Ajax-loader

Hettlinger Orsi

Rate_positive 84 Rate_neutral 7 Rate_negative 1

2896 napja velünk van 13 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-1 Bagoly Badge-supermom Nyuszi_300 Nonap1_300 Rukkola_plecsni_xmas_300x300 Rukkaracsony_300 Badge-rozsasandor Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-onkentes Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.


Sp
elérhető
3

Gimes Endre - Sopron
A ​Sopron c. útikalauznak immár az ötödik kiadása fogyott el. Ez a tény kiadványunk használhatóságát bizonyítja és azt is, hogy Sopron idegenforgalma nagymértékben megnövekedett. A város - ősi címerképéhez híven - a jövőben is nyitott kapuval és nyílt szívvel fogadja vendégeit, akik évről évre növekvő számban látogatnak el Sopronba, hogy annak történelmi levegőjének hallgassák a mohos kövek beszédét, gyönyörködjenek a műemlékekben, felüdüljenek az erdők gyógyító csendjében, és figyeljék, hogyan virul ki - egyre szebben - az új, modern Sopron.

Fert%c5%91d
elérhető
2

Dr. Marót János - Fertőd
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szövényi István - Kőszeg
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bellér Béla - Történelem ​I. osztály
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mohácsy Károly - Irodalom a szakközépiskola III. osztálya számára
Ezt a könyvet is jó barátnak, útitársnak szántuk, sőt a mindennapi életben eligazító kalauznak is, hiszen a III. osztályos tananyagban olyan kiemelkedően nagy irodalmi alkotások szerepelnek, melyek az emberi lét és a társadalmi-közösségi élet legmélyebb, ma is időszerű filozófiai és erkölcsi kérdéseit érintik. A „tankönyv" kb. 110 év, az 1830-tól 1942-ig, Móricz Zsigmond haláláig terjedő korszak irodalmáról nyújt képet. Ennek az időszaknak bonyolult, valóságos gazdagságát szeretnénk megmutatni. A világirodalom - s ezen belül a magyar irodalom is - szinte kimeríthetetlen. Ezért a tankönyv csak indítást adhat; a további ismerkedés, újabb kincsek felkutatása és örömteli felfedezése már kinek-kinek a saját egyéni lehetősége. Néhány olvasmánynak szánt fejezettel megpróbáltuk érzékeltetni, hogy milyen sokszínű, változatos, érdekes lehetett az adott időszak művészi-irodalmi élete. Ezeket a fejezeteket azért érdemes elolvasni, mert az itt érintett írókkal nap mint nap találkozik a művelt s művelődni kívánó ember. A XIX. századi irodalom egy részével már tavaly megismerkedtetek. Az idei évben szereplő írók részben Vörösmarty, Petőfi, Arany és Jókai, részben majd a negyedikes anyagban tanulandó József Attila és Radnóti kortársai voltak. A múlt század történelmi-társadalmi-politikai eseményei, problémái tehát már nem ismeretlenek számotokra. Remélhetőleg ez megkönnyíti a tájékozódást, a tanulást.

Rubovszky Péter - Történelem ​IV. I-II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Budai László - Horváth József - Angol ​nyelvkönyv VI.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Budai László - Horváth József - Angol ​nyelvkönyv V.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Budai László - Angol ​nyelvkönyv IV.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Budai László - Angol ​nyelvkönyv III.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Budai László - Angol ​nyelvkönyv II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Budai László - Medgyes Péter - Angol ​nyelvkönyv I.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jelizaveta Fenyvesi-Konyajeva - Kosaras István - Orosz ​nyelvkönyv I.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szentirmai József - Japán
Az ​ősi hagyományok és a legmodernebb technika ellentétes pólusainak erőterében élő szigetország tulajdonképpen ismeretlen számunkra. Már maga a főváros, a Magyarországénál több lakosú Nagy Tokió nem mindennapi élményeket ígér modern és tarka forgatagával. Az igazi Japánnal azonban a négy főszigetből álló ország legnagyobb szigetének, Honsúnak bebarangolása közben találkozhatunk. Óriási Buddha-szobrok, pagodás templomok, bensőséges hangulatú, ősi sintó szentélyek, keleti tündérmesék tornyaira emlékeztető várkastélyok, különös ívű hidak, burjánzó díszítésű kapuk, dúsan aranyozott csarnokok és elragadó japán kertek tartománya ez. A könyv elvezeti az olvasót a nagy nemzeti parkok rengetegébe is, a vad hegyormok, lenyűgöző vízesések, tengerszemek, szurdokok, barlangok és gyógyfürdők, különös tengeröblök, szigetek és mesterséges gyöngykagylótelepek világába. Útikönyvünk Japán földrajzát, történelmét, művészetét, gazdasági helyzetét összefoglaló általános fejezete után séták keretében vezet végig Tokió belvárosán, majd Honsú déli felének városai következnek. Innen Kjúsú-szigetre megyünk át, körutazást teszünk Sikoku szigetén, végigutazunk Honsú északi felének vasútvonalain, s kalandozásunkat a negyedik fősziget, Hokkajdó felderítésével fejezzük be. A kötet a japán neveket magyar kiejtés szerint közli, s az olvasó tájékozódásának megkönnyítésére 32 várostérképet, valamint 153 fényképet tartalmaz.

Vincent Chalvon-Demersay - David Michel - Stéphane Berry - Hárman ​a világ ellen
Anyák ​napja előestéjén általában nem történnek kellemetlen dolgok. Vagy mégis? Pedig minden olyan klasszul indult! A született kémek ugyanis egyedül találták magukat főnökük szupertitkos kémközpontjában. A legmenőbb ékszernek álcázott fegyverek, műszerek és csomó más kütyü lapult Jerry szekrényében. Bombasztikus pillangó hajcsat? Ötkarátos mikroprocesszoros medál? Eper ízű rágógumi? A három csinos és talpraesett kémlányra talán életük legveszélyesebb kalandja, és elképesztő fordulatok várnak. A televízióból jól ismert, világszerte nagy sikerrel játszott rajzfilmsorozat könyvben.

Vanessa Rubio - Zenei ​összeesküvés
A ​televízióból jól ismert, világszerte nagy sikerrel játszott rajzfilm-sorozat könyvben.

Holics László - Fizika ​III. munkafüzet
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Holics László - Fizika ​III.
Az ​idei tananyagunk fő szereplői, a hullámok és az elektromágneses mező kölcsönhatásai, térben lejátszódó jelenségek. Ezek egy része jobban elképzelhető, ha nem síkbeli, hanem térbeli, plasztikus ábrázolással jelenítjük meg. Ezért a könyvben több fekete-fehér szöveg közti és színes mellékletbeli térhatású (sztereo) ábrapár szerepel a megértés megkönnyítésére. Kis segédeszközzel (síktükör) mindenki könnyen megtanulhatja, hogyan kell ezeket nézni.

Hila Feil - Különös ​vakáció
Mindaz, ​amit Julia a tengerparton átél, valószerűtlen és őrülten izgalmas. Molly - az a kislány, akivel a szünidőben foglalkoznia kell - folyton egy elsüllyedt városról és tengerbe fulladt édesanyjáról mesél, aki éjszakánként visszajár hozzá. És akkor még itt van Sean a harmincas éveiben járó festő is, akinek Julia modellt ül - és akibe reménytelenül beleszeret. Lassan rájön azonban, hogy sem a férfinak, sem Molly "kék holdjának" nincs semmi keresnivalója az ő világában...

Judy Mayer - Nálad ​a labda
A ​csinos és öntudatos Karen King tulajdonképpen nem akar részt venni az iskolai királynőválasztáson. Ugyanis nem szereti az ilyen rendezvényeket, különösen akkor nem, ha az a focisták bulijának fénypontja. A futball a másik dolog, amitől Karen kimondottan ódzkodik. Akarata ellenére mégis bekerül a jelöltek közé, s amikor megismerkedik ellenszenves vetélytársnőjével, Tiffany-vel, valamint két olyan izgató sráccal, mint Luis és Curtis, hirtelen felébred benne a becsvágy...

Betty Ward Widney - Tuti, ​hogy csoda
Natalie-nak ​egy perc nyugta sincs. Édesanyja a válás után egy Laine nevű fickóval hentereg a kislány hazaérkezésekor, barátja, Don pedig állandóan szerelmi ajánlatokkal zaklatja. Egy mókás kirándulás során Natalie majdnem végzetes hibát követ el, de a józan ész végül mégis jobb belátásra bírja. Úgy tűnik, minden a feje tetejére áll, és már csak Mitsy, a selymes szőrű kandúr segíthet, amikor felbukkan Cozy, és a történet új fordulatot vesz…

Dorothy Kobs - Nézz ​végre rám!
Rachel ​a nagynénjéhez utazik New Yorkba a nyári szünidőre. Nincs sok kedve hozzá, hiszen egyrészt alig-alig ismeri Barbara nénit, másrészt fél a pezsgő nagyvárosi élettől. Már az első nap beigazolódik aggodalma: rossz emeleten száll ki a liftből. Ám így a sors összehozza Chrisszel, akinek nemcsak hogy gyönyörű szeme van, de még magasabb is nála. A New York-i vakáció egyre izgalmasabb lesz, már-már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...

Dr. Budzsáklia Mátyás - Dr. Csiba Tibor - Dr. Péteri Károly - Kiegészítő ​az Igazgatási ismeretekhez
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_135049
Háztartási ​ismeretek Ismeretlen szerző
1

Ismeretlen szerző - Háztartási ​ismeretek
Ma ​már egyre inkább elfogadott az a nézet, hogy a jól végzett, lelkiismeretes gyermeknevelés és a háztartási munka egyenrangú más jövedelemszerző tevékenységgel. Valóban, a háztartásvezetéshez ugyanúgy sajátos ismeretek kellenek, mint egyéb más szakmákhoz. Az ismeretek elsajátításához pedig különböző képességek, készségek szükségesek. Ezért kell minél korábban, már gyermekkorban felkelteni az érdeklődést a munka (házimunka) iránt, így a szükséges feltételek és tulajdonságok előbb kialakulhatnak. Könyvünket az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak ajánljuk. A tanárnak lehetősége van, hogy belátása szerint mérlegelje a tanulóknak nyújtandó és megkövetelendő ismeretek mennyiségét. Haszonnal forgathatják a könyvet a speciális gazdaasszonyképző szakiskolák tanulói, valamint gyorsan változó korunk gyakorló háziaszszonyai is, akik szeretnének lépést tartani a változásokkal.

Pitrik József - Életvitel, ​technika, háztartástan
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Németh Tibor - Technika ​munkafüzet
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Anthony Del Col - Nancy ​Drew and The Hardy Boys: The Big Lie
A ​Nancy Drew and Hardy Boys mystery unlike any other you've ever read! When the teenage brothers Frank and Joe Hardy are accused of the murder of their father - a detective in the small resort town of Bayport - they must team up with Nancy Drew to prove their innocence (and find the real guilty party in the process) in a twisting noir tale, complete with double-crosses, deceit, and dames. Writer Anthony Del Col (Assassin's Creed, Kill Shakespeare) and artist Werther Dell'Edera (Batman: Detective Comics, House of Mystery) bring the iconic teen detectives into the modern age, and redefine noir for a new generation of readers!

Carole Kismaric - Marvin Heiferman - The ​Mysterious Case of Nancy Drew and the Hardy Boys
Nancy ​Drew and the Hardy Boys have woven their spell of teen intrigue over more than 150 million readers, beginning in 1927 and continuing today. With its marvelous text and brilliant design, The Mysterious Case of Nancy Drew and the Hardy Boys uncovers why the fearless young crime fighters remain beloved icons. From The Secret of the Old Clock to Rock 'n Roll Renegades, the popular teen sleuths have deduced and detected their way through hundreds of adventures. Although the plots have changed with the times, the books have always starred the same clean teens with justice and generosity in their hearts. Hip and nostalgic at the same time, this richly illustrated study tracks teen culture and values and provides surprising insights into the lives of kids over the past 70 years.

R. L. Stine - Goosebumps ​HorrorLand
Techno ​geek and creator of a popular web comic, Robby Schwartz discovers that his creation, a villain called Dr. Maniac, has somehow come to life and is stalking him and his family. At the end Robby defeats Dr. Maniac and saves his family, but then he gets a strange invite to a place called Horrorland and while in a section called Werewolf Forest he meets two girls named Britney and Molly who he follows to Panic Park. However, the three of them soon run into an old wooden enemy- Slappy!

R. L. Stine - Revenge ​of the Lawn Gnomes
KEEP ​OFF THEIR GRASS! Two pink flamingos. A whole family of plaster skunks. Joe Burton's dad loves tacky lawn ornaments. But when he brings home two ugly lawn gnomes, the trouble begins. Late at night. When everyone's sleeping. Someone's creeping in the garden. Whispering nasty things. Smashing melons. Squashing tomatoes. No way two dumb old lawn ornaments with pointy hats could be causing all the trouble... Is there?

R. L. Stine - Deep ​Trouble II
Billy ​Deep and his sister Sheena are spending another summer in the Caribbean on their uncle's totally cool floating lab. The weather is beautiful. And there are lots of neat places to go swimming and snorkeling. Billy and Sheena are great swimmers. But even great swimmers get into trouble—especially this year. This year there's something really scary going on under the sea. The fish all seem to be growing. Bigger and bigger. Into monster-sized sea creatures. With monster-sized appetites . . .

R. L. Stine - The ​Beast
I ​mean, The Beast® was one awesome ride! My cousin Ashley and I had never been on anything like it. And then we heard about the ghost that was supposed to ride it at night after the park closed. A ghost on a roller coaster? Yeah, sure. I didn't believe it, of course. Then one night after the park closed, we found ourselves on The Beast. Was I shocked when it started to move! But that was just the beginning. Because, you see, we weren't alone...and the guy with us wasn't exactly human!

R. L. Stine - The ​Blob That Ate Everyone
A ​famous horror writer. That's what Zackie Beauchamp wants to be. He's writing a story about a giant blob monster. A pink slimy creature who eats up an entire town! Then Zackie finds the typewriter. In a burned-down antiques store. He takes it home and starts typing. But there's something really odd about that typewriter. Something really dangerous. Because now every word Zackie writes is starting to come true. . . .

R. L. Stine - How ​I Learned To Fly
He's ​got his head in the clouds. For real . . . Wilson Schlame loves to make Jack Johnson feel like a total loser. And Jack's had it. That's how he ended up down at the beach. In a creepy, old abandoned house. In the dark. Trying to hide from Wilson. But everything is about to change. Because Jack just dug up the coolest book. It's called Flying Lessons. It tells how humans can learn to fly. Poor Jack. He wanted to get back at Wilson. But now that Jack's learned how to fly, things down on earth are getting really scary. . . .

R. L. Stine - Calling ​All Creeps!
Ricky ​Beamer is furious when he gets kicked off the school paper. So he decides to play a joke on Tasha, the bossy editor-in-chief. Just a little joke. Harmless, really. After school one day he sticks a message in the paper. "If you're a creep, call Tasha after midnight," it reads. But somehow Ricky's message gets messed up. And now he's getting calls! Strange calls from kids who say they are creeps. Creeps with scaly purple skin. And long sharp fangs...

R. L. Stine - Attack ​of the Jack-O'-Lanterns
Nothing ​beats Halloween. It's Drew Brockman's favorite holiday. And this year will be awesome. Much better than last year. Or the year Lee and Tabby played that joke. A nasty practical joke on Drew and her best friend, Walker. Yes, this year Drew and Walker have a plan. A plan for revenge. It involves two scary pumpkin heads. But something's gone wrong. Way wrong. Because the pumpkin heads are a little too scary. A little too real. With strange hissing voices. And flames shooting out of their faces . . .

Kollekciók