Ajax-loader

kollekció: Fantasy

“Még sohasem hazudtam. Az én koromban már ne kezdjen az ember új módszereket.”
(Rejtő Jenő)


Cameron Dokey - Üldöz ​a vágy
Phoebe ​Halliwell úgy érzi, hogy szüksége van egy kis intellektuális kalandra, ezért beiratkozik egy főiskolára. Az egyik kurzuson találkozik a szívtipró Brett-tel, aki már a kezdetektől meglehetősen egyértelművé teszi a Phoebevel kapcsolatos terveit. Brett mellett Phoebenek a fiú vérmes természetű exbarátnőjével, Wendyvel is zöld ágra kell vergődnie valamiképp. Miután Phoebe és Brett úgy dönt, hogy együttműködik egy kutatási projektben, a lány hirtelen fenyegető üzenetet kap egy ismeretlentől. Látszólag Wendy a nyilvánvaló bűnbak, ám Phoebe megérzi, hogy valójában természetfeletti erők keze van a dologban.

Richard A. Knaak - Tűzokádó ​sárkány
A ​Birodalom fölött tizenhárom Sárkánykirály uralkodik. Hatalmuk fenntartása érdekében kíméletlenül elnyomják az emberek népét, alattvalóik többségét. Az emberek nem versenyezhetnek a sárkányok brutális, pusztító hatalmával. De időnként támadnak köztük iszonyú erejű mágusok és varázslók, akik képesek szembeszállni a Sárkánykirályokkal. A mágusok és boszorkányok titkos szövetsége egyszer már majdnem legyőzte őket, azonban a fekete mágusok belviszályt robbantottak ki, amit a Sárkánykirályok kihasználtak. Diadaluk nem volt teljes, mert Nagy Náthán, a mágus magával rántotta a halálba a Bíbor Sárkánykirályt, a legbölcsebbet a tizenhárom közül. A zűrzavarban egy ismeretlen hibrid fajzat, a Griff-madár magához ragadja a hatalmat, akinek tartományában egy fiatalember megszerzi a varázskardot és felveszi a küzdelmet a Sárkánykirályokkal. A Sárkánykirályok egymással is viszálykodnak. Árnyék, az ősmágus szintén a hatalomra szomjazik. A végső párviadalban a rejjélyes erők összecsapnak... Az izgalmas cselekményszövésű, váratlan fordulatokban gazdag mű felépít egy legendás mesebirodalmat, megteremtve annak mitológiáját is.

Roland Morgan - Mestervizsga
Lanúr ​birodalomban háború készül. E vészterhes időben a Corsavai Fürkészek rendjének egy tagja fejvadászoktól üldöztetve kutat a legendás larkhdari kristályok után. Útja során megmenti egy öreg nemes életét, aki felkelti a vermariani tűzlovagok figyelmét, és együtt olyan események részesévé válnak, melyek a messzi múltba mutatnak. Hamarosan társukul szegődik egy becsvágyó nekromanta, akinek köszönhetően a fürkész számára lassan a valóság is más alakot ölt...

Brandon Alexander - A ​sötétség csókja
Prue ​Halliwell teljesen megváltozott, amikor szilveszterkor élete legszenvedélyesebb csókját kapta egy vadidegentől. A lány ettől kezdve megmagyarázhatatlan késztetést érez, hogy minden férfit megcsókoljon, akivel találkozik. Piper és Phoebe számára az új Prue először viccesnek tűnik, ám amikor Prue minden csókkal egyre gyengébb lesz, a Bűbájosok már tudják, hogy a gonosz munkálkodik a háttérben. Piper és Phoebe feladata tehát, hogy megmentsék nővérüket. De vajon elég lesz-e kettejük ereje...?

M. Alice LeGrow - Bizenghast ​1.
Nem ​minden elveszett lélek elveszett ügy. Amikor egy fiatal lány Bizenghast elfeledett városába jutva rábukkan az elveszett lelkek borzalmas titkára, a kalandja végül őt magát is majdnem az őrület peremére sodorja. Egy dolog látható mindössze fájdalmas tisztasággal: Bizenghast lakói csak meghalni térnek haza. Marty LeGrow a TOKYOPO "Rising Stars of Manga" versenyén futott be, és a Bizenghasttal olyannyira felejthetetlen rémdrámát alkotott, hogy világa azután is kísérteni fogja olvasóit miután könyvét becsukták.

M. Alice LeGrow - Bizenghast ​2.
Nem ​minden elveszett lélek elveszett ügy. A négy őr egyikének segítségével Dinah és Vincent a Mauzóleum számos rejtélyét megoldja, de a feladatok egyre bonyolultabbá válnak. Vajon Edaniel valóban segíteni akar, vagy csak hátráltatja őket? Miközben keresztülutaznak Bizenghast múltján, hogy segítsenek egy átokkal sújtott fertőző fiún, megpróbálják kijátszani a Mauzóleummal kötött szerződést. Találkoznak gonosz gyerekek még gonoszabb szellemeivel, és lassan rájönnek, hogy bennük is szunnyad valamiféle titokzatos erő. Erre a második toronyőrrel Edrearral történő találkozásuk előtt fény derül.

M. Alice LeGrow - Bizenghast ​3.
Nem ​minden elveszett lélek elveszett ügy. A két teremőr segítségével Dinah és Vincent félúton járnak, hogy megszabaduljanak éjszakai kötelezettségeiktől. De az újabb adag gonosz szellem csak a kezdete azoknak a megpróbáltatásoknak, melyek még a párra várnak - és még a hősies Edrear ereje is lehet, hogy kevésnek bizonyul, mikor meg kell védenie az élőket attól, hogy a szörnyűségek közepette kiforduljanak önmagukból. A féltékenység, a keserűség és a dac az, ami hátráltatja, hogy a szellemek békére leljenek, de mi történik akkor, ha ugyanezek az érzelmek Dinah-t és csapatát is a hatalmukba kerítik. És mire az Addie Clark körüli rejtély is lelepleződik, Dinah rájön, hogy vannak olyan lények, akiktől tartanak még a halottak is...

M. Alice LeGrow - Bizenghast ​4.
Nem ​minden elveszett lélek elveszett ügy. Az Elsüllyedt Mauzóleumban bolyongva Dinah kezd rájönni, mi a küldetésének célja. Ahogy telik-múlik az idő Bizenghast álmos városkájában, a lány egyre bonyolultabb feladványokkal kerül szembe, és saját őrületével is meg kell küzdenie. Mielőtt felszabadítaná a bebörtönzött lelkeket, akarata ellenére vérfagyasztó utazásra indul a valóság és a képzelet határmezsgyéjére...

Laurell K. Hamilton - Gyilkos ​tánc
Elérkezett ​az idő. Anita Blake-nek választania kell... egy vámpír és egy vérfarkas között. Anita Blake, profi halottkeltő és vámpírvadász. De ez alkalommal rá vadásznak. Valaki 500.000 dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére, így bujkálnia kell, és az sem árt, ha közben kideríti, ki haragszik rá ennyire. Vajon ember vagy szörnyeteg akarja őt eltenni láb alól? Hogy ne legyen túl egyszerű a dolga, Anitának nemcsak a saját életét kell megmentenie. Richard élete is veszélybe kerül, akárcsak pozíciója a falkában, mivel nem hajlandó ölni saját vérfarkasaiért. Anita viszont öl helyette is. Jean-Claude pedig, a város vámpírmestere csak a megfelelő alkalomra vár, hogy belebújhasson Anita elméjébe, a szívébe... és talán az ágyába is.

Margit Sandemo - Örvényben
A ​húszéves Sol Angelica előtt megnyílik a nagyvilág. Végre szabad, utazhat, megvalósíthatja a régi vágyait: felkeresheti boszorkánytársait az erdők mélyén és hódolhat a sötétség fejedelmének. S miközben különleges képességeit nem habozik felhasználni ellenségeivel szemben, szeretteiért bármikor tűzbe menne, akár az életét is kockáztatva...

