Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
David Baldacci - Államérdek
Luther Whitney, az öreg mesterbetörő nyugalomba vonulása előtt még egy utolsó, nagy dobásra szánja el magát. Ragyogó tervét a tőle megszokott műgonddal végrehajtva behatol a csúcstechnológiával védett, de üresen álló villába, megtalálja a mesés zsákmányt rejtő titkos páncélszekrényt, ám ekkor megzavarják. Autók állnak meg a ház előtt, váratlan vendégek érkeznek, mint kiderül, szerelmi légyottra: a ház asszonya, és egy férfi, akit - legalábbis látásból - nemcsak Luther, hanem az egész ország, sőt az egész világ ismer. A tükörfal mögött rejtőző betörő ezután egy hátborzongatóan brutális jelenet, majd könyörtelen gyilkosság szemtanújává válik, s birtokába kerül az egyetlen bűnjel, amellyel bizonyítható, mi is történt valójában. Csakhogy a valóság ebben az esetben annyira hihetetlen, hogy Luthernek semmi esélye feltárni - nem is lenne kinek. Vagy mégis? Van-e reménye a hivatását az igazságszolgáltatásban megtalált Kate Whitneynek, Jack Graham ügyvédnek, Frank Seth nyomozónak az ügy furcsa ellentmondásait feloldani, a hivatalos változattól eltérő magyarázatot találni, azt bizonyítani, s legfőképpen magát a bűnöst felelősségre vonni? Fény derülhet-e egy olyan gaztettre, amelynek eltussolásában a titkosszolgálat, s személy szerint az Egyesült Államok elnöke érdeklelt? A jogászból lett író, David Baldacci ezzel az első regényével valósággal lázba hozta Amerikát. Az izgalmas történet nemcsak az olvasók tömegeit hódította meg - Clint Eastwood rendezésében kitűnő film is készült belőle, Eastwood mellett Gene Hackman, Judy Davis és Laura Linney főszereplésével.
Henryk Sienkiewicz - Özönvíz
Az Özönvíz - Henryk Sienkiewicz trilógiájának arany alapja, középponti helyzetével ugyanakkor a szíve. Csupa lüktető ellentmondást foglal egybe és sugároz szét ez a ragyogó meseszövésű regény. Elemi erejű harangkongatása a történelem messzi mélyeiről is: értünk szól. A svéd-lengyel háború idejét, a XVII. század második felének észak-kelet-európai világát ismerjük meg lapjain. Nemzeti létükért küzdő vadromantikus és szelíden szenvedő hősök, bravúros hőstettek pengevillogásai sem szabadítják meg a nemzetet a végzet fenyegető árnyaitól.
Az eszményi szerelemben is a nagy megtartó erő árad, megváltást ígérve. Az egyéni sorsokat roppant eszmék hatják át - magunkra ismerünk megannyi történelmi köntösben, páncélban-vértben. Csak bámulni tudom, mily sorsa van a világklasszikus könyveknek! Lenyűgőzően közelről érint bennünket kalandos meseszövésével és végső hitelű történeti díszleteivel is ez a nagyregény. Nem ér véget. Azért sem, mert egy trilógia centrumában áll és nem ér véget, mert hőseitől szinte úgy búcsúzunk hirtelen, hogy még ma, de ha nem, hát holnap viszontlátjuk egymást.
Ken Follett - A Titánok bukása
A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI.
A titánok bukása a század történelmének első húsz, felkavaró éve, amely nemzetek bukását és felemelkedését hozta. A cselekmény középpontjában egy angol arisztokrata, Fitzherbert gróf áll, akinek Elisaveta orosz hercegnő a felesége. Miközben a gróf a walesi szénbányákban szipolyozza ki a bányászokat, kastélyában uralkodókat és diplomatákat lát vendégül.
Ezen diplomaták egyike a rejtélyes Walter von Ulrich gróf, a német követség attaséja, aki beleszeret a gróf szabadgondolkodású húgába. A vendégek közt több különös alak is felbukkan. Egyikük Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének személyi titkára. Amerikában pedig él egy orosz üzletember, Vyalov, akiről mindenki tudja, hogy a szesztilalmat kihasználva tett szert roppant vagyonára. Vyalov szolgálatába szegődik, majd elcsábítja annak lányát Lev Peskov lovász, aki hamis útlevéllel vándorolt ki Petrográdból. Bátyja, Grigorij Peskov öntudatos munkás, a kommunista vitakör tagja, majd az 1917-es oroszországi forradalom egyik vezetője. Lenin és a bolsevikok győzelme után komisszárként a Kreml egyik elegáns lakásába költözhet be családjával.
Ezeknek a világ különböző részein élő családoknak a sorsa a nagy történelmi események, elsősorban a világháború során egymásba kapcsolódik.
A titánok bukása – Ken Follett többi regényéhez hasonlóan – izgalmas, mesterien felépített cselekményű regény, amely megmutatja, hogyan sodródott bele Európa és Amerika az első világégésbe.
Ken Follett legújabb nagyszabású regénytrilógiájának címe: Évszázad.
A három kötetben az író arra vállalkozik, hogy elmesélje a 20. század európai és amerikai történetét öt család életén keresztül, akiknek sorsa egymásba kapcsolódik, összefonódik.
Az 1. kötet, A titánok bukása a 20. század első éveitől az első világháború végéig, a Párizs környéki békekötésekig terjedő időszakban játszódik.
A 2. kötet (megjelenés 2012) a két világháború közti időszakról és a második világháborúról szól, szereplői az 1. kötet hőseinek gyermekei.
A 3. kötet pedig (megjelenés 2014) a következő generáció életét mondja el a hidegháború időszakában.
KEN FOLLETT
(Cardiff, Wales, 1949. június 5.)
Brit író, aki történelmi kalandregényeket és napjainkban játszódó krimiket ír. Világszerte több mint 100 millió példányban adták el köteteit. Művei rendszeresen a bestsellerlisták élére kerülnek. A kritikusok egyöntetűen állítják, hogy az Évszázad-trilógiájával újabb mestermű született.
Ken Follett - Egy új korszak hajnala
A shiringi erőd nem nagyon különbözött a cherbourg-itól, csak a lakótorony hiányzott belőle. Voltak házak, istállók, raktárak, nyitott konyhák. Az egyik ház kétszer akkora volt, mint a többi, a két végébe apró ablakokat vágtak: ez lesz a csarnok, ahol az elöljáró tartja a gyűléseket és a lakomákat. A sokaság két sorba állt, nyilvánvalóan azt várták, hogy Ragna közöttük lovagoljon a csarnokhoz. A lány nem sietett, mert látni akarta az arcokat, hogy mosolyoghasson rájuk.
A hosszú ház ajtaja előtt ott állt Wilwulf. Éppen olyan volt, ahogy Ragna emlékezett, magas és hanyag tartású, bajsza és dús haja szőke, az álla borotvált. Vörös köpenyt viselt, zománcos dísztűvel összefogva. Olyan fesztelenül mosolygott, mintha tegnap váltak volna el, és nem két hónapja. Hajadonfővel állt az esőben, nem érdekelte, hogy megázik. Szélesre tárta a karját.
Ragna nem bírta tovább fékezni magát. Leugrott a lováról, és futott hozzá. A nézők megéljenezték túláradó örömét. Wilwulf még szélesebben mosolygott. A lány a mellére borult, szenvedélyesen csókolta. Az éljenzés mennydörgéssé erősödött. Ragna átkarolta a vőlegénye nyakát, majd egyet szökkent, és Wilwulf derekát is átkulcsolta a lábával. A tömeg őrjöngött.
Az Egy új korszak hajnala Ken Follett legsikeresebb regényének, A katedrálisnak az előzménye, azt az időszakot képzeli el, amikor egy félreeső hely elkezdett hatalmas kulturális központtá növekedni.
A regény négy főszereplőjének életén keresztül megismerjük az 1000 körüli Anglia kegyetlen és vad társadalmát, ahol a király megpróbál érvényt szerezni a jognak és a törvényességnek:
Edgar, a fiatal hajóács jövőjét szerelmével, egy férjes asszonnyal képzeli el, a vikingek váratlan támadása azonban mindent megváltoztat;
Ragna normandiai hercegnő húszévesen halálosan beleszeret az udvarukba látogató, a negyvenes éveiben járó angolszász előkelőbe, Wilwulfba, feleségül megy hozzá, és követi egy ismeretlen világba, Angliába;
a gátlástalan, álszent és hatalomvágyó Wynstan püspök minden eszközt megragad, hogy növelje hatalmát és befolyását, de szembekerül az idealista Aldred szerzetessel, aki nem hagyja, hogy földi hatalmak befolyásolják szent küldetését.
Follett ebben a regényében is – akárcsak a sorozat többi kötetében – izgalmas, fordulatos, szenvedélyes érzelmekkel teli cselekménnyel vezeti végig olvasóit a zűrzavaros éveken.
Bianca Filippone - Andalúzia
Kellemes utazásra hívjuk az olvasót Andalúziába, Spanyolország egyik legelragadóbb vidékére. A könyv lapjain felfedezzük Ibéria legdélibb csücskének történelmét, kincseit és népi hagyományait. Ez az a vidék, ahol a nyugati és az arab kultúra váltotta egymást, s amelynek mesés városai egyetlen kőhajításnyira állnak a trópusi strandoktól.
Fernando Garcia De Cortázar - José Manuel González Vesga - Spanyolország története
Ez az első átfogó, magyar nyelven megjelenő történelmi munka, amelyik Spanyolország háromezer éves történelmét mutatja be. Nem csupán eseménytörténet, hanem a gazdasági-társadalmi-vallási események, változások krónikája is. A kötetet térképek, a királyok és államfők, kormányok és miniszterelnökök időrendi táblái, kronológia, mutatók teszik teljessé.
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
Szerb Antal - A világirodalom története
„Ha a három pompás köteten, a világirodalom regényes életén, mohón és szinte megállás nélkül átvágtuk magunkat, s az első kábulatból ocsúdva visszaidézzük a szinte fizikai jóérzést, amit a rohanás okozott, rájövünk, hogy fiatalságunk támadt fel, és sodort szeszélyes törtében magával...
Csak a húszas éveink ismerték a céltalan vélemények, sommás ítéletek pergőtüzét, az értékelések és újjáértékelések, a felfedezések és megtagadások, a célzások és idézetek záporozást, a vélemények fuldokló bőségét, érvek és ellenérvek kifogyhatatlan csatáját. A hajnalig tartó baráti vitákon alkoholnál részegítőbben szállt fel a könyvek gőze, megülte agyunkat, hogy támolyogva mentünk ki a szabad levegőre. Térben és időben milyen felelőtlen száguldás volt ez, népek és stílusok, egyének és korszakok seregszemléje, micsoda távoli szellemek lettek barátainknál bizalmasabbak, szerelmeinknél ismertebbek számunkra, mennyi titok részesei voltunk, miket életük és műveik sugalltak. Voltak kegyencek közöttük, akiknek cinkos módra elnéztük gyengéit, hahotázva idéztük csínyjeit, könyveiken keresztül-kasul szaladgáltunk, mint a játszótereken. Másokat dobogó szívvel tiszteltünk, műveikbe olyan áhítattal léptünk, mint a templomba, és szorongva mutogattuk egymásnak rejtett kincseit. Olvasni, minél többet olvasni, érezni, minél többet érezni - vallottuk mi is a századvég eszményét; beszélni róla, minél többet beszélni - kapcsoltuk hozzá a magunk fiatal igényét." - Halász Gábor
Szerb Antal - Magyar irodalomtörténet
A maga korában botrányosnak számító, azóta számos - csonka és kevésbé csonka - kiadást megért irodalomtörténet Szerb Antal legtöbbet forgatott műve, amely évtizedek óta most először jelenik meg a maga teljességében. 1958 és 1986 között ideológiai okokból elhagyták az utódállamok irodalmáról szóló utolsó fejezetet, s számos más részletet is töröltek. Kiadásunk, mely az 1935-ös második kiadás alapján készült - ez volt a Szerb által javított utolsó változat -, e hiányokat pótolja, s a hibákat korrigálja. A szöveget jegyzetekkel, a sajtó alá rendező Pálfy Eszter tanulmányával adjuk közre.
Szerb Antal (1901-1945) író, irodalomtörténész.
Ken Follett - Vadmacskák
Ken Follett legújabb izgalmas akcióregénye a 2. világháború idején játszódik Franciaországban a partraszállás előtti napokban. Az Angliából átdobott, női ügynökökből álló Csókacsapat nevű különítmény férfiakat megszégyenítő bátorsággal és leleményességgel harcol a náci hadi gépezet ellen... A néhány napos akció során házasságok mennek tönkre, új, viharos szerelmek lobbannak fel, és ezekből nem mindig hagyományos kapcsolatok szövődnek...
James Clavell - Menekülés
Sok olvasónak szerzett felejthetetlen élményt James Clavell két éve megjelent Forgószél című, az iráni forradalom idején játszódó regénye. Nem egészen egy hónap történetét mesélte el több, mint 1300 oldalas, lebilincselően izgalmas könyvben. Ide tér vissza legutolsó írásában, a Menekülésben. Felidézi emlékezetes hőseit, de a szélesen hömpölygő, szerteágazó eseményfolyamból kiragad egy szálat és belőle egy rendkívül izgalmas regényt. A hatalmas fizikumú, legendákba illő finn pilóta és az azerbajdzsán hercegnő szerelmét, s ezer veszélyen át tartó menekülését meséli el Clavell utolsó regényében. James Clavell - a Patkánykirály, a Tajpan, a Sógun, a Nemes ház, a Gajdzsin, a Forgószél és a Menekülés zseniális szerzője 1994-ben meghalt Svájcban. Utolsó regénye, a Menekülés már halála után jelent meg. Mint minden könyvéből, természetesen ebből is filmet készítettek.
Tom Clancy - Mark Greaney - Krízis
Az új Jack Ryan-regény főhőseinek ezúttal az orosz politikai erők alattomos támadásaival kell szembenézniük. Harminc évvel ezelőtt Jack Ryan CIA-elemzőként dolgozik: egy svájci bank gyanús ügyeit felfedező titkos ügynök halála ügyében nyomoz. Kitartó erőfeszítései nyomán pénzügyi visszaéléseket leplez le, és felfedi egy Zenit kódnevű - állítólagos KGB-bérgyilkos - működését. A saját életét is kockáztatja, hogy elkapja a férfit, akinek nyoma vész. Az ügy idővel feledésbe merül...
Napjainkban Jack Ryan az USA elnöke. A politikus jó barátja polóniummérgezés áldozata lesz. A nyomok Oroszországba vezetnek, ahol egy befolyásos, új politikai vezető, a titokzatos Valerij Vologyin került a zűrzavaros időket élő ország elnöki székébe. Üstökösszerű felemelkedését múltban gyökerező, sötét tikok és árulások homálya fedi. Az egyszemélyes birodalom kiépítése érdekében Vologyin nem válogat az eszközökben, így a világ újra retteghet a félelmetes, orosz medvétől.
Ifjabb Jack Ryan - a Campus titkos felderítőcsapata segítségével - egy több évtizedes, nemzetközi konfliktus mélyére ássa magát, hogy befejezze a nyomozást, amit az apja elkezdett. Társaival a színfalak mögött veszik fel a harcot a könyörtelen ellenséggel. Eközben Amerika politikai és katonai vezetői kétségbeesett küzdelmet folytatnak, hogy megfékezzék az orosz agressziót. A krízis elkerülhetetlennek tűnik...
Tom Clancy - Mark Greaney - Célkeresztben
A katonai-politikai thriller mestere ezúttal újra kedvenc hősét, Jack Ryant állítja a cselekmény középpontjába, de most az új generáció is képviselteti magát. A végső összecsapás tétje ismét Amerika és a világ megóvása egy terrorista katasztrófától. Jack Ryan, a CIA volt feje, Amerika első embere már visszavonult a nagy akcióktól, és épp az amerikai elnökválasztáson jelölteti újra magát. Fia, Ryan Junior azonban apja nyomdokain lépve igyekszik a hírszerzésben kitüntetni magát. Csakhogy mindkettejük terveit felborítja egy ellenséges csoportosulás, amelyik megpróbálja befeketíteni apa és fia nevét. Junior egyik esküdt ellensége az elnökjelölt apát hozza kínos helyzetbe a választások közepén, miután a nevét egy régi politikai gyilkossággal hozza összefüggésbe, melynek kapcsán régi barátja, az előző regényekből ismert Clark is menekülésre kényszerül... Míg Clark menekülés közben próbálja hatástalanítani az üldözőit, Ryan Junior a hírszerzési szupercsapat többi ismert tagjával egy növekvő közel-keleti konfliktust próbál megakadályozni: Pakisztán lepaktálását a terroristákkal, és egy nukleáris robbanófej megszerzését, mellyel bármelyik országot kényszerű szövetségesükké tennék. Az óriási fordulatszámon pergő technothriller ezernyi meglepetést tartogat, és azt üzeni mindenkinek: e stabilitás nélküli világban jobb a belső ellenséget elkerülni, mert kívülről kétszer akkora veszély fenyeget...
Michael Crichton - Szörnyek szigete
A gyerekek szeretik a dinoszauruszokat. És úgy tűnik mindnyájunkban él egy gyerek. Legalábbis ezt bizonyítja az Őslénypark sikere. Lakik bennünk egy gyerek, akinek a gondolkodását nem kötik előítéletek, akik kiváncsi és kalandra éhes. Ezt a gyereket hívja új kalandra Michael Crichton. Costa Rica közelében egy trópusi sziget dzsungelének mélyén még élnek a történelem előtti idők kihalt ragadozói. Őrült emberi elme teremtette újjá őket, de kordába tartani már nem tudta a természetet. Két kutatócsoport érkezik titokban a szigetre. Egyikük az evolúciót akarja tanulmányozni, a másik bomba üzletet lát a hatalmas ősállatokban. Az iszonyú valóságra egyikük sem számít. Ahogy az a két gyerek sem, aki potyautasként elkíséri a tudósokat. Olyan könyv ez amit nehéz letenni - de nem is érdemes.
David Baldacci - Egyszerű igazság
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságán dolgozó fiatal ügyvédgyakornoknak, Mike Fiskének egy napon olyan különös tartalmú beadvány kerül a kezébe, hogy nem tud ellenállni a kísértésnek, ellopja az iratot, s a hivatali utat megkerülve maga próbálja ellenőrizni a benne foglaltak valóságtartalmát. De még mielőtt bármit is kideríthetne, holtan találják egy washingtoni sikátorban. Vajon csakugyan rablótámadás áldozata lett? Bátyja, a rendőrből lett ügyvéd John Fiske, illetve kolléganője, a ragyogó képességű és rendkívül csinos Sara Evans gyanítják, hogy Mike halála valamilyen bírósági üggyel lehet kapcsolatban. A hivatalos nyomozással párhuzamosan ők is vizsgálódni kezdenek - egyre több és egyre meglepőbb eredménnyel. A szálak egy Rufus Harms nevű volt katonához vezetnek, aki huszonöt éve szörnyű gyilkosságot követett el, életfogytig tartó börtönre ítélték, de amikor levelet kap a hadseregtől, hirtelen megvilágosodik előtte, hogy bár gyilkolt, mégis ártatlan. Hogyan lehetséges ez? És hogyan harcolhatná ki az igazát Rufus, ha azok, akik valamilyen kapcsolatba kerülnek az ügyével, sorra meghalnak; ha azok, akiknek érdekül eltussolni az igazságot, ott vannak mindenütt, a börtöntől egészen a Szenátusig; ha azok, akik jó nyomon járnak - John Fiske és Sara Evans - egyszer csak gyanúsították válnak?
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Újváry Zsuzsanna - "Nagy két császár birodalmi között"
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Herczeg Ferenc - Történelmi regények
Hercegh Ferenc négy olvasmányos, magyar tárgyú történelmi regényét kapja kézhez egy kötetben az olvasó. Herczeg Ferenc /1863-1954/ az Új Idők szerkesztőjeként /1894-1944/ is nagy hatást gyakorolt a magyar irodalomra, a két világháború közötti hivatalos Magyarország "írófejedelme" volt. Meséi, erkölcsrajzai, drámái, társadalmi és történelmi regényei részben Jókai és Mikszáth nyomán haladnak, de a romantikus és anekdotikus előadásmód nála konzervatív világnézettel párosul. Az 1902-ben megjelent Pogányok a Vata-féle pogánylázadás idején játszódik, hőse Alpár, Thonuzóba besenyő vezér papnak állott fia, aki két világ határán próbálja megtalálni önmagát. Az Élet kapuja II. Gyula és X. Leó pápaságának Rómájában mutatja meg, hogyan próbál a magyar jobbágyivadék, Bakócz Tamás hatalmat szerezni, hogy a Magyarországra törő török veszélyt elháríthassa. A fogyó hold című történelmi kisregény már a török hódítás következményeit adja elő, egy végvári vitéz kalandos történetével példázva egy nemzet életben maradásának lehetőségeit. A hét sváb /1916/ Herczegnek talán legsikerültebb történelmi regénye, amelyben szülővárosa, Versec svábságának állít maradandó emléket: hét derék verseci legény vére hullatásával is tanúságot tesz 1848 magyar eszményei mellett.
Herczeg Ferenc művei sok kiadást értek meg. A mai olvasó kellő távlatból értékelheti mindazt, ami Herczeg műveiben igazán jelentős, és minden bizonnyal újból felismerheti a történelmi regények szórakoztató és tanulságos jellegét.
Jókai Mór - Erdély aranykora
Az Erdély aranykorá-nak történelmi tündérmeséibe szövi bele első ízben a villódzó, színes török motívumot: és költőien beszél a szülőföldről is, romantikus díszletek közt életre keltve kedves Erdélyének sorsfordító éveit.
A tündérmese szivárványos ködébe burkolt történetben nem a realista szerkezetet, a hitelességet kérjük számon: a hangulat, a stílus, a légkör olvasztja vonzó, bűbájos egységgé. A varázslat számára nem is képzelhető megfelelőbb színhely, mint a 17. századi Erdély váraival, barlangjaival; szereplőkül pedig féktelen főurak, nemes lelkű asszonyok, kegyetlen, cselszövő, egzotikus török férfi- és nőalakok felvonultatása. A látomás gazdagsága szinte elkápráztatja az olvasót: a regénynek azonban javára válik ez a sűrűség, fokozza a káprázatot, a szerelem, harc, menekülés, bosszúállás és megbékélés csodálatos szövevényét - a halhatatlan mesét.
Jókai Mór - Törökvilág Magyarországon
Az 1853-ban írt történelmi regény a német-római császárság és a török birodalom kényétől-kedvétől szenvedő, de politikai függetlenségét mindenáron biztosítani igyekvő 17. századi Erdélyt idézi elénk. Valóságos történelmi személyek (Apafi Mihály fejedelem, Teleki Mihály, Thököly Imre) harcolnak ádáz gyűlölettel, vagy áldozzák fel magukat kitalált, képzeletszülte szereplők érdekében. A történet és a mondanivaló lassan bontakozik ki a túlburjánzó cselekményből. A fő motívum: Erdély függetlensége, amit a különböző politikai körök saját elképzelésük szerint akarnak megvalósítani. A torzsalkodások sorra tragédiába torkollnak. Közben igen sok szereplő bukkan föl, tűnik el, könnyes-szerelmes történetek esnek meg, jóízű anekdoták hangzanak el. Ghyca moldvai fejedelem, a fiatal Thököly, Béldi Pál és a török főúr, Feriz bég a regény leginkább eszményített hősei. A könyvben a valóság és a mese elválaszthatatlanul fonódik össze.
Henryk Sienkiewicz - Özönvíz
Az Özönvíz - Henryk Sienkiewicz trilógiájának arany alapja, középponti helyzetével ugyanakkor a szíve. Csupa lüktető ellentmondást foglal egybe és sugároz szét ez a ragyogó meseszövésű regény. Elemi erejű harangkongatása a történelem messzi mélyeiről is: értünk szól. A svéd-lengyel háború idejét, a XVII. század második felének észak-kelet-európai világát ismerjük meg lapjain. Nemzeti létükért küzdő vadromantikus és szelíden szenvedő hősök, bravúros hőstettek pengevillogásai sem szabadítják meg a nemzetet a végzet fenyegető árnyaitól.
Az eszményi szerelemben is a nagy megtartó erő árad, megváltást ígérve. Az egyéni sorsokat roppant eszmék hatják át - magunkra ismerünk megannyi történelmi köntösben, páncélban-vértben. Csak bámulni tudom, mily sorsa van a világklasszikus könyveknek! Lenyűgőzően közelről érint bennünket kalandos meseszövésével és végső hitelű történeti díszleteivel is ez a nagyregény. Nem ér véget. Azért sem, mert egy trilógia centrumában áll és nem ér véget, mert hőseitől szinte úgy búcsúzunk hirtelen, hogy még ma, de ha nem, hát holnap viszontlátjuk egymást.
Frederick Forsyth - Ikon
Ez volt az a nyár, mikor a kenyér ára meghaladta az egymillió rubelt. Ez volt az immár harmadik nyár, amelyik rossz termést hozott. Ez volt az a nyár, amelyen a távoli vidéki kisvárosok utcáin az első oroszok éhen haltak. Ez volt az a nyár, mikor az orosz elnök, távol minden segítségtől, szívrohamot kapott a limuzinjában, és egy öreg takarító ellopott egy iratot. 1999 nyarát írták. A Gergely-naptárhoz igazodó világ a kétezredik év előestéjét ünnepli. Párizsban és Londonban pukkan a pezsgő, ropognak a petárdák, Washingtonban görkorcsolyacsapatok száguldoznak, Budapesten a valahára világvárosi forgalmú Nagykörút egyetlen hatalmas üdvrivalgás és trombitaverseny. A választásokra készülő Oroszországban csak egyetlen igazán esélyes elnökjelölt van: Igor Komarov, a karizmatikus vezér, aki igazságot ígér a szegény, elnyomott népnek, amely egy nap még vele együtt fölemelkedik, visszaállítja régmúlt dicsőségét, s elsöpri a haza utcáit elárasztó szennyet. Az új Hitler ki nem mondott, embertelen terveiről egy ellopott irat, a Fekete Manifesztum révén a CIA és az angol titkosszolgálat is értesül. Az angol és amerikai kormány parancsa azonban egyértelmű: nem avatkozhatnak be. A nyugdíjas hírszerzőket nem kötik titkos kormányutasítások. Sir Nigel Irvine, a brit titkosszolgálat volt főnöke jó partnerre talál Jason Monkban, a CIA valamikori legjobb emberében, akinek minden ügynökét eladta Aldrich Ames, a CIA árulója. A másik oldalon a könyörtelen Anatolij Grisin, a KGB volt ezredese áll, aki néhány éve Igor Komarov szolgálatába szegődött. Így indul a "nagy játszma", amelynek számos résztvevője, de csak egyetlen célja van - Oroszország jövője.
Frederick Forsyth - A negyedik jegyzőkönyv
Frederick Forsyth ebben a - 80-as években játszódó - briliáns regényében a szovjet és a brit titkosszolgálat ravasz, kegyetlen és hallatlanul izgalmas párharcának egy fejezetét villantja fel. A Nagy-Britannia aláásására irányuló pokoli terv tulajdonképpen nem is a KGB Első (hírszerzési) Főcsoportfőnökségétől indul ki, hanem a szovjet titkosszolgálat volt fejétől, az SZKP KB tolószékhez kötött, idős főtitkárától, akiben nem nehéz felismerni Jurij Andropovot. Ragyogóan kiképzett "végrehajtójánál", Petrovszkij őrnagynál talán csak az MI5 (a brit elárítás) és az annál is titkosabb MI6, más néven a SIS (vagyis a Secret Intelligence Service, a hírszerzés) emberei leleményesebbek. Rajtuk kívül feltűnnek a regényben az amerikai, a dél-afrikai, a nyugatnémet, a csehszlovák, a lengyel titkosszolgálatok ügynökei, futárai, összekötői is. Forsyth belülről ismeri ezt a világot: a londoni Charles Streeten található brit biztonsági szolgálatot csakúgy, mint a szovjet hírszerzés Moszkva melletti, jaszenyevói központját. A tét nem csekély: az atomsorompó-szerződéshez csatolt jegyzőkönyv betartatásától, illetve megsértésétől százezrek élete függhet. A tucatnyi országban példátlan népszerűségi rekordokat felállító bestseller. A negyedik jegyzőkönyv most végre a magyar olvasóhoz is eljut.
Tom Clancy - A kardinális
A világhírű szerző, Tom Clancy ezen történetében az űrfegyverkezés, a csillagháborús rakétavédelmi rendszer létrehozásáért folytatott versengés tanúi lehetünk.
A szereplők természetesen részesei annak a napjainkban is titkos és rendkívül veszélyes játszmának, amit hírszerzésnek hívunk.
A szerző előző könyveiben megismert szupertitkos helyszínek és emberek ismét fontos szerephez jutnak a fantasztikusan izgalmas kémtörténetben.
A körülményeket legjobban a szovjet Mihail Filitov ismeri. A másik szakértő a CIA elemzője, Jack Ryan, a Vörös Októberből ismert hős. Filitov körül elszabadul a pokol: kiderül, hogy kódnevén Kardinális, Amerika első számú ügynöke a Kremlben. Próbálják menteni a KGB elől, a háború és a béke közti szűk határvonalon egyensúlyozva. A feladat végrehajtása Jack Ryanra hárul...
Saját könyvtárban
Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

Olvasta
Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.
Tom Clancy - Bűntudat nélkül
A Bűntudat nélkül című regény főhőse már ismerős a Tom Clancy-rajongók számára. A fedőneve Mr. Clark. A CIA-nek dolgozik, hidegvérű és igencsak hatékony… De ki is ő valójában? Hogyan lett a hétköznapi John Kellyből a CIA legendás ügynöke, aki áthágta az igazságszolgáltatás és az erkölcs határait – könyörületesség és bűntudat nélkül?
Az egykori SEAL kommandós és vietnami veterán életét beárnyékolja felesége halálos autóbalesete. Fél évvel a tragédia után John Kelly megismerkedik egy fiatal, ám tragikus sorsú nővel. Bimbózó kapcsolatuknak azonban hamar vége szakad: a lány brutális gyilkosság áldozata lesz. A férfi bosszút esküszik, és a szeme előtt egyetlen cél lebeg: fel akarja számolni a drogdílerekből álló, kegyetlen bűnszervezetet.
Ezzel egy időben a Pentagon parancsára egy titkos hadművelet veszi kezdetét Észak-Vietnamban. A politikai foglyok kiszabadításához a kémek és a különleges harci különítmények mellett kell egy tapasztalt katona, aki jól ismeri a vietnami terepet.
John Kelly (új fedőnevén Mr. Clark) hirtelen két küldetés nehézségeivel találja szembe magát – és nem hibázhat, mert nem csak a saját életét kockáztatja a harcban.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120785
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13178
- Ezotéria 13700
- Fantasy 32819
- Felnőtt 18+ 12813
- Gyermek 23735
- Humor 13747
- Ifjúsági 37445
- Kortárs 48433
- Krimi 15964
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16539
- Képregény 21646
- Novellák 13385
- Romantikus 51015
- Sci-fi 14833
- Szórakoztató irodalom 45836
- Tudomány és Természet 29042
- Történelem 16446
- Vallás, mitológia 19958
- Életrajzok, visszaemlékezések 16885