Ajax-loader

Tóth Dorottya

Rate_positive 8 Rate_neutral 0 Rate_negative 0

19 napja velünk van 4 napja láttuk utoljára

Badge-jomunkas

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (43)

Markus Zusak - A ​könyvtolvaj
1939, ​a náci Németország A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi. Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek. Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki. És egyszer csak hullani kezdenek a bombák. 2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében. Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.

Peter Lauster - Ki, ​ha én nem? - Hogyan legyünk önérzetesek?
Sok ​kudarc érte? Elhitették Önnel, hogy ügyetlen, buta, semmire nem jó? Elhagyta a szerelme, s ezért azt gondolja, hogy csúnya, és alkalmatlan a boldogságra? Szóval, ha végképp megrendült a bizalma önmagában, s már se élni, se szeretni, se dolgozni nincs kedve, akkor vegye elő a Ki, ha én nem? című könyvet, s meg fogja látni, hogy egyikünk sem született ügyetlennek, butának, csúnyának. Peter Lauster pszichológus bebizonyítja, hogy neveltetésünk, környezetünk, félresikerült szexuális kapcsolataink miatt alakul ki bennünk évek során a kisebbrendűségi érzés. Lauster, miután feltárja az okokat, megfelelő gyógymódokat is ajánl, melyek sikerességét az életből vett példákkal illusztrálja.

Tom Butler-Bowdon - Pszichológia ​dióhéjban - 50 pszichológiai alapmű
Emlékszik ​még, mi is a freudizmus lényege? Felidéz valamit Jung neve? Tudja-e, mi fontosat hozott az adleri pszichológia? Mindannyiunknak ismerős nagy nevek - de vajon tudjuk-e vagy emlékszünk-e még, miért fontosak? A Pszichológia dióhéjban - 50 pszichológiai alapmű - hét csoportba osztva mutatja be a tudományág jelentős hatású könyveit, ami az olvasó számára lehetővé teszi a tematikus áttekintést. S ha e kötetek ismertetésével sikerült felkelteni az érdeklődését a pszichológiai művek iránt, akkor a könyv végén található, további 50 alapművet ajánló olvasmánylista segítheti őt e kaland folytatásában.

Angster Mária - Dr. Csernus Imre - Dr. Czeizel Endre - Komlósi Piroska - Mohás Lívia - Pál Ferenc - Popper Péter - Ranschburg Jenő - Tari Annamária - Vekerdy Tamás - Családi ​boldogság, családi pokol?
Olyan ​korszakban élünk, amelyben szinte minden tradíció felbomlani látszik, az együttélés klasszikus formái – a házasság és a család – meggyengültek, az újak pedig csak sok fájdalmas próbálkozás árán alakulnak ki. Hatalmas ambíciókkal vágunk neki párkapcsolatainknak, a legjobbat és a legtöbbet szeretnénk megadni gyermekeinknek, ám amikor utolérnek a hétköznapok nehézségei és kudarcai, sokszor kiderül: sem eszközökkel, sem energiatartalékokkal nem rendelkezünk, hogy a felszínen tartsuk magánéletünk süllyedő hajóját. Korunk emberében ezért egyszerre van jelen a hagyományos kapcsolatformák iránt érzett, mély kiábrándultság, valamint a biztonság, a rendezettség és a harmónia iránti óriási vágy. A Mesterkurzus legújabb tanulmánykötetének kiváló szerzői – akik között van pszichológus, pszichiáter, orvos-genetikus és pap is – a családi együttélés modern problémáit veszik górcső alá, és igyekeznek választ adni arra a kérdésre, hogy a folyamatosan változó körülmények között miként teremthetünk mégis stabil és meghitt kapcsolatot a hozzánk legközelebb állókkal.

Kárpáti Kamil - Hogyan ​kezdődik a szerelem?
Az ​idén 80 éves Kárpáti Kamil a 90-es évek elején a Móra Kiadónak írta lírai-humoros két kisregényét arról, hogy vajon a szerelem, az első szerelem mennyire változtat meg bennünket, s mindebből mi (mint az érintettek) a környezetünk, barátaink mit vesznek észre...

Melvin Burgess - Nem ​mondod!
Dino ​a legjobb srác a suliban, mindenki odavan érte, csak éppen Jackie-nek, a suli koronázatlan királynőjének nem kell. Vagy mégis? Dino nem adja fel a küzdelmet, hogy megszerezze Jackie-t, miközben más problémákkal is meg kell küzdenie: válófélben lévő szülők, bosszúra éhes partitündérek nehezítik a pályát. Bennek, Dino legjobb barátjának sem könnyű az élete; az iskola fiatal és csinos tanárnőjének a szeretője, ami maga a mennyország. Hamarosan azonban pokollá válik az élete, amikor Ben rájön, hogy a kapcsolatból nincs kiszállás... Na és persze ott van még Jonathon is, a triumvirátus harmadik tagja, akinek újdonsült barátnője - khm, hogy is mondjuk? - egy kicsit duci. Innentől kezdve Jonathon örökös csipkelődés tárgya, s helyzetét egy képzelt "péniszrák" sem könnyíti meg. Ebben a könyvben minden benne van, ami a kamaszkort jellemzi: fergeteges humor, lelki gyötrődés, testi vágy, barátság és szerelem. Minden szituációban a ráismerés örömét érzi az olvasó, miközben közhelyeknek nyoma sincs a történetben.

Kövesi Péter - Nem ​leszek nemecsek!!!
Tizenéves ​fiataloknak íródott Kövesi Péter új könyve, amely a szerző szerint meglehetősen szemtelen és tiszteletlen - vagyis éppen olyan, mint a megcélzott korosztály, akik most kezdik keresni önmagukat, helyüket a felnőttek világában. A felnőttek, szülők, tanárok elsősorban azt várják a tinédzsertől, hogy jó gyerek legyen. Pedig ő már nem gyerek, legalábbis nem annak érzi magát. És egyáltalán, mit jelent, és hogyan is kell jónak lenni? Mint Nyilas Misi vagy mint a kis Nemecsek Ernő, aki bele is halt abba, hogy jó legyen? Ezek a magatartásminták mára idejétmúltak lettek. „Légy jó mindhalálig” - tanácsolja az író -, „de ne vidd túlzásba!” Hogyan lehet valaki önmaga a sztárok és reklámok által manipulált, hazug világban? Hogyan lehet boldog és sikeres az ember az amerikai álomgyárak közhelyes sikerreceptjei nélkül is?

941222
elérhető
13

Joss Stirling - Misty
Misty ​egy egyszemélyes katasztrófa sújtotta övezet. Savant képességének ,,hála" egyszerűen képtelen hazudni, kényszeres igazmondása miatt viszont folyton zűrös helyzetekbe keveredik, bármerre is jár. Így amikor a jóképű, magabiztos, és hihetetlenül vonzó Alexszel hozza össze a sors, Misty rögtön megfogadja, hogy inkább a közelébe sem megy. Hiszen hogy is lehetne az övé valaki, aki ilyen tökéletes? Ám a savant közösség mindennapjaira sötét árnyék vetül - egy sorozatgyilkos leselkedik a különleges képességű fiatalokra. Közülük egy pedig hamarosan élet-halál peremére kerül majd... vagy azon is túlra. A nagysikerű Lélektársak-sorozatból megismert savantok az eddigieknél is izgalmasabb kalandokba keverednek Joss Stirling izgalmas, humorral átszőtt regényében.

Joss Stirling - Lélektársak ​- Crystal
Még ​több kaland, még több szerelem - a Lélektársak-trilógia befejező része végre magyarul is! Crystal Brook a család fekete bárányának számított; senki sem vette észre, hogy neki is savant képességei vannak. Eddig... Mikor nővérével, Diamonddal Denverbe utaznak, egy véletlen folytán megismerkednek a nagyon dögös és lehengerlő Benedict testvérekkel. Diamond egy pillanat alatt fülig szerelmes lesz, és hamarosan jegygyűrű csillog az ujján. Crystalt azonban nemcsak, hogy nem hatja meg a fiúk sármja, de úgy érzi, Xav Benedictnél idegesítőbb fickóval nem találkozott még az életben. Diamond esküvőjét Olaszországban, Velencében tartják; itt gyűlik össze a két család. Közös ellenségük végre elérkezettnek látja az időt a támadásra. Crystalnek és Xavnek össze kell fognia, ha meg akarják védeni szeretteiket és megfejteni egy rég elfeledett titkot.

Joss Stirling - Lélektársak ​- Phoenix
A ​tizenhét éves Phoenix egy bűnözőkből álló savant banda tagja Londonban. Phoenix különleges adottsága, hogy képes mások agyát blokkolni, az időt "lefagyasztani". Ezt a képességét zsebtolvajként kamatoztatja, amíg nem találkozik Yves Benedicttel. A fiúról azonban hamar kiderül, hogy nem csupán egy célpont ...Ő a lélektársa, de az egymásra találás ezúttal sem egyszerű, mert a Közösség a hatalmában tartja Phoenix múltját, és a jövőjét is magának követeli. Vajon ők az erősebbek vagy a fiatalok közti kapocs? Természetfeletti képességek, szövevényes kalandok, szerelem - a Lélektársak trilógia második része végre magyarul is!

Covers_446146
elérhető
6

Joss Stirling - Summer
Túlélhet-e ​a szerelem titkok és hazugságok közt? Summer életére szörnyű árnyék borul. Elszívja az erejét, irányítja a tetteit, és azzal fenyeget, hogy a jövőjét is tönkreteszi. Egy kockázatos küldetés ideiglenes szabadulással kecsegtet. Summernek a telepatikus képessége segítségével kell megtalálnia a célpontot, és kiderítenie az igazságot. Hal Robinson katona. Semmi sem téríti el a céljától. Győztes típus. Ám amikor összetalálkozik Summerrel, életének eddigi fontossági sorrendje lassan megváltozik. Bízniuk kell egymásban, ha meg akarják védeni a savantok közösségét. De vajon a saját titkaik nem állnak-e a boldogulásuk útjába? A Lélektársak-sorozat ezzel a kötettel lett teljes.

Dr. Henry Cloud - Dr. John Townsend - Dave Carden - Earl Henslin - Alice Brawand - Családfánk ​titkai
A ​gyerekkorunkban a családunkban elsajátított magatartási és kapcsolati minták személyiségünk részévé válnak, és egész életünket végigkísérik. A káros minták akár nemzedékeken át hagyományozódnak kifejtve romboló hatásukat az újabb és újabb generációk életében. Többnyire ez áll a család felbomlása, a lelki sérülések, a szenvedélybetegség vagy a családon belüli bántalmazás hátterében. Ám nem szükségszerű, hogy megismételjük elődeink hibáit. A könyv pszichológus, illetve lelkipásztor szerzői terapeutaként szerzett tapasztalataik alapján állítják, hogy a káros minták megváltoztathatók, és az érzelmi sérülések gyógyíthatók. Terápiás gyakorlatuk mellett a Biblia évezredes bölcsességéből merítve vizsgálják, hogyan ismerhetjük fel azokat a családunkban elsajátított viselkedési és kapcsolati mintákat, amelyek negatívan hatnak az életünkben, ha nem változtatunk rajtuk. Könyvükből megtudhatjuk, mit tehetünk azért, hogy a diszfunkcionális működési módokat átdolgozva egészséges mintákat alakítsunk ki, és adjunk tovább gyermekeinknek.


