Ajax-loader

Harkai Bálint

Rate_positive 6 Rate_neutral 1 Rate_negative 0

1558 napja velünk van 287 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-1 Badge-jomunkas

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

Fejős Éva - Eper ​reggelire
Dóra ​az íróasztalánál ült, a megrendeléseket nézte át, majd a kezébe vette a tollat, és elkezdte egyesével lehúzni a tételeket. A szálloda foglaltsági mutatói pillanatnyilag nem indokolták, hogy ilyen nagyvonalúan rendelgessen a helyettese. Aztán hirtelen észbe kapott. Maron már nem a helyettese. Legfeljebb papíron. És hamarosan az ő pozícióját tölti be - csupán napok kérdése a dolog. Ő ezentúl legfeljebb tanácsokat adhat neki. Nem más "fokozta le" - vagy, ahogy tetszik: léptette elő - tanácsadóvá: ő maga döntött így. Ő adta fel korábbi pozícióját, ő hagyta el hónapokra Indonéziát, és csak a távolból vezette a hotelt. Néhány nappal korábban érkezett vissza Bali szigetére, a feladatait átadni, és csomagolni. Csomagolni... és búcsúzni. Kibámult az ablakon. Rálátott a medencére, és ha egy picit hátrébb gurult az asztaltól a székkel, rálátott az óceánra is. Mona Lisa és parti árustársai már lerohanták a háncsnapernyők alatt pihenő néhány vendéget. Dóra vágott egy grimaszt. Bár tudta, hogy az árusoknak ez az egyetlen megélhetési forrásuk, világosan megmondta nekik, hogy nem zaklathatják a pihenő vendégeket, csak akkor mehetnek oda hozzájuk, ha azok óceánparti sétára indulnak. Egy időben, amikor nemcsak papíron vezette a szállodát, hanem ott is élt, a balinéz árusok betartották ezt a szabályt. Most csupán Ogud, a festő srác - vele és családjával Dóra jó barátságot ápolt - ücsörgött a vendégektől tisztes távolságban, egy pálmafa árnyékában, egy képen dolgozva.

PewDiePie - Ez ​a könyv szeret téged
PewDiePie ​napjaink legnézettebb vloggere a világ legnépszerűbb videomegosztó csatornáján, a Youtube-on. PewDiePie videojáték-kommentátorként kezdte pályafutását, és olyan népszerűségre tett szert a fiatalok körében, hogy egyetemi tanulmányait is félbehagyta. Jelenleg 48 millió követője van. Az Ez a könyv szeret téged mindazon motivációs idézetek kifordítása, amelyek folyamatosan ömlenek ránk az internetről vagy az önsegítő könyvekből. Azoknak a közhelyeknek, szlogeneknek és mondatoknak a paródiája, amelyek hatására egyesek úgy érzik, jobbra fordult a sorsuk, megtalálták a helyes, egyetlen üdvözítő irányt, boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek. PewDiePie ennek épp az ellenkezőjét ígéri: ha elolvasod ezt a könyvet, nem fog megváltozni az életed, de hogy jól fogsz szórakozni, az garantált. A könyv az interneten keringő legnépszerűbb mémekre épül, miközben rögtön nevetségessé is teszik őket. A kötet minden egyes lapjáról süt a szerző humora és az a könnyedség, amelynek a világ legkülönfélébb vidékein élő rajongóit köszönheti.

Rick Riordan - A ​szörnyek tengere
Percy ​Jackson új éve az iskolában meglepően nyugodtan indul. Egyetlen szörny sem akarja betenni a lábát New York-i sulijába. Ám amikor az osztály ártatlan meccse élet-halál harccá válik egy csapat emberevő óriás ellen, a dolgok, hogy is mondjam... kezdenek eldurvulni. Váratlanul érkező barátja, Annabeth is csupa rossz hírt hoz: a Félvérek táborát védő határokat egy titokzatos ellenség lerombolta, és amíg ezeket újra helyre nem állítják, a félisteneknek nincs hová rejtőzniük...

Ismeretlen szerző - Így ​lettem youtuber - Vloggerek
Kíváncsi ​vagy rá, hogyan lesz valakiből országosan ismert youtuber? Hogyan készíti a videóit, s hogyan jutott el idáig? Ha igen, akkor nyisd ki ezt a könyvet, és tudj meg minden titkot, részletet! Hollywood Hírügynökség 363 040 feliratkozó 63 884 670 megtekintés Csatlakozott: 2011. máj. 7. Szirmai Gergő csatornáján a legújabb hollywoodi mozikról fogalmaz meg véleményt, kritikát. Heti rendszerességgel érkeznek a kirobbanó energiájú, egyedi stílusú videók. Pamkutya 439 536 feliratkozó 110 163 540 megtekintés Csatlakozott: 2010. aug. 17. Pista és Béla elsősorban zeneparódiákat tesznek közzé csatornájukon, amelyekben fontos társadalmi és közéleti kérdésekkel is foglalkoznak, mint a dohányzás, a mobilfüggőség vagy a bliccelés. Viszkok Fruzsi 183 588 feliratkozó 33 695 305 megtekintés Csatlakozott: 2011. jún. 24 Fruzsina hetente többször jelentkezik új blogbejegyzésekkel és videókkal, amelyekben szépségápolási trükköket árul el, termékeket tesztel és ajánl, életmód-vezetési tanácsokat ad.

Covers_419614
5

Ismeretlen szerző - Így ​lettem youtuber - Gamerek
Kíváncsi ​vagy rá, hogyan lesz valakiből országosan ismert youtuber? Hogyan készíti a videóit, s hogyan jutott el idáig? Ha igen, akkor nyisd ki ezt a könyvet, és tudj meg minden titkot, részletet! GameDay Iroda 132 575 feliratkozó 18 683 981 megtekintés Csatlakozott: 2013. nov. 15 Szirmai Gergő és Kiss Imi hétről hétre a legújabb játékokat mutatják be és véleményezik, úti beszámolóikban pedig a játékipar legrangosabb rendezvényeivel ismertetik meg a nézőiket. Szalay Isti 222 428 feliratkozó 31 116 045 megtekintés Csatlakozott: 2011. szept. 29 Szalay Isti talán a hazai videós színtés legjókedvűbb arca, aki a nézők szórakoztatását tűzte ki célul. Legyen szó játékokról vagy vlogvideókról, Isti mindig vigyorogva ül a kamera elé. Unfield 381 430 feliratkozó 73 852 224 megtekintés Csatlakozott: 2012. szept. 24. A magyar YouTube fenegyereke előtt nincs lehetetlen. Gyakorlatilag bármit bevállal a legkeményebb játékoktól a legőrültebb kihívásokig.

Ismeretlen szerző - Így ​lettem youtuber - Minecraft-videósok
Kíváncsi ​vagy rá, hogyan lesz valakiből országosan ismert youtuber? Hogyan készíti a videóit, s hogyan jutott el idáig? Ha igen, akkor nyisd ki ezt a könyvet, és tudj meg minden titkot, részletet! Anett és Ancsa 151 915 feliratkozó 41 778 244 megtekintés Csatlakozott: 2013. jún. 29. A magyar YouTube egyik legfiatalabb párosa heti 3-4 videóval is készül a nézőknek, melyek közt főleg könnyedebb hangvételű vlogok és változatos játékmenet-videók találhatóak. BeniiPowa 115 328 feliratkozó 8 971 079 megtekintés Csatlakozott: 2012. ápr. 19 Benié a 2016-os év egyik legdinamikusabban fejlődő csatornája. Hétről hétre újabb tízezrek csatlakoznak a rajongótáborához, nézőit főleg élő adásokkal és vicces vlogokkal szórakoztatja. luckeY 401 378 feliratkozó 95 711 043 megtekintés Csatlakozott: 2012. márc. 24. Bár Minecraft-videóival futott be, luckeY ma már számtalan különböző játékkal foglalkozik, de oktatóvideók, kihívások és hardvertesztek is vannak a repertoárjában. Sirius 244 702 feliratkozó 51 869 205 megtekintés Csatlakozott: 2009. jan. 31 Sirius a hazau Minecraft-videózás úttörője, oktatóvideóin gyakorlatilag egy generáció nőtt fel, és sajátította el a kreatív építkezős játék legapróbb fortélyait.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

Geronimo Stilton - Karácsony ​van, Stilton!
Hogy ​kicsoda Geronimo Stilton? Hát én vagyok! Be kell vallanom, elég szórakozott pacák, akarom mondani, pocok vagyok, mindig egy kicsit a fellegekben járok... Egy kiadó vezetőjeként és főszerkesztőjeként dolgozom, de igazi szenvedélyem az írás. Itt, Rágcsáliában, Egér-sziget fővárosában a könyveim mind bestsellerek! Nem olvastátok még őket? Pedig igazán mulatságos történetek: könnyebbek, mint a friss mozzarella, kívánatosabbak, mint az edami, és ízesebbek, mint az érett parmezán... Igazán bajuszemelő történetek, szavamra! Karácsony van, Stilton! Már mindent előkészítettem a karácsonyi vacsorához: meghívtam az összes rokonomat és barátomat, gyönyörűen feldíszítettem a házam... Aztán valahogy mégis nagy zűrzavar támadt. Össze kellett szednem százezer sajtos bonbont a földről, egy kamion átgázolt a farkincámon, és még a lakásom is kigyulladt! De milyen sok rágcsáló segített rendbe hozni a dolgokat! Hát igen, karácsonykor mindenki kicsit jobbnak érezheti magát. Bárcsak ez egész évben így volna!

Geronimo Stilton - A ​Kalóz-szigetek kincse
Micsoda ​rémes egy vakációt töltöttem a déli tengereken! Először egy bajuszmeresztő repülőút, aztán egy repülőgép-szerencsétlenség a tengeren, majd egy fárasztó partot érés a lakatlan szigeten, ahol éjszakánként furcsa zajokat hallani. Vajon Ezüstmancs kalózkapitány szelleme még mindig kísért?


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

Alistair MacLean - Medve-sziget
A ​hajó megy. Épeszű ember föl sem szállt volna rá a csontig ható hidegben, de hát a művészek ugyebár bolondos emberek. Márpedig a hajón művészek utaznak, no meg a sleppjük: egy forgatandó film stábja. Élükön a rendezővel, aki a fejébe vette, hogy a felvételek egy részét csakis az isten háta mögötti Medve-szigeten lehet elkészíteni. A hajó megy és közben különös, sőt hátborzongató dolgok történnek, melyeknek a mesélő: a hajóorvos többnyire csak tanúja, olykor szenvedő alanya is. A végkifejlet magán a szigeten pedig nem kevésbé meglepő, mint Alistair MacLean bármely klasszikus bestsellerének fináléja...

Szűcs László - Receptklub Receptgyűjtemény 4.
Bizonyára sokukban felmerült már, de jó volna egyszer kedvenceik konyhájában megfordulni, felemelgetni a lábasok fedelét: vajon mi is fő bennük. Hiszen amit eszünk, azzá leszünk, s köztudomású, hogy a sztárok, ugye lettek valakivé... Most az 5. születénapját ünneplő Receptklub segít A(z) ReceptKLUB Receptgyűjtemény 4. SztárKonyha (Könyv) szerzője Szűcs László.

Horacsek Barbara - Mekis Csilla - ReceptKlub ​receptgyűjtemény 2.
Immáron ​itt a második kötet, melyben az elmúlt év recept-terméseinek legjava kaphatott helyet. Hűen a hagyományokhoz, a Receptgyűjteményben nem csak ételek leírásait, hanem tippeket, konyhai fortélyokat és főzési tanácsokat is találnak. Sőt! Külön fűszerkatalógus gondoskodik a leggyakrabban használt fűszerek megismeréséről. Olvashat pár gondolatot a borkultúra és borfogyasztás kérdésköréről, mindamellett, hogy megismerkedhet a minden ételhez külön-külön ajánlott legjobb magyar borokkal és a műsor legjobb koktélreceptjeivel.


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

Paul Challen - Dr. ​House - főszerepben Hugh Laurie
Vicodinfüggő. ​Bottal jár. (És nem fél használni!) Kiállhatatlanul bunkó, de észvesztően kék szemű. Semmibe veszi a szabályokat, ám nem ismeri a lehetetlent, ha gyógyítani kell. Ráismertél a kedvenc dokidra? Megtudhatod, hogy House Doki kinek köszönhető. Fedezd fel, ki is az a ragyogó brit színész, Hugh Laurie! Világklasszis evezőbajnok; olimpikonivadék; menő egyetem diákja; Emma Thompson egykori pasija; Mr.Bean kollégája; szenvedélyes motoros; bestseller regényíró; kiváló zenész; az amerikai akcentus zsenije… és még sok más. Persze a Doktor House mit sem érne Cuddy, Wilson, Foreman, Cameron és Chase, no meg az őket alakító színészek nélkül. Olvass Lisa Edelstein vad buli-korszakáról, Robert Sean Leonard színpadi múltjáról, Omar Epps művészi hajlamairól, Jennifer Morrison és Jesse Spencer rövid románcáról, és egyéb érdekességekről. Nem tudsz betelni a sorozattal? Pillants be a kulisszák mögé! Olvass az orvosi műhibákról és gyártási bakikról! Kövesd nyomon, mi mindent művel House a botjával! Mindenki hazudik! Nem hiszed? Böngészd át a hazugságok gyűjteményét! Számtalan különleges fotóval !

Alistair MacLean - Medve-sziget
A ​hajó megy. Épeszű ember föl sem szállt volna rá a csontig ható hidegben, de hát a művészek ugyebár bolondos emberek. Márpedig a hajón művészek utaznak, no meg a sleppjük: egy forgatandó film stábja. Élükön a rendezővel, aki a fejébe vette, hogy a felvételek egy részét csakis az isten háta mögötti Medve-szigeten lehet elkészíteni. A hajó megy és közben különös, sőt hátborzongató dolgok történnek, melyeknek a mesélő: a hajóorvos többnyire csak tanúja, olykor szenvedő alanya is. A végkifejlet magán a szigeten pedig nem kevésbé meglepő, mint Alistair MacLean bármely klasszikus bestsellerének fináléja...

Horacsek Barbara - Mekis Csilla - ReceptKlub ​receptgyűjtemény 2.
Immáron ​itt a második kötet, melyben az elmúlt év recept-terméseinek legjava kaphatott helyet. Hűen a hagyományokhoz, a Receptgyűjteményben nem csak ételek leírásait, hanem tippeket, konyhai fortélyokat és főzési tanácsokat is találnak. Sőt! Külön fűszerkatalógus gondoskodik a leggyakrabban használt fűszerek megismeréséről. Olvashat pár gondolatot a borkultúra és borfogyasztás kérdésköréről, mindamellett, hogy megismerkedhet a minden ételhez külön-külön ajánlott legjobb magyar borokkal és a műsor legjobb koktélreceptjeivel.

Szűcs László - Receptklub Receptgyűjtemény 4.
Bizonyára sokukban felmerült már, de jó volna egyszer kedvenceik konyhájában megfordulni, felemelgetni a lábasok fedelét: vajon mi is fő bennük. Hiszen amit eszünk, azzá leszünk, s köztudomású, hogy a sztárok, ugye lettek valakivé... Most az 5. születénapját ünneplő Receptklub segít A(z) ReceptKLUB Receptgyűjtemény 4. SztárKonyha (Könyv) szerzője Szűcs László.


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

Rick Riordan - A ​villámtolvaj
A ​tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint. Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni? Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba. Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított. Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.

Oliver Bowden - Assassin's ​Creed - Árulás
„Kiváló ​kardforgató vagyok, arra születtem, hogy osszam a halált. Örömet ugyan nem lelek benne, viszont igen jól csinálom.” London, 1735. Haytham Kenwayt azóta vívásra tanították, amióta csak elbírta a kardot. Amikor fegyveresek rontanak a családi otthonra, hogy meggyilkolják apját és elrabolják nővérét, a gyermek, anyja védelmében, végez az egyik támadóval. A magára maradt fiút, akit bosszúvágy emészt, titokzatos mentor veszi magához, és kíméletlen gyilkost farag belőle, hogy felhasználhassa saját céljaira. Küldetései során Haytham nem bízhat senkiben, és mindent meg kell kérdőjeleznie, amiben valaha is hitt. Az összeesküvések és árulások kibogozhatatlan szövevénye magával rántja Haythamet az orgyilkosok és a templomosok évszázados harcába. Talán nem is azt az utat járja, amelyet apja, Edward szánt neki?

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 1. - Kezdet
Egy ​sorozat a való életről Egy sorozat, amely itt és most játszódik Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások A történet rólad is szól!

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 1. - Kezdet
Egy ​sorozat a való életről Egy sorozat, amely itt és most játszódik Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások A történet rólad is szól!

Kollekciók