Ajax-loader

kollekció: Ajánlott könyvek

Kézzel válogatott tartalom, a rukkola ajánlásával.


Lao-ce - Tao ​Te King
A ​híres kínai filozófus, Lao-ce mai napig töretlen népszerűségnek örvendő műve. A Tao te king a kínai bölcselet hatalmas jelentőségű, egyetemes fontosságú alkotása, amely egyúttal költői alkotás is. A művet Weöres Sándor fordításában olvashatjuk.

Jon Krakauer - Út ​a vadonba
1990 ​nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére. Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit. Jon Krakauer szabadúszó újságíró, cikkeit számos magazin, köztük az Outside, a Smithsonian és a National Geographic közli. Az Út a vadonba a második nagy sikerű könyve, melyet az Ég és jég – az 1996-os, tragikus kimenetelű Mount Everest-expedíció személyes beszámolója – követett. A szerző feleségével Colorado államban él.

Mario Vargas Llosa - Pantaleón ​és a hölgyvendégek
Pantaleón ​Pantoja, a perui hadsereg ifjú századosa a szervezés valóságos géniusza. Legújabb megbízatása azonban minden eddiginél kényesebb: létre kell hoznia egy hölgyvendég-szolgálatot, hogy az Amazonas környéki dzsungelekben szolgáló, a trópusi hőségtől feltüzelt legénység szabályozott és ártalmatlan módon vezethesse le nemi gerjedelmeit. A százados buzgalmának és tudományos alaposságának köszönhetően a hölgyvendég-szolgálat hamarosan a hadsereg leghatékonyabban működő egységévé válik, maga Pantaleón pedig valóságos legenda lesz: az örömlányok istenítik, a katonák hálásak neki, az erkölcs őrei kígyót-békát kiabálnak rá, felettesei pedig döbbent ámulattal figyelik lendületes tevékenységét. Egyedül Pachita, a felesége nem tudja, mit is rejt az a szupertitkos megbízatás, amellyel férjét a babonákkal, vallási fanatikusokkal és széplányokkal teli forró Amazóniába küldték. Pantaleón maga a megtestesült tisztesség (színtiszta ügybuzgalomból személyesen teszteli a szolgálatra jelentkező hölgyeket), de van, aminek még ő sem tud ellenállni: miután kipattan a botrány, s felesége dühösen elhagyja, ideig-óráig szolgálatának legragyogóbb alkalmazottjával, a gyönyörűséges Brazilkával vigasztalódik, s persze rendületlenül vezeti bővülő egységét a mind újabb "munkasikerek" felé. A fergeteges szatíra éppoly meglepő fordulattal ér véget, amilyen eredeti Mario Vargas Llosa regényötlete és amilyen ragyogóan ötvözi a pikáns könnyedséget a modern elbeszélő technikákkal és az erkölcsi kérdések finom ábrázolásával.

Cornelius Ryan - A ​leghosszabb nap
Az ​Overlord hadművelet, a szövetségesek európai partraszállása pontosan 1944. június 6-án éjfél után tizenöt perccel kezdődött, annak a napnak első órájában, melyet ezentúl D-napként ismer majd a világ. Azokban a percekben az amerikai 101. és 82. légiszállítású hadosztály néhány különlegesen öszeválogatott ejtőernyős katonája kiugrott a repülőgépből Normandia fölött a holdfényes éjszakában. Öt perccel később és nyolcvan kilométerrel arrább a brit 6. légiszállítású hadosztály egy kis csapata ereszkedett le. Ők voltak a jelzők, azok a katonák, akik azt a feladatot kapták, hogy fényekkel kitűzzék a leugrási övezeteket az őket hamarosan követő ejtőernyősök és a vitorlázógépeken szállított gyalogság számára. A szövetséges ejtőernyős egységek világosan megjelölték a normandiai hadszíntér szélső határait. Közöttük húzódott, végig a francia tengerparton, az öt inváziós partszakasz: a Utah, az Omaha, a Gold, a Juno, és a Sword. A kora hajnali órákban, miközben az ejtőernyősök Normandia sötét sövényei között harcoltak, a legnagyobb hajóhad, melyet valaha látott a világ, gyülekezni kezdett e partok előtt: majdnem ötezer hajó szállított több mint kétszázezer katonát, tengerészt és a partvédelem katonáit. A támadás reggel fél 7-kor kezdődött, hatalmas légi- és haditengerészeti bombázás és tüzérségi össztűz előkészítése után, az invázió első hullámában néhány ezer katona gázolt ki a partra. Ami itt következik, az nem hadtörténet. Egyes emberek története: a szövetséges hadsereg katonáié, az ellenségé, akik ellen harcoltak, és polgári személyeké, akik belekeveredtek a D-nap véres forgatagába.

Salinger Richárd - Omyno
A ​születésnapod csupán egy dátumnak tűnik. Pedig a nap, amikor születtél talán jóval több ennél. Kód, amellyel meg tudod változtatni az életed. Kód, amelyet ha jól használunk, meg tudjuk változtatni a világot, amelyben élünk. Salinger Richárd új regénye egészen más irányból közelít a misztikus témákhoz, mint amit eddig megszoktunk. Rengeteg humorral, szeretettel és iróniával tárja elénk, hogy mi az Omyno, és mi az ősi, rejtélyes képlet, amely felkavarja az indulatokat, abban a pillanatban, amikor megismerik. Az Omyno végtelen lehetőséget jelent mindenki számára. Omyno kódja pedig mindenkinek van, akár tudomást vesz róla akár nem. Sokan gondolják majd, hogy ez az energia hatalom mások felett, pedig éppen ellenkezőleg, azért kapjátok meg a kódot, hogy újra egyenlők lehessetek. Akik attól félnek, hogy nevetségessé teszik magukat, mert hisznek egy náluk nagyobb erőben, nem beszélnek majd róla, de próbálkozni azért fognak. Ők a hosszabb úton járnak, így tanulnak alázatot. De lassan mindenki hite és vérmérséklete szerint méltóvá válhat Omynóhoz. Egyedülálló regényt tart a kezében az olvasó, amely nagyon szórakoztató utazás önmagunk felé, ugyanakkor jól használható technikai forgatókönyv mindenki számára, aki javítani akar a saját életén. A nemzetközi piacon egyre több misztikus bestseller jelenik meg. Már éppen ideje volt, hogy egy magyar szerző is titkok után eredjen. Csakhogy a nemzetközi szerzők végül homályos utalásokon kívül nem találtak semmi kézzelfoghatót. Ebből a regényből tényleg kiderül valami fontos, gyakorlati és visszavonhatatlan.

Chuck Palahniuk - Non-Fiction
Comprises ​of the pieces that aim to prove just how different, in ways both highly entertaining and deeply unsettling. This work contains essays or vignettes that offer a facet of existence as lived in or observed by one of America's original literary talents.

Robert Bloch - Pszicho ​2.
Norman ​Bates békésen tölti napjait az elmegyógyintézet rácsos ablakai mögött. Már megszabadult attól a rögeszmétől, hogy azonos az anyjával, megszabadult transzvesztita hajlamaitól, elfeledte, hogy szabad életében megölte és hentesbárddal feldarabolta barátnőjét. Egy szép nyári vasárnapon, amikor látogatók lepik el az intézetet, váratlanul zavar támad, és a nagy felfordulásban elszabadul a pokol. Norman Bates meggyilkolja látogatóját, egy apácát, magára ölti ruháját, kiszökik a kapun. Elkezdődik a hajsza, újabb hullák szegélyezik az utat, amely végül is a filmgyárba vezet: ott ugyanis élelmes filmesek szeretnének nagy pénzeket keresni Norman Bates szörnyű tettének filmre vitelével...

James Ellison - Pánikszoba
Mit ​tehet egy nő, ha középkorú férje talál egy fiatalabbat? Elválik, fogja a gyereket, és új életet kezd. Elköltözik. Lakást vesz, lehetőleg valami jobb környéken, és felkészült arra, hogy ezután mindent egyedül kell megoldania. Arra azonban senki sem készülhet fel, hogy az új lakás előző tulajdonosa elrejtett valamit a falak között. Valamit, amit néhányan meg akarnak szerezni. Bármi áron! Meggie Altmann az új lakásban töltött első éjszaka során arra riad álmából, hogy három férfi hatolt be otthonába. Arra már nincs idő, hogy értesítse a rendőrséget, csak annyit tehet, hogy fogja a kislányát, és behúzódik oda, ahol nem árthatnak neki. Még szerencse, hogy a lakás előző tulajdonosa kissé paranoid volt. Még szerencse, hogy létezik a pánikszoba ahová senki sem hatolhat be - ahonnan talán Meggie sem kerülhet ki élve.

Covers_287587
A ​legszebb magyar népmesék Ismeretlen szerző
10

Ismeretlen szerző - A ​legszebb magyar népmesék
Az ​antológia a magyar népmesék legszebb gyöngyszemeit tartalmazza. A közel harminc eredeti mese nemcsak feledhetetlen élményt nyújt a gyerekeknek, de hozzájárul egészséges személyiségfejlődésükhöz és erkölcsi nevelésükhöz. Ugyanakkor komoly segítséget nyújt azoknak a szülőknek és nevelőknek, akik fontosnak tartják gyermekeik és tanítványaik anyanyelvi nevelését és az olvasás megkedveltetését. A művészi értékű színes illusztrációk gazdagítják a kicsik képzeletvilágát, megelevenítik a mesehősöket, s hangulatukkal elvarázsolják magát a meseolvasót is.

R. A. Salvatore - Kristályszilánk
Akar ​Kessel olyan események részesévé vált, melyek végeredményeképp előkerült a Kristályszilánk, ez a mágikus hatalmú tárgy, mely a Tíz Város elpusztításához is elegendő erővel bír. A barbárok ugyancsak a Tíz Város lerombolását tervezik. A falvak ellen indított támadások egyike azonban megpecsételi sorsukat, nemkülönben az ifjú Wulfgarét, aki arra rendeltetett, hogy népe vezére legyen. Ráadásul felbukkan Drizzt Do'Urden is, hogy megvívja saját csatáját...

Tokaji Zsolt - Hova ​mennek a kacsák?
A ​regény elsősorban a 16-18 éves fiataloknak íródott, azoknak, akiknek, akikről manapság nem szokás regényt írni. Az is igaz, hogy nagyon kényes és felelőség teljes feladat épp őket megcélozni egy olyan történettel, ami annál többet szeretne elmondani, mint amilyen üzeneteket az amerikai "Pite-jellegű" filmekben, vagy a "lebutított" lektűrökben szánnak nekik... A napjainkban játszódó regény főszereplője öt 17 éves középiskolás, akik egy különös, érzelmekkel teli kapcsolatba kerülnek egy 24 éves, pszichológia szakos lánnyal. A regény két idősíkon játszódik. A múlt eseményeit azon a beszélgetések a során ismerjük meg, melyet a három fiú és a két lány a szexuál-pszichológusnak készülő, és a szakdolgozatához anyagot gyűjtő Kilián Virággal folytat.

Para-Kovács Imre - A ​mamut dala
Para-Kovács ​Imre most megjelenő második kötetébe sikeresen emelte át az eddigi munkáit jellemző világvége-hangulatot és a miskolci punk mentalitását. Olyan lendületes punk regényt alkotott, mely - miközben magával sodorja olvasóját - saját illúziótlanságát nemcsak a múltra, a hetvenes-nyolcvanas évekre, hanem a jelenre, a rendszerváltás utáni Magyarországra is kiterjeszti. Vicces és keserű, szellemes és kegyetlen könyv - hangulatjelentés a korról, amelyben élünk.

Aharon Appelfeld - Holt ​vágányok
"Nekem ​a memóriám a vesztem... olyan az emlékezetem, mint a leplombált kút: megőriz mindent az utolsó cseppig. Kiapadhatatlan" - mondja a regény hőse, Ervin Siegelbaum, akinek különös újjászületése óta az ital, a futó kalandok és a rémálmok töltik ki a mindennapjait. Nincs más otthona, mint a vasút, nincs más barátja, mint néhány túlélő, nincs más célja, mint hogy fellelje azt a náci tisztet, aki a koncentrációs táborban a szeme láttára lőtte agyon a szüleit, akik rendíthetetlenül hittek egy jobb jövőt hirdető eszmében, megtagadták érte őseiket, feláldozták az életüket, és végül mindenütt csak ellenségekkel találták szemben magukat. A gyilkos után nyomozó, táskájában pisztolyt rejtegető Siegelbaum megszállottként teszi meg évről évre ugyanazt az utat a háború utáni Ausztriában, ahol egykori frontkatonák büszkén vallják, hogy zsidókat irtottak, ahol fél- és negyedzsidók csak titkon merik neki megsúgni származásukat. Vajon ha megtalálja a gyilkost, lesz-e ereje bosszút állni, és hoz-e megnyugvást a bosszú? Appelfeld költői szépségű regénye halk, egyszerű, puritán, és mégis szívbe markoló szavakkal tárja fel a túlélő bonyolult, fájdalmas belső világát, visszaemlékezéseit egy elpusztított generáció tagjaira. A Bukovinában született szerző nyolcévesen volt saját édesanyja meggyilkolásának szemtanúja. Miután megszökött a koncentrációs táborból, ide-oda sodródott Európában, végül Izraelben telepedett le. Íróként a nyolcvanas években tűnt fel Badenheim 1939 című regényével, és azóta kiemelkedő helyet foglal el a kortárs irodalomban. Számos rangos irodalmi díj birtokosa.

Jeff Lindsay - Dexter ​darabokban
Nappal ​sármos rendőrségi szakértő. Éjszaka brutális sorozatgyilkos. Hát lehet egy ilyen embert nem szeretni? Dexter Morgan egyik napról a másikra ismeretlen világban találja magát: hobbiját, mely kimerül abban, hogy holdfényes éjszakákon szorgalmasan vágja a gonosztevőket hűvös halomba, kénytelen egy időre feladni, és bátran szembenézni mindama borzalommal és megpróbáltatással, amit egy Párizsban eltöltött nászút állíthat elébe, beleértve a modern művészeteket is. És bár szerencsésen hazaér szülővárosába, Párizs szelleme követi: egy újhullámos, a korszerű technikát a klasszikus hatásvadászattal elegyítő, megbántott művész fenyegeti Dexter szabadságát és családja életét. Ráadásul húgában, Deborah-ban is kétely ébred bátyja szabadidős tevékenysége felől, és munkahelyén, az eddig második otthonául szolgáló miami rendőrkapitányságon is egyre többen tesznek fel neki kínos kérdéseket. Pedig Dexter nem vágyik másra, csak békés, a társadalom érdekeit szolgáló vérengzésre, oldalán szerető, bár némileg tájékozatlan hitvesével, Ritával, és két fogadott gyermekével, akiket lelkiismeretesen nevel a sajátjához hasonló boldog, produktív életre…

Annie Proulx - Közel ​s távol
A ​Közel s távol című novellából készült a 3 Oscar-díjas Túl a barátságon című film. Az óriási sikerű Kikötői Hírek amerikai szerzője választott otthonának, Wyoming államnak szentelte új kötetét. Az elbeszélések csokra egyszerre tisztelgés és kíméletlen tükör: Proulx páratlan megjelenítő erővel ábrázolja a lenyűgöző wyomingi tájat, ugyanakkor szikár, távolságtartó, mégis szenvedélytől lüktető nyelven írja le az állam lakóinak nyers ösztöneit, s gyakran meglehetősen barbár életét. Az új kötet kiemelkedő darabja az ezredforduló egyik legmegragadóbb szerelmi története, a Közel s távol - Brokeback Mountain. Az írónő ebben a novellában állítja szembe legélesebben a makacs előítéletekkel terhelt maradiságot és a modern nyugat emberibb értékeit. Máris modern klasszikussá vált elbeszélése érzékelteti, hogy a szeretet éppolyan feltartóztathatatlan "természeti erő", mint a tájat ostorozó vihar.

Bret Easton Ellis - A ​vonzás szabályai
"Mert- ​elfogyott a sör" - ennyi kell ahhoz Ellis regényében, hogy egy lány a buliról elmenjen azzal a fiúval, aki különben nem is nagyon tetszik neki. Hogy mikor és hol, az talán nem is nagyon fontos, mindenesetre 1985-ben vagyunk, a camdeni egyetemen, ahol a diákok a legkevésbé tanulmányaikkal törődnek: Dögös-Dugós bulik, Kokszos Keddek és Szittyós Szerdák követik egymást örök alkoholos, narkós és másnapos kábulatban" Mindent csak az elsődleges testi igények kielégítésének szükséglete és a testi vonzás-vonzalom törvényei szabnak meg" és egy mélyre süllyedt, kimondatlan és már-már kimondhatatlan vágy, hogy mégiscsak megtalálják a romantikát, a szerelmet, az igazit" s talán életük valamiféle igazolását is.Ellis hagyja, hogy mindvégig hősei beszéljenek: Lauren, aki az éppen Európában utazgató Victorba szerelmes, a nyíltan biszexuális Paul és Sean, aki egy ideig az ő szeretője, majd Laurené, és miközben hármuk élete néhány hónapra összegabalyodik, ugyanazokat az eseményeket különböző nézőpontokból ismerhetjük meg. Ami az egyik szereplő szemében romantikus fellángolás, az talán unott beletörődés a másiknak: semmi sem az, ami, senki sem érti a másikat, mert itt már nincsenek az érzéseket pontosan leíró szavak, vagy ha igen, akkor azok is eltorzulnak, jelentésüket vesztik" mint ahogy a tanárok is elcsépelt, kiüresedett, idióta szavakkal igyekeznek jelentést adni a körülöttük kavargó új nemzedék kultúrájának.Mint minden Ellis-mű, ez az először 1987-ben megjelent regény is kegyetlen olvasmány, még ha csak csíráiban - egy megzavarodott erkölcsi tudatú és szexuális ösztönű új nemzedék fáradt kiúttalanságában - van is jelen mindaz a perverzitás és testi-lelki szadizmus, amely aztán az Amerikai Psycho és a Glamoráma letaglózó erejét adja.

John Cure - Hontalan ​lelkek
Egy ​regény, amiben minden lehetséges. Egy amerikai kisváros, ahol szörnyű gyilkosságok történnek. Egy Átjáró, ami a szellemvilágot összeköti az élővel. Egy Dögkút, amiről legendák keringenek. Clive Wallace kiegyensúlyozott, idilli kapcsolatban él feleségével, Susannával, és két kisfiával, Timmel és Robinnal. Megszokott életük azonban váratlan fordulatot vesz, amikor a kisvárosban gyerekek tűnnek el nyomtalanul, miközben a szüleiket könyörtelenül lemészárolják. Egy borús délutánon Tim és két barátja sárkányt eregetni indulnak a közeli tisztásra, nem is sejtve, hogy halálos veszély leselkedik rájuk. Jack Homa, a város öregedő seriffje, próbál a rejtély megoldására bukkanni, azonban egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy a kisváros lakói sötét titkot őriznek a múltból. Mindeközben Clive-nak szembe kell néznie szörnyű rémálmaival, és eltitkolt múltjával, hogy a családját megmenthesse a borzalmaktól. De kicsoda Gerald, aki kezében egy véres csákánnyal bújik meg a sötét árnyékban? És mit akarnak Robintól a halott gyerekek szellemei? A Hontalan lelkek egy olyan hátborzongató misztikus thriller, ami a 80-as és 90-es évek nagysikerű horrorfilmjeinek a Rémálom az Elm utcában, a Péntek 13, és a Kampókéz , hagyományait viszi tovább, és ötvözi napjaink kísértethistóriáival. John Cure legutóbbi regénye: A gonosz új arca, hetekig vezette a Bookline Horror&Thriller kategóriájának sikerlistáját. És felcsendül egy mondóka: "gyerekek lelke, sötét az este este, este, a gyereket leste leszállt az éj, minden sötét Gerald eljön a gyerekekért" Második, javított, átdolgozott kiadás.

Doris Lessing - A ​fű dalol
Zimbabwe. ​Kíméletlen hőség. A fű dalol egy különös gyilkosság lenyűgöző története, hősei: a testi szerelemtől viszolygó, ám a társadalmi konvenciók miatt házasságba menekülő fehér nő, a megélhetésért és az asszony szerelméért elkeseredetten küzdő gyenge férfi, valamint az igazságtevő fekete szolga, akik félelmetes, végzetszerű szenvedéllyel pusztítják el egymást és magukat. 2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Claudio Magris - Hangok
Egy ​férfi, aki menekül a kiábrándító valóság elől, mégsem tud ellenállni a női testek delejes vonzásának és egy nő, aki bár szenvedélyesen szeret, mégis eltaszítja magától a férfit, aki számára a legkedvesebb. Az egyik üzenetrögzítők élettelen hangfelvételeivel flörtöl - a másik hiába beszél valakinek, aki talán élet és halál ura. Két hang, két ízig-vérig mai történet, melyek közül az egyik mégis mintha Don Giovanni regiszteráriájának kifordítása lenne, a másik pedig Orfeusz történetének modern változata: a világhírű író, Claudio Magris drámai erejű monológjai, melyek most először olvashatóak magyar nyelven. CLAUDIO MAGRIS 1939-ben született Triesztben. A számtalan magas rangú díjjal kitüntetett olasz írót a világ leginkább a "Duna" című nagyívű esszéregény szerzőjeként ismeri. Írásaiban lebilincselően ötvözi a kultúrtörténet, a fikció, az emlékezés és a nosztalgia elemeit, különös figyelmet szentelve szűkebb hazája, az Adriai-tenger környéke és Közép-Európa szellemi földrajzának.

Micky Donnelly - Ikeridő
'Ott ​álltam, és önmagamat bámultam. Pár nagyon-nagyon hosszú másodpercig. Én voltam az. Én álltam saját magam előtt, csak pár évvel fiatalabban, kicsit rövidebb, esőtől nedves hajjal. Még a ruhája is olyan volt, mint az enyém, fekete póló, de felirat nélkül, farmer, és fekete bőrdzseki, ami épp olyan volt, mint az én kopott dzsekim, csak éppen újabb meg divatosabb. Sok divatmajom köcsög öltözött úgy mostanában, ahogy én mindig is szoktam. De az arca, az arcom, az volt az igazán lehetetlen. [...] Megint kezdtem megborulni, valami furcsa mélység kezdett megnyílni a fejemben, sokkal mélyebb és sötétebb volt a mocsárnál - egy fekete lyuk, tele elfojtott asszociációkkal és kellemetlen emlékekkel...'' Tartalom: Mintha nem lenne amúgy is elég baja, Myles épp most találkozott Matt-tel, aki olyan, mintha ifjabb, karcsúbb és elegánsabb hasonmása lenne. Pont ez hiányzik neki, hiszen a szexi Mexszel is alig bír, ráadásul egy igencsak bepöccent volt főbérlő brutális iker verőlegényei elől kell bujkálnia. És akkor még az Asszonyról nem is szóltunk, pedig ő is nagyon, de nagyon berágott a kedves férjére. Az ikeridő különös világában vagyunk, egy olyan tükörpalotába kerültünk, ahol az számítana rendkívülinek, ha nem kevernék össze az embereket egymással, és soha, de soha nem szabad a látszatnak hinni. Az elismert ír képzőművész, Micky Donnelly játékos, lendületes első regénye a nyelv, az irodalom és az érzékelés határait feszegeti, közben rohamtempóban halad a drámai végkifejlet felé. Offline-megjegyzés: A kezdetben kifejezetten ír hangulatú kocsmaregény az oldalak lapozásával egyre nagyobb élményekhez juttathatja a figyelmes olvasót. A szimbolikus jelentéssel bíró hasonmás megjelenése adja meg az igazi zamatát a történetnek, innentől kezdve érdemes elgondolkodni ezen a különös látszatvilágot bemutató regényen. Aki pedig csak a hangulatos angolszász pubok életérzését szeretné magába szívni, annak is üde órákat nyújt Donelly nyers, szókimondó írása.

