Ajax-loader

Jádiné Sulyok Panni (Győr)

Rate_positive 357 Rate_neutral 2 Rate_negative 0

1329 napja velünk van ma itt járt

Rukkaracsony_2015 Badge-stoppos-100 Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (189)

Gary Chapman - Egymásra ​hangolva
„A ​szeretet nyelve egyetemes. Ám ahányan vagyunk, annyiféle nyelvjárást beszélünk.” Gary Chapman Gary Chapman amerikai pszichológus nevét az általa alkotott „szeretetnyelvek” fogalma tette világhírűvé. Legismertebb könyve, melynek témája a szeretet kommunikációja a házasságban, több mint tízmillió példányban kelt el világszerte. Chapman család- és párterapeutaként szerzett több évtizedes tapasztalata alapján arra a felismerésre jutott, hogy a szeretetet ugyanúgy tanuljuk, mint az anyanyelvünket, és a szeretetközlés alapvetően ötféle kommunikációs csatornán keresztül történik. A szeretet kifejezésének ez az öt módja: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Mindannyian azon a nyelven fogadjuk be és fejezzük ki a szeretetet, amelyre neveltetésünk és személyes hajlamaink nyomán a legfogékonyabbá váltunk. Ezért fordul gyakran elő, hogy az üzenet küldője és befogadója nem érti meg egymást. Ilyenkor panaszolja a férj, hogy hiába vesz virágot a feleségének, csak egy erőltetett mosoly a válasz. „Talán már nem szeret?” – teszi fel magának a kérdést, holott csak arról van szó, hogy szeretetközlése nem ért célba, mert a felesége nem az ajándékok, hanem a minőségi idő nyelvén ért. Mi tehát a megoldás? Aki nem riad vissza egy kis nyelvtanulástól, könnyen ráhangolódhat társa, családtagja, barátai szeretetnyelvére. Fedezze fel szeretetnyelvét a könyvben található teszt kitöltésével.

Amanda Cross - Varázslatos ​levesek
A ​leves, amely eredetileg a szegények eledele volt, mára már bármely alkalomra elkészíthető étellé nőtte ki magát: elég csak a "mindent bele" típusú, rusztikus kanalaznivalókra gondolni, amelyek önálló étkezésként is megállják a helyüket, vagy a tökéletes menükezdést jelentő könnyű erőlevesekre, húslevesekre, valamint a desszert gyanánt is fogyasztható hűs gyümölcslevesekre. A színes képekkel illusztrált kötet több mint hetven különleges, ízletes, tápláló leves receptjét kínálja az immunrendszer megerősítésére és számos betegség legyőzésére az allergiától a magas vérnyomásig.

Deákné B. Katalin - Minden ​kezdet nehéz
Minden ​gyermek életének meghatározó élménye az iskolakezdés. Az, hogy milyen lesz a gyermek és az iskola viszonya, nagyban függ attól, milyen sikerek, kudarcok érik az első osztályban. A könyv valamennyi tantárgy tanulási nehézségeire játékos megoldást kínál. Segítségével a tanulás, a gyakorlás nem kényszerű rossz, hanem kellemes időtöltés lesz. A könyvből a szülők tájékozódhatnak az egyes tanítási módszerekről, megtalálják benne a mindenre gyógyírt nyújtó szeretet kifejezésformáit is.

Alex Gutteridge - Angyali ​esély
A ​14 éves Jessica baleset következtében végzetes kómába kerül. A túlvilágon Darren, a halál angyala fogadja, aki megajándékozza a földi életben eltölthető öt nappal. Jól kihasználja a lány ezt az időt, végiglátogatja a családját, a barátait, s útja során újra meg újra felbukkan a halál angyala. A lány észreveszi a barátait nyomasztó problémákat, élethelyzeteket, és igyekszik szűkre szabott életében, szűkre szabott eszközeivel mindenkinek segíteni. Jó szíve, élni akarása meghatja a halál angyalát, aki cserét ajánl fel: egy hasonló korú lány halála árán megmentheti az életét. Jessica szörnyű választás elé kerül...

Heidi McLaughlin - Forever ​My Girl - Örökké a csajom
Sosem ​hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok. Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát… A mosolyát… Most hazafelé tartok. Tíz év telt el. Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után. Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem…

Grecsó Krisztián - Mellettem ​elférsz
Grecsó ​Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is. Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.

Benji Davies - Nagypapa ​szigete
Peti ​szereti Nagypapát, Nagypapa szereti Petit. És ez már mindig így lesz. Ebből a gyönyörű, vigasztaló könyvből megtanulhatjuk, hogy aki a szívünkben él, az mindig ott lesz velünk. Benji Davies színes képeskönyve egy kisfiú, Peti története, aki nagypapájával fantasztikus tengeri utazásra indul. Távoli szigeten kötnek ki, gyönyörű vidékeken barangolnak, ám végül Peti egyedül tér haza. Minden éppen olyan, mint előtte, csak nagypapa nincs sehol. A kötet egyszerű és természetes módon szól az elengedésről, elmúlásról Szabó T. Anna lírai fordításában. Segítségére lehet a szülőknek, gyerekeknek a gyászban, gyászfeldolgozásban.

Bartos Erika - Elmúlás
Elveszteni ​valakit megmagyarázhatatlanul nehéz. Hogyan lehet vigaszt nyújtani a kisgyereknek, akiben düh, szívszorító fájdalom, hiányérzet és megválaszolatlan kérdések sokasága kavarog? Bartos Erika, a Pro Familiis-díjjal kitüntetett meseíró új könyve az elmúlásról szól.

Shona Innes - Az ​élet olyan, mint a szél
Az ​élet olyan, mint a szél. A szél sem látszik szabad szemmel, ha ott van, mégis tudja az ember. Hova megy a szél, mikor nem látjuk, hogy mozog, zizeg tőle minden? Olyankor máshová megy innen. Varró Dániel fordítása Nehéz élethelyzetekkel nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is küzdenek nap mint nap. És bár a problémák hétköznapiak, a megoldások hogyanja már korántsem olyan egyszerű. SHONA INNES, ausztrál klinikai és törvényszéki pszichológus maga is hosszú évek óta segít bajba jutott gyerekeknek, hogy feldolgozhassák traumáikat. KönyvTÁRS-sorozatában közérthetően, a legfiatalabbak nyelvén jár körül egy-egy fontos témát, mint a barátság, az élet elmúlása, a játszótéri helyzetek vagy az internet használata. AGÓCS ÍRISZ képei szívmelengetőek és elgondolkodtatóak. VARRÓ DÁNIEL verselése pedig mesterien könnyed és humoros. Ilyen az ideális KönyvTÁRS.

Wass Albert - Tavak ​könyve
"Az ​író hazája a Mezőség nádas-tavas vidéke, s a könyv kilenc meséjében ezeknek a tavaknak a teremtését és lakióinak életét meséli el. A főszereplő Szille, a tavak tündére. Mellette életre kel a tó egész növény-és állatvilága. Azt a képességet, amelyet eddig az író embereinek ábrázolására fordított, most a tó világának megelevenítésére használja. A madarak és csúszómászó állatok, növények mind sajátos természetüknek megfelelő tulajdonságokkal jelennek meg a könyvben. A mesék egyik legfőbb varázsa, hogy sohasem szakadnak el a valóságtól: annak éles megfigyelésén alapulnak. Ami itt történik, az tulajdonképpen a valóság tündériesítése." (Tóth Béla)

Maria-E. Lange Ernst - Szépítő ​természet
Egyre ​gyakrabban hallani arról, hogy a drága, exkluzív csomagolású szépítőszerek különböző allergiákat, bőrbetegségeket okoznak. A tégelyekben minimális mennyiségben találhatók természetes anyagok. A kozmetikai ipar ontja az újabbnál újabb termékeket, a kereskedelem nagy reklámkampánnyal hirdeti a szépítőszerek varázslatos hatását. A környezetbarát összetétel, a természeteshez való visszatérés külföldön szinte mozgalommá fejlődött, és ennek kapcsán a kozmetikai ipart is arra próbálják rákényszeríteni, hogy termékeik összetételét tüntessék fel a csomagoláson. Könyvünkben arra biztatjuk olvasóinkat, hogy maguk készítsenek bőrüknek megfelelő kozmetikumokat. Nemcsak a pénztárcájukat kímélik vele, de hosszú időre megőrizhetik bőrük rugalmasságát, fiatalságát is.

Adele Faber - Elaine Mazlish - Beszélj ​úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
"Csodálatos ​szülő voltam, mielőtt gyermekeim születettek volna" - kezdi könyvét az írópáros. Nem éreztük ezt gyakorló szülőként oly sokszor? Elméletben mindig sokkal könnyebben mennek a dolgok, de amikor saját családunkban kell szembenézni a durcás gyerekkel, a hisztivel, a kiabálásokkal, sértődésekkel, akkor megfogadjuk: Holnaptól másképp lesz! Azután kezdődik elölről, mert nem tudjuk, hogyan. Ez a könyv segít megtanulni: - hogyan birkózzunk meg gyerekeink csalódásaival, frusztrációival, negatív érzéseivel; - hogyan mutassuk ki mérgünket anélkül, hogy bántóak lennénk; - hogyan állítsunk fel határokat úgy, hogy megőrizzük a gyerekek szabadságát; - mit tegyünk büntetés helyett; - hogyan oldjunk meg családi vitákat. Az egész világon hatalmas sikert arató könyv egyszerű, gyakorlatias megoldásokat kínál szülőknek arra, hogyan beszéljenek gyerekeikkel, és hogyan hallgassák meg őket. A szerzők tisztelettel, megértéssel és józan logikával felépített módszereit szülők és szakemberek egyaránt sikerrel alkalmazzák bármilyen korú gyerekeknél. Az életből merített példákkal és kedves grafikákkal egyaránt gazdagon illusztrált könyv segítségével a szülő-gyerek kapcsolat örömtelivé, stresszmentessé, mindkét fél számára eredményesebbé varázsolható.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (221)

Laeh Maggie Garfield - A ​hangterápia alapjai
A ​hang a galaxisunkat, a tejútrendszert mozgásban tartó energetikai erőmező. Ésszerű használata jóval eredméynesebben enyhíti a fájdalmat, mint bármely gyógyszer. A hang a torokcsakrához kapcsolódik, amely létfontosságú szellemi és fizikai jólétünkhöz. Rajta keresztül fejezzük ki legigazabb reakcióinkat. A könyv nagy alapossággal, felkészülten vezeti be az olvasót a hangok világába: szó esik az emberi beszédről, a szavakról, amelyek hatalmas erőt hordoznak, az éneklésről, amely megnyithatja a spirituális ösvényeket. Megtudhatjuk, mit takar a Gyógyító dal, Életinduló, Becsületdal és a jelző dal fogalma. Megismerünk két gyógyító technikát: a hangolást és a felhangokat. A szerző beszél a kántálásról és a mantráról, kapcsolatot teremt a hangok és a színek, illetve a kristályok között. Hangsúlyozza a csend fontosságát, amely oly ritka adomány rohanó életünkben, ám érzelmi, mentális, fizikai és szellemi fejlődésünk nélkülözhetetlen eleme.

Peter Kelder - A ​fiatalság forrása
A ​fiatalság mindenki számára hozzáférhető forrása az öt rítusnak nevezett, tibeti eredetű gyakorlatsor, melyet egy titokzatos angol utazó, bizonyos Bradford ezredes ismertetett meg Peter Kelderrel. Petert annyira meggyőzte a gyakorlatok hatása, hogy könyvet írt a módszerről. Részletesen tárgyalja a gyakorlatokat, és számos hasznos tanáccsal szolgál. Az öt tibeti jógagyakorlat alkalmas az élet meghosszabbítására. A kötetből bőséges információt kapunk az étkezéssel, a légzéssel, a hang energetikájával és sok más egyéb témával kapcsolatosan is,

Weöres Sándor - Ha ​a világ rigó lenne
Weöres ​Sándor gyermekeknek szóló, klasszikus verseskönyve régóta, több mint tizenöt éve hiánycikk. A kiadó egyedi vállalkozása, hogy az "eredeti", a szerző által jóváhagyott, Lengyel Balázs által szerkesztett és Hincz Gyula rajzaival illusztrált könyvet adja ki újra. Remélhetőleg az új nemzedékek is Weöres Sándor gyermekversein nőnek fel.

Maria Treben - Férfibetegségek
A ​férfiak életében a 40. és 50. év között jelentkezhet az a kritikus időszak, amikor egyre-másra sorjáznak a betegségek. Isten patikáriusa, Maria Treben e könyvében a férfi- betegségekkel kapcsolatos tudásáról tesz tanúságot. Valóságos kincsestárat nyújt át a megelőzésre, a felismerésre és a kezelésre vonatkozó javaslataiból. A receptúrákon kívül Maria Treben bevált, értékes ötletekkel szolgál a gyógynövények megismerését, gyűjtését, tárolását illetően, továbbá útmutatást ad a teakeverékek és más házi szerek elkészítésére.

Ágh István - Hányat ​nézek a naptárban?
Hányat ​nézek a naptárban? Régi falusi ünnepek Hármat nézek a naptárban: farsangot, ünnepnapot, névnapot - tartja a régi közmondás. Hányat kell még aludni karácsonyig? - kérdezgeti a kicsi gyerek ma is a decemberi estéken. S hány ünnepnap piroslik fel a régi naptárban, amikor a költő álmodik gyerekkorának falusi ünnepeiről? Amikor vizesvödörrel öntözték meg a lányokat húsvéthétfőn, amikor a búcsúban Szarajevo-bicskát vett a gyerek vásárfiaként. Szalmán pörzsölődött a hízó disznótor reggelén, s lucaszékre állt, aki boszorkányt akart látni karácsony éjszakáján. Költő mesél dunántúli népszokásokról, és dunántúli faluban nőtt festő kelti életre a falu ünnepeit ebben a szép, második kiadásban megjelenő Bölcs Bagoly kötetben.

Tamkó Sirató Károly - Szélkiáltó
"Kék ​napsütés rügyet fakaszt... Kikiáltom a szép tavaszt!" - írja a költő címadó versében. Friss, tavaszi hangulat, harsogó nyár, vagy akár csikorgó téli hideg kerekedik a versek nyomán. A _Szélkiáltó_ban a _Tengerecki Pál_hoz hasonlóan szinte népiesen pattogó ritmus, tréfás ötletek, s velük együtt a modern ember gondolatainak, képi világának sora ragadja meg a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Kass János színes illusztrációi teszik még gazdagabbá a könyvet.

