Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
Marni Bates - Láthatósági mellény lúzereknek
„Nem leszek többé Láthatatlan!” − Ez Jane Smith új jelmondata. A stréber lányt addig nem zavarta, hogy mindenki átnéz rajta, amíg két barátjával osztozott a lúzersorsban. De amióta Mackenzie Logannel jár, Corey-t pedig leköti rocksztár pasija, Jane magára maradt. És ebből elege van! Amikor a suliújságnál megbízzák, hogy írjon egy ütős vezércikket, úgy érzi, végre megmutathatja, nem az az életképtelen kiscsaj, akinek mindenki hiszi. Arra azért nem számít, hogy ehhez előbb be kell mosnia egy izomagyú focistának, sőt még a suliból is felfüggesztik. És arra végképp nincs felkészülve, hogy egy idegesítő, szexi fotós srácot varrnak a nyakába, aki a sírba kergeti. Vagy inkább életre kelti?
Kelly Oram - Örökkön-örökké
A mesében minden olyan könnyű: a szerelmesek egymásra találnak, és már lubickolnak is a boldogságban. Cinder és Ella is pontosan erre vágyik, a sok nehézség után igazán megérdemelnék, hogy legyen egy kis nyugtuk.
A sajtó viszont folyton a nyakukban liheg – mindenki Hollywood legújabb álompárjára kíváncsi –, és a szüleik sem könnyítik meg az életüket: Brian apja meg akarja lovagolni a népszerűségüket, Elláé pedig képtelen elfogadni, hogy a lánya egy világhírű filmsztárral jár. Ráadásul Ella nagyon nehezen viseli, hogy mindenki a sérülésein csámcsog, és elbizonytalanodik: mi van, ha a tündérmeséjének kezd lejárni a szavatossági ideje?
Stephanie Kate Strohm - Herceg álruhában
A tizenhat éves Dylan Leigh élete akár normális is lehetne, ha nem Miss Mississippi volna a nővére, aki ráadásul épp házasodni készül. A szépséges Dusty egyáltalán nem hétköznapi módon találta meg az igazit, hanem a Herceg álruhában című valóságshow-ban.
A herceg, aki valójában csak egy lord, és erre Dylan rendszeresen emlékezeti nővérét, skót származású, ezért az esküvőt Skóciában tartják, és hogy a helyzet még különlegesebb legyen: karácsonykor. Dustyval ellentétben Dylan sokkal kevésbé viseli jól a nyilvánosságot, és azt, hogy a valóságshow producerei számára semmi sem szent, csak a nézettség. Ráadásul a jövőbeli anyós sem túl barátságos a nővérekkel, aki egyetlen fiacskájának másmilyen társat képzelt el. Még mielőtt az egész karácsonyi szünet rémálommá válna Dylan számára, megismerkedik az arisztokratikus külsejű kékszemű Jamie-vel. Lehet, hogy kibontakozó szerelmük csak egy újabb valóságshow kezdete lesz?
Pippa Funnell - Fergeteg
Tilly nagyon izgul, hiszen nemsokára elkezdődik az egyik legrangosabb lovastusa Kentuckyban, ahol Angela is indul a lovával, Dicsővel, és a kislányt bízta meg azzal, hogy legyen a lovásza. Tilly bátyja, Brook is velük tart, hogy tapasztalatokat gyűjtsön a háromnapos verseny során. Kiderül, hogy Négy Mancs törzsfőnök is éppen ott van, csak ő egy másik lovas bajnokságra érkezett Fergeteggel, a csodás musztánggal. Amikor Tilly belenéz a fekete ezüstderes ló kék szemébe, rögtön megérzi, hogy különösen szoros kapcsolat van közöttük.
Pippa Funnell - Kapitány
Tilly ámulva nézi, ahogy egy óriási, fenséges pej érkezik az Ezüstpatkó tanyára. Hamarosan megtudja, hogy a neve Kapitány, korábban rendőrló volt és számos akcióban részt vett: focimeccseken és tüntetéseken is segített fenntartani a rendet. Ennek köszönhető, hogy szinte semmi nem zökkenti ki a nyugalmából. Ez bizony jól jön akkor, amikor a karácsonyi parti közben Tilly észreveszi, hogy kigyulladt az egyik istálló…
Pippa Funnell - Szepi
Tilly egy nyereménynek köszönhetően a fagyos Nagy-Britanniából a forró és távoli Dél-Afrikába utazhat, hogy Brookkal és az édesanyjával egy lovas szafarin vegyen részt. A kis csapat már az első napon olyan kalandba keveredik egy zebracsikónak köszönhetően, amilyenről még csak nem is álmodtak, Tilly pedig újra használhatja különleges képességét, mely nemcsak a lovaknál, hanem a zebráknál is működik.
