Ajax-loader

Kitty J.

Rate_positive 16 Rate_neutral 0 Rate_negative 0

107 napja velünk van 3 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Badge-jomunkas

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (53)

Tanith Carey - Szülőszelídítés
„A ​mai világ gyerekeink számára a legjobb és egyben a legrosszabb. A szülői túlbuzgóság tragikus következménye, hogy a gyerekekből nem okos, bátor és elszánt zseniket nevelünk, hanem minden idők legnagyobb szorongóit.” Mozart a magzatnak, Bébi Einstein-DVD az újszülöttnek, iPad olvasásapplikáció a totyogónak: attól a pillanattól kezdve, hogy elvágják a köldökzsinórt, a mai szülők véget nem érő küzdelmet folytatnak azért, hogy az ő gyerekük legyen mindenben a legjobb. Miközben a szülő magától értetődő vágya, hogy gyermeke képességét kibontakoztassa, felismeri-e, hogy árt neki? Az óvodában kezdődő felvételik, a folyamatos vizsgák növelik a gyerekekkel szembeni elvárásokat, de miből derül ki, hogy a túlzásba vitt fejlesztés többet árt, mint használ? Úttörő és provokatív könyvében Tanith Carey a legújabb kutatásokra alapozva járja körül, miként hat a versenyszellem a gyerekekre. Ahelyett, hogy ambiciózus és sikeres felnőttekké válnának, sérülhet az érzelmi egészségük, és tönkremehet a kapcsolatuk azokkal, akik a legjobban szeretik őket: a szüleikkel. Carey arra buzdítja szülőtársait, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy megóvják gyermekeik jóllétét, hogy boldog, érzelmileg kiegyensúlyozott felnőttekké válhassanak.

Lantos Mihály - Villámolvasás ​a gyakorlatban
Egy ​marketinges barátom kérdezte egyszer: - Ha egy lyukat szeretnél fúrni a falba, de nincs fúrógéped, akkor mit teszel? - Akkor kérek egyet kölcsön vagy vásárolok egyet a barkácsáruházban. - Aha. De minek veszel fúrógépet? - Hogyhogy minek? Szükségem van rá, hogy lyukat fúrjak a falba. - Nagy tévedés! Neked nem fúrógépre van szükséged, hanem lyukra. A fúrógép csak egy eszköz ennek megvalósításához. Ha önnek szüksége van arra, hogy - néhány órás tanulás után egy vaskos könyvből sikeresen levizsgázzon... - nagy mennyiségű anyagot rövid idő alatt elolvasson... - magasabb megértési szintet érjen el... - megszerzett tudása maradandóbb legyen... - könnyebben tanuljon nyelveket... - az elolvasottakat könnyen felidézze... Akkor önnek a fúrógépre van szüksége! Akarom mondani... a Villámolvasásra!

Mihail Pljackovszkij - A ​sün, akit meg lehetett simogatni
Hápisápit, ​a kacsát, Luszt, az elefántot, Csahost, a kiskutyát és a többi, szárazföldön és vízben, ház körül és a rengetegben élő állatot már a legkisebbek is személyes jó barátnak érzik. És belopódzik ismerőseik egyre táguló körébe Csíkoska, a tigris, aki nagyon szeretne repülni, Trikó, a zebra, aki már unja, hogy olyan csíkos, mint egy matrac, Balegyenes, a lobbanékony természetű oroszlán, Torzsarágó, a nyuszi, aki senkitől sem fél, Ábécé, a csacsi, no meg Bogárka, aki olyan aprócska, hogy még nevet adni is elfelejtettek neki. A népszerű író-grafikus szerzőpár könyvét az újabban felnőtt óvodások és kisiskolások kezébe ajánljuk.

Richard Bartlett - A ​csodák fizikája
Készülj ​fel, hogy olyan világba lépsz be, ahol örökre megváltozik az arról alkotott véleményed, hogy fizikailag és emberileg mi lehetséges és mi nem az! Több mint egy évtizeddel ezelőtt Dr. Richard Bartlett hihetetlen felfedezést tett gyógyító kezelései során. Egyszerű érintéssel és irányított szándékkal képes volt azonnal feloldani a feszültséget a betegeiben. A mátrixenergetika néven ismertté vált forradalmi eljárás alapos feltérképezését és a Mátrixenergetika című sikerkönyv megjelenését követően Dr. Bartlett A csodák fizikájában teljesen új elképzeléseket mutat be az élvonalbeli gyógyítás és tudomány területéről, és az olvasók rendelkezésére bocsátja azokat az eszközöket és azt a tudást, amelyek segítségével szert tehetnek az általa alkalmazott újszerű és varázslatos képességre. A könyv kézzelfogható energiákat rejt. Megmutatja, hogy amit manapság csodáknak hívnak, valójában olyan dolgok, amelyekről tudjuk, hogy vannak, de még nem tudjuk bizonyítani. De ahogy mondani szokás: "a bizonyíték hiánya nem a hiány bizonyítéka". Ha úgy kezdünk el gondolkodni, hogy mi lehetséges, ahelyett hogy rögzült valóságképünk korlátain belül mozogva azt nézzük, hogy mi nem lehetséges, rájövünk, hogy váratlan és csodálatos dolgokra lehetünk és vagyunk is képesek. A csodák fizikája nem csak lenyűgöző olvasmány, hanem azonnal alkalmazható technikát is tanít. Dr. Bartlett milliókkal osztja meg saját, személyes élményeit, olyan valószínűtlen témákkal kapcsolatos tudását, mint a levitáció, a párhuzamos valóságok és a láthatatlanság - ami teljesen átformálja világról alkotott véleményünket.

Barbara Berger - A ​boldogság rajtad múlik
Mi ​akadályozza meg, hogy jelen pillanatban boldog legyél? A párod, az egészségi állapotod, a munkád, a korod, az anyagi helyzeted vagy a súlyod? Vagy mindazok a dolgok, amelyeket szerinted meg kellene tenned? Barbara Berger könyve rávilágít minden olyan gondolatunkra és tettünkre, amely megakadályozza, hogy boldog életet éljünk. A szerző szerint gondolataink határozzák meg azt, ahogyan a valóságot megtapasztaljuk és ennek a folyamatnak a megértése a boldogság kulcsa. Barbara 10 alapelvet mutat be könyvében, amelyek célja, hogy áthangolják világlátásunkat, gondolkodásunkat, s így boldogabbak lehessünk emberi kapcsolatainkat, munkánkat, valamint testünket és egészségünket tekintve egyaránt. A közhiedelemmel ellentétben boldogságunk egyes egyedül rajtunk múlik, mivel sosem a külső történések befolyásolják érzelmi állapotunkat, azaz minden esemény valójában semleges. A saját gondolataink, a külső eseményekre adott reakcióink határozzák meg, hogy boldogok vagy boldogtalanok vagyunk-e. Ha pedig ez így van, akkor a boldogság tulajdonképpen választás kérdése, vagyis tudatosan dönthetünk mellette.

Harry Benjamin - Tökéletes ​látás szemüveg nélkül
Szinte ​minden szembetegséget meggyógyíthatunk a könyv tanácsainak alkalmazásával: rövidlátást, távollátást, szemtengelyferdülést, kancsalságot, szürke hályogot, a retina leválását, lebegő foltokat a szem előtt, árpát, szürkületi vakságot. Mit kell tennünk? Először is fel kell térképeznünk az okokat, melyek az egészség megromlását okozták: agyonhajszoltság és helytelen táplálkozás a hibás látás leggyakoribb okai. A könyv módszereket ajánl a lazítás elősegítésére, valamint szemizom- és nyakgyakorlatok mellett természetes alapanyagokból összeállított étrendet is javasol, mely életmódunk általános javulását biztosítja.

Sarah Napthali - Buddhizmus ​anyáknak
Amikor ​egy nő anya lesz, minden a feje tetejére áll, nem csak körülötte, hanem benne is. A gyereknevelésről szóló szakirodalom, ennek ellenére, szinte kizárólag a gyerekekkel foglalkozik. A Buddhizmus anyáknak más. Ez a könyv anyáknak szól: segít, hogy kiegyensúlyozottabban, boldogabban éljük meg az anyaságot. Sarah Napthali, két fiú édesanyja, a buddhizmus tanításából kiindulva kínál gyakorlati megoldást az anyaság hétköznapi kihívásaira. Megmutatja, hogyan élvezhetjük ki igazán a gyermekeinkkel töltött időt, miként tudjuk megőrizni a nyugalmunkat, hogyan kezelhetjük a dühünket és lehetünk úrrá félelmeinken. A mindennapokban is könnyedén alkalmazható javaslatai segítségével nemcsak önmagunkkal és gyermekeikkel válik harmonikusabbá kapcsolatunk, párkapcsolatunk, baráti és családi viszonyaink is szeretetteljesebbek lesznek.

Geoffrey A. Dudley - Gyorsolvasás
Ez ​a könyv hozzásegíti, hogy saját erejéből megduplázza az olvasási sebességét, mégpedig úgy, hogy semmit sem veszít el a szöveg értelméből. A könyvben találhatóak koncentrációs gyakorlatok, tesztek és gyakorlatok az olvasási sebesség növeléséhez, módszerek szókincsünk bővítésére, és gyakorlatok az olvasás ritmusának javítására.

Erling Kagge - Csend ​a zaj korában
Erling ​Kagge norvég felfedező, hegymászó, esszéista, könyvkiadó, műgyűjtő. Elsőként vágott neki egyedül a Déli-sarknak. Ő az egyetlen kortárs felfedező, aki megjárta a Föld mindhárom pólusát: járt az Északi-sarkon, a Déli-sarkon és az Everesten. Csendről szóló, személyes hangvételű könyvének megírására a kamasz lányaival folytatott beszélgetés és egy ennek hatására tartott egyetemi előadás inspirálta. Három kérdésre kereste a választ: Mi a csend? Hol van? Miért fontosabb, mint valaha? A kivételes tapasztalatokkal rendelkező szerző, aki utazásai során számtalanszor megélte az elhagyatottságérzés és magány jó néhány pillanatát, 33-féle módon közelíti meg a csend fogalmát.

Mark Greenside - Hogyan ​(nem) lettem francia életművész
Mark ​Greenside amerikai professzor minden nyarát Bretagne-ban tölti. A nyelvi és kulturális különbségek miatt minden ügyintézés, de akár a bevásárlás, főzés, vendéglátás is komoly fejtörést okoz számára. Kalandjait könnyed, humoros történetekben meséli el, érzékletesen bemutatva a francia emberek –amerikai szemmel– különös szokásait, életfelfogását.

Lassusag
elérhető
66

Milan Kundera - Lassúság
Miért ​tűnt el életünkből a "lassan járj" öröme, és miért nem fogadjuk meg a "tovább érsz" jó tanácsát? Hová lettek a népdalok sehová sem siető vándor-legényei, akik a szabad ég alatt háltak, s egy cseh közmondás szerint "a Jóisten ablakait nézegették"? - teszi fel a kérdést legújabb regénye elején a cseh származású, de immár franciául író Milan Kundera, és két vidéki utazás - egy XX. századi rohanó és egy XVIII. századi ráérős - valamint két szerelmi kaland elbeszélésével adja meg a választ. Az író és felesége egy szállodává alakított Párizs környéki kastélyban tölti a hétvégét. A kastély, ahol a környékbeliek szerint a hajdani lakók kísértenek, a XVIII. században különös, libertinus szerelmi románc színhelye volt. E kaland nem mindennapi tapasztalatokat szerzett hőse találkozik össze a kastély parkjában XX. századi hasonmásával, egy, a kastélyban zajló nemzetközi konferencia résztvevőjével, aki éppoly különös szerelmes éjszakát élt át. A két hős próbálná megosztani egymással érzéseit, élményeit, gondolatait, ám próbálkozásuk kudarcra van ítélve. Mintha nem is egy nyelven beszélnének. A világhírű szerző korunk két nagy egzisztenciális témáját vizsgálja-elemzi ebben a szellemes, vidáman ironikus, remekül megszerkesztett, igazi intellektuális élvezetet nyújtó, szórakoztató regényben: a rohanást (a történelemét és az egyénét), valamint az exhibicionizmust (az intellektuellek és a politikusok erkölcsi exhibiciozizmusát, féktelen vágyát, hogy indiszkrét módon közszemlére tegyék magánéletüket.)

Hans Rath - Kell ​egy pszichológus, mondta Isten
Dr. ​Jakob Jakobi pszichoterapeutától elpártolt a szerencse. Elvált, szakmájában csődöt mondott, és nincs egy vasa sem. Ilyen szánalmas állapotban találkozik Abel Baumann-nal, egy szintén peches cirkuszi bohóccal, aki különös személyiségzavarban szenved: azt állítja, ő Isten, és jelenleg terapeutát keres, mert Isten is lehet bajban. Jakobot vonzza a rokonszenves, sokoldalú, ám véleménye szerint nagyon is e világi férfi személyisége, és vállalja a terápiát. Hamarosan egy közös utazáson találják magukat, és dr. Jakobi meginog: már nem is olyan biztos benne, hogy csak egy ügyes szemfényvesztővel van dolga. Sőt az is megkérdőjeleződik, hogy voltaképpen ki segít kin.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (12)

Tracy Hogg - Melinda Blau - A ​suttogó titkai 1.
Suttogónak ​eredetileg azt nevezték, aki különleges képessége folytán pusztán türelemmel és halk szavakkal lecsillapít egy megvadult lovat. Tracy Hoggnak ilyen rendkívüli tehetsége van a síró kisbaba megnyugtatásához, ezért hívják őt is suttogónak a hálás szülők. Az Amerikában hihetetlenül népszerű szerző könyvéből Ön is mindent megtudhat, amit egy csecsemő gondozásáról és neveléséről tudnia kell. Legjobb, ha először a várandóssága alatt olvassa el, hogy megismerkedhessen Tracy alapelveivel, melyek a leghatékonyabb hagyományos és modern nevelési módszereket ötvözik, és ha ezekre támaszkodik, voltaképpen bármilyen problémát orvosolhat majd. Ha a baba megszületett, már tudni fogja, mitől eszik és alszik jól, miért sír, mitől nyugszik meg, milyen "szórakozásra" vágyik, és hogyan lehet elejét venni annak, hogy az egész családot az uralma alá hajtó kis zsarnok váljék belőle. Sok más mellett azt is tudni fogja, hogyan szoptassa és/vagy tápszerezze, fürdesse és masszírozza, mikor és mivel kezdje meg a szilárd étel bevezetését; és nem utolsósorban: hogyan birkózzon meg a gyermekágyi depresszióval, miként szervezze meg az életét és törődjön önmagával. Külön erénye a könyvnek, hogy kitér az iker- és koraszülésből, valamint az örökbefogadásból adódó kérdésekre is, érdekessége pedig a baba- és az önismereti teszt, amelyek sokkal több tanulsággal szolgálnak, mint gondolnánk!

Robert B. Parker - Sötét ​múlt
1974-ben ​egy magát Dread Scott Brigádnak nevező forradalmi csoport kirabolta a régi Shawmut Bankot Bostonban. A pénzt elvitték, és egy Emily Gordon nevű nőt, aki látogatóba érkezett a városba, és utazási csekket akart beváltani készpénzre a bankban, lelőtték. Senki nem látta, ki húzta meg a ravaszt. A biztonsági kamera képei és a felelősséget vállaló csoporttól kapott levél ellenére az elkövetők majd harminc éve szabadlábon vannak. Itt lép a képbe Paul Giacomin, akit Spenser fiaként szeret, és akinek a nyomozó korábban már kétszer is a segítségére sietett. Paul a harmincas éveiben jár, és szomorú múltját a háta mögött hagyta. Egyik barátja, Daryl Gordon - a régen halott Emily lánya -úgy határoz, hogy lezárja az anyja halálával kapcsolatos ügyet, ezért felkeresi Spensert. Nincs egyetlen nyomravezető jel sem, és hiányzik az FBI jelentése is. Mindez arra készteti a magánnyomozót, hogy vizsgálódását többfelé indítsa el -Daryl elhidegült hippi apja, Vinnie Morris és az alvilág, valamint a rejtélyes Ives felé - és próbára tegye találékonyságát, bátorságát.