Móra Ferenc - Zengő ​ABC
Móra ​Ferenc Zengő ábécéje a mai iskolások dédapáinak, ükanyáinak könnyítette meg a betűolvasás nehéz mesterségét. Az sem új gondolat, hogy egy-egy sorát továbbgondolva, boncolgatva akár egész könyvet lehet belőle növeszteni. A nagy mesemondó nevét őrző kiadónak egy ilyen kötete számos kiadásban közkézen forgott az utóbbi évtizedekben. De most zendül meg először a teljes ábécé. A dallam, a zene, az éneklés megkönnyíti a versek befogadását, átsegíti az akadozó olvasót a nyelvtörő szavak buktatóin. Így aztán még könnyebben teljesül Móra Ferenc eredeti szándéka, aki úgy akart segíteni a betűkkel, szavakkal birkózó emberpalántákon, hogy minél több örömük teljék ebben. Bölcsen tudta, hogy gyorsabb és eredményesebb is így a tanulás. Persze nem csupán a nyelv tornáját segítheti ez a könyv. A Zengő ábécé egy immár száz esztendős, a természethez közelebbi életformát őriz, és ennek szellemében terebélyesedtek most új versekké Móra sorai. Sok ismeretlen szóval és fogalommal is találkozhat itt az olvasó. Ezek megértését segítik a képek, amelyek élethűen adják vissza ennek a színpompás világnak a részletszépségeit. És ha olykor még a szülőnek is szótárt kell kézbe vennie, az sem baj. Nyelvünk, műveltségünk kincstáráról van szó. Jó, ha minél többet megőrzünk belőle - amíg lehet.

Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes - Gyermeklélektan
Ez ​a könyv a gyerekről szól. Érzelmeiről és kötődéseiről, gondolatairól és játékairól. Arról a sajátos szemléleti módról, ahogyan a világot látja: a gyermekiről. Az indulattelt feszültségnek és a játékos megoldásnak arról a gazdagságáról, amely az átélést jellemzi. (...) A gyermekinek a megértésével egyben saját történetünkről, gondolkodásunk alakulásáról, érzelmeink bontakozásáról, személyiségünk fejlődéséről is világosabb képet kapunk. Jobban föl tudjuk eleveníteni emlékeinket a világ megismeréséről, arról a felnőttszemmel meglepő kíváncsiságról, ahogyan gyermekkorunkban kipróbáltuk önmagunkat egy adott helyzet lehetséges változataiban. Többet tudunk felidézni azoknak az élményeknek a rendkívüli indulati hőfokából, amelyek korai kapcsolatigényeinknek örömeit és kudarcait őrzik. Nemcsak a gyereket ismerjük meg jobban, hanem önmagunkat is. Nevelni csak úgy tudunk, ha látjuk a gyerekben a felnőttet, akivé lesz. De a pszichológiai szemlélet - a nevelésben, a gyógyításban, az esztétikában - egyre inkább megkívánja azt is, hogy lássuk meg a felnőttben a gyereket, aki volt: a gyermekit.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (153)

Blazovich Ágoston - Európa ​védőszentje Szent Benedek
Ha ​1500 év elmultával egy emberről emlékezünk, akit korunkban olyan megtisztelő jelzőkkel illetnek, mint a "Nyugat atyja", "Európa védőszentje", akkor a szóbanforgó személy minden bizonnyal jelentős, sőt rendkívüli egyéniség volt. De valóban van-e születése után másfélezer évvel Szent Benedeknek - mert hiszen őróla van szó, őróla beszélnek e kis könyv lapjai - a történelmi mában jelentősége és a holnap számára is mondanivalója? Vajon "áldás" (Benedictus = áldott) lehet-e ő ma is a keresztények, a világ számára?

Fauszt Terézia - Feng ​shui a gyógyításban és az egészségmegőrzésben
Dr. ​Fauszt Terézia belgyógyász-kardiológus főorvosként dolgozom 35 éve. jelenleg is. Orvosi pályám mellett mindig érdekelt a harmonikus környezet, a lakberendezés, a művészet. Az egészségmegőrzés és a gyógyítás sem megoldott a modern orvostudomány csodálatos vívmányaival. Feng Shui tanulmányaim során rájöttem, hogy milyen nagyon fontos az energia-harmonizáció és testi-lelki egyensúlyunk megtartása. Helytelen beidegződésünk eredménye, hogy inkább gyógyszereket szedünk, vagy legkülönfélébb műtéteknek vetjük alá magunkat ahelyett, hogy lemondanánk káros szenvedélyeinkről, vagy változtatnánk helytelen életmódunkon. Az egyensúly felbomlását mindannyian megérezzük, ha elfáradtunk, energiáink kimerültek, szükségünk van egy olyan helyre, ahol megpihenhetünk, feltöltődhetünk. Pl.: ahol zöld a fű, nyílnak a virágok, lombosak a fák, zavartalanul süt a nap és felhőtlen az ég, a forrásokból friss víz csörgedezik. Ez az a hely, amely után sóvárgunk!

Fábián Janka - Az ​angyalos ház
A ​félreeső budai utcában álló romos házat, amely a homlokzatán lévő angyalszobrokról kapta a nevét, a XXI. század első éveiben életveszélyesnek nyilvánítják, és le akarják bontani, hogy szállodát vagy lakóparkot építsenek a helyére. A közelben élők azonban civil mozgalmat indítanak a patinás épület megmentéséért. Az elszánt csapat vezetője Zsuzsa, a gimnáziumi magyartanár, akit személyes élmények fűznek az angyalos házhoz. Több mint tíz éve, egyetemista korában ugyanis rendszeresen látogatta az egyik lakót, a százéves Hilda nénit, aki lediktálta neki az emlékeit. Ezek a feljegyzések repítik vissza az olvasót az 1910-es évekbe, amikor az angyalos ház a fénykorát élte. Akkoriban nem csak a szobrokról nevezték így, hanem az ott lakó négy lány miatt is. Hilda, Márti, Manci és Lina, a négy barátnő együtt élik át a századelőn a felnőtté válás, és persze a szerelem, valamint a vele járó elkerülhetetlen csalódások édes-fájdalmas élményeit. A ház titokzatos - és mint később kiderül, felettébb vonzó - új lakója révén azonban akaratukon kívül még a korszak politikai cselszövéseibe is belekeverednek. Fábián Janka háromkötetes családregénye, a nagy sikerű Emma-trilógia néhány hónap leforgása alatt ismertté tette a történész végzettségű fiatal írónő nevét. Hangulatos új regénye a múlt század eleji Magyarország történelmének egy rövid, de annál mozgalmasabb időszakát eleveníti fel, már-már detektívregénybe illő fordulatokkal.

Marie Kondo - Tiszta ​öröm
A ​világhírű japán módszer forradalmasította a rendrakást az otthonokban: Marie Kondo útmutatóiból mára 6 millió példány kelt el 40 nyelven. A rendrakás szakértőjének könyve nélkülözhetetlen kalauz ahhoz, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá és egyúttal boldogabbá tegyük mindennapjainkat. Aki megfogadja tanácsait, nemcsak otthonában, de saját életében is felszámolhatja a káoszt és a rendetlenséget. Marie Kondo átfogó útmutatást nyújt az egész lakásban: a konyhai eszközök, hobbikellékek, fényképek, takarítóeszközök területén egyaránt. Elkalauzol a tökéletesen rendezett fiókok és szekrények világába, és lépésről lépésre, egyszerű illusztrációkkal mutatja be az ingek, nadrágok és zoknik hajtogatásának mesteri fortélyait. Ugyanakkor azt is megtanítja, hogyan ismerjük fel azokat a tárgyakat, amelyek már nem szereznek örömet, és valójában már nincs szükségünk rájuk. A KonMari néven elhíresült egyszerű módszerrel mindenki számára elérhető lesz a rendezett otthon, az átlátható tárolás és a hétköznapi tiszta öröm.

Arnold Benz - Az univerzum jövője
"Ezt a művet egyszerre tartom hídépítőnek és hitépítőnek, mely arra segíti a hívő embereket, hogy a tudomány eredményeitől ne féljenek, ellenkezőleg, vegyék észre bennük Isten teremtő, fenntartó és a jövőt készítő munkáját." (Részlet Dr. Bolyki János professzor Ajánlásából)

Ágh István - Hányat ​nézek a naptárban?
Hányat ​nézek a naptárban? Régi falusi ünnepek Hármat nézek a naptárban: farsangot, ünnepnapot, névnapot - tartja a régi közmondás. Hányat kell még aludni karácsonyig? - kérdezgeti a kicsi gyerek ma is a decemberi estéken. S hány ünnepnap piroslik fel a régi naptárban, amikor a költő álmodik gyerekkorának falusi ünnepeiről? Amikor vizesvödörrel öntözték meg a lányokat húsvéthétfőn, amikor a búcsúban Szarajevo-bicskát vett a gyerek vásárfiaként. Szalmán pörzsölődött a hízó disznótor reggelén, s lucaszékre állt, aki boszorkányt akart látni karácsony éjszakáján. Költő mesél dunántúli népszokásokról, és dunántúli faluban nőtt festő kelti életre a falu ünnepeit ebben a szép, második kiadásban megjelenő Bölcs Bagoly kötetben.

Marcus Schmieke - Drágakőjóslás
A ​jóslás évezredek óta összeköttetést jelent az ember és az Univerzum magasabb rendű bölcsessége között. A drágakőjóslás által mindahhouz a tudáshoz juthatunk, mely jövőbeli helyes döntéseinkhez és a saját utunk megtalálásához szükséges. Ezért a jóslat soha nem tévedhet...

Tamkó Sirató Károly - Szélkiáltó
"Kék ​napsütés rügyet fakaszt... Kikiáltom a szép tavaszt!" - írja a költő címadó versében. Friss, tavaszi hangulat, harsogó nyár, vagy akár csikorgó téli hideg kerekedik a versek nyomán. A _Szélkiáltó_ban a _Tengerecki Pál_hoz hasonlóan szinte népiesen pattogó ritmus, tréfás ötletek, s velük együtt a modern ember gondolatainak, képi világának sora ragadja meg a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Kass János színes illusztrációi teszik még gazdagabbá a könyvet.


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

összes (77)

Gertrud Franck - Öngyógyító ​kiskert
A ​német szerző nevét már minden vegyszer nélkül gazdálkodó magyar kertész ismeri, de könyvéből nem jutott mindenkinek. Ezzel az új kiadással szeretnénk a hiányt pótolni, és újabb híveket toborozni a vegyes kultúrát kedvelők táborába. A szerző több évtizedes tapasztalatait adja át, ő nemcsak az elő- és utónövényekkel használja ki a területet, hanem az egyes sorokat, sőt egy sorban lévő zöldségféléket is váltva ülteti, gyógy- és fűszernövényekkel tarkítja a veteményeskertet. Mindezt azért teszi, mert a növények egymást védhetik a kártevőktől, elriasztják illatukkal, jótékonyan hatnak egymás növekedésére, sőt a termés ízének kialakításában is közreműködnek.

Nicholas Sparks - Eltékozolt ​évek
Wilson ​Lewis az átlagemberek hétköznapjait éli, míg egy nap el nem feledkezik egy fontos dátumról: házasságának huszonkilencedik évfordulójáról. Felesége megbántottságát látva rá kell döbbennie: házassága zátonyra futott, s ezért egyedül csak saját magát okolhatja. Felesége édesapjához, Noah Calhounhoz (A Szerelmünk lapjai főszereplőjéhez) fordul tanácsért, aki saját életét hozva fel példaként, megpróbálja rávezetni a helyes útra, hogyan teheti ismét meghitté házasságát. A feleségével eltöltött harminc év azonban túl hosszúnak bizonyul: Wilson már nem emlékszik, hogyan lehet egy nő szívét meghódítani. Apósát és három gyermekét maga mellett tudva próbál meg mindent, hogy megmentse házasságát és felülkerekedjen annak legnagyobb gátján: azon, hogy képtelen kimutatni végtelen szerelmét felesége iránt.... Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton) gyönyörű, megható regényében ismét a szerelem mindenhatóságáról ír, de egyben tanulságul is szolgál: még a legjobb házasság is könnyen zátonyra futhat, ha nem fordítanak kellő figyelmet rá.

Fodor Kata - Ezobaba
E ​könyv elméletében és módszertanában is az ősi, hagyományos nevelési technikákhoz kíván visszatérni, az ember azon formázásához, amely által harmóniában és egyfajta valódi belső megértésben élhet együtt a természettel. Hangsúlyozva, hogy a gyermek nem pusztán hús és vér lény, hanem lélek, szellemi egység. Kifejti, hogy a korunk társadalmaiban élő családok milyen mentalitással és tettekkel tehetik hétköznapjaik részévé a már jól bevált értékrendszert és a kézenfekvő, természethez közel eső gondolkodásmódot. Bevezeti ezt a tudást a családok legbelső, intim körébe, hogy a szülők maguk adhassák át gyermekeiknek. A könyvben lefektetett elvek nem varázslatok, nem új felfedezések, hanem bárki számára elérhető tények és készségek. Ez a kötet csupán arra vállalkozik, hogy egy aprócska ablakot nyisson a tökéletesen szervezett Univerzumba, ahonnan érkezünk. (Forrás: HarmoNet)

Covers_23307
Angyalok ​az életünkben Ismeretlen szerző
5

Ismeretlen szerző - Angyalok ​az életünkben
Karácsony ​közeledtével ajándékozásra kiválóan alkalmas, szép kiállítású könyvet vehetünk kézbe az angyalvilág témájáról. Az összeállítás olyan hozzánk hasonló embereket állít elénk, akik életükben megtapasztalták az égi segítők jótékony befolyását. A kilenc fejezetben megpendülnek mind ama csodás képességek, melyeket az angyalok tulajdonságaiként képzelünk vagy hiszünk. Olvashatunk hírnökangyalokról, akik idejében figyelmeztetnek a veszélyre, gyógyító angyalokról, akik segítenek helyre állítani a test és lélek harmóniáját, vigasztaló angyalokról s természetesen kísérőinkről, az őrzőangyalokról is. A történeteket szép természeti fotók, képzőművészeti reprodukciók és vallási giccsek illusztrálják.

Marie Kondo - Tiszta ​öröm
A ​világhírű japán módszer forradalmasította a rendrakást az otthonokban: Marie Kondo útmutatóiból mára 6 millió példány kelt el 40 nyelven. A rendrakás szakértőjének könyve nélkülözhetetlen kalauz ahhoz, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá és egyúttal boldogabbá tegyük mindennapjainkat. Aki megfogadja tanácsait, nemcsak otthonában, de saját életében is felszámolhatja a káoszt és a rendetlenséget. Marie Kondo átfogó útmutatást nyújt az egész lakásban: a konyhai eszközök, hobbikellékek, fényképek, takarítóeszközök területén egyaránt. Elkalauzol a tökéletesen rendezett fiókok és szekrények világába, és lépésről lépésre, egyszerű illusztrációkkal mutatja be az ingek, nadrágok és zoknik hajtogatásának mesteri fortélyait. Ugyanakkor azt is megtanítja, hogyan ismerjük fel azokat a tárgyakat, amelyek már nem szereznek örömet, és valójában már nincs szükségünk rájuk. A KonMari néven elhíresült egyszerű módszerrel mindenki számára elérhető lesz a rendezett otthon, az átlátható tárolás és a hétköznapi tiszta öröm.

