Ajax-loader

kollekció: Utazás

“Hogy is van a csavargók nagy mondása? Mindenütt jó, de legjobb sehol!”
(Rejtő Jenő)


Csapó György - Utak, ​terek, emberek
Csapó ​György ezt a negyedik "Világjárók" kötetét, reméljük, éppolyan szeretettel fogadják az olvasók, mint az előző három nagy sikerű útirajzát. E könyv - tartalmát tekintve - igen sokrétű, szerteágazó. A szerző az utóbbi években beutazta Európát, többször is járt egy-egy országban, városban. Ebben a könyvében tizenkét országban tett utazásainak élményeit sűríti. Főleg városokat, városrészeket, embereket jelenít meg, de minden írásának van még egy mélyebb - erkölcsi, szociológiai, történelmi - tartalma is. Változatos formában, más-más hangnemben ír az egyes városokról - szám szerint harmincötről -, ahogy a téma diktálja. A görög fejezetben például sok a mitológiai, ókori történelmi utalás. Istanbulban járván, Konstantinápoly történetét eleveníti fel. Odesszában hadifogsága idejére emlékezik vissza. Bécsről az általánostól erősen eltérő, szubjektív véleményét közli. Prágáról igen szép lírai karcolatot olvashatunk. A párizsi Place des Vosges-ről pasztellképet fest. Krakkóban a magyar-lengyel történelmi kapcsolatokról ír. Genfben Kálvin és Servet meg Castellion harcáról elmélkedik, Nürnbergben pedig a náci szellemről. Az Itáliai notesz az olasz emberek mély ismeretéről és szeretetéről tanúskodik. A sok szép fotóval illusztrált könyv elgondolkoztat és izgalmas szellemi kalandot kínál.

Aczél Jolán - Lábamon ​Anatólia pora
Az ​ezerarcú Törökországot egy könyvben teljesen bemutatni nem lehet, nem is a célom. Csupán néhány dolgot szeretnék leírni, amit utazásaim során tapasztaltam, ami megragadott, ami tetszett és ami nem tetszett. Nem tagadom, szeretnék kedvet ébreszteni másokban is Törökország megismerésére. A törökök minket testvérként szeretnek. Mi pedig? Egyre több magyar jár Törökországban, egyre többen mondják el tapasztalataikat a vendégszeretetről... mégis még mindig mennyi idegenkedéssel, tévhittel és félreértéssel találkozhatunk, ha a törökökről van szó.

Balázs Dénes - Tájfun ​Manila felett
E ​könyv majdani olvasói közt bizonyára többen is akadnak, akik a címet olvasva nem vágják rá, hol is van Manila, de miután végigolvasták Balázs Dénes mindvégig lebilincselő, kalandos vándorlásáról szóló beszámolóját, ismerősként gondolnak majd vissza a Csendes-óceánban elterülő Fülöp-szigetekre, az egzotikus archipelagus-ra és annak szép, barátságos, jóindulatú lakosságára. Az ismert geográfus szerző, jóformán csak egy hátizsákkal felszerelve, jórészt saját erőforrásaira támaszkodva, tudományos „kíváncsiságát" kielégítendő utazott a Fülöp-szigetekre, hogy a maga részéről, saját kutatásaival, helyszíni megfigyeléseivel is hozzájáruljon annak a tudományos kérdésnek az eldöntéséhez, hogy milyen törvényszerűségek határozzák meg a mészköves vidékek (karsztok) fejlődését, különleges tájformáik kialakulását. A szerző hosszú, kalandokban bővelkedő utazást tett a szigetvilágban: gyalogolt, hajózott, repült; megkínálták sült macskafejjel, látott kakasviadalt, tudja, milyen a ni-dóleves, evett papáját és kasszavát, ivott tubát és kókusztejet, átélt egy hatalmas tájfunt, megmászta a „csokoládéhegyeket", csónakázott a föld alatti folyóban, ahonnan csak „életmentő halak" segítségével jutott ki, és vad vihar közepette nézett bele egy vulkán füstölgő kráterébe. Balázs Dénes útikalandjairól igen sok érdekes, a szigetvilágot sokrétűen bemutató fényképet is készített, ezekből a kötet mellékleteként ízelítőt kap az olvasó. Tudományos megfigyeléseit (pl. a szigeteket az ázsiai kontinenssel összekötő szárazföldi híd létezését) térképekkel is bizonyítja. Egy „megszállott" tudós izgalmas felfedező útja bontakozik ki az olvasó előtt a könyv lapjain.

Nagy Károly - Hej, ​Balkán!
A ​külföldi, aki manapság Bulgáriába látogat, sétál Szófia utcáin, bebarangolja Plovdivot, elmegy a Rilai-kolostorba és a tengerpart híres üdülőhelyeire, észreveszi a gyáróriásokat, a szépen megművelt földeket – egy korszerű európai országról, egy hagyományait és vendégeit szerető népről szerez benyomásokat. Nagy Károly az MTI és a Népszabadság tudósítójaként nyolc évig élt Bulgáriában. Könyve nem szokványos útirajz, több annál: történelem, néprajz, művészettörténet es az újságíró élményeinek ötvözete. Az újságíróé, akinek minden sorából Bulgária szeretete és alapos ismerete sugárzik. „Objektivitásra törekszem. De azért senki ne hagyja becsapni magát. Hiszen azt írom meg, amit én tudok, amit én érdekesnek ítélek. A könyvemben megszólaló emberek az én ismerőseim, s azt mondják el, amit az én emlékezetem őrzött meg az emlékeket ritkító évek során. A tenger es az idő élménye is az enyém, ahogy rádöbbentem ikertestvér mivoltukra, amikor Szozopol szikláinak magasából néztem alá. A tenger végtelenje nem a tér, hanem az idő végtelenségének igézetét nyújtja; a gyors múlásában is örökké tartó időét. Szorongató és gyönyörű, hogy ugyanazt látom, amit két és félezer éve a Milétoszból jött Anaximandrosz, a városalapító látott… és évszázadok múlva Periklész, amikor a peloponnészoszi háborúban Apollónia szövetségét kereste… és újabb évszázadok múlva Pál, a keresztényüldözőből lett ékes beszédű apostol Thesszalonikébe igyekezvén… és újabb évszázadok múlva az Ázsiából érkezett bolgár honfoglalók… és újabb évszázadok múlva a hódító törökök… És most az én gyermekeim építenek homokvárat a hullámverte parton, önfeledten és komolyan, mintha örökké tartana a perc…”

Sugár András - A ​távolságot, mint üveggolyót...
Angolától ​Angliáig, Szingapurtól San Clementéig... Sugár András, a Magyar Televízió Rózsa Ferenc-díjas főmunkatársa talán a legtöbbet utazó magyar újságíró. Könyvében a hatvanas és hetvenes évek gyorsan alakuló, ezerarcú világáról nyújt élvezetes képet, s közben választ ad a nézők, olvasók azon kérdéseire is: hogyan lesz valakiből utazó tudósító, milyen módszerrel, milyen taktikával szerzi, szervezi meg interjúit? Makariosztól Fideg Castróig korunk történelmének számos nagy alakjáról ad portrét, mesél el megkapó emberi történeteket. Számtalan izgalmas, veszélyes és humoros kalandjával ismerkedhet meg az olvasó. Robbanás, vágás, keverés - egy tévériport állomásai, s máris csomagolni kell, hív a következő regényes ország... Sugár András történeteit megnyerő önirónia lengi át, mintha maga is csodálkozna azon, hogy ennyi nagy esemény középpontjába került. A legfiatalabb olvasóktól, a holnap utazó tudósítóitól kezdve a világot járt vagy "karosszékben utazó" legidősebbekig mindenki megtalálja Sugár András könyvében a maga érdeklődésének megfelelő olvasmányt, megkapja "A távolságot, mint üveggolyót..."

Bedő István - Kalóz ​a Dunán
Bedő ​István újságíró jól szerkesztett, érdekesen és ötletesen megírt, izgalmas és hangulatos részletekben gazdag útibeszámolót írt arról az egyedülálló vállalkozásról, amelynek három társával egy balatoni kalózvitorlással és egy motorcsónakkal vágott neki. Könyvében jóízűen mesél emberekről és tájakról, a vitorlázás szépségeiről. Mindezt érdekesen egészítik ki az események láncolatába fűzött művészettörténeti, történelmi, kultúrhistóriai leírások. Írását az az őszinte törekvés kíséri végig, hogy összekösse a nagy folyó mentén élő, különböző kultúrkörökhöz tartozó népeket.

Gál Zsuzsanna - Feleség ​voltam New Yorkban
Mit ​tegyen az újságírónő, ha „csak" feleség lehet abban a városban, amelyet mi itt Európában szinte Észak-Amerika jelképének, az amerikai életforma megtestesítőjének tekintünk? Ügy él, mint sok millió asszony, s miközben ellátja a háztartást, bevásárol, főz, mos és takarít (természetesen mindezt amerikai módra), bőségesen marad ideje arra, hogy felfedezze New Yorkot. Jár-kel a belváros utcarengetegében, drága és olcsó áruházakban, üldögél a strandon, utazik a subway-n, megnézi a „világ legnagyobb" világkiállítását, és emeleti ülésről a Metropolitan opera előadását, felkutatja az ingyenkönyvtárat, s megkeresi, hol szórakoznak New York „dühöngő fiataljai", „rácsodálkozik" a technika ezernyi apró és nagy vívmányára. De arról is ír, ami a sok nagyszerűségből pótolhatatlanul hiányzik: a dollárhajszában elveszett emberségről, s arról, hogy az amerikai átlagpolgár általában jól él ugyan, de nem szépen. S az első hónapok után nőttön nő a honvágy, a napfényes oldalak mellett felbukkannak és sűrűsödnek az árnyékos zugok.

Ignácz Ferenc - Habub ​Szudán felett
Kelet-Afrika ​végtelennek tetsző szavannavidéke volt a nagyvadak paradicsoma. Ide települt be legkésőbb az európai ember, így itt maradt legtovább háborítatlan az állatvilág. Vonzotta is ez minden idők vadászát, s közülük nem egy szerzett hírnevet magának kelet-afrikai vadászkalandjai révén. A vad fogyott, az ember szaporodott, s Kittenberger Kálmán századunk harmadán már "A megváltozott Afriká"-ról írt utolsó könyvében. Afrika valóban megváltozott Kelet-Afrikában is, de a vadászra gyakorolt vonzereje megmaradt a régi. A vadászat engedélyhez van kötve, de a vadász napokig járhatja a varázslatos szépségű tájat, míg puskavégre kapja az elefántot, az oroszlánt vagy más egzotikus vadat. A vadas vidék bennszülött lakója is más, mint az egyre sokasodó afrikai nagyvárosokban lakók; távol a világ zajától még uralkodnak a régi hagyományok, a törzsi szokások, és bár gyakran látnak idegent, életük az európai ember számára különös. E könyv szerzője háromszor járt Kelet-Afrikában; Szudánban ismerte meg a háborút, a félelmetes homokvihart, s további három országban, Ugandában, Kenyában és Tanzániában vadászott és gyűjtötte élményeit, megfigyeléseit, amelyekről könyvében beszámol.

Arne Falk-Ronne - A ​déli tenger hét hulláma
Arne ​Falk-Rønnét, skandináv lapok neves riporterét, napjaink világjáró útikönyvíróját a magyar olvasóközönség e kötetből ismeri meg, amelyben a polinéziai szigetvilág 13 szigetéről, szigetcsoportjáról, népeinek múltjáról és jelenéről ír. Röviden szól a térség felfedezésének történetéről, majd a szigeteken tett látogatásait írja le. Eleven, szemléletes stílus, közvetlenség, jó megfigyelőkészség, nagy tárgyi tudás, kellemes humor és mély humanizmus fémjelzi Falk-Rønne művét. A szerző az 1950–1960-as években járt Óceániában. A felkeresett szigetek: Robinson Crusoe-szigete, Új-Guinea, Új-Írország, Új-Britannia, Új-Hebridák, Déli-Minerva-atoll, Tonga, Új-Zéland, Tahiti, Fidzsi, Szamoa, Hawaii, Pitcairn. Minden fejezet ismerteti a kérdéses sziget történetét, társadalmi és politikai berendezkedését, lakosságának összetételét és közlekedését. Ezt követi a sziget meglátogatásának élményszerű bemutatása. Rendkívüli emberi sorsokról, ismeretlen népek szokásairól és életmódjáról olvashatunk ebben az egzotikus viszonyokat bemutató könyvben. Például a fore törzsnél elterjedt kurubetegségről, az ún. kacagóhalálról, a malekulai kőkorszaki szinten élő nagy-nambáknál dívó házassági szokásokról és kannibalizmusról, a Déli-Minerva-atoll 17 hajótöröttjének küzdelméről az életbenmaradásért, a fidzsi-szigeti tűztáncról, vagy a fellázadt Bounty hajó Pitcairn szigetén élő 72 leszármazottjának életviszonyairól. Kalózokról és híres írókról, koronázatlan királyokról csakúgy szó esik, mint Gauguin unokáiról, áldozatos életű misszionáriusokról és tanítókról. A könyvet a szerző saját fotói és több térkép illusztrálja.

Kerekes György - Mit ​kell tudni Kubáról?
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Svajc
elérhető
0

Fajth Tibor - Svájc
Amióta ​a genfi Rousseau a XVIII. században újból felfedezte a természetet, a tájak szépségeinek emberi kedélyére gyakorolt jótékony hatását, Itália mellett Svájc lett Európa második idegenforgalmi központja. A francia forradalom előtti széplelkek azért keresték fel, hogy a szabad pásztoréletben gyönyörködjenek, a faházas svájci majorságok idilli környezetében, a megközelíthetetlen havas óriásokban. Századunk utazóit nemcsak a varázslatos táj vonzza, hanem Svájc, az a kis ország, amely az örökösen hadakozó nagyhatalmak ütközőpontján megőrizte békéjét, megteremtette a gazdasági csodát.

Hugo A. Bernatzik - Gari ​Gari
-Megadatott ​nekem, hogy tizenegy különféle törzset látogassak meg, 10 ezer méter filmet és 1400 fényképet készítve utamról. Köztük három olyan törzsrõl is, amelyeknek az életét még soha nem örökítették meg. Szokásaikról, kultúrájukról még senki sem hallott... Bernatzik expedíciója abban a történelmi pillanatban indult el a Nílus bölcsõje felé, amikor a fekete földrész utolsó érintetlen területeihez érkezett a civilizáció.

Hans Schomburgk - Sátrak ​Afrikában
Hans ​Schomburgk, a híres német Afrika-kutató oroszlánvadász nevét jól ismeri a magyar olvasóközönség A vadon érverése c., az utóbbi években több kiadást megért könyvéből. A Sátrak Afrikában a szerző tizedik, 1956-os afrikai útjáról szól, amelynek folyamán Fokvárosból Ugandán keresztül Mombasáig járta be a Fekete-földrészt. Schomburgk első ízben hatvan évvel ezelőtt, 1896-ban, tizenhét éves korában járt Afrikában. Ebben a könyvében nemcsak legújabb expedíciójának történetét mondja el a híres nagyvad-vadász, hanem visszaemlékezések formájában régi expedícióinak legérdekesebb eseményeiről is beszámol. Összehasonlítja a hatvan, ötven, illetve harminc év előtti Afrikát a maival. Így ez a könyv útirajz is, meg bizonyos fokig önéletrajz is: Afrika néprajzának, állatainak, tájainak kutatásában eltöltött gazdag, kalandos élettörténet. Emellett a könyv élményszerű és sok tekintetben eredeti módon nyújt bepillantást Dél- és Kelet-Afrika múltjába, jelenébe, fejlődésébe. A szerző elviszi az olvasót a rezervátumukban élő afrikai őslakók közé, akik sok régi szokásukat megőrizték, a környező világtól azonban nem függetleníthetik magukat. Hozzájuk is betör a modern élet, amit Schomburgk bizonyos rezignációval vesz tudomásul. És csaknem ugyanez a helyzet a védett területen élő állatok világában is. A vadon élő elefántok, oroszlánok, orrszarvúak száma erősen megritkult. De még így is csodálatos, varázslatos világ ez, a vadállatok utolsó menedéke. Schomburgk, aki szívesen vezeti magát öreg afrikainak, olyan vonzóan, olyan szeretettel ír az afrikai emberekről, tájakról, nagyvadakról, hogy az olvasó szinte maga előtt látja ezt a hajdan egzotikus és ma mindinkább modernizálódó vidéket.

Covers_90193
elérhető
5

Jens Bjerre - Kalahári
1957-ben ​Bjerre a délnyugat-afrikai Kalahári-sivatagba indult kétszemélyes expedíciójával, és az ott lakó kung-busmanok mintegy ötven tagú csoportjával élt együtt négy hónapig a száraz időszakban. - Mintha a kőkorba csöppent volna bele az atomkor kellős közepén! A kung-busmanok a föld legprimitívebb népei közé tartoznak. Asszonyaik gyűjtögetéssel szerzik meg a mindennapra valót, a férfiak meg mérgezett nyíllal vadásznak. Félig letelepült, félig vándorló életetmódot folytatnak. Van egy telephelyük, itt rakják össze - főleg fűből - madárfészekhez hasonló enyhelyeiket, de ha rosszak az időjárási viszonyok, szárazság, vagy steppetűz pusztít, az elköltöző vadállatok nyomában ők is felkerekednek és továbbállnak. Bjerre barátságot kötött ezekkel az egyszerű emberekkel, és a busmanok is megszerették a szerzőt, aki jó szívvel közeledett feléjük. Elkísérte a férfiakat a vadászmezőkre, az asszonyokat bogyó- és lárvagyűjtögető útjaikra. Részt vett a kis csoport kultikus szertartásain, táncolt velük a holdfényes éjszakákon, amikor dallal, tánccal könyörögtek esőért a hosszú száraz évszak után. Elbeszélgetett a varázslóval hiedelmeikről, plasztikus képet mutat a kis csoport megkapó közösségi életéről, szokásairól. Ismerteti a busmanok családi és temetkezési szertartásaikat. Érdekes például, hogy csak minden harmadik-negyedik újszülöttet hagynak életben, a többit születésük után elpusztítják. Az anya ugyanis - megfelelő táplálék hiányában - négyéves koráig szoptatja gyerekét, és a közben született kicsinyeit nem tudná felnevelni. Bjerre sok szép busman mesét, naív költeményt közöl könyvében.

Georges Blond - Egy ​francia házaspár Amerikában
Az ​ismert újság- és regényíró feleségével néhány évvel ezelőtt 13 ezer km-es utat tett meg az Egyesült Államokban és Kanadában. A legjobb körülmények közt utazott ahhoz, hogy mindent nyíltan elmondhasson a látottakról és hallottakról. Egyrészt azért, mert a saját költségén, elkötelezettség nélkül utazott, másrészt pedig mert előítéletektől mentesen, egy bölcs és szellemes francia éles szemével figyelte az eléje táruló világot. Néhány szerencsés találkozás is segítette, hogy más turistáknál mélyebben megértse az american way of life-ot, ennek a végtelenül gazdag, ellentétektől szabdalt hatalmas és az európai számára mindig kissé idegenszerű országnak az életét. Látta a Bowery alkoholistáit, beszélgetett New York-i intellektuellekkel, iowai kvéker farmerekkel, hivatalnokokkal, orvosokkal, munkásokkal, újságírókkal, a Reader's Digest szerkesztőivel, tengerésztisztekkel és együtt ebédelt Walt Disneyvel. A szép fényképekkel és érzékletes leírásokkal elénk varázsolja a New York-i felhőkarcolók építésművészeti szépségét és a San Francisco-i tengerpart elbűvölő alkonyi hangulatát. Elkalauzol Hollywood furcsa életébe és érzékelteti a kaliforniai új ipari létesítmények gigantikus nagyságát. Virgíniai útja során röpke bepillantást nyerünk az amerikai dél édes-bús világába, később pedig egy harlemi néger reszketőszekta istentiszteletére látogat el velünk. Blond könyvéből objektív, sematizmustól és üres lelkendezéstől egyaránt mentes képet kapunk erről a hatalmas, tarka és nagyok sokrétű országról.

Rosie Swale - A ​Hoorn-fok gyermekei
Rosie ​Swale, gyors- és gépíró, modell, rádióbemondó és újságíró, férjével, aki biokémiát tanult és sortoló volt (futó, alpinista, judóversenyző, motorversenyző), 1971 decemberében másfél éves föld körüli vitorlásútra indult. Előtanulmányaik mintegy két évig tartottak - ezenközben Rosie az itáliai partok mentén, a vitorláshajón szülte meg kisebb gyermekét. A kalandos lelkületű, s némileg felelőtlennek tűnő házaspár a veszélyes, hosszú útra magával vitte féléves és kétéves gyermekét. Az utazó gondolatát elsősorban a létbizonytalanság szülte - hiszen se állásuk, se lakásuk - másrészt az a vágyuk, hogy gyermekeiket a modern nagyvárosi élet zűrzavarából megmentsék és fejlődésüket nap mint nap nyomon követhessék. Az utazás Gibraltárból indul, és Barbados, a Panama-csatornaövezet, a Galápagos-szigetek, a Marquises-szigetek, Tahiti, a Tonga-szigetek érintésével Ausztrálián át, s onnan kelet felé visszafordulva Új-Zélandon és a hatalmas Csendes-óceánon átkelve vezet Dél-Amerika legdélibb partjainál, a Drake-átjáró és a Horn-fok mentén - tehát a Déli-sarkvidék közelében - A Falkland-szigetek és Brazília (Recife) érintésével Plymouth kikötőjébe. Természetesen sok izgalmas kalandba volt részük a másfél év alatt - betegség és életveszély többször is fenyegette őket, de mindig megőrizték munkaképességüket és optimista életszemléletüket. A vitorlásút kitűzött célját elérte: kis családjuk boldogan élt a hosszú úton, a gyerekek jelenléte derűt és erőt adott a veszélyes szituációkban, s a nehéz hajózási feladatokat is maradéktalanul teljesítették. Rosie Swale kedvesen ír. Mondanivalója nemcsak a navigációra és a család személyes ügyeire terjed ki: naplószerűen beszámol nem mindennapi tapasztalataikról és tevékenységükről.

Ronald Millar - Tonhalászok ​közt Bretagne partjain
Ronald ​Millar angol író egy hajóút alkalmával Bretagne partjaihoz vetődött, ahol annyira lebilincselte a hely szelleme, Bretagne nehéz sorsú halászainak élete, hogy elhatározta, ha törik, ha szakad, maga is belekóstol ebbe a munkába, és elszegődik egy tonhalászhajóra. Könyve tulajdonképpen e rögeszme megvalósításának története. Az első részben számos igen érdekes adalékot tudunk meg a bretonok kelta származásáról, kietlen világukról, hétköznapjaik örömeiről és bánatairól. Ezután olvashatunk arról a kálváriáról, mi mindent kell megtennie a szerzőnek azért, hogy célját elérje. Hogyan vásárol házat, hogy munkavállalási engedélyt kaphasson, s hogyan tanulja meg kis hajókon a tonhalász-mesterség alapjait. Fáradozásait siker koronázza,'végül is feljut egy igazi tonhalászhajóra. „Végre elmondhatom magamról, hogy tonhalász vagyok, bár továbbra is igen sok fenntartással. Ha az ember valóban meg akar tudni egyet-mást valamiről, akkor annak nincs más módja, mint hogy maga is kipróbálja. Mint író, homlokegyenest más dolog, ha tudom, milyen is az a valami, vagy csak feltételezem, hogy milyen lehet." Millar remek író. Könyve regényes, fordulatos, humora lebilincselő. Élvezettel olvassuk maró öngúnnyal megírt csetlés-botlását a hajón, birkózását a különböző zsinegekkel és horgokkal, miközben a breton halászok egy-egy jellegzetes alakját is megismerjük és megszeretjük általa.

Ignácz Rózsa - Vámos Magda - Tűzistennő ​Hawaiiban egykor és most
Egykor, ​amikor még kevés hazai világjáró írhatott könyvet távoli tájakon szerzett élményeiről - pontosan 1961-ben -, jelent meg először Ignácz Rózsa és Vámos Magda Tűzistennő Hawaiiban című kötete. Ezt a munkát a társszerzők magyar származású barátnőjük: Valérie Yamamoto közlései nyomán, levelek formájában írták meg. Yamamoto egyetemi tanár magyar felesége tizenkét esztendeig élt Hawaiiban, tapasztalatai a negyvenes évekig nyúlnak vissza. Most, azaz a hetvenes évek elején Ignácz Rózsa személyesen is hosszabb időt tölthetett Pele tűzistennő birodalmában, a Hawaii szigeteken. Az új élményekből új könyv született, mégpedig olyan formában, hogy a társszerzők az elbeszélésbe belefoglalták az olvasóközönség által megszeretett Valérie életregényét, sőt új hírt is adnak további sorsáról. Ez az útirajz nemcsak tájfestés, útikalandok sora, hanem egyben korrajz is; bemutatja, miként vált Honolulu a világ legpazarabb fürdőhelyévé, a szuperhippik fővárosává. Közvetlen hatások, személyes felfedezések visszhangjaként megelevenedik előttünk a csodálatos szigetvilág érdekes története, az óceániai népszokások, az egykori hawaii királyság regényes sorsa. Az USA ötvenedik államának mai élete ezernyi színben csillan fel az olvasó előtt.

E. T. Krenkel - Hívójelem: ​RAEM
Ernszt ​Teodorovics Krenkel ma már történelmi személyiség. A Szovjetunió hőse, akiről már akkor, amikor meg negyven éves sem volt, hajót neveztek el. Azokhoz a hősökhöz tartozott, akik élethivatásuknak lakóhelyük, a Föld jobb megismerését választották. Hírnevét annak köszönheti, hogy résztvevője volt úgyszólván valamennyi nevezetes északi-sarki expedíciónak, egyike volta Cseljuszkin hajótörötteinek, rádiós volt a Szibirjakovon és a Papanyin-expedícióban, a jégtábláról figyelte Cskalov nevezetes repülését, találkozott és dolgozott Umberto Nobilével, repült a Graf Zeppelin léghajón, barátja volt Ábel ezredes és Alekszej Tolsztoj... Hívójele, a RAEM mindmáig legendaszámba megy a rádiósok és a sarkkutatók között, valamint mindazok körében, akiket napjainkban is vonz a hőstett, az északi jégmezők romantikája. Krenkel nem hivatásos író. Egy véletlen interjú indította el emlékezéseit, amelyeket azután újságíró-barátja, Mihail Arlazorov segítségével rögzített. A könyvben szereplő érdekes és jelentős események lebilincselő olvasmány-élményt nyújtanak. Szeretetteljes humorral beszél a szerző gyermekkoráról éppúgy, mint azokról a hőstettekről,amelyeknek részese volt, s amelyek a maguk idejében lázba hozták az egész világot.

Jurij Kazakov - Északi ​napló
„Most ​már tudom, hogy kudarccal végződő vadászatról csak jó író mer írni. Mert számára az elbeszélésben nem a zsákmány a fontos, hanem a felhők, az emberek, a füst illata, a sár, a pihenők, az útközben folytatott beszélgetések, meg sok efféle... Azok az írók, akik nem forgatják elég magabiztosan a tollat, úgy vélik, mi az ördögnek írjanak, ha az elbeszélés végén nem dörren el a nagyszerű lövés, és nem bukfencezik fel a mezei nyúl, vagy nem válik ki a sorból a vadruca..." Kazakov Északi naplójában nem dörren el a lövés és nincs vadászzsákmány. Finom költői ceruzarajzok ezek az írások, s ha mégis van hősük, az mindig az ember. Vagy maga a szerző — az ő érzelmei, rokonszenvei és ellenszenvei, hangulatai és gondolatai. Vagy a komor északi táj egyszerű embere — hajósok, halászok, magányos tanyák vendéglátó gazdái, útitársak és barátok. Tizenkét év számos északi utazásának élményeit rögzíti ez a napló. Pátosztalan, hiteles beszámoló a tengert és a folyók torkolatát felkavaró viharokról, a halászatról, a munka szépségéről és nehézségérői, az északi emberek kemény, szigorú jelleméről, a halászhajók hétköznapjairól, az utazás öröméről, a nyenyec őslakosság szokásairól, a Kalevala utolsó énekeseiről, az erdőről, a kövekről, a fákról... Kazakov nagyszerűen érti a természetet, észak rideg szépségét, könyve mégis elsősorban az emberek életéről való elmélkedés, a hétköznapok igazságának keresése.

Louise Hillary - A ​felhők felett
A ​kötet élménybeszámoló és napló ötvözete. Szerzője neves alpinista Sir Edmund Hillary felesége, aki maga is számos expedícióban vett részt. A történet főszereplői - a családfő kivételével - már nem élnek. A szerző, és három gyermeke a közelmúltban repülőszerencsétlenség áldozata lett. Az írás színhelye Nepál, ahová a család 1971-ben érkezik meg, hogy felkutatva az országban tartózkodó családfőt, együtt töltsék el a vakációt. Katmanduban találkoznak, innen indul közös túrájuk, amelynek útvonala a magas hegyek közt kanyargó, gyors sodrú Szun-kószi folyót követi. A család és a kísérő serpák részben a folyón, részben meredek hegyi ösvényeken indulnak északra, föl a hegyi falvak irányába. Végcéljuk a Himalája Társaság egyik létesítménye a kundei kórház. Az eredeti terveknek megfelelően számos falvat felkeresnek, s ellátogatnak a létesítmény iskoláiba, Gipszoába, Dzsunbeszibe, továbbá bepillantást nyernek egy lámakolostor belső életébe is. A vállalkozó szellemű lelkes csapat nem csupán túrázik. Részt vesznek több helyi jellegű vállalkozásban, többek között a dzsunbeszi középiskola építésében is. Nagy kalandokban nem bővelkedik Louise Hillary könyve. Írója az apró események mesteri krónikása, kitűnő megfigyelő. Árnyalt jellemrajzot fest a csoport minden egyes tagjáról, s rendkívül érzékletesen tudja felidézni a táborlakók életének hétköznapjait. Könyvét mély életbölcsesség, természetszeretet hatja át; minden érdeklődőnek maradandó élményt ígér.

Inotainé Bonifert Mária - Az ​aranyrög tetején üldögélő koldus
Ki ​tudja, milyen a limai tél? És melyik nagyváros kikötőjét nevezik Callaónak? És hogy kerül egy Singer-varrógép egy Amazonas menti cölöpházba? E kérdésekre és sok egyébre is választ talál az olvasó Inotainé Bonifert Mária útikönyvében. A könyv szerzője férjével és kislányával egy évet élt és dolgozott a távoli Peruban, és sokágú beszámolójának birtokában az olvasók is úgy érzik majd, hogy megismerték ezt a szép országot és érdekes népét, múltat őrző városait, hatalmas folyóit, színes történelmét és etnográfiáját, irodalmát és művészetét. Szinte az egész nagy kiterjedésű országot bejárhatjuk képzeletben, követve a szerző útját, mely elvezet a Costára, a homoksivatagba, az Andok hegyláncai közé, az Altiplanóra, ahol a világ legmagasabb vasútvonala vezet, s a föld egyik ősi népéhez, az uro indiánokhoz, akik a Titicaca-tó vadregényes totora-szigetein élnek. Közelebbről megismerhetjük a Machu Picchut, az elveszett várost, a Paracas-félszigetet, a föld egyik legősibb kultúrájának bölcsőjét, s végül kalandos utazást tehetünk az Andokon át a trópusi őserdőbe, keresztül a Mantaro völgyén - egészen az Amazonas ősrengetegébe. Érdekes képet állít elénk a szerző a konkvisztádorok tevékenységéről, El Doradóról, az aranyvárosról, valamint a kaucsukőrületről, a mahagónilázról s a XX. százasbeli rabszolga-kereskedésről is.

Miloslav Stingl - Keresztül-kasul ​Mikronézián
Miloslav ​Stingl cseh néprajzkutató írásait ismeri már a magyar olvasóközönség, de "Világjárók" sorozatunkban ez az első kötete. Könyvében a Csendes-óceáni Szigetek Gyámsági Terület alá tartozó ismeretlen mikronéziai szigetvilágot mutatja be, a Csendes-óceánban elszórt 2141 szigetet Új-Guinea fölött, Melanézia és Polinézia között. Szigeteket, melyek "úgy lebegnek földünk legnagyobb óceánjának habjaiban, mint a vízbe vetett koszorúk." Stingl szigetről szigetre utazik ebben a különös világban, és mesél rejtélyekről, melyeket még nem fejtett meg a tudomány (Nan Madol, a palaui üvegpénz), különös szertartásokról (a netti varázslónők), legendákról (a kígyó, amely elhozta a bölcsesség korát), a társadalmi hierarchiáról (a fésű nélküli emberek)... Bikini és Eniwetok - az amerikai atomkísérletek színtere - lakosainak sorsáról és a hidrogénbomba hamujába "belekóstolt" japán halászok kálváriájáról. A szerző nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jelenben kirajzolódó jövőt is bemutatja olvasóinak. "Az emberiség egyszer igénybe veszi a tengerek roppant kincseit, és a kis Mikronézia, amelyhez az óceánnak oly roppant nagy területe tartozik, hasznát veszi majd ennek a gazdagságnak. Szerencsés utat, Mikronézia!"

Bernáth Zsigmond - Hogy ​él, Jensen úr?
Bernáth ​Zsigmond szívesen jár Európa északi vidékein. Egy nyár Finnországban c. kötetét már ismerhetik az olvasók, ebben a kötetében Dániáról, a dán emberekről, tájakról tudósít. Könyvében az élet, azt lehet mondani, szinte minden területére kitér. Olvashatunk szabad szerelemről és családtervezésről, építkezésről és üzletről, kiárusításról és reklámról, politikáról és kultúráról, de mindenekelőtt az emberekről. Hétköznapjaikról és örömeikről, a hygérőI, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az élet ne csak szürke, hanem minél örömtelibb legyen. Bernáth Zsigmond szereti az északi embereket, Dániát, és visszavágyik élményei színterére. „Ha a dán csak úgy általában köszön el valakitől, s nem fontos vagy közömbös számára a viszontlátás, azt mondja: Far ve/ - Jó utat. Ha viszont érzékeltetni akarja, hogy számít a viszontlátásra, pá gensyn-nel búcsúzik. Most, hogy a Rcrdby és Puttgarden között közlekedő komphajóról utolsó pillantást vetek a ködös októberi levegőben eltűnő dán partok felé, én is úgy búcsúzom: Pá gensyn! Viszontlátásra! Ha csak a szakállas Nielsre, Káthi asszonyra, Ágéra, Petersenre, Sven Óléra, a barátaimra gondolok, máris megmelegszik a szívem. Szívesen innék velük újra valahol egy csésze dán kávét, és tudakolnám véleményüket az örök nagy dán témákról, az adókról, az árakról, és főleg az újabb hygékrőI, a dán lélek örömeiről. És megcsodálnám újra a dán parkok üdeségét, a májusi ég sajátos, északias szürkés kékségét, a hangafüves, homokos partokat ostromló habos hullámokat, a tarka halászhajókat és a kecses vitorlásokat. - Pá gensyn! Viszontlátásra, dán tájak, dán barátok..."

Radó György - Moszkvától ​Moszkváig
Moszkvától ​Moszkváig. . . Radó György, a felszabadult Magyarország első moszkvai sajtóattaséja, a szovjet irodalom ismert tolmácsolója, három évtized folyamán tett utazásait írja meg: a háború utáni Moszkvából - egy tervezőasztalok mellett készített riport tükrében az ezredforduló Moszkvájáig. A szerzőt élményei fölelevenítésére az Októberi Forradalom 60. évfordulójának közeledése indította. Uticéljainak és ott-tartózkodásának változásait követve más és más arcát és tartalmát tárja föl a szovjet fővárosnak. Megjelenik a könyv lapjain az 1946-os, az 1956-os év, a hatvanas évek elejének Moszkvája és a hatalmas metropolis mai képe. Nem szabályszerű útirajz ez az írás, hanem történelemnek és művelődéstörténetnek, sok személyes találkozásnak, Moszkvába kanyarodó önéletrajzi emlékeknek és mai élményeknek mozaikja.

Helon László - Felfedeztem ​Amerikát!
Felfedeztem ​Amerikát! Igaz, Kolumbus majd fél évezreddel megelőzött. Vigasztalódjam azzal, hogy ő meg a mai Amerika arculatát nem láthatta, meg sem álmodhatta? Nagyszerű érzés lehetett először partra szállni az új kontinensen. Állítom, élmény először e földre lépni 500 évvel Kolumbus után is. Hogy közben milliók fedezték fel maguknak Amerikát engem megelőzve? Az emberi szem szerencsére nem egyazon perspektívájúra csiszolt fényképezőgép-lencse, ezért mindenki egyéni látószögből vette szemügyre Amerikát. Ezért kellett, és ezért volt érdemes nekem is felfedezem az Újvilágot.

Ember Mária - Berlin, ​az NDK fővárosa
1945-ben ​romtenger, 1955-ben két "hírmondó" új magasház, 1965-ben 15 emeletes palota, 1975-ben világvárosi forgalmú korszerű központ: az Alexanderplatz fejlődése az NDK fővárosának jelképe. A második világháború után az egykori Berlinnek ezt a felét 20 millió köbméter törmelék borította. Ma már itt-ott áll csak romos épület, korszerű utcasorok, modern lakótelepek, "régivé" épített műemlékek mellett lapuló mementóként. A várost rajongói Spree-menti Athénnek, gáncsolói Spree-menti Chicagónak nevezték. Változatossága sokfajta élményt nyújt, a Múzeumsziget öt múzeumának műkincseitől az ultramodern lakóház-óriások övezte impozáns Lenin-szobron át a régmúltba ringató, szemet gyönyörködtető műemlék-házsorokig. A "zöld-negyedben" Köpenick festői tóvidékén még szinte érintetlen a természet szépsége. Potsdam híven megőrzött királyi kastélyaiban, parkjaiban sétálva mintha elmúlt századokba térne vissza az utazó. Berlin régi és új, egyre változó város. Őrzi a múltból megmaradt értékeit és szakadatlan lendülettel alakítja ki a szocializmust építő német nép fővárosának jövőbeli arculatát.

Covers_112159
elérhető
1

Cseke László - Dunakanyar
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_190613
Budapest - Belváros Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Budapest - Belváros
1:7500 Közintézmények Közlekedés Szolgáltatások Kanyarodási tilalom jelölése Kihajtogatható térkép (Elég sok reklám is van rajta)

I. D. Papanyin - Úszó ​jégtáblán
Papanyin ​és három társa az Északi Sark1úszó kutatóállomás megszervezõi. 274 napot töltöttek a sodródó jégmezõn. Ezeknek a napoknak és a kutatásuk hiteles története a kötet.Az érdekes megfigyeléseket és a tudományos adatokat számos rajz és fénykép illusztrálja.

Reinhard Delau - Mecsetek ​és mandulafák
Líbia ​több mint két évig volt a szerző vendéglátója. Megismerkedett tengerpartjával, a tripoli és bengázi bazárokkal, a Szahara forró szeleivel és porszürke oázisaival. Része volt hangos estékben, amikor a városokon úrrá lett a csúcsforgalom zűrzavara, s a ramadán hónap csendjében, amikor az emberek az egész napi böjt után a naplementére vártak, hogy ételt és italt vehessenek magukhoz; járt a sivatagtól elhódított területeken, ahol érett búza ringott. De legfőbb élménye az volt, ahogyan az ország Mohamed próféta zöld zászlaja alatt és a forradalom vezetőjének, Moammer al-Kadhafinak irányításával nemzeti identitásáért harcol, és a jövőbe vezető útját keresi.

Alfred Edmund Brehm - Az ​Egyenlítőtől az Északi-fokig
Alfred ​Brehm, a múlt század második felének neves természetbúvára, _Az állatok világá_nak máig is népszerű szerzője, ebben a gyűjteményes kötetben világjáró utazóként lép az olvasó elé. Első nagyobb szabású útja során, 1847 és 1851 között, bejárja Egyiptom és Szudán tájait, a Nílus völgyét, a Fehér- és a Kék-Nílus vidékét. Beszámol az ott élő népek körében szerzett tapasztalatairól és a sivatag, a füves sztyepp meg az őserdő állat- és növényvilágáról. 1859-ben beutazza Norvégiát Oslótól egészen az Északi-fokig, Európa legészakibb pontjáig. Színes képekben tárja elénk a sarkvidék természeti szépségeit és elsősorban a Norvégia északnyugati partja mentén húzódó szigetek páratlanul gazdag madárvilágát, amelynek tanulmányozása útjának fő célja volt. 1876-ban nagy utazást tesz Szibériában. Bejárja Közép-Ázsia sztyeppjeit, majd délről észak felé haladva, átszeli egész Nyugat-Szibériát, hogy a Kara-tengerbe nyúló Jamal-félszigeten megismerkedjék a tundrával. Természeti leírásaiban plasztikusan kirajzolódik a szibériai táj, a sztyepp, a tundra és a tajga képe, élővilágával együtt. Útja etnográfiai tekintetben sem volt eredménytelen. Különösen érdekesek a sztyepp nomád pásztorairól, a kazahokról szóló beszámolói. 1878-ban Brehm ellátogat Magyarországra is, ahová a Duna szigeteinek és ártéri erdeinek népes madárvilága csábította. Dunai útját a Fruška Gora hegyvidéken fejezte be, hogy ott Európa legnagyobb ragadozó madarát, a barátkeselyűt tanulmányozza.

Kollekciók