Cecelia Ahern - Életed ​regénye
A ​szerző legújabb világsikere. Kitty Logan újságírónő karrierjét egy csúnya botrány kettétöri, ráadásul akihez segítségért fordulhatna a nehéz időkben, legjobb barátnője és mentora akkor tudja meg, hogy halálos beteg. Constance utolsó kívánsága, hogy Kitty írja meg helyette élete regényét, amire már nem maradt ideje. Az egyetlen sorvezető, amit Constance hátrahagy, egy 100 nevet tartalmazó lista, semmi több. Kik ezek az emberek? Valóban léteznek vagy csak a fantázia szülöttei? Milyen kapcsolatban állnak egymással, és mi lehetett a sztori, amit Constance hétpecsétes titokként őrzött? Kitty mindent feladva elindul, hogy beteljesítse barátnője végakaratát, és a rejtélyekkel teli, fordulatokban gazdag nyomozás során nem csak annak a száz embernek a meglepő és torokszorító történetét érti meg, akik a listán szerepelnek, de a nem mindennapi küldetés a saját életében is megannyi pozitív változást hoz.

Nicola Moriarty - Az ​ötödik levél
Milyen ​jól ismered a barátaidat? Négy barátnő. Öt levél. Egy titok. Joni, Trina, Deb és Eden. Az iskola első napjától fogva barátok. Ahogy ők mondják: a legjobb barátnők, mindörökre. Most már harmincasok, és közbeszólt a való élet: férj, gyerekek, munka. Joninak azonban támad egy ötlete, amely segít felfrissíteni a kapcsolatukat. Mindegyikük ír egy-egy névtelen levelet, így osztja meg a barátnőivel, mi történik valójában az életében. Ám ahogy előtörnek a vallomások, Joni kezdi elveszíteni a hitét több évtizedes barátságukban. Düh. Vádaskodás. Vágyakozás. Csalás. Aztán talál még egy levelet. Egy ötödiket, amelyet sosem kellett volna elolvasnia. Olyan nagy titkot tartalmaz, hogy az írója meg akarta semmisíteni. És Joni most azon tűnődik, vajon igazán ismerte a barátait? A népszerű írónő, Liane Moriarty húgának botrányos, áttörő világsikert hozó regénye megragad és nem enged el, elgondolkodtató, intrikákkal és titkokkal teli olvasmány.

Vekerdy Tamás - Kisgyerekek ​- óvodások...
Az ​óvoda nem arra való, hogy felkészítse a gyereket az iskolára! a magyar gyerek soha nincs ott, ahol van az óvodában az iskolába készül, az alsó tagozaton a felsőre, a felsőn a középiskolára, a középiskolában az egyetemre. az óvoda arra való, hogy az óvodáskorú gyerek számára a legkedvezőbb környezetet megteremtse. A magyar óvodai alapprogram is leszögezi, hogy az óvodás gyerek legfejlesztőbb tevékenysége a játék, méghozzá nem a játékos tanulás vagy a fejlesztő játék, hanem a szabad játék. Majdnem ugyanilyen fontosságú a mindennapos mese. aki mindennap hall mesét, annak anyanyelvi fejlettsége az iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg azt a gyerekét, aki nem, vagy csak rendszertelenül hall mesét. És az anyanyelvi fejlettség a biztos gondolkodás alapja. Fel akarod készíteni a gyerekedet az iskolára? Mesélj neki! Vekerdy Tamásnak a szülők kérdéseire adott válaszaiban szinte minden nevelési problémára talál megoldást az olvasó. A kisgyerekek evési, alvási szokásairól, az óvoda körüli gondokról és a családi kapcsolatok örömeiről és terheiről is olvashatunk a válogatásban.

Jamie McGuire - Gyönyörű ​pillanat
Emlékeztek ​még Americára és Shepley-re? Az elmúlt évek egyik legsikeresebb könyvében, a Gyönyörű sorscsapásban ismerhettük meg őket. Itt az idő, hogy beavassanak titkaikba. A pimasz Amarica Mason az egyetem első évében ismerkedett meg a romantikus Shepley Maddoxszal, és viharos gyorsasággal egymásba szerettek. A heves érzelmek pedig elhamarkodott cselekedetekhez vezettek, és amikor America másodszor is visszautasította a korai lánykérést, ki kellett találniuk, hogyan tovább, hiszen az elválás szóba sem jöhet, összeköti őket a lángoló szerelem. Egy romantikus esküvőn való részvétel azonban felébreszti a lányban a vágyat, hogy mégis igent mondjon, Shepley pedig elhatározza, tesz egy utolsó próbát. Izgatottan indulnak neki a szülők meglátogatásának, mit sem sejtve arról, hogy mind a ketten ugyanazt akarják, azonban a természet végzetes ereje közbeszól… Hatalmas viharba keverednek, és már nemcsak egymásért és a szerelemért, de a túlélésért is küzdeniük kell.

Jane Austen - Büszkeség ​és balítélet
Csodálatos ​lények lehettek a régi angol papkisasszonyok - egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.

Melodie de Jager - Babatorna
A ​Babatorna megmutatja, hogy a szülők és nevelőnők hogyan tehetik a babával töltött idő minden percét igazán értékessé. Az első két év a baba életében csordultig tele van olyan lehetőségekkel, amikor a baba játszhat és mozoghat, így segítve a baba agyának, végtagjainak, érzékszerveinek és reflexeinek, társadalmi és nyelvi képességeinek, érzéseinek és gondolatainak optimális fejlődését. Ez a szórakoztató és könnyen követhető útmutató lehetőséget nyújt arra, hogy azok a tapasztalatok, melyeket a baba életének korai szakaszában szerezhet, az agy és test tornáján keresztül szülessenek meg. A dél-afrikai babatorna-szakértő, Melodie de Jager egyszerű, de igen hatékony gyakorlatokat mutat be ebben a könyvében, hozzájárulva ezzel a baba agyának és testének sikeres fejlődéséhez.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

David Burgess-Wise - Az ​autóversenyzés története
A ​versenyautók és az autóversenyzés mozgalmas történetének hiteles kézikönyve.

Lawrence Block - A ​betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
Bernie ​Rhodenbarr tényleg semmi törvénybe ütközőt nem követett el. Mindössze tette a dolgát. Megkereste egy férfi, hogy becsülje fel a könyvtárát. Bernie elment, felbecsülte, hazaballagott. Nyugodt lelkiismerettel. Csakhogy Carolyn, társa a bűnben, a Pudliművek tulajdonosa, letaglózó hírrel várja: macskáját, Myanmart elrabolták. A váltságdíj meg negyedmillió dollár. Egy használt macskáért. Kisvártatva az is kiderül, hogy a könyvgyűjtemény tulajdonosa gyilkosság áldozata lett, a lakás meg tele van Bernie ujjlenyomataival. Közben pedig boldog-boldogtalan rajta keres egy Mondrian-festményt, ami évtizedekkel ezelőtt tűnt el. És még csak nem is ő lopta el.

Ismeretlen szerző - Csitt! ​Egy fehér lovat hallok közeledni / Hark! I Hear a White Horse Coming
Hark! ​I hear a white horse coming Csitt! Egy fehér lovat hallok közeledni - sokáig "ismeretlen szerzőnek" tulajdonítottuk az idézetet, mígnem ráleltünk a forrásra: a harmincas évek nagy sikerű, Lone Ranger (Magányos lovas) című westernhangjáték-sorozatában hangzott el, és bizony a szerző nem poénnak szánta, hanem bakizott. Szerencsére, hiszen ezzel az aprócska abszurdummal egy műfaj hangulatának állított örök emléket, azontúl, hogy megnevettette a rádióhallgatókat. A fehér lovon kívül szerepelnek még a könyvben kutyák, madarak, detektívek, teniszjátékosok, istenek, félistenek és istennők, részegek és józanok, orvosok és betegek, hárpiák, királyok, korrupt politikusok, űrhajósok, ünnepelt sztárok... hát igen, egy idézeteskönyv stábja végeláthatatlan.

Polona Glavan - Éjszaka ​Európában
„Romantikus ​történet a fiatalságról és az utazásról.” Polona Glavan így jellemezte debütáló regényét, mely szerkezetében leginkább Jim Jarmusch Éjszaka a Földön című filmjéhez hasonlítható. Csak éppen a taxikat a Párizs és Amszterdam közötti éjszakai vasútjárat kabinjai helyettesítik. Ezeknek az egymáshoz kapcsolt, együtt suhanó, de mégis különálló világoknak a főszereplői interrail jeggyel utazó fiatalok, akik az éjszakában a fiatalság naiv gondtalansága és az egyre inkább közelgő, ám még korántsem időszerű felnőttkor közötti légüres térben lebegnek. Ez a senkiföldje kitűnő alkalom arra, hogy számot vessenek eddigi életük ügyes-bajos dolgaival, hogy kapcsolataik és saját érzéseik komolyságát mérlegre tegyék, s ha úgy ítélik meg, az esetleges vakvágányokról letérve új irányokat vegyenek.

Jamie McGuire - Gyönyörű ​pillanat
Emlékeztek ​még Americára és Shepley-re? Az elmúlt évek egyik legsikeresebb könyvében, a Gyönyörű sorscsapásban ismerhettük meg őket. Itt az idő, hogy beavassanak titkaikba. A pimasz Amarica Mason az egyetem első évében ismerkedett meg a romantikus Shepley Maddoxszal, és viharos gyorsasággal egymásba szerettek. A heves érzelmek pedig elhamarkodott cselekedetekhez vezettek, és amikor America másodszor is visszautasította a korai lánykérést, ki kellett találniuk, hogyan tovább, hiszen az elválás szóba sem jöhet, összeköti őket a lángoló szerelem. Egy romantikus esküvőn való részvétel azonban felébreszti a lányban a vágyat, hogy mégis igent mondjon, Shepley pedig elhatározza, tesz egy utolsó próbát. Izgatottan indulnak neki a szülők meglátogatásának, mit sem sejtve arról, hogy mind a ketten ugyanazt akarják, azonban a természet végzetes ereje közbeszól… Hatalmas viharba keverednek, és már nemcsak egymásért és a szerelemért, de a túlélésért is küzdeniük kell.

Eve Ensler - Tökéletes ​testek
Botox, ​bulímia, mell-implantátumok: valóban az önsanyargatás lenne a tökéletes testhez vezető út? Eve Ensler, aki maga is hadilábon állt az öregedéssel együtt járó alakváltozással, és már mindenféle radikális fogyókúrás módszerrel megpróbálkozott, végül elhatározta, hogy megtanulja elfogadni önmagát. Célja elérése érdekében különböző nők történeteit gyűjtötte össze a világból, akik hozzá hasonló rögeszmékkel küszködtek: a fiatal latin-amerikai lányét, aki őszintén megveti magát zsírpárnái miatt; a plasztikai sebész feleségéét, akit a férje – a tökéletességre törekedve – centiről centire átalakított; vagy az idősödő laptulajdonosét, akit máig kísért a gyerekkorában rákényszerített állandó edzések emléke. Útja során azonban olyan nőkkel is találkozott, akiknek nagy nehezen sikerült megbékélni alakjukkal: az afrikai anyával, aki minden testre úgy tekint, mint a természet sokféleségének a megnyilvánulására; az indiai asszonnyal, aki legyőzte futópad-mániáját, és mára már kifejezetten szereti kerekded formáit; vagy a csadorban járó afgán nővel, aki hajlandó a börtönt is vállalni a vaníliafagylalt ízéért. Ez a könyv megtanít végre feltétel nélkül szeretni a saját tökéletes testünket!


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

David Burgess-Wise - Az ​autóversenyzés története
A ​versenyautók és az autóversenyzés mozgalmas történetének hiteles kézikönyve.

Lawrence Block - A ​betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
Bernie ​Rhodenbarr tényleg semmi törvénybe ütközőt nem követett el. Mindössze tette a dolgát. Megkereste egy férfi, hogy becsülje fel a könyvtárát. Bernie elment, felbecsülte, hazaballagott. Nyugodt lelkiismerettel. Csakhogy Carolyn, társa a bűnben, a Pudliművek tulajdonosa, letaglózó hírrel várja: macskáját, Myanmart elrabolták. A váltságdíj meg negyedmillió dollár. Egy használt macskáért. Kisvártatva az is kiderül, hogy a könyvgyűjtemény tulajdonosa gyilkosság áldozata lett, a lakás meg tele van Bernie ujjlenyomataival. Közben pedig boldog-boldogtalan rajta keres egy Mondrian-festményt, ami évtizedekkel ezelőtt tűnt el. És még csak nem is ő lopta el.

Ismeretlen szerző - Csitt! ​Egy fehér lovat hallok közeledni / Hark! I Hear a White Horse Coming
Hark! ​I hear a white horse coming Csitt! Egy fehér lovat hallok közeledni - sokáig "ismeretlen szerzőnek" tulajdonítottuk az idézetet, mígnem ráleltünk a forrásra: a harmincas évek nagy sikerű, Lone Ranger (Magányos lovas) című westernhangjáték-sorozatában hangzott el, és bizony a szerző nem poénnak szánta, hanem bakizott. Szerencsére, hiszen ezzel az aprócska abszurdummal egy műfaj hangulatának állított örök emléket, azontúl, hogy megnevettette a rádióhallgatókat. A fehér lovon kívül szerepelnek még a könyvben kutyák, madarak, detektívek, teniszjátékosok, istenek, félistenek és istennők, részegek és józanok, orvosok és betegek, hárpiák, királyok, korrupt politikusok, űrhajósok, ünnepelt sztárok... hát igen, egy idézeteskönyv stábja végeláthatatlan.

Polona Glavan - Éjszaka ​Európában
„Romantikus ​történet a fiatalságról és az utazásról.” Polona Glavan így jellemezte debütáló regényét, mely szerkezetében leginkább Jim Jarmusch Éjszaka a Földön című filmjéhez hasonlítható. Csak éppen a taxikat a Párizs és Amszterdam közötti éjszakai vasútjárat kabinjai helyettesítik. Ezeknek az egymáshoz kapcsolt, együtt suhanó, de mégis különálló világoknak a főszereplői interrail jeggyel utazó fiatalok, akik az éjszakában a fiatalság naiv gondtalansága és az egyre inkább közelgő, ám még korántsem időszerű felnőttkor közötti légüres térben lebegnek. Ez a senkiföldje kitűnő alkalom arra, hogy számot vessenek eddigi életük ügyes-bajos dolgaival, hogy kapcsolataik és saját érzéseik komolyságát mérlegre tegyék, s ha úgy ítélik meg, az esetleges vakvágányokról letérve új irányokat vegyenek.

Eve Ensler - Tökéletes ​testek
Botox, ​bulímia, mell-implantátumok: valóban az önsanyargatás lenne a tökéletes testhez vezető út? Eve Ensler, aki maga is hadilábon állt az öregedéssel együtt járó alakváltozással, és már mindenféle radikális fogyókúrás módszerrel megpróbálkozott, végül elhatározta, hogy megtanulja elfogadni önmagát. Célja elérése érdekében különböző nők történeteit gyűjtötte össze a világból, akik hozzá hasonló rögeszmékkel küszködtek: a fiatal latin-amerikai lányét, aki őszintén megveti magát zsírpárnái miatt; a plasztikai sebész feleségéét, akit a férje – a tökéletességre törekedve – centiről centire átalakított; vagy az idősödő laptulajdonosét, akit máig kísért a gyerekkorában rákényszerített állandó edzések emléke. Útja során azonban olyan nőkkel is találkozott, akiknek nagy nehezen sikerült megbékélni alakjukkal: az afrikai anyával, aki minden testre úgy tekint, mint a természet sokféleségének a megnyilvánulására; az indiai asszonnyal, aki legyőzte futópad-mániáját, és mára már kifejezetten szereti kerekded formáit; vagy a csadorban járó afgán nővel, aki hajlandó a börtönt is vállalni a vaníliafagylalt ízéért. Ez a könyv megtanít végre feltétel nélkül szeretni a saját tökéletes testünket!


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

összes (12)

Nina George - Levendulaszoba
A ​párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást. 21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, amit a férfi azóta sem olvasott el. A veszteséget kínzó emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a sértettség börtönében éli mindennapjait, mígnem egy nyári délután új lakó költözik a szomszédba. Az elvált asszony olyan érzéseket ébreszt Jeanban, amelyek létezését a férfi már rég elfelejtette. Ekkor újra a kezébe veszi szerelme búcsúlevelét, és olvasni kezdi... Egy pillanat alatt minden megváltozik, és a férfi többé nem menekülhet az elmúlt évek gyötrelmei elől. Mindent hátrahagyva elindul, hogy szembenézzen a fájdalommal, a múlttal és önmagával. Egy olyan utazás veszi kezdetét, amely keresztülvisz Franciaország csodálatos tájain, és eközben feltárulnak különös sorsok, és barátságok szövődnek. Az érzések, a gondolatok és az emberek lassan átformálódnak, hogy lezárulhasson a múlt, és helyet engedjen a jelennek és a jövőnek.

Emma Hooper - Etta ​és Otto és Russell és James
A ​83 éves Etta elindul. 3200 kilométert tesz meg gyalog, hogy lássa az óceánt. Útja során a nyomába szegődik James, a prérifarkas, aki érti az emberi beszédet és énekelni is szeret. Férje, Otto közben türelmesen vár otthon. Russell szintén és vár emlékezik, de másra és másképp. Még mindig ugyanúgy szereti Ettát, mint amikor először meglátta, több mint ötven évvel ezelőtt. A regényben összemosódik a jelen és a múlt, a valóság és a képzelet, csakúgy, mint Alessandro Baricco írásaiban. Legalább annyira költészet, mint próza.

Ian McGuire - Északi ​vizeken
Kifut ​a tengerre egy hajó, fedélzetén egy gyilkossal 1859-ben járunk. Patrick Sumner, miután a brit hadseregből dicstelenül menesztették Indiában, elszegődik egy bálnavadászhajóra, amely a sarkvidékre indul. A hajóorvosi állás kis fizetséget jelent, Sumner azonban ebben a helyzetben nem lehet válogatós. A vadászexpedíció eleve baljós jelekkel indul, s aztán egymást követik a szerencsétlenségek. Már messze kihajóztak a nyílt tengerre, amikor felfedezik, hogy az egyik hajósinast brutálisan meggyilkolták. Sumnernek mint hajóorvosnak muszáj tennie valamit... De a veszedelem, amellyel szembekerül, még gonoszabb és elkerülhetetlenebb, mint Delhi ostromának borzalmai, ahonnan alig sikerült ép bőrrel elmenekülnie. Az első kötetes Ian McGuire idegborzoló, naturalista kalandregénye díjak és nevezések sorában részesült, köztük a 2016-os év Man Booker-díjának listájára is felkerült. Felnőtteknek való sztori, amelyet azzal a borzongó lelkesedéssel olvashatunk, mint kölyökkorunk kalóztörténeteit vagy indiánkönyveit. "Magasfeszültségű elbeszélés, egy letűnt világ rekonstrukciója, amely próbára teszi az emberi fantázia határait." Hilary Mantel "Ez a könyv elmegy a hús-vér valóságig, talán annál is tovább. Meggyőző és lenyűgöző, élénk és szellemes. Egy rémisztő diadal." Martin Amis

François Lelord - Hector ​utazása, avagy a boldogság nyomában
"Volt ​egyszer egy Hector nevű fiatal pszichiáter, aki nem volt igazán elégedett magával..." Miért? Mert rájön, hogy nem tudja, mi a boldogság, és ez nemcsak orvosként, hanem magánemberként is zavarja. Ezért, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, világ körüli útra indul, maga mögött hagyva a praxisát, a barátnőjét, addigi életét. Ha nem is járja be a földgolyót, de néhány távoli országban meglátogatja a világban szétszóródott barátait, akiken keresztül érdekes emberekkel ismerkedik meg, különleges tájakat és más kultúrákat lát, újabb és újabb szempontokat találva a boldogságkutatáshoz. Kalandjai során számot kell vetnie párkapcsolatával, szembe kell néznie rég nem látott barátai időközben megváltozott személyiségével, élethelyzetével és főként önmagával. A párizsi pszichiáter kalandos, mókás és romantikus történetének olvasása közben komoly leckéket vehetünk: boldogságból.

Homer Hickam - Vigyük ​haza Albertet!
Az ​olvasó a The New York Times sikerlistáján első helyen szereplő, népszerű memoár - az Októberi égbolt című film alapjául szolgáló regény, a Rocket Boys - előzményét tartja kezében. Elsie Lavender és idősebb Homer Hickam - ifjabb Homer Hickam leendő szülei - gimnáziumi osztálytársak voltak a nyugat-virginiai szénmezőkvidékén, akkor érettségiztek, amikor elkezdődött a nagy gazdasági világválság. Homer megkérte Elsie kezét, ám Elsie inkább Orlandóba utazott, ahol egy Buddy Ebsen nevezetű, táncos lábú színész személyében gavallérja is akadt (igen, arról a Buddy Ebsenről van szó). Ám amikor Buddy New Yorkba költözött, Elsie vele kapcsolatos álmai szertefoszlottak, és végül ismét a szénmezőkön találta magát Homer feleségeként. Elsie-t nem elégítette ki a bányászfeleség szerepe, ráadásul nap mint nap eszébe juttatta a gondtalan orlandói időszakot Buddy nem éppen szokványos nászajándéka: egy Albert nevű aligátor, aki kis házuk egyetlen fürdőszobájábanó éldegélt. Végül Homer választás elé állította Elsie-t: "Vagy én, vagy az aligátor!" Némi töprengés után Elsie arra a következtetésre jutott, csak egy dolgot tehet: hazaviszi Albertet. A Vigyük haza Albertet! egy fiatal házaspár és különös kedvencük megható, vicces és időnként szívszorító történetét mondja el kalandos, ezer mérföldes útjuk során. Meleg és bájosan egyszerű hangvételével - mely már a Rocket Boyst is megszerettette az olvasókkal - Homer Hickam szórakoztató regénye valójában a furcsa és csodálatos érzelemnek állít emléket, amelyet szeretetnek nevezünk.

Jenny Colgan - Piciny ​Csodák Péksége
„Ínycsiklandóan ​ropogós és cukros”– Sophie Kinsella, a Boltkóros sorozat írónője Polly és Chris már hét éve együtt élnek, de kapcsolatuk válságba kerül. Chris visszaköltözik az anyjához, Polly pedig kiadó lakást keres. A hirdetések közt akad egy romantikusan csábító; egy apró szigeten álló házikó, ahová csak apálykor lehet eljutni autóval. Barátnője hiába próbálja lebeszélni az őrült tervről, Polly hajthatatlan. A kikötőfal fölött álló ház igencsak rozoga állapotban várja új gazdáját, és a barátságtalan helyiektől vásárolt ehetetlen péksütemény sem segít Polly hangulatán. Késő este süt néhány cipót, amiből hajnalban visz a halászoknak. A faluban hamar híre megy Polly süteményeinek, így a lány új barátokra, különc hódolókra – no meg esküdt ellenségekre – tesz szert, és ki tudja, talán a szívvel-lélekkel sütött finomságok őt is megváltoztatják, hogy képes legyen újra bízni és szeretni… A Találkozzunk a Cupcake Kávézóban írónőjének legújabb sikersorozatát Jojo Moyes és Jennifer Weiner olvasói is imádni fogják, hiszen Jenny ismeri az édes élet tökéletes receptjét: sok evőkanálnyi szívmelengetés, pár csepp könny, nagy adag szerelem és persze csipetnyi humor.

1120753_5
elérhető
48

Jill Mansell - Szerepcsere
Dexter ​Yates jóképű, gazdag pénzügyi szakértő. Igazi nőfaló, gondtalanul él Londonban, az ágyában szebbnél szebb nők váltják egymást. Ám a helyzet drámaian megváltozik, amikor nővére meghal, és kiderül, Dexter gyámságára hagyta 8 hónapos kislányát, Delphit. Molly Hayes grafikusnő korábbi párkapcsolatai rendre kudarcba fulladtak. Amikor Dexter a kisbabával a szomszédjába költözik, lassan kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. De Molly óvatos, és nem mer hinni a tapasztalt nőcsábásznak. Elege van már a kötődésre képtelen férfiakból. Egyértelmű a kérdés: mit kell Dexternek tennie, hogy Molly higgyen neki? Jill Mansell az egyik legnépszerűbb angol írónő. Regényeit életszerű helyzetek, csavaros történetek és humoros csattanók teszik letehetetlenné. Műveit eddig több mint 5 millió példányban adták el, stílusát a kritikusok Marian Keyes, Sophie Kinsella és Nora Roberts könyveihez hasonlítják. A népszerű bestseller írónő könyveiből eddig több mint 5 millió példány kelt el szerte a világon!

Jill Mansell - Te ​és én, mindörökre
Lily ​Harper élete örökre megváltozik a 25. születésnapján. A lány első tennivalója aznap reggel, hogy felbontsa az imádott, elhunyt édesanyjától kapott levelet. Évek óta mindig várja őt egy előre megírt szülinapi levél, de ez most az utolsó. A boríték egy különleges ajándékot rejt: azt a karkötőt, amelyet Lily édesanyja még az első szerelmétől kapott. Vajon ki a férfi? És miért fontos, hogy Lily megörökölje ezt a látszólag egyszerű ékszert? A nap egy másik bombameglepetéssel folytatódik. Lily megismerkedik Eddie Tesslerrel, az elképesztően sármos és híres színésszel. Vigyázat, a hapsi életben még szexibb, mint a filmvásznon! És a nap még nem ér véget...

Kollekciók