Ajax-loader

kollekció: Vallás, mitológia

“Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő.”
(Rejtő Jenő)


Gecse Gusztáv - Horváth Henrik - Bibliai ​kislexikon
Előszó A ​Biblia a hivatalos statisztikák szerint a világ egyik legelterjedtebb könyve. Egyedül a Brit és Külföldi Bibliatársulat több mint hétszáz nyelven jelentett meg teljes bibliafordítást, illetve bibliai részleteket. A keresztény egyházak és részben a zsidó vallás (Ószövetség) ezt tekintik - Istentől sugalmazott szövegként - hitük legfőbb alapjának. Az emberiség történetének a Biblia ugyanakkor olyan több ezer éves kultúrtörténeti és irodalmi dokumentuma, amely keletkezésétől kezdve napjainkig érezteti hatását. Hatott a társadalomra, befolyásolta a gondolkodást, politikai, hatalmi harcok igazolásául szolgált, inspirálta az irodalmat és a művészetet. A Biblia - éppen az említett hatása miatt - a mai kor felvilágosult, tudományos világnézetet valló emberek számára sem elhanyagolható alkotás. Nemcsak azért, mert ismerete ugyanúgy hozzátartozik az általános műveltséghez, mint az Iliász és Odüsszeia vagy Shakespeare művei, hanem azért is, mert a helyes tájékozottság hozzásegít saját világnézetünk, ideológiánk megerősödéséhez. Tudnunk kell, hogy a tudomány mai állása szerint mit tartsunk erről az egyházak által misztifikált könyvről. Ehhez a tisztánlátáshoz ad segítséget ez a kislexikon, amely a Biblia keletkezési problémáira, a benne szereplő személyekre, történetekre úgy vet fényt, hogy a legújabb kutatási eredményeket is felhasználja, és esetenként a megfelelő társadalmi és vallástörténeti előzményeket is figyelembe veszi. A cél az volt, hogy a "Vallástörténeti Kislexikon"-hoz hasonlóan, olyan könyvet adjunk az olvasó kezébe, amely - úgy mutatván be a Bibliát, mint emberi, irodalmi alkotást - lehetőség szerint választ ad a legtöbb kérdésre, amely a Bibliával kapcsolatban felvetődhet.

Böjte Csaba - Karikó Éva - Ablak ​a végtelenre
Csaba ​testvért, az erdélyi ferencest, a nehéz helyzetben élő gyermekek megmentőjét, 1500 szociális árva nevelőapját ma már senkinek nem kell bemutatni. Minden egyes szavának súlyt és hitelt ad élete, nem csupán beszél Isten országáról, hanem mindent meg is tesz, hogy ez az ország itt a földön kibontakozzon. Karikó Éva az apostoli hitvallás, az ún. Hiszekegy állításaira fűzte fel a kérdéseit. A válaszok minden egyes gondolata az életből merít, az életről szól végtelen bölcsességgel és egyszerűséggel, nemcsak a hitigazságokat mutatja be, hanem azok megvalósítását a több évtizedes lelkipásztori és nevelői munka tapasztalatából merítve. Szavaival összecsengnek nagy költőink, gondolkodóink, szentjeink sorai, amelyek alátámasztják Csaba testvér gondolatait.

Gecse Gusztáv - Kérdések ​a vallásról
Mik ​voltak a "hallgatás tornyai"? Milyen célt szolgálnak a templomi harangok? Mi a lélekvándorlás? Hogyan írja le a Biblia a világ teremtését? Hogyan vélekedjék a modern ember a templomról, a hitről, a vallásról? Ilyen kérdésekre keresi könyvünk a választ. Véleményt alkotni persze csak arról tudunk, amit ismerünk. Ismerjük hát meg a vallást, keletkezésének okait, sok évezredes történtét, szent iratait, törvényeit és szabályait. Fogadjuk ismerőseinkké az órkoi istenségeket, a derűs-haragos olümposzaikat és a félelmetes Jahvét, Allahot, Buddhát, a prófétákat, szenteket meg a Biblia alakjait. De ne feledjük: a modern ember világnézete nem a templomok ódon falai közt alakul.

Rick Riordan - A ​szörnyek tengere
Percy ​Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába. Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam... kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük...

Pécsváradi Gábor - Jeruzsálemi ​utazás
Pécsváradi ​Gábor úti beszámolójának, itinerariumának megvoltak az ókori és középkori előzményei. A hazai útleírás-hagyomány István király koráig vezethető vissza. Az országon áthaladó Jeruzsálemig vezető zarándokutakról vannak adataink. Pécsváradi Gábor útleírását páratlanul fontos és értékes dokumentumként kell olvasnunk. Négy fő részre tagolt műve a négy égtáj felé elindulva járja be Jeruzsálemből - a föld középpontjából - a környéket. Olyan pontosak leírásai, hogy ha ma útra kelnénk, könyvével a kezünkben mindenre rátalálhatnánk.

Ismeretlen szerző - Az élet - hogyan jött létre? - Evolúció vagy teremtés útján?
Embermilliók hisznek napjainkban az evolúcióban. További milliók viszont a teremtésben hisznek. Ismét mások nem tudják, mit higgyenek. Ez a könyv mindannyiukhoz szól. Tudományos alapossággal ad választ az élet keletkezésének kérdéseire - s hogy milyen jelentősége van ennek a jövőre vonatkozóan.

Legnagyobb_ember
elérhető
1

Ismeretlen szerző - A legnagyobb ember, aki valaha élt
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Tótfalusi István - Ki ​kicsoda az antik mítoszokban
Lexikon ​az antik mitológia köréből, húsz éve jelent meg utoljára magyar nyelven. Ezt a bántó hiányt hivatott pótolni kötetünk, amelyben ezernél több görög és római istenségről, meselényről, hősről és hősnőről tudhatjuk meg a legfontosabbat - egyebek között azt is, hogy milyen irodalmi, képzőművészeti és zenei alkotásokat ihlettek. A szöveget az ókori neves műalkotások nyomán készült mintegy száz ábra kíséri. Az antikvitás öröksége a _Bibliáéval_ egyenrangú, sőt a reneszánsz óta még fontosabb alakítója európai műveltségünknek. A görög és római mondákat egy évszázaddal ezelőtt minden iskolázott ember betéve tudta, ám erről ma már csak olyan beszédfordulataink árulkodnak, mint a tantaluszi kín, a sziszifuszi munka vagy a gigászi vállalkozás. Megcsappant tudásunknak manapság csak mitológiai kézikönyvek, lexikonok szolgálhatnak támaszul. A könyv végére a szerző - több sikeres szótár és lexikon írója - tizenhat részletes _leszármazási táblázatot_ készített, hogy segítsen eligazodni a mondai alakok szövevényes rokoni kapcsolatai között. Egy ilyen részletes genealógia, amelyhez a gyors tájékozódást segítő négyzethálós rendszer és külön betűrendes jegyzék csatlakozik, a nemzetközi könyvkínálatban is újdonságnak számít.

Zs. Tüdős Klára - Isten ​markában
E ​könyv bibliai ihletésű karcolatai főként gyülekezeti tapasztalatainak jóízű és igen friss gyümölcsei. Ki gondolná, hogy e szellemes, csillogó, szívet-elmét tápláló írások, mélyen hívő és nagyműveltségű szerzője - éppen most nyolcvan éves?

Covers_61715
elérhető
0

Ismeretlen szerző - A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel!
"Boldog, aki fennhangon olvassa, és azok, akik hallják a prófétálás szavait, és azok, akik megtartják a benne megírt dolgokat; mert a meghatározott idő közel van." (Jelenések 1:3) Ez a könyv a Jelenések egész könyvét magyarázza Watchtower Bible and Tract Society 1989

Sherrilyn Kenyon - Végzetes ​ölelés
Amint ​leszáll az éj, én leszek a legszörnyűségesebb fenevad, aki az éjszakában portyázik: parancsolok az elemeknek, és nem ismerek félelmet. Évszázadok óta védem az ártatlanokat, cserébe nem kérek semmit, csak álmaim asszonyát. Sunshine Runningwolf nem akar többet, csak ezt az éjszakát, de valahányszor ránézek, elkezdek sóvárogni olyan álmok után, amelyeket már évszázadokkal ezelőtt eltemettem magamban. Tudom, hogy a szerelmem a halált jelentené számára. Megátkoztak, arra kárhoztattak, hogy soha ne ismerjem meg a békét és a boldogságot – míg ellenségem a sötétben lapul és arra vár, hogy mindkettőnket elpusztítson… SHERRILYN KENYON szinte összes regénye vezette már a New York Times bestsellerlistáját. A Sötét vágyak vadásza sorozatból eddig 29 rész jelent meg külföldön, a műfaj rajongóinak nagy örömére. „Kenyon a vámpírrománc királynője” – Publisher’s Weekly

Böjte Csaba - Karikó Éva - Út ​a végtelenbe
A ​nagy sikerű Ablak a végtelenre című kötet után Böjte Csaba újabb beszélgetős könyvében is a kereső embert leginkább izgató kérdésekre válaszol. Mire jók a szentségek, mire figyelmeztet a Tízparancsolat? Hogyan navigál minket a boldogság felé a mindig megbocsátó Isten? Mire tanít Jézus, s hogyan kell az evangéliumi tanítást a hétköznapok helyzeteire lefordítani? Csaba testvér rendíthetetlen hittel, életismerettel és sok-sok humorral próbálja mindenki számára vonzóvá tenni a hit igazságait, az egyház tanítását. A születéstől a halálig követi az emberi élet fordulópontjait, s azt hirdeti, soha nem késő az újrakezdés: a kétségbeejtő helyzetekből is van kiút. Böjte Csaba válaszol Karikó Éva kérdéseire.

Sherrilyn Kenyon - Ördögi ​tánc
Zarek ​kétségkívül a legmagányosabb Sötét Vadász. Évszázadok óta Alaszkában él száműzetésben. Mielőtt vámpírrá változott, római rabszolgaként elképzelhetetlen kínokon kellett keresztülmennie. Minthogy veszélybe sodorta a testvériséget, most társai az életére törnek. Astrid az igazság szűzi nimfája. Ő kapja feladatul, hogy ítélkezzen Zarek felett. A vizsgálat során számos eddig nem sejtett titok is a felszínre kerül, és a gyönyörű Astrid nemcsak a jobb sorsra érdemes embert, de a forróvérű szeretőt is megtalálja a Vadászban… Sherrilyn Kenyon szinte összes regénye vezette már a New York Times bestsellerlistáját. A Sötét vágyak vadásza sorozatból eddig 29 rész jelent meg külföldön, a műfaj rajongóinak nagy örömére.

Vermes Géza - A ​qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek története
Vermes ​Géza könyvében részletesen tárgyalja a holt-tengeri tekercsekkel és a qumrani közösséggel foglalkozó kutatások öt évtizedét, tételesen felsorolja a qumrani könyvtár anyagát, valamennyi szöveg bevezetéseként rövid ismertetést ad, és a legjelentősebb kéziratokból - a szerző fordítása alapján - részleteket közöl. A Második Templom judaizmusának kontextusába illesztve foglalkozik a qumrani közösség azonosításának problémájával, a közösség történetével, szervezeti felépítésével, teológiájával, legfontosabb vallási eszméivel és irodalmi tevékenységével. Tárgyalja az esszénizmus - kereszténység azonosításának problémáját és azt, hogy mennyire változtatta meg a qumrani kéziratanyag ismerete a tudománynak a Bibliához és a posztbiblikus irodalomhoz való viszonyát, valamint foglalkozik az Újszövetség kutatására gyakorolt hatásával. A kötet a holt-tengeri tekercsek teljes katalógusa mellett naprakész bibliográfiát is közöl. A kötetet a szakterület kutatói, egyetemi hallgatók mellett a Második Templom korának judaizmusa iránt érdeklődő laikus olvasók is haszonnal forgathatják.

J%c3%a9zusluk%c3%a1cs
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Jézus ​élete - Lukács evangéliuma alapján
Kiadó: ​Hanssler-Verlag Neuhausen-Stuttgart 2000 évvel ezelőtt azért született egy ember, hogy meghaljon. Egy orvos az első évszázadból - Lukács -, írta meg ennek az embernek - Jézusnak - az élettörténetét és kijelentéseit. Szemtanúktól szerezte az információkat. Amikor ezt a történetet olvassuk, megismerjük azokat az embereket, akik Jézushoz mentek. Életük az Isten szabadságán és megbékélésén keresztül megváltozott. A színes képek a John Heyman által készített "Jézus" film kockái, mely film ennek az embernek az életét dolgozza fel. Tartalom: Jézus - az Ember Jézus - a film Jézus - Lukács evangéliuma

Kereszt%c3%a9ny_%c3%a9let
Keresztény ​élet Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Keresztény ​élet
Keresztény ​élet címmel a harmadik hittankönyvet adjuk a kezetekbe. Az elmúlt évben járultatok először szentáldozáshoz, akkor vállalkoztatok megfontoltan a keresztény életre. Ez a könyv segítséget akar adni, hogy a kezdeti lépések után bátran, egyre tovább haladjatok azon az úton, amelyet Jézus mutatott meg nektek. Szeressétek és tanuljátok ezt a könyvet, hogy ti is igazi keresztényekké, azaz krisztusi emberekké legyetek. Ne feledjétek azonban, hogy a hittant nem elég csupán megtanulni, - az a feladatotok, hogy életre váltsátok Jézus tanítását. Ezt kérik tőletek szüleitek. Ezért imádkozik és mindnyájatokra áldását küldi szeretettel egyházmegyétek püspöke

Covers_148476
Én ​meg Te - Mi Ismeretlen szerző
elérhető
2

Ismeretlen szerző - Én ​meg Te - Mi
"A ​szerelem játék, de életre-halálra szól. Hasonlítható a tűzvészhez, mégsem csak elszenvedi az ember, inkább átéli. Nem elveszni, hanem megnőni igyekszik benne... Az emberiségnek vannak a szerelemmel és a családdal kapcsolatos tapasztalatai. Ezeket át akarja adni a fiataloknak, hogy eligazodjanak saját érzéseikben, ne maradjanak magukra akkor, amikor életüknek egyik legnagyobb vihara rájuk szakad. Egyetlen igazi szerelem sem "ismétlés", mindegyik egyetlen a maga nevében. Mégsem viselkedhetik úgy két szerelmes, mintha ezen a földön először velük esnék meg az, amit ők maguk először élnek át."

Antonio Bonfini - Beszélgetés ​a szüzességről és a házasélet tisztaságáról I-II.
Háromnapos ​lakoma folyik Mátyás király udvarában,amelynek résztvevői a királyi páron kívül a kor jeles humanistái, köztük a tudós Galeotto Marzio,Bánffy Miklós,az Aragóniai-ház tagjai - Beatrix testvérei -,államférfiak, hadvezérek, egyházi méltóságok. A lakomán egy téma körül zajlik a vita: melyik az előbbrevaló erény, a szüzesség avagy a házasélet tisztasága? A jellegzetesen humanista témafelvetés jellegzetes humanista módon kerül feldolgozásra: ékesszóló monológok hirdetik valamelyik álláspontot, szikrázó dialógusok csapnak össze olyan érvekkel, amelyek a reneszánsz humanista tudományosság egész fegyvertárát felvonultatják;egyaránt merítenek az ókori mítoszokból, történelemből és a görög-római irodalom nagyjainak alkotásaiból,valamint a keresztény kultúrából, a bibliából és a keresztény teológiából.

Covers_83844
Mi ​a célod? Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Mi ​a célod?
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Magyar Péter - A ​pápa közelről
Magyar ​Péter "A pápa közelről" című könyve olyan munka, amelyet eddig hiányoltunk. Igazi újságírói teljesítmény, jó stílusú, pergő történetek füzére. A szerző összegyűjtötte, megszitálta, egybeszerkesztette azt a rengeteg esetet, epizódot, valóságot és szóbeszédet, amelyekel az olasz sajtó bőségesen ellátja, közönségét a Vatikánról. Magyar Péter előnye, hogy földrajzi értelemben ő is "Keletről jött", tehát érzékletesebben tudja megragadni a lengyel pápa személyiségét, nemzetközi szerepét, gondolkodásának konzervatív vagy merészen új voltát, egyházi programjának szociálisan nyitott, de teológiailag minden elhajló magatartást visszautasító álláspontját. A szerzőt nem ragadja el a pápa varázsa, de nem alkot antimítoszt sem. A szekularizált világ kérdéseit veti fel. És ami talán a legnehezebb: rokonszenvezők és ellenfelek számára egyaránt korrekt közvetítője korunk egyik kiemelkedő, sok tekintetben kétségkívül meghatározó személyisége tevékenységének. Amiről eddig csak itt-ott hallott a magyar közönség, Magyar Péter írásában most minden eléje kerül. A szerző ügyel arra, hogy II. János Pálban ne csak az imádkozó, Mária-tisztelő, példásan gazdag lelkiéletet élő Szentatyát láttassa, hanem a politikust is, aki egy kicsiny állam és egy hatalmas világegyház élén tengernyi adminisztratív, protokolláris, hitbuzgalmi feladatot lát el. Dr. Rapcsányi László

Covers_10654
elérhető
0

Blaskó Mária - Pedró
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mireisz László - A ​semmi virágai
A ​tibeti lámaista panteonban előkelő helyet foglalnak el az ősguruk vagy gyökérlámák, a nyolcvannégy "mahásziddha". Ezeknek az indiai buddhista mestereknek jelentős szerepük volt a vadzsrajána buddhizmus kialakításában. Életrajzaik, megvilágosodásuk és tanításaik az időn és téren átívelő szellemi erővel közvetítik felénk Buddha ősi szavait a tudatról, az ürességről, a részvétről, a bölcsességről és a megvilágosodásról.

Covers_502783
Jézushoz ​megyünk Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Jézushoz ​megyünk
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szunyogh Szabolcs - Jézus, ​az ember fia
Ki ​volt Jézus? Jézus, a vallásalapító; Jézus, a Mester; Jézus, a Megváltó; Jézus, a forradalmár; Jézus, az ember; Jézus, a szegények vezére; Jézus, a szelíd jóság; Jézus, az erő - és sorolhatnánk még hosszan azokat a jellemző jegyeket, amelyek mind-mind a Jézus-jelenséget gazdagítják. De ahogy gazdagodik a Jézus-kép, furcsa módon úgy lesz egyre homályosabb, egyre megfoghatatlanabb. Ezért is történt talán, hogy számos festő, író, zeneszerző, korunkban filmrendező alkotta meg újra és újra a maga Jézusát. Még a rockzenében is megjelent Jézus Krisztus, a "szupersztár". A mi könyvünk is megrajzol egy Jézus-portrét: Jézusét, az Ember fiáét. Mesél arról, hogy megszületik Betlehemben a csecsemő, aki miatt Nagy Heródes, a trónjáért reszkető király több ezer másikat meggyilkoltat; arról, hogy felnövekedvén odahagyja Jézus az ácsmesterséget, bebarangolja az országot, és maga köré gyűjti a legszegényebbeket, a számkivetetteket. Halászok, földművesek, vámszedők csatlakoznak hozzá, egyszerű, faragatlan emberek, ők lesznek a tanítványok. Szemünk előtt elevenedik meg újra Jézus elfogatásának története, római katonák léptei dobognak, és megtudjuk, hogyan tagadta meg háromszor is gyáván tanítóját Péter, a halász, akit Jézus első tanítványának nevezett. Szecskó Tamás ihletett rajzai segítenek abban, hogy ennek a majd kétezer éves történetnek a szereplői szinte személyes ismerőseinkké váljanak.

Covers_148782
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Ismeret, amely örök élethez vezet
Tartalom: Boldog jövőd lehet! A könyv, amely feltárja az Isten ismeretét Ki az igaz Isten? Jézus Krisztus - a kulcs az Isten ismeretéhez Kinek az imádatát fogadja el Isten? Miért öregszünk és halunk meg? Ami az emberiség megmentéséért tett Isten Miért engedi meg Isten a szenvedést? Mi történik elhunyt szeretteinkkel? Isten Királysága uralkodik Ezek az utolsó napok! Állj ellen a gonosz szellemi erőknek Amiért az Istennek tetsző élet boldogságot hoz Kinek a hatalmát kell elismerned? Olyan családot építeni, mely tiszteletet szerez Istennek Ahogyan közeledhetsz Istenhez Találj biztonságot Isten népe körében Tűzd ki célodul, hogy örökké fogod szolgálni Istent Amikor az Isten ismerete betölti a Földet

Mircea Eliade - Okkultizmus, ​boszorkányság és kulturális divatok
A ​jelen kötetbe került anyagokat a szerző az utóbbi tíz év alatt írt többtucatnyi előadás és cikk közül válogatta. A tanulmányok többsége amolyan bevezetés; leginkább azzal a céllal íródtak, hogy felidézzenek néhány régebbi, de mostanában elhanyagolt problémát, és új vagy kevésbé ismert szemszögből újra fölelevenítsenek jól ismert vitákat: A világ, a város, a ház; A halál mitológiái; Az okkult és a modern világ; stb. Nyilvánvaló, hogy az utolsó fejezet, a Lélek, fény és mag bizonyos mértékig ellenpontozza a többi tanulmányt. Ez egy tudós folyóirat számára készült, néhány kevésbé ismerős kultúrából származó dokumentumot vonultat fel, kiadós bibliográfiával.

Dr. Edelényi István - Katona József - Lukács István - A ​mennyei atya szeret minket
Hitünk ​alapismeretei 6-8 éveseknek színes és színezhető képekkel.

Szénási Sándor - "Megtaláltuk ​a Messiást!"
KÖSZÖNTŐ Kedves ​Lányok, kedves Fiúk! Volt idő, amikor a királyok sem tudták leírni a nevüket: pecsétgyűrűjüket nyomták az okmányra olvasztott viaszba. Ám a reformáció és a könyvnyomtatás feltalálása óta a legszélesebb tömegek kincsévé vált a tudás. Ma már az analfabéta ember a ritkaság közöttünk. Villamoson és vonaton is újságot, könyvet látunk az emberek kezében. Móricz Zsigmond még az eső miatt tétlen kubikusokat is szerette volna megkérdezni: miért nem olvasnak, amíg esik? Információrobbanásról beszélnek korunkban, mivel valamennyi tudományág hatalmas ismeretanyagot ad közre. Ilyen körülmények közt méltó volna-e, ha éppen a hittudomány terén lennénk „minimalisták”, igénytelenek, csekély tudásra törekvők? Ezért az előttetek lévő XXII fejezet igyekszik a hittudomány széles körképét felvázolni. Több okból is: a) Nem azért, hogy mindenki mindent elolvasson és megjegyezzen. Lelkipásztorotok majd kijelöli a legfontosabbakat. De vannak minden csoportban élénkebb érdeklődésű fiatalok, akiknek így módjuk van egy-egy témakörben alaposabban tájékozódni. b) Előfordul, hogy valaki betegség vagy kirándulás miatt elmarad valamelyik óráról. Ilyenkor nem hallhatja lelkipásztora magyarázatát. Az illető fejezet elolvasásával tudja pótolni a mulasztást. c) Némely rész, vers vagy idézet talán meghaladja a 13 éves kor szellemi érettségét. De arra gondoltam, hogy napjainkban sokan gimnazista korukban, sőt felnőtt korban, jelentkeznek konfirmációra. Így az ő kezükbe is odaadhatjuk e könyvet. d) Gondoltam arra is, hogy édesapád meg édesanyád is kezébe veszi ezt az olvasókönyvet: „hadd lássam, mit tanultok a konfirmációi órákon!“ Így az ő számukra is hitbeli ismeretük fölfrissítésévé válik e könyv. e) Arra is alkalmas valamennyi fejezet, hogy templomi ünnepély, szeretetvendégség, vallásos este műsorává dolgozzátok fel. Ilyenkor felolvasnátok egymás közt: ki mondja a bevezetőt, az összekötő szöveget, az igéket, a költeményeket, ki vállal szóló éneket. Ily módon örömet szereznétek a felnőtt gyülekezetnek is. f) Legmerészebb gondolatom pedig az, hogy elteszed emlékül e konfirmációi könyvet, hogy majd később is elővedd, amikor már nem „tananyag” -ként szerepel. Ezért van minden fejezet végén a témához kapcsolódó „ajánlott olvasmány” is, hogy az évek során egyre inkább bővítsed hit-ismeretedet. Ez olvasókönyv mellett állandóan legyen kezed ügyében a Bibliád és énekeskönyved. A Biblia azért, hogy az egyes fejezetekben előforduló idézeteket („textusokat”) mindig kikereshesd, így tájékozódni tanulj a Szentírásban; az énekeskönyv pedig azért, hogy – Kodály Zoltán országában — a dallamokat is mindig figyelemmel kísérd. Amint látni fogod, az idézetekben írók, költők, tudósok, hitünk hősei fogják meg a kezedet, hogy előre segítsenek a hit útján. Ebbe a nagyszerű társaságba, az „Isten házanépébe”, tartozol most már te is. (A külföldi szerzőket – irodalmunk régi gyakorlata és a mostani énekeskönyvünk példája szerint – többnyire magyar keresztnévvel szerepeltetem.) Adja Isten, hogy sok örömed legyen e könyvben, s általa felragyogjon előtted az élő Jézus Krisztus! Testvéri szeretettel köszönt e könyv Szerzője

Kompendium
elérhető
4

Ismeretlen szerző - A ​katolikus egyház katekizmusának kompendiuma
A ​Kompendium az egyetemes Egyháznak, a Katolikus Egyház Katekizmusának hűséges és megbízható szintézise. Tömören tartalmazza az Egyház hitének minden lényeges és alapvető elemét, egyfajta vademecum, mely lehetővé teszi az olvasónak, hívőnek és nemhívőnek egyaránt, hogy egy tekintettel átfogja a katolikus hit egész panorámáját. Tükrözi a Katolikus Egyház Katekizmusának szerkezetét, tartalmát és nyelvezetét, s remélhető, hogy e szintézis segítséget és ösztönzést ad magának a Katekizmusnak jobb és mélyebb megismeréséhez. A Kompendium a maga rövidségével, teljességével és világosságával minden emberhez is szól, akik a sokféle üzenetet hangoztató és szétszóró világban szeretnék megismerni az Élet Útját, az Igazságot, amelyet Isten Fiának Egyházára bízott.

Covers_60595
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Fiatalok kérdései Gyakorlatias válaszok
Jehova minden fiatal tanújának Az 1Jn 2:13-ban ezt írta az apostol: "Írok nektek ifjak, mert legyőztétek a gonoszt." Ma ugyanezt mondhatjuk el a közöttünk lévő sok ezer istenfélő fiatal férfiról és nőről, akik Sátán, az Ördög részéről hatalmas nyomásnak vannak kitéve. Minden kétséget kizáróan te is egyike vagy azon fiataloknak, akik megőrzik feddhetetlenségüket. Szeretnénk hát biztosítani arról, hogy a bátor viselkedésed bennünket is buzdít. Azért imádkozunk, legyen segítségedre ez a kiadvány nemcsak a naponkénti gondokkal szemben, hanem hogy továbbra is isteni önátadásban élj - Jehova Isten dicsőségére, ami örök áldásodra lesz! (Zsoltárok 148: 12, 13). _Jehova Tanúi Vezető Testülete_

Isobel Kuhn - Akik ​engem keresnek
Mi ​vonzott engem Miller Isobelhez? Természetes kedvessége vagy ír humora? Ragyogó főiskolai képzettsége vagy szikrázó temperamentuma? Mindezek és még valami. Vonzott, mert korán megtanulta a szenvedések vállalását. "A szögek helyei" - ezt választotta a Moody Bibliaiskolában búcsúszolgálata témájának, és ez nem volt véletlen. Ebben rejlett életének titka. Korán elhatározta, hogy készségesen követi az Urat, aki "megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet." Életében mindig újabb alkalmak szövődtek, melyek kitartásra és állhatatosságra késztették. Minden alkalom egy-egy új lépést jelentett a szenvedéshez vezető úton. Elhívás a nagy feladatra - fáradságot jelentett. Előkészítés az ismeretlen területekre - kitartást követelt. És amikor Kínába, az ország belsejébe készült, ez magányosságot jelentett. S végül egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedett. Isobel szembenézett a követelményekkel, mivel a kereszt útján indult el. Egész élete a másokért való szolgálatból állt. Legnagyobb boldogsága volt, ha odaadhatta magát az elesettekért, a tudatlanokért és a szegényekért, amilyenek a Lizu-törzsbeliek voltak, akik között éveken át munkálkodott Délnyugat-Kínában. Készségesen megfizette az árat, hogy Urának a harcvonalban szolgáljon, sohasem tartotta méltóságán alulinak, hogy a legalsó társadalmi osztályok tagjai közt munkálkodjon. Akkor volt a legboldogabb, amikor átélhette Pál apostol szavait. "Azért a halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig tibennetek" (2. Kor. 4,12), vagy láthatta a zsoltáríró szavainak beteljesülését: "Aki felemeli az alacsonyt a porból és a szűkölködőt kivonssza a sárból, hogy odaültesse a főemberek közé" (Zsolt. 113, 7-8). Amikor egyszer szolgálatunkról beszélgettünk és azt kérdeztem, vajon mindig a szegények és tudatlanok között kell annak történnie, nyugodt határozottsággal - melyben egy kis dorgálás is volt - válaszolta: "Igen drágám, miért ne?" Ez volt az ő tulajdonképpeni élete. Megtanulta a szenvedés művészetét és ez maradt egész életében bizonyságtételének tartalma. E könyv olvasói megismerhetik, hogyan alapozódott meg egy ilyen élet. John B. Kuhn

Salgó János - Krisztus ​tanúi a történelemben
Pünkösdkor ​a Szentlélek tanúságot tett az induló Egyház mellett. Az Egyház azóta a Szentlélek erejében szüntelenül tanúságot tesz Jézusról. ,,Tanúim lesztek a föld végsô határáig...'' -- mondotta Jézus. Jézus életével mutatta meg, hogyan kell érteni a tanítását, valamint azt is, hogy mennyire komolyan gondolta azt, amit tanított: föláldozta magát az emberekért. A keresztények igehirdetése is csak akkor hiteles, ha a krisztusi tanítás az emberekért való áldozatkészségre képesít. A tanító egyház feladata az igazság ôrzése, de a krisztusi igazság bemutatása már mindenegyes keresztény feladata, legyen az püspök vagy király, szolga vagy munkás. E könyv nem szokványos egyháztörténelmet nyújt, az Egyházat nem szervezetében tárgyalja. Azt mutatja be vázlatosan, mit valósított meg az Egyház abból, amiért Krisztus az emberiséghez küldte. Kettôs szempontból figyeli az Egyház történelmét. Egyrészt azt nézi, hogy mit tett az Egyház a krisztusi igazság hirdetésében és védelmében. Másrészt állandóan szemmel tartja, eredményes volt-e az igehirdetés, vagyis ennek nyomán mit tettek a Krisztus-követôk embertársaik javára. Az Egyház történelme tulajdonképpen a Krisztus erejébôl táplálkozó tevékeny szeretet története. Számon kellene tartani minden jótettet, irgalmasságot, hûséget, megbocsátást, bûnbánatot, megtérést, újrakezdést, mely erejét Krisztus kegyelmébôl merítette és ma is meríti. Ez az Egyház története. Ezt persze senki emberfia nem tudja megírni. De az Egyháznak ezt a történetét fogja Jézus bemutatni az Ítélet Napján.

Kollekciók