Ajax-loader

kollekció: Ifjúsági

“Hát ilyen a bál. Éjfélkor még társalgás van, és hajnalban már tetováltat az ember.”
(Rejtő Jenő)


Faïza Guène - Soha ​sehol senkinek
Doria ​tizenöt éves. Egy betonkocka toronyház ötödik emeletén él Párizs egyik rossz hírű negyedében. Apja, a „vén szakállas” egy reggelen taxiba ült, és faképnél hagyta családját. Visszament Marokkóba, hogy feleségül vegyen egy fiatalabb és termékenyebb nőt. Mert fiút akart. „Akire majd büszke lehet, aki továbbviszi a nevét, mert ezt követeli a család becsülete, és biztosan volt még egy csomó ilyen hülye szempontja. De csak egy gyereke született. Egy lány. Én. Fogalmazzunk úgy, hogy nem mindenben feleltem meg a vevő kívánalmainak. A gond csak az, hogy ez nem úgy megy, mint a Carrefourban vagy a Tescóban: itt nincs reklamáció.” Doria egyedül marad írástudatlan édesanyjával, aki a negyed egyik lepukkant szállodájában takarít éhbérért. A nyílt eszű és érző szívű kislánynak nagy lelkierőre van szüksége, hogy helytálljon a mindennapokban. És az élet mégis szép… Mert Doria képes rá, hogy nyitott szemmel és nyitott lélekkel figyelje a környező világot, és a sok baj, nyomorúság, szenvedés mögött is meglássa az emberit, az igazat, a becseset. A könyv megjelenésekor alig tizenhét éves Faïza Guène fiatalos lendületű, humorral megszelídített és mégis megrázó önéletrajzi ihletésű könyve az utóbbi évek francia irodalmának egyik legnagyobb szenzációja volt.

Valentyin Katajev - Távolban ​egy fehér vitorla
A ​tenger ködös kékségében mind kisebb lesz nagyapó bárkájának fehér, légiesen könnyű vitorlája. Biztos révbe viszi a menekülő Rogyion Zsukov matrózt, az 1905-ös orosz forradalom bátor harcosát. Két kisfiú néz utána szomorúan és mégis megkönnyebbülten: Petya és Gavrik, akik a matrózt megmentették, rejtegették, s a forradalom leverése után szökését elősegítették. A fiúk maguk is részt vettek a harcokban, s Petya iskolatáskájában töltényt szállítottak a szorongatott helyzetben levő felkelőknek. Odessza hősi korszakáról, halászok, gyári munkások életéről, Petya és Gavrik kalandjairól, felnőttekhez méltó hősiességéről szól Katajev érdekfeszítő könyve, melyet most nyolcadik kiadásban kap kézhez az olvasó

Rónaszegi Miklós - Az ​indián hercegnő
"A ​nagy játszma", "A hínáros tenger" és "A királynő kalózá"-nak írója ezúttal is távoli időkbe, messzi, kalandos utakra hívja olvasóit. A történet színhelye az első amerikai angol település: Jamestown erődje. Főhőse pedig John Smith kapitány, a Magyarországot is megjárt híres kalandor katona, akit ma méltán tisztel nemzeti hősként Amerika. De nem egyedül csak róla szól a regény. Hiszen előttünk válik a félszeg, álmodozó nyársforgató gyerekből, Tom Savage-ből, megrázó élmények és egy szép szerelem hatására talpig férfi, valóságos hős, és szemünk láttára lesz a nagyravágyó, különös-kedves indián lányból, Pokahontaszból az angol gyarmatalapítás másik hőse: az "indián hercegnő". Hármuk fordulatos, romantikus históriája egyben Amerika sok véren, kínlódáson keresztültörő első időszakának jelképe is. A titokban, izgalmakban, tengeri viharokban és indián csatákban bővelkedő regényt Szecskó Tamás rajzai díszítik.

Charles Dickens - Twist ​Olivér
Dickens ​egyik leghíresebb regényének gyerekhőse, a kis Olivér árvaházban nevelkedik, ahonnan megszökik, és egy tolvajbanda veszi védőszárnyai alá. Rengeteg viszontagság és hányattatás után végre örökbefogadja egy jószívű család, és véget vet a kisfiú testi és lelki szenvedéseinek. A regényből már számos film, sőt musical is készült, ám egyik sem pótolhatja az igazi olvasmányélményt, az érzelmektől fűtött író tárgyilagos leírását London XIX. század eleji dologházairól, a kisemmizettek és vámszedőik életéről.

Cecil Northcott - Bibliai ​lexikon gyerekeknek
Református ​Zsinat Iroda Sajtóosztálya Budapest, 1984 A Bibliai lexikon gyermekeknek a maga nemében csúcsteljesítmény. Nyolcszáznegyven címszó alatt rövid, könnyen érthető magyarázatot ad bibliai eseményekről, földrajzi helyekről, személyekről és fontosabb fogalmakról. A szerző: Dr.Cecil Northcott, tudós teológus, egyben neves publicista, a The Daily Telegraph egyház- és vallásügyi szakértője, aki bámulatosan tud a gyermekek nyelvén írni. Nagy nyereségnek tekintjük, hogy a Zsinat Sajtóosztálya e kiváló művet a Kiadó Vállalat engedélyével magyar nyelven megjelentetheti.

Cecil Bødker - A ​szellemleopárd
Ez ​az érdekes és nagyon izgalmas regény a messzi Afrika egyik kevéssé ismert országában. Etiópiában játszódik. Hőse egy bátor kisfiú, aki elhatározza, hogy a törzsfőnöknek bepanaszolja és a vadászokkal megöleti azt a leopárdot, amelyik a szegény parasztok tehéncsordáit folyton megrabolja. Elindul hát a törzsfőnökhöz, de sosem jut el hozzá, Helyette veszélyes kalandokba bonylódik, nemegyszer bizony az élete is kockán forog, hiszen megudja a szörnyű titkot, hogy a teheneket nemcsak a leopárd rabolja... hanem valaki más is.

Sylvia Waugh - A ​Mennym család
A ​Mennym család - Nagyi és Nagypapa, Vinetta, Joshua és öt gyerekük, valamint a ritkán mutatkozó Miss Quiglev és a titokzatos Pilbeam - egyáltalán nem mindennapiak. A család egy döbbenetes titkot őriz már negyven éve, egy titkot, amit senki sem sejtett... egészen mostanáig. Egy levél érkezik Ausztráliából a Mennym-házba, egy levél, amely rettegésben tartja a lakókat: titkukat valaki fel akarja deríteni - és ez az életükbe kerülhet

Lisa Papademetriou - Lizzie ​és a siker
Vége ​a sulinak, itt a nyár. Ha pedig nyár akkor haverok, buli, shoppingolás! Hacsak anyukája ki nem talál Lizzie-nek valami elfoglaltságot nyárra. Például egy nyári önkéntes munkát. Így Lizzie dolgozni kezd, ami az elején elég gáz, de később kiderül Ethan Craft, a nagy ő is ugyanott önkénteskedik. Nemsokára azonban újabb pasik is feltűnnek a láthatáron: Josh, az új fiú a szomszédból, és Colin, a magas barna, nagyon helyes és nagyon csöndes munkatárs. Szóval hirtelen csupajó pasi veszi körül Lizzie-t, és úgy tűnik, a nyári szerelmi kaland garantált. Vagy Lizzie öccse tényleg elront mindent?

Lisa Papademetriou - Lizzie ​és a szerelem
Lizzie ​mamája önkéntes munkát javasol lányának az iskolai szünet unalma ellen. A munka az elején elég gáz, de aztán kiderül: Ethan Craft, a nagy Ő is ugyanott önkénteskedik. Nemsokára újabb pasik is feltűnnek a láthatáron: Josh, az új fiú a szomszédból, és Colin, a magas barna, nagyon helyes és nagyon csöndes...

