Ajax-loader

Mári Sándor

Rate_positive 48 Rate_neutral 1 Rate_negative 0

3059 napja velünk van 1 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-1 Badge-jomunkas

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (283)

Sławomir Mrożek - Zuhanás ​közben
"1930-ban ​születtem, mert valahogy el kellett kezdenem" - igy mutatkozott be annak idején az életrajzára kiváncsi olvasóknak a ma már világhirű lengyel iró, akinek elbeszéléseit, szinműveit Európa-szerte, igy hazánkban is ismerik és szeretik. Mrozek művei torzitó tükröt tartanak a világ elé, igy ébreszt rá nyárspolgári beidegzettségeink deformáló hatására, s egy-egy szituáció hirtelen fejtetőre állitásával, egy-egy komoly gondolat végletekig feszitésével, váratlanul felvillantott komikumával mutatja meg a dolgok bonyolult szövetét, a világ fonákját, nemegyszer a komikum tragikumát is. A modern ember egyre lakhatatlanabbá váló planétájáról ir, a mindennapok abszurd kényszereiről, nem hagyja, hogy hibáinkba belefásulva már-már észre se vegyük azt, amin változtatnunk kell, nem hagyja, hogy hozzászokjunk az embertelenséghez, a közönyhöz, a hazugsághoz. A groteszk, az abszurd sajátos eszközeivel ugyanazért küzd, mint minden jelentős, igazi alkotó művész: az ember és a társadalom ha nem is "örökre", de egy hosszú történelmi korszakra érvényes megfogalmazásáért.

Buzás Balázs - Hawaii-szigetek
A ​Hawaii-szigetek a pálmafák, elegáns tengerparti szállodák, hulatáncot lejtő polinéz lányok, napbarnította szörfösök világa. Pearl Harbor a történelem tragikus eseményét idézi, az aktív vulkánok nemcsak a geológusoknak jelentenek sokat, hanem felejthetetlen élményt nyújtanak minden idelátogatónak, a Mauna Kea világhírű teleszkópjai pedig a csillagászat iránt érdeklődőket hozzák lázba.

Balogh János - Érdekes ​szigetek
A ​rádió azonos című műsorából készült válogatás. A szerző részben tapasztalataiból, részben hatalmas ismeretanyagából merítve állította össze műsorát és ebből a könyvet. Szerepelnek a válogatásban nagy, ismert szigetek, például Új-Guinea, Tahiti, Hawai és kicsi, a térképen meg sem található helyek, például a Lepra-sziget, Dassen, Sinclair. Az átlagos földrajzi tájékozottságú ember a nagyobbakról sem tud sokat, a kicsiknek még a létezését sem sejti. Aki elolvassa ezt a könyvet, megtudja, hogy Juan de Nova szigetén a kutyák elfelejtettek ugatni, Tristan de Cunha a százévesek szigete, Réunionon még mindig a kalózok kincsét keresik. Pedig - mint a szerző írja - ezeknek a szigeteknek a legnagyobb kincsük élőviláguk, megóvásukért - és ma már sajnos megmentésükért - mindent meg kell tennünk. Térképek és a szerző eredeti felvételei illusztrálják a könyvet.

William Goldman - A ​herceg menyasszonya
Izgalmas, ​bölcs, kedves és mulatságos könyvet tartasz a kezedben, tisztelt olvasó. Kalandregény? Szerelmi történet? Paródia? Mese? Mindegyik és egyik sem: egyfelől Pitypangnak, a világ legszebb lányának és Márkónak, a kisbéresnek a története Florindban, másfelől pedig mese egy kisfiúról (magáról a szerzőről), akiknek egy könyv megváltoztatta az életét. Egy biztos: nem mindennapi élményben lesz része annak, aki elolvassa ezt a lebilincselően izgalmas, fordulatokban gazdag, letehetetlen mesét az igaz szerelemről és fantasztikus kalandokról. A regény több tucat kiadást ért meg az Egyesült Államokban és a világ számos más országában, megfilmesítették, valóságos kultuszkönyv lett belőle.

Jiří Marek - Az ​Egyenlítőtől délre
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Emri Nóra - Kék-fehér
A ​Szerelmem, Kefalónia szerzőjének új novelláskötete kék és fehér, mint a görög zászló sávjai, a Kikládok jellegzetes színei. Róluk és rólunk szólnak ezek a szívderítő vagy megható történetek: róluk, akik ott élnek és vendégül látnak bennünket, és rólunk, akik igyekszünk kiélvezni egy darabkát kék-fehér nyárból.

Richard Katz - Riói ​képek
Különösen ​érdekes tájon, bonyodalmas helyzetben egy derűs író - ez a KATZ-könyv kémiai képlete. Egyszerűség, világosság - a stílusa. Emberszeretet - a filozófiája. Ezek a tulajdonságok teremtették meg a "RIÓI KÉPEK" szerzőjének világhírét.

Pethő Tibor - Szuez
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Hans Ruesch - A ​hosszú árnyék földjén
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Anne Eisner Putnam - Allan Keller - Nyolc ​év Kongó törpéi között
Anne ​Putnam,indián származású amerikai festőnő nászútra indult Kongóba,s azután nyolc évet töltött egy őserdei hotelben,ahol vakmerő vadászok,elszánt filmesek és kalandra éhes világcsavargók szállnak meg,hogy közelről lássák a törpe négerek különös életét.A szerző igaz barátja lett az apró termetű,de bátor és jellemes,egész-ember feketéknek.Közöttük lakott,vadászott velük,részt vett gyászukban és ünnepeikben s izgalmas élményeit e művében mély írói meglátással közli olvasóival.

Passuth László - Édenkert ​az óceánban
Bougainville ​a XVIII. század francia történelmének egyik legjellegzetesebb alakja. Pompadour asszony kegyence, a főurak üldözöttje, XVI. Lajos védelmezője, a forradalom tengernagya - és közben a kanadai indián-háború hőse, a Föld első francia körülhajózója, az Akadémia halhatatlanja, világhírű író, a sors kegyeltje... Passuth László róla írt könyve ellentmondásos kort és fényes életet vetít elénk, az életmű középpontjába helyezve a humanista tudóskatona világkörüli útját, és annak is közepébe Tahiti felfedezését. Bougainville ugyanis az első fehér emberek egyike, aki lábát e legendás hírű szigetre tette, s tapasztalatai alapján elnevezte Cytherea (Venus) szigetének.

Bengt Danielsson - A ​boldog sziget
Bengt ​Danielsson svéd néprajztudós 1947-ben a híres Kon-Tiki tutajon érkezett elõször Raroia szigetére, a dél-tengeri Tuamotu-szigetcsoport száz lakosú atolljára. A szigetlakók meghívására néhány évvel később, felesége társaságában, visszatért oda, és hosszabb ideig élt a bennszülöttek között. Könyve, melyet az olvasó most kezében tart, széles távlatú, könnyes-derűs útleírás az utolsó földi paradicsomról, amelynek együgyű boldogságát szemünk láttára falja fel az civilizáció...


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (7)

Göthe Salmander (J. K. Rowling) - Legendás ​állatok és megfigyelésük
Minden ​valamirevaló mágusháztartásban megtalálható a _Legendás állatok és megfigyelésük_ egy példánya. Most - de csakis egy adott ideig - a mugli olvasóknak is lehetőségük lesz arra, hogy megtudják: hol él a quintaped, mivel táplálkozik a puffskein és miért nem tanácsos knarlok számára kint hagyni bármilyen élelmet. A kötet megvásárlásával ön a brit _Comic Relief_et támogatja, egy szervezetet, amely hosszú évek óta küzd a szegénység ellen a világ legelmaradottabb országaiban. Egy olyan munka részese lesz tehát, kedves vásárló és olvasó, amely csodásabb bármilyen varázslatnál. Ha ezt nem így érezné, csak abban reménykedhetek, hogy ha netán Mantikór támadna önre, az arra járó varázslók kegyesebbek lesznek önhöz. _________ _Albus Dumbledore_

Gary Chapman - Ross Campbell - Gyerekekre ​hangolva
A ​nagy sikert aratott Egymásra hangolva, Családi összhangzattan, illetve Életre szóló ajándék és Nehéz évek íróinak közös műve. A gyermeklélektanban nagy tekintélynek örvendő szerzőpáros arra hívja fel a figyelmet, hogy a nevelésben minden a szülő és a gyermek közötti szeretetkapcsolaton múlik. Ahhoz, hogy gyermekünk az élet bármely területén meg tudja állni a helyét, elengedhetetlenül fontos, hogy betöltsük érzelmi szükségleteit. Minden gyermek – és felnőtt – alapvetően öt kommunikációs csatorna egyikén fejezi ki, és fogadja be a szeretetet. Hiába halmozzuk el például gyermekünket ajándékokkal, ha ő arra vágyik, hogy leüljünk vele játszani. Csak akkor fogja igazán érezni a szeretetünket, ha felismerjük és beszéljük a számára legérthetőbb szeretet-nyelvet. A könyv üzenetének alkalmazásában szemléletes esetleírások és gyakorlati útmutatások segítik az olvasót.

Phil Doran - Csábító ​Toscana
Phil ​Doran élete lassan összeomlik. Az egykor sikeres hollywoodi író-producert háttérbe szorítják a feltörekvő új tehetségek, házassága pedig az évek alatt alaposan megkopott, ellaposodott. Felesége, Nancy úgy érzi, ideje változtatni, ezért olaszországi körútján egy alaposan lerobbant, háromszáz éves toscanai házzal lepi meg a férjét. A meglepetés sikerül, csak éppen nem úgy, ahogy Nancy eltervezte. Phil számára a baljós jelek már akkor elkezdődnek, amikor a helyi légitársaság rozzant gépének ajtaja nem nyílik ki. A kellemetlenségek rémálommá fokozódnak, amikor megpillantja új otthonát, és kezdetét veszi a ház felújítása egy olyan országban, amelynek milliónyi törvénye, de egyetlen szabálya sincs, és ahol minden bezár délben négy órára, hogy a helyiek nyugodtan ehessenek, ihassanak, vagy éppen szerelmeskedhessenek. A Csábító Toscana nem egy megszokott történet amerikaiakról, akik egész életükben arról álmodoznak, hogy egyszer majd hátrahagynak mindent, és Európába költöznek. Doran fokozatosan hódol be Toscana varázsának: a táj kifogyhatatlan szépségének, az ízek és az illatok érzéki örömének. Újra felfedezi önmagát és a feleségét, és egy olyan helyen találja meg a boldogságot, ahol a legkevésbé sem számított rá. A csábító Toscana elképesztően humoros, és hihetetlen dolgokat tudunk meg belőle Olaszországról. Mulatságos és szívszaggató, pikáns és édes. Képzeljék el, hogy Frances Mayest és Dave Barryt megszórják egy kis parmezánnal és nyakon öntik olívaolajjal- pontosan ilyen Phil Doran írása. Egyszerűen nem lehet letenni.

Holly Hill - Luxus ​nyalánkság
Te ​meddig mennél el? Holly Hill jómódú barátja kérésére hagyta ott a munkáját, a szakítás után azonban nehéz helyzetbe került. Miután hat hétig szenvedett pizsamában a szerelmi csalódás miatt, egy barátja azt tanácsolta neki, legyen nyitottabb a karrierválasztás tekintetében. Holly ekkor hirdetést adott fel az interneten, amelyben őt kitartó szeretőt keresett. Elsöprő mennyiségű válaszlevelet kapott különböző férfiaktól, akik közül a legtöbben nős emberek voltak, de a feleségüknek már elment a kedve a szextől. Holly számtalan férfival találkozott mire kiválasztotta számára megfelelő partnert. Szinte napi gyakorisággal jegyezte fel különleges élményeit nem csak a férfiakról, hanem arról is, amit megtudott a házasság intézményéről a férfiak vágyairól. A feladott hirdetés: "Vonzó, diplomás, intelligens, jólöltözött, 35 éves nő szeretőt keres. Darlinghurtsben lakom egy légkondicionált, kikötői panorámás lakásában. A lakásomhoz nagyon diszkrét, biztonságos, fedett parkoló is tartozik, de van megbízható autóm, és hajlandó vagyok a környező településekre is eljárni. Kizárólagosságra törekszem, ezért (elméletileg) a nap 24 órájában rendelkezésre állok majd. Egyedülálló vagyok, gyerekeim nincsenek. Nagyszerű szakács vagyok, és kérésre ínyenc fogásokat tudok készíteni. Szívesen töltöm fel a hűtőt kedvenc ételeiddel és italaiddal (nincs is jobb annál, mint elkényeztetni valakit és megvalósítani az álmait). Pszichológus végzettségem van, ezért remek hallgatóság vagyok, és nagyon élvezem a tartalmas beszélgetéseket. Társasági lény, gyönyörű, szellemes és szórakoztató partner vagyok szinte minden helyzetben. IMÁDOM a szexet, és kevés olyasmi van, amit nem élvezek. Ráadásul remekül masszírozok! A fentiekért cserébe bőkezű heti zsebpénzt kérek." A Sugarbabe-ben email-váltásairól és találkozóiról számol be, valamint mesél az öt férfiról, akiket végül kiválasztott (nem párhuzamosan!). A könyv egyszerre vicces, tanulságos, provokatív és gondolatébresztő.

Cecelia Ahern - Ui.: ​Szeretlek
Holly ​összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal. Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. Visszatalál családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni kezd, és életében először élvezi a munkáját, majd végül megnyitja szívét egy új szerelem lehetősége előtt. Holly újra megtanul élni.

Mezei István - Mozdonyok
Napjainkban ​mind több országban felismerik a több mint másfél évszázados múltra visszatekintő vasút jövőjét. Az energiatakarékos és környezetkímélő vasút a technikai fejlődés legújabb vívmányait felhasználva képes az állandó megújulásra. Pecz Kornél, hazánk egyik neves vasúti mérnöke írta az 1908-ban megjelent "A vasúti lokomotívok" című könyvében: "A vasútnak modern üzemét a lokomotív teremtette meg. Amint a lokomotív szerkezetileg és teljesítőképesség tekintetében tökéletesbedik, fejlődik a vasutak üzeme is." A szerzőnek még a gőzmozdonyok fejlődésének ismeretében tett megállapítása jelenleg is érvényes. Az elmúlt időszakban a vasút korszerűsítésének egyik legfontosabb eredménye volt a gőzvontatás felváltása a dízel- és a villamos vontatással. Napjaink korszerű mozdonyainak és egyéb vasúti vontatójárműveinek egy része még az ezredforduló után is közlekedik majd, bizonyítva ezzel a fejlődés eddigi útjának jó irányát. Könyvünk ismerteti a mozdonyok és egyéb vasúti vontatójárművek fejlődésének fontosabb állomásait.

Leslie L. Lawrence - A ​halál kisvasúton érkezik
- ​Mr. Hendersonnak kényszerképzete van. Az a mániája, hogy meg fogják ölni. Maga a negyedik testőr, akit felfogad. - Hm. És a másik három? Az elődeim? Szemembe nézett; vizenyős tekintete nem a napfényben fürdő tavacska kékjét idézte. - Nyomtalanul eltűntek, Mr. Lendvay. - Mi a fene?! Várt egy kicsit, aztán vészjósló hangon suttogta a fülembe: - Arra is kíváncsi, hogyan? - Hát, ha lenne olyan szíves... - Ha akarja. Bár én a maga helyében nem lennék kíváncsi rá... Jó, jó, a maga dolga. Nos, hát az a helyzet barátom, hogy a maga elődei egytől egyig felszívódtak. Nincs bizonyítékom rá, de... mérget vennék rá, hogy megzabálták őket a kaktuszok!


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (44)

Nemere István - Aranybolygó
A ​sci-fi családregény újabb kötetének főszereplője a "kisebbik iker", Bart Dorg. Az orvosbiológus hihetetlen kalandokba keveredik a Holdon, még életveszély is leselkedik rá, miközben számára ismeretlen embereket ment meg. És itt találkozik Nórával, aki később a felesége lesz.

Nemere István - Vadak ​között
A ​száműzött Oban Dorg felesége, Letta a Földre utazik, hogy kieszközölje férje felmentését. Itt azonban titokzatos erők az életére törnek. Valakik mindenképpen meg akarják akadályozni, hogy bebizonyítsa férje ártatlanságát. Ezek az erők még ikerfiai elrablásától sem riadnak vissza.

Angster Erzsébet - Az ​objektumorientált tervezés és programozás alapjai
A ​számítógépeken futó jó programok ma már szinte kizárólag objektumorientált elven működnek, és a programozók is OO szoftvereket használnak programjaik megírásához. Az objektumorientált gondolkodás elsajátítása tehát közügy. A szoftverek felhasználóinak és fejlesztőinek mindig is ugyanaz volt a céljuk: olcsón, jó minőségű szoftvert vásárolni, illetve készíteni. Azért születnek újabb és újabb szoftverfejlesztési módszerek, mert az igények és a hardver lehetőségeinek növekedésével a régi módszerekkel már nem lehet időre minőségi szoftvert gyártani...

Wolfgang Hohlbein - Tűz
Will ​Lokkens piti bűnöző, aki lopott autók eladásából él. Egy napon, útban legfontosabb vevőjéhez, a bordélytulajdonos Georghoz, elköveti élete nagy tévedését: egy kölni villanegyedben elüt egy körülbelül tizenkét éves kislányt, aki rémülten egy nemrég leégett ház romjai közé menekül. Will, lelkiismeret furdalástól gyötörve, átkutatja a romház pincéjét. A villa falai, úgy tűnik, szörnyű dolgot rejtenek: a tűz féktelen dühe még mindig ott parázslik a megfeketedett falakban. És a kislány Duffy mintha a tűz szövetségese lenne. Majd kiderül, hogy a kislány anyja Will egykori szerelme, és miután Duffyt hirtelen elrabolják Georg is felfedi valódi kilétét...

Gál József - Széllel, ​szél ellen
Az ​álom megvalósulásának, a cél elérésének pillanatában, életünk egy része múlt időbe kerül. Meghal bennünk valami. De ugyanakkor megszületik, kerekké válik egy történet. Útjára engedem hát a magam történetét, s a kedves olvasó, ha kedve van, utazzon velem a Szent Jupát 717 napon és 70000 km-en át tartó föld körüli útján - tengereken és óceánokon át...

Rejtő Jenő (P. Howard) - Korcsmáros Pál - Piszkos ​Fred, a kapitány
A ​Korcsmáros Pál által eredetileg 1964-ben rajzolt fekete-fehér képregény átdolgozott, nagyalakú, színes, digitálisan felújított változata. Fülig Jimmy, Buzgó Mócsing, Nagy Bivaly, Vöröskarom, Tulipán és a többiek, és természetesen Piszkos Fred kalandjai.

Sven Hassel - Monte ​Cassino
1944-ben ​járunk, Olaszországban. A Kesselring tábornok által irányított német hadsereg minden erőfeszítés ellenére hónapok óta hátrálásra kényszerül a nyomasztó túlerő miatt. A hátvédet szokás szerint régi ismerőseink, a börtönbüntetés helyett frontszolgálatot választó harckocsizók adják. Porta, Pici, Papa, Sven és a Légiós azonban most is különös kalandba keverednek: egy nemes, ámde szigorúan törvényellenes küldetésre indulnak Monte Cassino hegyén.

Kodolányi János - Én ​vagyok
Kodolányi ​János (1899-1969) a XX. századi magyar művelődés történetének klasszikus alakja, világirodalmi rangú prózaepikus. Életművét a Szent István Társulat új kiadásban adja közre. A sorozat gondozói és szerkesztői filológiai hűségre törekvő és igényes kiállítású, szép könyveket ígérnek az író régi és új híveinek. Az Én vagyok Kodolányi akarattyai magányában készült; ciklikus kapcsolatban áll más ókori keleti tárgyú műveivel (Vízözön; Új ég, új föld; Az égő csipkebokor). Az evangéliumok egyik legellentmondásosabb történetét gondolja újra és jeleníti meg: Jézus és Júdás, az "istenember" és az "áruló" kapcsolatát, a szent és a profán, a mennyei és a földi világ elszakadását, összetartozását.


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

összes (50)

Nemere István - Vadak ​között
A ​száműzött Oban Dorg felesége, Letta a Földre utazik, hogy kieszközölje férje felmentését. Itt azonban titokzatos erők az életére törnek. Valakik mindenképpen meg akarják akadályozni, hogy bebizonyítsa férje ártatlanságát. Ezek az erők még ikerfiai elrablásától sem riadnak vissza.

Nemere István - Aranybolygó
A ​sci-fi családregény újabb kötetének főszereplője a "kisebbik iker", Bart Dorg. Az orvosbiológus hihetetlen kalandokba keveredik a Holdon, még életveszély is leselkedik rá, miközben számára ismeretlen embereket ment meg. És itt találkozik Nórával, aki később a felesége lesz.

Aldous Huxley - Szép ​új világ
2540-ben ​a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer már az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit, az önmagáért való tudás – mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, úgymond, többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát –, az nem akar mást, mind a boldogtalanságot. Az efféle Vadembernek a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányzott világállamában nincs helye. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, gyötrő szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott rajongó összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával – mondjuk egy Szép új világ című könyvvel. "Tizennyolc tökéletesen egyforma, Gamma-zöld egyenruhás, göndör, gesztenyebarna hajú lány vizsgálta meg az összeszerelt gépeket, melyeket aztán harmincnégy kurta lábú, balkezes, Delta-mínusz férfi ládákba pakolt, és végül hatvanhárom kék szemű, lenszőke és szeplős félidióta Epszilon az odakint várakozó teherautókra és kamionokra rakott. - Ó, szép új világ... - a Vadember azon kapta magát, hogy Miranda szavait ismétli újra meg újra, mintha csak az emlékezete akarna gonosz tréfát űzni vele. - Ó, szép új világ, melyet ily emberek laknak."

Borito-104
elérhető
124

Andy Weir - A ​marsi
AZ ​UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET. Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne. Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”. De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? „Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka „A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története." Ernest Cline, a Ready Player One szerzője Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából. Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író „Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!” Hugh Howey, New York Times bestseller szerző „Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” Steve Berry, New York Times bestseller szerző

Angster Erzsébet - Az ​objektumorientált tervezés és programozás alapjai
A ​számítógépeken futó jó programok ma már szinte kizárólag objektumorientált elven működnek, és a programozók is OO szoftvereket használnak programjaik megírásához. Az objektumorientált gondolkodás elsajátítása tehát közügy. A szoftverek felhasználóinak és fejlesztőinek mindig is ugyanaz volt a céljuk: olcsón, jó minőségű szoftvert vásárolni, illetve készíteni. Azért születnek újabb és újabb szoftverfejlesztési módszerek, mert az igények és a hardver lehetőségeinek növekedésével a régi módszerekkel már nem lehet időre minőségi szoftvert gyártani...

Wolfgang Hohlbein - Tűz
Will ​Lokkens piti bűnöző, aki lopott autók eladásából él. Egy napon, útban legfontosabb vevőjéhez, a bordélytulajdonos Georghoz, elköveti élete nagy tévedését: egy kölni villanegyedben elüt egy körülbelül tizenkét éves kislányt, aki rémülten egy nemrég leégett ház romjai közé menekül. Will, lelkiismeret furdalástól gyötörve, átkutatja a romház pincéjét. A villa falai, úgy tűnik, szörnyű dolgot rejtenek: a tűz féktelen dühe még mindig ott parázslik a megfeketedett falakban. És a kislány Duffy mintha a tűz szövetségese lenne. Majd kiderül, hogy a kislány anyja Will egykori szerelme, és miután Duffyt hirtelen elrabolják Georg is felfedi valódi kilétét...

Bartha Gábor - Bogdán Zoltán - Csúri József - Duró Lajosné - Gyapjas Ferenc - Kántor Sándorné - Pintér Lajosné - Matematika ​feladatgyűjtemény I.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sven Hassel - Monte ​Cassino
1944-ben ​járunk, Olaszországban. A Kesselring tábornok által irányított német hadsereg minden erőfeszítés ellenére hónapok óta hátrálásra kényszerül a nyomasztó túlerő miatt. A hátvédet szokás szerint régi ismerőseink, a börtönbüntetés helyett frontszolgálatot választó harckocsizók adják. Porta, Pici, Papa, Sven és a Légiós azonban most is különös kalandba keverednek: egy nemes, ámde szigorúan törvényellenes küldetésre indulnak Monte Cassino hegyén.


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

összes (9)

Vörös Csaba - Klampár, ​a fenegyerek
"Tibi ​gyerekként mindig fölfelé játszott: serdülőben bőven ifi szinten volt, ifiben pedig már a felnőtt mezőnyben brillírozott. A sportág iránti szorgalma és elhivatottsága, példaként álljon mindenki előtt." (Gergely Gábor) "Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy a párosunk magasan a világ legjobbja volt. A világbajnoki döntőkbe úgy jutottunk be, hogy meg sem erőltettük magunkat." (Jónyer István) "Nekem más lehetőségem nem volt az életben, csak a pingpong. Ha a bátyám nem terel rá erre az útra, valószínűleg úgy járok, mint az osztálytársaim nagy része, és lecsúszott bűnöző lesz belőlem. Óriási szerencse, hogy ehhez a játékhoz volt a legnagyobb tehetségem" (Klampár Tibor)

Nemere István - Az ​idő vándorai
E ​könyv hősei, Lars, Don és Ariel, régi ismerőseink. Ők járják a távoli jövőben a kozmosz végtelen útjait, velük történnek lélegzetelállító kalandok. Hol műkincsrablókat lepleznek le, hol megfejtik a kupolaváros titkát - ebben a kötetben pedig különös utazást tesznek az idõben. Az űrhajósvizsga valahogy félresikerül: hőseink történelmi korok emberei között találják magukat, tapasztalataik egyre furcsábbak, kalandjaik egyre veszélyesebbek lesznek, már mentőexpedíció indul utánuk. A három jó barát azonban most is bebizonyítja, egymást segítve minden körülmények között megállják a helyüket.

Nemere István - A ​kozmosz lovagjai
Aki ​szereti Nemere István érdekes, izgalmas regényeit, ezúttal sem fog csalódni. A kötet hõseit már A kupolaváros titka és a bolygón címû kötetekbõl. A három kedves gyerek, Don, Ariel és Lars ezúttal is messzi útra indul. Kis ûrhajójukon nekivágnak a világûrnek, hogy az ûrhajósiskolában elkezdjék új tanévüket. Útjuk azonban nem zavartalan. Az ûrvilágot általános riadó tartja nyugtalanságban. Egy tönkrement teherûrhajó száguld ugyanis a Föld felé. Ha nem sikerül még idejében eltéríteni a pályájáról, veszélyes szállítmánya a Földön tömeghalált okoz. Egész földrészek pusztulásával lehet számolni. percrõl percre nõ a tragédia veszélye... és az egész világûrben mindössze egyetlen ûrhajó halad oly közel a veszélyes monstrumhoz, hogy még idõben elérhetné. De abban az ûrhajóban - a három tapasztalatlan gyerek utazik.

John Scalzi - Vének ​háborúja
John ​Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni. Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá - a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.

Dmitry Glukhovsky - Metró ​2033
2033. Az ​egész világ romokban hever. Az emberiség majdnem teljesen elpusztult. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg - a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel. Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.

Arthur C. Clarke - Delfinek ​szigete
Ez ​a könyv – fantasztikus regény. A távoli jövőben játszódik, tudományos kérdései azonban már a mai embert is foglalkoztatják. A tengerek legértelmesebb élőlényei, az ún. játékos delfinek már az ókorban is kitűntek azzal, hogy különösképpen vonzódnak az emberhez. A mai kutatás felfedezte azt is, hogy sajátos delfin-nyelven társalognak egymás között. Ettől más csak egyetlen lépés, hogy az emberi nyelvet és a delfin-beszédet oda és vissza lefordíthassuk. Ezzel foglalkozik Kazan professzor, a regény orosz származású tudósa, és a kutatás eredményeit használja fel páratlanul izgalmas tengeri utazása során a regény sok kalandot megért ifjú hőse.

Tom Neale - Egyszemélyes ​sziget
Ez ​a könyv annak a hat évnek története, amelyeket egyedül töltöttem el, két részletben a Csendes-óceán déli részén egy fél mérföld hosszú és háromszáz yard széles, lakatlan korallzátonyon a legközelebbi lakott szigettől kétszáz mérföldnyire. Első ízben 1952. október 7-én érkeztem oda, és 1954. június 24-ig maradtam ott egyedül (közben csupán két jacht látogatott meg), amikor drámai körülmények között életemet megmentve, súlyos betegen vittek el. 1960. április 23-ig nem térhettem vissza a korallszigetre; ez alkalommal 1963. december 27-ig tartózkodtam ott egyedül.

Mezei István - Mozdonyok
Napjainkban ​mind több országban felismerik a több mint másfél évszázados múltra visszatekintő vasút jövőjét. Az energiatakarékos és környezetkímélő vasút a technikai fejlődés legújabb vívmányait felhasználva képes az állandó megújulásra. Pecz Kornél, hazánk egyik neves vasúti mérnöke írta az 1908-ban megjelent "A vasúti lokomotívok" című könyvében: "A vasútnak modern üzemét a lokomotív teremtette meg. Amint a lokomotív szerkezetileg és teljesítőképesség tekintetében tökéletesbedik, fejlődik a vasutak üzeme is." A szerzőnek még a gőzmozdonyok fejlődésének ismeretében tett megállapítása jelenleg is érvényes. Az elmúlt időszakban a vasút korszerűsítésének egyik legfontosabb eredménye volt a gőzvontatás felváltása a dízel- és a villamos vontatással. Napjaink korszerű mozdonyainak és egyéb vasúti vontatójárműveinek egy része még az ezredforduló után is közlekedik majd, bizonyítva ezzel a fejlődés eddigi útjának jó irányát. Könyvünk ismerteti a mozdonyok és egyéb vasúti vontatójárművek fejlődésének fontosabb állomásait.

Kollekciók