Kamu Vanda
517 napja velünk van 9 napja láttuk utoljára
Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
Jean-Christophe Grangé - Bíbor folyók
Jean-Christophe Grangé végig feszültséggel teli könyve bőven tartogat meglepetéseket azoknak is, akik 2000 óta megnézték Jean Reno főszereplésével, Mathieu Kassovitz rendezésében készült filmet.
Ugyanazon a napon egymástól néhány száz kilométernyi távolságra két rendőr – látszólag egymástól teljesen függetlenül – nyomozásba kezd Franciaország déli, délkeleti részén. Az egyik a bevetési osztag félreállított vén csatalova, Pierre Niémans, a másik egy kétes múltú arab fiatalember, Karim Abdouf. Niémans a képzéséről híres guernoni egyetem mellett kap egy megcsonkított holttest ügyét, Abdouf Sarzacban akad bele egy tizenöt övvel azelőtt meghalt kisfiú meggyalázott síremlékébe.
Vajon hová vezetnek a szálak? És mire jut együtt a két magányos zsaru?
Jean-Christophe Grangé 1961-ben született Párizsban. Eredetileg irodalmár, de hamar az újságírás felé vette az irányt. Hosszú éveken át volt a Paris Match, a Sunday Times és a National Geographic munkatársa. Riportjai és cikkei bőséges alapanyagot szolgáltak 1994 óta megjelent bűnügyi regényeihez.
Mona Awad - Nyuszika
Samantha egy elit egyetem írásművészeti mesterképzésének ösztöndíjas hallgatója, akit felettébb taszít a prózaíró klub tündibündi, dúsgazdag lánykáinak négyfős klikkje. Akik Nyuszikának szólítják egymást. Akik rendszeresen úgy ölelkeznek össze, mintha eggyé akarnának válni.
Egy nap Samantha meghívót kap a Nyuszikák legendás Szutyok Szalonjába és azonnal magába szippantja a klub varázs(gombá)s világa. Olyannyira, hogy hanyagolni kezdi Avát, a legjobb barátnőjét és a tanulmányait is. Egyre mélyebbre merül a Nyuszika-kultusz sötét, baljós, cukormázas világában, és bekapcsolódik a lányok Műhelynek nevezett rituáléiba. Valóság és képzelet határvonala immár teljesen elmosódik; az őt Avához, illetve a Nyuszikákhoz fűző baráti szálak pedig életre-halálra összegabalyodnak.
A kanadai születésű Mona Awad első regénye, az Antilányregény - Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban 2016-ban elnyerte az Amazon debütálóinak díját és a Colorado Book díjat, de további neves díjak várományosa is volt. Awad dolgozott asszisztensként a Denveri és a Brown Egyetemen, valamint független könyvesboltokban, de volt szabadúszó újságíró és gasztroszerző. Nemrégiben szerezte meg doktori fokozatát kreatív írásból a Denveri Egyetemen. Jelenleg az Egyesült Államokban, Bostonban él.
Hunter S. Thompson - Félelem és reszketés Las Vegasban
Őrült utazás az Amerikai Álomért. Száguldó piros kabrió, Isten saját prototípusa és a Fehér Nyúl. Ha teli a fej meszkalinnal, csak lövöd a bakot sorra. Bármit teszel, ami jónak tűnik. Vegasban annyi született hülye hemzseg, hogy a drog csak a zsarukat és a heroinszindikátust érdekli. A pszichedelikus szereknek nincs különösebb jelentősége egy olyan városban, ahol bármikor besétálsz egy kaszinóba, és ott éppen egy gorillát feszítenek keresztre, méghozzá villogó neonkeresztre, amely hirtelen ringlispillé változik, és a dúvadat szédült körökben pörgeti a tömegesen fogadó szerencsejátékosok feje fölött.
Christopher Priest - A tökéletes trükk
Szédítő, viktoriánus hangulatú, díjnyertes regény két bűvészről és halálos ellentétükről, mely családjaik több nemzedékére hatással van. Vitájuk középpontjában egy bámulatos trükk áll, amit mindketten előadnak műsorukban. A varázslat titka egyszerű, ám az ellenfelek számára a valódi rejtély sokkal mélyebben rejtőzik.
A regényből nagy sikerű film készült.
David M. Barnett - The Growing Pains of Jennifer Ebert
Nineteen-year-old Jennifer is regretting her hasty move into Sunset Promenade, an unusual retirement home taking in students to save money. Despite their differences in age, Jennifer and the older residents thrive and embark on a series of new adventures. But when Sunset Promenade is threatened with closure, cracks begin to show, and this quirky group of friends must work together to save their home.
The Growing Pains of Jennifer Ebert, aged 19 going on 91 is a funny, warm and uplifting novel about the importance of friendship, the value of community, and how it's never too late to have the time of your life...
Lev Tolsztoj - Ivan Iljics halála és egyéb elbeszélések
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
A felhasználónak még nincs egyetlen lezárult rukkolása sem.
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Alex Michaelides - The Silent Patient
Promising to be the debut novel of the season The Silent Patient is a shocking psychological thriller of a woman’s act of violence against her husband—and of the therapist obsessed with uncovering her motive…
Alicia Berenson’s life is seemingly perfect. A famous painter married to an in-demand fashion photographer, she lives in a grand house with big windows overlooking a park in one of London’s most desirable areas. One evening her husband Gabriel returns home late from a fashion shoot, and Alicia shoots him five times in the face, and then never speaks another word.
Alicia’s refusal to talk, or give any kind of explanation, turns a domestic tragedy into something far grander, a mystery that captures the public imagination and casts Alicia into notoriety. The price of her art skyrockets, and she, the silent patient, is hidden away from the tabloids and spotlight at the Grove, a secure forensic unit in North London.
Theo Faber is a criminal psychotherapist who has waited a long time for the opportunity to work with Alicia. His determination to get her to talk and unravel the mystery of why she shot her husband takes him down a twisting path into his own motivations—a search for the truth that threatens to consume him....
Saját könyvtárban
Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

Olvasta
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14011
- Fantasy 33028
- Felnőtt 18+ 12998
- Gyermek 23862
- Humor 13959
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49499
- Krimi 16096
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16716
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51423
- Sci-fi 14924
- Szórakoztató irodalom 46469
- Tudomány és Természet 29569
- Történelem 16584
- Vallás, mitológia 20220
- Életrajzok, visszaemlékezések 17099