Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
Harriet Beecher Stowe - Tamás bátya kunyhója
"ViIágtörténeti cselekedet volt ez a könyv. Megmutatta az egész világnak Amerika szégyenét, a rabszolgaságot... Harriet Beecher Stowe könyve betöltötte hivatását. De csodálatos módon nem felejtették el azóta sem. Ma is százezrek olvassák szerte a világon, színdarabokat faragnak, mozidarabokat csinálnak belőle, és nincs nap, hogy sokan-sokan meg ne siratnák a nemes szívű, vallásos lelkű, öreg négert, Tamás bátyát. Úgy látszik, még mindig van mit tanulnunk ebből a könyvből. Rabszolgák nincsenek bár; de még mindig megesik, hogy különbséget teszünk ember és ember között, és nem tudjuk elképzelni, hogy ami nekünk s a magunk fajtájú embernek fáj, az éppen úgy fáj a másfajta embernek is. A Tamás bátya kunyhója még sokáig szükséges könyv lesz. Meg kell tanulnunk belőle, hogy mindnyájan egyformán Isten gyermekei vagyunk, szeretnünk és becsülnünk kell egymást!" - írta Benedek Marcell, aki külön a gyerekeknek fordította és dolgozta át ezt a világhíres művet.
John Updike - Az eastwicki boszorkányok
Három fiatal, több gyermekes elvált asszony éli az életét a magánnyal vívott nehéz küzdelemben, New England egy tengerparti kisvárosában. A női magány legyűréséhez viszont férfi szükségeltetik - s női praktika, boszorkánytudomány. Ez pedig, a férjüket elhagyott és férjüktől elhagyott asszonyok ereje, ellenségeskedést, megkövező indulatokat szül a jámbor polgárok szívében. Hiszen, mint köztudott, a boszorkány az ördöggel praktikál, lelkét is eladja neki. S lelkét az ördögtől csak másik boszorkány - vagy más férfi - perelheti vissza. Ennyi Updike új regényének lényegi mondandója. Sovány. Sovány? Attól függ, hogyan mondja el valaki. Updike mosolygós-frivolan, a témát a hétköznap szintjéről fél kézzel a boszorkánymítosz - festett - egére fölhajítva. S ez, ha jól meggondoljuk, nem is olyan könnyű - erre akkor jön rá az olvasó, ha a fejére visszahulló "mondanivalót", két kézzel, sikerül elkapnia. Updike mesteri könnyedséggel használja az időtlen idők óta meglevő írói eszközöket, ismeri alakjait - testüktől a lelkük, a múltjuk mélyéig -, ismeri a társadalmat, a közvetlen környezetet, ami formálja őket, s amit szakadatlanul formálnak maguk is. S legfőképp: ismeri a folyamatot, amelynek során a társadalom is, regényalakjai is formálódnak.
Marie-Giselle Landes-Fuss - Egy rém ronda vörös barakk Amerikában
Az önéletrajzi ihletésű regény egy francia újságírónő reménytelennek látszó küzdelmét mutatja be a kábítószer-függőséggel.
Frenchie tizenöt éve keményen drogozik. Los Angeles külvárosában különös "klinikára" bukkan: a szigorú, néha könyörtelen szabályok szerint működő intézményben kábítószeresek egy csoportja orvosok segítsege nélkül, kizárólag egymásra és a közösség erejére támaszkodva próbál megszabadulni halálos kényszerbetegségétől. Prenchie maga sem érti, miért, de hirtelen úgy határoz, hogy aláveti magát a rendhagyó "kezelésnek".
Frenchie megrázó tapasztalatok és súlyos felismerések árán döbben rá arra, hogy a valóságba visszavezető egyetlen lehetséges út az, ha szembenéz önmagával, de ez az út a pokol legmélyebb bugyrain keresztül vezet.
Truman Capote - Álom luxuskivitelben
Novellákkal robbant be a csodagyerekként az amerikai irodalomba, és mindössze huszonhárom éves volt, mikor első regénye, a magyarul is olvasható Más hangok, más szobák 1948-ban megjelent. Miért keltett már a kezdet kezdetén akkora - jogos - feltűnést? Nyilván a mesterségbeli tudás miatt is, amelyet bárki idősebb pályatárs megirigyelhetett volna. De meghökkentő sikerének titka elsősorban ott volt keresendő, hogy művészi renddé tisztult élményvilágában bámulatos bztonsággal ötvözte össze az amerikai irodalom egyik, Hawthorne-tól Melville-en és Mark Twainen át vezető hagyományát olyan elemekkel, olyan jegyekkel, melyek kizárólag csak rá voltak jellemzők: a világ konkrét valóságának a gyerek, illetve a gyereklelkű felnőtt álmaiban való átfogalmazást. Sötét és grotesz, bizonytalan körvanalú látomások töltik be az első írásokat: alaktalan félelmek, bukott, eltorzult vágyak keretei ezek az elbeszélések. A szinte zenei stílus, a burjánzó költői képek foglalatában szuggesztív erővel szólnak az írások a kekzdendő magányról. Később e lidércnyomásos atmoszféra jótékonyan oldódott fel a humor hatására, s vált derűsebbé, vonzóbbá. Kötetünk e kiváló író legszebb kisregényeit és elbeszélései tartalmazza.
Victor Hugo - A nevető ember
A romantikus költészet, dráma- és regényirodalom legnagyobb francia klasszikusának hatalmas regénye a XVIII. század nemesi Angliájába vezet bennünket. Hugo színes és groteszk végletek közt csapongó képzelete viharos erővel sodorja az olvasót regényes tájakra, festői koldusnyomorba, hivalgó főúri pompába, de mindenütt az igaz emberséget, a szabadság nemes eszményeit kutatja, és egy nagy forradalmár szertelen gyűlöletét zúdítja a zsarnokság minden formájára. Victor Hugo csalhatatlan művészettel tárja fel a tragikus embersors lenyűgöző pátoszát, s a bohóctragédia hálás témája mindig megtalálja a szívünk titkos kamráihoz vezető utat, a részvét útját.
Carlo Petrini - A lassúság dicsérete
Egy könyv a zamatokról, a hagyományokról és az ételek élvezetéről
Az ínyencek számára a Slow Food a házias ételek és a tájborok élvezetét nyújtja. Azoknak, akik az élő természet lüktetéséhez kívánják igazítani életritmusukat, a lassú étkek megteremthetik azt a harmóniát, amelyet a nagyvárosi robogásban hiába keresnek. Az ételek múltja iránt vonzódók megismerhetik a tradicionális sajtgyártás titkait, a környező vagy távolabbi vidékek ízeit és a házias ételek elkészítési módját. Akiket a történelmi vizsgálódás útján az állatok és a növények szeretete vezérel, azoknak a Slow Food hagyományőrző programja az Ízek Bárkája kínál lehetőséget arra, hogy megvitassák egymás közt az állattenyésztő és növénytermesztő őseink által örökül hagyott nemes fajták erényeit, és aktív szerepet vállalhassanak azok megóvásában. Ha pedig valakit a társadalompolitika változása foglalkoztat, bizonyára megelégedéssel nyugtázza a Slow Food elkötelezettségét a tájvédelem és az élelmiszerek előállításának egészséges, fenntartható módszerei iránt. Így a kiutat keresők – képviseljenek bármilyen látásmódot – tagjaivá válnak a Slow Food asztalközösségének.
Edgar Allan Poe - Edgar Allan Poe összes versei / The Complete Poems
"Poe-t, a költőt sokan az abszolút ínyencek szerzőjének tartják. Valóban nem való mindenkinek, nem olvasható nagy mennyiségben, s nem is akármikor.
Főleg az utóbbi lényeges: verseinek olvasásához sajátos lelki állapot kell. Poe-t olyankor érdemes elővenni, ha például úgy érezzük, kissé túlságosan sok a zajos, önelégült ember körülöttünk, és nem kapunk levegőt tőlük; ha ravatalon látjuk azt, akit soha senki nem pótolhat számunkra...
Vannak őszi alkonyatok, amikor úgy tűnik: a közelgő éjszaka benyomja ránk az ablaküveget, és a besüvítő hideg ellen nem tudunk védekezni. Ilyenkor gyógyítanak Poe tompa tónusú, ólomsúlyú szavai, rímes bánatai, időmértékes szorongásai, lebegő iszonyatai, rejtelmes, anyagtalan víziói; talán úgy, ahogy megfelelő adagokban, szérum formájában a betegség kórokozói meggyógyítják a betegséget.
A kötet Poe kísérteties tájaira kalauzol - ahová a költő is menekült a szorongató élet valósága elől."
(Baróti Szabolcs)
George R. R. Martin - A Dance With Dragons: Dreams and Dust
The fifth volume, part one of A Song of Ice and Fire, the greatest fantasy epic of the modern age. GAME OF THRONES is now a major Sky Atlantic TV series from HBO, featuring a stellar cast. In the aftermath of a colossal battle, new threats are emerging from every direction. Tyrion Lannister, having killed his father, and wrongfully accused of killing his nephew, King Joffrey, has escaped from King's Landing with a price on his head. To the north lies the great Wall of ice and stone -- a structure only as strong as those guarding it. Eddard Stark's bastard son Jon Snow has been elected 998th Lord Commander of the Night's Watch. But Jon has enemies both inside and beyond the Wall. And in the east Daenerys Targaryen struggles to hold a city built on dreams and dust.
Anne Rennie - Ride with the Wind
From the colourful world of international horse racing comes a gripping saga of love, ambition and the unswerving conviction of an unforgettable woman.
Young Joanna Kingsford shows the same passion and strength of spirit that have made her father, the legendary Charlie Kingsford, one of Australia's greatest trainers. But, torn between his conscience and the demands of his pampered socialite wife, Charlie refuses to let his daughter near the horses she loves.
Determined to prove she can succeed in a man's world, Jo begins a new life far from the glamour and excitement of Sydney's racetracks. In the quiet of the English countryside she slowly begins to carve out a name for herself as a first-class trainer... only to find, just as her career and love start to bloom, that the past cannot be forgotten so easily and she must choose between the man she loves and her dream of following in her father's footsteps
P. F. Thomése - Árnykislány
A legtöbb nyelvből hiányzik egy szó. Ha valaki elveszíti a férjét vagy a feleségét, azt mondjuk rá: özvegy. Ha valakinek meghalnak a szülei, úgy nevezzük: árva. De mit mondunk arra az édesanyára vagy édesapára, aki a gyermekét veszítette el?
Az Árnykislány Thomése megindító megemlékezése halott kislányáról. Siratóének, amelynek gyászos dallamába már belevegyülnek egy kényszerű újrakezdés hangjai. Hitvallás a szeretet mellett.
„Megindító és gyönyörű… Igazi kincs”
Publishers Weekly
„Szívszorító és briliáns. Szembehelyezkedik a modern irodalom azon
törekvésével, amely a súlyos érzelmeket és a valódi tapasztalatokat
száműzni igyekszik az alkotásokból.”
Die Zeit
Ottlik Géza - Iskola a határon
Az író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma - és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.
Carl Sagan - Az éden sárkányai
Carl Edward Sagan (1934-1996) amerikai csillagász, planetológus, asztrobiológus nemcsak kiemelkedő szaktekintély volt, hanem nagyszerű író is. Több mint 20 könyve, s kiváltképp A kozmosz című televíziós sorozata, amelyet 60 országban emberek százmilliói kísértek figyelemmel, emblematikus alakká tették a tudományos ismeretterjesztés terén. Az Éden sárkányai-ban, amelyért Pulitzer-díjat kapott, Sagan izgalmas szellemi kalandra invitálja az olvasót: végigkalauzolja az emberi intelligencia kialakulásának történetén. A hüllők iránti ősi ellenszenvünktől kezdve az álom és az alvás funkcióján át a jobbkezesség előnyben részesítésének okáig számos kérdésre kapunk meghökkentően újszerű választ. A szerző hatalmas anyagismeret birtokában tekinti át a tárgy lehetséges összefüggéseit, mindig az emberi kultúra egészében gondolkodik, s rámutat: az emberi intelligencia olyan új feltételeket teremtett az emberiség számára, amelyekkel még nem tanult meg együtt élni. Márpedig az egész emberi nem fennmaradása függhet attól, hogy mennyire jövünk tisztába intelligenciánk természetével - amihez viszont ismernünk kell kialakulásának folyamatát is.
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
Lisa Jane Smith - Ébredés
HALÁLOS SZERELMI HÁROMSZÖG
Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar.
Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől.
Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte.
Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük.
Pillants bele a Vámpírnaplókba és merülj el elborzasztó titkaikban!
Ébredés majd Küzdelem! És űz a szenvedély...
Varga Lóránt - El Camino - Kis Titkok Könyve
"Ilyen a célunk is, a belső utunk, a mi kis külön bejáratú Compostelánk: ha hiszünk benne, akkor mindegy, hogy a többiek tovább mennek-e, mindegy, ki merre halad; az is, hogy mit gondol, vagy mit mond.
Akkor tudjuk, hogy mit miért csinálunk, és miért fázunk, miért fáj a tenyerünk, minek van értelme és minek nincs. Megéri tudni, hogy ki vagyok, megéri menni valahova, mert ettől értelme lesz mindennek! Ez az élet. Vagy egy út, vagy egy végeláthatatlan labirintus. Mindenkinek saját választása szerint." (A szerző)
Rhonda Byrne - The Secret - A Titok
Nemzedékről nemzedékre örökítették, mohón sóvárogtak utána, elvesztették, ellopták, hihetetlen pénzekért adták-vették. Az évezredes Titok tudói olyan történelmi nagyságok voltak, mint Platón, Galilei, Beethoven, Edison, Carnegie, Einstein és még sok más feltaláló, teológus, tudós és elismert gondolkodó. De most végre fellibben róla a fátyol.
""Ha megismered a Titkot, megtudod, hogyan érhetsz el és tehetsz magadévá bármit, amit csak szeretnél. Igaz valód tárul fel előtted. Rájössz, hogy micsoda nagyszerű dolgok várnak rád az életben." - a Bevezetésből
_A Titok_ filmes változatáról a www.thesecret.tv internetes honlapon olvashatsz angol nyelven.
Charles Messenger - A háború évszázada
Nincs még egy olyan évszázad, amelyben a háború ilyen méreteket öltött és ennyi emberáldozattal és szenvedéssel járt volna. Az emberiség fejlődésével egyidejűleg a háború mit sem veszített fontosságából. Az új évszázad küszöbén elérkezett az idő, hogy megpróbáljuk megérteni, mi az oka annak, hogy egyre növekvő bizonytalanság és feszültség közepette várjuk az ezredfordulót. Sok mai konfliktus gyökere mélyen visszanyúlik a múltba, és nem más, mint a régi ellenségeskedések folytatása. A korábbi Jugoszlávia csak egy példa erre a sok közül. Ez a könyv a XX. század háborúinak minden formájáról áttekintést nyújt, a hagyományos háborúktól kezdve a gerillaháborúkig és a terrorizmusig. A könyv ismerteti a háborúk kitörésének körülményeit, lefolyását és a békekötéseket. Arra is fény derül, hogy néha a béke létrehozásával csak egy újabb konfliktus magvát vetik el. És valóban, a hosszan tartó béke megteremtése gyakran nehezebb, mint a háborúzás mellett dönteni.
A háború évszázada a haditechnika félelmetes fejlődését is nyomon követi. Az 1914-es hátultöltős ágyútól kezdve a tankok és tábori ágyúk, majd a rakétavető rendszerek és tengeralattjárók fejlődésén keresztül a városok bombázásának pusztító hatásáig, a vegyi, valamint a nukleáris fegyverekkel bezárólag, a könyv rávilágít arra, hogy a haditechnika hogyan vált az egyre több emberáldozattal járó konfliktusok előhírnökévé.
Ez ideig egyetlen könyv sem tárta fel ennyire átfogóan ezeket a jelenségeket. A könyvet Charles Messenger, a jeles történész írta archív filmanyagok alapján, melyek egészen a századfordulóig nyúlnak vissza, és páratlan adalékokkal szolgálnak a világháború nyugati frontjáról. A háború évszázada nem foglal állást egyik fél mellett sem, hanem abban igyekszik segíteni az olvasónak, hogy megértse a különböző formában dúló háborúkat.
Ismeretlen szerző - 100 csodálatos város a világon
Párizs csillogó fényei, London királyi épületegyüttesei, Róma szökőkútjai és palotái, Budapest gyógyfürdői, Portó édes illata, Barcelona Ramblái, Dublin kocsmái, a pekingi Tiltott Város, New York, San Francisco metropolisa, La Paz vagy Quito indián emlékei, Jeruzsálem szent helyei, Damaszkusz és Bagdad szúqjai repülővel vagy autóval pár óra alatt elérhetők. A világ legszebb városai között tallózó, fotókkal gazdagon illusztrált kötet mégsem útikönyv. A nevezetességek mellett megismerkedhetünk egy-egy város lakóinak szokásaival, életformájával és életvitelével, a helyi specialitásokkal, melyek együttesen meghatározzák az adott hely sajátos hangulatát.
Gazdag László - A fejlődés természete
„(…) Nem történelemkönyvet tart a kezében az olvasó, nem is filozófiai művet, nem közgazdaságtant, illetve ezt is, azt is. „Történelemfilozófiaként” lehetne meghatározni a műfajt, amely a történelemtudomány, a bölcselet és a gazdaságtan határterületén, érintkezési pontján „működik”, kutat.
Egyrészt valóban egyfajta világtörténeti áttekintést kap az olvasó, természetesen csak dióhéjban, a fő történelmi csomópontokra koncentrálva, másrészt újraértelmezünk alapfogalmakat, mint például a fejlődést. (…)” (a Szerző)
Lerner János - Világutazók atlasza
A könyv bolygónk népeinek nemzeti, illetve egyetemes értékű természeti és kulturális örökségeit kontinensről kontinensre, régióról régióra, országról országra igyekszik bemutatni, olykor átlépve az egyes államok szigorúan értelmezett határait. Az ismerkedést mintegy 1400 fénykép, 170 térkép, nemzeti lobogók, címerek, az államok földrajzi adatai, valamint az egyes térségek és országok természeti és kulturális látnivalóinak rövid leírása segíti.
Martin Howard - Egy rosszcsont kutya naplója
Ebben a kutyanaplóban Blake, ez a nagyon-nagyon rossz, ám mégis imádnivaló kutya, életének egy teljes évét meséli el. Blake, akinek jó szeme van ahhoz, hogy kiszúrja a csinos kis szukákat, és aki a hadviseléshez is konyít egy keveset, komoly célt tűz ki maga elé újévi fogadalomként: kiterjeszti birodalmát, és az Acorn park kutyáinak falkavezére lesz. Ám tervei megvalósításában hátráltatja gazdája, aki abban a téveszmében szenved, hogy ő az alfa hím. Ráadásul, ahogy telnek a hónapok, Blake-nek egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie - többek között a park másik felében feltűnő vérszomjas pitbullal...
Blake történetén keresztül bepillantást nyerünk a kutyák és emberek közötti kapcsolat igen bonyolult világába, megtudjuk, milyen nehéz egy falkavezér élete, milyen érzés úgy élnie egy kutyának, hogy a négylábúakhoz egyáltalán nem értő gazda állandóan azzal fenyegetőzik, hogy elviszi az állatorvoshoz, aki majd megfosztja férfiasságától. Kiderül, mit is gondolnak a kutyák a kutyakonzervekről és az emberekre ugrálás nyújtotta örömökről.
Blake minden kutyatulajdonosnak ismerős lesz - ő A Kutya, aki megrágja kedvenc cipőnket, idegesíti a szomszédokat, és aki minden rosszasága ellenére kedves, szeretnivaló társunk.
Mert ugyebár kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes.
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Stephen Crane - The Red Badge of Courage
Stephen Crane's American Civil War masterpiece The Red Badge of Courage is one of the greatest of all war novels. Two days of fighting on a woodland battlefield are focused through the excited senses of a raw Union recruit, Henry Fleming. Dreaming ofheroism, but shamefully discovering his own mortal fear of danger and death - and of fear itself - he flees from his first encounter with Confederate troops. But when he is drawn back into the battle he wins by accident his 'red badge', the wound that signifies initiation into manhood and possession of courage to join the world of men.
The Red Badge of Courage conveys with intense immediacy the sensations, colours, fever and chaos of battle. It concentrates on the experience of an individual soldier, and it is one of the few novels written before this century that meets our modern sense of the realities of mass warfare.
Richard Llewellyn - Hová lettél, drága völgyünk? I-II.
Richard Llewellyn nevét a Hová lettél, drága völgyünk? című regénye és a belőle készült film tette népszerűvé Magyarországon, majdnem olyan népszerűvé, mint Margaret Mitchellét az Elfújta a szél.
A helyszín Llewellyn regényéban Anglia, a régi jó, puritán Anglia, a szereplők - mint annyi sikeres angol regényben - egy bányászcsalád tagjai. A könyv arról szól, hogyan válik pokollá az ő elégedett, harmonikus életük; arról szól, hogyan tűnik el az a drága Völgy, mely az életet széppé tette.
Gömöry András - Dr. Müller Erzsébet - Szerényi Gábor - Biológia III. A gimnáziumok 12. évfolyama számára
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Guy de Maupassant - Egy asszony élete
Mi fér bele "egy asszony életébe"? Mi történik azokkal a reményekkel, amelyek egy fiatal leány szívét betöltik, amikor életörömmel telve kilép a zárdából? Csupa bizalom és lángolás, vágy és érzékiség, de nagyon hamar csalódnia kell romantikus álmaiban és reményeiben. Mindarról, amiben hisz, kiderül: illúzió csupán. Illúzió a szerelem, illúzió a házasság, és annak bizonyul az emberi tisztességbe vetett hite is. És amikor úgy érzi, hogy több fájdalmat már nem képes elviselni, csalódik a fiában is. Csalás, mohóság van minden mögött, s e vad erők még az emlékeiből is kifosztják az asszonyt. Jeanne életét fiatal leány korától sivár napjait tengető öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. S e reménytelennek tűnő világban Jeanne számára nem marad más vigasz, mint a kis cselédlány regényt záró búcsúszavai: "Látja, az élet nem olyan jó. De nem is olyan rossz, amilyennek hisszük."
Ruth Thomson - Clothes
What was it like when your relatives were young?
Changing Times is an original series that looks at life in the recent past through the eyes of four generations of the same family. Change and continuity are emphasised through contemporary photographs and artefacts. The books will stimulate the historical interest and awareness of the reader.
Saját könyvtárban
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár
Olvasta
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14013
- Fantasy 33028
- Felnőtt 18+ 12999
- Gyermek 23862
- Humor 13961
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49514
- Krimi 16099
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16716
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51424
- Sci-fi 14925
- Szórakoztató irodalom 46471
- Tudomány és Természet 29571
- Történelem 16584
- Vallás, mitológia 20221
- Életrajzok, visszaemlékezések 17099