Pippa Funnell - Vadóc
Új vendég érkezik az Ezüstpatkó tanyára, Vadóc, a kezelhetetlen almásderes. A gazdájának fogalma sincs, hogy mihez kezdjen vele. Vadóc ugyanis senkinek nem engedi, hogy a közelébe menjen, netalán megpróbálja felkantározni. Tim még egyszer sem ült a hátán! Muszáj segítséget kérnie.
Tilly lovas történeteit Anglia egyik legismertebb versenyzője írja, így az igazi lovas kalandok mellett sok érdekesség és hasznos tanács is vár rád ebben a könyvben, hogy jobban megismerhesd és megérthesd négylábú barátaidat.
Pippa Funnell - Rozsdás
Amikor Rozsdás megjelenik az Ezüstpatkó tanyán, Tilly ösztönösen megérzi, hogy a lónak különleges képességei vannak. Rövid időn belül szoros kapcsolat alakul ki a kedves póni és egy autista kisfiú között, aki rajong a lovakért, és mindent tud róluk, bár soha nem ült még nyeregben. Tilly biztos benne, hogy kettejük között életre szóló barátság szövődik.
Pippa Funnell - Árnyék
Tilly alig fér a bőrébe az örömtől, amikor megtudja, hogy Árnyék, a híres derbi-győztes ló a hétvégét az Ezüstpatkó tanyán fogja tölteni. A hírt titokban kell tartania, ugyanis egy olyan szupersztár, mint Árnyék, nagyon sok pénzt ér, és a lótolvajoknak pont az ilyenekre fáj a foguk. A péntek esti pizsamaparti is nagyon izgalmasnak ígérkezik a lovastanyán, ám egy váratlan fordulat mindent a feje tetejére állít...
Pippa Funnell - Nimród
Tilly egy cirkuszi előadáson ismeri meg Nimródot, a rendkívül okos és ügyes pónit. Nagyon megörül, amikor megtudja, hogy a különleges ló egy ideig az Ezüstpatkó tanyán fog lakni, mivel lovasa, Clara egy másik cirkuszi társasághoz csatlakozik. Tilly alig várja, hogy megtudja, milyen mutatványokra képes Nimród. Ám a huncut póni olyan meglepetésekkel rukkol elő, amikre a kislány egyáltalán nem számított.
Gerald Durrell - A részeg erdő
„…olyan volt a táj, mintha a természet hatalmas piapartira invitálta volna a mérsékelt égövi, szubtrópusi és trópusi növények fantasztikus keverékét. A pálmák, a csapzott fejükkel, ernyedten támasztották a pultot, mint megannyi hivatásos kocsmatöltelék; a tüskés bokrok ittasan akaszkodtak össze; egymás mellett foglaltak helyet jól öltözött virágok és borotválatlan kaktuszok; és mindenütt a palo borracho, a „részeg bot”, püffedt sörhasával, dülöngélve. A virágos tömegben pedig tirannuszok sürgölődtek, megannyi takaros, aprócska pincér, makulátlan hófehér ingmellben; a helybéliek flor blanca, vagyis fehér virág néven emlegetik ezt a madarat.”
Gerald Durrell még a világsikert meghozó Családom és egyéb állatfajták sorozat megírása előtt, 1954-ben járt Dél-Amerikában: ritka, kiveszőfélben levő állatfajtákat kutatott, és igyekezett minél többet eljuttatni angliai állatkertekbe. A részeg erdő, ennek a gyűjtőútnak mulattató története már teljes fegyverzetében mutatja be a népszerű természettudós-írót – az argentínai és paraguayi őserdőben átélt kalandjai feleségével, Jacquie-vel, és a remekül egyénített egzotikus állatokkal szórakoztatva vezetnek rá a természet értő szeretetére, és annak a mind fontosabb ténynek a felismerésére, hogy az ember csak az élővilágban élhet meg, és ezt a világot szeretnie, kímélnie kell.
Ismeretlen szerző - Guinness World Records 2008
A számítógépes játékok világbajnokai
Igazságügyi orvos szakértők
Globális felmelegedés
Szupergazdagok
Rémisztő hobbik
Olimpikonok
... és még rengeteg más, a világ legkedveltebb könyvében.
Elérhető példányok
Ezek a felhasználó ebben a pillanatban is elérhető könyvei. Ha egy könyvből többet tett fel, akkor az többször szerepel a listában.
Ursula Uhlemayr - Bevált házi gyógymódok
Megismerhetjük a különböző borogatások készítésének titkait, valamint a hozzájuk felhasználható adalékokat éppúgy, mint a lemosásokat, az inhalálást és még számos további jól bevált háziszert. A pontos leírások segíthetnek, hogy már az első alkalommal helyesen csináljunk mindent, mindegy, hogy megfázásról, fájdalomról vagy bőrproblémákról van szó.
Dr. John Briffa - Gyógyító ételek
Rövid és világos tájékoztatást kapunk mindenről, amit ahhoz kell tudnunk, hogy bizonyos ételek fogyasztásával hogyan őrizhetjük meg, illetve fokozhatjuk erőnlétünket, hogyan tarthatjuk meg, illetve érhetjük el az optimális testsúlyt. - helyes táplálkozás -betegség elleni védelem -egészséges ételek - megőrizzük erőnlétünket és alakunkat - kimerültség, emésztési zavarok, szívpanaszok ismertetése, gyógyítása - milyen tüneteket okozhatnak az egyes élelmiszerféleségek - javaslatok az étrendi módosításokra - alapvető tápanyagokat és a szervezet napi szükségletét feltüntető táblázatok.
June Thompson - A problémamentes terhesség
"A gyermekvállalás életünk egyik legmeghatározóbb döntése. A kötet a tények feltárásával együtt bemutatja a fogamzástól a szülésig vezető út választási lehetőségeit. A könyvben szereplő hasznos tanácsok és praktikus javaslatok segítenek abban, hogy valóban élvezzük a terhesség időszakát és a babával töltött első heteket."
Ricki Ostrov - A szép bőr titkai
Mindaddig, amíg nem okoznak fájdalmat, vagy nem öltenek aggasztó mértéket, hajlamosak vagyunk félvállról venni a bőr elváltozásait - nem tűnnek olyan komolynak, mint más betegségek. Mégis fontos, hogy ápoljuk bőrünket, és megőrizzük rugalmas, fiatalos és egészséges állapotát. Ebből a kézikönyvből megtudhatjuk, melyek a leggyakoribb bőrproblémák, mi a bőrápolás helyes menete, és hogyan védekezhetünk a túlzott napsugárzás káros hatásai ellen.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve
Harry remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt.
Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!
Wendy Mass - 12. Végre!
• Szerezz be egy mobilt
• Maradj otthon egyedül
• Menj el a bevásárló központba a legjobb barátoddal szülők nélkül
• Fesd ki magad
• Szerezz be kontaktlencséket
• Menj el egy fiú-lány buliba
Rory Swenson egész életében arra várt, hogy tizenkét éves legyen, és ennek bizonyítására még egy listája is volt. Rory bármikor is kér valamit a szüleitől, mindig azt a választ kapja, hogy „majd ha tizenkettő leszel, majd ha tizenkettő leszel, majd ha tizenkettő leszel…” Nos, ez pontosan tizennyolc óra, harminchat perc és ötvenkét másodperc múlva végre megtörténik. Rory élete hivatalosan is elkezdődik!
Szórakozás, kacagás és temérdek meglepetés fűszerezi ezt a történetet arról, hogy nagyon fel akarunk nőni, még akkor is, ha látszólag még az univerzum is türelemre int.
Kívánságokban nagy vagyok. Bármikor képes vagyok kívánni: ha látok egy hullócsillagot, kóbor szempillát, érméket szökőkutakban, vagy szülinapi gyertyákat (saját vagy más tortáján.) Még akkor is, amikor bepárásodik a szemüvegem. Amikor még fiatalabb voltam, a kívánságok változatosak voltak: egy póni, egy legjobb barát, egy új bicikli, aminek hullámos papírszalagok vannak a kormányán, egy kistesó. Egyik-másik még valóra is vált (persze nem a póni.) De az elmúlt évben, minden kívánságomat arra pazaroltam, hogy azt kívánjam, bárcsak már tizenkettő lennék. Erre a napra vártam egész életemben, és már csak hat hét választ el tőle. Ha visszanézek, arra vágyom, bárcsak ne pazaroltam volna el azt a rengeteg kívánságot, mert akkor nem ragadtam volna ebbe a vízelvezető csőbe.
Igen, vízelvezető csőbe.
Fekete István - Tüskevár
Egy vakáció története elvenedik meg a regény lapjain, mégpedig egy olyan vakációé, amilyenről minden fiú álmodik. Két pesti diák -Tutajos és Bütyök - a Kis-Balaton sás- és nádrengetegében tölti a szünidőt, Matula Gergelyt, az öreg pákászt bízzák meg a fiúk nevelésével. Gergő bácsi, aki úgy ismeri a nádak, sások, tocsogók és tavak vadregényes vidékét, mint a tenyerét, szárnya alá veszi a városi gyerekeket, és kijáratja velük a természet és valóság nehéz, de sok örömet, igaz élményt tartogató nyári iskoláját. Halászat, vadászat, egy kis híján tragikus kimenetelű nyári vihar, a török időkbeli Tüskevár felfedezése, egy leheletfinoman bontakozó gyerekszerelem - csak úgy rohannak a napok. Mire a vakáció véget ér, a két fiút szinte kicserélték, búcsújuk a berektől fájó, de nem végleges: a téli szünidőben visszajönnek. A két fiú története az író Téli berek című regényében folytatódik.
Dániel Anna - Erzsébet királyné
A bajorországi Possenhofenben, szinte polgári körülmények között, ceremóniátlan, természetközeli környezetben nevelkedik a bakfiskorú Sissi. Senki sem szánja uralkodónak. Amikor Zsófia főhercegasszony menyjelöltválasztás a Habsburg-családnak erre az ágára esik, akkor sem Erzsébet, hanem a nővére, Helén a császárnak kiszemelt menyasszony. A közismert történetet, hogyan szeret belé első látásra az ifjú Ferenc József gyönyörű unokahúgába, Dániel Anna színesen és élvezettel meséli. A századunk 30-as éveiben megjelent nagy sikerű, több kiadásért megért életregény romantikakedvelő fiataloknak és idősebbeknek egyaránt ajánlható, vonzó olvasmány. Az új kiadás aktualitása: éppen száz éve, 1898-ban vetett véget a gyilkos merénylet Erzsébet királyné életének.
Geronimo Stilton - Egy habos kávé és nagy hűhó!
Egy habos kávé? Ugyan, mi történhet egy habos kávé miatt? Sok minden, nagyon sok minden! Mert így kezdődött minden... az őrült szenvedély Ementália iránt, a jósnőnél tett látogatásom, az expedíció az Aprósajt-völgyben. Igazán extraegeres kaland volt, rágcsáló becsületszavamra!
Sarah Bosse - Nyeregbe, Anna!
Anna élete akkor válik igazán izgalmassá, amikor egy vidéki majorba költözik. Szülei lovasiskolát alapítanak, s egy állatorvosi rendelő is nyílik mellette. Milyen szerencse, hogy az állatorvosnő lánya, Lujza éppen annyira bolondul a lovakért, mint Anna! A lányok közösen fedezik fel a környéket, s együtt gondoskodnak a pónikról. De ugyancsak lelohad a kedvük, mikor megkezdődik az iskola. Osztálytársnőik nem tartják sokra a lovastanyán alkalmazott tanulási módszereket - és ezt Annával is éreztetik. S ez még nem elég: Annát és Lujzát titokzatos motorosok zaklatják egyik kilovaglásuk során...
Móricz Zsigmond - A galamb papné / Árvalányok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Victor Hugo - Nógrádi Gergely - A nyomorultak
Victor Hugo huszonkét évig írta mindmáig legolvasottabb művét, A nyomorultakat.
Az embereket ma is felkavarja az irgalmatlan rendőrkopó, Javert, és a szökött fegyenc, Jean Valjean küzdelme. Sokak szerint egyetlen más könyvben sem születtek olyan tiszta lelkű szerelmesek, mint Cosette és Marius; olyan bátor forradalmárok, mint Enjolras és az elhagyott utcakölyök, Gavroche; olyan önfeláldozó angyalok, mint a kislányáért utcanővé lett Fantine, és a szerelméért az életét adó Éponine. De sötétebb gonosztevőket sem találhatunk az irodalomban Victor Hugo alvilági figuráinál.
Most hűséggel újramesélve, csodálatos rajzokkal illusztrálva kerül az olvasók kezébe a regények regénye.
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Miranda Kenneally - Kivédhetetlen szerelem
Aki szerint az amerikai foci és a csajok nem férnek össze, az nem ismeri Jordant! A tizenhét éves lány a gimi csapatának kapitánya és irányítója: bitang tehetséges játékos, és a foci a mindene. (Az már csak hab a tortán, hogy a pályán folyton szívdöglesztő hapsik veszik körül…) Csapattársai tisztelik és szeretik − igaz, csak haverként tekintenek rá. De Jordannek amúgy sincs ideje pasizni, fontosabb, hogy egyetemi sportösztöndíjat szerezzen. Na meg hogy az apja végre elismerje a tehetségét.
A dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor Ty Green, a kiváló irányító beiratkozik a suliba. Az irtó dögös srác egyszerre jelent veszélyt a lány posztjára és a szívére, Jordan pedig életében először elbizonytalanodik: vajon nyerhet-e a pályán és a szerelemben is?
Joy Melissa Jensen - Saul
A Biblia sorozat gyerekeknek átöleli a Biblia csodás történeteit a teremtéstől kezdve Jézus tanításain át egészen az Apostolok cselekedetéig.
Wanda Coven - Garabonci Gréti táborba megy
Bűbájos sorozat kis olvasóknak!
Gréti már nagyon várja a nyári tábort. Amikor a többi gyerek úgy tesz, mintha ő a világon sem lenne, mindent elkövet, hogy beilleszkedjen a társaságba. Először varázslathoz folyamodik, majd úgy dönt, egyenesen rákérdez, miért nem kedvelik őt. Grétit igencsak meglepi a válaszuk… Aztán rájön, hogy némi bátorsággal és bizalommal sok-sok új barátot szerezhet.
Könnyen olvasható szöveg és rengeteg kép: a Garabonci Gréti sorozat kiváló a kezdő olvasóknak.
Takács Viktória - Busó mese
Didergősen, unalmasan indult a februári nap. Ám Misi és a testvére, Dórika jó mókát eszeltek ki: mindenféle rémpofákat rajzoltak, s ezeket kitették az ablakba. Ekkor ért haza Apa, aki meglátva a rajzokat, rácsodálkozott: de hát ezek busó maszkok! Rögvest megszületett az ötlet: Misivel és a kisfiú kedvencével, Rókussal, utazzanak el Mohácsra, és vegyenek részt az épp esedékes busójáráson.
A hazai szokások, jeles napok, különleges hagyományok megismertetése a gyerekekkel igen fontos feladat - Takács Viktória gyönyörűen illusztrált története e vállalás jegyében született meg.
Gergely András - A magyar történelem nagy alakjai 10.
A Reflektor Kiadó most induló új sorozatát minden történelmet, művészetet és irodalmat kedvelő figyelmébe ajánljuk. A kiadvány egyes kötetei előreláthatólag negyedévenként jelennek meg (az első két kötet február végén), s az elmúlt ezer év kiemelkedő személyiségeivel ismerteti meg az olvasókat. A teljességre való törekvés nélkül azoknak a magyar és az egyetemes kultúrtörténet szempontjából jelentős személyiségeknek az életútját, munkásságát mutatja be napjainkig a sorozat, akik korunkban olyan maradandót alkottak, amely mind kortársaik, mint az utókor tiszteletét kivívták. A rövid életrajzok, a gazdag illusztrációs anyag - korabeli dokumentumok, művészeti alkotások, festmények, szobrok, építészeti emlékek, versek, irodalmi részletek - segítségével történelmileg hű korrajzot is adnak. 1987-ben négy kötet megjelenését tervezzük, amelyekben a honfoglaláskor, az Árpád-házi királyok uralkodása, a zűrzavaros XIV. század, a Mátyás udvarában felvirágzó magyarországi reneszánsz, a mohácsi csatavesztés után három részre szakadt ország, a török fennhatóság ideje, a török- és Habsburg-ellenes felszabadító harcok története, a Magyarországon is gyorsan elterjedő reformáció irodalma is kirajzolódik. A fontos történelmi események, dátumok, egyéb tudnivalók mellett sok érdekességet is talál az olvasó a kötetekben; valószínűleg valamennyi korosztály számára élményt adó olvasmány lesz a szép kivitelű kiadvány.
Gergely András - A magyar történelem nagy alakjai 9.

Dörnyei László - Kővágó Sarolta - A magyar történelem nagy alakjai 4.

Agatha Christie - Poirot karácsonya
Kedves Jamesem,
mindig is leghűségesebb és legkedvesebb olvasóim egyike voltál, éppen ezért komolyan nyugtalanított a kritikád.
Azt kifogásolod, hogy a gyilkosságaim kezdenek túlságosan kifinomultakká - hogy azt ne mondd -, vérszegényekké válni. Egy jó kiadós gyilkosságot szeretnél már, lehetőleg rengeteg vérrel. Olyan gyilkosságot, amely minden kétséget kizáróan gyilkosság.
Így hát ezt a történetet kifejezetten a te számodra írtam. Remélem, meg fogja nyerni a tetszésedet.
Szerető sógornőd: Agatha
(Agatha Christie ajánlása)
Saját könyvtárban
Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.
Sandra Mahut - Nutella
A krém, amit sosem tudunk teljesen simára kenni. Egyszersmind az édesszájúak egyik kitüntetett hozzávalója! Fondüben vagy piskótában, tortában vagy linzerben, a legendás mogyorós íz minden kedvenc desszertünkben szerepelhet.
30 ultrakönnyű recept igazi rajongóknak!
Tiina Vainikainen - A díjugratás
Tiina Vainikainen könyve a lovassportok iránt érdeklődőknek lehet hasznos olvasmánya. Tiina lovasedzőként dolgozik, s emellett valamennyi olimpiai számban versenyez, de mind közül a díjugratás áll a szívéhez a legközelebb. Ha már gyakorlott lovas vagy, Tiina segítségedre lesz, hogyan fejleszd tudásodat, tökéletesítsd a technikádat. Akkor is kedved lelheted a könyvben, ha egyelőre még csak tervezed, hogy egyszer majd komolyabban foglalkozol ezzel a gyönyörű és izgalmas sportággal. Nem kell félned: a csodaszép fotók és a híres lovasok élménybeszámolói könnyen meggyőznek majd, hogy érdemes kipróbálnod a díjugratást!
Miranda Kenneally - Kivédhetetlen szerelem
Aki szerint az amerikai foci és a csajok nem férnek össze, az nem ismeri Jordant! A tizenhét éves lány a gimi csapatának kapitánya és irányítója: bitang tehetséges játékos, és a foci a mindene. (Az már csak hab a tortán, hogy a pályán folyton szívdöglesztő hapsik veszik körül…) Csapattársai tisztelik és szeretik − igaz, csak haverként tekintenek rá. De Jordannek amúgy sincs ideje pasizni, fontosabb, hogy egyetemi sportösztöndíjat szerezzen. Na meg hogy az apja végre elismerje a tehetségét.
A dolgok akkor kezdenek bonyolódni, amikor Ty Green, a kiváló irányító beiratkozik a suliba. Az irtó dögös srác egyszerre jelent veszélyt a lány posztjára és a szívére, Jordan pedig életében először elbizonytalanodik: vajon nyerhet-e a pályán és a szerelemben is?
Takács Viktória - Busó mese
Didergősen, unalmasan indult a februári nap. Ám Misi és a testvére, Dórika jó mókát eszeltek ki: mindenféle rémpofákat rajzoltak, s ezeket kitették az ablakba. Ekkor ért haza Apa, aki meglátva a rajzokat, rácsodálkozott: de hát ezek busó maszkok! Rögvest megszületett az ötlet: Misivel és a kisfiú kedvencével, Rókussal, utazzanak el Mohácsra, és vegyenek részt az épp esedékes busójáráson.
A hazai szokások, jeles napok, különleges hagyományok megismertetése a gyerekekkel igen fontos feladat - Takács Viktória gyönyörűen illusztrált története e vállalás jegyében született meg.
Joy Melissa Jensen - Saul
A Biblia sorozat gyerekeknek átöleli a Biblia csodás történeteit a teremtéstől kezdve Jézus tanításain át egészen az Apostolok cselekedetéig.
Tea Stilton - A legdrágább kincs
Tea Angyalai ezúttal egy rendkívül értékes gyémánt keresésére indulnak, amely egy hajóroncs belsejében lapul, valahol a Bálna-sziget közelében. A drágakő évszázadok óta arra vár, hogy újra régi fényében ragyoghasson! Vessétek bele magatokat az új kalandba Tea Angyalaival... majd folytassátok a fantasztikus utazást egészen a kínai nagy falig!
Kertész Erzsi - A hógömb fogságában
- az év legjobb magyar kalandregénye
- az ismert pszichológus szerző újabb regénye
- izgalom, nyomozás, barátság, túlélés
- lebilincselő olvasmány a Rumini után és az Időfutár előtt
Adva van
- egy titokzatos, párduc alakú hegy (a Panthera)
- egy csapat gyerek (Gekkó, Vince, Hétfejű Helga, Virág, Noémi, na és persze Kismukk, aki az egész történetet feljegyzi az utókornak)
- egy kezdetektől fogva gyanús hegymászó (Meredek Johnny), egy barátnő (Lavínia),
- egy kutya (Everest)
- egy talpraesett portás néni (Rozika)
- és egy igen furcsa szerkezet, ami bárkit és bármit tetszőleges méretűvé tesz (az Átméretező) Az egész csak egy hegymászó szakkörnek indult...
De hogy mi lett belőle, az kiderül Kertész Erzsi (Nem mese, Göröngyös Úti - Iskola, Labirintó) izgalmas, letehetetlen és vicces kalandregényéből!
Ezt olvasd a Rumini után és az Időfutár előtt!
Wanda Coven - Garabonci Gréti táborba megy
Bűbájos sorozat kis olvasóknak!
Gréti már nagyon várja a nyári tábort. Amikor a többi gyerek úgy tesz, mintha ő a világon sem lenne, mindent elkövet, hogy beilleszkedjen a társaságba. Először varázslathoz folyamodik, majd úgy dönt, egyenesen rákérdez, miért nem kedvelik őt. Grétit igencsak meglepi a válaszuk… Aztán rájön, hogy némi bátorsággal és bizalommal sok-sok új barátot szerezhet.
Könnyen olvasható szöveg és rengeteg kép: a Garabonci Gréti sorozat kiváló a kezdő olvasóknak.
Olvasta
Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.
Donászy Magda - Cinkeház
Barátságos, bejárható mesevilág tárul elénk Donászy Magda verseiből, ahol mindennek megvan a helye, és semmi sincs hiába. Az öreg tűzhely cinkék otthona lesz, a leselejtezett piros buszt játszóházzá varázsolják a gyerekek, az elveszett nagykarimás kalap vacogó kisnyulaknak nyújt menedéket.
A versek olyan élethűen és szeretettel ábrázolják a természetet, a vízi világot, a vadon élő állatokat, hogy legszívesebben azonnal felkerekednénk kirándulni.
A Cinkeház hangulatos, kedves olvasmány az óvodásoknak és kisiskolásoknak, s talán nosztalgia a Donászy Magda-verseken felnőtt szülőknek. A kötetet Reich Károly szép rajzai illusztrálják.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120776
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13687
- Fantasy 32811
- Felnőtt 18+ 12799
- Gyermek 23722
- Humor 13737
- Ifjúsági 37435
- Kortárs 48389
- Krimi 15950
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16533
- Képregény 21645
- Novellák 13375
- Romantikus 51001
- Sci-fi 14829
- Szórakoztató irodalom 45804
- Tudomány és Természet 28999
- Történelem 16438
- Vallás, mitológia 19940
- Életrajzok, visszaemlékezések 16872