Jakabosné Kovács Judit - Kerekítő ​2.
Most ​még a barátnőim gyerekeivel játszom "Hóc, hóc, katoná"-t, de már gondolok arra a kisgyerekre, akit én fogok szülni, és akinek a szemébe nézve majd mondhatom ezeket a dünnyögőket. Valamiféle szerelem elmélyítése lesz majd ez: szavakat és érintéseket küldünk egymásnak, játszunk egymással. Az itt összegyűjtött mondókákban, játékokban olyan gyengéd szeretet van kódolva, amely egyben a kreativitásnak is utat enged: mi magunk is kiegészíthetjük őket új szavakkal, új ritmusokkal, új érintésekkel. Palya Bea

Blazovich Ágoston - Európa ​védőszentje Szent Benedek
Ha ​1500 év elmultával egy emberről emlékezünk, akit korunkban olyan megtisztelő jelzőkkel illetnek, mint a "Nyugat atyja", "Európa védőszentje", akkor a szóbanforgó személy minden bizonnyal jelentős, sőt rendkívüli egyéniség volt. De valóban van-e születése után másfélezer évvel Szent Benedeknek - mert hiszen őróla van szó, őróla beszélnek e kis könyv lapjai - a történelmi mában jelentősége és a holnap számára is mondanivalója? Vajon "áldás" (Benedictus = áldott) lehet-e ő ma is a keresztények, a világ számára?

Fauszt Terézia - Feng ​shui a gyógyításban és az egészségmegőrzésben
Dr. ​Fauszt Terézia belgyógyász-kardiológus főorvosként dolgozom 35 éve. jelenleg is. Orvosi pályám mellett mindig érdekelt a harmonikus környezet, a lakberendezés, a művészet. Az egészségmegőrzés és a gyógyítás sem megoldott a modern orvostudomány csodálatos vívmányaival. Feng Shui tanulmányaim során rájöttem, hogy milyen nagyon fontos az energia-harmonizáció és testi-lelki egyensúlyunk megtartása. Helytelen beidegződésünk eredménye, hogy inkább gyógyszereket szedünk, vagy legkülönfélébb műtéteknek vetjük alá magunkat ahelyett, hogy lemondanánk káros szenvedélyeinkről, vagy változtatnánk helytelen életmódunkon. Az egyensúly felbomlását mindannyian megérezzük, ha elfáradtunk, energiáink kimerültek, szükségünk van egy olyan helyre, ahol megpihenhetünk, feltöltődhetünk. Pl.: ahol zöld a fű, nyílnak a virágok, lombosak a fák, zavartalanul süt a nap és felhőtlen az ég, a forrásokból friss víz csörgedezik. Ez az a hely, amely után sóvárgunk!


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

összes (9)

Rosamunde Pilcher - Ház ​a tengerparton
A ​Kagylókeresők és a Szeptember népszerű szerzőjének romantikus regénye a festői Cornwall tájain játszódik. Ide tér vissza Virginia tízévnyi távollét után és hirtelen elhatározással kibérel egy tengerparti házat. Makacs anyósával szembeszegülve végre a sarkára áll, és saját kezébe veszi gyermekei nevelését, elhozza őket Londonból. Ám egy váratlan találkozás kibillenti lelki egyensúlyából és gondolatban visszaröpíti tíz esztendővel, felszítja benne az utolsó Cornwallban töltött nyár emlékeinek parazsát. Megvalósulhat-e Virginia titkos álma? Vajon kiteljesedhet-e egykor csírájában elfojtott szerelme? Mert csakis így válhat a tengerparti házból szeretetteljes családi otthon

Marék Veronika - Kippkopp ​gyerekei
"Egy ​öreg fa gyökerei között lakott Kippkopp, a gesztenyefiú és Tipptopp, a gesztenyelány. - Úgy szeretem ezt a kuckót! - szólt Kippkopp egy napon. - Szép, szép... - sóhajtott Tipptopp - csak hiányzik belőle valami. - Ugyan mi? - Hát... egy gyerek. - Ezen könnyen segíthetünk! - kiáltotta Kippkopp. - Azt hiszem, éppen megérett a vadgesztenye!Odasiettek a gesztenyefához, de csalódottan látták, hogy a fa alatt csak néhány tüskés, zöld gömböcske hever..." - kezdődik a mese.

Márai Sándor - Füves ​könyv
Olyasféle ​ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.

Méhes György - Egyetlenem
A ​Kossuth-díjas Méhes György, az erdélyi Nagy Mesélő utolsó könyvében imádott feleségéről és önmagáról mesél szívből és szívhez szólón.

Corinne Hofmann - Búcsú ​Afrikától
Corinne ​Hofmann feladva fényes karrierjét, biztos jövőjét, kényelmes európai életét, egy maszáj harcos szerelméért az egzotikus Kenyába költözött, és egy kislányt szült.. A szerzőnő ma ismét Svájcban él. Az Afrikai szeretők, illetve a Visszatérés Afrikába című önéletrajzi regényei világraszóló sikert értek el. A több mint húsz nyelvre lefordított, milliós példányszámban kiadott, és nagyszerűen megfilmesített élettörténet harmadik része Corinne harcát mutatja be kislányáért, akit férje tudta nélkül, afrikai családja és a törvény ellenében "lopva" menekített ki Kenyából, amikor rájött, a szerelem nem minden..

Robert Lawson - Navina, ​a Karácsony angyala
Hét ​este felcsendülő hét csodálatos karácsonyi történet elevenedik meg a lapok közt, melyek során az előző kötetből megismert Navina, mint angyal jelenik meg és segít a rászorulókon, fényt hoz a sötétségbe, és békével hinti meg az ünnepnapokat. David Becker a Karácsony közeledtével a kanadai üdülőparadicsomba, Whistlerbe utazik, ahol egy hetet tölt baráti családok körében. A békére lelt, fájdalmát már elengedő férfi hamar bűvkörébe vonja a hét kisgyermeket, akik élénk színfoltokként ékítik a hatalmas, karácsonyi pompába öltözött erdei házat. Ahogy eljön az est, David a köré gyűlt gyermekeknek Navináról, egy csodás angyalról mesél, aki szent feladatának tekinti, hogy a Szeretet Ünnepén fényt és melegséget vigyen az emberek szívébe. Ettől fogva minden este más-más történetek elevenednek meg a házban, melyek mély erkölcsi és lelki tanulságokat, tanításokat tartalmaznak. Az erdei ház falai közé egy angyalszárny susogásával beköltöznek a csodák… Robert Lawson megindító és színes regénye méltó folytatása a nagysikerű első kötetnek. Szeretettel ajánljuk mindazoknak, akiket elvarázsolt A lélek útja világa, és azoknak, akik a Karácsonyt egy olyan regény társaságában szeretnék tölteni, mely meghitt és szeretetteljes hangulatával emeli az Ünnepek fényét. A Navina, a Karácsony angyala c. kötet az idei karácsonyi kínálat egyik impozáns, gyönyörű ajándéka.

Rosamunde Pilcher - Kagylókeresők
Penelope ​Keelinget váratlan szerencse éri: édesapja festményeinek ára egyszerre jelentősen felszökik a műkincspiacon. Ám az asszony, aki világéletében szerény körülmények között élt, és mihaszna férje oldalán nem kevés nélkülözés közepette nevelte fel három gyermekét, mégsem hajlandó megválni az immár nagy értéket jelentő képektől. Különösen közel áll szívéhez a Kagylószedők című festmény, melyet annak idején nászajándékba kapott édesapjától. Elkerülhetetlen a családi konfliktus: Penelope egyik lánya, Nancy, és fia, Noel igyekeznek megkaparintani a kisebbfajta vagyont érő képeket, hogy az eladásból szerzett pénzből jómódban élhessenek. A Keeling család fordulatos történetét a festményekért folyó vetélkedés foglalja keretbe, ugyanakkor a klasszikus remekművek kitűnő jellemrajzait idéző szereplőket felvonultató regényből az olvasó kiváló képet kap az elmúlt fél évszázad angol társadalmának jellegzetes alakjairól. Kiadónk az előző évtized legsikeresebb brit szerzőjének kiemelkedő regényével folytatja Rosamunde Pilcher életművének újbóli kiadását a Ház a tengerparton című kötet nagy sikerét követően. Ezt az teszi indokolttá, hogy a kötetek első megjelenése óta lassan felnő egy újabb generáció, és a máig rendkívüli népszerűségnek örvendő írónő regényei idehaza több éve még antikváriumban sem kaphatóak.

Jennifer Crusie - Száguldás ​a szerelembe
Amikor ​egy pórul járt elvált nő, Nell Dysart bajban van. Lefogyott, mert túlesett egy megmagyarázhatatlan váláson, és mindentől elment az étvágya. Nell alvajáróként kóvályog az életében, míg legjobb barátnője állást nem szerez neki egy toprongyos nyomozóirodában, amiben sok lehetőség rejlik, de a főnököt nem könnyű irányítani. Találkozik egy mindent kezében tartani akaró detektívvel. Gabe McKenna sorsa sem alakul túl jól. A nyomozóirodája egy zsarolási ügyre fecsérli az idejét, cégtársa úgy dönt, elege van abból, hogy hűtlen házastársakat figyeljen pénzért, és az exneje csak nemrég dobta... újra. Az egyetlen, ami az ő szája íze szerint történik, hogy úgy tűnik, az új titkárnő hatékony, unalmas és engedelmes. Rájönnek, hogy szerelembe esni halálos is lehet... De a látszat néha csal, így Nell és Gabe hamarosan sikkasztás, névjegykártyák, rongálás, kutyalopás, zsarolás, kínai kaja, profihoz nem illő szex és bűnronda irodabútorok miatt perlekednek, ráadásul az is gyorsan kiderül, hogy ez a legkisebb gondjuk. Mert valaki hamarosan embereket gyilkol. Ők pedig lassan szerelembe esnek...

Kollekciók