Ajax-loader

Tiszavirág

Rate_positive 2 Rate_neutral 0 Rate_negative 0

3670 napja velünk van 3500 napja láttuk utoljára 3462 napja hibernálva van

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (1459)

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi - Kalauz
A ​Szent Johanna gimi-sorozat elindulásának tizedik évfordulójára új kiadásban jelenik meg az SzJG Kalauz, ami többek között tartalmazza Reni levelét Corteznek, a szereplők adatlapjait, érdekességeket és gyakran ismételt kérdéseket a sorozatról, zene- és könyvlistákat, Leiner Laura elő- és utószavát, valamint a nyolc kötet legemlékezetesebb jeleneteit.

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 8. - Örökké
„Okos ​kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura „Long live Laura Leiner and St. Johanna’s High School!” Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója és sok más bestseller szerzője

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 6. - Ketten
December ​20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a váratlanul jött boldogság? És Reninek sikerül-e nemcsak megszerezni, de meg is tartani Cortezt? Mi mindennel kell megküzdenie a saját félelmein, gátlásain kívül? Hisz Cortez a suli legmenőbb sráca, mindenki rajong érte, Reni viszont, legalábbis a saját megítélése és persze Kinga szerint, a „nyomik” táborát erősíti... A 11. osztály 2. féléve is tele van izgalmakkal, akárcsak a korábbiak: Dave például élete eddigi legnagyobb próbatételén megy keresztül, Kinga még önmagát is felülmúlja egy diszkóban, Corteznek iskolapszichológushoz kell járnia, Viki „kiborítja a bilit”, Reninek pedig váratlan vendég érkezik a születésnapjára... „Ritkaságszámba megy, hogy egy könyvsorozat valamennyi kötete 90% feletti eredményt érjen el a Molyon. A Szent Johanna gimi eddig mindig jelesre vizsgázott.” www.moly.hu

Leiner Laura - A ​Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő
" ​- Bolond vagy - nevetett fel Cortez, mire én is elmosolyodtam. - Na, komolyan. A továbbtanulás? - Az is. De a jelen helyzetben nagyon úgy tűnik, hogy vadászpilóta leszek. - El fogom venni tőled azt a könyvet - közölte Cortez. - De most komolyan. Te látod a jövőt? - váltottam stílust. - Én nem, de jóban vagyok az orákulummal. Majd bemutatlak neki - mondta, mire megint felnevettem. Cortez vicces. - Komolyan kérdezem. Megijesztett, ami Kingáékkal történt. - Helyben vagyunk - mondta Cortez. - Nem, mármint... tudod... ők nem illettek össze, és szakítottak. Virág és Ricsi nem illenek össze, de tök jól meg vannak. És mi? - kérdeztem félve. - Mi van velünk? - Mi lesz velünk? - javítottam ki a kérdését, és ösztönösen a nyakamban lógó lánc felé nyúltam, elkaptam a gyűrűt, és forgattam az ujjaim között."

Meg Cabot - A ​neveletlen hercegnő naplója 6 és 1/2. - Mia karácsonya
Mia ​hercegnő a téli szünetet minden évben Genoviában tölti, Grandmére-rel. Már nagyon várja az idei karácsonyt, mely tökéletesnek ígérkezik: szerelme, Michael és legjobb barátnője, Lilly is vele lesznek. De még egy hercegnő tervei is meghiúsulhatnak, Lilly pedig kénytelen megtanulni a palotában használatos protokoll szabályokat. Miának annyi hivatalos rendezvényen kell részt vennie, hogy nem jut elég ideje Michaellal édes kettesben lenni. De a legnagyobb baj az, hogy fogalma sincs, mivel lepje meg barátját. Vajon lesz elég ideje, hogy rájöjjön: a tökéletes ajándéknak semmi köze a nemzetközi futárszolgálathoz? Megtalálásához az igaz szerelem a legjobb tanácsadó. Bár nem baj, ha van az embernél némi ezüstszínű szalag is...

Meg Cabot - A ​neveletlen hercegnő naplója 4 és 1/2.
Mi ​jöhet A neveletlen hercegnő naplójának 4. és 5. kötete között? Természetesen a négy és feledik! Hogyan tölti a tavaszi szünetet Mia, a neveletlen hercegnő? Kalapáccsal a kezében Mia hercegnő hősi kalandra indul (hősies tett ez, főleg egy olyan elismerten kétbalkezestől, mint ő): egy csapat iskolatársával együtt házat fog építeni a nála kevésbé szerencséseknek. Nem kell hozzá sok idő, hogy Mia ráébredjen, bármennyire nemes a szándék, a munka nagyon is fárasztó. Kitart-e vajon önzetlen elhatározása mellett? Nem dől össze a ház a hercegnői segítség nyomán? És főképp: tart-e Michael elég hosszú szünetet a munkában, hogy megcsókolhassák egymást? Olvasd el az 5. kötet előzetesét is! Meg Cabot az e könyvért járó teljes honoráriumát a magyarországi Gyermekétkeztetési Alapítványnak ajánlotta fel.

Meg Cabot - A ​neveletlen hercegnő naplója 6. - Hajrá hercegnő!
Hogy ​bírja ezt Mia? Egyetlen, igaz szerelme, Michael egyetemre ment, így ő magára maradt az új tanévben, a megpróbáltatásokkal egyedül kell szembenéznie (na jó, majdnem egyedül). Genoviát környezeti katasztrófa fenyegeti. Új angoltanára egyáltalán nem méltányolja írói képességeit. Borisz pedig totálisan átalakult, igazi dögös pasi (!) lett belőle. Ez már túl sok Miának, akinek a hercegnőség amúgy is púp a hátán. Szerencsére Lilly és Grandmère egyesült erővel siet Genovia és az Albert Einstein Gimnázium segítségére. De miért kell Grandmère-nek bundában, tiarával a fején beállítani a suliba?!

Meg Cabot - A ​neveletlen hercegnő naplója 5. - Talpig rózsaszínben
„Jaj ​nekem! Az egész város tudja már, mi történt a LES HAUTES MANGER-ban tegnap este. FEJEDELMI FELFORDULÁS – ordított a sarki újságosnál az egyik szalagcím. BORSÓ (LEVES)HERCEGKISASSZONY – így a másik, ami ráadásul hülyeség, mert nem is borsóleves volt, hanem rákkrémleves. Még a Times-ban is benne volt!" Vajon mit művelt Grandmére és a kutyája New York egyik legelegánsabb éttermében? És Lilly és Mia barátsága miért került válságba emiatt? És Borisz Pelkovszkij vajon, miért ejtett egy huszkilós földgömböt a fejére? És Mia mamája miért ájult bele egy nagyáruház fagylaltos pultjába? És – főként – mi történt Mia és szerelmese, Michael között a búcsúbál éjszakáján? A neveletlen hercegnő naplójának ötödik részéből megtudhatjuk e kérdésekre a választ miközben a rendkívül tehetséges Meg Cabot fergeteges humorát valamint Miát, Michaelt és a többieket még inkább a szívünkbe zárjuk.

Meg Cabot - A ​neveletlen hercegnő naplója 4. - Mia Genoviában
Mia ​hercegnő hazaérkezik első hivatalos genoviai látogatásáról, és készen áll az egyetlen igazán fontos dologra: a SZERELEMRE! Mia Thermopolis hercegnő fejedelmi fogadalmai: 1. Abbahagyom a körömrágást. 2. Kedves és udvarias leszek mindenkihez, még a drukkercsajokhoz is. 3. Minden egyes ébren töltött pillanatomban Michael Moscowitzra gondolok! Miát és Michaelt végre nem választhatja el egymástól semmi és senki. Vagy mégis? Grandmere-nek mintha más tervei lennének... Hajszálpontosan a boldog pár első igazi randija előtt közbejön egy halaszthatatlan hercegi hacacáré. Lehetséges, hogy Michael nem elég jó parti? Lehetséges, hogy Grandmere mást szán Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo hercegnőnek?(na ne!)?

Meg Cabot - A ​neveletlen hercegnő naplója 3. - A szerelmes hercegnő
"Három: ​keresem a párom! Néha az az érzésem, én vagyok a legszerencsétlenebb csaj a világon. De tényleg! Ha belegondolok, jó, nem vagyok egy szexbomba, de azért ormótlan behemót sem vagyok. New Yorkban élek, a földkerekség legmenőbb városában. Ezen felül hercegnő vagyok és végre járok valakivel. Mi a fenére vágyhatnék még?" MICSODA SÜKET DUMA!!! Mia szerelmi élete katasztrófa. És ezen az sem segít, hogy ő Genovia trónörököse. Sőt! Igaz, hogy végre valahára jár valakivel, de az illető távolról sem az igazi. Mia csakis Michael után vágyakozik, de ő sajnos foglalt: Judith-tal, a bioszzsenivel jár. Vajon sikerül-e Miának elcsábítania Michaelt a klónkirálynőtől? Majd meglátjuk...

Ugo di Fonte - Az ​ételkóstoló
MINTHA ​UMBERTO ECO, A MONTY PYTHON ÉS ROBERTO BENIGNI EGYÜTT ÍRTAK VOLNA KÖNYVET: SZENVEDÉLYEK, LAKOMÁK ÉS MÉRGES INTRIKÁK A RENESZÁNSZ ITÁLIÁBAN. Ugo, a szegény sorsú toszkánai parasztfiú egy szerencsés – vagy éppen balszerencsés – véletlen folytán Federico herceg szolgálatába lép: az éppen most megüresedett ételkóstoló tisztségét bízzák rá. Ettől kezdve állandó félelemben él, hiszen a reneszánsz Itáliában mindennaposak a halálos mérgezések, akár politikai, akár szerelmi ügyekről van szó. Ám Ugo rendkívül szorgalmas, és tanulni vágyása, józan esze miatt egyre magasabbra emelkedik az udvarban. Nemsokára a herceg bizalmasa lesz, és elkíséri őt háztűznéző útjára Firenzébe, ahol akkoriban számos zseniális művész, többek közt Michelangelo is dolgozik. Bár feleséget nem találnak a hercegnek, építészeti és művészeti tervekkel érkeznek vissza, és hamarosan megkezdődnek a munkálatok Corsoliban, Federico herceg udvarában. Az izgalmas, sokszor kacagtató történet, tele intrikával és szenvedéllyel, magával ragadóan enged bepillantani a korabeli társadalom szokásaiba, mindennapjaiba és ételeibe – igazi időutazás a XVI. századi Itáliába. Peter Elbling – a könyv valódi szerzője – kanadai jazz-zenész, színész, és forgatókönyvíró. Több színpadi és televíziós szatíra szerzője, társszerzője és szereplője, többek között a Taxi című tévésorozatában is játszott. Ételkóstoló című regényét – amelyet egy addig ismeretlen reneszánsz szerző, Ugo di Fonte előkerült kéziratából „fordított” – eddig több, mint tíz országban jelentették meg, nagy sikerrel.

Mary Hooper - Eliza ​Rose
Mary ​Hooper nem csak szülőhazájában tartozik a legnépszerűbb ifjúsági írók közé: az Édességek kicsiny boltja és folytatása, a Szirmok a hamuban egycsapásra meghódította a magyar olvasók szívét is. Legújabb regénye, az Eliza Rose ismét a XVII. századi Londonba kalauzolja olvasóit, ezúttal azonban az is kiderül, hogy a korabeli élet nem csupán az előző könyveiben bemutatott pestis és a tűzvész borzalmairól szólt, hanem a szórakozásból is jócskán kijutott legalábbis a kiváltságosoknak. Eliza, a fiatal falusi lány rövid idő alatt megismeri a főváros mocskát, a királyi udvar szemfényvesztő csillogását, a színházi élet frivolságát, s megtapasztalja, hogy Londonban semmi sem az, aminek látszik. Ő azonban bár egyik hihetetlen kalandból a másik ha csöppen megőrzi tartását, s a könyv végére nem csak az igaz szerelmet találja meg, hanem származásának homályos titkára is fény derül... Akárcsak korábbi regényeiben, Hooper az Eliza Rose-ban is bizonyítja, milyen kiváló hangulatfestő képességgel rendelkezik, a rettenetes börtönkörülmények vagy a királyi udvar pompája szinte a szemünk láttára elevenedik meg, izgalmas időutazásra invitálva a romantikus történelmi históriák kedvelőit.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

A felhasználónak még nincs egyetlen lezárult rukkolása sem.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

Thomas Brezina - Tombolás ​a táborban
Segítség! A ​nyári tábor tele van váratlan veszélyekkel! Ott van például a Vad Vilmák Társasága, akik szeretetrohamaikkal állandó rettegésben tartják Maxot, Jian-Dongot pedig a kegyetlen Draki pécézte ki magának. A legnagyobb veszélyt mégis a virágos mező kellős közepére pottyant meteorit jelenti, hisz rögtön fura változások mutatkoznak a növény- és állatvilágban... Íme tehát az újabb küldetés! A sorozat eddig megjelent kötetei: Lánytesók és más földön kívüliek; A jó jegyek veszélyesek; Takarítani szigorúan tilos! A sorozat eddig megjelent kötetei: 1. Lánytesók és más fölön kívüliek 2. A jó jegyek veszélyesek! 3. Takarítani szigorúan tilos!

Michael Connelly - A ​hazugság csapdájában
Mickey ​Haller védőügyvéd élete végre kezd rendbe jönni - kétévnyi tévelygés és kihagyás után visszatér a tárgyalóterembe. Amikor neves kollégáját, Jerry Vincentet meggyilkolják, Haller megörökli tőle addigi legnagyobb ügyét: neki kell védeni a befolyásos hollywoodi producert, Walter Elliotot, akit felesége és annak szeretője megölésével vádolnak. Hallernek jócskán akad dolga Elliottal, akit szemlátomást jobban érdekelnek a filmjei, mint a lehetőség, hogy egy életre rács mögé dugják. Miután a védelem stratégiájának kulcsfontosságú része hiányzik, Mickey gőzerővel készül a tárgyalásra, s ha ez nem lenne elég, az is kiderül, hogy Vincent gyilkosa alighanem őt szemelte ki következő áldozatának. Itt lép be a képbe Harry Bosch, aki elszántan nyomoz Vincent gyilkosa után, és mindent elkövet a kézre kerítéséért, még ha ehhez csaliként is kell használnia Hallert. Bosch és Haller - nyomozó és ügyvéd - mindeddig ellentétes oldalon álltak, ám ahogy nő a nyomás, és mindketten egyre nagyobb kockázatot vállalnak, be kell látniuk, hogy nincs más választásuk, mint egy csapatban dolgozni.


Saját könyvtárban

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók