Ajax-loader

Bodnár Alexandra

Rate_positive 32 Rate_neutral 0 Rate_negative 0

1667 napja velünk van 6 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Rukkaracsony_300 Badge-jomunkas Badge-onkentes

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (409)

Martin Buber - Haszid ​történetek
A ​haszid mozgalom lényegéhez tartozik, hogy a hívek történeteket mesélnek egymásnak közösségük vezetőiről, a caddikokról. Nagy dolgok tanúi és résztvevői voltak, természetes hát, hogy beszámolnak a történtekről. Az elbeszélés több, mint a puszta beszéd, hiszen általa tényként adják tovább az eseményeket a következő nemzedéknek, sőt az elbeszélés maga is történés, és a szent cselekedet magasztosságával rendelkezik. E könyv egy legendaszerű valóságba szeretné elkalauzolni olvasóját.

Ranschburg Jenő - Félelem, ​harag, agresszió
Ranschburg ​Jenő szemléletformáló könyve már az első kiadáskor nagy sikert aratott, a későbbiek során valósággal alapművé vált. A pedagógusok és a művelt nagyközönség érdeklődése nem csökkent iránta, olyannyira nem, hogy ezúttal már nyolcadik kiadásban tehetjük közzé. Értő olvasói nem csupán a címben jelzett - önmagában is igen gazdag - kérdéskört követhetik nyomon, hanem bepillantást nyernek a pszichikum kibontakozásának általánosabb törvényszerűségeibe is. Az első kiadás óta napvilágot látott szakirodalom válogatott bibliográfiája egészíti ki az eredeti szöveget.

Bagdy Emőke - Pszichofitness
Ez ​a vademecum ("gyere velem") könyv a kíváncsiak és vállalkozó kedvűek számára született. Azoknak, akik szeretnék megismerni saját lelki működéseik titokzatos világát. De nem öncélúan. Szeretnének e tudás által olyan lehetőségekhez és készségekhez jutni, amellyel elősegítik testi-lelki egészségük megőrzését, jó közérzetük, fizikai fittségük, lelki egyensúlyuk fenntartását. Azokhoz is szól ez a könyv, akik hajszoltak, fáradtak, kimerültek, szomorúak, kisebb-nagyobb "ideges tünetekkel" bajlódnak, esetleg valamilyen tesi működészavar már előállott náluk.

Lolita
elérhető
187

Vladimir Nabokov - Lolita
Sokféle ​pletyka és félreértés övezi a nálunk jobbára csak hallomásból ismert Vladimir Nabokovot és híres-hírhedt regényét, a Lolitá-t. E nevezetes könyv éppúgy végigjárta a maga kálváriáját, mint századunk más jelentős, a pornográfia vádjával illetett regénye, például Lawrence Lady Chatterley-je, vagy Joyce Ulysses-e. A félreértések legfőbb forrása a regény eseménytörténete. A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga - Humbertnél nem kevésbé perverz - vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. Ez a hihetetlenül gazdag, irodalmi allúziókkal, utalásokkal, már-már rejtvényekkel átszőtt mű azonban sokkal több egy szerelmi-szexuális kapcsolat taglalásánál: ízig-vérig művészregény, amely metaforikus áttétellel művészet és élet, alkotói képzelet és nyers életanyag, művész és polgár viszonyát, azaz egy jellegzetesen huszadik századi témát dolgoz fel egy esztétikai életszemlélet jegyében.

Edith Eva Eger - A ​döntés
"Abban ​szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene. Segíteni szeretnék abban, hogy átéljék, mit jelent megszabadulni a múltjuktól, a kudarcaiktól és a félelmeiktől, a dühüktől és a botlásaiktól, a megbánásaiktól és a feloldatlan fájdalmaiktól -, hogy átélhessék azt a szabadságot, amelyben az életet teljes, gazdag, ünnepi mivoltában élvezhetik. Nem választhatunk fájdalom nélküli életet. De választhatjuk azt, hogy szabadok leszünk, megszökünk a múltunk elől, akármi történjék is, és megragadjuk a lehetségest." Dr. Edith Eva Eger A magyar származású dr. Edith Eva Egert 1944-ben családjával együtt a nácik haláltáborába, Auschwitzba deportálták. Ma klinikai pszichológus a kaliforniai La Jollában, illetve a Kaliforniai Egyetem oktatója San Diegóban. Emellett az amerikai hadsereg és haditengerészet tanácsadójaként tűrőképességi tréningeket tart és segíti a katonákat a poszttraumás stressz legyőzésében. Számos tévéműsorban szerepelt, többek közt az Oprah Winfrey Show-ban, illetve a CNN különkiadásában, amely az auschwitzi tábor felszabadításának hetvenedik évfordulójára készült. Ezen kívül főszereplője volt a holland nemzeti televízió holokausztról forgatott dokumentumfilmjének is. Rendszeresen tart előadásokat az Egyesült Államokban és külföldön. Dr. Edith Eva Eger tizenhat éves volt, amikor a nácik megérkeztek magyarországi szülővárosába, Kassára, és családjával együtt Auschwitzba hurcolták. Szüleit a hírhedt náci orvos, Joseph Mengele küldte gázkamrába, aki később arra kérte Edithet, hogy táncolja el a Kék Duna keringőt - jutalmul egy vekni kenyeret kapott. Edith a nővérével együtt túlélte a borzalmakat, és úgy döntött, megbocsát fogva tartóinak, és mindennap élvezi az életet. Évekkel a kiszabadulását követően egyetemre ment és pszichológusnak tanult, ma pedig többek között bántalmazott nőknek, poszttraumás stresszel, függőséggel vagy gyásszal küszködőknek segít. A döntés egyszerre memoár és útmutató, melynek célja, hogy mindannyiunknak segítsen kiszabadulni saját elménk börtönéből. Dr. Eger műve reményt és lehetőséget ad mindazoknak, akik meg akarnak szabadulni a fájdalomtól és a szenvedéstől. Akár rossz házasság, mérgező család vagy gyűlölt munkahely börtönében sínylődnek, akár önmagukat korlátozó hiedelmek szögesdrótja tartja őket fogva a saját elméjükben, ez a könyv arra tanít, hogy a körülményektől függetlenül dönthetünk úgy, hogy az örömöt és a szabadságot választjuk.

Alice Miller - A ​test kiáltása
Az ​emberiség történetének egyetemes, ősi parancsa, hogy tiszteljük és szeressük a szüleinket. Ám ha valaki annak ellenére akarja követni ezt a parancsot, hogy a szülei egykor elhanyagolták, bántalmazták vagy kihasználták őt, csak akkor tud eleget tenni ennek, ha elfojtja a saját igazi érzéseit - a test pedig komoly betegségekkel lázad fel e lelki öncsonkítás ellen. Alice Miller pszichoanalitikus, A tehetséges gyermek drámája című kötet szerzője ebben a könyvében részletesen elemzi azt a konfliktust, amely egyfelől az érzéseink és a testünk által felfogott dolgok, másfelől aközött húzódik, amit érezni szeretnénk, hogy megfeleljünk az erkölcsi normáknak, amelyeket régen magunkévá tettünk. Miller megvizsgálja a világirodalom nagyjainak - többek között Franz Kafka, Virginia Woolf, Arthur Rimbaud, Marcel Proust és James Joyce - életútját, kapcsolatot keresve és találva e nagy alkotók gyermekkori szenvedései és felnőttkori testi-lelki betegségei között. Megkérdőjelezi a bántalmazó szülőkkel való kapcsolatra irányuló társadalmi elvárásokat, és arra biztatja az olvasókat, hogy fedezzék fel gyermekkoruk igaz történetét.

Alice Miller - Kezdetben ​volt a nevelés
Ezt ​a könyvet rendkívül nagyhatású pszichológus írta: a pedagógiáról, a lehető legszélesebb értelemben vett nevelésről, melynek alaphelyzete általánosan emberi (és nem kimondottan - "nevelői" - szakmához kötött). A felnőttek joga és kötelessége a gyerekek nevelése, akik felnőtt korukban maguk is gyermekeket fognak nevelni. Tehát mindanynyian "érintettek" vagyunk! Felnőtt és gyermek (akár ugyanazon személy belső világára korlátozódó) viszonyáról a pszichológus Alice Miller kimondja: "...a gyermekekkel való bánásmódba egy általánosan érvényes pszichológiai törvényszerűség is belejátszik, amivel foglalkoznunk kell: a felnőtt semmihez nem foghatóan rejtett és büntetlen hatalmat gyakorolhat a gyermek fölött." És a jeles pszichológus a minden egyes ember életére kiható (hiszen gyerekként mindenkit neveltek!) hatalomgyakorlás európai "hagyományait" összes következményeivel, veszélyeivel együtt tárja az olvasó elé. E tanulságos és megrendítő mű külön fejezetben tárgyalja Adolf Hitler gyermekkorát. Alice Miller esettanulmányai és következtetései (bár szakszerűek és tudományosan megalapozottak) mindenki számára hozzáférhetően, közérthetően tárják fel életünk, viselkedésünk, neveltetésünk - és a saját (gyerekeinkkel szemben alkalmazott) nevelési elveink, gyakorlatunk - rejtett lélektanát. Felkavaró könyv, mely egyaránt szolgálja egy (gyakran hihetetlen következményekkel járó) európai hagyomány megismerését és az őszinte önismeretet.

Dan Millman - Élj ​céltudatosan!
Vannak, ​akik maguk irányítják az életüket, vannak, akik figyelik, és vannak, akik egyre csak ámulnak.SzókratészSokan véletlenszerűen élünk: belesodródunk kapcsolatokba, rákerülünk egy pályára, keressük az élet értelmét, és reménykedünk, fohászkodunk, hogy szerencsénk legyen a szerelemben, jól alakuljanak a pénzügyeink, és jó egészségnek örvendjünk.Évekig élhetünk így, találomra, de előbb-utóbb meg kell tanulnunk céltudatosan alakítani az utunkat. Miért? Mert egy merészen új szemléletmóddal olyan életben lehet részünk, amelyben a mindennapok kihívásait valóban fel tudjuk használni a spirituális növekedéshez. Ha tervszerűen élünk, és az elveinknek megfelelően cselekszünk, akkor olyanok leszünk, mint az erős, mégis hajlékony bambusznád: meghajlunk a szembejövő erők előtt, majd ahogy elhaladnak, visszapattanunk eredeti helyünkre.A volt világbajnok atléta, edző és tanító, Dan Millman tovább csiszolja előző könyvei tudását. Salamoni bölcsességet és józan paraszti észjárást egyesítő, derűs stílusban adja közre meglátásait, amelyek időtlen elveket mozgatnak meg. Terítékre kerül a pénz és a munka, a gyermeknevelés és a fontossági sorrend megállapítása, a táplálkozás és az egészség, a döntéshozatal és a válás, az egyszerűség és a spiritualitás, a meditáció és az erkölcs, a testi örömök és a félelem, az élet és a halál, és még sorolhatnánk. Újszerű meglátásai és személyes útmutatásai intuitív felismerésekhez vezetnek minket saját életünkkel kapcsolatban: hozzájárulnak az önelemzéshez, és elősegítik, hogy önmagunkba mélyedve ráleljünk benső igazságainkra.A könyvben ismertetett elvek és gyakorlati tanácsok az élet iskolájának tömören megfogalmazott tanításai, amelyeket Millman öreg harcos-tanítómestere, Szókratész házszabályoknak nevezett. A "ház" az életet, a Taót, a Világmindenséget, a Valóságot, a "szabályok" pedig az egyetemes törvényszerűségeket vagy alapigazságokat jelentik, és megbízható támpontot nyújtanak a céltudatos élethez.Próbáljuk ki a házszabályokat a gyakorlatban, és igazítsuk őket saját körülményeinkhez! Hatásukra nő a teljesítményünk, az alkotókedvünk és az örömérzetünk, még jobban elmélyül lelki életünk, s közben megálljuk helyünket az anyagi világban is.

Fa Nándor - A ​Szent Jupát 700 napja
_A ​szerző önmagáról_ "1953-ban születtem Székesfehérváron. Az ipari tanulók sportklubjában kezdtem birkózni, majd 17 évesen kajakozni Agárdon, a KÖFÉM egyesületében. Tíz év múlva ugyanott vitorlázni kezdtem, s 1983-ban mint ranglistaelső, a válogatott keret tagja lettem. A versenyzéstől azért vonultam vissza, hogy Föld körüli utunk tervét megvalósíthassam. 1985. szeptember 26-tól 1987. szeptember 12-ig tartott ez az út."

Scott McCloud - A ​képregény mestersége
Scott ​McCloud A képregény felfedezése című könyvében meggyőzte olvasóit a képregény művészi lehetőségeiről, és ezzel a lenézett, gyerekeknek való populáris műfajt egy csapásra "beemelte" a magas kultúrába. Mintegy mellékesen megteremtett egy nyelvet, amely alkalmas arra, hogy a képregényt elemezze és feltárja a benne rejlő lehetőségeket. Új könyvében, a szintén képregényes formában megírt A képregény mesterségében folytatja úttörő munkáját. Aprólékos műgonddal, részletekbe menően tanít meg a szakma fogásaira az elbeszélés felépítésétől, a képregényoldalak megtervezésén át a grafikai eszközökig és az internetes publikálás lehetőségéig. De a kötet nem csupán a gyakorló és leendő képregényalkotóknak lehet izgalmas olvasmány. McCloud ezúttal is lefegyverző öniróniával és humorral, magával ragadó, lendületes stílusban tárja elénk a képregény világának legrejtettebb titkait.

Boldizsár Ildikó - Mesekalauz ​úton lévőknek
Minden ​élethelyzetnek van mesebeli párja - hallottuk az elmúlt években többször a kötet írójától, aki nemcsak tematikus mesegyűjteményekkel, hanem Meseterápia című könyvével is igazolta állítását. A férfiakról, nőkről, apákról, anyákról és testvérekről szóló mesék után most az emberélet fordulóihoz és határaihoz kapcsolódó meséket válogatta új kötetébe Boldizsár Ildikó. A fogantatástól az élet utolsó harmadáig azokhoz a történetekhez vezeti el olvasóit, amelyek nemcsak az ember fejlődését segítik, hanem az egyik életszakaszból a másikba való átlépést is. A mesékhez írt élvezetes kommentárok - úgynevezett mesekalauzok - bámulatos egyszerűséggel mutatják meg, hogyan fűzhető fel egy emberi élet a mesék rendjére. Mert a könyv szerzője szerint a népmesék legfontosabb eleme nem a csoda, hanem a rend. És minden mese annak a példája, hogyan lehet a rendezetlenséget és a káoszt renddé alakítani, azaz olyan helyzeteket teremteni, amelyekben a teljesség vágya irányítja a gondolatokat és a tetteket. Ez a tudás azért nélkülözhetetlen, mert csak így van esélyünk arra, hogy egyszer majd rólunk is elmondhassák: ,,boldogan éltek, míg meg nem haltak".

Boldizsár Ildikó - Mesék ​a felnőtté válásról
"Megtörténik, ​akár akarod, akár nem. Felnősz. Ha nem szeretnél felnőtt lenni, azért - ha pedig szeretnél, csak nem tudod, hogyan, akkor ezért olvasd el ezt a könyvet. Harminckét mese a felnőtté válás nehézségeiről és szépségeiről: tizenhat a fiúknak és tizenhat a lányoknak, hogy könnyebben önmagukra és egymásra találjanak." Boldizsár Ildikó Boldizsár Ildikó legújabb meseterápiás kötetében tizenhat és harminckét év közötti olvasóknak ad útmutatást a kamasz- és felnőttkor határának átlépéséhez. A mesék jelentésének kibontásában és az önterápiában a szerző rövid, gondolatébresztő elemzései segítenek.


Elérhető példányok

Ezek a felhasználó ebben a pillanatban is elérhető könyvei. Ha egy könyvből többet tett fel, akkor az többször szerepel a listában.

Szilvási Lajos - Lélekharang
„Még ​rendesen fellázadni se tudunk. Csak elképzelni, hogy fellázadunk. Mondjuk, még elkezdeni is. De folytatni meg végigcsinálni... azt már nem. Egyszerűen alkalmatlanok vagyunk a válságokra...” - mondja Szilvási új regényének egyik főszereplője, a húszesztendős Bojtár István, aki a szerző egyik korábbi történetében a _Vízválasztó_-ban még tíz-tizenegy éves kisfiú volt, s aki azóta neves-sikeres zongoraművésszé nőtt. Vele együtt más ismerősök is feltűnnek a _Lélekharang_ lapjain: Peterdi Mihály, a balatondiósdi plébános, Deák Tibor, a sebész, Simon Sándor repülő ezredes és még néhányan, akikkel az _Albérlet a Síp utcában_, a _Ködlámpa_, a _Légszomj_, az _Ördög a falon_, a _Kinek a sorsa?_ és a _Karácsony_ oldalain találkozott a korábbiakban az olvasó. Az új Szilvási-regény főszereplői azonban nemcsak ők, hanem napjaink közgondjai, társadalmi feszültségei is, amelyek a felnőtt embernek és a húszévesnek az erkölcsi szakítószilárdságát egyaránt próbára teszik.

Berkesi András - Küszöbök
Berkesi ​András második kiadásban megjelent regényének színhelye Berlin, az 1930-as évek végén, valamint Budapest, az 1944. évben, a német megszállás idején. A végig feszült atmoszférájú cselekmény során megismeri az olvasó azt az irtózatos küzdelmet, ami az Európát behálózó fasiszta titkosszolgálati gépezet és az ellene küzdő, de egymással is viaskodó erők között folyt ezekben az egész emberiség sorsára döntő jelentőségű években. Három gyerekkori barát, egy orvos, egy újságíró és egy lelkész kerül a Gestapo hálójába, s közülük csak egy meri vállalni a küzdelmet az egyéni élet, a boldogság feláldozása árán is. A rendkívül izgalmas, történelmi jelentőségű események során az olvasó megismeri nemcsak a fasizmus "szürke eminenciásait", hanem Heydrich és Himmler, a náci titkosszolgálat vezetőinek egymás ellen folytatott ördögi praktikáit, valamint a náci és magyar fasizmusnak egész döbbenetes szövevényét is.

Sidney Lawrence - Rontás ​virága
Amikor ​Linda Hudson végre kikerül a szigorú intézetből, félénken és mindenre rácsodálkozva szemléli a világot. Ekkor ismeri meg Leonard atyát, s úgy érzi, benne megbízható igaz barátra talál. Lassan ébred tudatára, hogy számára többet jelent ez a kapcsolat, és bízik benne, hogy érzései nem maradnak viszonzatlanul. Részlet a könyvből: "Leonard atya csak lassan szedte össze magát. Amint tudatában megvilágosodott cselekedete, felugrott. - Mit tett velem? Miért visz a bűnbe? Tudja, hogy ezt nekem nem szabad?! Én felszentelt pap vagyok! Érti? - Szeretlek, Leonard, nagyon szeretlek! Ne küldj el magadtól, kérlek! Tudom, hogy a reverenda alatt egy férfi szíve dobog, és ez a szív értem ver, érzem! Ez pedig nem lehet bűn. Isten tudja, látja, hogy érzelmeink tiszták és igazak. Nem lehet kifogása ellene!"


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (15)

Michael Cunningham - Az ​órák
Michael ​Cunningham, a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb alakja, Órák című regényéért 1999-ben elnyerte a PEN-klub Faulkner-díját, valamint az irodalmi Pulitzer-díjat. A könyv három nő sorsán keresztül tér és idő metafizikus kapcsolatának szívszorító élményét nyújtja. Első helyszíne London, az idő pedig a második világháború kezdő napja. Virginia Woolf írónő öngyilkosságot követ el. Teste ott lebeg a folyóban, melynek hídján anyukájával éppen átsétál egy kisfiú. A következő helyszín New York City, a XX. század végén. Clarissa Vaughan könyvkiadó éppen virágot vásárol barátjának, Richardnak, a beteg homoszexuális költőnek, aki most nyert el egy rangos irodalmi díjat. A harmadik idősíkon a második világháború után vagyunk, Kaliforniában, ahol Laura Braun háziasszony neveli fiát, egy meglehetősen fojtogató légkörű házasságban. Cunningham kivételes könnyedséggel és biztonsággal teremt kapcsolatot a három nő sorsa között. S miközben a regény ide-oda ugrál a XX. században, az író tiszta, erős, költői hangon mesél el történeteket emberekről, akik szerelem és magány, remény és elkeseredés konfliktusaiban próbálnak értékes életet élni, nem egyszer családjuk, barátaik és szeretőik ellenében. A könyvből Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore főszereplésével nagysikerű film készült, mely már látható a magyar mozikban is..

Dr. Csernus Imre - Pampuryk Péter - Felnőtt ​húsleves
Lucifer ​ellenőrzést tart a pokolban... Bevezetik egy hatalmas terembe, ahol óriási üstökben rotyognak az emberek. Az első mellett egy felirat: „Kimászni tilos". Lucifer kérdésére azt felelik, ezek a németek, akik mindig betartják a szabályokat. A következő üst mellett állig felfegyverzett ördögök vigyázzák a rendet. Itt vannak az oroszok, akiket csak így lehet visszatartani, mondják ezúttal. A harmadik üstnél végül meglepődve tapasztalja, hogy se tábla, se őrség, mégis minden rendben van. „Ezek itt a magyarok. Ha valamelyikük megpróbálna kimászni, a többi úgyis visszahúzza..." Miért nem szeretünk jól élni? Szenvedéllyel, hittel, okosan, mosolyogva? Miért nem szeretünk jókat enni? Lassan, jóízűen, odafigyeléssel, megadva a módját? Miért nem szeretünk jókat beszélgetni? Felszabadultan, őszintén, jóról és rosszról egyaránt? DR. CSERNUS IMRE asztalánál ülve sokszor felmerülnek ezek a kérdések, és miközben barátai körében ízekről, ételekről, borról, hagyományról esik szó, időről időre előkerülnek az emberi problémák is, amelyekkel mindannyian szembenézünk, ha úgy döntünk, hogy az élet napos oldalán szeretnénk élni. A szerző személyes története, amelyet ebben a könyvben elmesél, világosan bemutatja, hogy neki magának is saját árnyaival kellett megküzdenie az őszinte mosolyért. Hiszen mindenki csak azt eszi meg, amit megfőz...

Gretchen Rubin - Boldogságterv
Egy ​esős délutánon Gretchen Rubin a föld legprózaibb helyén, egy belvárosi buszon megvilágosodik. Rádöbben, hogy vánszorog a nap, de rohannak az évek, múlik az idő, ő pedig nem koncentrál eléggé azokra a dolgokra, amelyek igazán számítanak. Ott, abban a szent pillanatban eldönti, hogy rászán egy évet a boldogságára. A Boldogságterv ennek az egy évnek a friss, lenyűgöző nyomon kísérése, humoros, bölcs krónikája. Annak a tizenkét hónapnak a kalandjait meséli el, amikor Rubin az ókori bölcsek, a modern tudomány, valamint a popkultúra tanácsait alkalmazva a boldogságot kereste. A tanulságos, mégis szórakoztató, gondolatébresztő, de lenyűgözően olvasmányos könyv nyomán mindannyian kedvet kapunk életünk megváltoztatásához. Azonnal hozzá akarunk látni, hogy kis lépésekkel nagy változást vigyünk véghez. „Ez a könyv már az ötödik oldalnál boldoggá tett. És minél tovább olvastam, annál boldogabb lettem. Csupa nagyszerű ötlet, életem minden területén változást hozott a szerelemtől a pénzig, a munkától a játékig, az írástól a diétás kóláig.” – A. J. Jacobs

Mitch Albom - Öten ​a mennyországban
Az ​Öten a mennyországban felkavaró, bűbájos, és rabul ejtő történet, melyben a szerző úgy festi le és tárja elénk a mennyországot, mintha épp az imént tért volna meg onnét. Főhőse, Eddie, háborús veterán, aki tehetetlenül vergődik értelmetlennek vélt élete kelepcéjében egy tengerparti vidámpark karbantartó részlegének művezetőjeként. Ahogy a szórakoztató intézmény évről évre változik, úgy változik vele együtt Eddie is a hajdanvolt derűlátó fiatalemberből megkeseredett, megcsontosodott öreggé. Napjaira a rutinmunka, a magány és szomorúság nyomja rá a bélyegét. Aztán egyszer, épp a 83-ik születésnapján, Eddie egy véletlen balesetben meghal... miközben egy kislány életét próbálja megmenteni, akire rázuhanni készül egy gondola. Eddie az utolsó pillanatban kezében érzi a kislány kezét - azzal vége. Amikor a túlvilágon magához tér, kiderül, hogy a mennyország nem az éden pompás kertje, hanem az a hely, ahol az ember földi léte magyarázatot nyer, méghozzá öt olyan személy által világíttatik meg, akik ilyen-olyan szerepet játszottak az életében. Lehettek a közvetlen szerettei, de akár távoli ismerősök, sőt idegenek is. Ez az öt ember sorra ráirányítja a reflektort Eddie életének összefüggéseire. S ahogy a történet a döbbenetes végkifejlet felé közeledik, a főszereplő mind közelebb kerül a megválaszolandó és legfontosabb kérdéshez: vajon hősies erőfeszítés vagy teljes kudarc volt-e az élete? A válasz abból a forrásból érkezik, amelyre főhőse és olvasó a legkevésbé számított, s a reveláció erejével hat, akárha valóban a mennyországba engedne bepillantást.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és a bölcsek köve
Harry ​remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt. Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!

Samantha Rugen - Nyakig ​az életben
Ha ​már a nagymamád szerint is unalmas az életed, igazán tenned kell valamit. De hogyan vesse bele magát az életbe egy éppen csak tizenhárom-tizennégy éves lány, akinek mostanában költözött idegen, távoli városba a legjobb barátnője, akinél az iskolatársai mind ügyesebbek és magabiztosabbak, s akire, ha tükörbe néz, egy pattanásos lufi kacsint vissza? Szerencsére Jane, bocs, Jayne naplót vezet, és élénk levelezést folytat a számára fontos emberekkel, így mi is részesei lehetünk örömeinek és fájdalmainak, annak buktatókkal teli folyamatnak, amelynek során hősünk választ keres a mindennapi, és ama bizonyos NAGYBETŰS ÉLET kérdéseire. Ajánljuk ezt az izgalmakból, érzelmekből és sok-sok vidámságból mesterien megálmodott történetet minden tizenévesnek, és azoknak a felnőtteknek, akik még emlékeznek arra, hogy tinédzsernek lenni nem is olyan könnyű.

Patricia Schröder - Ábrándok ​és kiábrándulások
Antónia ​őrülten várja már a berlini utazást! Megkezdődnek a drogellenes reklámkampány felvételei, és a forgatáson mindenki részt vesz a lánycsapatból. De az út elott Antóniának még rá kell döbbennie, hogy a boldog CSAK LÁNYOKNAK! időszak (1-5 kötet) végérvényesen lezárult. Fiúk nélkül nem mennek a dolgok, velük meg aztán végképp nem. Andrea, Júliusz és Juli hatalmas érzelmi zűrzavarba kerül, melynek a közepében természetesen ott van Antónia is.

Gabriel García Márquez - A ​szerelemről és más démonokról
„A ​hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből.az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (...) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt.Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (19)

Kertész Erzsébet - Vilma ​doktorasszony
A ​zürichi Phönix Panzióba 1872 szeptemberében új lakó költözött. Fiatal, rövid hajú, szőke lány, svédnek vagy németnek gondolták a panzióbeliek. Amikor elfogódottan bemutatkozott, furcsa neve is gondolkodóba ejtette lakótársnőit. „Fau Gräfin Vilma Hugonnai aus Ungarn” –­ a bőröndjén felejtett névjegy elárulta, hogy a fiatal teremtés magyar, és nem is lány, hanem asszony. Ettől fogva Hugonnai Vilma ugyanolyan diáklány, mint a többi. Csak a kitartása, az akaratereje szokatlan. Tanulni akar, orvosi diplomát szerezni mindenáron, aztán hazájába visszatérve betegeket gyógyítani, mint férfi kollégái. Hosszú, keserves évek, évtizedek küzdelme, nélkülözés, megaláztatás az osztályrésze. A férfitársadalom a kiváltságait félti tőle. A svájci diploma nem elég, itthon még ahhoz is vizsgát kell tennie, hogy bábaasszonyként praktizálhasson. „Rettenetesek ezek az emancipált nők! –­ háborog a kultuszminiszter. ­ Fel akarják forgatni a világot! Hiába, nem teremthetünk precedenst. Eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, ezután is meglesz!”

Jill Martin - Pierre A. Lehu - Öltözködés
Az ​öltözködés olyan téma, amihez nagyon sok nőnek segítségre lenne szüksége, de nem tudja, kihez forduljon. Sok nő úgy érzi, nehezen igazodik el a divat világában. A pénztárcánk, a testalkatunk és a személyiségünk mind-mind fontos szerepet játszik a reggelente meghozandó döntéseinkben: "És ma mit vegyek fel?" Ha végigolvasod ezt a könyvet, megérted majd, hogy nem mindig az a lényeg, mit viselsz, hanem sokszor az, hogyan.

Edmund Hillary - Kockázat ​nélkül nincs győzelem
E ​könyv a Mount Everest első megmászójának önéletrajza, e kötetében E. Hillary összefoglalja mozgalmas életének legfontosabb eseményeit, s leírja jelentős alpinista túráit és felfedezéseit. Gyermekkorának és ifjúságának rövid megjelenítésében fontos esemény szüleinek új-zélandi méhészkedésében való részvétele és katonai szolgálata a csendes-óceáni szigeteken - a második világháború éveiben. A háború befejeztekor került sor első komolyabb hegyi vállalkozására: megmászta az új-zélandi Mount Cookot. Rövidesen egymást követik a kisebb-nagyobb, már inkább expedíciószámba menő túrák, amelyek során a fiatal hegymászó elsajátítja a technikát, barátokra-társakra tesz szert, feljut néhány nevezetes csúcsra az európai Alpokban, majd az első Himalája-expedícióban sikerül megmásznia a Mukut Parbatot - s ezért meghívják az 1953. évi nagy angol Everest-expedícióba, melynek során - Tenzing Norgaj serpa hegyi vezetővel együtt - elsőként feljutott a világ csúcsára, a 8848 méter magas Everestre. E hatalmas sikert ünneplés, előadássorozatok - és a lovaggá ütés jelentős mozzanata követi, majd Hillary újabb nagy célt tűz maga elé: az Antarktisz átszelését. Rendkívüli fizikuma és kitartása rendkívüli teljesítményekre teszi képessé. Különleges megbízatásoknak is eleget tesz: pl. kipróbálja a legmodernebb felszereléssel a magaslati akklimatizációt, mentőexpedíciók részese, megvizsgálja az állítólagos jeti-maradványokat (hamisítványok!), sugárhajtásos csónakon járja a nepáli vad folyókat. Hillary stílusa olvasmányos, van humorérzéke, a könyv kalandokban bővelkedik. A szerző meleg szeretettel ír családjáról és megkülönböztetett tisztelettel alpinistatársairól. A könyv különösen érdekes fejezetei azok, amelyekből kibontakozik az önzetlen, humanista Hillary jelleme.

Szent-Györgyi Albert - Válogatott ​tanulmányok
Ennek ​a könyvnek az is lehetne a címe: Egy nyughatatlan élet. Szent-Györgyi Alberttel kapcsolatban nem csupán a világszerte elismert tudományos teljesítmény vagy a szellemesen és olvasmányosan megírt tanulmányai ragadják meg az olvasót, hanem emberi magatartása és életvitele, töretlen céltudatossága és következetes kitartása, a bölcsebb humánum és az emberiség jövőjének féltése. A technika fejlődése és a mindennapok egyre fokozódó rohanása sokszor elszürküléssel fenyegetik mindennapjainkat. Egyre inkább csak arra marad idő, ami szükséges, és egyre kevesebb arra, ami szép, kellemes, érdekes. Ez a háttér még jobban kiemeli a 93. életévében elhunyt Szent-Györgyi Albert személyiségének sokszínűségét. E válogatásunkban helyt kapnak a legújabb kutatásokról szóló beszámolók, s a barátok, munkatársak visszaemlékezései is. S terjedelmes részlet jelenik meg a sokat emlegetett könyvből - Az őrült majomból - is.

Dr. Czeizel Endre - Szent-Györgyi ​Albert
Szent-Györgyi ​Albert, a C-vitamin felfedezője A kultúrtörténet géniuszainak bemutatásakor magam két célt emelnék ki. Az egyik a tiszteletadás, amely egyben segíthet az igazi társadalmi értékek tudatosításában és elfogadtatásában is. Hiszem, szemben a média táplálta dőre közhiedelemmel, nem a pénz, a hatalompolitika és a szex adja meg az emberi élet értelmét. Sokkal inkább a tehetség, az egészség és a szerelem-család-gyermek jelenti az igazi jussát földi létünknek. A másik: a géniuszok élete olyan tanulságokkal is szolgálhat, amelyek általánosíthatók és hasznosíthatók a "Honnan jövünk, mik vagyunk, hová megyünk" örök kérdésére keresett válaszainkban. Éppen ezért is kezdem Szent-Györgyi Albert élettörténetének bemutatását az ősökkel.

Selye János - Stressz ​distressz nélkül
"A ​stressz az élet sava-borsa" - mondja Selye János professzor. Enélkül nem élnénk vagy csak vegetálnánk. Akkor hát miért káros a stressz, miért okoz fekélyt, szívbajt vagy a modern társadalom annyi más betegségét? Ezekre és a testi és szellemi egészség sok más, fontos kérdésére ad megnyugató választ újabb művében Selye János, az "Életünk és a stress", az "In vivo" és az "Álomtól a felfedezésig" nálunk is népszerű szerzője. Félévszázados biológiai kutatómunkáján ak tanulságait alkalmazza az emberre mint társadalmi lényre, megmagyarázza a stressz élettani mechanizmusát, gyakorlati tanácsokat ad a káros stressz - a distressz - elkerülésére. Megmondja, mit tegyünk, ha megoldhatatlannak tűnő kérdéssel állunk szemben, miért veszélyes a halogatás, és hogy miért okoz a céltalanság distresszt. Azt ajánlja: tekintsük hasznos és örömteli játéknak a munkát; rávilágít a munka, a stressz és az öregedés kapcsolataira...

John C. Maxwell - Önfejlesztés ​101
Fejleszd ​önmagad, és az életed is fejlődésnek indul! A New York Times sikerkönyv-szerző, John C. Maxwell, megállapítja: „A legtöbb ember nincs tisztában azzal, hogy a sikertelen és a sikeres emberek alapvetően nem a képességeik terén különböznek egymástól, inkább abbéli vágyukban, hogy kibontakoztassák a bennük szunnyadó lehetőségeket. Márpedig ha a lehetőségek kibontakoztatásáról van szó, akkor mi sem eredményesebb, mint elkötelezni magunkat a személyünk fejlesztése mellett.” Íme néhány lecke, amelyet dr. Maxwell több évtizedes tapasztalatából megta­nulhatsz: Mi az olthatatlan tudásszomj titka? Mire összpontosítsd az idődet a maxi­mális gyarapodásod érdekében? Milyen áldozatokat érdemes meghoznod, hogy egyre jobbá válj? Hogyan győzheted le az önfejlesztés akadályait? Hogyan szűrhetsz le a tapasztalatokból bölcsességet? A jó vezető holtig tanul. A bennünk rejlő lehetőségeket csak tudatosan bontakoztathatjuk ki.

David J. Schwartz - Gondolj ​merészet
Tedd ​magasra a céljaidat... aztán múld felül őket! Emberek millióinak életén javított a Gondolj merészetben leírtak alkalmazása. Dr. Schwartz, akit a motiváció kiemelkedő szakértőjének tartanak, segít az olvasónak jobban eladni, jobban menedzselni, több pénzt keresni - és ami a legfontosabb - rátalálni a boldogságra és belső békére. A Gondolj merészet működő módszerekkel látja el olvasóit, nem üres ígéretekkel. Bebizonyítja, hogy nincs szükséged sem különleges egyéniségre, sem átlagon felüli tehetségre ahhoz, hogy emelkedj társaid közül; viszont szükséged van arra, hogy szokásoddá váljék a sikerorientált gondolkodás és tevékenység - és ez a könyv éppen ennek titkait fedi fel előtted!


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

összes (10)

Edmund Hillary - Kockázat ​nélkül nincs győzelem
E ​könyv a Mount Everest első megmászójának önéletrajza, e kötetében E. Hillary összefoglalja mozgalmas életének legfontosabb eseményeit, s leírja jelentős alpinista túráit és felfedezéseit. Gyermekkorának és ifjúságának rövid megjelenítésében fontos esemény szüleinek új-zélandi méhészkedésében való részvétele és katonai szolgálata a csendes-óceáni szigeteken - a második világháború éveiben. A háború befejeztekor került sor első komolyabb hegyi vállalkozására: megmászta az új-zélandi Mount Cookot. Rövidesen egymást követik a kisebb-nagyobb, már inkább expedíciószámba menő túrák, amelyek során a fiatal hegymászó elsajátítja a technikát, barátokra-társakra tesz szert, feljut néhány nevezetes csúcsra az európai Alpokban, majd az első Himalája-expedícióban sikerül megmásznia a Mukut Parbatot - s ezért meghívják az 1953. évi nagy angol Everest-expedícióba, melynek során - Tenzing Norgaj serpa hegyi vezetővel együtt - elsőként feljutott a világ csúcsára, a 8848 méter magas Everestre. E hatalmas sikert ünneplés, előadássorozatok - és a lovaggá ütés jelentős mozzanata követi, majd Hillary újabb nagy célt tűz maga elé: az Antarktisz átszelését. Rendkívüli fizikuma és kitartása rendkívüli teljesítményekre teszi képessé. Különleges megbízatásoknak is eleget tesz: pl. kipróbálja a legmodernebb felszereléssel a magaslati akklimatizációt, mentőexpedíciók részese, megvizsgálja az állítólagos jeti-maradványokat (hamisítványok!), sugárhajtásos csónakon járja a nepáli vad folyókat. Hillary stílusa olvasmányos, van humorérzéke, a könyv kalandokban bővelkedik. A szerző meleg szeretettel ír családjáról és megkülönböztetett tisztelettel alpinistatársairól. A könyv különösen érdekes fejezetei azok, amelyekből kibontakozik az önzetlen, humanista Hillary jelleme.

Kertész Erzsébet - Vilma ​doktorasszony
A ​zürichi Phönix Panzióba 1872 szeptemberében új lakó költözött. Fiatal, rövid hajú, szőke lány, svédnek vagy németnek gondolták a panzióbeliek. Amikor elfogódottan bemutatkozott, furcsa neve is gondolkodóba ejtette lakótársnőit. „Fau Gräfin Vilma Hugonnai aus Ungarn” –­ a bőröndjén felejtett névjegy elárulta, hogy a fiatal teremtés magyar, és nem is lány, hanem asszony. Ettől fogva Hugonnai Vilma ugyanolyan diáklány, mint a többi. Csak a kitartása, az akaratereje szokatlan. Tanulni akar, orvosi diplomát szerezni mindenáron, aztán hazájába visszatérve betegeket gyógyítani, mint férfi kollégái. Hosszú, keserves évek, évtizedek küzdelme, nélkülözés, megaláztatás az osztályrésze. A férfitársadalom a kiváltságait félti tőle. A svájci diploma nem elég, itthon még ahhoz is vizsgát kell tennie, hogy bábaasszonyként praktizálhasson. „Rettenetesek ezek az emancipált nők! –­ háborog a kultuszminiszter. ­ Fel akarják forgatni a világot! Hiába, nem teremthetünk precedenst. Eddig is megvolt a világ orvosnők nélkül, ezután is meglesz!”

Sákovicsné Dömölky Lídia - A ​nő harmóniája - Torna Berczik Sára módra
"Én ​minden szerepemet ösztönösen a mozgásból indítom" vallja Békés Itala, Berczik Sára pedagógiai művészetének elismerésekor. Valóban az tapasztalható, hogy nem fogjuk fel kellően az érzések, érzelmek és a mozgás közti szoros összefüggést, elhanyagolva ezzel olyan lehetőséget, ami eredményesebbé, szebbé tehetné életünket. Berczik Sára élete, munkássága, példája bizonyíték arra, hogy tudni valamit, hinni valamiben, milyen könnyűvé teheti még a legnehezebb probléma megoldását, netán átvészelését is. Berczik Sárát és munkásságát négy évtizede ismerem. Hangsúlyozni szeretném, hogy az ő varázsos művészetének titkát kutatók, személyiségében és tudásában keressék a megoldást, a rejtély feltárását. Tanítványai vallomásaiban elemi erővel tör elő a szeretet, a ragaszkodás és a köszönet valamiért, amit nehéz méltó módon kifejezni. Ritka nevelői kincs van Sári néni birtokában, amit még sokáig kamatoztasson tanítványai, tisztelői és a szakma képviselőinek örömére.

David J. Schwartz - Gondolj ​merészet
Tedd ​magasra a céljaidat... aztán múld felül őket! Emberek millióinak életén javított a Gondolj merészetben leírtak alkalmazása. Dr. Schwartz, akit a motiváció kiemelkedő szakértőjének tartanak, segít az olvasónak jobban eladni, jobban menedzselni, több pénzt keresni - és ami a legfontosabb - rátalálni a boldogságra és belső békére. A Gondolj merészet működő módszerekkel látja el olvasóit, nem üres ígéretekkel. Bebizonyítja, hogy nincs szükséged sem különleges egyéniségre, sem átlagon felüli tehetségre ahhoz, hogy emelkedj társaid közül; viszont szükséged van arra, hogy szokásoddá váljék a sikerorientált gondolkodás és tevékenység - és ez a könyv éppen ennek titkait fedi fel előtted!

Jill Martin - Pierre A. Lehu - Öltözködés
Az ​öltözködés olyan téma, amihez nagyon sok nőnek segítségre lenne szüksége, de nem tudja, kihez forduljon. Sok nő úgy érzi, nehezen igazodik el a divat világában. A pénztárcánk, a testalkatunk és a személyiségünk mind-mind fontos szerepet játszik a reggelente meghozandó döntéseinkben: "És ma mit vegyek fel?" Ha végigolvasod ezt a könyvet, megérted majd, hogy nem mindig az a lényeg, mit viselsz, hanem sokszor az, hogyan.

Jürgen Dr. Fischer - 100 ​jó ötlet gerincpanaszokkal küszködőknek
A ​kötet pontosan száz, részletesen kifejtett orvosi tanácsot tartalmaz hátfájással, gerincpanaszokkal küszködőknek.

T. Harv Eker - A ​milliomos elme titkai
Adjon ​öt percet, és megmondom, milyen anyagi jövő elé néz! Hogyan? Úgy, hogy meghatározom pénzről és a sikerről alkotott gondolati modelljét! – T. Harv Eker Elgondolkodott már azon, miért van, hogy némelyek könnyedén vagyonosak lesznek, míg mások egész életüket anyagi küzdelmek közepette élik le? Vajon a képzettségük, az intelligenciájuk, az ügyességük, az időzítés, a munkaszokások, a kapcsolatok, a szerencse, vagy a szakmaválasztás, netán a befektetések teszik a különbséget? A megdöbbentő válasz: Egyik sem! Ebből az életeket megváltoztató könyvből az olvasó megtudhatja, miként ismerheti fel és módosíthatja saját pénzről és sikerről alkotott gondolati modelljét úgy, hogy az megnövelje jövedelmét, és anyagilag függetlenné tegye.

Phyllis M. Shaw - Barátkozni ​jó!
Dr. ​Shaw, aki mély együttérzéssel kezeli a gátlásos emberek problémáit, meleg és bizalomkeltő, ám a legkevésbé sem gyógypedagógiai hangvétellel közelít a témához. Érinti azokat a társadalmi változásokat, amelyek a gátlásosságot már-már népbetegséggé teszik: megváltozott az életritmusunk, életvitelünk, a környezet, amiben élünk; változott a társadalom toleranciája és megítélése a társas viselkedés számos vonatkozásában. Mindezek, jóllehet könnyebbé is teszik a társas érintkezést, más oldalról viszont elveszik az embertől azokat a biztos fogódzókat, melyek segítenék az eligazodást, és ezáltal megnövelik azoknak a táborát, akik elveszettnek, kiszolgáltatottnak érzik magukat. A szerző javaslatai, praktikus tanácsai, szemlélete szerint az új játékszabályok megtanulhatók, sőt, ha rosszul tanultuk volna meg azokat, újratanulhatók, korrigálhatók. Okosan figyelmeztet a nehézségekre, de a nehézségekkel szembeállítja azt, amit nyerhetünk. Hangsúlyozza az egyéni adottságok figyelembevételének és elfogadásának fontosságát, szemben a divatos sztereotípiákkal. Bátorít, hogy vállaljuk egyéni arcunkat. A problémákat mélyen átérző, érzékeny ember szól mindvégig az olvasóhoz.


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók