Ajax-loader

Bessenyey Borbála

Rate_positive 14 Rate_neutral 1 Rate_negative 1

3336 napja velünk van 3180 napja láttuk utoljára 3141 napja hibernálva van

Badge-jomunkas

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (22)

Tari Annamária - Z ​generáció
Z ​generáció. Az Y generáció utáni korosztály. Gyerekek, kamaszok vagy kis felnőttek? Baj van, vagy minden a legnagyobb rendben? A felnőttek nagy része aggódik, mások homokba dugják a fejüket, és örülnek, hogy a gyerek a szobájában ül a számítógép előtt. Van, aki szerint nincs sok értelme generációkra bontani a világot, és nincsenek új problémák, csak rég megszokott jelenségek. Mégis azt látjuk, hogy a kamaszok mozaikszerű érettséget mutatnak, vagyis nagyon is érettek, míg más vonatkozásban még gyerekek. Egyre több agresszív hatás éri őket, egyre gyorsabban nőnek fel. Minden látszat ellenére nincs könnyű gyerekkoruk: értenek sok mindent, de feldolgozni nagyon keveset képesek ebből. A régi értékek, érzelmek és attitűdök folyamatosan változnak. Az Információs Kor és a fogyasztói társadalom hatásait sem kikerülni, sem megváltoztatni nem lehet, mert életünk részei. Ez érzelmileg is rugalmasságot és alkalmazkodást igényel felnőttől és gyerektől egyaránt. Azonban a felnőtteknek feladatuk is van ebben a folyamatban: tudatosan kellene vigyázniuk a Z generációra, megmutatni és átadni a legfontosabb értékeket. Tari Annamária gyakorló pszichológusként összefűzi az okokat és a magyarázatokat, hogy feltáruljon, milyen érzelmek mozgatják a mai világot és benne a kamaszokat. Értelmezésében a társadalom-lélektani és klinikai tapasztalatok segítenek abban, hogy megértsük az online személyiség szerepét, a társas agresszió mértékét, a kognitív folyamatok változásait, valamint a családi-iskolai érzelmi folyamatokat. Megannyi kérdés áll előttünk, amit az élet vet fel, és amire még időben kellene megtalálnunk a válaszokat.

L%c3%a9lek_%c3%a9s_evol%c3%baci%c3%b3
Lélek ​és evolúció Ismeretlen szerző
33

Ismeretlen szerző - Lélek ​és evolúció
Hogyan ​alakultak ki az emberré válás során az emberre jellemző gondolkodási hibák? Mi a szerepe a serdülőkor konfliktusainak az ember személyiségének kibontakozásában? Hogyan befolyásolja a nővérek száma a gyermekvállalási kedvet? Az utóbbi évtized pszichológiájának egyik sikeres ágazata és jelszava az evolúciós pszichológia. Olyan törekvéseket takar, amelyek az ember látszólag összefüggéstelen pszichológiai tulajdonságait abból a szempontból értelmezi, hogy milyen alkalmazkodási funkciójuk volt az ember kialakulása során. Másrészt a mai ember gondolkodásmódjában, törekvéseiben és érzéseiben is felfedezi az eredeti biológiai funkciót. A kötet tanulmányai bemutatják az evolúciós pszichológia klasszikusait (Cosmides és Tooby, Campbell, Buss). A magyar szerzők tanulmányai pedig konkrét kutatásokban alkalmazzák az evolúciós szemléletet (Bereczkei, Csányi, Gergely, Pléh). A kötet izgalmas olvasmány és fontos szakirodalmi forrás a pszichológusok, biológusok, orvosok, szociológusok és antropológusok számára. Egyben egy tudományos irányzat első magyarországi bemutatkozása.

Oláh Zsuzsa - Biológia ​III.
Ez ​a könyv a teljes középiskolai tananyagot feldolgozó háromkötetes sorozat harmadik, befejező tagja. Az első kötet témája állattan és növénytan, a második kötet biokémiai és sejttani, szövettani alapozás után az ember szervrendszereit mutatja be, a jelen harmadik kötet témája pedig genetika, populációgenetika, evolúció, ökológia és etológia. A teljes tananyag 88 részből áll, ebben a kötetben a 61.-től a 88. részig haladhatunk.

Lángh Júlia - Közel ​Afrikához
1994 ​március végén, a müncheni Szabad Európa Rádiónál lévő állását elveszítve, úgy érezte Lángh Júlia, hogy "jön a jel, a kacsintás, az Isten ujja", mikor azt olvasta egy francia lapban, hogy óvónőt keresnek egy évre Nigerbe, egy bozótfaluba. Nem ő lett volna, ha el nem fogadja az ajánlatot. Le is töltötte rendesen egy évét a bozótban, amiről ugyan kiderült, hogy korántsem bozót, de attól nem kevésbé igazi Afrika, félsivatag, homokszél fújta trópusi tájék. Az erről az évről beszámoló könyv páratlan a maga nemében: miben sem hasonlít a "feleség voltam".-féle beszámolókhoz (már csak azért sem, mert Lángh nem felségként, hanem teljesen egyedül ment Afrikába), de az egzotikus vidékeket bemutató útleírásokhoz sem. Nem, mert az írónő nem a tájat, nem az embereket, nem a politikai viszonyokat, nem az ősi (vagy éppen újonnan felvett) szokásokat, nem az étkezési, vallási, szexuális stb. furcsaságokat, különlegességeket kívánta megörökíteni, nem ismereteket kíván terjeszteni, hanem egész egyszerűen egy hasonlíthatatlan élményt kívánt visszaadni: azt és csak azt, ami őt érdekelte, mélyen egzisztenciálisan érintette, megfogta, vagy éppen megdöbbentette, megijesztette, degusztálta. Egy pillanatig sem kívánt szerepet játszani, magát adta, öntörvényűen, és azt írta le, amit ő kapott, és úgy, ahogy ő érezte-élte. Persze mérhetetlen mennyiségű "érdekesség" is van a könyvben: a bozótfalubéli, kizárólag az ő számára készített illemhely részletes leírása éppúgy megtalálható, mint a soknejűség ember- és asszonyközelből való megfigyelésének eredményei, de nem ez a lényeg. A lényeg egy páratlan líraiságú önmegnyilatkozás, egy páratlan környezetben és környezetből. - Az útleírások kedvelői is örömüket találhatják a könyvben, de elsősorban az igazi irodalmat, a dokumentumokat kedvelőket fogja majd magával ragadni a mű.

Rózsahegyi Márta - Kémia ​feladatgyűjtemény 11-12
A ​Kémia 11-12. könyv és a hozzá szorosan kapcsolódó feladatgyűjtemény a közép- és emelt szintű érettségi vizsgára való felkészülést szeretnénk megkönnyíteni. A könyv a részletes kémia érettségi vizsgakövetelményekben megjelölt témákat tartalmazza. Felépítésében figyelembe veszi, hogy melyek azok az ismeretek, amelyeket fogalom, a megértés, az értelmezés és az alkalmazás szintjén kell ismerni a közép vagy az emelt szintű érettségire való felkészüléshez. A könyv három fejezetből áll. Az első fejezet az általános kémiai, a második a szervetlen, a harmadik a szerves kémiai ismereteket tartalmazza. Ezen belül a tartalom összesen 54 témára bontva szerepel. Minden téma elején témavázlat olvasható, amelyet további alcímekre és vázlatpontokra bontottunk. A témavázlatokban jelöltük, hogy a tankönyvcsaládhoz tartozó könyvekben hol található az adott tananyag részletes kifejtése. Szintén a témavázlat elején található az is, hogy az adott elméleti témához köthető írásbeli érettségi kérdések, feladatok a feladatgyűjtemény mely oldalán szerepelnek. Az ismeretek elmélyítéséhez, alkalmazásához tehát szinte nélkülözhetetlen gyakorlási lehetőséget nyújt a feladatgyűjtemény használata.

Forgács József - Kémia ​érettségi feladatsorok
A ​könyv az emelt szintű kémia érettségin előforduló feladattípusokat mutatja be - 15 komplett írásbeli és 10 szóbeli feladatsort, valamint azok megoldásait tartalmazza.

Borissza Endre - Villányi Attila - Zentai Gábor - Ötösöm ​lesz genetikából - Példatár és tesztgyűjtemény
A ​genetika és a populációgenetikai számítások évek óta az egyetemi felvételi vizsgák legnehezebb részének bizonyultak. A könyv egy-egy feladatsor elméleti bevezetője után az Ötösöm lesz… sorozat kémiai példatárához hasonlóan, fokozatosan nehezedő feladatokkal juttatja el az olvasót a középiskolai anyag alapján megoldható genetikai számítások legösszetettebbikéig. A feladatsorok példái között megtaláljuk az elmúlt évek felvételi dolgozataiban szereplő kérdéseket is. A feladatgyűjteményben megtanultakat a tesztgyűjtemény megoldásaival is ellenőrizheti a könyv olvasója.

Kiss Ferenc - Szentágothai János - Az ​ember anatómiájának atlasza I-II.
Több ​mint egy évtizednyi tetszhalott állapotból kelt életre az atlasz az évszázad végére. Sajnos ezen évek során, a mű alkotói közül Szentágothai János is eltávozott közülünk (1994). Váratlan halála előtti utolsó találkozásunk alkalmával is az atlasz felélesztéséről beszélgettünk, így örömmel teszek most eleget kívánságának és bocsátom útjára az eredeti ábrákat mindenben megtartó, szerkezetében kissé átdolgozott Kiss-Szentágothai atlaszt. Az atlasz 4. kiadásának előszavában olvasható a következő mondat:,,A valóban didaktikus és szemléltető előadások mellett azzal segíthetjük elő legjobban az anatómiai oktatást, ha hallgatóságunknak jól méretezett tankönyvet, rövid, de valóban szintetikus tájanatómiát és természethű atlaszt adunk a kezébe." Az atlasz hazai és nemzetközi sikere jól átgondolt szerkezetében és természethűségében rejlik. A változás lényege a három kötetnek két kötetté való sűrítése.Az első kötetben található a csonttan, az ízülettan, a fej, a nyak, a törzsfal és a végtagok ereit és idegeit bemutató képek, valamint a szívről szóló fejezet. A második kötetben szerepel a zsigertan, az idegrendszer és az érzékszervek ábrái. Ez a kötet kiegészült a modern képalkotó eljárások segítségével készült, a koponyát és a testüregeket bemutató felvételekkel.

Gál Béla - Gál Viktória - Biológia
A ​könyv elsődlegesen az érettségi vizsgára való felkészülés segítésére készült. Minden középiskolában szereplő témához tartalmaz olyan teszt- és esszéfeladatokat, amelyek az érettségin is előfordulhatnak. A kiadvány mind a tanórai mind pedig az egyéni tanuláshoz is használható, hiszen a témák végén megtalálhatók a feladatmegoldások. Az egy-egy témához tartozó számos feladat a tananyag egészét felöleli, annak minden részletére kiterjed. Így felhasználható a tananyag feldolgozása során is, de segítséget nyújthat az ellenőrzés feladatainak összeállításakor is. A könyv végén található összefoglaló táblázatok pedig a tananyag rendszerezését segítik.

Fazekas György - Biológiai ​feladatbank
A ​középiskolai biológia tananyagot teljes mértékben átfogó Biológiai feladatbank nélkülözhetetlen segítőtársa a rendszeres tanórákra, az érettségire, a felvételikre és a tanulmányi versenyekre való felkészülésnek. A 10000 feladat nagy segítség a pedagógusok számára is, hiszen az egyszerű gyakorló szinttől a versenyszintig bőségesen találnak az oktatáshoz jól felhasználható színes, érdekes példákat. A feladatgyűjtemény használatát jó tagoltsága, a szép és igényes rajzok, gondosan összeállított ellenőrző feladatsorok és megoldókulcs, a feladattípusok megoldási útmutatója és mintafeladatok segítik.

Mándics Dezső - Molnár Katalin - Biológia
A ​könyvben megtalálható minden olyan ismeret, ami szerepel a biológia érettségi vizsgára előírt követelmények között. A könyv felépítése segít eligazodni az ismeretek halmazában, hiszen elegendő csak egy pillantást vetni a bekezdések előtt található ikonokra, és máris kitűnik, hogy a szóban forgó részről közép- és emelt szinten, vagy csak emelt szinten kell-e számot adni. Ezenkívül a kiegészítő ismeretek is segítik a jobb megértést, a tájékozódást.

Szerényi Gábor - Biológia ​tankönyv érettségizőknek 11.
A ​közép- és az emelt szintű biológia érettségire felkészítő tananyag egyetlen forgalomban lévő tankönyvben sem található meg maradéktalanul. Szerényi Gábor munkája sok tekintetben hiánypótló mű. Tartalmazza a biológia érettségi tételes követelményrendszerét, a tankönyvekben nem szereplő vonatkozó tananyagot, az érettségi sikeres letételéhez szükséges kísérleteket, azok anyag- és eszközszükségletének leírását és a várható eredmény rövid értelmezését. Gazdag ábraanyaga a tanultak elmélyítésének nélkülözhetetlen segédlete. A könyvet ajánljuk mindazoknak, akik biológiából érettségizni és továbbtanulni szándékoznak.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (9)

Lois Lowry - Nyáron ​történt
Meg ​irigykedik nővérére, Mollyra, akit sokkal csinosabbnak és sikeresebbnek lát. Molly fegyelmezettebb és rendesebb, ő indulatosabb és rendetlenebb. Kettejük különbözősége akkor válik nehezen elviselhetővé, amikor városi otthonukból vidékre költöznek, s nekik közös szobán kell osztozniuk. Aztán Molly megbetegszik. Megnek jó ideig fogalma sincs, mennyire súlyos az állapota, s mit kezdjen a nővére és a szülei viselkedésében végbemenő változásokkal. Egy kedves, bölcs öregember és egy fiatal házaspár barátsága, valamint egy számára egyre többet jelentő hobbi, a fényképezés is segíti a kislányt, hogy átvészelje e nehéz hónapokat.

Waldemar Bonsels - Maja, ​a méhecske
A ​világhírû gyermekkönyv egy engedetlen kisméhecske kalandjait írja le. Milyennek látszik a világ egy efféle apróság szemszögéből? A szófogadatlan méhecskében felismerhetjük magunkat, a mi kis családunkat, sokszor nem az elvárás szerint mûködő gyermekeinket. A Maja, a méhecske igazi családi olvasmány. Gyermekkönyv, de tanulságos a felnőtteknek is – a mai szülők, nagyszülők bizonyára örömmel veszik meg csemetéiknek, unokáiknak. A könyv Magyarországon 1958 óta először kerül most az olvasók kezébe – ezúttal gyönyör színes illusztrációkkal.

Gáspár Ferenc - A ​strucc vére
A ​Johnny Fortunate kalandjai sorozat bravúros időutazásokkal a magyar középkor fantasztikus és egyben kegyetlen eseményeit láttatja Johnny személyén keresztül. Johnny New Yorkban lakik egy soknemzetiségű környezetben, és különleges szálak fűzik a magyar nagypapájához: az ő segítségével jut el álmában, fantáziájában, néha a misztikum által a középkorba. A strucc vére kötetben Johnny időutazásai során Nagy Lajos királlyal ismerkedik meg, találkozik Toldi Miklóssal és a gonosz Artus Bernáttal, szemlélője lesz a csatáknak, a pestisjárvány terjedésének, aktív résztvevője az eseményeknek, még az élete is veszélybe kerül... Mindeközben Johnny a szürke és átlagos kisdiákból az iskola egyik legnépszerűbb alakjává válik...

Tamási Áron - Jégtörő ​Mátyás
"A _Jégtörő ​Mátyás_ úgy kezdődik, mint egy fantasztikus regény. Egy büntetett szellem földi vándorlásait mondja el, míg különböző állati formákon át emberi testbe ér. (...) ez a könyv önmagától és szinte észrevétlenül valóságos népmeseregénnyé válik, s épp ezáltal hoz új, különös műfajt a magyar irodalomnak. Ami a legföltűnőbb: a mesehangulat Tamási regényébe valahogy nem is a fantasztikum ajtaján lopózik be. Maga a csodás história, a szellem vándorlásának története állatból állatba csöpp meseszerűséget sem mutat. A mese nem ebből a szellemhistóriából indul, hanem épp ellenkezőleg: a földi valóságból, egy intim falusi képből, a paraszti környezet rajzából, amelybe a száműzött szellem állati minőségében belecsöppen, hogy rámért „szolgálatát" teljesítse. (...) Ez a hang, ez a líra, a _Jégtörő Mátyás_ fantasztikus meséjét éppoly igazi, tőrőlmetszett Tamási-könyvvé avatja, mint amilyen akár az első Ábel-kötet volt.” (Babits Mihály)

Pálfy Julianna - A ​kölyökkutya felnő
Emlékeztek ​még rám? Kópé a nevem. Kölyökkutya koromban házőrzőnek szegődtem. Most, egyévesen, inkább az erdőt járom. Sohase felejtem el, hogy ez a világ nagyobb, mint amilyennek a többi tanyasi állat gondolja. És azt sem felejtem el, amire néhai öreg barátom, Betyár tanított: meg kell küzdeni azért, akit szeretünk. Felkészültem, hogy harcolni fogok Boriért.

Vujity Tvrtko - Nógrádi Gergely - Tizenkét ​pokoli történet
Nem ​nehéz megjósolni, hogy Vujity Tvrtko és Nógrádi Gergely könyve az év egyik legsikeresebb bestsellere lesz. A tizenkét fejezet a tv2 Pulitzer-emlékdíjas riporterének kalandozásait mutatja be sajátos szemszögből. Az olvasó ellátogathat többek között a még mindig sugárzó Csernobilba, az isten háta mögötti Tatárföldre, a romániai lepratelepre és a háborús Szerbiába. Pokoli utak, de aki kezébe veszi a könyvet, a borzongáson kívül talán könnyezni és nevetni is fog. A kötetben megtalálható mindaz, ami a riportokból kimaradt...

Astrid Lindgren - Pirosházi ​történetek
Pirosháznál ​nincs jobb hely a világon! Itt él Madikó kishúgával Lizbettel és szüleivel. Madikó igazán jó kislány, csakhogy a fantáziája…- az bizony nagyon élénk. Folyóparti nádas, fészertető, kiszáradt kút, a szomszédék mosókonyhája – megannyi lehetőség játékra, kalandra, csak győzze követi Lizbet, amit Madikó kitalál, s bírja idegekkel anya és apa. A világhírű svéd írónő a gyerekirodalom Nobel-díjának tartott Andersen-díj kitüntetettje, ezúttal is remek történetekkel szórakoztatja ifjú olvasóit.

Arthur Golden - Egy ​gésa emlékiratai
Elbűvölő, ​lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (8)

Bodáné Gálosi Márta - Holzgethán Katalin - Maróthy Mária - Biológia ​10. munkafüzet
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Gömöry András - Dr. Müller Erzsébet - Szerényi Gábor - Biológia ​III. A gimnáziumok 12. évfolyama számára
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Gömöry András - Dr. Müller Erzsébet - Szerényi Gábor - Biológia ​II. A gimnáziumok 11. évfolyama számára
A ​Műszaki Könyvkiadó új gimnáziumi biológia tankönyvcsaládjának második kötete. A kétszintű érettségi követelményeinek megfelelően nagy figyelmet fordít az embertani ismeretek mellett a gyakorlati egészségtani ismeretek közvetítésére is. Számos gyakorlati feladat és egyéni megfigyelés teszi könnyebbé a tananyag feldolgozását.

Oláh Zsuzsa - Biológia ​10.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Oláh Zsuzsa - Biológia ​11
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Oláh Zsuzsa - Biológia ​12.
Oláh ​Zsuzsa háromkötetes biológia tankönyvsorozata új feldolgozásban jelenik meg. A tankönyvek tartalma közvetlenül felkészít a kétszintű biológia érettségi vizsgákra. A középszintű érettségi vizsga életközeli, gyakorlatias követelményeinek a tankönyv éppúgy eleget tesz, mint az emelt szintű érettségi ismeretközpontú, elméleti megközelítésű, oknyomozó követelményeinek.

Oláh Zsuzsa - Biológia ​II.
Ez ​a könyv a teljes középiskolai biológiai tananyagot feldolgozó háromkötetes sorozat második tagja. Az első kötet témája állattan és növénytan, a jelen kötet biokémiai és sejttani alapozás után az ember szervrendszereit mutatja be, a harmadik kötet genetikával, evolúcióval, ökológiával és etológiával foglalkozik. A teljes anyag 88 részből áll. A részek számozása a három köteten át folyamatos, ebben a kötetben a 35.-től a 60. részig haladhatunk.

Oláh Zsuzsa - Biológia ​I.
Ez ​a könyv a teljes középiskolai tananyagot feldolgozó háromkötetes sorozat első tagja. A jelen kötet témája állattan és növénytan, a második kötet biokémiai és sejttani alapozás után az ember szervrendszereit mutatja be, a harmadik kötet genetikával, evolúcióval, ökológiával és etológiával foglalkozik. A teljes anyag 88 részből áll. A részek számozása a három köteten át folyamatos, ebben a kötetben az 1.-től a 34. részig haladhatunk.


Saját könyvtárban

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók