Ajax-loader

Olosz Ildikó

Rate_positive 64 Rate_neutral 2 Rate_negative 0

2223 napja velünk van 3 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Badge-orjongo Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-onkentes Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (86)

Marjane Satrapi - Persepolis ​- A visszatérés
Az ​utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és legsikeresebb felnőtt képregényének második, befejező részében Marjane a háború sújtotta Iránból Ausztriába utazik, hogy ott folytassa tanulmányait. Az első részben megismert kislány Európában kamaszlánnyá érik. A serdülés változásokkal teli korszaka mellett a nyugati fiatalok szabatos életvitele is számos kihívás elé állítja a zárt iráni kultúrában felnövő Marjane-t. Életének ebben az új szakaszában is számtalan kalandot él át, miközben próbálja megérteni nemcsak a saját kultúráját, hanem a világot, sőt önmagát is. Ám amikor újabb csapások érik, és hónapokon át az utcára kényszerül, úgy dönt, hogy visszatér Iránba, ahol ekkor már a felnőtté válás nehézségeivel kell megküzdenie... Marjane Satrapi 1969-ben született Teheránban. Jelenleg Párizsban él, és újabb képregényeket alkot. A világsikerű Persepolisból saját rendezésében animációs film is készült, amely a könyv sikerét követve a 60. Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját, majd Oscar-díjra jelölték.

Marjane Satrapi - Persepolis ​- Gyerekkorom Iránban
Az ​utóbbi évtizedek legnagyobb hatású és legsikeresebb felnőtt képregénye egyszerű, mégis szívhez szóló képi és nyelvi világgal mutatja be az iszlám forradalom sújtotta Iránt egy kislány szemszögéből. Azt a kort, amikor a fejkendőt kötelezővé tették az országban, és a diktatúra átvette a hatalmat. Satrapi a legtermészetesebb módon ábrázolja az iráni mindennapokat, saját családját és gyermekkori önmagát.

Bartos Erika - Anna, ​Peti és Gergő - Annakönyv - A kezdetek
Kiváltságos ​dolog egy háromgyerekes családban nagylánynak lenni, különösen akkor, ha olyan mesebeli családról van szó, ahol még a nehéz pillanatokban is mosolygósan oldódnak meg a bajok, ahol Apával nem csak kergetőzni, de nassolni is lehet, és ahol a kórházba került kistestvért a nagytestvér szeretete gyógyítja legjobban. És az a legjobb, hogy bár jó együtt lenni is, de vannak pillanatok, amikor a nagylány válik főszereplővé, például az iskolai farsangon, a babaszobában vagy a lánynapon, amit Anna kettesben tölt Anyával, izgalmasabbnál izgalmasabb mulatságokkal. Berg Judit

Bartos Erika - Anna, ​Peti és Gergő - Petikönyv - Gézengúzok könyve
"Én ​mint "Petike", nagy élvezettel olvastam fel gyermekeimnek a könyvet. Igazán szívderítő olvasmány, és nagyon helyesek az illusztrációk. Jó szívvel ajánlom az összes gyermeknek és a nekik felolvasó felnőtteknek." (Gerendás Péter, kilencgyermekes apuka) Ha ismered Anna, Peti és Gergő történeteit, akkor biztosan várod már, miről szól a Petikönyv! Ez a könyv egy nagyon jókedvű, szeretni való fiúról szól, akivel mindig történik valami! Olvashatsz kisautókról, focizásról, homokozásról, farsangról, egy pókról, és arról is, mi lesz majd Peti ha nagy lesz!

Grüll Tibor - A ​Római Birodalom gazdasága
Az ​ókori Róma gazdaságáról utoljára több mint fél évszázada jelent meg átfogó munka magyar nyelven. Időközben hatalmas fejlődésen ment keresztül az ókortudomány ezen szakága, elsősorban a régészeti kutatások mennyiségi és minőségi fejlődésének köszönhetően. A Földközi-tengerből előkerült több mint 1500 hajóroncs például bebizonyította, hogy az imperium Romanum területén mindenhol, mindig, mindennel kereskedtek. A grönlandi jégmagok vizsgálata megmutatta, hogy a levegő nehézfém-szennyezettsége a római gazdaság csúcskorszakában, vagyis a Kr. u. 1-2. században akkora mértékű volt, mint az első ipari forradalom idején. Mindezek az adatok - más forrásokból (irodalmi szövegek, papiruszok, feliratok stb.) nyert információkkal kiegészítve - arra mutatnak, hogy az antik római gazdaság a gőzgép és az elektromosság feltalálása előtti premodern világ legfejlettebb gazdasága volt. Kötetünk a legújabb szakirodalom alapján kísérli meg feldolgozni a római ökonómia három nagy szektora - mezőgazdasági és kézműipari termelés; feldolgozóipar; kereskedelem - mellett az ökológiai adottságok, a természeti erőforrások, a társadalom és a gazdaság, valamint a pénzügyek témakörét. A kötetet elsősorban a római történelem e kevéssé ismert, de annál izgalmasabb területe iránt érdeklődő olvasóknak, közülük is különösen az egyetemi hallgatóknak ajánljuk. Grüll Tibor (1964) az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékén működő Ókori Gazdaságtörténeti Kutatócsoport egyik alapítója és vezetője. Kutatási területei egyebek mellett a Római Birodalom történeti földrajza és gazdaságtörténete. Ebben a témában eddig megjelent művei: Az utolsó birodalom: az imperium Romanum természetrajza (Budapest, Typotex, 2007); 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról (Pozsony-Budapest, Kalligram, 2013); A tenger gyümölcsei: a tengerek szerepe a Római Birodalom gazdaságában (Pécs, Kronosz, 2016).

Peter Vermeulen - Az ​autizmus mint kontextusvakság
Vermeulen ​szerint az autizmus kutatásának fókuszában még mindig a viselkedés van, az azt kiváltó okok keresése helyett. Könyvében rengeteg példával illusztrálva, hétköznapi fogalmakkal magyarázza az autisták látszólagos érzéketlensége és az adott szituáció közti kapcsolatot. A gyakran humoros történeteken keresztül vizsgálja a kontextus összefüggését az észleléssel, a szociális interakcióval, a kommunikációval és a tudással. A könyv legfontosabb megállapítása, hogy ezeken a területeken vitális fontosságú a kontextusvakság csökkentése ahhoz, hogy az autizmussal élők sikeres életet élhessenek.

Mautner Zsófia - Chili ​& Vanília
Csili ​és vanília. A könyv címét legalább egymillió ember ismeri: ennyi volt a szerző, Mautner Zsófia blogjának rekord-látogatottsága. Így lett a chiliesvanilia.hu Magyarország legnépszerűbb gasztroblogja, azaz olyan internetes naplója, ahol a szerző rendszeresen beszámol kulináris élményeiről: recepteket ír, éttermi beszámolókat ad, cseveg és információt cserél a gasztronómia tárgyában. Szakácskönyve régóta várt olvasmány, de sokkal több lett, mint receptgyűjtemény: izgalmas utazás, kultúrkörkép és élménybeszámoló, rengeteg gyönyörű fotóval. Szerzője, Mautner Zsófia sokat utazott és világot járt egykori diplomata, aki szenvedélyesen szeret enni és főzni. Könyvében Isztambul, Marokkó, Brüsszel, Párizs, Szardínia, Portugália, Spanyolország, New York és Budapest ízei elevenednek meg, színes leírásokkal, remek, kipróbált és sokszor tesztelt receptekkel és csodaszép fotókkal. A leírásokat praktikus receptkereső egészíti ki, és segítséget kapunk egy-egy különlegesebb fűszer vagy hozzávaló beszerzésében is.

Joost Swarte - Az ​olvasás függőséget okoz
Joost ​Swarte képeslap-sorozata a magához láncoló olvasás gonosz szokásával veszi fel a harcot.

Josef Čapek - Történetek ​a kutyusról meg a cicusról
A ​tíz bűbájos epizódból álló, színesen illusztrált mesefüzér főszereplője két jóbarát: egy kutyus és egy cicus. Kalandjaik egyszerűek és szívhez szólóak: gondosan takarítanak, karácsonyi mesében vállalnak szerepet, megvarrják a szakadt nadrágot (cérnaként egy gilisztát használva fel), mesélnek egy gőgös és egy szerény hálóingecskéről, tortát sütnek (amibe egérhúst is beledolgoznak a cica kedvéért), "felnevelnek" egy talált babát, és beteg gyerekeknek színházat játszanak. E tündéri világ megjelenítése a kisgyermekeknek, de a szülőknek is igaz örömet nyújt.

Vasile Ernu - Született ​Szovjetunióban
A ​Született Szovjetunióban voltaképpen útikönyv, mégpedig az érzelmesebb és ugyanakkor szórakoztatóbb fajtából. Az egykori szovjet birodalom legmeghatározóbb helyszíneire kalauzol minket Ernu, olyan helyekre, melyeket azonban hiába is keresnénk az utódállamok térképén, hiszen nem földrajzi értelembe vett sétára invitál minket a szerző. A szovjet ember mindennapjainak tipikus színterein (pionír-tábor, kommunalka, farmerpiac) keresztül mutatja fel azt a tapasztalatot, ami másképpen elbeszélhetetlen lenne: mit érzett, hogyan gondolkodott, szeretett, szorongott a néhai homo sovieticus. Pátoszmentes iróniába oltott nosztalgiával idézi fel egy eltűnt világbirodalom utolsó két évtizedének valódi arcát.

Sue Johnson - Ölelj ​át!
Mindenkinek ​szüksége van biztonságos kötelékre valakivel. Ez felnőttkorban leggyakrabban a társunk, a házastársunk. Ez a kötelék biztonságos menedéket jelent a számunkra, ahová elvonulhatunk, és egy biztos bázist, ahonnan elindulhatunk a világba. Ez biológiailag kódolt, természetes szükséglete minden embernek. A nagy konfliktusok és a súlyos párkapcsolati nehézségek középpontjában mindig az érzelmi eltávolodás áll; ugyanakkor a biztonságos, szeretetteljes és tartós szerelem egyáltalán nem lehetetlen, ha ismerjük, milyen terepen mozgunk. A hazánkban is egyre ismertebb Érzelmekre Fókuszáló Párterápiás szemléletre alapuló párkapcsolati könyv erre a terepre kalauzol minket.

Thomas Patrick Malone - Patrick Thomas Malone - A ​bensőséges kapcsolatok művészete
Sok ​gyakorlati példával illusztrált művükben a szerzők azt mutatják be, hogyan tehetjük – belső késztetéseink, egyedi és csodálatos „igazi-énünk” kibontakoztatása révén – gyümölcsözővé, értékessé, bensőségessé és tartóssá manapság oly gyakran válságba jutó emberi kapcsolatainkat. „Rendszereink fogságában elvész az én-másik kapcsolat és közelséggé alakul át, azaz rögzült rendszerré. A közelségben többé nem én-másik vagyunk, hanem valaminek a része – egy házasságnak, egy irodának, egy vállalatnak, egy országnak. A rendszerek iránti vonzódásunkban a gondoskodás és családiasság utáni vágyunk mutatkozik meg, miközben a kreativitást és az erőt adó kapcsolatokat elhanyagoljuk. A közelség bizonyára fontos és szükséges, de a mai társadalmakban neurotikus, kényszeres elfoglaltsággá, destruktív, túlzott aggodalommá vált.” „Meg kell hallgatnunk, éreznünk, ismernünk, erősítenünk másokat, ezt a közelség teszi számunkra lehetővé. Ezen alapul a kapcsolat két tartópillérének egyike, a megszokás. A másik tartóoszlop az intimitás eleven, alkotó, új és más élménye. A megszokás adja a kapcsolat biztonságát, amely által szabadon megkockáztathatjuk, hogy alkotó módon egyediek legyünk. Mindkét oszlop fontos, ha azt akarjuk, hogy a kapcsolat növekedjen és változzon.” „Az intimitásnak természetesen lehet szexuális színezete, de a nemiség nem a lényege. Az intimitás lényege az, hogy valaki megtapasztalja önmagát (igazi-énjét) egy olyan ember közvetlen jelenlétében, akihez szoros kapcsolat fűzi.”


Elérhető példányok

Ezek a felhasználó ebben a pillanatban is elérhető könyvei. Ha egy könyvből többet tett fel, akkor az többször szerepel a listában.

F. G. Fowler - H. W. Fowler - The ​Oxford Handy Dictionary
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (44)

Ferenczi Andrea - Lelkemben ​a templom
"Illyés ​Gyula azt írta: templomtalanul, palásttalanul hirdeti az igét. Én meg úgy gondolom, hogy a lelkemben a templom, s rajtam a palást. Apám megtanított az élet tiszteletére; hogy az emberben lévő szellem és lélek a legdrágább kincs. A pszichológiát éppúgy választottam önvédelemből és önerősítésül, mint altruizmusból.

David Kessler - Muszáj ​annyit enni?
Mi ​az oka annak, hogy nem bírunk gátat szabni étvágyunknak? Miért válik az evés sokszor szenvedéllyé? Vannak-e az ételben olyan anyagok, amelyek elősegítik az effajta függőség kialakulását? David A. Kessler beszédes és olykor döbbenetes példákkal mutatja be, hogy a modern élelmiszeripar úgynevezett hiperízletes ételei miképpen alakítják át az agy biokémiai folyamatait úgy, hogy kimondottan vágyjunk a zsíros, cukros és sós ételekre, noha ezek fogyasztása elhízáshoz és különféle anyagcsere-betegségekhez vezet. A szerző megszívlelendő tanácsai segítenek abban, hogy egészségünk érdekében újra átvehessük az irányítást evési szokásaink felett.

Paul McKenna - Le ​tudlak fogyasztani!
Forradalmian ​új módszer, amelynek segítségével nem eszed túl magad, legyőzheted az étel utáni sóvárgást, és amelytől igazi kedvet kapsz a testmozgáshoz. Paul McKenna egészen új utat nyit meg előtted, hogy sikerüljön lefogynod: átprogramozza a gondolkodásodat, megváltoztatja a hozzáállásodat, az önképedet, az étkezési szokásaidat, az étrendedet. Egyszóval könnyen betarthatod a diétát, és folyamatosan fogyni kezdesz. Ha Paul átütő sikerű pszichológiai módszerét alkalmazod, a sikerélmény már a legelején garantált. Egyre jobban fogod érezni magad tőle, és bármikor újrakezdheted, míg el nem éred a kívánt testsúlyt, és az alakod nem lesz olyan, amilyenre vágytál.

Pic-1
elérhető
43

Kepes András - Világkép
Mi ​végre vagyunk a Földön? Miért szeret és miért gyűlöl az ember? Megérthetjük-e egymást valaha? Mi jön a halál után? Mi a jó és mi a rossz? Mit jelent a szabadság? És a szerelem? A család? Ezekre a kérdésekre megannyi jó választ adhatunk, de csak az igazán jó kérdések maradnak meg örökre. Néha egy rosszul feltett kérdésre is van okos válasz, ha sikerül elhajolni a kérdés elől. Ebben a könyvben életem, találkozásaim, olvasmányaim apró darabkáiból próbálom összeilleszteni magamnak azt a lélekvesztőt, amin mint Afrika partjairól a fuldokló menekültek átvergődünk a 21. századba. Valami ilyesmi, azt hiszem, a világkép. Mindenkinek van világképe, legfeljebb még nem rakta össze tudatosan az ismereteiből, félelmeiből és a reményeiből. Meg mások világképeiből, amelyek halomban hevernek bennünk, és irányítanak anélkül, hogy tudnánk. Kepes András újságíró, író és egyetemi tanár három nyelven, Budapesten, Bejrútban, illetve Buenos Airesben végezte általános és középiskolai tanulmányait. Későbbi munkái és televíziós pályafutása (így pl. Világfalu című sorozata) során is rengeteg tapasztalatot gyűjtött a különböző kultúrák egymáshoz való viszonyával, a beilleszkedés nehézségeivel kapcsolatban. Jelen kötete egyfajta GPS-ként segít eligazodni az olvasónak zűrzavaros világunkban.

Balogh Béni - Csatára ​fel!
1848-49 ​tavaszán a vadregényes Bükk mögötti völgyekben megjelenik egy kóborló osztrák csapat. Parancsnokuk, báró KatzMatz nem harccal, hanem a nép sarcolásával foglalkozik... Egy 12 éves kisfiú, Kormos Lajcsi kisbárányát is elraboltatja. Lajcsi ezért bosszút esküszik, és titokban felkeresi a Tisza mentén táborozó Damjanich seregét, ahol a két testvérbátyja is szolgált. A tábornok - két felnőtt kíséretében - KatzMatz megfigyelésére küldi a Bükkbe. Kémkedésük alatt sok borsot törnek a generális orra alá. Később azonban a népfelkelőkből és a nemzetőrökből - a kisfiú és felnőtt társai segítségével - erős csapat szerveződik, akik végül több csatában legyőzik a generális seregét. A regény sok kalandja, izgalmas története 1848-49 hősi küzdelmeinek állít felejthetetlen emléket.

Václav Malovický - Švejk ​útleíró szakácskönyv
Egy ​szokatlan vállalkozás eredménye és igazi közép-európai kuriózum ez a könyv. Mert hát mire is vállalkozott a szerző? Nem kevesebbre, mint összegyűjteni, felkutatni, megírni és átnyújtani a nyájas olvasónak azon ételek receptjeit, elkészítési módjait, amik a Svejk-ben, ebben a kultikussá lett könyvben csak egy-egy említés szintjén tűnnek fel. És persze nem feledkezett ám el az italokról sem! Hiányt pótol tehát ez a könyv, mert mostantól nem kell álmatlanul forgolódnunk, ha tudni akarjuk az igazi kulajdaleves, a pramborka, a legkülönfélébb knédlifajták vagy éppen a balkáni csirkepiláf elkészítésének titkát. Sőt, nem marad el az osztrák, a lengyel, a galíciai konyha remekeinek ismertetése sem. És nekünk, magyaroknak külön érdekes lehet, hogy egykori monarchiabeli sorstársaink, a csehek mit és mennyit tudtak, tudnak rólunk, különösen a hazai kulináris élvezetekről. Akkor hát olvasásra és kalandra fel, kedves olvasó! A konyhai főzőcskézésben kiszáradt torkokat pedig jófajta sörrel vagy Svejk speciális italelegyével javasoljuk leöblíteni, melynek mibenléte szintén kiderül e kis könyvből... És ne feledjék: "Aki ebből a szakácskönyvből 100 esztendeig fog sütni-főzni, az garantáltan magas kort él meg!"

Bayer István - A ​kábítószer
Dr. ​Bayer István gyógyszerész professzor az Orvostovábbképző Egyetem Gyógyszerészeti Tanszék vezetője, tanácsadója nemzetközi szervezeteknek és az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek, melynek nyugdíjba vonulásáig főigazgatója volt. Több mint két évtizede vesz részt az ENSZ Kábítószer-bizottságának munkájában. A hetvenes években a heroinizmus robbanásszerűen terjedt el Nyugat-Európában, és ezt követően a fejlődő világban is megindult ez a folyamat. Magyarországon a kábítószer-élvezetnek nincsenek hagyományai, és bár a közelmúltban megemelkedett a különböző anyagokkal való visszaélések száma, a toxikománia ma sem jelent hazánkban a nyugat-európai helyzettel összehasonlítható problémát. A terjedés megelőzésének elengedhetetlen feltétele a tárgyilagos tájékoztatás, melyet ez a könyv is szolgál. A szerző végigvezet az ópium történetén az ókortól napjainkig. Választ kapunk arra, hogy miként függ össze az ópium a gyarmatosítással, a gazdasági kérdésekkel és a politikával. Megismerkedhetünk a különböző országok - Közel- és Közép-Kelet, India, Pakisztán, Kína - kábítószer-történetének múltjával, a politikájukban betöltött szerepével, betekinthetünk Délkelet-Ázsia, Európa és az Egyesült Államok múltjába és jelenébe a kábítószer elterjedésének, használatának tükrében. Olvashatunk a magyarországi kábítószer-szokásokról - szipózás, gyógyszerszedés, marihuana, LSD -, tekintve hogy mindez már nálunk is jelentkezik. Áttekintést kapunk a serkentőszerekkel, amfetaminszármazékokkal való visszaélések történetéről, a hallucinogén anyagokról (anyarozs, kannabisz, marihuana) és azok használatáról, a gyógyszerekkel történő visszaélésekről. Végül összefoglalását olvashatjuk a kábítószer-ellenőrzés ugyancsak szövevényes történetének, a nemzetközi és hazai szervek munkájának - sikereivel és kudarcaival együtt. Bayer professzor könyve nemzetközi mércével mérve is oly sokoldalú analízisét adja a kábítószer-problémának, amelyre kevés hasonló példa akad az idevágó irodalomban.

Steven Saylor - Róma
Steven ​Saylor a Róma első ezer évét bemutató regényében a történelmet, a legendát és az új régészeti felfedezéseket egy lebilincselő történetté szövi össze, amely a két szerencsétlen sorsú ikerrel, Romulusszal és Remusszal kezdődik, és akkor ér véget, amikor Róma már a világ leghatalmasabb birodalmának fővárosa.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (18)

Vasile Ernu - Született ​Szovjetunióban
A ​Született Szovjetunióban voltaképpen útikönyv, mégpedig az érzelmesebb és ugyanakkor szórakoztatóbb fajtából. Az egykori szovjet birodalom legmeghatározóbb helyszíneire kalauzol minket Ernu, olyan helyekre, melyeket azonban hiába is keresnénk az utódállamok térképén, hiszen nem földrajzi értelembe vett sétára invitál minket a szerző. A szovjet ember mindennapjainak tipikus színterein (pionír-tábor, kommunalka, farmerpiac) keresztül mutatja fel azt a tapasztalatot, ami másképpen elbeszélhetetlen lenne: mit érzett, hogyan gondolkodott, szeretett, szorongott a néhai homo sovieticus. Pátoszmentes iróniába oltott nosztalgiával idézi fel egy eltűnt világbirodalom utolsó két évtizedének valódi arcát.

Xantus Zoltán - Ferencvárosi ​krónika képekben
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Lakner Judit - Makk ​Makk Zsiga és Bix
Nem ​mindenki mondhatja el magáról, hogy legjobb barátja egy majom, s annak bolhája! Józsi és Áron azonban igen: Makk Makk Zsiga és Bix egy napon becsönget hozzájuk és titkos barátnak szegődik. Kalandok sora veszi kezdetét ezzel: az még nem okoz gondot, amikor egy lenyelt iránytűt kell visszaszerezni a vízisikló gyomrából, ám a cserszömörcés ciberétől varjúvá változott majmot már nem is olyan könnyű visszavarázsolni. Józsi és Áron mindenütt ott van, ahol segíteni kell, s még egy egész játszótérnyi elvarázsolt gyereket is vissza tudnak varázsolni némi furfang segítségével. Azon pedig nincs mit csodálkozni, hogy seprűnyélen járnak óvodába, és nyáron balatoni sárkányt mentenek meg... Rajz és mese együtt követi nyomon e különös barátságot, s a végén fény derül minden titokra.

1680944_big
elérhető
9

Homérosz - Odüsszeia
Az ​Odüsszeia érdekfeszítő meséje, rokonszenves, nem testi erejével, hanem okosságával, ravaszságával kitűnő főhőse, számos életszerűen megformált, csaknem realista típusoknak tekinthető mellékalakja (a kondás, a dajka, Nauszika stb.), a tengeri utazás fantasztikus, de mégis emberi eseményei, a szerelem viszonylag nagy szerepe a történetben, mind megkönnyítik, hogy a mai olvasó élvezettel, azonosulással mélyülhessen el a csaknem háromezer éve született műben. Ebben a műben nem emberek küzdenek egymással, Odüsszeusz a természet erőivel veszi fel a küzdelmet: nem kétséges, hogy kivel rokonszenvezzen az olvasó, kiért aggódjon feszült, veszélyes helyzetekben. Az egyetlen komoly emberi gonoszság, amely megjelenik az eposzban, a kérőké. A velük való leszámolás - minden kegyetlensége ellenére - jogosnak és természetesnek érezhető. Az Odüsszeia természetesen több és más is, mint amit a mitológiában, az ókori görög polisz világában járatlan olvasó kivehet belőle, de remekmű volta éppen abban (pontosabban abban is) megnyilvánul, hogy különböző síkokon fogadható be.

Ursula K. Le Guin - A ​Szigetvilág varázslója
Óceánföld ​és Gont sziget helyét hiába is keresnénk a megsárgult középkori pergameneken, hiszen egyike azoknak a csodálatos és tűnékeny képzeletbeli tájaknak, melyek csak az írók és az újraálmodott középkori mítoszok képzeletvilágában léteznek. Le Guin talányos történetének középpontjában egy falusi bronzkovács fiának a sorsa áll, akit barátai csak Hókának becéznek, s akinek korán felfedezik mágikus képességeit, de ő nyers és pallérozatlan, titokzatos erejét már nem csupán gyerekes játékokra szeretné felhasználni. Így kerül az egyszerű halandók által megközelíthetetlen kútfői mágusiskolába, ahol viszont éppen alacsony származása miatt számos megaláztatást kell elszenvednie a könnyedén sziporkázó, látványos varázsmutatványokra képes főúri csemetékkel szemben. Hogy tehetségét és erejét bizonyítsa, vakmerő bátorsággal egy olyan varázslatba kezd, mely a fiatal nővérek számára szigorúan tiltott. A fiú, akit később Karvaly néven ismer meg az egész Szigetvilág, megidézi az árnyat, mely ettől a pillanattól elszabadul, és nincs az a varázsló, aki meg merne vele küzdeni. Karvalyt egész ifjú életén át üldözi ez az arcát soha fel nem fedő lény, s később súlyos árat kell fizetnie azért, hogy megtudja, ki is ez a félelmetes erő.

Pál Ferenc - A ​függőségtől az intimitásig
Mitől ​válik egy találkozás meghitté, és egy kapcsolat bensőségessé? Miben különbözik egy meghitt kapcsolat a társfüggőségtől? Tényleg igaz, hogy az intimitásból valakinek több kell, másnak kevesebb is elég belőle? Hogyan lehetséges az, hogy egyszerre vágyhatunk utána, és félhetünk is tőle? A meghittség egy varázslat, amivel néha megajándékoz az élet, vagy tehetünk is azért, hogy az intimitás magával ragadó élményeiben gazdag, tartós, bensőséges kapcsolatunk legyen? Minderre, és még sok más fontos kérdésre kaphatunk válaszokat ebből az izgalmas könyvből. Pál Ferenc. Első sikereit válogatott atlétaként érte el: húszévesen, még junior korúként felnőtt magyar magasugró bajnok lett. Kalandos spirituális útkeresés után, teológiai tanulmányai befejeztével 1996-ban pappá szentelték Esztergomban. Tíz éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam és Jogtudományi Karának teltházas nagyelőadójában tart előadásokat hétről hétre lélektani és spirituális témákban, amiket ő maga egyszerűen csak alkalmaknak hív. A SOTE Mentálhigiéné Intézetének tanára, elsődleges szakterülete a segítő és lelki gondozói kapcsolat. Több mint egy évtizede vezet önismereti csoportokat többek között a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében. Az utóbbi években sokan fordultak hozzá mint szociális és családsegítő lelki gondozóhoz párkapcsolati problémákkal, ami nem hagyta nyugodni, mert az itt-ott fellelhető válaszok nem bizonyultak elégségesnek kliensei számára. Ezért először egy alapos kutatómunka után, a szakirodalom alapján és saját személyes, szakmai tapasztalataira támaszkodva előadásokat kezdett tartani a témában, majd azokat tovább gondolva és kiegészítve született ez az eredeti írás, megőrizve valamit a hallgatóságot megszólító stílusból.

Helen Davies - Kovács A. Zoltán - Kezdők ​román nyelvkönyve
A ​világhírű Usborne Kiadó színes, szórakoztató képekkel illusztrált szótára azzal a céllal készült, hogy megkönnyítse és kellemes időtöltéssé tegye a nyelvtanulást. Mindengyikben több mint kétezer, a mindennapi életben gyakran használt szó és kifejezés található. A szavak egy-egy téma köré csoportosulnak (A család, A test, Ház és lakás, Öltözködés, Élelmiszerek, Bevásárlás, Autóval, Nyaralás, Sport, stb.), s a mulatságos képek, jelenetek szinte sugallják a szavak értelmét. A könyv végén a legfontosabb tudnivalókat összegző néhány oldal található.

Szécsi Margit - Eszem ​a gesztenyét
Ha ​tetszik, kisgyerekeknek szóló krimi ez a könyv. Fülöp, a gitáros fellép a cirkuszban, s amíg ő játszik, a vagányok elrabolják a családját, feleségét és a három kicsit, s viszik, viszik őket egy ajtószárny-tutajon lefelé a folyón. Fülöp kergeti őket, vágtat utánuk. Bizony borzasztó. Legalábbis az lenne, ha nem volna tréfa az egész, ha nem volna játékkrimi a krimi, ha nem kellene unos-untalan kacagnunk a képtelennél képtelenebb jelenetek forgatagán. A kitűnő költőnő a modern verselés megannyi fortélyát, a csalafinta rímelés egész tárházát, a nyelvi játékosság tréfás bravúrjait sorakoztatja fel, hogy megnevettesse gyerekolvasóit Fülöpnek, ennek a mai Oprheusznak vidám és groteszk történetével. Mert Fülöp persze végül is győz a lantjával, lebírja a vagányokat, visszahozza családját. Gitárjától újra hangos a város, újra boldog, eszi a gesztenyét.


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

Heinrich Böll - Az ​angyal hallgatott
A ​regény hőse, egy fiatal katona, megszökött a frontról, és éppen a német kapituláció napján érkezik haza szülővárosába, sejthetőleg Kölnbe. Hans nem találja sem az otthonát, sem a hozzátartozóit, és városát sem, hiszen az rommá lett lőve. Egyedül bolyong, élelmet, fedelet, de főleg emberi kapcsolatokat keres, szeretetre vágyik, bár a háború megedzette, sőt elsivárította a lényét, vágyik a fészek meghittségére. A szörnyű nyomorban mindenféle emberrel találkozik, de azért örömmel állapíthatja meg: sok németből a megpróbáltatások ellenére sem veszett ki a jóság, a remény. Aztán találkozik egy sok nyomorúságon átment lánnyal, aki megsajnálja, befogadja otthonába. Lassan a két összetört ember kitárulkozik egymás előtt, majd fokozatosan kibontakozik köztük a bátortalan szerelem is.

Mosonyi Aliz - Pimpalin ​köpenye
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Vasile Ernu - Született ​Szovjetunióban
A ​Született Szovjetunióban voltaképpen útikönyv, mégpedig az érzelmesebb és ugyanakkor szórakoztatóbb fajtából. Az egykori szovjet birodalom legmeghatározóbb helyszíneire kalauzol minket Ernu, olyan helyekre, melyeket azonban hiába is keresnénk az utódállamok térképén, hiszen nem földrajzi értelembe vett sétára invitál minket a szerző. A szovjet ember mindennapjainak tipikus színterein (pionír-tábor, kommunalka, farmerpiac) keresztül mutatja fel azt a tapasztalatot, ami másképpen elbeszélhetetlen lenne: mit érzett, hogyan gondolkodott, szeretett, szorongott a néhai homo sovieticus. Pátoszmentes iróniába oltott nosztalgiával idézi fel egy eltűnt világbirodalom utolsó két évtizedének valódi arcát.


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók