Ajax-loader

Karola (Bp)

Rate_positive 82 Rate_neutral 1 Rate_negative 0

2216 napja velünk van 324 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Rukkaracsony_300 Badge-orjongo Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-onkentes Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

Harper Lee - Ne ​bántsátok a feketerigót!
A ​Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.

Karinthy Frigyes - Utazás ​a koponyám körül
A ​regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz. Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása, melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.

Thomas Mann - A ​varázshegy
Thomas ​Mann monumentális regénye a század elején játszódik egy davosi tüdőszanatóriumban. Ide utazik fel a fiatal Hans Castorp unokabátyja látogatására s a tervezetten három hét helyett hét esztendőt tölt Berghofban. Ennek a világtól elzárt mikrokozmosznak nagypolgári légkörében szinte szemünk láttára sűrűsödnek azok a gócok, melyek az első világháború kirobbanásához vezettek. Sőt, már a fasizmus réme is előreveti árnyékát. A "Varázshegy"-ben Hans Castorpnak, ennek az átlag tehetségű német ifjúnak meghódításáért küzdenek a humanizmus és a későbbi fasizmus erői.

Faludy György - Pokolbeli ​víg napjaim
Faludy ​György a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében. A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt költő sorsát 1953-ig, a táborból való szabadulásig kísérhetjük figyelemmel.

Szerb Antal - Szerelem ​a palackban
Szerb ​Antal novelláinak minden eddiginél teljesebb gyűjteményét kapja kezébe ezzel a kötettel az olvasó. Több elbeszélése most kerül először kötetben kiadásra. Az irodalomtörténetek alkotója, a tanulmányíró Szerb Antal gyakran szépírói beleérzéssel, könnyedséggel eleveníti meg az elvontabb tárgyakat is - a novellista pedig szinte tudós készültséggel, sokoldalú műveltségét kamatoztatva, igényes elemzésekkel és míves csiszoltsággal írta elbeszéléseit. Nemcsak tematikája, hanem írásainak megformálása és nyelvi hangszerelése is sokféle, változó. Történelmi legendákat szólaltatott meg újra, népiesebb motívumokat és lovaghistóriákat modernizál, személyes emlékeket, eseményeket idéz fel líraian és elemző tudatossággal. A Szerelem a palackban elbeszélései meghitt és maradandó élménnyel gazdagítják az olvasót.

Franz Kafka - Az ​átváltozás
"Kafka ​elbeszélései rejtélyes, elemezhetetlen példabeszédek. Mágikus erejű, álomszerű metafora kibontása valamennyi. Hátborzongatóan képtelen lények és helyzetek jelennek meg bennük, de a hűvös, pedáns leírás a hétköznapi valószerűség látszatába öltözteti őket. A hétköznapi valóság elemei viszont kísértetiesen baljós színezetet öltenek. Mindezt ma már közkeletű szóval "kafkai"-nak szoktuk nevezni. Kafkától életében elbeszéléseinek csak egy része jelent meg nyomtatásban. A többi hagyatékban maradt, köztük számos töredékesen. Tele van novellakezdeményekkel Kafka naplója is. Ez a kötet Kafka elbeszéléseinek legjavát közli, a legjellegzetesebb és legmaradandóbb műveket. Az elbeszélések előző, teljes magyar kiadásától eltérően nem különíti el a Kafka életében megjelent és a hagyatékban fennmaradt novellákat. hanem nagyjából keletkezésük sorrendjében, ugyanakkor a Kafka által kiadott kötetek egységét is tiszteletben tartva válogat belőlük"

Dmitry Glukhovsky - Metró ​2035
2035 Több ​mint húsz évvel az utolsó háború után a világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat. Artyom, aki korábban megmentette a Metró lakóit a "feketéktől", tudja, hogy nem hőstettet követett el, hanem óriási hibát. Mert azok a lények nem szörnyetegek voltak, hanem egy új értelmes faj képviselői... Az öreg Homérosszal együtt, aki meg akarja írni "hőstettének" történetét, Artyom elindul arra az állomásra, ahol valaki állítólag kapcsolatba lépett más túlélőkkel. S amit talál, immár a felszínen, az minden képzeletét felülmúlja... Glukhovsky története, amely az atomháború utáni világot írja le, valójában nagyon is a mi mostani világunkról szól: hidegháborúról, menekültválságról, új diktatúrákról. Dmitry Glukhovsky 1979-ben született; az orosz populáris irodalom legnagyobb sztárja. A _Metró 2033_ és folytatása a világ számos országában bestseller lett. A _Metró 2035_, a trilógia záró darabja részben a már korábban elkészült, _Metro Last Light_ című számítógépes játék ötleteiből született meg.

Dmitry Glukhovsky - Metró ​2034
2034. Több ​mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat. Az egyik periferikus állomást, a Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik, s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással - így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve. A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul, hogy kiderítse, mi történt... S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink - akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik - egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését... A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett, és a két regényből népszerű számítógépes játék is készült.

Lois Lowry - Hírvivő
Matty ​hat éve, fékezhetetlen, vadóc kölyökként érkezett Faluba, s azóta egy vak férfi neveli, akit különleges képességei miatt Látónak neveznek. Matty immár a felnőtt kor küszöbén áll, s hamarosan megkapja igazi nevét, ami reményei szerint a Hírvivő lesz. Ám Faluban, ebben a különös, a boldogság szigetének tűnő kis világban valami baljós változás veszi kezdetét. Az emberek, akik eddig szívesen fogadták a hozzájuk menekülő idegeneket, ellenségesen kezdenek gondolkodni a külső világból, az Erdőn túlról érkezőkre. Mivel Matty az egyetlen, akit a titokzatos Erdő mindig baj nélkül keresztülenged, neki kell elvinnie a hírt az Erdőn túli közösségeknek, hogy Falu határát hamarosan lezárják. De van még egy kötelezettsége is: át kell juttatnia Erdőn Kirát, nevelőapja lányát, ameddig még lehet...

John Ajvide Lindqvist - Hívj ​be!
"Ha ​Rice művei operák, Lindqvisté punk alkotások." EVA JOHANSSON, SV(enska) D(agbladet) Kezdetben senki nem veszi észre, hogy a felfoghatatlan megjelent Blackebergben. 1981 késő ősze van, a peremvárosban a szokott módon zajlik az élet. De amikor a közelben egy tizenéves fiú lecsapolt vérű holttestére bukkannak, rituális gyilkosságról kezdenek suttogni. Senki sem sejti, mi történik valójában. A tizenkét éves Oskar képzeletét megragadja a gyilkosság, de még jobban foglalkoztatja az új lakó. A szomszédba egy lány költözött. Összebarátkoznak. Egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. De a lányban van valami furcsa. Valami nagyon szokatlan. És csak éjszaka lehet találkozni vele. Az Engedj be! egyedülálló mű: nyomorúságos svéd külvárosban játszódó rémregény. Gyerekek számára szigorúan tiltott olvasmány szerelemről, kitaszítottságról, bosszúról és vámpírokról. John Ajvide Lindqvist maga is Blackebergben nőtt fel, később bűvészként, színpadi humoristaként és forgatókönyvíróként tevékenykedett. Az Engedj be! az első könyve. "Szeretem ezt a könyvet. Sok álmatlan éjszakát töltöttem az Engedj be! társaságában. Alig bírtam megválni tőle. Még sok ilyen regényt szeretnék. Köszönöm." Maria Küchen, Amelia "Hatásos, mély, elgondolkodtató regény, melyhez csak a műfaj nemzetközi hírességeinek alkotásai foghatók." Jonas Thente, Dagens Nyheter "Csak egy tanácsot adhatok azoknak, akik elutasítják a rémregényeket: szabaduljanak meg az előítéleteiktől, s olvassák az "Engedj be!"-t!" HenrietteZorn, Hufvudstadsbladet Szörnyek, vér, torokszorító rettegés - és igazi, feltétel nélküli szeretet.

Sebastian Haffner - Poroszország ​egy porosz szemével
A ​Poroszország egy porosz szemével 1979-ben jelent meg. A hetvenes években mindkét német államban vitatéma lett a második világháború győztes hatalmainak 1947-es döntése, mellyel Poroszországnak a nevét is letörölték a térképről, mert "kezdettől fogva a militarizmus és a reakció képviselője volt Németországban". A szerző bátran vitába száll azokkal, akik Nagy Frigyes és Bismarck örökösének láttatnák Hitlert: dehogyis a porosz hagyományt vitte tovább a náci birodalom! Ez a befeketítés visszája a "német küldetés" mítoszának, melyet a 19. századi német egységtörekvések és a nacionalista német történészek számlájára kell írni. Alapos és világos érvelés a cáfolat. Sebastian Haffnertől ezúttal is távol áll a szerecsenmosdatás, azonban nem rest szerényen, de határozottan hangoztatni: eleinek hazája, Poroszország nem jobb, de nem is rosszabb Európa többi országánál.

Jodi Picoult - A ​nővérem húga
Amerika ​keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából - eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

Elérhető példányok

Ezek a felhasználó ebben a pillanatban is elérhető könyvei. Ha egy könyvből többet tett fel, akkor az többször szerepel a listában.

Csernus_imre_a_n%c5%91
elérhető
149

Dr. Csernus Imre - A ​nő
​"Ez a könyv, a NŐ-ről szól, aki a férfiak imádatának a tárgya, az örök és megfoghatatlan csoda, amelyet már sokan leírtak és megfogalmaztak. Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lesz valakiből jó Nő! Nehéz téma, de ahogy megfigyeltem, ez mindkét nemet egyformán izgatja." Mitől nő egy nő? És vajon mitől jó nő? Hogyan képes egy nő - vagy akár egy férfi - megélni saját nemiségét? Tud-e jó példával szolgálni gyermekeinek? Tudja-e jól érezni magát a saját bőrében? És tesz-e valamit azért, hogy jobb legyen? Ha Ön elég erős, hogy feltegye magának ezeket a kérdéseket, lapozzon bele Dr. Csernus Imre legújabb könyvébe! Bátraké a szerencse...

Kresley Cole - Vámpíréhség
Lachlain, ​a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik. Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége. Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi. Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét… KRESLEY COLE világhírű sorozata megérkezett. A számos országban bestseller regényeket fergeteges akciók, ördögien szenvedélyes szex és lenyűgöző szereplőgárda jellemzi. A Vámpírok alkonyat után sorozat az olvasókat egy varázslatos és démoni világba vezeti, ahonnan nincs visszaút. „Lélegzetelállító” – Julia Quinn „Szexi és eredeti” – Heather Graham

Sherrilyn Kenyon - Ördögi ​tánc
Zarek ​kétségkívül a legmagányosabb Sötét Vadász. Évszázadok óta Alaszkában él száműzetésben. Mielőtt vámpírrá változott, római rabszolgaként elképzelhetetlen kínokon kellett keresztülmennie. Minthogy veszélybe sodorta a testvériséget, most társai az életére törnek. Astrid az igazság szűzi nimfája. Ő kapja feladatul, hogy ítélkezzen Zarek felett. A vizsgálat során számos eddig nem sejtett titok is a felszínre kerül, és a gyönyörű Astrid nemcsak a jobb sorsra érdemes embert, de a forróvérű szeretőt is megtalálja a Vadászban… Sherrilyn Kenyon szinte összes regénye vezette már a New York Times bestsellerlistáját. A Sötét vágyak vadásza sorozatból eddig 29 rész jelent meg külföldön, a műfaj rajongóinak nagy örömére.

Gena Showalter - Éjsötét ​bosszú
EMBERFELETTI ​hatalom HALHATATLAN szenvedély Aeront, a Harag őrzőjét arra kárhoztatták az istenek, hogy ne legyen nyugodalma addig, amíg Danika és a lány családja életben van. Reyes, annak ellenére, hogy csupán néhányszor találkozott Danikával, beleszeret, és hogy megmentse a lányt, a vérszomjas, dühöngő harcost leláncolja egy föld alatti üregben. Ám így sem tudja kivédeni a bajt. A lányt egy éjjel elrabolják a Vadászok – vagyis azok az emberek, akik életüket tették fel arra, hogy a harcosokat eltöröljék a föld színéről. A Vadászok vezetője elhiteti Danikával, hogy a harcosok kiirtották a családját, és ez bosszút kíván. A lánynak döntenie kell, kinek az oldalára áll, és ez a döntés akár az életébe is kerülhet… Gena Showalter a paranormális-romantikus irodalom új csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal rendelkező férfiak, és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel.

Sherrilyn Kenyon - Végzetes ​ölelés
Amint ​leszáll az éj, én leszek a legszörnyűségesebb fenevad, aki az éjszakában portyázik: parancsolok az elemeknek, és nem ismerek félelmet. Évszázadok óta védem az ártatlanokat, cserébe nem kérek semmit, csak álmaim asszonyát. Sunshine Runningwolf nem akar többet, csak ezt az éjszakát, de valahányszor ránézek, elkezdek sóvárogni olyan álmok után, amelyeket már évszázadokkal ezelőtt eltemettem magamban. Tudom, hogy a szerelmem a halált jelentené számára. Megátkoztak, arra kárhoztattak, hogy soha ne ismerjem meg a békét és a boldogságot – míg ellenségem a sötétben lapul és arra vár, hogy mindkettőnket elpusztítson… SHERRILYN KENYON szinte összes regénye vezette már a New York Times bestsellerlistáját. A Sötét vágyak vadásza sorozatból eddig 29 rész jelent meg külföldön, a műfaj rajongóinak nagy örömére. „Kenyon a vámpírrománc királynője” – Publisher’s Weekly

Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (56)

Timur Vermes - Nézd, ​ki van itt
2011. ​nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár... Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban. Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést. A könyv a megjelenése óta töretlen sikert arat Németországban, olvasók százezreit bűvölte el, és a világon szinte mindenütt az idei év egyik legjobban várt megjelenéseként beszélnek róla.

Gena Showalter - Éjsötét ​hangok
EMBERFELETTI ​HATALOM HALHATATLAN SZENVEDÉLY Az Alvilág Urai mostanra visszanyerték az irányítást cselekedeteik fölött, és a jó oldalon küzdenek az ősi kincsekért, melyek elvezetnek Pandóra szelencéjéhez. Vezérük, Sabin továbbra is a Vadászok elleni harcnak szenteli minden erejét, a diadal igézetében hálószobák helyett a csatamezőkön vitézkedik. A benne élő Kétség mindezidáig sikerrel mesterkedett, hogy eltántorítsa őt szerelmeitől, ám a sors ezúttal a gyönyörű, vörös hajú Gwendolint sodorja útjába. Az ugyancsak halhatatlan, félénk lány korábban azt remélte, egy szelíd halandó képes lesz majd arra, hogy féken tartsa a benne szunnyadó fenevad hárpiát. Sabin most kiszabadítja Gwent piramisbeli börtönéből, és fölébred bennük a Vágy. Az Alvilág Urai és a Vadászok közötti kegyetlen harc semmi ahhoz képest, ami Sabinban dúl a gonosz fölötti győzelem iránti elkötelezettség és a szerelem között…

Sherrilyn Kenyon - Angyali ​csók
Wulf ​Tryggvasen egykor viking harcos volt, most halhatatlan Sötét Vadász, akinek súlyos emlékezetvesztést előidéző ereje van. Bárki, aki emberi alakjában találkozik vele, öt perc múlva már nem emlékszik rá. Egyéjszakás kalandoknál nagyon hasznos ez a tulajdonság, ám megnehezíti, hogy értelmes és tartalmas kapcsolatokat alakítson ki; igaz szerelem nélkül azonban soha nem lesz képes visszanyerni a lelkét. Legújabb küldetése rémálommá változik – rettenetes démonhordával kell megküzdenie, s megvédenie Cassandrát, az elátkozott faj hercegnőjét. Cassandra leendő gyermeke menti majd meg a világot a nagy Pusztító rémuralmától, ám egy ősi átok miatt a lány ideje véges: huszonhét évesen kínhalált kell halnia – addig pedig alig néhány hónap van csak hátra… Kettejüknek kell szembeszállniuk a mindenre elszánt szörnyekkel, s a bátor nő végül rabul ejti Wulf fagyos, érzéketlen szívét, s talán elnyerhetik a boldogságot…

Kresley Cole - A ​démonkirály csókja
Tudta, ​hogy egy csóktól a királynéja lesz… Kresley Cole lenyűgöző regénye egy démonkirályról, aki koronája visszaszerzéséért küzd, és a gonosz varázslónőről, aki a férfi legtitkosabb vágyait használja ki, hogy az útjába álljon. A férfi rögeszméje a varázslónő, aki testét odaadja, de a szívét nem. Miután Sabine, az Illúziók királynője a búvóhelyére csalogatja, és csapdába ejti Rydstrom Woede-ot, a könyörtelen harcos küzd a királynő csábítása ellen. Ádáz démontermészete azonban vágyik a pompás testre. Rydstrom a szökést tervezi, de közben meg akarja kaparintani Sabine-t – a saját feltételei szerint. A királynő bukását a csatákban sebeket szerzett démon okozza, aki megesküszik, hogy mindenáron megtartja a lányt. Amikor Rydstrom kiszabadul, elrabolja Sabine-t, és ezzel szerepet cserélnek. Most a lány küzd, hogy ellenálljon a felséges gyötrelemnek. És minden találkozás során egyre jobban vágyik könyörtelen ellenfelére. Nem lenne szabad ennyire akarniuk egymást… Ha le tudják győzni a közöttük álló sötét ellenséget, vajon meghozza-e Sabine a végső áldozatot, hogy megmentse démonát? Vagy a büszke király leteszi a koronáját meg a fegyvereit, hogy megtartsa a varázslónőt?

Lara Adrian - A ​vámpír éjjele
Legyőzhetetlen ​vágy, túlvilági érzékiség; az első érintés halálos. A rettegett harcos, Rio bosszúra szomjazik. Megtorolja a szörnyű árulást. Az útjába kerül azonban egy halandó nő, aki veszélyt jelent a vámpírok klánjára. És egy ősi gonosz erő, amely új életre kel… Dylan Alexander rosszkor volt rossz helyen. Az újságírónő felfedez egy titkos sírhelyet, amely egy félelmetes és vonzó férfit rejt. Vajon elárulhatja-e azt, aki bevezette a sötét érzékiség birodalmába? Lara Adrian bestsellersorozatának főhősei félig ember, félig démoni lények, akik több ezer éve velünk élnek. A múltban a Rend őrei garantálták a békét, de a múlt köddé vált, ez már a jövő… Véres háború dúl. A vámpírok ellepték az utcákat, kedvükre lakmároznak, senki sincs biztonságban. A világhírű sorozat folytatása még több borzongást, még több szenvedélyt, még több fordulatot tartogat a műfaj rajongóinak. „Erotikus, vérszomjas, csábító” – J. R. Ward, az Éjsötét szerető írója

Lara Adrian - A ​vámpír bosszúja
Legyőzhetetlen ​vágy, túlvilági érzékiség; az első érintés halálos. Renata a pengék és lőfegyverek mestere, hihetetlen mentális képességek birtokosa, akit sem ember, sem vámpír nem győzhet le. Mégis halálos veszélybe kerül, amikor egy aranyhajú vámpír csapdába ejti… az érzékiség csapdájába, a földöntúli gyönyörök palotájába. Nikolainak a küzdelem a lételeme. Csupán egy nő állhat az útjába; a hűvös és szexi harcos, Renata. A vér erős kötelék, a szenvedély még erősebb, és valamelyiküknek pusztulnia kell. Lara Adrian bestsellersorozatának főhősei félig ember, félig démoni lények, akik több ezer éve velünk élnek. A múltban a Rend őrei biztosították a békét, de a múlt köddé vált, ez már a jövő… Véres háború dúl. A vámpírok ellepték az utcákat, kedvükre lakmároznak, senki sincs biztonságban. A világhírű sorozat folytatása még több borzongást, még több szenvedélyt, még több fordulatot tartogat a műfaj rajongóinak. „Erotikus, vérszomjas, csábító” - J. R. Ward, az Éjsötét szerető írója

Kresley Cole - Az ​álmok sötét harcosa
A ​férfi megesküdött, hogy visszatér a valkűrért… Ádáz Aidant meggyilkolták, mielőtt feleségül vehette volna Ragyogó Regint. A hadúr az örökkévalóságon keresztül keresi kedvesét, más-más személyiségként születik újra, de a múlt emlékei nélkül. A valkűr várja a visszatértét… Mihelyt Regin találkozik Declan Chase-zel, a brutális kelta katonával, azonnal felismeri benne a büszke hadúr reinkarnációját. De Declan fogságba ejti őt, mert minden halhatatlanon bosszút akar állni – és fogalma sincs, hogy ő is a világukhoz tartozik. Vágy, mely erősebb a halálnál… Minden újjászületésnek ára van, Aidannek az a sorsa, hogy meghaljon, mihelyt visszaemlékszik a múltjára. Vajon Regin kész felébreszteni régi szenvedélyük emlékét, hogy megmeneküljön Declan kínzásától – még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy újra elveszíti az egyetlen férfit, akit valaha is szeretett?

Sherrilyn Kenyon - Pokoli ​tűz
Bride ​McTierney-vel éppen most szakított a barátja FedEx útján. A nő szíve majdnem megszakad a fájdalomtól, ám váratlanul belép az életébe Vane Kattalakis, aki felbukkan Bride üzletében. Viharos románcuk túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen. Vane halálosan veszélyes és elgyötört, de nem az, aminek látszik. Sok nő panaszkodik, hogy a barátja egy állat. Bride esetében ez az állat egy farkas. Egy Ember Vadász farkas. Vane-t meg akarják ölni az ellenségei, ezért nem keres párt magának. A Sorsok azonban Bride-ot jelölték ki a számára. A férfinek három hete van, hogy meggyőzze Bride-ot, hogy a lehetetlen létezik, ellenkező esetben szex nélkül kell leélnie hátralévő életét. Egy öntudatos farkas számára ez elfogadhatatlan... Hogyan képes azonban egy farkas rávenni egy embert, hogy bízza rá az életét, amikor a saját élete is veszélyben van? Az Ember Vadászok világában valóban farkastörvények uralkodnak. És csakis az alfa hím kerülhet ki győztesen.

Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (22)

Tabitha Suzuma - Forbidden ​- Kimondhatatlan
A ​szerelem nem ismer határokat… Lochant és Mayát a testvéri szálakon túl mindig is mély barátság fűzte egymáshoz. Mivel alkoholista anyjukra nem számíthatnak, közösen nevelik három kisebb testvérüket. Ez a megpróbáltatásokkal teli élet – és a köztük lévő tökéletes összhang – a megszokottnál jóval közelebb hozza őket egymáshoz. Olyan közel, hogy végül egymásba szeretnek. Lochan és Maya tudja, hogy a kapcsolatuk vállalhatatlan, és nem folytatódhat tovább. Ám tehetetlenek, mert amit éreznek, az semmihez sem fogható...

William Styron - Sophie ​választ
A ​második világháborús hadszíntért sikeresen megúszó déli amerikai írópalánta - maga Styron - egy olyan háromszög poklába keveredik bele, ahol a másik két "emberi tényező" ugyanezen háború traumájának a perverzitás fokáig sérült pólusa: a regény végén a kettős öngyilkosság a szeretet és gyűlölet, az irracionálissá fejlődő, szinte állati ragaszkodás és kínzás, tapadás és taszítás logikus következménye, shakespeare-i konzekvencia. Sophie, ez a konzervatív, sőt antiszemita lengyel lány a véletlen folytán kerül Auschwitzba, ahol előkelő árja létére zsidósorsot él meg, olyan sorsot, amelyen szerelmének, Nathannak fizikailag nem kellett átesnie. S itt jön a regény egészen eredeti paradoxona: Nathan számára az európai lidércnyomás - még közvetlen átélés híján is - olyan személyes katasztrófát jelent, amely logikusan vezet el a világ teljes megtagadását jelentő őrületig, a halál választásáig. E két ember egymás kínzásában, őrült szeretkezéseiben, harcában azért nem lehetséges békében feloldódó megnyugvás, mert a fasizmus patológiája sejtjeikig megfertőzte őket. Hiába akarják a megváltást, már képtelenek rá.

Stephen King - Az
Heten ​voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele - hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az. Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetített.

Szerb Antal - Utas ​és holdvilág
Mikor ​döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" - ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.

Milan Kundera - A ​lét elviselhetetlen könnyűsége
___Milan ​Kundera talán leghíresebb, ma sem halványuló népszerűségű regénye sztori és filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomáš, nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép nap e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán; hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel elmondhatatlan fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomáš ellentmondásos alakja mögé pedig Kundera a "prágai tavasz" eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforisztikus gyűlöletét, végül a "normalizáció" éveinek megaláztatásait rajzolja fel háttérnek. ___Miféle sors, milyen jövő várhat itt Tomášra, Terezára vagy épp Sabinára, a festőnőre, Tomáš egyik szeretőjére? Megoldás-e, ha az emigráns megszabadul minden kötöttségtől? Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban - mondja Kundera - nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át.

Rhonda Byrne - The ​Secret - A Titok
Nemzedékről ​nemzedékre örökítették, mohón sóvárogtak utána, elvesztették, ellopták, hihetetlen pénzekért adták-vették. Az évezredes Titok tudói olyan történelmi nagyságok voltak, mint Platón, Galilei, Beethoven, Edison, Carnegie, Einstein és még sok más feltaláló, teológus, tudós és elismert gondolkodó. De most végre fellibben róla a fátyol. ""Ha megismered a Titkot, megtudod, hogyan érhetsz el és tehetsz magadévá bármit, amit csak szeretnél. Igaz valód tárul fel előtted. Rájössz, hogy micsoda nagyszerű dolgok várnak rád az életben." - a Bevezetésből _A Titok_ filmes változatáról a www.thesecret.tv internetes honlapon olvashatsz angol nyelven.

Patrick Süskind - A ​galamb
A ​galamb a megmagyarázhatatlan viszolygás, a mélyből feltörő, oktalan félelem könyve. Szerzője, Patrick Süskind nagy mestere a lelki jelenségek leírásának, ahogy azt első könyve, "A parfüm" is bizonyítja. Egy reggelen Jonathan Noel szerény párizsi szállásának ajtaja előtt ott áll, visszataszítóan és félelemkeltően, a galamb. Mit tegyen, hogy többé ne kelljen találkoznia vele, élete valamennyi elfojtott szorongásának, fiatalsága sorozatos kudarcainak, felnőttkora sivár egyhangúságának tollas megtestesítőjével? Erről szól a kisregény, egyszerűen és megrázóan.

Jane Austen - Seth Grahame-Smith - Büszkeség ​és balítélet meg a zombik
A ​klasszikus tizenkilencedik század eleji románc - most durván erőszakos zombidúlással Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének átdolgozása. A Bennet-lányok igazi kardforgatók, és Mr. Darcy sem csak egy jó parti, hanem rengeteg élőhalott eltakarítása fűződik a nevéhez. Jól nevelt és kifogástalan modorú hamvas úrinők és fess úriemberek két bál és házassági ajánlat között gyilkolják a zombikat. Hiszen köztudomású, hogy "a zombi, ha agyvelőre tett szert, okvetlenül még több agyvelőt szomjaz."

Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

összes (7)

Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

Kollekciók