Elérhető példányok

Ezek a felhasználó ebben a pillanatban is elérhető könyvei. Ha egy könyvből többet tett fel, akkor az többször szerepel a listában.

összes (40)

Covers_433362
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Csipkerózsika ​/ A mézeskalács emberke
A ​gyönyörűen illusztrált mesekönyv két klasszikus mesét tartalmaz.

F. Horváth Ilona - Vendégváró falatok
Egy jó szakácskönyvet onnan lehet felismerni, hogy minden alkalomra - legyen az többfogásos ünnepi ebéd, váratlan vendég vagy hétköznapi vacsora - használható recepteket ajánl. F. Horváth Ilona receptjeit ezért úgy állítottuk össze, hogy kezdő háziasszonyok, vállalkozó szellemű férfiak és gyakorlott szakácsok is egyaránt hasznosan forgathassák. Szakácskönyvünk az ételek elkészítését egyszerűen, lépésről-lépésre mutatja be, mellette pedig feltünteti a kalóriaértéket, az elkészítéshez szükséges időt, és azt, hogy mennyire terheli meg a pénztárcát. Így az olvasó könnyedén kiválaszthatja az ízlésének, tudásának és az alkalomnak leginkább megfelelő ételt.

V. Vlagyimirov - L. Szuszlov - Az ​Abwehr ügynöke
Hosszú ​évek, sőt évtizedek is eltelnek, amíg a láthatatlan front, a hírszerzés egy-egy hőse előlép a névtelenség homályából. Rájuk, hírszerzőkre is illenek Julius Fučik szavai: "Egy napon ama múlt lesz, nagy időkről fognak beszélni, névtelen hősökről, akik történelmet csináltak. Szeretném, ha tudnátok: ezek a hősök nem voltak névtelenek. Emberek voltak, akiknek volt nevük, volt arcuk, voltak vágyaik és reményeik." Ha most elővennénk hősünknek a szovjet elhárításnál levő személyi lapját, ezt olvashatnánk rajta: Mokij Gyemjanovics Karascsenko, csekista főhadnagy. A háború első napjaiban német fogságba esett. Az Abwehr beszervezte hírszerzőjének. Amikor első ízben átdobták a fronton, jelentkezett a szovjet elhárításnál, értékes adatokat vitt magával. Előléptették századossá és feladattal visszaküldték a németekhez. Megbízatása kiváló teljesítéséért két magas kitüntetést kapott. A németeknél lévő személyi lapján pedig ezt találnánk: Nyikulij Nyikolaj Konsztantyinovics, a Vörös Hadsereg egykori századosa, az Abwehr egyik legügyesebb, leghasználhatóbb ügynöke. Feladatai kiváló teljesítéséért megkapta a "Bronzérem kardokkal" kitüntetést. A szerzők a tényekhez szigorúan ragaszkodva írták meg a ma is élő Karascsenko tetteinek krónikáját, amely izgalmasságban, fordulatoságban felveszi a versenyt a fantázia szülte kémregényekkel.

F. Horváth Ilona - Aprósütemények
Egy jó szakácskönyvet onnan lehet felismerni, hogy minden alkalomra - legyen az többfogásos ünnepi ebéd, váratlan vendég vagy hétköznapi vacsora - használható recepteket ajánl. F. Horváth Ilona receptjeit ezért úgy állítottuk össze, hogy kezdő háziasszonyok, vállalkozó szellemű férfiak és gyakorlott szakácsok is egyaránt hasznosan forgathassák. Szakácskönyvünk az ételek elkészítését egyszerűen, lépésről-lépésre mutatja be, mellette pedig feltünteti a kalóriaértéket, az elkészítéshez szükséges időt, és azt, hogy mennyire terheli meg a pénztárcát. Így az olvasó könnyedén kiválaszthatja az ízlésének, tudásának és az alkalomnak leginkább megfelelő ételt.

Patrick A. Davis - A ​tábornok
Brutális ​kegyetlenséggel meggyilkolják Watkins tábornokot, a légierő vezérkari főnökét. A magasrangú katonatiszt csak néhány napja tért vissza Vietnamból, ahol azért járt, hogy saját szemével győződjön meg arról: Vietnamban már nincsenek amerikai hadifoglyok. Mindeközben folyik a vita a Kongresszusban Vietnam hivatalos elismeréséről, az amerikai-vietnami kapcsolatok normalizálásáról. A nagytekintélyű tábornok - egykor vietnami veterán, aki maga is megjárta a hadifogolytáborokat - véleménye komoly súllyal esett volna latba. A nagy erővel meginduló nyomozásban részt vesz a légierő Különleges Nyomozati Osztályának tisztje, Jensen alezredes. Nem sokkal később újabb gyilkosság történik, az áldozat ezúttal egy vietnami bevándorló. Ez megerősíti Jensen gyanúját: a tábornok meggyilkolása mindenképpen összefüggésben van a vietnami úttal. Hamarosan akad egy szemtanú, aki pontos személyleírást ad a tettesről. Csakhogy alig valamivel később már a szemtanú sincs az élők sorában. Ahogy halad előre a nyomozás, Jensen alezredesnek egyre kevesebb kétsége lehet afelől, hogy a szálak a katonai vezetés felső köréhez, sőt talán a Fehér Házhoz vezetnek... Jensen számára már nemcsak a gyilkos kézre kerítése a tét, a karrierje, sőt az élete is veszélyben forog. Vajon mit tudhatott meg a tábornok Vietnamban? Az ott tapasztaltak alapján vajon támogatta volna az amerikai elnök abbéli törekvéseit, hogy az Amerikai Egyesült Államok hivatalosan ismerje el Vietnamot? És ami valószínűleg a legfontosabb: mi is történt valójában közel harminc évvel ezelőtt a Cao Dinh-nél felállított hadifogolytáborban? A jelek szerint túl sokan érdekeltek abban, hogy ne derüljön ki az igazság... A tábornok, Patrick A. Davis regénye váratlan fordulatokat tartogató igazi, vérbeli krimi.

F. Horváth Ilona - Burgonyás ​ételek
A ​burgonya a magyar konyha egyik legkedveltebb alkotóeleme. Számtalan hagyományos, hétköznapi étel készíthető belőle, ilyen például a paprikás krumpli, a krumplis tészta, a burgonyaleves vagy a burgonyafőzelék, de különleges alkalmakra is kitűnő fogások alapjául szolgálhat (krokett, burgonyafánk, gnocchi). Használhat juk levesekbe, főzelékekbe, olajban vagy zsírban sütve, húsételekhez köretként és tészták alkotórészeként egyaránt. Változaros felhasználhatósága mellett érdemei közé tartozik magas szénhidráttartalma, valamint jelentős C-vitamin, kálium- és fehérjetartalma. Könnyen emészthető, és megfelelő tárolással sokáig eltartható. Könyvünk F. Horváth Ilona receptjei nyomán a burgonyás ételek elkészítését lépésről lépésre, nehézségi fokuk, áruk és kalóriaértékük megjelölése mellett mutatja be. Ezért nemcsak kezdő háziasszonyoknak nyújt útmutatást, de profi szakácsok is bátran ollózhatnak belőle.

F. Horváth Ilona - Ünnepi ​ételek
Egy ​jó szakácskönyvet onnan lehet felismerni, hogy minden alkalomra - legyen az többfogásos ünnepi ebéd, váratlan vendég vagy hétköznapi vacsora - használható recepteket ajánl. F. Horváth Ilona receptjeit ezért úgy állítottuk össze, hogy kezdő háziasszonyok, vállalkozó szellemű férfiak és gyakorlott szakácsok is egyaránt hasznosan forgathassák. Szakácskönyvünk az ételek elkészítését egyszerűen, lépésről-lépésre mutatja be, mellette pedig feltünteti a kalóriaértéket, az elkészítéshez szükséges időt, és azt, hogy mennyire terheli meg a pénztárcát. Így az olvasó könnyedén kiválaszthatja az ízlésének, tudásának és az alkalomnak leginkább megfelelő ételt.

F. Horváth Ilona - Wellness ​ételek
Egy ​jó szakácskönyvet onnan lehet felismerni, hogy minden alkalomra - legyen az többfogásos ünnepi ebéd, váratlan vendég vagy hétköznapi vacsora - használható recepteket ajánl. F. Horváth Ilona receptjeit ezért úgy állítottuk össze, hogy kezdő háziasszonyok, vállalkozó szellemű férfiak és gyakorlott szakácsok is egyaránt hasznosan forgathassák. Szakácskönyvünk az ételek elkészítését egyszerűen, lépésről-lépésre mutatja be, mellette pedig feltünteti a kalóriaértéket, az elkészítéshez szükséges időt, és azt, hogy mennyire terheli meg a pénztárcát. Így az olvasó könnyedén kiválaszthatja az ízlésének, tudásának és az alkalomnak leginkább megfelelő ételt.

Geoffrey McSkimming - Cairo ​Jim és a Szfinx titokzatos sírkamrája
Amikor ​ez a világszerte ismert régész, és csak sokkal szűkebb körben elismert költő, Cairo Jim, valamint barátai, Doris, az arapapagáj, Brenda, a csodálatos púpos, valamint Jocelyn Osgood rábukkan "az évszázad felfedezésére", új ellenség tűnik fel a színen, akinek egyetlen célja, hogy rossz hírbe keverje Jimet, és megfossza nehezen kivívott elismertségétől...

1-4ccdd7ecd5
Igazi ​magyar ételek Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Igazi ​magyar ételek
A ​könyvben sok százféle jól ismert, és a feledés homályába tűnt étel elkészítési módját közöljük. Hasznos útmutatót adunk és számos konyhai mesterfogást mutatunk a sütést-főzést kedvelőknek.

Covers_59178
elérhető
6

Glenn Meade - Brandenburg
Paraguayban ​brutálisan meggyilkolnak egy fiatal újságírót. Németországban élő unokanővére, Erica Kranz a strassburg-i székhelyű nyugat-európai ügynökséghez, a DSE-hez fordul segítségért. A szervezet Joseph Volkmant bízza meg az ügy földerítésével. A szálak egy elhagyatott paraguayi birtokra vezetnek, ahol félig elégett fotóra bukkannak, amelyen egy fiatal lány látható. A lány partnerének képe a tűz martaléka lett, csak annyit látni, hogy a férfi karján a náci elitalakulat a Leibstandarte SS horogkeresztes szalagja van. A nyomok visszahozzák a férfit és a lányt Európába. Rengeteg erőfeszítés árán kiderítik, ki az 1931-ben készült képen látható nő. Mi köze van a Paraguayban szőtt összeesküvésnek a nőhöz? Ki az a férfi, akinek igazi kilétét az összeesküvők gyilkosságok árán is meg akarják óvni a nyilvánosságtól? A végkifejlet egy neonáci összeesküvés, amelynek minden részletét szinte óramű pontossággal kidolgozták. Sikerül-e karácsony éjjelén a számos helyszínen összehangoltan zajló puccskísérletet elfojtani, vagy pedig Németországban ötven évvel visszaforgatják a történelem kerekét? Glenn Meade könyve korántsem az előre megjósolt válaszokat adja a kérdésekre. A műfaj legjobbjaival vetélkedő regénye az utolsó lapig letehetetlen olvasmány, amely - hasonlóan az eddig megjelent könyveihez -, a Hófarkas-hoz és a Szakkara Homokjá-hoz - ezúttal is tisztázatlan történelmi tények továbbgondolására épül.

Benedek Elek - Szélike ​királykisasszony
„Volt ​Tündérország királyának egy gyönyörűséges szép leánya, akinél szebbet a világ nem látott, s aki olyan sebesen tudott szaladni, mint a szél. Nem is volt más az ő neve: Szélike királykisasszony. Egyszer kihirdetteti a király az országban, még azon is túl, hogy annak adja leányát, aki a futásban elhagyja: de úgy próbáljon szerencsét akárki, hogy ha leányát el nem tudja hagyni, karóba kerül a feje. Hiszen próbáltak szerencsét királyfik, hercegek, grófok, bárók s válogatott cigánylegények, de karóba is került a feje valamennyinek…" A mese további részéből megtudhatjuk, hogy János királyúrfi hetedhét országon át vándorol azért, hogy megkaphassa Szélike királykisasszony kezét. Útja során öt barátra tesz szert, akik különleges képességekkel rendelkeznek, melyekre szükségük is lesz a feladat megoldásához, Szélike legyőzéséhez. "A nagy mesemondó", Benedek Elek generációkon át öröklődő meséiből készült válogatás összesen harminchat mesét tartalmaz, mely híven tükrözi a nép ügyességét, jó kedélyét, s mindezt Benedek Elek a maga eleven és tréfás elbeszélő modorában közvetíti a gyermekolvasók számára.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (9)

Gams Judit - Salamon András - Az ​éjszaka a vadaké
Az ​Egyenlítőtől a Kalahári sivatagig tartott az a közel 15 ezer kilométeres út, amelyet a könyv szerzői három hónap alatt egy szovjet terepjáróval tettek meg. Elsősorban az afrikai természet szépségei, a páratlan vadállomány, a bennszülöttek szokásai, a törzsi hagyományok vonzották őket. Kíváncsiak voltak arra, hogy a civilizáció mennyire hagyta érintetlenül a kontinens keleti és déli részét, élnek-e ma is a hiedelmek, dívik-e még a varázslat Afrika földjén? Könyvük szubjektív élményeken alapszik, nem tudományos igénnyel íródott. Színesen, izgalmasan mesélnek a többi között a vadállatokkal megesett kalandjaikról, a maszáj harcosokról, a lenyűgöző Kilimandzsáróról, a Viktória vízesésről, a Kalahári pokláról, egy lidérces éjszakáról...

Ismeretlen szerző - Walt ​Disney - Arielle és Ficánka kincset keres
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jakob Grimm - Wilhelm Grimm - Benedek Elek - Jean de La Fontaine - Állatmesék
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Vinkó József - Az ​ember harmadik bőre
A ​kötet minden egyes darabja önmagában is élvezetes olvasmány, ám a 17 riport együttese ennél többet is ad: bepillantást enged a XX. század végének gondolkodásmódját és kultúráját meghatározó író-, és művészegyéniségek alkotáslélektani problémáiba éppúgy, mint magánéletébe, s akaratlanul is tükrözi a századvég szellemi erjedését.

Ursula K. Le Guin - A ​Szigetvilág varázslója
Óceánföld ​és Gont sziget helyét hiába is keresnénk a megsárgult középkori pergameneken, hiszen egyike azoknak a csodálatos és tűnékeny képzeletbeli tájaknak, melyek csak az írók és az újraálmodott középkori mítoszok képzeletvilágában léteznek. Le Guin talányos történetének középpontjában egy falusi bronzkovács fiának a sorsa áll, akit barátai csak Hókának becéznek, s akinek korán felfedezik mágikus képességeit, de ő nyers és pallérozatlan, titokzatos erejét már nem csupán gyerekes játékokra szeretné felhasználni. Így kerül az egyszerű halandók által megközelíthetetlen kútfői mágusiskolába, ahol viszont éppen alacsony származása miatt számos megaláztatást kell elszenvednie a könnyedén sziporkázó, látványos varázsmutatványokra képes főúri csemetékkel szemben. Hogy tehetségét és erejét bizonyítsa, vakmerő bátorsággal egy olyan varázslatba kezd, mely a fiatal nővérek számára szigorúan tiltott. A fiú, akit később Karvaly néven ismer meg az egész Szigetvilág, megidézi az árnyat, mely ettől a pillanattól elszabadul, és nincs az a varázsló, aki meg merne vele küzdeni. Karvalyt egész ifjú életén át üldözi ez az arcát soha fel nem fedő lény, s később súlyos árat kell fizetnie azért, hogy megtudja, ki is ez a félelmetes erő.

Grandpierre K. Endre - Aranykincsek ​hulltak a Hargitára
Ez ​a könyv egy új sorozat, a Magyar titkok első kötete. Őseredetünkről mond merőben új dolgokat. Meghökkentőket is legtöbbünknek, hiszen az elmúlt évtizedekben mást tanultunk-tanítottak az iskolában. Nem ábrándos elképzelésről van szó, hanem az írott források és a történelmi tények elemzéséről és egybevetéséről - több évtizedes kutatómunka alapján. A Magyar titkok következő kötete Mátyás király titokzatos haláláról szól, egészen új megvilágításban láttatva az egykori dolgokat; ugyancsak megalapozott vizsgálódásokra építve.

A. J. Cronin - Réztábla ​a kapu alatt
Archibald ​Joseph Cronin nevét régóta ismeri a magyar olvasó. A harmincas években divatos orvosregényének legsikeresebb művelőjének kilenc könyve jelent meg nálunk 1934 után. Bizonyára sokan emlékeznek még A Kalapkirály-ra, a Három szerelem-re vagy az Egy orvos újtá-ra. Cronin maga is orvos volt - katonaorvos, hajóorvos, majd bányaorvos, utóbbi minőségében éppen Walesben, ahol a Réztábla a kapu alatt egy része is játszódik. E kétségkívül leghíresebb regényének főszereplője, dr. Adrew Manson, friss dimpomával a zsebében érkezik Skóciából a walesi bányavidékre. Hamar ráébred, hogy elméleti képzettsége veszélyesebb, mintha teljesen tudatlan volna, ezért igyekszik minél több tapasztalatot szerezni s a gyakorlatból tanulni, hogy igazán jó és hasznos orvos váljék belőle. Segítségére van ebben áldozatos felesége és egy hányatott sorsú kollégája is. Hét esztendővel később Londoban találjuk - ahol megszédíti az anyagi gyarapodás lehetősége. Amit eddig elkerült, holott megkönnyítette volna helyzetét: feladja az elveit. Türelmesen hallgatja a gazdag hipochondereket, és észre sem veszi, hogy a valódi betegek számára már nincs ideje. A jómód felé vezető erkölcsi züllés útján egy tragédia állítja meg. De idejében-e? Minden idők egyik legsikeresebb bestsellerét veheti - ismét - kezébe a magyar közönség.

Susanne Keller - Szerelem ​és más félreértések
Alex ​a vonaton megismerkedik egy helyes sráccal, Silvannel. Csak ne szállna le olyan hamar! A lány élete amúgy épp ekkortájt jut holtpontra: a szülei Chilébe utaznak, mert a faterja ott kapott állást, a barátnője meg elköltözött... Alexet és Silvant később újra összehozza a véletten, a srác ugyanis Alex unokatestvérének a bandájában játszik. A kérdés már csak az, hogy ki az az "Aline", akiről mindenki beszél? Alexnak nincs kedve ezen filózni. Főleg, mióta azt a fantasztikus nyári délutánt együtt töltötte Sitvannel a tónál...


Sikeres happolások

A felhasználónak még nincs egyetlen lezárult happolása sem.


Saját könyvtárban

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók