Ajax-loader

kollekció: Hobbi, szabadidő

“A munka nem szégyen, de unalmas.”
(Rejtő Jenő)


Steve Jenkins - Derek Walter - Caprice Crane - Esther, ​a csodamalac
Steve ​és Derek élete fenekestül felfordult, amikor világossá vált számukra, hogy az örökbe fogadott törpemalacuk valójában egy házi sertés, aki több mázsás súlyt is elérhet. A _Marley meg én_hez hasonlóan _Esther, a csodamalac_ története is elsősorban azt mutatja meg nekünk, hogy egy család minden formában és méretben család. Amikor 2012-ben egy rég nem látott ismerős felhívta Steve Jenkinst, és arra kérte, fogadja be a törpemalacát, mert már nem tud róla tovább gondoskodni, nem mondhatott nemet. És bár tudta, hogy a párja nem lesz odáig és vissza az ötlettől, hogy még egy árva állatkával osszák meg az otthonukat, egyszerűen képtelen volt lemondani a lehetőségről, hogy egy aranyos kismalac gazdája legyen. Arra viszont egyáltalán nem számított, hogy ez a döntés az egész életüket megváltoztatja majd. Kiderült, hogy bármennyire imádni való állat is, nincs benne a világon semmi „törpeség”. A malac csak nőtt és nőtt, míg Steve és Derek rá nem jött, hogy valójában egy házi sertést nevelgetnek. Három év alatt a csinos, formás kismalacból közel 270 kilogrammos koca lett. Sok-sok nehézség és hullámvölgy után világossá vált számukra, hogy Esthernek jóval több helyre van szüksége, így Steve és Derek újabb nagy döntésre szánta el magát: vettek egy farmot, és megnyitották a _Happily Ever Esther Farm Sanctuary_t, ahol már kényelmesen gondját viselhették Esthernek, és más, menedékre szoruló állatokról is gondoskodni tudtak. A vicces, lélekmelengető és bájos _Esther, a csodamalac_ nyomon követi, hogyan lett Steve és Derek kelletlen városi malactulajdonosból farmtulajdonos, és a haszonállatok védelmezője.

Fekete István - Matula ​és egyebek
A ​kötet huszonkét olyan Fekete István-írás gyűjteménye, amelyekben a Paczolay, Herlicska és Matula nevű közismert hős szerepel. Az alakjukhoz köthető elbeszélések zöme eredendően tárcaként látott napvilágot, így a kötött terjedelem alapvetően meghatározta az ábrázolás- és elbeszélésmódot. A hangulat és a rajz mind nagyobb jelentőséget kap, és szinte magától értetődő a visszatérő figurák szerepeltetése. Az elbeszélések összeolvashatósága hatásosan szemlélteti Fekete István figurateremtését, s azt is bemutatja, hogy miként formálódott ez a sajátos írói szövegvilág egészen a Tüskevárig és a Téli berekig.

Bársony István - Erdei ​hajtás
Bársony ​István (1855-1928) író, publicista, az utókor számára főképpen vadászíró. Magyarországon elsőként ő ábrázolta irodalmi szinten az élő természetet, a szabadon élő állatok világát és az ember viszonyát a környezetéhez. Több mint negyven éves írói pályafutása a későbbi generációk számára minta volt és iránymutatás. Tárcáinak és egyéb írásainak száma a jelenlegi kutatások szerint megközelíti a kétezret, de ezeknek még fele sem jelent meg könyvben, így volt miből meríteni. A kiadó által 2016-ban megjelentetett Tavaszi szalonkázás után ez már a második kötet Bársony Istvántól olyan írásokkal, amelyek régóta lapulnak régi újságok töredezett lapjain. Olvashatunk sikeres és sikertelen vadászatokról, a természet és a benne élő állatok megfigyeléséről, erdei és pusztai barangolásokról, eltűnő mocsárvilágról. Puskákról, természettudományi kiállításról, József főhercegről, Herman Ottóról és régi vadásztársakról. Azoknak ajánljuk a könyvet, akik a mai rohanó életmód mellett is szeretnék megismerni és átélni ennek a régi világnak a hangulatát.

Fucskár József Attila - Fucskár Ágnes - Magyarország ​természeti kincsei
A ​mai kor embere sokkal inkább uralkodni próbál a természet felett, mintsem visszatalálni ahhoz a kapcsolódáshoz és harmóniához, mely az emberi lélek és a természet között mindig is megvolt. Hamarabb veszünk repülőjegyet egy távoli országba, mint hogy belföldi utazásra induljunk. A neves pécsi fotós házaspár, Fucskár Ágnes és Fucskár József Attila ezt az anomáliát igyekszik orvosolni legújabb munkájával, amely csodás körképet tár elénk Magyarország természeti kincseiről. Igazi kedvcsináló ez az album, hiszen elég belelapozni, és máris úrrá lesz rajtunk a vágy, hogy mindezt a csodát élőben is láthassuk. Szilvásvárad, Gemenc, Dunakanyar - felsorolni se lehet, hány szebbnél szebb zuga létezik kicsiny hazánknak. Nem is marad más hátra, mint hogy jó olvasást és jó utat kívánjunk!

Farkasházy Tivadar - Bobby ​visszatér
Hogyan ​hozta vissza Bobbyt egy 17 éves pesti diáklány a sakkvilágba. Hogyan hozták össze magyarok a belgrádi Szpasszkij elleni visszavágót. Mit csinált a sakkvilágbajnok hét évig Budapesten. Milyen bogarai voltak, miért kerülte a nyilvánosságot. Miért nem kapott egy vasat sem korszakos sakkórájáért. Hogyan talált ki egy új sakkjátékot, a Fischer Randomot. Miért volt betegesen antiszemita, s mi köze volt a péceli rabbihoz. Kik voltak magyar ősei kétszáz évre visszamenően. Hánymilliárdos örökség várt volna rá, ha felvállalja magyar apját. S hogy kiktől tudhatja meg? Szpasszkijtól, Gligoricstól, a legkiválóbb magyar sakkozóktól: Portischtól, Benkőtől, Lékótól, Pintértől, Lilienthaltól, a Polgár lányoktól, továbbá Polgár Lászlótól, Rajcsányi Zitától, Kubát Jánostól, Lukács Bélától, Mravik Lászlótól, Havadtőy Sámueltől, s hű kísérőjétől, megannyi titka tudójától, Rigó Jánostól.

Polgár László - Chess ​training in 5333+1 positions
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Stephanie Bruneau - Méhek, ​mézek nagykönyve
Hogyan ​és miért készítenek a méhek mézet? Mi is az a méhpempő valójában? Tényleg segít a virágpor fogyasztása az évszakos allergián? A könyv megválaszolja mindezeket a kérdéseket, és persze még számos továbbit is. Hasznos, gyakorlatias és kiváló humorral fűszerezett, nagyszerű könyv. A már jól ismert méz, virágpor és méhviasz titkai mellett megismerhetjük a propolisz, a méhméreg és méhpempő hasznos tulajdonságait is. Megtudhatjuk, miféle anyagok ezek, hogy jönnek létre, hogyan gyűjtik be a méhészek, és hogyan alakítják őket az általunk jól ismert termékekké. A mézelő méhek mindig is csodálattal töltöttek el, és ez a könyv talán magyarázatot ad a velük kapcsolatos rengeteg miért?-re. A szerző szenvedélyes lelkesedése a méhek iránt ragályos. Az alapos, de mégis könnyen érthető könyvben nagyszerű fényképek, érdekes történelmi adatok, hasznos információk és ízletes, könnyen elkészíthető receptek, azaz az egészségünket és jó közérzetünket szolgáló ötletek találhatók. Remek ötletek ahhoz, hogyan csempészhetjük egyszerű módszerekkel az étrendünkbe a virágport és a méhpempőt; hogyan készíthetjük el házilag és könnyedén a fahéjas mézet, a méhviaszalapú ajakbalzsamot és bőrápoló krémet, a kézzel mártott méhviaszgyertyát és még rengeteg hasznos dolgot. A könyvben megtalálhatjuk: a méhkaptárból származó termékek - a méz, a méhviasz, a propolisz - és még sok más érdekesség bemutatását, recepteket és módszereket az egészségmegőrzéshez, az erőnlétnöveléshez, a táplálkozáshoz és a kézművességhez, az egész családnak izgalmas olvasmányt ígérő tudományos és történelmi tényeket.

Stephanie Bruneau - Méhek, ​mézek nagykönyve
Hogyan ​és miért készítenek a méhek mézet? Mi is az a méhpempő valójában? Tényleg segít a virágpor fogyasztása az évszakos allergián? A könyv megválaszolja mindezeket a kérdéseket, és persze még számos továbbit is. Hasznos, gyakorlatias és kiváló humorral fűszerezett, nagyszerű könyv. A már jól ismert méz, virágpor és méhviasz titkai mellett megismerhetjük a propolisz, a méhméreg és méhpempő hasznos tulajdonságait is. Megtudhatjuk, miféle anyagok ezek, hogy jönnek létre, hogyan gyűjtik be a méhészek, és hogyan alakítják őket az általunk jól ismert termékekké. A mézelő méhek mindig is csodálattal töltöttek el, és ez a könyv talán magyarázatot ad a velük kapcsolatos rengeteg miért?-re. A szerző szenvedélyes lelkesedése a méhek iránt ragályos. Az alapos, de mégis könnyen érthető könyvben nagyszerű fényképek, érdekes történelmi adatok, hasznos információk és ízletes, könnyen elkészíthető receptek, azaz az egészségünket és jó közérzetünket szolgáló ötletek találhatók. Remek ötletek ahhoz, hogyan csempészhetjük egyszerű módszerekkel az étrendünkbe a virágport és a méhpempőt; hogyan készíthetjük el házilag és könnyedén a fahéjas mézet, a méhviaszalapú ajakbalzsamot és bőrápoló krémet, a kézzel mártott méhviaszgyertyát és még rengeteg hasznos dolgot. A könyvben megtalálhatjuk: a méhkaptárból származó termékek - a méz, a méhviasz, a propolisz - és még sok más érdekesség bemutatását, recepteket és módszereket az egészségmegőrzéshez, az erőnlétnöveléshez, a táplálkozáshoz és a kézművességhez, az egész családnak izgalmas olvasmányt ígérő tudományos és történelmi tényeket.

Stephanie Bruneau - Méhek, ​mézek nagykönyve
Hogyan ​és miért készítenek a méhek mézet? Mi is az a méhpempő valójában? Tényleg segít a virágpor fogyasztása az évszakos allergián? A könyv megválaszolja mindezeket a kérdéseket, és persze még számos továbbit is. Hasznos, gyakorlatias és kiváló humorral fűszerezett, nagyszerű könyv. A már jól ismert méz, virágpor és méhviasz titkai mellett megismerhetjük a propolisz, a méhméreg és méhpempő hasznos tulajdonságait is. Megtudhatjuk, miféle anyagok ezek, hogy jönnek létre, hogyan gyűjtik be a méhészek, és hogyan alakítják őket az általunk jól ismert termékekké. A mézelő méhek mindig is csodálattal töltöttek el, és ez a könyv talán magyarázatot ad a velük kapcsolatos rengeteg miért?-re. A szerző szenvedélyes lelkesedése a méhek iránt ragályos. Az alapos, de mégis könnyen érthető könyvben nagyszerű fényképek, érdekes történelmi adatok, hasznos információk és ízletes, könnyen elkészíthető receptek, azaz az egészségünket és jó közérzetünket szolgáló ötletek találhatók. Remek ötletek ahhoz, hogyan csempészhetjük egyszerű módszerekkel az étrendünkbe a virágport és a méhpempőt; hogyan készíthetjük el házilag és könnyedén a fahéjas mézet, a méhviaszalapú ajakbalzsamot és bőrápoló krémet, a kézzel mártott méhviaszgyertyát és még rengeteg hasznos dolgot. A könyvben megtalálhatjuk: a méhkaptárból származó termékek - a méz, a méhviasz, a propolisz - és még sok más érdekesség bemutatását, recepteket és módszereket az egészségmegőrzéshez, az erőnlétnöveléshez, a táplálkozáshoz és a kézművességhez, az egész családnak izgalmas olvasmányt ígérő tudományos és történelmi tényeket.

Ann Frederick - Chris Frederick - Nyújtással ​a sikerért
Optimális ​teljesítményt szeretnél nyújtani? Nagyobb gyorsaságra, robbanékonyságra és agilitásra vágysz? Akkor egy átfogó flexibilitási edzésprogramra van szükséged - egy olyan személyre szabott rutinra, melyet napjaink sportolóira terveztek, és dinamikus nyújtásokból épül fel, melyek tükrözik a sportspecifikus mozgásokat. Ráadásul azt is pontosan fel fogod tudni mérni, hogy a testednek mikor mire van szüksége. Ez a program teljes egészében megtalálható a Nyújtással a sikerért című könyvben. A kötet nagyon magasra teszi a lécet a flexibilitási edzés terén, és villámgyorsan a nyújtással kapcsolatos legnépszerűbb forrássá fog válni az átlagemberek és a profik számára egyaránt. Az amatőröktől a profi sportolókig, a hétvégi harcosoktól az olimpikonokig mindenki hasznosítani tudja az előnyöket: nagyobb mobilitás, kibővült mozgástartomány, gyorsabb regeneráció, és így tovább. És ez még nem minden! Ann és Chris Frederick az aktuális kutatások alapján továbbfejlesztették korábbi rendszerüket, megismertetnek az önálló felmérés különféle módjaival, és számos további nyújtási opciót is bemutatnak. A test fasciáját ábrázoló illusztrációk segítenek a kiegyensúlyozatlanságaid értékelésében és beazonosításában, valamint a könyv útmutatóként is szolgál ezek megszüntetéséhez - ráadásul teszi mindezt olyan nyújtógyakorlatok alkalmazásával, melyek segítségével villámgyorsan javíthatsz a mobilitásodon. Megismerkedhetsz a sportágadhoz, az alakodhoz a versenyszámodhoz leginkább illeszkedő hatékony technikákkal, majd megtanulod az alkalmazásukat is. A fasciamobilitás értékelése protokoll segítségével meghatározhatod a mozgástartomány terén esetlegesen fennálló hiányosságaidat, és azonosíthatod a teljesítményedet korlátozó tényezőket. A nyújtó mátrix segítségével személyre szabhatod a programot az igényeidnek és a céljaidnak megfelelően. Beépítheted a mátrixot a jelenlegi edzésedbe, illetve a pihenőnapjaidba is, amikor a nyújtás segíthet a regenerációban, és újra egyensúlyba hozhatja a testedet. Minden rendelkezésre áll - az eszközök, a nyújtások, valamint az instrukciók ahhoz, hogy hatékony flexibilitási programot állíthass össze bármilyen sportághoz vagy tevékenységhez. Itt az idő, hogy elkezdd fejleszteni a mobilitásodat, robbanékonyságodat, gyorsaságodat, mozgástartományodat, és úgy általában véve a teljesítményedet - itt az idő, hogy nyújts a sikerért!

Jon Tremaine - Bűvésztrükkök
Ebben ​a dobozban minden benne van azokhoz az egyszerű bűvészmutatványokhoz, melyekkel a gyerekek ámulatba ejthetik családtagjaikat, barátaikat. Minden trükköt lépésről lépésre elmagyarázunk és fényképpel illusztrálunk.

Anna Starmer - Színes ​otthon
A ​Színes otthonban az ismert lakberendezési és divatszakértő, Anna Starmer osztja meg velünk a színek iránti rajongását, és nyújt segítséget abban, hogy megfelelően alakíthassuk át szobánk, lakásunk vagy házunk belső tereit. A pompás fotók segítségével segít megtervezni, miként tölthetjük meg otthonunkat a számunkra ideális és inspiráló színekkel. A leírások és tanácsok mellett színmintafüzetet is ad, mely eligazít a fények, tónusok, textúrák és felületek világában. A színek terén szerzett önbizalomra támaszkodva mi is kialakíthatjuk saját, különleges palettáinkat és ellenállhatatlan színkombinációinkat, így olyan otthont hozhatunk létre, amely valóban képes kifejezni a személyiségünket. A szerző-fotográfus Anna Starmer a LuminaryColour.com - egy különleges, színelőrejelzéssel foglalkozó internetes oldal - alapítója, amely számos nemzetközi márkának nyújt belsőépítészeti és divattanácsokat. Anna szenvedélyesen rajong mindenért, ami a színekkel kapcsolatos, egyedi látásmódja a színeket, képeket és textúrákat keresi, bárhol járjon is a világban.

Cynthia MacGregor - Játssz ​velünk! 365 játék suli után
Mi ​gyermeke első dolga, miután hazajött az iskolából (a fürdőben tett látogatás és a nassolás után)? Ha azon nyomban nekiül a házi feladatának, akkor bizony nagyon lelkiismeretes gyermekkel áldotta meg a sors. Ha a válasza asz, hogy "bekapcsolja a tévét", akkor azt hiszem, a "365 játék suli után" szolgálhat néhány érdekes és kreatív ötlettel arra nézve, hogy miként tehetné változatosabbá és hasznosabbá gyermeke szabadidejét. Sokféle játékot talál benne. Vannak, melyek aktivizálnak, és vannak nyugalmasabbak, szabadban vagy szobában játszhatók, sportosak és kézügyességet igénylők. Vannak olyanok, melyeket egyedül, és vannak, melyeket többen is játszhatnak, némelyik szülői felügyeletet igényel, másikak nem - vagyis mindenki megtalálja a neki valót.

Andrea Du Cane - Formában ​kortalanul
Végre ​megtanulhatod, hogyan maradhatsz robbanékony, erős és hajlékony akárhány éves is vagy - kettlebell-gyakorlatokkal! Semmi nem öregít gyorsabban, mint a rendszeres és hatékony testmozgás hiánya. Az izmok lassan leépülnek, a csontok törékenyebbé, a tartás görnyedtebbé válik, a bőr megereszkedik, a zsírpárnák csak gyűlnek, az ízületek recsegnek-ropognak. Állandó társunk lesz a fájdalom, az aggodalom és a fáradtság. A hanyatlás annál gyorsabban következik be, minél kevesebbet mozgunk. Persze nem minden mozgásforma egyformán hatékony: sok közülük csak arra jó, hogy alapszinten elszöszmötölj, mások meg egyenesen rontanak a meglévő egészségügyi problémáidon. Jó hír azonban, hogy létezik egy olyan edzésfajta, amely életkortól függetlenül óriási előnyökkel jár: a rendszeres, jól összeállított kettlebell-edzés nem csak visszafordíthatja az öregedés jeleit, de jelentősen hozzájárul ahhoz is, hogy sokkal erősebbé válj 50, 60, 70, vagy akár 80 évesen is. A kettlebell az egyetlen olyan kézisúlyzó, amivel lehet kardio, illetve erősítő edzést is végezni. Ez az eszköz egyedülálló "edzőterem a kezedben", amelynek az egészségedre gyakorolt pozitív hatásait és a minőségi edzés előnyeit hosszú évtizedeken keresztül élvezheted. Andrea Du Cane könyve, a Formában, kortalanul tulajdonképpen egy megfiatalító "mesterterv", amely segítségével a tapasztalatlan kezdőtől a sokat látott sportolóig, bárki dacolhat a fizikai hanyatlással és önmagából - biztonságosan, egyszerűen és fokozatosan - olyan izmos, energikus és vonzó embert faraghat, amilyen mindig is lenni akart. A Formában, kortalanul minden információval ellát, amire a kettlebell-edzések megkezdéséhez szükséged lehet - függetlenül attól, hogy most milyen fizikai állapotban vagy. Képet kapsz a bemelegítésről, az ízületek mobilizálásáról, az egyensúlyról és a stabilitásról is, hogy ebben a fantasztikus "anti-age" kettlebell programban megtalálj minden szükséges összetevőt a hosszú, aktív, biztonságos és fájdalommentes élethez. Nincs mire várnod, vágj bele te is!

Jerzy Mostowski - Jurassic ​park - Origami gyerekeknek
A ​könyvben együtt található a mese, a kézügyesség fejlesztését szolgáló origamizással. Egy mese keretében elevenednek meg a különböző állatfigurák, amelyeket a könyvhöz mellékelt papírok és leírások alapján szülői, pedagógusi segítséggel hajtogathatnak meg a gyerekek. Az elkészült papírfigurákkal új mesét kitalálva játszhatnak, ezáltal fantáziájukat fejlesztve.

Covers_538990
Az ​év fotói 2017 Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - Az ​év fotói 2017
2017 ​képes krónikája 8 kategória szerinti tematikában: hírek, fotóriportok, a mindennapi élet képei, sportfelvételek, természetfotók, portrék és művészi események felvételei, illetve a társadalomábrázolás dokumentarista riportképei.

Kay Maguire - Kiskertek ​kiskönyve
A ​kis helyen való kertészkedésnek számos előnye van: némi odafigyeléssel egy nagyvárosban is valóságos oázis teremthető. Akár egyetlen szépen rendben tartott virágláda is javíthatja közérzeted. Bár a kis hely is okozhat nehézségeket, sokkal könnyebben megművelhető, mint egy nagyobb méretű kert, ennek a könyvnek az utasításait követve pedig egykettőre kiskertésszé válhatsz magad is. A Kiskertek kiskönyve tanácsokat, ötleteket és inspirációt tartogat mindazok számára, akik szűk kültéri helyeken, például ablakpárkányon, erkélyen vagy lépcsőkön szeretnének kertészkedni. Olyan leleményes ötletek leírása található meg benne lépésről lépésre, mint a gyorsan növő saláták termesztése vagy rovarvonzó cserepek, illatos kosarak és zöld fali kertek beültetése. A különböző körülmények között, például napos, szeles vagy árnyékos helyeken legjobban termő növényeket hasznos listák ismertetik. Akár egyetlen cserépnyi virággal kezded, akár rögtön egy nagyobb munkába vágsz bele, ennek a gyönyörűen illusztrált könyvnek a segítségével felfedezheted, hogy még a legkisebb helyen is lehet kertészkedni.

Ismeretlen szerző - Majomkaland ​- Origami gyerekeknek
A ​könyvben együtt található meg a mese, a kézügyesség fejlesztését szolgáló origamizással. Egy mese keretében elevenednek meg a különböző állatfigurák, amelyeket a könyvhöz mellékelt papírok és a leírások alapján szülői, pedagógusi segítséggel hajtogathatnak meg a gyerekek. Az elkészült papírfigurákkal új mesét kitalálva játszhatnak, ezáltal fantáziájukat fejlesztve.

Dan Jones - The ​Colour of Time
The ​Colour of Time spans more than a hundred years of world history from the reign of Queen Victoria and the US Civil War to the Cuban Missile Crisis and beginning of the Space Age. It charts the rise and fall of empires, the achievements of science, industry and the arts, the tragedies of war and the politics of peace, and the lives of men and women who made history. The book is a collaboration between a gifted Brazilian artist and a leading British historian. Marina Amaral has created 200 stunning images, using contemporary photographs as the basis for her full-colour digital renditions. Dan Jones has written a narrative that anchors each image in its context, and weaves them into a vivid account of the world that we live in today. A fusion of amazing pictures and well-chosen words, The Colour of Time offers a unique – and often beautiful – perspective on the past.

Rick Riordan - The ​Magnus Chase Coloring Book
Einherjar, ​put down your weapons and prepare for a different kind of contest: the coloring kind! Magnus's friends from Boston, Hotel Valhalla, and the rest of the Nine Worlds grace the pages of this striking, amusing, and challenging coloring book. Bring Norse gods and goddesses, magical creatures, and fearsome foes to life by applying your best artistic skills. Odin would expect nothing less.

Valérie Peronnet - Sylvie Degré - Alain Degré - Tippi ​Afrikában
Tippi ​igazán különleges világban él: testvérének számít Abu az elefánt, a legöregebb barátja egy kaméleon, név szerint Leon, sőt maga Jimbeam, a veszedelmes párduc is a pajtásául szegődött. Tippi egész gyerekkorát afrikai állatok között töltötte: oroszlánok, elefántok, gazellák, zebrák, páviánok és kígyók voltak a játszótársai, és ő hamar megtanulta, miként érthet szót velük. Szülei, akik mindketten hivatásos fotográfusok, legszebb fényképeiket válogatták ki ebbe a könyvbe. Tippi mindegyik képről mesél nekünk egy kicsit: a maga gyermekien naiv, mégis megejtően bölcs módján elmondja, miféle izgalmas kalandokat élt át a vadállatok birodalmában.

Jan Eaton - 200 ​Crochet Blocks for Blankets, Throws and Afghans
Voted ​as Runner Up in the British Knitting Awards 2016 for Favourite Crochet Book, this comprehensive guide to crochet blocks is an essential for any crochet addict. Choose from 200 beautiful block designs and learn different ways of joining them to make blankets and throws that are both functional and decorative. From Art Deco geometric patterns to traditional chequer-board stripes and elaborate motifs, discover new ways to combine colour, pattern and texture. Crochet is one of the oldest and most fascinating ways of creating a fabric out of yarn. Find out how to create wonderful and unique afghans, wall hangings and accessories in a kaleidoscope of colourful contemporary and traditional designs. All stitches and techniques are clearly explained with step-by-step illustrations, from working in rows and in the round to joining blocks and making figures. At-a-glance symbols denote the methods used and level of difficulty, so both new and experienced crafters can easily create a crochet masterpiece.

Angela Nguyen - Rajzoljunk ​imádnivaló dolgokat!
Az ​imádnivaló dolgok körbevesznek bennünket, nem tudjuk kikerülni őket, még a lakásunkban sem. Megjelennek a tevékenységekben, melyeket élvezettel végzünk, kisállataink tekintetében, vagy az emberekben, akiket szeretünk. Ebben a könyvben azt mutatjuk meg, hogyan tudunk aranyos figurákat, élőlényeket, illetve tárgyakat ábrázolni.

Nagy Balázs - Magyarország ​csodálatos túraútvonalai
Újra ​indulhat a kaland! Gyalog, két keréken tekerve vagy evezve! Könyvünket a két évvel ezelőtt megjelent Magyarország legszebb túraútvonalai című nagysikerű túrakalauzhoz képest komoly bővülés jellemzi. A most bemutatott útvonalak között számos esetben kiemelt figyelmet kap a családi, illetve kisgyermekes kirándulás, több, könnyen kivitelezhető vízi kalandot ajánlunk, kerékpáron pedig egészen más metszetét ismerhetjük meg e tájaknak, mint például gyalogolva. A könyv minden hegyvidéket, tájegységet külön tárgyal, minden útvonalat térképen is mutat, sőt a hegyvidéki terepekhez a túra domborzati keresztmetszete is társul, a szintemelkedések és szintvesztések megjelenítésével segítve a tervezést, a felkészülést. A változó nehézségű túrák adatait minden esetben táblázat foglalja össze, így az indulási és érkezési helyekről, a távról, a menetidőről és a pontos útvonalról is összegző képünk lesz. A kerékpár- és vízitúrákat segítendő írunk a felszerelésekről és különleges, "járműspecifikus" tudnivalókról is. Hegyvidékeink bejárásához e túrakalauz-hátteret rendkívül bőséges képanyag egészíti ki, ezzel is kedvet teremtve az induláshoz. Mert ha van hívogató terep, térkép, felszerelés és most már túrakalauz is, csak a lelkesedést, érdeklődést, újdonságkeresést kell mellé tennünk! Keljünk útra, s vigyük magunkkal családunkat, barátainkat is!

Charlie N. Holmberg - Die ​Meistermagier
»Die ​Meistermagier« ist nach »Der Papiermagier« und »Der Glasmagier« das dritte Abenteuer um die begabte Ceony Twill. Als Magierin in der Ausbildung sehnt Ceony Twill ihre Abschlussprüfung herbei, die sie endlich zum vollwertigen Mitglied der magischen Gemeinschaft machen wird. Denn erst dann kann sie ihrem geliebten Mentor Emery Thane offenbaren, dass sie auch mit Materialien außer ihrem eigenen, dem Papier, arbeiten kann – eine Fähigkeit, die kaum ein anderer Magier besitzt. Doch während Ceony mit Hochdruck für ihre Examen lernt, muss sie erfahren, dass der Mörder Saraj aus dem Gefängnis entkommen ist. Der Verbrecher hat Ceony und ihre Lieben wieder ins Visier genommen und Rache geschworen. Auch ohne die Prüfung abgelegt zu haben, muss die junge Magierin sich Saraj stellen, der die einzige Magie beherrscht, die ihr verwehrt ist. Doch ist Ceony stark genug, um sich dem Bösen entgegenzustellen?

Gerald Durrell - Noé ​bárkáján
E ​könyv az első kameruni gyűjtőexpedíció fergeteges története, ellenállhatatlan humorral és lendülettel, amely épp a fiatalság sajátja - hiszen Durrell akkoriban nemcsak végigélte, de nyomban papírra is vetette a történeteket! A fiatal Durrell és mókás afrikai barátai ismét akcióban!

Gerald Durrell - Istenek ​kertje
Korfu ​szigete kimeríthetetlen tárháza Gerald Durrell élményeinek. A Családom és egyéb állatfajták, a Madarak, vadak, rokonok és A halak jelleme után is friss, eleven történeteket élvezhet az olvasó az Istenek kertjében, vagyis a korfui élményanyag újabb enciklopédiájában – temérdek emberi csudabogár és kedvesnél kedvesebb állat szíves segítségével. Mama és gyermekei a zsémbes Larry, a harcias Leslie, a szerelmetes Margo és nem utolsósorban minden ember és állat igaz jó barátja, Gerry – egyik bájos bonyodalomból a másikba eveznek a kék tengeren, botladoznak a dús flórájú-faunájú szigeten, a csillogó-villogó görög ég alatt. A kötetet ezúttal is a durrelli világ ihletett illusztrátorának, Réber Lászlónak rajzai díszítik.

Marie Kondo - The ​Life-Changing Magic of Tidying Up
This ​New York Times best-selling guide to decluttering your home from Japanese cleaning consultant Marie Kondo takes readers step-by-step through her revolutionary KonMari Method for simplifying, organizing, and storing. Despite constant efforts to declutter your home, do papers still accumulate like snowdrifts and clothes pile up like a tangled mess of noodles? Japanese cleaning consultant Marie Kondo takes tidying to a whole new level, promising that if you properly simplify and organize your home once, you’ll never have to do it again. Most methods advocate a room-by-room or little-by-little approach, which doom you to pick away at your piles of stuff forever. The KonMari Method, with its revolutionary category-by-category system, leads to lasting results. In fact, none of Kondo’s clients have lapsed (and she still has a three-month waiting list). With detailed guidance for determining which items in your house “spark joy” (and which don’t), this international bestseller featuring Tokyo’s newest lifestyle phenomenon will help you clear your clutter and enjoy the unique magic of a tidy home—and the calm, motivated mindset it can inspire.

Otmar Diez - Így ​is lehet kertészkedni!
Vágjunk ​bele, és termesszünk egészséges zöldségeket a kertünkben! Az emelt ágyások segítségével kevesebb idő alatt, kis helyen, hatékonyan alakíthatunk ki zöldségeskertet. Kezdőknek is ajánlott! ágyások kialakítása - 12 féle, évszakonként változó ültetési terv egészséges talaj - tudnivalók a komposztról, a hasznos mikro­organizmusokról és a fekete földről tennivalók - 45 könnyen kezelhető zöldségféle és fűszer­növény vetése, ültetése és gondozása betakarítás - a friss termés begyűjtése és tartósítása Kis ráfordítás - bő termés

Ed Douglas - Túrázók ​és kempingezők könyve
Gondoltunk ​már arra, hogy mindent hátrahagyva kivonulunk a természet csendjébe, ahol tábortűzön főzünk, a takarónk pedig a csillagos ég? Előfordult, hogy mégsem keltünk útra, mert aggódtunk, hogy üvöltő gyerekek társaságában, kempingfelszereléssel megpakolt kocsiban kell utaznunk? Vagy már előre féltünk, hogy valami otthon marad, netán elázott hálózsákban ébredünk? A Túrázók és kempingezők könyvében számos hasznos tanácsot kapunk többek között a megfelelő felszerelés és a legjobb táborhely kiválasztásához, a bepakoláshoz, valamint a terepi tájékozódáshoz. Olvashatunk arról is, miként állítsuk fel a különféle sátrakat, illetve min és miben aludjunk, hogy közben a kényelemről se kelljen lemondani. Megtudhatjuk, hogyan tehetjük a kempingezést biztonságossá és stresszmentessé, hogy valóban élvezetes legyen a kinti lét. A több mint 30 egyszerű recept és tábori konyhatipp a szabadban főzést teszi igazi élménnyé.

David Hamilton - Ehető ​vadnövényeink
TAPASZTALJUK ​MEG A GYŰJTÖGETÉS ÖRÖMÉT, ÉS MAGUNKTÓL IS KERESNI FOGJUK A VADON TERMŐ EHETŐ NÖVÉNYEKET. A mai digitális világban könnyen elszakadunk a természet valóságától, sőt a körülöttünk élő embertársainktól is. Az ehető növények gyűjtögetése a szabadban nemcsak izgalmas időtöltést kínál, hanem össze is hozza a családot és a barátokat egymással és a természettel. A könyvben bemutatott 30 ehető növény minden nehézség nélkül megtalálható az erdőben vagy a parkban. Megtanulhatjuk biztonsággal meghatározni őket, és megismerhetjük gyűjtésük módját, a kitűnő recepteket követve pedig könnyen készíthetünk belőlük ízletes és tápláló ételeket. David Hamilton, aki táplálkozás- és élelmezéstudományból diplomázott, az ehető növényeket évszakonként csoportosította, így egész évben lesz alapanyagunk olyan remek fogásokhoz, mint az óriáspöfeteges kebab, az ecetfás limonádé, az édesburgonyás-gesztenyés burger és a csokis mogyorókrém.

Rabea Rauer - Yvonne Reidelbach - Nagy ​karácsonyi varróskönyv
Nagy ​karácsonyi varróskönyv Gyönyörű varrós ötletek adventre és karácsonyra Itt a karácsony! Varrásra fel! Ünnepi karácsonyfadíszek, aranyos angyalkák, asztali szettek, ajándékkísérők, Mikulás, rénszarvas vagy feldíszített fenyőfácska: a könyvben található hangulatos varrott tárgyak alkotásra sarkallnak az ünnepi időszakban, és rengeteg ötletet adnak az ajándékozáshoz. A munkát nagyon részletes alapanyaglista és leírás segíti, csakúgy, mint a szabásminták. És minden hipp-hopp kész lesz. Így már jöhet a karácsony!

Kollekciók