Richard Awlinson - Árnyasvölgy
Az ​Elfeledett Birodalmak földjén három bukott és száműzött isten, Bane, Mystra és Helm bukkan fel. Céljuk - hogy a Sors Kőtábláinak megszerzésével helyreállítsák hatalmukat - a világ számára a pusztulást jelentheti. Egy titokzatos amulett birtokában e sötét időben kel útra négy kiválasztott, hogy a bölcs Elminster tanácsát kérje, majd megvívja harcát múltjával és végzetével. Az árnyasvölgyi küzdelem - halhatatlanok, halandók és szörnyek csatája - elkerülhetetlen, s félő, hogy idővel maga a lázadó természet dönti majd el...

Cast_marked
elérhető
4

P. C. Cast - Kristin Cast - Marked
The ​House of Night series is set in a world very much like our own, except in 16-year-old Zoey Redbird's world, vampyres have always existed. In this first book in the series, Zoey enters the House of Night, a school where, after having undergone the Change, she will train to become an adult vampire--that is, if she makes it through the Change. Not all of those who are chosen do. It's tough to begin a new life, away from her parents and friends, and on top of that, Zoey finds she is no average fledgling. She has been Marked as special by the vampyre Goddess, Nyx. But she is not the only fledgling at the House of Night with special powers. When she discovers that the leader of the Dark Daughters, the school's most elite club, is misusing her Goddess-given gifts, Zoey must look deep within herself for the courage to embrace her destiny--with a little help from her new vampyre friends.

Rick Riordan - A ​szörnyek tengere
Percy ​Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába. Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam... kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük...

Eliza Willard - A ​hármak ereje
Ezen ​éjszaka ezen órájában megidéztetik az ódon erő. Küldd le a három testvérre az erőt. Kell nekünk az erő. Add nekünk az erőt. Prue, Piper és Phoebe Halliwell sohasem gondolta volna, hogy egy varázsige felolvasásának bármi következménye lehet-mégis lett. Prue tárgyakat tud mozgatni a gondolataival. Piper meg tudja fagyasztani az időt, Phoebe pedig a jövőbe lát. Ők a Bűbájosok, a világ leghatalmasabb boszorkányai. Ám a mágikus képességeknek ára van. A lányokra egy warlock leselkedik, aki az erejükre pályázik, és bármit képes volna megtenni, hogy megszerezze, amit akar ha kell, akár végez is a Bűbájosokkal! A nővérek helyzetét nehezíti, hogy szinte semmit sem tudnak még a varázslásról, ráadásul az egymáshoz fűződő kapcsolatukat is rendbe kell hozniuk, hisz csak a hármak ereje képes a legsötétebb gonosz legyőzésére.

Covers_63531
elérhető
4

Margit Sandemo - Megigézve
A ​Boszorkánymester - Margit Sandemo történelmi regénysorozata - szenvedély, a misztikum és a természetfeletti erők története, amely a XVII. század végére vezeti el az olvasót. A kötet lapjain megismerhetjük a jómódú családban, Norvégia második legnagyobb városában, Bergenben lassan felcseperedő, jólelkű Tiril Dahl történetét, akinek élete serdülő korába lépve vesz váratlan fordulatot. Tragikus helyzetéből két férfi igyekszik kimenteni: nővére egykori szerelme, Erling, és a rejtélyes izlandi, Móri, aki azt a célt tűzte ki maga elé, hogy korának legnagyobb boszorkánymestere lesz.

Stephfordy Mayo - New ​Mona - Új szenvedés alkonyattól újholdig
"- ​Beléd akarok harapni, Mona. Mélyen beléd akarok harapni. Nem fog fájni, ígérem! Ha tényleg szeretsz, megengeded." Mona Liba, az érzékeny, zárkózott lány attól fél, senki sem ismeri már fel a nagyon mélyen benne rejlő értékeket. Ám minden megváltozik, amikor Spatulába költözik, és megismerkedik a lélegzetelállítóan helyes Luke Warmmal, aki véresen eszi a nyers húst, szupererős és soha nem megy Napra. Lehet, hogy a fiú - teljesen véletlenül - vámpír? (Segítek: tutira az.) Joe Cahontas és indián rockbandája, valamint néhány zombi ugyan bekavar kicsit, de a végén a szerelem mélyen a szívbe mar, a fogak pedig a nyakba. Ez egy zseniálisan vicces paródia, a sajgó rekeszizom garantált. Csak sajnos a történet sokkal izgalmasabb lett, mint az eredeti - hiába, senki nem érhet fel Stephanie Meyerhez.