Thomas Brezina - Legyen ​anyu a legmenőbb!
Biztosan ​Ti is úgy gondoljátok, mindent, de mindent meg kell tenni, hogy például egy osztálykiránduláson véletlenül se legyen ciki, ha az egyik kísérő - a mamátok. Vagyis ki kell csinosítani egy kicsit, és finoman ránevelni, hogy igazán hordhatna menőbb cuccokat is az ódivatú kosztümjei helyett. Tinka és Lizi megint összefognak, és legnagyobb bámulatukra még a fiúk segítségét is megkapják tervük megvalósításához. Ám mire összejön a dolog, meg kell küzdeniük egy gonosz boszorkánnyal, meg kell találniuk a varázsképeket és a Folfónia kulcsot, valamint el kell viselniük azt a megrázkódtatást is, hogy megjelenik a „mesebeli herceg"...

Uvegvaros
elérhető
221

Cassandra Clare - Üvegváros
Hogy ​megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába - még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény. Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost - bármilyen áron? A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában.

25_14724_468163_d5ac26e6dfc068f2d1a1456eefccda96_00898a_301
elérhető
90

Nyulász Péter - Helka
Különös ​események zavarják meg a Balaton északi partjának nyugodt mindennapjait. A tihanyi Soktornyú Kastély népe ünnepre készül: Helka hercegkisasszony hamarosan hivatalosan is trónörökössé válik. Ám hősünk unja a felhajtást, elszökik inkább a tiltott rengetegbe szamócázni. Mindeközben a közeli Burok-völgyben sötét lelkű teremtmények gyülekeznek, hogy a kegyetlen Bora vezetésével feldúlják a Balaton békéjét, és bosszút álljanak a hercegi páron. Helka legendája a Balaton elfeledett mítoszai közé tartozik. A fantasy határát súroló, kacagtatóan humoros kalandregényében Nyulász Péter számtalan utalást és információt rejtett el. Ismerd meg őket, és döntsd el: elhiszed-e, hogy valaha tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók lakták a mindannyiunk szívében helyet kapó Balatont! A könyvet elolvasva, késztetést érezhetsz Te is, hogy felfedezd a legendás helyszíneket, és ismerősként köszöntsd a Balaton tündérét, vagy a Bakony varázslóját, ha szembejön veled…

Sophie Jordan - Firelight ​- Tűzláng
EGY ​FÉLTVE ŐRZÖTT TITOK. HALÁLOS ELLENSÉGEK. PUSZTULÁSRA ÍTÉLT SZERELEM. A drakik a sárkányok mai leszármazottai, akik képesek emberből sárkánnyá, és sárkányból emberré változni. A tűzokádás ritka képességével megáldott Jacinda még a drakik között is különlegesnek számít, mikor azonban lázadó természete miatt családja menekülni kényszerül az emberek világába, a lány nagyon nehezen tud beilleszkedni új közegébe. Közben egyre gyengül a benne élő draki szellem, és az egyetlen lény, aki képes életet lehelni Jacinda sárkány-énjébe nem más, mint a gyönyörű, rejtélyes Will. Csakhogy Will családja drakikra vadászik, ám Jacinda annak ellenére sem képes ellenállni a fiúnak, hogy tudja: nem csak saját életét, de a drakik legféltettebb titkát is kockára teszi. Mitikus erejű, magával ragadó történet egy lányról, aki szembeszállt az elvárásokkal, és akinek szerelme ősi tilalomfákat döntött le.

Sophie Jordan - Firelight ​- Tűzláng
EGY ​FÉLTVE ŐRZÖTT TITOK. HALÁLOS ELLENSÉGEK. PUSZTULÁSRA ÍTÉLT SZERELEM. A drakik a sárkányok mai leszármazottai, akik képesek emberből sárkánnyá, és sárkányból emberré változni. A tűzokádás ritka képességével megáldott Jacinda még a drakik között is különlegesnek számít, mikor azonban lázadó természete miatt családja menekülni kényszerül az emberek világába, a lány nagyon nehezen tud beilleszkedni új közegébe. Közben egyre gyengül a benne élő draki szellem, és az egyetlen lény, aki képes életet lehelni Jacinda sárkány-énjébe nem más, mint a gyönyörű, rejtélyes Will. Csakhogy Will családja drakikra vadászik, ám Jacinda annak ellenére sem képes ellenállni a fiúnak, hogy tudja: nem csak saját életét, de a drakik legféltettebb titkát is kockára teszi. Mitikus erejű, magával ragadó történet egy lányról, aki szembeszállt az elvárásokkal, és akinek szerelme ősi tilalomfákat döntött le.

Silver Ravenwolf - Tini ​boszorkányok
Minél ​több könyvet írtam a mágiáról és a boszorkányságról, annál jobban kikívánkozott tollam alól ez a könyv. Az előadásaimra járó tizenévesek egyre több olyan kérdést tettek fel. amire nem található magyarázat a felnőttek számára írt boszorkányos könyvekben. Arra is kíváncsiak voltak, mit jelent igazából a boszorkányság, és ez a vallás miként segíthet elérni az álmaikat. Valószínűleg sok jót és rosszat hallottál már a boszorkányokról. Könyvemben igyekszem világosan elválasztani az igazságot a hantázástól. Itt a remek alkalom! Most végre megtudhatod, milyen az igazi boszorkányság, mert olyan könyvet tartasz a kezedben, amit kifejezetten neked szántam: - Felismerheted, miként fokozhatja életed szépségét a wicca misztika - Megismerheted a tini wiccák avatási ceremóniáját - Elkészítheted a mágikus recepteket - Megteremtheted a saját szent teredet - Varázsolhatsz valódi varázslatokkal, hogy szeretetet, szerelmet, pénzt, egészséget és védelmet nyerj - Kiderítheted, hogyan ünneplik kortársaid az Esbatokat és a Szombatokat - Megtudhatod, hogyan beszélhetsz barátaidnak, szüleidnek és másoknak a boszorkánysággal való kapcsolatodról A Tiniboszorkányok a kezdetek könyve, lehetőség, hogy a szokottól eltérő pillantásokat vethess a világmindenségre. Kiváló eszköz az önkifejezésre, arra összpontosít, hogy jobb ember legyen belőled, mint amilyen jelenleg vagy, és megtanulj segíteni másokon is. Az összes gyakorlati és baráti tanács, ami a mágia eszközeivel feldobhatja a hétköznapi életet és boldogabbá tesz, itt áll és rád vár a könyvben. Olvass, figyelj, emlékezz és az élet szépsége feltárul előtted!

Erich Kästner - Emil ​és a detektívek / A két Lotti
Emil ​és a detektívek Emil Tischbein Berlinbe utazik nagymamájához. Az úton egy vasúti tolvaj ellopja a pénzét. Emil utána ered, de helyzete kilátástalan. Szerencséjére segítségére sietnek a berlini gyerekek, megszervezik a nyomozást, és visszaszerzik Emil pénzét. A két Lotti Két ikertestvérről szól ez a mulatságos, kalandos regény. A szülők elváltan élnek, a testvérek nem ismerik egymást. Egy leánynevelő intézetben véletlenül találkoznak, s amikor hazatérésre kerül sor, az a kislány utazik a papához, aki eddig a mamánál nevelkedett, és fordítva. Annyira hasonlítanak egymásra, hogy a szülők nem is veszik észre a cserét. Az olvasó sokat nevet, de néha könnyezik is, míg a két talpraesett kislány ki nem verekszi magának és szüleinek a boldogságot.

Florentine300
elérhető
7

James Krüss - Florentine
Florentine ​tizenegyéves, sovány mint az agár, örökké futkos, s csupa olyan dolog esik meg vele ami rajta kívül nagyon kevés gyerekkel. Autófékek csikorognak, ha átmegy az utcán, fodros rózsaszínű ruhájában beleesik a kikötő olajos vizébe, döglött macskát visz haza, húsvéti tojásokat dug el egy háztetőn, berobban egy filmfelvétel kellős közepébe, galambokat ment meg, mosóport szór a heringes hordóba, s mindezek tetejébe még verseket ír - csomagolópapírra. Ilyen gyerek Florentine, akinek filmesek a szülei, és nagyon kevés idejük van kislányuk számára. Erika Albert-Meier mulatságos rajzain Florentine éppen olyan, amilyennek képzelitek.

Robert Louis Stevenson - A ​kincses sziget
Kalózokról, ​elásott kincsekről sokat olvashat az ember. Ha Stevenson Kincses Szigetét nem olvasta, mégsem tudja, milyen is az igazi kalózregény! Páratlan feszültség, egymást kergető fordulatok jellemzik ezt az izgalmas regényt, a kalandos-romantikus irodalom klasszikus alkotását. Írója, Robert Louis Stevenson, a múlt század végének híres angol regényírója, a fia kedvéért kezdett bele Jim Hawkins és John Silver históriájába - ezért ifjúsági regény a szó szoros értelmében A Kincses Sziget. Ámde ifjúsági azért is, mert megjelenése, 1884 óta nemzedékek olvassák, fiatalok és öregek egyaránt, mindekor izgalommal, örömmel és egyformán fiatalos lelkesedéssel.

Kresley Cole - Vámpíréhség
Lachlain, ​a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik. Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége. Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi. Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét… KRESLEY COLE világhírű sorozata megérkezett. A számos országban bestseller regényeket fergeteges akciók, ördögien szenvedélyes szex és lenyűgöző szereplőgárda jellemzi. A Vámpírok alkonyat után sorozat az olvasókat egy varázslatos és démoni világba vezeti, ahonnan nincs visszaút. „Lélegzetelállító” – Julia Quinn „Szexi és eredeti” – Heather Graham

Antoine de Saint-Exupéry - A ​kis herceg
A ​varázslatos szépségű meseregény a minden emberben élő gyermekhez szól, szeretetről, összetartozásról, életről, halálról, humanizmusról. A második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve 1946-ban jelent meg és indult világhódító útjára. Azóta több tucat nyelvre lefordították, számos magyar kiadást is megért, készült belőle opera, táncjáték, színházi és filmfeldolgozás. Sikerének titka talán az, hogy a távoli bolygóról érkezett kis herceg alakjában egy olyan tiszta, emberséges világ tündököl, amely után mindannyian vágyódunk.

Thury Zsuzsa - Mostohatestvérek
Nem ​könnyű dolog mostohatestvéreknek összeszokni, még akkor sem, ha hasonló környezetből származnak. Hát még két olyan különböző természetű és neveltetésű kislánynak,mint az elkényeztetett, beteges Örvös Lilla és a vidám, talpraesett Kis Teri. Vajon mi történik a visegrádi nyaralóban, ahol a két nagymama és a két kislány kényszerű közös vakációját tölti? Erre ad feleletet Thury Zsuzsa kitűnő, lélektani feszültségű regénye.

Orbán Dezső - A ​fehér korall
Hallatlanul ​izgalmas ifjúsági regény! Hol található a Szent Grál titokzatos kincse, kik és hogyan lehetnek az õ Lovagjai?

Jean-Come Nogués - Apa, ​hol vagy?
Jeremy ​Smith az anyjával él Párizsban. Apjára, a híres angol hegedűművészre, John Smithre már nem emlékszik, anyja pedig nem hajlandó beszélni róla. Jeremyre mindössze a neve és a szeplői maradtak az apjától. Illetve még valami: a zene iránti rajongás. Jeremy csellózni tanul, szabad idejében lelkesen jár koncertekre és nyilvános rádiófelvételekre. Egy szép napon azt olvassa a műsorfüzetben, hogy John Smith hegedűművész ad koncertet. Megtalálja-e vajon Jeremy végre az apját?

Elizabeth Lenhard - Az ​erő egysége
Will ​Heatherfieldbe költözik, így nagyon örül, hogy rajta kívül van még egy új lány van a suliban, Taranee. Mindketten összebarátkoznak Irmával, Corneliával és Hay Linnel. Mindez azonban nem csak a véletlen műve: hatalmas erő löki a lányokat egymás felé. Mágikus átalakulásuk szinte hihetetlennek tűnik - de tagadhatatlan. Együtt vágnak neki a kalandoknak, hogy felfedezzék, mire is képesek... A sorozat következő részei: A megdöbbentő eltűnés; Meridián felfedezése; A tűz hatalma.

1
elérhető
175

Berg Judit - Rumini
Hallottatok ​már Pelevárról? Ott található a világ legnagyobb kikötője és a híres bazár. Sehol máshol nem lehet zsugorító meg növesztő port kapni; van itt láthatatlanná tevő kalap, látószelence, a régi pajzsokról, késekről, fegyverekről, kincses ládákról és csodakenőcsökről nem is beszélve. A Szélkirálynő nevű hajó éppen Pelevárba tart, fedélzetén két mindenre elszánt hajósinassal, a két jóbaráttal, Ruminivel és Balikóval. Az út hosszú és veszedelmes, a Szélkirálynő egyik veszélyből a másikba sodródik. Miért félelmetes hírű a Ragacs-tenger? Hogy lehet átkelni a rettegett Sárkány-szoroson? Mit rejt a lakatlan sziget, ahol vízért szállnak partra? És hová tűnt Rumini?

Móra Ferenc - Dióbél ​királyfi
Mikor ​Dióbél megszületett, nagyon kicsi volt. Apját azzal csúfolták a szomszédok, hogy nem lesz gondja bölcsőre, megteszi a dióhéj is. Így lett a kisfiú neve Dióbél. Minthogy szülei nagyon szegények voltak, Dióbél a kastélyba került kisinasnak. Innen a falusi kastélyból indult kalandos útjára a kisfiú, aki kicsi termete ellenére is Kossuth katonája lett.

James Fenimore Cooper - Az ​utolsó mohikán
Cooper ​könyveiért több mint száz éve lelkesedik az ifjúság. Generációkat bûvölt el kalandosságával, hiteles természetével, örökéletû romantikájával. Az utolsó mohikán abban az idõben játszódik, amikor az angol és a francia gyarmatosítók elkeseredett harcot vívtak egymással Észak-Amerika birtokáért, az indián törzsek pedig részben a franciák, részben az angolok szövetségeseivé lettek, miközben saját területük egyre zsugorodott. Történetünkben Munro alezredes leányai egy angol katonatiszt kíséretében az õserdõn keresztül apjukhoz igyekeznek a William Henry-erdõbe. Vezetõjük egy irokéz indián, aki az angolok szolgálatában áll, noha törzse a franciák szövetségese. Magua, az irokéz, tévútra csalja õket, mert gyûlöli az alezredest. Szerencsére találkoznak Sólyomszemmel, aki két mohikán barátja társaságában arra vadászik. Az izgalmas történet folyamán a tábornok két lánya két ízben is indián fogságba esik. Hõsi halált hal az ifjú mohikán, akivel kivész a mohikánok nemes indián törzs.

Rónaszegi Miklós - Kartal ​kalandos esküvője
Mi ​tagadás, azokban a régi, kalandos időkben sem volt könnyű kiismerni a lányokat! Lehetett valaki sok csatát megjárt vitéz lovag, népének hű fia, a királynak hű embere, ha egyszer megszerelmesedett, bizony könnyen a bolondját jártatták vele... Nos, valami ilyesmi történik ebben a könyvben is. Régi barátunk, a hős Kartal, beleszeretett a híres-neves, vitéz leányba, Bankó Virágba, s már-már leánykéréssel kezdődne a regény, hogyha... S ezzel talán megindul a páratlanul színes, lélegzetelállítóan izgalmas bonyodalom! Rónaszegi Miklós ezúttal is váratlan fordulatokkal, veszélyes szökésekkel, félelmetes lopakodásokkal, no meg humoros helyzetekkel lepi meg olvasóit. Könyvében kitárul előttünk a XIV.század elejének Magyarországa, s mi dobogó szívvel figyeljük a szép szerelmespárnak Kartalnak és Bankó Virágnak kalandos históriáját.

Mándy Iván - Robin ​Hood
Vidám ​kópékról, a sherwoodi erdő sok kalandot megért bujdosóiról szól ez a könyv. A történelmi regényekben, filmekben és színdarabokban már oly sokszor megrajzolt Robin Hood új arccal lép itt elénk. "Robin pajtás" ő ismét, akárcsak az eredeti, középkori angol balladákban. Tréfára mindig kész, szabadságszerető, bátor fiatal legény, aki társaival együtt az erdőt lakván igazságosztó zsiványként a szegény nép legfőbb védője és a nagyurak rettegett üldözője lesz. Mi tagadás, Richárd király keresztes hadjáratát, János herceg trónbitorlási kísérletét ma már a történelem is alig tartja számon, ám a normann elnyomók ellen lázadó Robin Hood alakját mindmáig frissen megőrizte a nép képzelete.

Patricia Mennen - Dagmar Geisler - Az ​első szerelem
Az ​első szerelem csodálatos......és rengeteg kérdést hoz magával: Milyen lehet a csók, mi a szerelmi előjáték (petting), mit jelent lefeküdni valakivel? Kötelező-e a fogamzásgátlás? Hogyan védekezzünk az AIDS ellen? Mit tegyünk, ha a szerelem erőszakba csap át? Mikor van itt az ideje az "első alkalomnak"? Terhes vagyok - mit tegyek? Szakítottunk - hogyan tovább? Ha mindent tudsz a szexualitásról és a fogamzásgátlásról, a fiúk és a lányok testi-lelki felépítéséről, ha tisztában vagy érzéseiddel, és felkészültél arra, mi mindent hozhat magával egy kapcsolat, akkor az első szerelem felejthetetlen, szép korszaka lesz az életednek. Könyvünk nemcsak hasznos ismeretekkel és tanácsokkal lát el, hanem mint egy megértő barát, végigkísér az első szerelem rögös, de gyönyörű útján.

Fekete_bogancs
elérhető
23

Fekete István - Bogáncs
Fekete ​István regényének hőse Bogáncs, a filmről is ismert, hányatott életű juhászkutya. Bogáncs szülőhazája a puszta, az öreg Galamb Máté számadó birodalma, ahol a kis puli nagy becsületet szerez magának mint a falka terelője. Egy napon azonban nyoma vész.... Kalandos útja előbb egy cirkusz porondjára vezet: terelőkutyából rövidesen "csodakutya" lesz. De a dicsőség nem tart örökké, a kiskutyát ellopják, s egyre messzebb kerül a falkától, az otthontól, míg végre vándorútja visszakanyarodik a szülőföldhöz, s Bogáncs újra meghallja a kolomp hívó szavát. Megszökik ideiglenes tulajdonosától, hogy visszatérhessen egyetlen igazi, ősi gazdájához: az öreg juhászhoz.

Max Lundgren - Az ​aranynadrágos fiú
Ha ​úgy tetszik, fantasztikus regény, ha úgy tetszik, valamiféle modern mese ez a történet. Hőse egy egészen hétköznapi kamaszfiú, akiről legfeljebb annyit tudunk, hogy a gazdag Svédország a hazája. Egy napon azonban csoda történik vele. Valahányszor kopott farmernadrágja zsebébe nyúl, mindig egy tízes akad a kezébe. Mire használja fel a temérdek pénzt? Kik és hogyan szövetkeznek ellene? Micsoda lélegzetelállító hajszában üldözik, csakhogy megkaparintsák a csodálatos nadrágot? Ezekre a kérdésekre már a sodró iramú, izgalmas, érdekes regény ad választ, amely nemcsak nagyszerű, hanem elgondolkoztató példázat is.

Kollekciók