Arthur Schnitzler - Tágra ​zárt szemek
Arthur ​Schnitzler Traumnovelle c. műve ihlette, inspirálta a Tágra zárt szemek (Eyes Wide Shut) című Stanley Kubrick-filmet. az Álomnovella alapján készült el Kubrick "hattyúdala". A novella megfilmesítésére a rendező 30 évet várt, s röviddel a filmforgatás után meghalt. A mű látszólagos könnyed felszíne alatt ott bújkál az elmúlás: a hűtlenség és a halál. Schnitzler mesterien ábrázolja a történet főszereplőinek - Albertine-nek és Fridolinnak - a lelkivilágát: belső vívódásait, vágyait. Ők a filmben Nicole Kidman és Tom Cruise. A feleség álombéli kalandjait a férj a valós világban éli át. Az ő esetében az orgia valódi, a kísértések kézzel foghatóak, a halál, amivel szembesül igazi halál, a hűtlenség is csaknem realitás.

Edgar Allan Poe - Rejtelmes ​történetek / Mystery stories
A ​sötét éjszaka mesterében, Poe-ban minden együtt van: ő a kánon, a kinyilatkoztatás, ő a törvény, s ami azon felül van benne, az az ördögtől való. A fantasztikus elbeszélés és a bizarr rémtörténet legnagyobb képviselője mellesleg megteremtette a logikára alapított detektívtörténetek később oly divatossá vált műfaját. Bár a krimiszerzők névsora lassan körbeéri az egyenlítőt, a mesterség alapjait mindenki Poe-tól tanulta. A detektívregény minden lényeges eleme együtt van a történeteiben: a titokzatos bűntény, a több gyanúsított, a remek logikával és emberismerettel rendelkező amatőr detektív, akinek a hivatalos nyomozás képviselőivel is meg kell küzdenie. Az általa megteremtett leltár azóta sem igen bővült. Poe a detektívregényt az általa művelt rémmese örökségével keresztelte meg. Ő nem a világban megjelenő gonosztett külső valóságát ragadja meg, hanem a lélek mélységében gyökerező bűntett belső valóságát. "A detektívregényt - mondja Van Doren Stern - éppúgy, mint a könyvnyomtatást, csupán technikailag tökéletesítették. Mint művészi alkotást sem Gutenberg bibliáját, sem Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság című művét nem múlták felül soha."

Bácskai Júlia - A ​másik arcod
A ​másik arcod fiktív beszélgetés pszichológusnő és páciens (történetesen egy fiatal nő), illetve pszichológusnő és férj között. A könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A szerző közel 200 pszichoszínházi előadás tapasztalatával írta meg könyvét, amely mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szólnak. Bácskai így ír könyvéről: „ÖSSZEGYŰRVE. Ez a kifejezés mindenkire érvényes lehet, aki pszichológushoz megy. Összegyűrődött az élete, az arca. Ez a könyv azokról a nőkről szól, akik gátlásokkal küszködnek, kevés önbizalommal, függőségben élnek. A pszichológus látja a benne rejlő másik arcot, az ő szemével kísérjük az úton: hogyan lesz valaki önmagát vállaló, független, szabad nővé. A MÁSIK ARCOD (Ki) talált történet. Lehet, hogy Rólad is szól, vagy valaki másról, akit ismersz. Talán jobban ismered, mint ő önmagát. Az eseményeket a kitalált főhős karakteréhez alakítottam, sokat segített a PSZICHOSZÍNHÁZ közel 200 előadásának színre vitele. A nevek és a jelenetek a fantáziám szülöttei, a fogantatásnál jelen volt sokéves gyakorlatom, a megtermékenyítésnél sok tanítványom és kliensem. Több valódi történetből íródott ez a könyv. ÖSSZEGYÚRVA.”

Jean-Dominique Bauby - Szkafander ​és pillangó
Locked-in-syndrome ​(LIS=bezártság-szindróma): így nevezi a modern orvostudomány a teljes bénultság állapotát, amikor a beteg él, de ennek semmi jelét sem képes adni. A szó szoros értelmében önnön testébe zárva, megszakad minden kapcsolata a külvilággal. Ebbe az állapotba kerül Jean-Dominique Bauby, a brilliáns újságíró, a legnépszerűbb francia női magazin főszerkesztője. Életének negyvenharmadik évében, 1995. december 8-án agyvérzés érte, mély kómába zuhant, s mire abból magához tért, testének szinte egyetlen porcikáját sem tudta mozdítani, sem beszélni, sem nyelni, sőt kezdetben segítség nélkül még lélegezni sem tudott. A maradéktalan LIS-szindrómától egyetlen apró, de sorsdöntő dolog különbözteti meg: a bal szeme mozog. Ez a fél szem lesz összekötő kapcsa a külvilággal, embertársaival, az élettel. Ez a szem nem csak nézni tud, hanem pislantani is. Egy pislantás jelenti az igent, kettő a nemet. A látogató felmondja az ábécét, s egy pislantás megállítja a megfelelő betűnél. Így alakulnak ki a szavak, a mondatok, így tud társalogni, levelezni. Így írta ezt a könyvet is. Hosszú heteken át délelőttönként agyába véste a szöveg aznapi adagját, délután a szemével lediktálta, s még ki is javította az elkészült oldalt. Könyvével fölényesen ironikus, sorsával megbékélt, mégis szívszorító intenzitású jelentést küld egy világról, amelyet elképzelni is alig tudunk: a tehetetlen porhüvelybe, mint szkafanderbe zárva egy minden testi valójától függetlenné vált embernek már csak a szelleme él, verdes, mint a pillangó a szkafander üvegbúrája alatt.

File0448
Mátrix ​filozófia Ismeretlen szerző
36

Ismeretlen szerző - Mátrix ​filozófia
Ha ​él azokkal a lehetőséggel, amelyek a Mátrixfilozófiá-ban rejlenek, talán földi élete végéig számolnia kell majd a következményekkel. Hajlandó Ön erre? Vagy inkább visszateszi ezt a könyvet a polcra, és a Mátrix továbbra is csak egy mozifilm marad? Most megadatott a lehetőség, hogy döntsön. A piros vagy a kék kapszulát választja? Van mersze alámerülni, hogy meggyőződjön róla, milyen mély a nyúl ürege valójában? Még soha olyan filozofikus filmet nem készítettek, mint a Mátrix, amelynek gyors sodrású cselekménye a filozófia egyik fogas kérdésén áll vagy bukik: Valóság lesz-e az álomból attól, hogy a világ, ahogy ismerjük, nem több egy álomképnél? És ha megadatna számunkra az a lehetőség, hogy egy nagy levegőt véve átlépjünk egy valóságosabb, ám kevésbé kellemes világba, vajon megróhatna-e minket valaki azért, ha mégis az álmot választjuk? Mi is a valóság valójában? Miért van az, hogy az elveink az intelligens elektromos szerkezetek fölött állnak? Létezhet-e az elme test nélkül - és elme nélkül a test? A Mátrix filozófiában jónéhány szakember értelmezi a filmet a saját nézőpontjából: metafizikailag, az ismeretelmélet felől, etikailag, illetve az esztétika szempontjából. Eddig rejtett mélységek tárulnak fel a Mátrixban, ebben a cseles műalkotásban, amelytől gyakran csak azok a következtetések elképesztőbbek, amelyekre a tanulmányokat író filozófusok jutottak a film nyomán. Aki megkockáztatja, hogy elolvassa a kötetet, mostantól garantáltan máshogy fogja látni a világot, amelyben élünk.

Michael Talbot - Holografikus ​Univerzum
Manapság ​már mindenki ismeri a hologramokat, a lézerekkel kivetített háromdimenziós képeket. Most, két élenjáró gondolkodó - a Londoni Egyetem fizikusa, David Bohm, Einstein korábbi kedvence, és a világ jelenleg egyik legelismertebb kvantumfizikusa, valamint a Stanford Egyetem idegélettan kutatója, Karl Pribram, modern agyfelfogásunk egyik megalapítója - hiszi, hogy a Világegyetem maga egy óriási hologram, szó szerint egyfajta kép vagy elmeszülemény, amit legalábbis részben az emberi elme hoz létre. Ez a figyelemreméltó újfajta Univerzum-látásmód megmagyarázza nemcsak a fizika mindezidáig megoldatlan rejtélyeit, hanem az olyan titokzatos jelenségeket is, mint a telepátia, testen kívüli élmények, halálközeli élmények, "tisztánlátó" álmok, sot a vallásos, spirituális élményeket is, mint az egység érzését a Világmindenséggel, valamint a csodálatos gyógyulásokat.

Frank Herbert - A ​Dűne
Az ​Impérium tízezer éves békéjét veszély fenyegeti. A lakott planéták ezreit összefogó, feudális birodalom egymásnak feszülő erői - a császár, a rivalizáló Nagy Házak és az Űrliga - mind egy kietlen sivatagbolygó köré gyűlnek, hogy eldöntsék, ki birtokolja az óriási homokférgek és pusztító viharok által uralt világot. Ez ugyanis az egyetlen hely az univerzumban, ahol megtalálható az űrutazáshoz elengedhetetlen, tudattágító hatású fűszer, a melanzs. A hűbérbirtokért megütköző seregek csatájában felülkerekedő ház győzelme azonban nem lehet teljes, mert a mély sivatagban felbukkan egy próféta, aki mögött felsorakoznak az eddig lakatlannak hitt terület népének fanatikus légiói... A Dűne - Frank Herbert klasszikussá vált regénye - minden idők legsikeresebb science fiction remekének számít, amely négy évtized alatt sem veszített népszerűségéből.

Sheila Hocken - Emma ​meg én
Sheila ​Hocken gyengénlátó családba született. Vele született szembetegsége az évek alatt annyit romlott, hogy húsz éves korára teljesen megvakult. Ez mindannyiunknak nehezen kezelhető tragédia lenne, Sheila azonban erőt merített belőle. Dolgozott, sportolt, szórakozott, mint bármely látó ember. Így a tudatos lány jutalma, hogy egymásra találtak Emmával, a játékos, vakvezető labrador kutyával. Megismerkedésük és egy életen át tartó barátságuk történetét írja le Sheila Hocken a boldog feleség és családanya, aki az orvostudomány fejlődésének köszönhetően közben visszanyerte a látását. Sheila Hocken Notthingamben vakvezetőkutyaiskolát nyitott, hogy megadja másoknak is azt az általa is tapasztalt szabadságot, amit egy jól képzett vakvezetőkutya, barát nyújthat egy gyengénlátó vagy vak ember számára

William Gibson - Trendvadász
Cayce ​Pollard legendás amerikai marke­ting-guru, aki titokzatos hatodik érzéké­vel szerzett magának nevet a szakmában. Egy nagynevű PR cég meghívására érke­zik Londonba, amikor merőben szokatlan megbízást kap: fel kell kutatnia a legújabb Internet-őrület forrását, a titokzatos mpeg videofilmek fantom-alkotóját. A fanatikusok egyre népesebb tábora (melynek Cayce is oszlopos tagja) globális léptékű földalatti hálózatot alkot. Cayce új megbízója hisz abban, hogy a Klip az évszázad legnagyobb virtuális durranása - mellesleg nagyon is valóságos aranybánya... Ám miután betörnek londoni lakásába, meg­hekkelik az e-mailjeit és még a manhattani pszichiátere feljegyzéseinek is lába kél, Cayce kezdi gyanítani, hogy itt valaki - akinek sze­mélyét a legelképesztőbb csúcstechnológia álcázza -, egyre emeli a tétet. Cayce nem­sokára a marketing, a globáltőke és a mul­tinacionális maffiák parallel univerzumaiban találja magát, ahol a szálak végül egyetlen virtuális nyugvópontba futnak össze. London, Tokió és Moszkva utcáin, majd egy szovjet öko-katasztrófa kisértetzónáján át vezet Cayce egyre rázósabb útja a titok nyitjához. A titokéhoz, amely épp annyira felkavaró és ellenállhatatlan, mint maga a huszonegyedik század.

Lois Lowry - Az ​emlékek őre
A ​12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát... ___ Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. _Az emlékek őre_ kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

Malcolm Gladwell - Kivételesek
A ​rendkívül sikeres emberekről szóló történetek látszólag az intelligenciáról, a tehetségről és az ambícióról szólnak. E kötetében Malcolm Gladwell bebizonyítja, hogy a siker története valójában teljesen más, és ha meg akarjuk érteni, hogy egy ember miért fut be, akkor alaposabban szemügyre kell vennünk a körülményeit – a családjukat, a születési helyüket, sőt a születési dátumukat is. A siker története sokkal bonyolultabb – és sokkal érdekesebb is – mint azt első pillantásra gondolnánk. Az Kivételes kivételekből kiderül, hogy miben hasonlít egymásra Bill Gates és a Beatles, hogy az ázsiaiak miért olyan jó matekosok, hogy melyek a sztársportolók rejtett lehetőségei, hogy miért olyan hasonló a legjobb New York-i ügyvédek háttere és története, és kiderül az is, hogy a világ legokosabb embere miért él teljes ismeretlenségben – és Gladwell mindezt a generáció, a család, a kultúra és a társadalmi hovatartozás elemzésén keresztül mutatja be. Ha valaki milliomos akar lenni a Szilícium-völgyben, akkor nagyon fontos, hogy az illető melyik évben születik, ha pedig sikeres pilóta akar lenni, akkor nagyon számít, hogy hol születik, állítja a szerző. Az outlierek kivételes emberek élete – azoké az embereké, akiknek teljesítménye kilóg az átlagos tartományból – váratlan, mégis sajátos logika szerint alakul. Gladwell e könyvben nemcsak feltárja e logika természetét, hanem bemutatja az emberi lehetőségek és képességek kiteljesedésének egy lenyűgözően érdekes és provokatív olvasatát is.

Web
Webergonómia Ismeretlen szerző
39

Ismeretlen szerző - Webergonómia
Jakob ​Nielsen a web világának nem egyszerűen egy meghatározó alakja, hanem ahogy a New York Times találóan fogalmazott ő a weblap-használhatósági guru. Ezen a területen ma valószínűleg neki van a legnagyobb tapasztalata a világon. A használhatósági vizsgálódásának vezéreszméje mindenekelőtt az egyszerűségre való törekvés. A web nem termékkatalógus, nem újság, nem könyv és nem televízió, még csak nem is ezek analógiájára működik. Hanem kattintás alapú interaktív tevékenység, használói élményalkotás, információvadászat és mozgás együttese. Ez a könyv az elmúlt két évtized jó és rossz webalkalmazási tanulságait összegzi a kiadónál korábban megjelent Web-design című kötete alapján, megújítva a szerző további használhatósági jelentéseinek segítségével. A webergonómia nem a fejlesztők belső ügye, hanem mindnyájunké, hiszen - frivolan fogalmazva - ma már az olvasó is felhasználó. A kötetet a hazai ergonómia bemutatásával Izsó Lajos nyitja meg, és az editition 2.0 hagyományainak megfelelően két fiatal webergomán, Bővíz László és Rung András kommentjei kísérik.

Kollekciók