az utóbbiból is megemlíteni annyit, amennyi az ember portréjának felrajzolásához szükséges - ez a krónikás feladata. A kialakuló művészi és emberi portré bámulatosan sokszínű. Hiszen Liszt univerzális zseni és rendkívül érdekes ember volt. A romantika művészetének és magatartásának talán legpregnánsabb képviselője. Zongoraművészként a legmerészebb újító. Íróként lebilincselő stílusú, színes tollú egyéniség. Gondolkodóként a romantika századának szélsőségek közt vívódó elméje. Férfiként a nők bálványa, s ugyanakkor abbé. Emberként maga a jótékonyság, az emelkedettség, a segítőkészség, a humánum. Magyarnak vallotta magát mindig, de kultúrája francia és német. Otthon volt egész Európában, de tulajdonképpen hontalan.... A legizgalmasabb életutak egyike. Mindenek összefoglalását vállalta és oldotta meg Dr. Nádor Tamás, a Puccini- és Vivaldi-krónika sikeres szerzője.

George Bernard Shaw - A ​muzsikáról
"Vannak ​emberek, akik nem olvasnának másról, mint csakis és kizárólag a muzsikáról. Ezeket jobban érdeklik a szenteknél a halott primadonnák, és a hatalmas hódítóknál a hajdani nagy tenoristák. Feltehetőleg csakis az ilyen embereknek fog majd valaha is eszükbe jutni, hogy ezt a három kötetet elolvassák."

Tegzes György - Hétfokú ​olvasógyakorlatok I-II.
Kodály ​Zoltán zenepedagógiai munkássága - elsősorban az eléggé föl nem becsülhető _333 olvasógyakorlat_ - megadta a kulcsot a tanulóifjúság kezébe ahhoz, hogy hozzájuthasson a kottaismerethez, és ezen keresztül a zenei alapelemek elsajátításához. Ez a műve egész természetesen a magyar népzene nyelvi alapformájára, az ötfokúságra épít. Mivel azonban a zenei írás-olvasás tanítása nem állhat meg itt, égető hiánya volt eddig a következő fokozatnak: a teljes hétfokúságot megismertető módszeres dallamgyűjteménynek. Ezt a hiányt pótolja Tegzes György előttünk fekvő műve. Csupa élő dallam, gondos, metodikus elrendezésben. Kiválóan fogja szolgálni a célt: lépjünk egy lépéssel tovább! Bárdos Lajos

Juhász Előd - Bernstein ​Story
Tüneményes, ​tipikus amerikai karrier története a "Bernstein story". A New York-i Brooklyn-híd alatt kezdődik, ahol Leonard édesapja, az újdonsült bevándorló halat tisztított napi egy dollárért. Hihetetlenül meredek út innen a Carnegie Hallig, az ifjúsági koncertek sok tízezernyi, a tv sokmilliónyi nézőjéig-hallgatójáig, akik csillogó szemmel, kipirult arccal lesik el a muzsikáló--magyarázó Bernsteintől a zene örömét. A West Side Story mintegy jelképes összekötő: témája-színhelye a nyomorúságos kezdetet, világsikere a pálya csúcsát jelzi. "Leonard valóban leonardói reneszánsz jelenség: az általános művész, aki a zeneművészet minden ágát gyakorolja. Szimfonikus és opera dirigens, zongoraművész és jazz muzsikus, remek előadó, tanár és író, szimfonikus zeneszerző és a haladó amerikai musical stílusában Gershwin egyenes utóda. Nincsen olyan ága a zenének, amit ki ne próbált volna, és mindegyikben mester" - írta könyvünk hőséről Rózsa Miklós. Ezt a sokoldalú művészportrét mutatja be Juhász Előd könyve, amelyet műjegyzék és képe sora tesz teljessé.

Kollekciók