Lene Kaaberbøl - W.I.T.C.H. ​Az idők hálója 1. - A kősólyom
Will, ​Irma, Taranee, Cornelia és Hay Lin életük legnehezebb küldetésére indulnak: az Idő hálóját kell megvédeniük. A mágikus Országalma a távoli múltban négyfelé hasadt; aki a négy cikkelyt újból összeilleszti, hatalmat nyer az Idő fölött, és örökre megváltoztatja a világmindenség érzékeny szövetét. Az Idő Szelleme, a gonosz Gorgon éppen ezt akarja! A tini bosziknak meg kell őt előzniük, és biztonságba helyezni az Országalma cikkelyeit. Az első küldetés főleg Hay Lin képességein múlik, ám az Őrzők, mint mindig, most is csak egymásra és saját varázslatos képességeikre számíthatnak.

Sherrilyn Kenyon - Végzetes ​ölelés
Amint ​leszáll az éj, én leszek a legszörnyűségesebb fenevad, aki az éjszakában portyázik: parancsolok az elemeknek, és nem ismerek félelmet. Évszázadok óta védem az ártatlanokat, cserébe nem kérek semmit, csak álmaim asszonyát. Sunshine Runningwolf nem akar többet, csak ezt az éjszakát, de valahányszor ránézek, elkezdek sóvárogni olyan álmok után, amelyeket már évszázadokkal ezelőtt eltemettem magamban. Tudom, hogy a szerelmem a halált jelentené számára. Megátkoztak, arra kárhoztattak, hogy soha ne ismerjem meg a békét és a boldogságot – míg ellenségem a sötétben lapul és arra vár, hogy mindkettőnket elpusztítson… SHERRILYN KENYON szinte összes regénye vezette már a New York Times bestsellerlistáját. A Sötét vágyak vadásza sorozatból eddig 29 rész jelent meg külföldön, a műfaj rajongóinak nagy örömére. „Kenyon a vámpírrománc királynője” – Publisher’s Weekly

Brian Daley - Coramonde ​Harcosai
Coramonde ​tartományban, a harcosok és varázslók távoli földjén megfosztanak trónjától egy fiatal herceget. Hogy a hatalmat visszaszerezhesse, a legerősebb mágia segítségére van szüksége, hisz ellenfele nem más, mint Amon, a misztikus tudományok ostroma nehéz feladatnak igérkezik - még a páncélszörnyek számára is, melyeket téren és időben túlról idéznek meg...

Uvegvaros
elérhető
221

Cassandra Clare - Üvegváros
Hogy ​megmentse édesanyja életét, Clarynek el kell utaznia az Üvegvárosba, az Árnyvadászok ősi otthonába - még ha engedély nélkül belépni a városba a Törvénybe is ütközik, márpedig a Törvény megszegése halált jelenthet. Ha ennyi nem lenne elég, Jace nem akarja, hogy ott legyen, Simont pedig börtönbe vetették az Árnyvadászok, akik igencsak gyanúsnak találnak egy vámpírt, akinek nem árt a napfény. Ahogy Clary egyre többet tud meg családja múltjáról, szövetségesre lel Sebastian, a titokzatos Árnyvadász személyében. Valentine minden erejével azon van, hogy örökre megsemmisítsen minden Árnyvadászt, nekik pedig csak akkor van esélyük vele szemben, ha összefognak örökös ellenségeikkel. De félre tudják-e tenni gyűlöletüket az Árnyvadászok és az Alvilágiak, hogy együttműködhessenek? Miközben Jace rádöbben, mi mindent hajlandó kockára tenni Claryért, vajon a lány újonnan meglelt képességeivel segíthet-e megmenteni az Üvegvárost - bármilyen áron? A szerelem halálos bűn, és a múlt titkai is végzetesnek bizonyulnak, amikor Clary és Jace szembenéz Valentine-nal a New York Times nagysikerű sorozatának, A Végzet Ereklyéinek utolsó darabjában.

Tom Becker - Darkside ​- Vérvonal
Emlékszel ​még Jonathan Starlingra, a londoni kamasz fiúra, aki hihetetlen és életveszélyes kalandokat él át a város "sötét negyedében"? Darkside rabul ejti Jonathant, még ha a vérfagyasztó akciókból, barátja, a farkasember segítségével épségben is kerül ki. A fiú Darkside-ban marad, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy nyomára bukkan több, mint tíz éve eltűnt édesanyjának. Közben, hogy is lehetne másképp, újabb, nem akármilyen veszélyekkel kell szembenéznie. Magának, Darkside legelső uralkodójának, Hasfelmetsző Jacknek az örökösei között dúló harc kellős közepébe csöppen. Egy rejtélyes gyilkosság-sorozat felgöngyölítése nem kis feladat, és nem unalmas elfoglaltság. Jonathan azonban egyre otthonosabban mozog Darkside mocskos, veszélyekkel terhes, sötét világában - és lassan beletanul a legnehezebb ellenfelekkel való küzdelembe is. Kalandjai ezúttal is egy letehetetlen - izgalmakkal teli - könyvben jelennek most meg. Melynek a végére ugyan kiderül, kik a jogos Hasfelmetsző utódok, ám egymással vívott harcuk nem biztos, hogy véget ér...

Alyson Noël - Dark ​Flame - Sötét láng
Alyson ​Noël legsötétebben csábító Halhatatlanok-regényében Ever a saját teste és lelke irányításáért küzd – és az időtlen, igaz szerelemért, amelyet évszázadok óta üldöz. Ever segíteni akar Havennek, amikor halhatatlanként életre kelti. De Haven megrészegül új erejétől, és gátlástalanná válik. Elhangzik a végső fenyegetés: hogy felfedi titkukat a világnak. De Ever küzdelme, hogy titokban tartsa a halhatatlanokat, csak közelebb sodorja Havent az ellenséghez: Romanhez és gonosz barátaihoz. Ever egyre mélyebbre süllyed a fekete mágiában, hogy megszabadítsa Dament Roman hatalmától. De amikor a varázslata rosszul sül el, ahhoz a pasihoz köti őt, aki elszántan el akarja pusztítani. Furcsa, idegen lüktetés jár benne, és mindegy, mit tesz, csak Romanre tud gondolni - csak az ő érintésére vágyik. Miközben próbál ellenállni a szilaj vonzásnak, az azzal fenyegeti, hogy elemészti. Roman több mint hajlandó kihasználni Ever gyengeségét... Ever pedig egyre közelebb araszol a megadáshoz. Lázasan próbálja megtörni a varázslatot, mielőtt túl késő lenne, és Jude-hoz fordul segítségért. Hogy megmeneküljön, kockára tesz mindent, amit ismer és szeret – még a jövőjét is Damennel.

831742_5
elérhető
138

Cynthia Hand - Angyalsors
Clara ​Gardner nemrégiben szerzett tudomást arról, hogy félig-meddig angyal. Az ereiben csörgedező angyalvérnek köszönhetően nemcsak okosabb, erősebb és gyorsabb, mint az emberek (akik közé mostantól már nem számíthatja magát), hanem rendeltetést is kap, azaz el kell végeznie valamit ezen a világon. Csakhogy nem könnyű kiokoskodnia, mi is ez a feladat. Látomása - pontosabban az ott megjelenő erdőtűz és vonzó külsejű idegen - hatására új városba költözik, új iskolába kerül. Miután megismerkedik Christiannel, aki nem más, mint - a szó szoros értelmében - álmai fiúja, kezd összeállni a kép, ám ugyanakkor minden összezavarodik. Feltűnik ugyanis egy másik srác, Tucker, akinek szemlátomást Clara emberi vonásai tetszenek. Ahogy Clara próbál kiigazodni az érthetetlenné vált világban, addig nem sejtett veszélyek mellett olyan döntési kényszerekkel is szembesül, amelyekről nem is hitte volna, hogy bekövetkeznek az életében - őszinteség és színlelés, szerelem és kötelesség, jó és rossz között kell választania. Végre a látomásából ismert tűz is föllobban, de vajon Clara készen áll-e, hogy vállalja a sorsát? Az Angyalsors megindító mese szerelemről és sorsról, egy lány vívódásáról, hogy a szabályokat kövesse vagy inkább a szívére hallgasson. A regény egy trilógia első része, amely már az egész világon nagy sikert aratott. A második kötet 2012 őszén fog megjelenni.

Margaret Weis - Tracy Hickman - Ikrek ​hatalma
Az ​idő törvénye valahová a múlt és a jelen közé sodorja a három utazóit: Crysanitá, Caramont és Raistlint, abba a korba, ahol a megcsonkított Krynnen éhínség, járvány és háború pusztít. Ám Krynn istenektől elhagyott népei megtagadva mindent, ami a múlttal összefügg, Crysania gyógyító erejét boszorkányságnak, míg Raistlin sötét hatalmát csodának tartják. S amikor Caramon hadat gyűjt, hogy Thorbardin törpekirálysága ellen vonuljon, özönlenek zászlaja alá, hogy elpusztítsák az utolsó dolgot is, ami az Összeomlás után még megmaradt...

Roland Morgan - Sárkányháború
Az ​ynevi kalandozók ijesztő híresztelések nyomában érkeznek az északi part egy apró szigetére, ahol kemény ellenfelekre, egy alhagyott kolostorra és néhány különös pergamentekercsre lelnek. A megelevenedő krónika egy messzi kontinens mindennapjait tárja elébük olyan élességgel, mintha gyémántlencsén át szemlélnék: megismerik hőseit és szörnyetegeit, beavatást nyernek titkaiba, s saját bőrükön érzik a fenyegetést, melyet egy ősi bálvány ébredése, az újból fellángoló Sárkányháború jelent...

Andre Norton - A ​Csillagember fia
Fors, ​a Puma klán tagja mutáns. Lát a sötétben, és hallása is élesebb az átlagosnál. E torzulás miatt nem veszik fel a Csillagemberek közé, ezért önkényesen eltulajdonította apja feljegyzéseit és térképét a távoli titokzatos városról. Hű társa, egy pumaszerű nagymacska kíséretében elindul, hogy ő maga fedezze fel a titkok világát. A fiatal harcos változatos kalandok sorát éli át, miközben megismeri az atomháború utáni titokzatos világot. Barátokat szerez, és kalandjai során megpróbálja egyesíteni az emberiség különböző törzseit a rendkívül kegyetlen vérszomjas bestiák ellen. Vajon mi lesz a végső csata kimenetele? Végeznek a Bestiák egymással torzsalkodó emberekkel? Mi történik Forsszal, viszontláthatja-e még valaha otthonát, Sasfészket, ahol szökése miatt kiközösítették? Számtalan izgalmas kérdés és izgalmas válasz! He belekezd a könyv olvasásába , egyszerűen nem tudja majd letenni.

Lene Kaaberbøl - A ​Brimstones banda
,,Sorozatunk ​második kötetének hőse a varázslatos Witch magazinból már jól ismert boszorkány egyike, Irma. Eleme a Víz, ami a többivel (Föld, Tűz, Levegő, Energia) egyesülve képes igazán nagy tetteket véghezvinni. A tini boszik most együttest alapítanak, a nevük: Jade Lányok. Irma olyannyira szeretne győzni az iskolai bulin, hogy egy kis varázslástól sem riad vissza, ami pedig tilos a hétköznapi dolgokban. A lányok megismerkednek egy különös, a Zene világából származó fiúval. Összefognak, s varázserejükkel segítenek neki visszatérni hazájába s megtalálni szerelmét. Ám addig még temérdek furcsaság, kaland és megpróbáltatás várja az öt tiniboszi-tanoncot."

Mikszáth Kálmán - A ​sipsirica
A ​tabáni vendéglők kispolgári miliőjében kezdődik a történet, s ez a színhely a befejezésben visszatér, keretet alkotva Druzsba tanár úr elbeszéléséhez. A Fehér Pávát Jahodovszka asszony vezeti. Vendégeinek kedvence nevelt lánya, Sipsirica. A családias bensőségességet egy rejtélyes előkelőség felbukkanása bolygatja meg, majd Sipsirica eltűnése dúlja föl. „Szóval, jó, víg „spéci” volt, aki díszt és népszerűséget hozott a Pávának. A Páva most élte aranykorát. Mert másrészről a Sipsirica szórt rá fényt, aki megtelt vállban egy kicsit, de amellett nyúlánk és harmatos maradt. Lássa meg az ember, mi lesz a kis gubóból! Egy-két vonáson ide-oda igazított valamit az utolsó hat-nyolc hónap – nagy piktor az idő –, s a kecses, takaros leánykából rendkívüli szépség lett. Nem mehetett el anélkül az emberek közt, hogy minden szem meg ne akadjon rajta. „Mintha egy szarvas menne végig a Mályva utcán” – mondták a szomszédasszonyok, akik pedig talán sohasem láttak a Mályva utcán ele­ven szarvast végigmenni.”

Covers_11864
elérhető
8

Hilari Bell - Kobolderdő
Makenna, ​az ifjú boszorkány anyját szomszédjai megölik, pedig tudásával mindig segítette őket. A lány a faluból az erdőbe menekül. Az ott élő koboldokban sorstársakra lel, akiket ugyancsak fenyeget az összes mágikus lény elpusztítására törő uralkodó. Makenna vakmerő kobold csapata élén ravasz támadásokat indít a közös ellenség ellen. Az uralkodó egy ifjú lovagot küld a lány tőrbecsalására. Ebben a fantasztikus mesében olykor csalóka a fehér és a fekete mágia közti különbség, s a testvériség és a barátság mágikus ereje is megmutatkozik.

Donald H. Wisdone - Kristálymágia
A ​pusztulás, a hanyatlás korszaka. Civilizációk emelkedtek ki a homályból és omlottak porba nyomtalanul. E hóbortos, szeszélyes, fura világban csak kevesen akadtak, akik a tudást keresik. S még kevesebben, akik az ősi tant megbecsülik. Asan Escariell ősrégi infokristályokra bukkan. Négy kristály érdektelen... de az ötödik! Olyasmit sugall, ami alapjaiban rázza meg az ifjú hitét. S amikor a kristálynak nyoma vész és alapos kezek még a létezését is kitörlik a város központi komputeréből, Asan valami szörnyű igazságra kezd gyanakodni. S e gyanakvása csak még jobban megerősödik, amikor különös dolgok kezdenek történni körülötte, s a világ mintha a feje tetejére állna. Asan menekül, kénytelen elhagyni a várost, s lassan kibontakozik előtte az a fantasztikus, kaotikus világ, melyet egy titokzatos szervezet ural: a Kristálymágusok. Kik ezek a rejtélyes lények? Mágusok vagy tudósok? Emberek vagy a külső űrből érkezett idegenek? Léteznek még egyáltalán, vagy már évszázadokkal ezelőtt elenyésztek az idő homályában?

Tom Deitz - A ​szelek urának végzete
David ​rendkívüli képességgel rendelkezik: az ír mitológia tündéreivel tud kapcsolatot létesíteni. Ám a kapcsolatteremtés bonyodalmakkal, sőt, veszélyekkel jár: Aillil gonosz tündér három kérdését kell főhősünknek megválaszolnia, hogy saját és öccse életét megmentse. Még szerencse, hogy a mitológiában vannak jó tündérek is, akik segítségére sietnek... David vállalja a Hősök Próbáját is. Társaival együtt veszélyek, izgalmak és kalandok során sikerül teljesítenie a Tudás, a Bátorság, az Erő próbáját, ám mindennek nagy ára van...

Gwyn Gwylin - A ​szórakozott varázsló
Aarkhan ​király magához hívatja Mütalont, a meglehetősen szórakozott varázslót, hogy elhozza a világ feletti uralmat jelentő Hatodik Gyémántot. Mütalon eltéveszti a varázsszót, így kerül a 2025. évbe, a Föld bolygón lévő Budapest városába. Itt éppen világkiállításra készülnek, amelynek egyik fénypontja az Afrika Csillaga nevű gyémánt. A Mütalonra féltékeny Amarkhon, a tűzvarázsló követi őt erre az útjára, mert le akar vele számolni. Az Afrika Csillagát ellopják. Kimerítő hajsza kezdődik a visszaszerzésére, amikor Mütalon rájön, hogy van még valaki a játszmában, aki nála is erősebb... A fordulatos és a humort sem nélkülöző regény végén az olvasó választ kap a rejtélyekre, s a kalandos cselekmény egy alternatív jövő képét is bemutatja.

Kollekciók