Ajax-loader

Dóra.

Rate_positive 26 Rate_neutral 0 Rate_negative 0

2287 napja velünk van 15 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-onkentes

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (33)

Nathaniel Hawthorne - A ​skarlát betű
Még ​a legszigorúbb irodalmkritikusok is úgy tartják, hogy Nathaniel Hawthorne a XIX. század amerikai irodalmának egyik legnagyobb alakja. 46 éves korában készült el az első, ám azonnal nagyhatású regénye, A skarlát betű. A rendkívül komor hangvételű regény egy házasságtörés története, amelyben az erkölcs és az álszentség keveredik a bűntudat mardosásával és a bosszúvággyal. Hősnője Hester Prynne, akit hűtlenség vádjával elítélnek. Tüzes vassal megbélyegzik, és a vörös A betűt (adultery=házasságtörés) ruháin is hordania kell. Az új-angliai szélsőséges puritanizmus megnyilvánulásaként ez a büntetési forma valóban elterjedt volt a puritánok között. Hester azonban emelt fővel vállalja a megbélyegzést, és gyöngéd szeretettel neveli gyermekét. Hawthorne azokat a hőseit ábrázolja rokonszenvesnek, akik saját belső erkölcsi törvényeik irányítása alatt felül tudnak emelkedni a bigott kötöttségeken. Közéjük tartozik Hester Prynne is. A regény legizgalmasabb erkölcsi dilemmája, amely Hestert és szerelmét, a fiatal lelkész Artur Dimmesdale-t is foglalkoztatja, a bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége. A skarlát betű nem a képmutatást ajánlja a dilemma feloldásaként, hanem a természetes erkölcs belső parancsainak követését.

Sara Gruen - Vizet ​az elefántnak
Bár ​nem szívesen beszél emlékeiről, ezek makacsul megülik a kilencvenegynéhány éves Jacob Jankowski elméjét. Emlékek saját fiatalkoráról, amikor a sors egy roskatag vonatra vetette, melyen a Benzini testvérek világhíres cirkusza bolyongott Amerikában. Emlékek egy olyan világról, amelyet szörnyszülöttek és bohócok népesítettek be, amely tele volt csodákkal, dühvel, szenvedéssel és szenvedéllyel; egy világról, amelynek megvannak a maga logikátlan szabályai, sajátos életformája, s ahol a halál is a maga módján kopogtat. A cirkusz világa ez, amely Jacob Jankowski számára egyszerre jelentett megváltást és pokoljárást. Jacob azért került be ebbe a világba, mert elhagyta a szerencséje. Árván és egyetlen garas nélkül nem tudta, mihez kezdjen, mígnem rá nem talált erre a gőzerővel hajtott „bolondok hajójára” a nagy gazdasági világválság idején.

Krekó Péter - Tömegparanoia
Milyen ​társadalmi reflexek hívják életre, és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Mi a különbség az álhír és a dezinformáció között? Hogyan alakítja át a valósághoz való viszonyunkat az ún. "igazságon túli" politikai kommunikációs gyakorlat? Lehet társadalmi szinten védekezni az agymosás ellen? Milyen jelekről ismerhetjük fel, hogy éppen egy politikai irányítású médiagépezet hatása alatt állunk? Magyarországon eddig nem jelent meg az összeesküvés-elméletek témakörét tudományos igényességgel megközelítő kötet - annak ellenére sem, hogy a téma a publicisztikában és a közbeszédben a korábbinál nagyobb figyelmet kapott, továbbá a társadalomtudományokban jelentős tudás halmozódott fel a témában az elmúlt években. Krekó Péter munkája hiánypótló, alapos feldolgozása a témának. A könyv, építve a szerző az elmúlt öt évben végzett tudományos kutatásaira és a doktori disszertációjára, tudományos ismeretterjesztő stílusban mutatja be az összeesküvés-elméletek szociálpszichológiai működésmódját.

Miles Hewstone - Wolfgang Stroebe - Szociálpszichológia
A ​könyv a korszerű szociálpszichológiai tudásba nyújt alapos bevezetést. A számos kiváló szerző által írott kötet egyes fejezetei egy-egy tematikus egység alapján szerveződnek, s a vonatkozó téma részletes, fogalmilag kidolgozott, ugyanakkor tekintélyes empirikus anyagot mozgató áttekintését adják. Eközben azonban az egyes fejezetek időről időre utalnak a kötetben olvasható többi fejezetre is, így válik a könyv egységes egésszé. A kötet ezért éppúgy használható az egyetemi alap és mester szintű oktatásban egységes szociálpszichológia tankönyvként, mint az egyes fejezeteknek megfelelően, egy-egy téma, például az attitűdök, az agresszió, a csoportközi viszonyok vagy az egészség pszichológiai vonatkozásainak tanulmányozásához. A kötetet haszonnal forgathatják a szociológusokon és a pszichológusokon kívül a szociálpszichológia iránt érdeklődő szomszédos tudományok művelői és a valódi tudományos áttekintésre fogékony szélesebb olvasóközönség is.

Ismeretlen szerző - A ​munkahely szociálpszichológiai jelenségvilága I.
A ​kötetből leendő és a gyakorlatban már működő vezetők és humán szakemberek kaphatnak a munkahelyi szociálpszichológia egyéneket és csoportokat érintő főbb kérdéseire vonatkozóan fontos elméleti és gyakorlati jellegű ismereteket. A könyv olyan szerzők munkáit tartalmazza, akik szociálpszichológiai alapismereteknek és gyakorlati tapasztalatoknak egyaránt birtokában vannak, több éves, évtizedes oktatói múlttal rendelkeznek különböző egyetemeken a vezetők és humánerőforrás menedzserek szociálpszichológiai képzésében, illetve nagy gyakorlatuk van az egyénekkel és a csoportokkal való bánásmód terén.

Eliot R. Smith - Diane Mackie - Szociálpszichológia
Smith ​és Mackie tankönyve szemléleti szélsőségektől mentes, szakmailag megalapozott munka, amely a kognitív szociálpszichológia időszakának eredményeit sűríti magába, de kifejezi azt a posztkognitív érdeklődést is, amely az érzelmi jelenségeket immár nem szorítja háttérbe. Eliot R. Smith a Harvardon, az új-zélandi származású Diane M. Mackie Princetonban szerezte fokozatát. Ugyan a középgenerációhoz tartoznak, de a kutatás és oktatás terén már sok elismerést könyvelhetnek el, a szakmai közélet (folyóirat-szerkesztőségek és pályáztató kuratóriumok) megbecsült tagjai. Most kerül sor közös könyvük második kiadására, melynek sikere koncepcionális erényei mellett összefügg jól tagolt felépítésével, didaktikus jellegével s azzal, ahogy az elméleti igényesség magas fokán a szociálpszichológia alkalmazási lehetőségeit is rendre tárgyalja, tekintetbe véve minden gyakorlati szférát az üzleti élettől az oktatás- és egészségügyön át a médiáig és a politikumig. A kötet sajátos előnye, hogy felépítése kifogástalanul illeszkedik a szociálpszichológia oktatásának néhány hazai egyetemen bevezetett és bevált tantervéhez.

Louann Brizendine - A ​női agy
Miért ​kommunikálnak jobban és többet a nők, mint a férfiak? Miért emlékeznek sokkal tisztábban egy veszekedés részleteire? És vajon miért kötődnek jóval mélyebben a barátnőikhez, mint a férfiak a saját barátaikhoz? Ezekre, és még sok hasonló kérdésre kaphat választ Louann Brizendine forradalmian új szemléletű könyvéből. A szerző saját klinikai gyakorlata során megismert valódi élettörténetek (a kaliforniai egyetemen nők és tinilányok hormonális és kedélybetegségeire koncentráló szakrendelést indított 1994-ben) és a legújabb tudományos kutatások eredményei alapján mutatja be, hogyan is működik a női agy. Könnyed, olvasmányos stílusa és forradalmi eredményei a kritikusokat sem hagyták hidegen: máig élénk vita folyik méltatói és a kétkedők között. Egy dologban azonban mindannyian egyetértenek: a szerző szakértelme a témában kétségbevonhatatlan. Rengeteg hasznos információval és jó pár meglepő meglátással szolgál a női agy elemi, sejtszintű működéséről az élet különböző periódusaiban, és azokról az idegrendszeri folyamatokról, amelyek a nőt nővé teszik. Ez a könyv hasznos lehet mindenkinek, aki valaha is elgondolkodott azon, hogy miért különböznek annyira egymástól a nők és a férfiak, és szinte kihagyhatatlan olvasmány a nők, valamint a lányos szülők számára.

Aldous Huxley - Szép ​új világ
Századunk ​egyik legjelentősebb angol regényírója, Aldous Huxley (1894-1963) 1932-ben jelentette meg a Szép új világot, azt a művet, amely mindmáig bestseller maradt, s meg-megújuló viták bizonyítják mondandója frisseségét, kritikája, figyelmeztetése érvényességét. A hírneves angol családból származó, filozófusként és esszéistaként is kiváló Huxley minden művében merészen kísérletező, intellektuális alkotó; a Szép új világ antiutópiája a Morus és Swift nyomán haladó keserű társadalmi kritikát a tudományos-fantasztikus irodalom eszközeivel adja elő. Huxley ironikus és pesszimista látomása az un. fogyasztói társadalom jövőjéről ma is elgondolkodtató, hiszen a könyv megjelenése óta eltelt fél évszázad alatt sok tudományos és fiktív elem valósággá vált, ami a harmincas években még tiszta science fiction volt. Az író az elgépiesedett, manipulált és elembertelenedett modern világba csöppent, Shakespeare-t olvasgató Vadember szemével láttatja ezt a korántsem egyértelműen "szép új világot". A regény hosszú évtizedek után Szinnai Tivadar fordításának felhasználásával most jelenik meg újra magyar nyelven, új fordításban.

Daniel Keyes - Flowers ​for Algernon
Charlie ​Gordon, IQ 68, is a floor sweeper, and the gentle butt of everyone's jokes, until an experiment in the enhancement of human intelligence turns him into a genius. But then Algernon, the mouse whose triumphal experimental tranformation preceded his, fades and dies, and Charlie has to face the possibility that his salvation was only temporary.

Lengyel Dénes - Régi ​magyar mondák
Lengyel ​Dénes könyve eltér a magyar mondavilág korábbi feldolgozásaitól. Más, mint Jókai Mór, Benedek Elek, Móra Ferenc gyűjteményekből és tankönyvekből ismert történetei. Nem hasonlítható Komjáthy István Mondák könyve című, hét kiadásban közkézen forgó művéhez sem. Lengyel Dénes ugyanis egyetlen kötetben a teljes régi magyar mondavilágot feldolgozta: a hun mondákat, a honfoglalás mondáit, a királymondákat, egészen a Mátyás királyról szóló történetekig. Megőrizte a mondák hangját, a naiv történeteket semmiféle történelmi és néprajzi anyaggal nem keverte. Írásain megérződik hiteles forrásmunkáinak, a krónikáknak, a népmondáknak jellegzetes stílusa. A kötetet magyarázó, okos utószó és bőséges, betűsoros jegyzet zárja le - ezekből az érdeklődő olvasó sok mindent megtudhat a mondák forrásairól, a történelem minduntalan felbukkanó mozzanatairól, a mondák hőseiről.

Jules Verne - Utazás ​a Föld középpontja felé
Otto ​Lienbrock, a bogaras hamburgi geológusprofesszor egy titkosírással készült középkori feljegyzésből megtudja, hogy az izlandi Snaefells vulkán kráterén keresztül út nyílik a Föld középpontja felé. Unokaöccse, a jámbor Axel sokkal kevésbé lelkesedik a hajmeresztő vállalkozásért, mégis kénytelen nagybátyjával tartani; az ő elbeszéléséből értesülünk a fantasztikus utazás izgalmas kalandjairól. A jövő nagy álmodója ebben a regényében kevesebbet törődött a tudományos valószínűséggel, mint más műveiben. Maga a föld mélyébe vezető "út" már a regény megírásakor eléggé abszurd ötletnek számított; a föld alatti "másik világ" leírása azonban az író korának földtörténeti ismereteit tükrözi. Verne regénye mégis zavartalan örömet szerezhet az olvasónak, aki a képzelet kalandját, az emberi akaraterő és a tudományos önfeláldozás példáját látja benne.

Erin Morgenstern - Éjszakai ​cirkusz
Az ​éjszakai cirkuszban nincs porondmester, aki hangszóróján keresztül bejelentené a következő számot, sem bohóc, aki gúnyt űzne a közönségből. Ezekben a fekete-fehér sátrakban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe! A varázslat és a szemfényvesztés hátterében ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermekkoruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek. Erejüket ettől kezdve csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben észrevétlenül egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a forróság. Sokáig nem is sejtik, hogy olyan játszmába kényszerítették őket, amelynek a végén csak egyikük maradhat életben. Mikor mestereik megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen megoldás marad számukra, de ahhoz minden tehetségükre szükség lesz... Az Éjszakai cirkusz lenyűgözött. Játékos és elképesztően ötletgazdag - Erin Morgenstern megteremtette azt a cirkuszt, amire mindig is vágytam. AUDREY NIFFENEGGER Az időutazó felesége szerzője A CIRKUSZ VÁRATLANUL ÉRKEZIK JÖVETELÉT NEM HIRDETI SEMMI EGYSZERŰEN CSAK ITT VAN, HOLOTT TEGNAP MÉG NYOMA SEM VOLT EZ A VILÁG EGYSZERRE RAGYOGÓ ÉS SÖTÉT, NEM AKARSZ MAJD KILÉPNI BELŐLE


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (25)

Lev Grossman - A ​varázsló birodalma
Quentin ​Coldwatert száműzték Filloryból, a mesés világból, amiben hitt és amit egész életében keresett. Vesztenivaló híján most visszatér varázslatos utazásainak kiindulópontjába, a Varázskapu Egyetemre, ám nem telik el sok idő, és a múlt kísérteni kezdi. Egy ragyogó elméjű fiatal egyetemistával együtt hamarosan útra kel, előbb az Antarktiszra, ahol régi barátokkal találkozik, majd egy szürke mágiával és elkeseredett, kétes alakokkal teli világba. Eközben Fillory mágikus határai gyengülni kezdenek, és északról egy barbár sereg támadást indít ellene. Eliotnak és Janetnek - Filloy királyának és királynőjének - hajóra kell szállniuk, hogy elvégezzenek egy veszélyes, utolsó küldetést. Kisvártatva olyan események sora veszi kezdetét, ami nem csak Filloryt és minden varázslatosat, hanem az egész Földet is pusztulásba taszíthatja. Quentinnek pedig mindent kockára kell tennie, ezúttal azonban a tét már nem csak a saját boldogsága. _A varázsló birodalma_ egy fordulatos thriller és egy epikus fantasy találkozása, hősies történet a szerelemről és megváltásról, egy fiú férfivá éréséről, egy tanonc mesterré válásáról és egy megtört birodalom felemelkedéséről. Lev Grossman A varázslók-trilógiájának letehetetlenül lendületes, végtelenül eredeti befejezése a 2014-es megjelenését követően szinte minden tudományos-fantasztikus toplista élén végzett, szerzője pedig a modern fantasy koronázatlan királyává vált.

Lev Grossman - A ​varázslókirály
Quentin ​és barátai elfoglalták Filloryt, királyokként és királynőkként uralkodnak a mesés világ felett, ahol semmi dolguk nincs, mint élvezni a hőstörténetek végén jutalmul járó boldogságot és vagyont. Egy nap azonban a felhőtlen uralkodásnak vége szakad: előbb a mágikus órafákkal történik valami borzalmas, majd kisvártatva egy nyúl halált és pusztulást jósol a világra. Quentin hajóra száll Juliával, hogy a rejtély végére járjon, azonban Filloryt elhagyva még ő sem sejti, hogy a varázslás és ezzel együtt minden varázslatos dolog mekkora veszélybe került, az idejük pedig már jócskán fogytán van. Lev Grossman a legnagyobbakat megszégyenítő módon kerüli el a folytatások gyakori hibáit, és építi tovább lenyűgözően azt a világot, aminek _A varázslók_ban lefektette az alapköveit. _A varázslókirály_ nem csak elképzeli, hogy milyen lett volna a _Mátrix_ fantasyként, de a hagyományokat felrúgva, váratlan és forradalmi ötletek folyamatos felsorakoztatásával jelzi, hogy a szerzője nem szégyelli a műfajt fenekestül felforgatni.

Vavyan Fable - A ​halál zsoldjában
A ​Halkirálynő és a Kommandó" íróját napjaink vérfagyasztó terrorcselekményei ihlették erre az akcióregényre. Vavyan Fable ezúttal egy terroristaellenes kommandó akcióit meséli el élvezetes, érdekfeszítő stílusban. A könyv hősei - a halál zsoldosai - kommandósok. A komor David Chennes, a kivételes képességű fiatal nő, Tania Tiller, a rézbőrű Sacha, a veszedelmesen verekedő Liu és a többiek. De a halál zsoldosa a bérgyilkos Csen King és Cassagne, a terrorista vezető is. Összeesküvők, ámokfutók, katonák, politikusok. Ők csapnak össze a regényben. A fordulatos történet izgalmait még egy ötletesen beleszőtt bűnügyi szál is fokozza, nem kevés meglepetést tartogatva az olvasó számára. Az események feltartóztathatatlanul száguldanak előre, mígnem kivehetővé válnak a katasztrófa körvonalai. Meglehet, a Halál akar főszereplővé válni, a kommandó szembeszáll vele, hadat üzen neki...

Csukás István - Vakáció ​a halott utcában
Meleg, ​fülledt nyár van. A lakótelep szép és új, viszont borzasztóan unalmas. Semmi kaland, semmi izgalom. Szerencsére néhány gyerek felfedez a közelben egy szemmel láthatólag lebontásra ítélt utcát. Halott ez az utca, üresek a házak, a redõnyök leeresztve. De nézzünk csak szét egy kicsit alaposabban: valóban kihalt és érdektelen? Nem is olyan biztos… Kiderül, hogy ugyancsak van mi után nyomozni. Talán még igazi halott is akad a halott utcában!

Federico García Lorca - Federico ​García Lorca válogatott versei
A ​huszadik századi világlíra egyik legérdekesebb költője volt a spanyol Federico García Lorca: verseinek zenéje nemcsak hallható, hanem látható is; képeit nemcsak látjuk, hanem szinte halljuk is; tűz és víz, gitármuzsika és lovak patadobaja hangzik egybe, verseinek olvasóját olyan költői tartományokba vezetve, ahol előtte nem járt senki. A spanyol népköltészet hagyományai és az európai avantgarde legfrissebb áramlatai ötvöződnek eggyé ebben a költészetben. Eszmei mondanivalója a század forradalmait állítja ebben a különös költői világban olvasója elé. Jelen kötetet a legjobb költő-műfordítóink munkája nyomán állítottuk össze. Érdekessége a kiadásnak, hogy sok korábbi fordításból ismert verset Veress Miklós újra fordított, jelezvén, hogy fiatal költőinket is meghódította Lorca költészete.

Edgar Allan Poe - Edgar ​Allan Poe versei
Poe ​költészetének átültetése a magyar költőknek több mint fél évszázados kedvelt erőpróbája: legnagyobb költő-műfordítóink (Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc stb.) foglalkoztak vele. Poe, mint Szerb Antal írja, "magányos géniusz, csak utódai vannak, elődei nincsenek", különösen Baudelaire-re volt hatással (aki összes verseit lefordította). Mindenképpen sajátos tünemény, egész költői életműve egy vékonyka kötet (abban is sok a kevésbé jelentős vers), de néhol szuggesztív-látomásos erejével, nyelvi-költői virtuozitásával a legmagasabb csúcsokra emelkedik (A holló; A kísértetes palota; Ulalume; Lee Annácska). Megszállott, vizionárius képiségű költészetével sajátos ellentétben áll szintén nagyhatású poétikája, amelyben a költői tudatosság és a "tiszta költészet" mellett tör lándzsát. A kötet a klasszikus fordítások mellett (ezek közül A Holló három megoldásban is szerepel), felhasználja a nívós, kész átültetéseket (Kardos László, Komlós Aladár, Radó György), az új anyagban pedig főleg Tandori Dezső remek fordításaira támaszkodik. A kötetet magyarázó jegyzetanyag és címmutató egészíti ki.

Tamási Áron - Ábel
Az ​Ábel-regényekről írt kritikák szinte egybehangzóan az otthonteremtő igyekezetben ismerik fel az éles eszű erdőpásztort, majd alkalmi munkákból élő vándorlegény vidámító tetteinek, groteszk helyzeteinek, leckéztető tréfáinak és szomorú tűnődéseinek legfőbb indítékát. De azt már kevesen veszik észre, hogy Tamási miért vitte fel hősét a Hargitára. Mert korlátozottnak látta az igazság kimondását: ott fenn bármit csinálhat kínjában szegény, nem kárhoztatja senki, mert a Hargitán nincsenek társadalmi formák, sem szerkesztett vallás, sem olyan erkölcs, amely csak lefelé kötelező. Megbízatásának megszűntével azonban rákényszerül arra, hogy alaposan szétnézzen az országban sőt kalandos hányattatásai során megjárja Amerikát is a szegények oldalán. Az író a sokszor idézet mondatot - Ábel újra és újra föltett kérdésére - az ördögtől megszabadult, hontalan néger ajkára adja: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.

Umberto Eco - A ​rózsa neve
Az ​olvasó az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb világsikerét tartja a kezében. Súlyosan szórakoztató és szórakoztatóan súlyos regényt. Krimit. Igazi nyomolvasást. A nyomok, persze, a tettes nyomai. Ki a tettes? Miért halnak sorra a szerzetesek egy XIV. századi apátságban? A rózsa neve nem volna tisztességes krimi, ha az olvasó a végén (a legeslegvégén) nem kapna választ erre a kérdésre. De tisztességes (ördögi, ravasz és mégis üde) regény se volna, ha a válasz nem törpülne el még sokkalta nagyobb kérdőjelek árnyékában. "Ki a tettes?" Ez a kérdés - figyelmeztet a regényhez írott "széljegyzeteiben" Umberto Eco, a tudós bolognai szemiotikaprofesszor - nemcsak a krimiknek, hanem a pszichoanalízisnek és a filozófiának is alapkérdése. A rózsa nevétől a rózsáig hosszú az út és kacskaringós, de belátható. Ami a rózsától a "tettesig" sötétlő homályt illeti, bizony válasz nélkül maradunk.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (11)

Jeannette Walls - Az ​üvegpalota
Az ​üvegpalota főhősét, Jeannette Wallst idealista és makacsul bohém szülőkkel áldotta-verte meg a sors. A négygyerekes család sokáig nomád életet él: az USA dél-nyugati részének szedett-vedett telepein húzza meg magát ideig-óráig. Rex, a karizmatikus, tehetséges apa alkalmi munkákat vállal, és - amikor éppen józan - fizikára, földrajzra és legfőképp a félelem nélküli életigenlésre tanítja gyerekeit. Rose Mary otthon marad, de nem azért, hogy a gyerekekkel törődjön, hanem hogy festegessen és írogasson. Szenvedélyeinek rabja, aki drága idejét nem fecsérli néhány perc alatt elfogyasztható ételek elkészítésére, ha e helyett örökbecsű képeket is alkothat. Amikor a család végképp kifogy a pénzből, és a szülők beleunnak a vándorló élet romantikájába is, abba az Isten háta mögötti bányászvárosba térnek vissza, ahonnan Rex Walls annak idején minden erejével szabadulni akart. Persze itt is iszik, és a sarki fűszeres pénzével együtt napokra eltűnik. A családi gondok csak szaporodnak, a cserbenhagyott gyerekek egymást segítve-védve nőnek fel, és végül megtalálják a módját annak is, hogy elmenjenek otthonról. Jeannette Walls könyve nemcsak annak példázata, hogy minden nehézség ellenére érvényesülni lehet, hanem egyben megindító mese is a feltétlen összetartásról egy olyan családban, amely súlyos hiányosságai ellenére elősegítette azt, hogy a szerző a maga fogalmai szerint tartalmas életet éljen.

Ken Kesey - Száll ​a kakukk fészkére
A ​félig indián származású Ken Kesey fellépése az amerikai irodalom színpadán szorosan követte a hatvanas évek elején a beatnemzedék látványos áttörését. Első regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg, s magyarul is nagy sikert aratott. Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bizarr és mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a művet. A színhely: elmegyógyintézet. A szereplők: ápoltak és ápolók. A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok. A regény azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat - fájdalmas bár - nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez.

Margaret Atwood - A ​szolgálólány meséje
A ​regény - egy orwelli ihletésű disztópia - egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság - a jövő Amerikája? - szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat - sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ... A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat. A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő kultuszregényéből - a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével - szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült.

Daniel Keyes - Virágot ​Algernonnak
Ennek ​a regénynek rendhagyó a története: először novella volt, szépirodalmi és tudományos-fantasztikus antológiáknak egyaránt kedvelt darabja, utána televízió-dráma lett belőle, s csak azután teljes jogú és méretű regény. Nem véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom is magának követeli Keyes művét: a gyengeelméjű Charlie Gordon zsenivé operálása, majd eredeti állapotába való rohamos visszahanyatlása valóban hálás témája lehet a science fiction népszerű műfajának. De ez a regény több merőben fantasztikus témánál: mélységesen hiteles lélektani rajza egy rokonszenves személyiség fejlődésének, s a tragédiába torkolló befejezés mégsem elkeserítő, hanem felemelő: Charlie Gordon a mesébe illő pálya befutása és a végső zuhanás után is megőrzi emberi tartását, élni akarását, optimizmusát.

Zabhegyez%c5%91
elérhető
292

J. D. Salinger - Zabhegyező
A ​regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el. Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.

George Orwell - 1984
1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele - kopogjuk le, persze - , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

Schobert Norbert - Norbi: ​A 2. titok
Kedves ​Barátom, Sorstársam! Mennyi minden történt hat hónap, előző könyvem megjelenése óta! Újabb százezer család alakította át életét az Update szerint! Az országot járva átölelnek a lefogyott, boldog emberek! Jó érzés, ha az ember értelmét láthatja a munkájának. Ráadásul nemcsak idehaza, de külföldön is felfigyeltek a módszerre. Fogyni boldogan is lehet, megtartani pedig semmiség - ez a 2. titok! Családi receptjeinket is ebben a könyvben találod. Az ország szinte összes élelmiszer termékének kódját ugyancsak mellékelem! És persze újabb tanácsok, őszinte vallomások, hogy életed az önmegvalósításról és ne a kifogás kereséséről szóljon. Ölellek. Norbi

Schobert Norbert - A ​Norbi titok
'Kedves ​Barátom, Sorstársam! Minden tudásom a kezedben tartod. Nem írok most egy jó marketing szöveget, mert nem mindenáron eladni akarom Neked ezt a könyvet. Lapozz bele, s ha megtudod mit, mikor ehetsz, mennyit mozogj, hogy soha ne hízz többé - akkor már segíthettem Neked is. Köszönöm figyelmed." (Schobert Norbi) "Volt egyszer egy 104 kilós kiskamasz. Tele szorongással, kishitűséggel. Igazán csak akkor lelt örömöt az életben, ha édességet habzsolhatott. Szomorúan és magányosan élt, ahogy ő mondja a "zsírbörtönben". Aztán valaki egyszer hitt benne, s a csoda megtörtént. A hebegő-habogó-hadaró fiú szinte a saját hajánál fogva mentette meg magát, és ez nem Münchausen mese. Lett belőle valaki, aki már azt is tudja, hogy mit nem tud, s átlátja mekkora felelősség, ha ily sokan hisznek egy embernek. A Norbi történet, ezzel a könyvvel kezdődhet el igazán..." (Ómolnár Miklós)


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

George Orwell - 1984
1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele - kopogjuk le, persze - , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

Zabhegyez%c5%91
elérhető
292

J. D. Salinger - Zabhegyező
A ​regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el. Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.

