Ajax-loader

Soltesz Kata

Rate_positive 2 Rate_neutral 0 Rate_negative 0

28 napja velünk van 14 napja láttuk utoljára

Kívánságlista és stoppolások

Soltesz Kata még nem jelölt be egyetlen példányt sem, hogy elolvasná azt.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

2fogs%c3%a1g
elérhető
90

Spiró György - Fogság
Spiró ​György nagy fába vágta a fejszét, talán a legnagyobba. A dráma-, regény-, novella- és versíró szerző tizenkét éven át érlelte most megjelent regényét, mely végül közel nyolcszáz oldalasra sikeredett, miközben saját bevallása szerint sok mindent kihagyott belőle, ami még foglalkoztatta a témában. A téma a kétezer éves kereszténység, amely a nyugati civilizációt alapvetően meghatározza. Hőse az Uri nevű egyszerű, rövidlátó kisfiú, aki Krisztus megfeszítésének századában született. A kalandregénynek is beillő fejlődéstörténet az ő útján vezet végig: a római diaszpórában felcseperedett fiú különös módon tagja lesz a delegációnak, amely Pészahkor Jeruzsálembe viszi az adót, és ez a gyenge fizikumú kölyök Jeruzsálemen, Júdeán és Alexandrián keresztül vándorol, hogy aztán évek múlva visszajusson Rómába. Valahogy mindig többnek hiszik, így olyan kiváltságos helyzetekbe kerül, hogy együtt vacsorázik Pilátussal, a császárnak tolmácsol, de gyakran a legsanyarúbb számkivetettség a sorsa. Rengeteg kalandon keresztül okosodik és érik Uri, miközben az író kihasználja a lehetőséget, hogy véleményt mondjon a kis- és nagypolitikáról, a „császárváltogató korról”, amelyben semmi bizonyos nincs, csak az állandó változás és bizonytalanság, s amely a kifinomult olvasóban bizonyosan sok szempontból kísértetiesen rímel korunkra. Miközben vaskos olvasmány a Fogság, mindvégig lehengerlő humorral és bölcsességgel megírt, változékony, kalandokkal teli, gördülékeny olvasmány, amely nagyra vállalkozott, ahogy a nagy regények többsége. Hogy sikerült-e Spirónak átfogót, egyetemest alkotnia, majd eldöntik a vállalkozó szellemű olvasók.

Tom Quinn - London's ​Strangest Tales
From ​the medieval human lavatory to the one-legged escalator tester, to the monarch who showed her breasts to a visiting ambassador, _London's Strangest Tales_ is a unique collection of extraordinary stories dating back more than a thousand years. Within you will discover why part of London is built on Scottish soil, why the Bishop of Winchester owned a string of brothels, and why freemen of the City of London can still drive sheep over London Bridge and insist on being hanged with a silken rope. _London's Strangest Tales,_ your alternative guide to the capital, also unravel some of London's best kept secrets - it will tell you why at least one London church was built the wrong way round, why a poet chose to be buried bolt upright and why, for centuries, many Londoners chose to go to prison to get married!


Sikeres happolások

A felhasználónak még nincs egyetlen lezárult happolása sem.


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

2fogs%c3%a1g
elérhető
90

Spiró György - Fogság
Spiró ​György nagy fába vágta a fejszét, talán a legnagyobba. A dráma-, regény-, novella- és versíró szerző tizenkét éven át érlelte most megjelent regényét, mely végül közel nyolcszáz oldalasra sikeredett, miközben saját bevallása szerint sok mindent kihagyott belőle, ami még foglalkoztatta a témában. A téma a kétezer éves kereszténység, amely a nyugati civilizációt alapvetően meghatározza. Hőse az Uri nevű egyszerű, rövidlátó kisfiú, aki Krisztus megfeszítésének századában született. A kalandregénynek is beillő fejlődéstörténet az ő útján vezet végig: a római diaszpórában felcseperedett fiú különös módon tagja lesz a delegációnak, amely Pészahkor Jeruzsálembe viszi az adót, és ez a gyenge fizikumú kölyök Jeruzsálemen, Júdeán és Alexandrián keresztül vándorol, hogy aztán évek múlva visszajusson Rómába. Valahogy mindig többnek hiszik, így olyan kiváltságos helyzetekbe kerül, hogy együtt vacsorázik Pilátussal, a császárnak tolmácsol, de gyakran a legsanyarúbb számkivetettség a sorsa. Rengeteg kalandon keresztül okosodik és érik Uri, miközben az író kihasználja a lehetőséget, hogy véleményt mondjon a kis- és nagypolitikáról, a „császárváltogató korról”, amelyben semmi bizonyos nincs, csak az állandó változás és bizonytalanság, s amely a kifinomult olvasóban bizonyosan sok szempontból kísértetiesen rímel korunkra. Miközben vaskos olvasmány a Fogság, mindvégig lehengerlő humorral és bölcsességgel megírt, változékony, kalandokkal teli, gördülékeny olvasmány, amely nagyra vállalkozott, ahogy a nagy regények többsége. Hogy sikerült-e Spirónak átfogót, egyetemest alkotnia, majd eldöntik a vállalkozó szellemű olvasók.


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók