Ajax-loader

Szantii

Rate_positive 10 Rate_neutral 0 Rate_negative 0

2769 napja velünk van 381 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Badge-jomunkas

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (194)

R. Kelényi Angelika - Szulejmán ​és a magyar udvarhölgy
Izgalom ​és romantika Szulejmán udvarában. Szulejmán 1541. augusztus 29-én elfoglalja Buda várát. Ezen a napon nemcsak a magyar történelem, hanem egy fiatal lány élete is hatalmas fordulatot vesz, amikor uralkodói utasítására ő kíséri a gyermek János Zsigmond királyt a szultán táborába. A húszéves Illésházy Anna csak külsőleg tűnik egyszerű nemes lánynak, valójában egy különleges udvarhölgy, rendkívüli tudással és kemény feladattal, mellyel Izabella királyné és a király gyámja, a furfangos diplomáciai zseni, Fráter György bízta meg. Mindent megtesz, hogy maradéktalanul teljesítse a megbízatását, ezért kalandos úton beépül a szultán háremébe. A bátor magyar lányt nap mint nap új feladatok elé állítja a sors, és döntenie kell, hogy a rá rótt kötelesség, vagy az igazság és a szerelme fontosabb-e számára. A Szulejmán és a magyar udvarhölgy R. Kelényi Angelika első történelmi eseményeken alapuló romantikus kalandregénye. Hazugság, gyilkosságok, nőrablás, intrika és halálos szerelem a török félhold árnyékában, a magyar történelem vérzivataros időszakában.

R. Kelényi Angelika - Mennyei ​bűnök 2.
1860. ​Róma. Blanca egy gazdag, nápolyi kereskedő lányaként, álnéven - életét kockáztatva - nyer felvételt a Sant'Ambrogio zárdába. Marco Fiore, a volt vatikáni nyomozó azzal bízza meg, hogy szerezzen bizonyítékot Maria Luisa zárdafőnöknő gyalázatos tetteire. Blancának nincs más választása, a tét a szabadsága és a húga jövője. Miközben a lány elviseli a megaláztatásokat, a zaklatásokat, a testi és lelki kínokat is a küldetés érdekében, Marco igyekszik a Vatikán magas rangú hivatalnokairól lerántani a leplet. Nyomozásuk során olyan mocskos titkokra derül fény, melyeket korábban a sokat megélt Fiore is elképzelhetetlennek tartott. Mire képes egy meggyötört, fiatal nő, ha szembekerül a sátáni kegyetlenséggel? Vajon születhet-e szerelem a Gonosz árnyékában? A történetet valós események ihlették. R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal a 19. századi Rómába kalauzolja el az olvasókat. A regény gyilkosságról, összeesküvésről, gyalázatról, hazugságról és titkokról mesél. A sötét és mocskos tetteket csupán a szenvedélyes és tiszta szerelem története ellensúlyozza.

Werner Holzwarth - Mese ​a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére
Végre ​magyarul is olvashatjuk a kis vakond kalandjait, akinek a fejére csináltak! A vakond szeretné kideríteni, ki volt a bűnös, és útja során sok-sok állattal ismerkedik meg a mezőn. Végül a legyek sietnek segítségére, hogy megoldja a rejtélyt... A világ legnépszerűbb és legszebb kakis könyvét harminc nyelvre fordították le, és több millió kisgyerek nevetett felszabadultan rajta. Nevessetek ti is!

Béres Tamás - csücskök
,,E ​könyvben a 2001 és 2007 között megjelent írásaimból válogattam, melyek többsége a Nyíregyházi Főiskola Főiskolai Tükör című folyóiratban jelent meg hónapról-hónapra, annak nyolcadik, utolsó oldala sarkában, csücskében. Innen a név: Csücskök. A talán furcsa, különleges megnevezés, akár speciális műfaji kategória is lehetne, keveréke az esszének, tárcának, híreknek, egyperceseknek, kék harisnyáknak... Fogadják szeretettel e válogatást! Köszönöm, hogy velem emlékeznek az elmúlt évek helyi és országos történéseire, e sajátos dokumentálásban." A szerző

Deborah Feldman - Unortodox
A ​külvilágtól mereven elzárkózó szatmári zsidó közösség tagjaként Deborah Feldman szigorú szabályok szerint nevelkedett Brooklynban. Előírták számára, mit viselhet, kivel beszélhet, mit olvashat. Az oktatásával alig törődtek, az egyetlen elvárás vele szemben az volt, hogy engedelmes lány és jó feleség váljon belőle. Mindössze tizenhét éves volt, amikor hozzáment a családja által kiválasztott férfihoz, akit alig ismert. Deborah fuldoklott a mind érzelmi, mind testi értelemben diszfunkcionális házasságban, és a közösségben, amely nagyon szűk teret hagy a nőknek, legyenek bármennyire tehetségesek. Deborah-t pánikrohamok gyötörték, és elképzelése sem volt arról, hogyan enyhíthetne szorongásán. Kilátástalan helyzetében fokozatosan találta meg a kiutat: miután megszületett a fia, egyre világosabbá vált számára, hogy képtelen megfelelni a haszid zsidó közösség elvárásainak, és maga mögött kell hagynia addigi életét. Egy bátor elhatározással feláldozott hát mindent, amit addig ismert, hogy szabad lehessen, és gyermekét is szabad embernek nevelhesse. Deborah Feldman kötetének megjelenése óriási vihart kavart, korábbi közössége üldözte és számtalan alkalommal megfenyegette. Ő mégsem bánja, hogy mindenki számára elérhetővé tette történetét, mivel hisz abban, hogy könyvével párbeszédet kezdeményezhet a zárt vallási közösségekben tapasztalható gyakori elnyomásról és bántalmazásról, és hangot adhat azoknak, akikre korábban senki sem figyelt. A könyv alapján készült sorozat 2020 márciusától látható a Netflixen.

Muriel Barbery - A ​sündisznó eleganciája
Az ​ötvennégy éves Renée egy párizsi magánpalota házmestere. Kövér, tyúkszem van a lábán, hitvány ételeket eszik és szappanoperákat néz. Csakhogy Renée-nek van egy titka: hihetetlenül művelt. Szereti a filozófiát, a zenét, és a japán művészetet. Álarca mögül mélyen lenézi a luxuslakások gazdag lakóinak üres életét. A 12 éves Paloma, az ötödik emeletről, látszólagos engedelmességgel igyekszik belesimulni a tizenévesek popkultúrájába, de ő is kimagasló intelligenciát takargat. És mivel lesújtó véleménnyel van a világról, azt tervezi, hogy tizenharmadik születésnapján felgyújtja lakásukat, majd véget vet életének. Ők ketten a regény főszereplői és egyúttal narrátorai. Meg a házba költöző dúsgazdag japán férfi, aki puszta létével, no meg azzal, hogy átlát a szitán, izgalmas mozgásba hozza az eseményeket...

Wm. Paul Young - A ​viskó
Végre ​magyar nyelven is megjelenik a már sokak által nagyon várt könyv, A Viskó (The Shack). Egy regény, aminek sikerével – és tartalmával – még a Forbes Magazin is foglalkozott… Nem gyakran fordul elő! (2009. június 8.) Egy, a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó (A Viskó) egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik, ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára. William P. Young megrázó regénye az utóbbi idők egyik legnagyobb könyvsikere, rövid idő alatt 8 millió példányban fogyott el! A sok vitát kiváltó regényről azt tartják, hogy olyan hatással lehet korunk kereszténységére, mint a Zarándok útja a maga idejében. A sokat megélt színésznő, Demi Moore a Twitteren keresztül ajánlotta rajongóinak és férjének, mivel Ő maga „ sorsfordító erejű” üzenetre talált a könyv elolvasása közben.

Szabó Magda - Katalin ​utca
"A ​Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép: emlékeinkben életünknek – helyszíneivel, rokonainkkal, barátainkkal együtt – rögzült szakasza, amelyet ha tehetnénk, ahogy a videofelvételen lehetséges, annyiszor játszanánk, élnénk meg újra, ahányszor csak menekülni szeretnénk a jelenbõl abba a boldogító irrealitásba, ami rég szétfoszlott már, csak éppen feledhetetlen. Mindenkinek megvan a maga Katalin utcája, olykor álmodik is vele, és ha felébred, csalódottan és nyugtalanul szomorú. Ebben a könyvben azt szerettem volna megírni, hogy csak az találhatja meg visszakívánt Katalin utcáját, aki nem vétett ellene. Az író most beavatja az olvasót titkába: õ milyennek képzeli el a halál utáni életet, a túlvilágot, az élõk és holtak érintkezését és folyton változó viszonylatait, s megpróbálja körbevilágítani az etikai több mint faux pas-t, amikor szándékosan, olykor szándéktalanul, de vétkezünk. Három családot költöztettem a Katalin utcába, egy fogorvost feleségével, lányával, egy pedagógust, Irén és Blanka nevû gyerekeivel és egy õrnagyot, akinek fia van, Bálint. A három ház szomszédos, talaj tekintetében azonos egység, s a lakók barátok. Az olvasó majd látni fogja, hogyan szövõdnek és kuszálódnak össze a szoros egymás mellett élés szálai a családok életében, ki hogy viselkeódik válságos pillanatokban, s miután a regény végére elkészül az egyenleg, el is falazza a visszatérés akár álombeli lehetõségét is attól, aki nem érdemli meg: azontúl soha nem mehetnek végig a régi kövezeten, annál kevésbé, hiszen az elsõ világháború utáni környezetváltozások magát a helyszínt is megváltoztatták. Az író szívbõl reméli, aki ezt a könyvet végigolvassa, megérti érvelését, bármilyen bizarr is, azt is, hogy az elvesztett háború után új Katalin utcák létesülnek mások számára, de ezek a mások voltaképpen azonosak azokkal, akik valaha gyermekként viháncoltak vagy könnyeiket törölgették a három kertben. Csak a személyek fordulnak meg tengelyük körül, ebben a regényben, ahol a holtak úgy járnak-kelnek, mint az élõk, az olvasónak meg kell éreznie, nincs valódi halál, csak visszatérés valamibe, ahonnan egy idõre kiszálltunk és hogy az apostolnak, aki olyan megindítóan prédikált a szeretetrõl, bizony, igaza van. Az író egyik legkedvesebb gyermekét teszi le az olvasó elé, mint az ókor római polgárai, ha felemelték a csecsemõt, magukénak ismerték el. Most elindulnak a rejtelmes utca lakói, s az író az olvasótól is azt kéri: hozza haza Blankát. Mindenkit, aki helyettünk lakol addig sosem ismert paraméterek közt azért, mert elkövette helyettünk mindazt, amit mi nem mertünk, mert ahhoz is gyávák voltunk, hogy vállaljuk önmagunk negatív állóképét."

Ilona Andrews - Mágikus ​találkozás
A ​varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít. Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják. Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki aki ott él…

Jules Verne - Kétévi ​vakáció
Izgalmas ​eseménnyel kezdődik a történet: a vihar egy új-zélandi kikötőpartjától elold egy vitorláshajót, amelyen 15 fiúintézeti növendék alussza az igazak álmát. A hajón e pillanatban vétkes könnyelműségből senki más nem tartózkodik, s az orkán szédítő sebességgel ragadja prédáját a nyílt óceán felé. Mire a szerencsétlenséget felfedezik, a vitorlásnak - tizenöt fiatal utasával együtt - nyoma veszett. A hatóságok és a hozzátartozók hosszas eredménytelen kutatás után beletörődnek a változhatatlanba, de nem úgy a nyílt óceánon felriadó utasok, a gyerekek. Életösztönük feltámad s találékonyakká, ügyesekké, bátrakká teszi őket. Nem hajlandóak megadni magukat a tomboló elemeknek, s győztesekként kerülnek ki a harcból: kétheti orkán űzte hányódás után egy lakatlan földdarabon partra dobja őket az óceán. Itt folytatódik hősies és okos küzdelmük a létért: A gyors szabadulás reménye híján megszervezik életüket az ismeretlen szigeten. Másfél év után egy váratlan fordulat csillantja meg a szabadulás reményét, de a lehetőség megragadása az ifjú telepesektől egy minden eddiginél elszántabb, s immár valóságos - fegyveres - harc megvívását követeli meg. A gyerekek ezt az utolsó próbát is kiállják s kétévi kényszerű "vakáció" után visszatérnek örömmámorban úszó családjaikhoz. Verne ezt a drámai feszültséget telített, kalandos történetet eleven elbeszélő modorban mondja el. Nemes pátosszal megrajzolt gyermekhősei életre szóló, kedves ismerősei maradnak a fiatal olvasóknak.

Sophie Kinsella - Tudsz ​titkot tartani?
Emma ​épp elég katasztrófafilmet látott már… Így amikor a repülőgépe viharba kerül, azonnal tudja, le fognak zuhanni. A halál közelsége különös reakciót vált ki belőle: minden, addig féltve őrzött titkát rázúdítja a mellette ülő, jóképű, ám vadidegen férfira. Mesél neki a szüzessége elvesztéséről, a pasijáról és a szülei aranyhaláról, megosztja vele a tangákról alkotott véleményét, sőt azt is elmondja, hogy sosem volt még igazán szerelmes. Az utolsónak szánt gyónásba azonban apró hiba csúszik: a gép gond nélkül földet ér. Mikor Emma rájön, hogy földi pályafutása még nem ért véget, csak egy dolgot akar. Minél előbb hazamenni, és soha többé nem találkozni a kedves, és most már minden titkát ismerő idegennel. Az élet azonban mást tartogat számára… Imádod vagy éppen ki nem állod az Egy boltkóros naplóját? A szerző most el fogja rabolni a szívedet. Az év leghumorosabb, imádni való könyve, Sophie Kinsella tollából! Dobd fel a napod az olvasásával!

Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A ​nagy terv
A ​VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE. Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre? Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő. Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett. A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.

Elérhető példányok

Ezek a felhasználó ebben a pillanatban is elérhető könyvei. Ha egy könyvből többet tett fel, akkor az többször szerepel a listában.

Farkas Bálint - Kovács Gábor - Király István - Turóczy Attila - Kőnig Tibor - Érsek Attila - Safranka Mátyás - Fülöp Dávid - Pellek Krisztián - Kiss Balázs - Windows Azure lépésről lépésre
A felhő a következő években gyökeresen átalakítja az informatikát. A számítási és adattárolási kapacitást közműként vesszük majd igénybe, és a tényleges használat alapján fizetünk érte. Hagyományos adatközpontunkat hosztolt erőforrásokkal egészítjük vagy váltjuk ki, alkalmazásainkat nem csak saját gépeinken vagy az ügyfél szerverein futtatjuk, de online is elérhetővé tesszük. A Windows Azure a Microsoft felhőplatformja. Kulcsrakész felhő-infrastruktúrát és -platformot nyújt az üzemeltetőknek és a fejlesztőknek. Ismerős technológiákra (Windows Server, .NET) épül, támogatja a népszerű nyílt forráskódú rendszereket (Linux, PHR stb.), és együttműködik az elterjedt menedzsment- és fejlesztőeszközökkel (pl. System Center, Visual Studio, Eclipse). A Windows Azure lépésről lépésre átfogó képet ad a platform képességeiről és könnyen követhető, gyakorlatias lépé seken keresztül vezet be a használatába.

Molnár Ferenc - Egy ​gazdátlan csónak története
Molnár ​Ferenc két kisregényét tartalmazza a Millenniumi Könyvtár sorozat újabb darabja. Az 1901-ben írott Egy gazdátlan csónak történetében a századforduló szecessziós polgár- és művészvilága jelenik meg. A kisregény a tizennégy éves, lelkületében koraérett kislány, Wald Pirko első szerelmének és nővé érésének nyaráról szó. Tarkovics Endre újságíró, a nők bálványa magába bolondítja Pirkót. A férfi azonban már kétfelé is elkötelezte magát: a színésznő Melitta és a szőke, társasági nagyasszony, Waldné között vergődik. Pirko, aki felnőttesen okos, de érzelmeiben még gyermeki, ezen a nyáron - amikor beleszeret Tarkovicsba - találkozik a világ kegyetlen képmutatásával, az emberi kicsinyességgel és érzelmi sivársággal. A körülötte és benne kavargó érzelmekből bontakozik ki a századforduló erotikája: a józan polgárok földhözragadt érzelmeitől a művészvilág bohém erkölcséig. Pirko szinte öntudatlanul ringatódzik a. halálba, mert érzelmeiben megcsalatva egyedül marad, ám a világ hazugságait még a légkétségbeesettebb állapotában sem hajlandó elfogadni. A szecessziós szerelmi történetet mindvégig áthatja a szerzőre oly jellemző lírai humor, az érzelmesen érzékeny lélektaniság. A második kisregény, A gőzoszlop huszonhárom évvel később született, ezért érezhetően nosztalgikus motívumokat is tartalmaz, helyenkénti bizarr fordulatai különleges színt adnak a történetnek, amely a 'hóbortos huszárkapitányról' szól. 'Virtuozitás van ebben az írni-tudásban' - írta egykor Molnár Ferencről Babits Mihály. Ennek szellemében - a legszélesebb körben érdemes ajánlani a kötetet.

Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (8)

Ken Follett - Vadmacskák
Ken ​Follett legújabb izgalmas akcióregénye a 2. világháború idején játszódik Franciaországban a partraszállás előtti napokban. Az Angliából átdobott, női ügynökökből álló Csókacsapat nevű különítmény férfiakat megszégyenítő bátorsággal és leleményességgel harcol a náci hadi gépezet ellen... A néhány napos akció során házasságok mennek tönkre, új, viharos szerelmek lobbannak fel, és ezekből nem mindig hagyományos kapcsolatok szövődnek...

Nora Roberts - Befejezett ​szimfónia / Egy hölgy elcsábítása
_Befejezett ​szimfónia _ Az özvegy Spence Kimballt lenyűgözi Natasha Stanislaski egzotikus szépsége. Az egykori balett-táncosnőből lett játékbolt tulajdonos azonban tudatosan távol tartja magától a férfiakat. Valaki egyszer súlyos sebeet ejtett a szívén, így Spence-nek és kislányának, Fredericának egyesíteniük kell erőiket, hogy elűzzék a múlt kísérteteit. _Egy hölgy elcsábítása_ A gazdagok és szépek gondtalan életét élő Sydney Hayward átveszi nagyapai örökségét, a családi ingatlancéget, és ezzel nagy fába vágja fejszéjét. Új kötelezettségei minden energiáját igénybe veszik, nincs ideje arra, hogy magánéleti bonyodalmakkal vesződjön. Márpedig Mikhail Stanislaski egyértelműen az. Bonyodalom. A világ, amelyből érkezett gyökeresen különbözik Sydney világától, és mégis elég egyetlen érintése, hogy a lány elveszítse a fejét...

Joan D. Vinge - Cowboyok ​és űrlények
Új-Mexikói ​Terület, 1873. Egy idegen támolyog be a sivatagi kisvárosba, Absolutionba: a sivatag közepén ébredt, és semmire sem emlékszik a múltjából. Az egyetlen nyom egy rejtélyes bilincs a csuklóján. Hamarosan rájön, a városka lakói nem szívlelik az idegeneket, és amíg parancsot nem kapnak a vasöklű Dolarhyde ezredestől, egy lépés sem mernek tenni. A város rettegésben él. Absolution azonban csak akkor tudja meg, mi az igazi rettegés, amikor szörnyek törnek rá az égből. Hirtelen a kőrözött idegen lesz a városka lakóinak egyetlen reménye. A szikár és reményvesztett martalóc lassacskán emlékezni kezd, és rájön, hogy a birtokában van egy titoknak, amely esélyt adhat a városnak a földönkívüliek ellen... A Vasember rendezőjének új filmje a 2011-es nyár moziszenzációja, mely a klasszikus westernt ötvözi a sci-fivel, bámulatosan eredeti módon.

Helen Fielding - Bridget ​Jones naplója 2. - Mindjárt megőrülök!
A ​Napló ott ért véget, hogy Bridget megkapja álmai férfiját, Mark Darcyt. Bridget Jones naplójának második kötete ott kezdődik, hogy baj van: Darcy, aki időnként Bridget lakásán tölti a napot és/vagy az éjszakát, nem hajlandó mosogatni! Azonkívül – vélekednek a barátnők – bizonyára homokos is, mert egyre többet lebzsel a zsiráflábú, feneke-nincs, egyszóval férfias Rebecca körül... Persze vannak más bajok is: Bridget anyjának legújabb dilije például, hogy Kenyába rohangál szafárit látni és maszájokat fogdosni – egy ifjú kikujut magával is cipel Londonba, hogy véres kardként körbehordozza. Bridget mindezt egy thaiföldi búfelejtővel próbálja túlélni, ám olyan valódi és álkalandokba bonyolódik, hogy akár élete végéig egy thai dutyiban senyvedhetne, ha ismét meg nem jelenne a színen Mark Darcy.

Jane Matthews - Férfivezetés
A ​férfivezetés azt jelenti, tudod, mit akarsz a pasitól: jól választasz, tudod irányítani a kapcsolatotok irányát és iramát, és meg tudod a pasit tanítani arra, hogy szeretőbb és támogatóbb legyen. Lehetetlen álom? Nem, ha követed a könyvben leírt tanácsokat. Bár az ellenkezőjét hiszi, egyetlen férfi sem képes arra, hogy önmagát menedzselje. Ami fontosabb, miközben idétlenül téblábol, és persze azt hiszi, ő irányít, értékes időt és energiát fecsérelsz el azzal, hogy egyengeted az útját. Mindezt elkerülheted azzal, ha saját kezedbe veszed az irányítást. A hálószobában, a pénzügyi életben, a ház körüli munkákban és ami a legfontosabb, egy tartós, virágzó és érzelmileg támogatást nyújtó kapcsolatban nagy szükséged van a kötetben található ismeretekre és tanácsokra. A humoros, nyílt, őszinte és a dolgokat élesen láttató könyvet minden nőnek el kellene olvasnia, hogy megszerezhesse a pasit, akit akar és ott tartsa, ahol akarja.

Anna Randol - Titkos ​csók
Az ​angol Bennett Prestwood őrnagy a waterlooi győzelem után már épp felszállna a hazafelé tartó hajóra, amikor parancsot kap, hogy az utolsó megbízatása teljesítéséig védelmezzen egy kémet, aki Angliának gyűjt információkat az ellenséges török erődökről. A jóképű őrnagy kelletlenül teljesíti a parancsot, Konstantinápolyba utazik, ahol meglepetten tapasztalja, hogy nemcsak a védencét kell megóvnia a bajtól, hanem önmagát is. Nagyobb veszélyben van, mint gondolta, ugyanis ellenállhatatlan vonzalom támad benne a nő iránt. A fiatal, csinos Mari Sinclair eleinte hallani sem akar sem testőrről, sem további, életveszélyes küldetésről, őt csak a titokban zajló görög függetlenségi mozgalom érdekli. Ügyködése azonban az akasztófa felé sodorja: azokat az embereket árulja el, akiket a legjobban szeret, és akik bármikor kivégeztethetik. A rákényszerített kémkedés sem alakul szerencsésen; a törökök elfogják Prestwood őrnaggyal együtt, börtönbe zárják őket, ahol kínvallatás vár rájuk. Van viszont valami, ami erőt ad Marinak a megpróbáltatások alatt, ami életben tartja a reményt arra, hogy még nincs veszve minden: a szerelem.

Michael Blastland - Andrew Dilnot - Tigris, ​ami nincs
Bársonyos, ​barnás-sárga csíkokat látunk, és máris menekülőre fogjuk, pedig amit látunk, nem is tigris, csak ártalmatlan, gyümölcsevö tigrislepke. Gyakran előfordul, hogy a számok, a statisztikák is pontosan ilyen megtévesztők. Rögtön elhisszük valamennyit, pedig egyáltalán nem biztos, hogy tényleg a valóságot tükrözik. Ez a könyv feltárja a statisztikákban szereplő számok hátterét, és bizony sokszor kiderül: a számok nem mindig azt mutatják, amit első pillanatban gondolnánk - vagyis nincs is tigris a láthatáron. A közéleti kommunikációban egyre inkább a számok vették át a hatalmat. Ezzel a hatalommal azonban gyakran visszaélnek, és ilyenkor a számok nagyon félrevezetők lehetnek. Hogyan kell helyesen értelmezni a számokat? A Tigris, ami nincs című könyvben élményszerűen tárulnak elénk olyan élethelyzetek, amikor a "puszta" számok tartalommal telnek meg és válnak statisztikai adatokká. Az adatok pedig segítenek megismerni környezetünket és racionális döntéseket hozni. Élvezetes olvasmány mindazoknak, akik szeretik a számokat, és azoknak is, akik esetleg kevésbé vonzódnak hozzájuk, mert szinte észrevétlenül avatódnak be a számok titkába. Kötelező olvasmány minden újságírónak, gazdasági szakembernek és politikusnak, hogy egy bölcsebben irányított világban élhessünk.

E. L. James - Fifty ​Shades Darker
Daunted ​by the singular sexual tastes and dark secrets of the beautiful, tormented young entrepreneur Christian Grey, Anastasia Steele has broken off their relationship to start a new career with a Seattle publishing house. But desire for Christian still dominates her every waking thought, and when he proposes a new arrangement, Anastasia cannot resist. They rekindle their searing sensual affair, and Anastasia learns more about the harrowing past of her damaged, driven and demanding Fifty Shades. While Christian wrestles with his inner demons, Anastasia must confront the anger and envy of the women who came before her, and make the most important decision of her life.

Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

Elizabeth Gilbert - Eat, ​Pray, Love
Elizabeth ​Gilbert’s fourth and latest book – a #1 best selling memoir about the year she spent traveling around the world in search of personal restoration after a difficult divorce.

Boris Vian - Tajtékos ​napok
A ​Boris Vian - életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve "kötelező olvasmánya" az újabb és újabb ifjú generációknak. A Tajtékos napok nem csupán a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regénye" (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei - a szerelem és a zene - mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket. " Hogy vagy? - kérdezte Chick. - És te? - kérdezett vissza Colin. - Vedd le a ballonod, és gyere, nézd meg, mit csinál Nicolas. - Az új szakácsod? - Ő - felelte Colin. - A nagynénémmel cseréltem a régi szakácsomért, plusz egy kiló belga kávéért. - Jól főz? - érdeklődött Chick. - Úgy tűnik, érti a dolgát. Gouffé tanítványa. - A kalapácsos gyilkosé? - rémüldözött Chick, s kis fekete bajsza tragikusan lekonyult. - Ugyan, te tökfej, Jules Goufféé, az ismert ínyencmesteré! - Ó, tudod, kérlek! Én... - szabódott Chick - ami engem illet, én Jean-Sol Partre művein kívül nemigen olvasok semmit. Követte Colint a kőpadlós folyosón, megcirógatta az egereket, és menet közben néhány csepp napfényt tett az öngyújtójába. - Nicolas - szólt Colin belépve -, bemutatom Chick barátomat. - Jó napot kívánok, uram - mondta Nicolas. - Jó napot, Nicolas - felelte Chick. - Nincs egy unokahúga, akit Alise-nak hívnak? - De van, uram - felelte Nicolas. - Különben roppant csinos leányzó, ha meg tetszik engedni ezt a megjegyzést. - Lerí magukról, hogy egy családból valók - jelentette ki Chick. - Bár, ami a mellkasukat illeti, látok némi különbséget. - Az én mellkasom elég széles - mondta Nicolas -, az övé viszont az enyémhez képest merőleges irányban fejlett, ha az úr megengedi nekem ezt a pontosítást."

Frances Mayes - Napsütötte ​Toszkána
A ​könyv egyaránt nevezhető útleírásnak, szakácskönyvnek vagy társadalomrajznak, de leginkább regény. Frances Mayes naplószerűen beszéli el, hogy élete új párjával miként teremtettek igazi otthont a toszkánai Cortona melletti régi házban, és leltek második hazára Olaszországban. Az írónő egyszerre tudja rabul ejteni az olvasó gondolatait és érzékszerveit. A sültmalacárus, a zöldséges, a házvétel körüli hercehurca, a toszkán konyha megannyi fortélya, a pohárban megcsillanó bor ugyanolyan fontosságot kap, mint a történelmi, művészettörténeti, irodalmi kitekintés. Megjelenését követően a könyv több mint két évig folyamatosan szerepelt az amerikai bestsellerlistákon.

Nora Roberts - Morrigan ​keresztje
Egy ​több síkon, időben és térben játszódó regény ahol a vámpírok különös faja próbálja elpusztítani az emberiséget. A végső ütközetre pedig majd egy másik világban kerül sor. A csatát pedig egy vámpír, annak ikertestvére aki varázsló, egy modern kori boszorkány, az ikrek leszármazottja a 21. sz.-ból és abból a különös világból származó királylány és alakváltó unokatestvére vívják majd meg. Varázslat, mágia, szerelem és harcok. Ez mind megtalálható a trilógia köteteiben.

Ken Follett - Vadmacskák
Ken ​Follett legújabb izgalmas akcióregénye a 2. világháború idején játszódik Franciaországban a partraszállás előtti napokban. Az Angliából átdobott, női ügynökökből álló Csókacsapat nevű különítmény férfiakat megszégyenítő bátorsággal és leleményességgel harcol a náci hadi gépezet ellen... A néhány napos akció során házasságok mennek tönkre, új, viharos szerelmek lobbannak fel, és ezekből nem mindig hagyományos kapcsolatok szövődnek...

Marie-Aude Murail - Oh, ​boy!
Három ​testvér néhány órája magára maradt a világban, de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól. A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű. Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül. A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső. Különleges ismertetőjele: a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről. A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos. Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele: forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival. A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni. Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból, ahová elhelyezték őket, és családra leljenek. Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga. Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul... Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.

Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

összes (39)

Frances Mayes - Napsütötte ​Toszkána
A ​könyv egyaránt nevezhető útleírásnak, szakácskönyvnek vagy társadalomrajznak, de leginkább regény. Frances Mayes naplószerűen beszéli el, hogy élete új párjával miként teremtettek igazi otthont a toszkánai Cortona melletti régi házban, és leltek második hazára Olaszországban. Az írónő egyszerre tudja rabul ejteni az olvasó gondolatait és érzékszerveit. A sültmalacárus, a zöldséges, a házvétel körüli hercehurca, a toszkán konyha megannyi fortélya, a pohárban megcsillanó bor ugyanolyan fontosságot kap, mint a történelmi, művészettörténeti, irodalmi kitekintés. Megjelenését követően a könyv több mint két évig folyamatosan szerepelt az amerikai bestsellerlistákon.

Boris Vian - Tajtékos ​napok
A ​Boris Vian - életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve "kötelező olvasmánya" az újabb és újabb ifjú generációknak. A Tajtékos napok nem csupán a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regénye" (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei - a szerelem és a zene - mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket. " Hogy vagy? - kérdezte Chick. - És te? - kérdezett vissza Colin. - Vedd le a ballonod, és gyere, nézd meg, mit csinál Nicolas. - Az új szakácsod? - Ő - felelte Colin. - A nagynénémmel cseréltem a régi szakácsomért, plusz egy kiló belga kávéért. - Jól főz? - érdeklődött Chick. - Úgy tűnik, érti a dolgát. Gouffé tanítványa. - A kalapácsos gyilkosé? - rémüldözött Chick, s kis fekete bajsza tragikusan lekonyult. - Ugyan, te tökfej, Jules Goufféé, az ismert ínyencmesteré! - Ó, tudod, kérlek! Én... - szabódott Chick - ami engem illet, én Jean-Sol Partre művein kívül nemigen olvasok semmit. Követte Colint a kőpadlós folyosón, megcirógatta az egereket, és menet közben néhány csepp napfényt tett az öngyújtójába. - Nicolas - szólt Colin belépve -, bemutatom Chick barátomat. - Jó napot kívánok, uram - mondta Nicolas. - Jó napot, Nicolas - felelte Chick. - Nincs egy unokahúga, akit Alise-nak hívnak? - De van, uram - felelte Nicolas. - Különben roppant csinos leányzó, ha meg tetszik engedni ezt a megjegyzést. - Lerí magukról, hogy egy családból valók - jelentette ki Chick. - Bár, ami a mellkasukat illeti, látok némi különbséget. - Az én mellkasom elég széles - mondta Nicolas -, az övé viszont az enyémhez képest merőleges irányban fejlett, ha az úr megengedi nekem ezt a pontosítást."

Elizabeth Gilbert - Eat, ​Pray, Love
Elizabeth ​Gilbert’s fourth and latest book – a #1 best selling memoir about the year she spent traveling around the world in search of personal restoration after a difficult divorce.

Kiera Cass - The ​Selection - A Párválasztó
Harmincöt ​lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz küzdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna. ,,Elbűvölő, megragadó és épp a megfelelő mennyiségű izgalom van benne!" Kiersten White, New York Times

Borito-104
elérhető
127

Andy Weir - A ​marsi
AZ ​UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET. Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne. Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”. De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? „Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka „A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története." Ernest Cline, a Ready Player One szerzője Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából. Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író „Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!” Hugh Howey, New York Times bestseller szerző „Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” Steve Berry, New York Times bestseller szerző

Fehér Klára - Bezzeg ​az én időmben
"Bezzeg ​az én időmben nem csavarogtak fiúkkal a lányok." "Bezzeg..." - mondják mindenre a felnőttek. Katit azonban nem érdeklik a régi történetek, ő most tizenöt éves, most szerelmes, most akar boldog lenni. Csak az első bál éjszakáján ébred rá: 1941-et ír a naptár, amikor a történelem, a felnőttvilág bármikor elszakíthatja őt szerelmétől, akár örökre is. Fehér Klára könyve az egyik legnépszerűbb ifjúsági regény. Mi lehet a titka? Talán az, hogy egy ilyen szomorú korszakról is képes bölcs derűvel mesélni. A szeretni való szereplők, a humoros helyzetek a mai olvasó számára is közelivé, átélhetővé teszik Kati és Laci történetét.

Fazekas László - Villantó
- ​Te Csaba, ugye te szerelmes vagy a Varga Boriba? - kérdezte a Bolyos hirtelen. Mit feleljen neki? Csaba rádöbbent, hogy ő még sohasem tette fel így magának ezt a kérdést. Hülyeség! Mi az, hogy szerelmes? Természetesnek vette, hogy jóban van Borival, hiszen ez így volt, amióta csak az eszét tudja. Jó volt együtt, meg néha rossz is volt, de hogy ő szerelmes volna belé! Egy intő és egy Balatonon töltött tavaszi szünet kapcsán villant fel először Csabában és Boriban, hogy egymás iránti rokonszenvük talán több is, mint pajtásság. De amíg eljutnak idáig, többször szembe kell fordulniuk egymással és önmagukkal. Az élet bizony tizenéves korban sem mindig egyszerű!

Virág Emília - Sárkánycsalogató
Józsi, ​a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királylány kezét. Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

összes (59)

Kate Morton - Felszáll ​a köd
Mélyre ​ásni? Pezsdítő veszély! 1924, nyár: Az előkelő társaság tündöklő estélyén, egy elegáns angol udvarház parkjában, a tóparton egy fiatal költő kioltja életét. A tragédiának két tanúja van: két nővér, Hannah és Emmeline Hartford, akik ettől fogva soha többet nem beszélnek egymással. 1999, tél: A 98 esztendős Grace Bradleyt, a Riverton udvarház hajdani szolgálóját felkeresi egy fiatal rendező, aki filmre akarja vinni a költő öngyilkosságát. A Grace lelkének sötét zugaiba száműzött szellemek és emlékek előbújnak a réseken. Döbbenetes titok merül fel; valami, amiről a történelem elfelejtkezett, de amit Grace nem feledhet soha. Az első világháború sebeit viselő nyáron, és az utána következő dekadens húszas években játszódó _Felszáll a köd_ borzongató rejtély és lenyűgöző szerelmi történet elegye.

Illyana Sanara - Vadmacskák - Az utolsó rókatündér
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy árva leány egy bambuszerdő szélén - kezdődhetne távol-keleti mesénk. A japán népmesék bővelkednek csodás lényekben, tanulságos és szívmelengető történetekben. E könyv lapjain viszont találkozhatunk a szigetország mitologikus alakjaival, akik hús-vér emberekként élnek közöttünk. Ayame, a „nem éppen világszépe csaj” tetoválóművészként tengeti napjait Sapporóban, Japánban. Tündérkeresztanya híján egy jakuza keresztapával kell beérnie, aki a széltől is óvja. Natsukival, egy felkapott rockbanda énekesével a közös törzshelyükön találkozik először. Nem a legszerencsésebben sikerül megismerkedésük, és ez nem véletlen; Natsuki megrémül a lánytól: egy halálistent sodort útjába a Sors. Baljóslatot szimatolva kóbor kutya alakjában ered Ayame nyomába. Még alig érintette, még alig szívta magába az illatát, amikor be kell látnia, hogy a lány, akitől annyira rettegett, akinek léte veszélyt jelent az élőkre, valójában létezésének legfontosabb szimbólumát hordozza. Fájdalmas történet a rejtőzködésről, magányról, kínról, a lélek mélységeiben megbújó mérhetetlen vágyról.

Sarah Addison Allen - A ​csodálatos Waverley-kert
A ​magas fallal körülvett kertben, elrejtve egy kicsiny, csendes ház mögé, a legkisebb kisvárosban van egy almafa, melyről az a hír járja, hogy különleges gyümölcsöt terem. Ebben a ragyogó első regényben Sarah Addison Allen erről az elvarázsolt fáról mesél, és azokról a rendkívüli emberekről, akik a kertet gondozzák... A varázslatos Waverley-kert A Waverley család tagjai mindig is különös emberek voltak. Sajátos képességeiknek köszönhetően még szülővárosukban, az Észak-Karolina állambeli Bascomban is idegenekként kezelik őket. Még a kertjük is messze földön híres makacs almafájáról, mely jövőbelátó almákat terem, és ehető virágairól, melyek különleges hatással vannak arra, aki elfogyasztja őket. A Waverley-k generációi gondozták már ezt a kertet. Múltjuk a földjébe ivódott. Ahogyan a jövőjük is. Claire Waverley sikeres party-szerviz vállalkozást működtet: különleges növényeiből ételeket készít. Sarkantyúvirágból, ami segít megőrizni a titkokat, és árvácskából, ami szófogadóvá teszi a gyerekeket, tátikából, amitől azt reméli, sikerül elterelnie magáról szerelmes szomszédja figyelmét. Megismerkedhetünk hajlott korú nénikéjével, Evanelle-lel is, aki arról híres, hogy meglepő ajándékokat osztogat mindenkinek, melyek később hátborzongatóan hasznosnak bizonyulnak. Ők a Waverley-k utolsó leszármazottai, és persze Claire rebellis húga, Sydney, aki az első adandó alkalommal elmenekült Bascomból, magára hagyva Claire-t, ahogyan anyjuk is tette évekkel korábban. Amikor Sydney váratlanul hazatér saját kislányával, Claire csendes élete a feje tetejére áll - a védelmi vonallal együtt, melyet oly gondosan húzott meg sebezhető szíve körül. Amikor a két testvér ismét együtt él a házban, ahol felnőttek, Sydney számba veszi, mi mindent hagyott maga mögött, Claire pedig minden erejét megfeszítve próbálja begyógyítani a múlt sebeit. És a testvérek hamarosan rádöbbennek, hogy meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak az örökségükkel és egymással, ha valaha még otthon szeretnék érezni magukat Bascomban.

Jay Asher - Tizenhárom ​okom volt...
Hiába ​mondod a jövőnek, hogy STOP. Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, ...ha megnyomod a PLAY-t. Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt - gondolta -, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat... ...és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét. "Lenyűgöző első regény. Jay Asher olyan őszintén és keresetlenül meséli el a történetét, hogy a tragédiát megrázkódtatóan valódiként éljük át." - Gordon Korman "Okos, eredeti ötlet, erős hang, tökéletes adagolás. Olyan, amit nem tudsz letenni. Jay Asher kitűnő történetmesélő." - Chris Crutcher

Kollekciók