Margaret Atwood - A ​szolgálólány meséje
A ​regény - egy orwelli ihletésű disztópia - egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság - a jövő Amerikája? - szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat - sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ... A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat. A Booker- és Arthur C. Clarke-díjas kanadai írónő kultuszregényéből - a világhírű Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter segítségével - szokatlan gondolati mélységeket feltáró film is készült.

Daniel Keyes - Virágot ​Algernonnak
Ennek ​a regénynek rendhagyó a története: először novella volt, szépirodalmi és tudományos-fantasztikus antológiáknak egyaránt kedvelt darabja, utána televízió-dráma lett belőle, s csak azután teljes jogú és méretű regény. Nem véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom is magának követeli Keyes művét: a gyengeelméjű Charlie Gordon zsenivé operálása, majd eredeti állapotába való rohamos visszahanyatlása valóban hálás témája lehet a science fiction népszerű műfajának. De ez a regény több merőben fantasztikus témánál: mélységesen hiteles lélektani rajza egy rokonszenves személyiség fejlődésének, s a tragédiába torkolló befejezés mégsem elkeserítő, hanem felemelő: Charlie Gordon a mesébe illő pálya befutása és a végső zuhanás után is megőrzi emberi tartását, élni akarását, optimizmusát.

Ken Kesey - Száll ​a kakukk fészkére
A ​félig indián származású Ken Kesey fellépése az amerikai irodalom színpadán szorosan követte a hatvanas évek elején a beatnemzedék látványos áttörését. Első regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg, s magyarul is nagy sikert aratott. Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bizarr és mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a művet. A színhely: elmegyógyintézet. A szereplők: ápoltak és ápolók. A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok. A regény azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat - fájdalmas bár - nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez.

Jeannette Walls - Az ​üvegpalota
Az ​üvegpalota főhősét, Jeannette Wallst idealista és makacsul bohém szülőkkel áldotta-verte meg a sors. A négygyerekes család sokáig nomád életet él: az USA dél-nyugati részének szedett-vedett telepein húzza meg magát ideig-óráig. Rex, a karizmatikus, tehetséges apa alkalmi munkákat vállal, és - amikor éppen józan - fizikára, földrajzra és legfőképp a félelem nélküli életigenlésre tanítja gyerekeit. Rose Mary otthon marad, de nem azért, hogy a gyerekekkel törődjön, hanem hogy festegessen és írogasson. Szenvedélyeinek rabja, aki drága idejét nem fecsérli néhány perc alatt elfogyasztható ételek elkészítésére, ha e helyett örökbecsű képeket is alkothat. Amikor a család végképp kifogy a pénzből, és a szülők beleunnak a vándorló élet romantikájába is, abba az Isten háta mögötti bányászvárosba térnek vissza, ahonnan Rex Walls annak idején minden erejével szabadulni akart. Persze itt is iszik, és a sarki fűszeres pénzével együtt napokra eltűnik. A családi gondok csak szaporodnak, a cserbenhagyott gyerekek egymást segítve-védve nőnek fel, és végül megtalálják a módját annak is, hogy elmenjenek otthonról. Jeannette Walls könyve nemcsak annak példázata, hogy minden nehézség ellenére érvényesülni lehet, hanem egyben megindító mese is a feltétlen összetartásról egy olyan családban, amely súlyos hiányosságai ellenére elősegítette azt, hogy a szerző a maga fogalmai szerint tartalmas életet éljen.


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

összes (17)

John Fowles - A ​lepkegyűjtő
Ferdinand, ​a lepkegyűjtő megüti a totó főnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fiatalember őrült módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy - akár a lepkékben - gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja. „Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost, vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: „Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan." Kettőjük több hónapos, tragédiába torkolló együttlétének története - az első, ma már klasszikusnak számító modern pszicho-thriller - a filmvásznon is világsikert aratott.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és a Halál ereklyéi
Amikor ​a tizenhetedik évét betöltő Harry - ezúttal Hagrid motorjának oldalkocsijában - utoljára hagyja el a Privet Drive-ot, az őt védő bűbáj szertefoszlik, és a halálfalók azonnal a nyomába erednek. A Főnix Rendje azon fáradozik, hogy biztos helyre szöktesse őt, csakhogy Harrynek a bujkáláson kívül egyéb tervei is vannak: Dumbledore professzortól kapott feladatát kell végrehajtania. Így a tanév nélküle kezdődik el a Roxfortban. Vajon sikerül-e a folytonos életveszély közepette teljesítenie a küldetést, amitől a végső összecsapás kimenetele függ?

J. K. Rowling - Harry ​Potter és a Félvér Herceg
A ​Voldemort elleni harc állása aggasztó; a baljós jeleket már a muglikormány is észleli. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek, katasztrófák. Harry azt gyanítja, hogy esküdt ellensége, Draco Malfoy is a halálfalók jelét viseli. Az élet azonban háborús időkben sem csak harcból áll. A Weasley-ikrek üzleti tevékenysége egyre kiterjedtebb. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek között, a Roxfort házai pedig továbbra is versengenek egymással. Harry Dumbledore segítségével igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és a Főnix Rendje
Harry ​Potter nem hitte volna, hogy egyszer ő fogja megvédeni basáskodó unokatestvérét, Dudley-t. Ám amikor fényes nappal dementorok támadnak kettőjükre, ez történik. De számos más vészjósló esemény is mutatja, hogy a varázsvilág békéjét sötét erők fenyegetik. Harry nincs egyedül az ellenük vívott küzdelemben: a Főnix Rendje egy titkos főhadiszálláson szervezi a Sötét Nagyúr elleni harcot, ami minden fronton zajlik. Harry például kénytelen különórákat venni Piton professzortól, hogy ki tudja védeni Voldemort erőszakos behatolásait a tudatába.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és a Tűz Serlege
Harry ​Potter vakációja a szokásosnál jobbnak ígérkezik: részt vehet a varázsvilág legnagyobb sportünnepén, a Kviddics Világkupán. Ám az egybegyűltek szórakozása korántsem alakul felhőtlenül: baljós történések zavarják meg az eseményt. A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába visszatérő diákok azonban hamar elfeledkeznek a meccsről, mivel kiderül, hogy ez évben a Roxfortban rendezik meg a Trimágus Tusát. Harry csak szurkolni készül a bajnokoknak, ám váratlanul maga is köztük találja magát. A próbák életveszélyesek, így gyanítható, hogy aki tudtán kívül benevezte Harryt a tusára, az bizony az életére tör.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és az azkabani fogoly
Harry ​Potter szokásos rémes vakációját tölti Dursley-éknél, ám a helyzet úgy elfajul, hogy Harry elviharzik a Privet Drive-ról. Így köt ki a Kóbor Grimbuszon, ami elviszi őt abba a világba, ahová egész nyáron vágyott. Az Abszol úton ijesztő hírek járják: az Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett börtönből megszökött egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába tart. Harry pedig egy véletlen folytán tudomást szerez róla, hogy az illető az ő nyomát követi.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és a Titkok Kamrája
A ​szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy felirat csillant meg. Valaki fél méter magas betűkkel ezt mázolta a két ablak között a falra: FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA. AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK! Harry Potter varázslónak született, és jelenleg második tanévére készül a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolában. De már a szünidő sem telik eseménytelenül: egy nap különös szerzet , egy házimanó jelenik meg a Privet Drive-on, és közli Harryvel, hogy nagy veszély leselkedik rá, ha visszatér az iskolába. Harry a riválisa, Draco Malfoy mesterkedését sejti az üzenet mögött, és nem törődik a figyelmeztetéssel. Sőt, valójában el is feledkezik róla, ugyanis barátja, Ron egy repülő autón megszökteti a kibírhatatlan Dursley-éktől, s Harry a nyár további részét Weasley-éknél tölti. Ám a Roxfortba visszatérve hamarosan beigazolódik, hogy Dobby, a házimanó nem a levegőbe beszélt. Szörnyű dolgok vannak készülőben... A Kate Greenaway-díjjal kitüntetett Jim Kay pazar illusztrációkkal jeleníti meg J.K. Rowling varázslatos világát az immár klasszikus sorozat második kötetében.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és a bölcsek köve
Harry ​remegő kézzel megfordította a küldeményt. A borítékot lezáró piros viaszpecsétet címer díszítette: oroszlán, sas, borz és kígyó vettek körül egy nagy R betűt. Harry Potter még csak hallani sem hallott Roxfortról, amikor a Privet Drive 4-es számú ház lábtörlőjére elkezdenek sorban hullani a levelek. A zöld tintával címzett és piros pecséttel lezárt sárgás pergameneket azonban gyorsan elorozza rémes nagynénje és nagybátyja. Harry tizenegyedik születésnapját egy hatalmas, bogárszemű óriás, Rubeus Hagrid zavarja meg, és elképesztő híreket hoz: Harry Potter varázsló, és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Ezzel elkezdődik egy hihetetlen kaland!

Kollekciók