Ajax-loader

Orsolya Hurta

Rate_positive 114 Rate_neutral 2 Rate_negative 0

3046 napja velünk van 1036 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Plecsni300 Badge-orjongo Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (638)

Pál Ferenc - A ​magánytól az összetartozásig
A ​magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak. Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez... Nekünk miért nem? Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása. A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!

Geronimo Stilton - A ​nagylelkűség ereje
Tartsatok ​velem a Fantázia Birodalmába! Elrabolták az utolsó sárkánytojást, és a sárkányok népe veszélybe került! Átsétálunk a Hét Nővér csodálatos kertjén, megküzdünk a trollokkal, és harcba szállunk Sztria rémisztő hadseregével. Rágcsáló-becsületszavamra mondom, lélegzetállító kalandban lesz részetek! Készen álltok egy újabb utazásra a Fantázia Birodalmába? Valaki elrabolta az utolsó sárkánytojást. Ha véletlenül összetörik, a sárkányok népe örökre kihal! Nincs más hátra, útra kell kelnünk! Számtalan izgalmas kaland vár ránk, és tengernyi veszéllyel kell szembenéznünk, hogy megmenthessük a sárkányokat, és újra elhozzuk a békét a Fantázia Birodalmába!

Tracy Chevalier - Hulló ​angyalok
A ​Waterhouse család mélyen megsiratja az elhunyt királynőt, és foggal-körömmel ragaszkodik a viktoriánus hagyományokhoz. A Coleman család arccal a modernebb társadalom felé fordul. Mindkét család legnagyobb bánatára életük visszavonhatatlanul összefűződik, mivel lányaik a sírkövek mögött örök barátságot kötnek. A lányok lassacskán felnőnek, és az új évszázad nagy változásokat hoz: a lovas kocsik helyét elfoglalják az autók, a gázvilágítás helyett bekapcsolják a villanyt, és Anglia a nyomasztó viktoriánus árnyak után egy napsugarasabb edwardiánus korszakra ébred. Ebben a légkörben történhet meg az, hogy a szépséges Mrs. Coleman kissé nagyobb személyes szabadságot szakít magának, amely azonban tragikus következményekkel jár, és a Colemanek és Waterhouse-ok élete mindörökre megváltozik. A Hulló angyalok két család megrendítő történetének, egy gyerekkori barátság intimitásainak, a szexualitás ébredésének és az ember törékenységének leírása. Ugyanakkor korrajz is, hiszen híven tolmácsolja a történelmi változásokat, bemutatja a nők jogaiért vívott harcot, és könyörtelenül szembesít a hit alapkérdéseivel.

Robert Galbraith - A ​selyemhernyó
Amikor ​a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott… A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.

Tracy Chevalier - A ​kék szűz
Tracy ​Chevalier két olyan nő történetét meséli el, akiket évszázadok választanak el egymástól, de rokoni szálak kötnek össze. Az amerikai Ella Turner férjével egy francia kisvárosba költözik, és minden igyekezetével szeretne beilleszkedni a szigorúan zárt közösségbe. Míg férje dolgozik, ő felfrissíti középiskolás franciatudását. Hogy stílszerű legyen, családi nevének régies változatát, a Tournier-t használja, mégsem sikerül jól éreznie magát új otthonában. Barátok nélkül, magányosan kezd nyomozni francia ősei után, és megdöbbentő szálakra bukkan... Isabelle du Moulint vörös haja miatt mindenki csak La Rousse-nak hívta. Falujában gúnyolták, kiközösítették, sőt Szűz Mária iránti titkolt rajongása miatt még boszorkánysággal is megvádolták. Amikor teherbe esett, nem volt más választása, feleségül kellett mennie a dölyfös Tournier család fiához. Nem tudhatta, hogy nehéz élet vár rá, amelyre Ella Turner négy évszázaddal később derít fényt, miközben az ő sorsa is gyökeres fordulatot vesz...

Dan Brown - Az ​elveszett jelkép
Megkerült, ​ami elveszett... Robert Langdont, a Harvard szimbólumkutatóját az utolsó percben kérik fel egy esti előadásra a washingtoni Capitolium épületében. Közvetlenül megérkezése után azonban egy hátborzongató szimbólumokkal rejtjelezett, nyugtalanító tárgyat fedeznek fel a Rotunda kellős közepén. Langdon egy ősi meghívót közvetít benne, amely a titkos ezoterikus bölcsesség rég letűnt világába invitálja megfejtőjét. Amikor brutálisan elrabolják Peter Solomont, a híres filantrópot és szabadkőművest, Langdon nagyra becsült mentorát, a professzor ráébred, hogy csak úgy mentheti meg barátja életét, ha elfogadja a rejtélyes meghívást és követi az utat, akárhova vezessen is. Langdon gyorsan ott találja magát Amerika legnagyobb hatalmi központjának színfalai mögött, a város láthatatlan termeiben, templomaiban, alagútjaiban. Ami mindeddig ismerős volt, az most átváltozik egy mesterien elleplezett múlt titokzatos, félhomályos világává, amelyben szabadkőműves rejtélyek és sosem látott felfedezések vezetik őt az egyetlen lehetséges és felfoghatatlan igazsághoz. Az elveszett jelkép az eltitkolt históriák, misztikus ikonok és kódok ragyogóan összecsómozott szőttese; intelligens, vllámgyors tempójú thriller, amelyben egymást érik a meglepetések. Hiszen - miként azt Robert Langdon felfedezi - nincs páratlanabb vagy megrendítőbb, mint az a titok, amely mindvégig a szemünk előtt volt...

Pál Ferenc - A ​szorongástól az önbecsülésig
A ​szorongásaink, aggodalmaink, nehézségeink és gyöngeségeink rettenetesen megkeseríthetik az életünket. Hiába szeretnénk fejlődni, növekedni, a sebeink, a zavaraink akadályoznak minket és kapcsolatainkat, de a munkánkat is. Amikor akadozik az élet bennünk és körülöttünk, amikor azt gondoljuk magunkról, hogy velünk valami nincs rendben, éppen akkor van igazán szükségünk az önbecsülésre. Az önbecsülés az emberi élet egyik alapértéke. Általa vagyunk jóban önmagunkkal, érezhetjük jól magunkat a bőrünkben, és lehetünk érdekes társaság magunk számára. Az önbecsülés tesz alkalmassá arra, hogy megfelelő társat találjunk magunknak, akivel kölcsönös meghitt kapcsolatban lehetünk. A megfelelő önbecsülés segít megvédeni magunkat, és nem engedi, hogy rosszul bánjanak velünk. Megalapozza a hiteles kommunikációt, és alkalmassá tesz az együttműködésre érzelmileg nehéz helyzetekben is. Az önbecsülés segít, hogy ne vegyünk több terhet magunkra, mint amit az élet valóban nekünk szánt, de ami a miénk, azt képesek legyünk hordozni. Az önbecsülés révén tudjuk kihozni magunkból a legjobbat, és elviselni vereségeinket. Az önbecsülés által tisztelhetjük magunkat akkor is, ha gyöngének bizonyultunk. Szilárdságot biztosít, hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni, és megerősít, ha valaki nem fogad el minket. Az önbecsülés széppé teszi az életet, mert segít fölfedezni mások értékeit, és megbecsülni mindazt, amit kapunk. Ráadásul az önbecsülés sok pénzt takarít meg nekünk, hiszen nem szorulunk rá arra, hogy tárgyakon keresztül, birtoklás révén bizonygassuk magunk előtt is, hogy érünk valamit. Az önbecsülés hozzájárul a boldogsághoz azáltal is, hogy mindig lesz egy barátunk, akire számíthatunk, aki együttérzéssel fordul felénk - mi magunk. Az önbecsülés sok szorongástól és aggodalomtól szabadít meg, gyógyítja a sebeinket, és lehetővé teszi, hogy egészségesen és önfeledten éljünk. Segít, hogy szembenézzünk a realitásokkal, még ha fájdalmas is. Az önbecsülés föltárja, hogy a szívünk mélyén lakik bennünk valaki, aki sokkal több, mint amit valaha is reméltünk.

Pál Ferenc - A ​függőségtől az intimitásig
Mitől ​válik egy találkozás meghitté, és egy kapcsolat bensőségessé? Miben különbözik egy meghitt kapcsolat a társfüggőségtől? Tényleg igaz, hogy az intimitásból valakinek több kell, másnak kevesebb is elég belőle? Hogyan lehetséges az, hogy egyszerre vágyhatunk utána, és félhetünk is tőle? A meghittség egy varázslat, amivel néha megajándékoz az élet, vagy tehetünk is azért, hogy az intimitás magával ragadó élményeiben gazdag, tartós, bensőséges kapcsolatunk legyen? Minderre, és még sok más fontos kérdésre kaphatunk válaszokat ebből az izgalmas könyvből. Pál Ferenc. Első sikereit válogatott atlétaként érte el: húszévesen, még junior korúként felnőtt magyar magasugró bajnok lett. Kalandos spirituális útkeresés után, teológiai tanulmányai befejeztével 1996-ban pappá szentelték Esztergomban. Tíz éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam és Jogtudományi Karának teltházas nagyelőadójában tart előadásokat hétről hétre lélektani és spirituális témákban, amiket ő maga egyszerűen csak alkalmaknak hív. A SOTE Mentálhigiéné Intézetének tanára, elsődleges szakterülete a segítő és lelki gondozói kapcsolat. Több mint egy évtizede vezet önismereti csoportokat többek között a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében. Az utóbbi években sokan fordultak hozzá mint szociális és családsegítő lelki gondozóhoz párkapcsolati problémákkal, ami nem hagyta nyugodni, mert az itt-ott fellelhető válaszok nem bizonyultak elégségesnek kliensei számára. Ezért először egy alapos kutatómunka után, a szakirodalom alapján és saját személyes, szakmai tapasztalataira támaszkodva előadásokat kezdett tartani a témában, majd azokat tovább gondolva és kiegészítve született ez az eredeti írás, megőrizve valamit a hallgatóságot megszólító stílusból.

Edward Rutherfurd - London ​kétezer évének története
Ötvennégy ​esztendővel Krisztus születése előtt, egy hideg, csillagos tavaszi éjszakán, a Londinos nevű ősi település közelében, a később Temzének elnevezett folyó partján, otthonát elszántan megvédeni kész emberek csoportjában várja egy kelta halász a partra szálló Julius Caesar inváziós légióit. Így kezdődik ez a kétezer évet átölelő családregény, pontosabban: családregények összefonódó szálaiból álló monumentális történelmi regényfolyam. A következő fejezetben, mintegy háromszáz évvel később,a történet már Londiniumban, a Római Birodalom Britannia nevű tartományának központjában, az akkori világ kulturális és gazdasági életének egyik jelentős nagyvárosában folytatódik, ahol a kelta halász leszármazottjai római polgárságukra büszkén élik kalandoktól, megpróbáltatásoktól azonban távolról sem mentes életüket. Az ő utódaik mellett sorra megjelennek a történetben a mai London - és azon túl a mai Anglia - lakosságát kialakító szász, dán, normann, flamand, francia, skót, ír és még tucatnyi, akár hódítókként, akár menekültekként érkezett népcsoportok soraiban azok a családok, amelyek hol egymással összeházasodva, hol baráti vagy ellenséges viszonyba kerülve, olykor egymástól eltávolodva, egymásról nem is tudva, tanúi, tevékeny résztvevői London és egész Anglia legtöbb sorsdöntő, nevezetes eseményének. Szerelmek, csalódások, gyilkosságok, gyermekrablások, leányszöktetések, nemzedékeken át tartó haragok, átkok izgalmas, fordulatos történetei kötik össze e családok nemes lelkű vagy hitvány, főnemesi rangra emelkedett, gazdag polgári, tudományos vagy egyszerű munkáséletet élő, olykor nyomorban tengődő tagjai sorsának alakulását, miközben megelevenednek egyebek közt Thomas Becket, VIII. Henrik, I. Erzsébet, Cromwell, Chaucer és Shakespeare alakjai. Ott találja magát az olvasó a londoni Tower, a Globe Színház vagy a Szent Pál-székesegyház rengeteg nehézséggel, kalandokkal, viszályokkal és áldozatokkal járó építkezésénél vagy akár a középkori királyi udvarok, londoni vendégfogadók, serfőzdék, püspöki tulajdonban lévő bordélyházak, háborúskodások és békék, vallási villongások, katolikusok, protestánsok, puritánok harcainak világában; megtudja, hogyan alakult ki - például - az angol pénzrendszer és parlamentarizmus, hogyan készült a középkori gyűrűs páncéling s a világ első földalatti vasútja, hogyan született meg az angol világbirodalom, hogyan boldogultak vagy vallottak kudarcot Amerika első angol telepesei, hogyan élte át London lakossága a pestisjárványt, a nagy tűzvészt és Hitler légitámadásait. És az egészet mégis egyetlen összefüggő, roppant érdekes, izgalmas regénybe fogja össze az író, Edward Rutherfurd páratlanul nagyszabású, sikeres könyve.

Edward Rutherfurd - Párizs
Minden ​városnak, akár az egyes embereknek, megvan a maguk élettörténete. Csakhogy a város élettörténete a benne lakók sorsának kusza szövedékéből áll össze, és nem ismer időbeli határokat. Fokozottan igaz ez egy olyan városra, amely alapítása óta az európai kultúra és civilizáció középpontjában áll. Edward Rutherfurd eposzi igényű nagyregényében Párizs életét meséli el, mégpedig néhány család évszázadokon átívelő történetének megrajzolásával. Találkozunk itt konzervatív, arisztokrata dinasztiával és kétkezi, forradalmi eszméket valló munkáscsaláddal csakúgy, mint a város gazdasági vérkeringését biztosító polgári és üldözött zsidó famíliával. A generációk sorsa úgy fonódik össze, mintha az egymást váltó nemzedékek az előző feladatot folytatnák, vagy éppen az ősök átkát szenvednék el. Egyvalami mégis összetartja ezt a sokféle sorsot, a világ úgy hívja: PÁRIZS. Rutherfurd lenyűgöző tablójának szemlélése közben végigkövethetjük a Fény Városának viharos történelmét, de mindig a felemelkedő vagy éppen elbukó emberi sorsok fénytörésében. Hogy amikor az olvasó befejezi ennek a könyvnek az olvasását, az egyik szereplő megvilágosodását átélve kimondhassa: "Rájöttem, hogy az élet csodás, és hatalmas misztérium."

Rachel Cohn - David Levithan - Dash ​és Lily - Kihívások könyve
Kétféle ​ember létezik: aki imádja a karácsonyt, és aki szívből gyűlöli. Dash az utóbbi csoporthoz tartozik. Ám úgy tűnik, ez a karácsony más lesz, mint a többi: egy könyvesboltban - kedvenc írója műveinek szomszédságában - egy piros noteszt talál. A füzetke eredeti gazdája, Lily, aki rajong a karácsony minden szépségéért, különös rejtvényeket agyalt ki a szerencsés megtalálónak. Dash úgy dönt, belemegy a játékba. Elkezdik egymásnak küldözgetni a piros noteszt különböző kihívásokkal, mégpedig csodabogár rokonok és barátok segítségével. Hiszen idén úgyis mindketten szülők nélkül maradtak karácsonykor: az övék az élet és New York! És hogy Lily és Dash végül összetalálkoznak-e? És elég az a szerelemhez, ha két vadidegen - egy mogorva és egy széplélek - egy füzet lapjain levelezget egymással? Aki tudni szeretné a választ, olvassa el, milyen kihívásoknak kell megfelelniük, hogy erre egyáltalán esélyük legyen, és közben merüljön el a városok városának ünnepi forgatagában!

Rachel Cohn - David Levithan - Dash ​és Lily 12 napja
Dash ​és Lily életük legszebb karácsonyát élték át tavaly (az előző kötetben), miután különös rejtvények megfejtésével egymásra találtak. Eltelt egy év, megint küszöbön a nagy ünnep, ám úgy tűnik, most rögösebb út vezet a boldogsághoz. Lily imádott nagypapája szívinfarktust kapott, és lassú lábadozása beárnyékolja a vidámságáról híres lány mindennapjait. Még karácsonyfát is elfelejt venni. Ráadásul mintha Dashsel kezdenének eltávolodni egymástól: kapcsolatukon repedések keletkeznek. Dashnek tizenkét napja marad, hogy félretegye a karácsonnyal kapcsolatos fenntartásait, és megpróbálja átragasztani barátnőjére a New York utcáit belengő ünnepi hangulatot. Küldetéséhez kénytelen igénybe venni furcsa barátai, valamint Lily ellenséges bátyja, Langston segítségét is. Vajon sikerül meghozniuk Lily kedvét a karácsonyhoz? Olvadásnak indul-e a szerelmesek közötti fagyos légkör? Dash és Lily legújabb, megpróbáltatásoktól sem mentes adventi kalandjai garantáltan megdobogtatják majd az olvasók szívét.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (72)

Carola Dunn - Daisy ​és a jégbe fagyott Don Juan
Daisy ​Dalrymple igen figyelemreméltó ifjú hölgy, aki újságírói munkát vállal, hogy függetlenségét biztosítsa – ez bizony meglehetősen szokatlan lépés egy vikomt lányától 1922-ben. Első megbízatása épp karácsonykor a Wentwaterek úri birtokára vezérli, ahol összegyűlik az egész család. A kellemes együttlétet hívatlan vendég, a „faragatlan tuskó” hírében álló Lord Astwick megjelenése zavarja meg, akire egy reggel a birtok tavának jegébe fagyva találnak rá – nyilvánvalóan nem baleset, hanem gyilkosság történt. A helyszínre érkezik a Scotland Yard vonzó felügyelője, Alec Fletcher, aki a nyomozás idejére a segédjévé fogadja Daisyt. Valamennyi családtag gyanúsított, a gróftól egészen az unokájáig. A nyomozás során fény derül Astwick bárdolatlan viselkedésének következményére, és ez újabb gyilkossági indítékokat tár fel a Wentwater-birtokon. A szemfüles Daisy leleplezi a gyilkost, a családtagok többségét lenyűgöző megoldással áll elő, és felmerül egy jövőbeni regényes kaland lehetősége is. Carola Dunn elbűvölő sorozatának szép és okos, de minden lében kanál főszereplője lépten-nyomon hullákba botlik, akárcsak M. C. Beaton tökéletlen, ám annál megnyerőbb hősnője, Agatha Raisin. Daisy és Agatha rokon lelkek, akik minduntalan a legelképesztőbb kalandokba és bűnügyekbe keverednek – az olvasók nagy-nagy örömére.

Neil Gaiman - American ​Gods
Shadow ​is a man with a past and wants nothing more now than to live a quiet life with his wife. When his wife is killed in a terrible accident, Shadow flies home for the funeral. As a raging storm rocks the plane, the strange man in the seat next to Shadow introduces himself as Mr. Wednesday. He knows more about Shadow than is possible--and he warns Shadow an even bigger storm is coming.

Debbie Macomber - A ​fagyöngy alatt
Addie ​Folsom egykor nagy álmokat szövögetve vette nyakába a világot. A lány az érettségi vizsga előtt otthagyta az iskolát, sőt a szülői házat is, hogy a maga útját járja. Immár felnőttként, édesapja halála után hazatér, hogy az anyjával töltse az ünnepeket. Ám valósággal földbe gyökerezik a lába, amikor megtudja, hogy az asszony egészen mást tervezett: a legjobb barátnőjével, Julie-val kéthetes floridai hajóutazásra indulna. Úgy tűnik azonban, egy baleset keresztülhúzza a számításaikat. Julie fia, Erich, akit Addie a háta közepére kíván, balesetet szenved. Mivel a lány tudja, az édesanyjának mekkora szüksége van erre az útra, kénytelen-kelletlen felajánlja, hogy gondját viseli a férfinak a távollétükben. Erich azonban mogorvább, mint valaha, sőt az ünnepeket is utálja. Vajon némi égi segítség elegendő lesz ahhoz, hogy a karácsonyi csoda ezúttal se maradjon el? Debbie Macomber (Angyali segítség, Csillagos éj) ízig-vérig karácsonyi regényében két fiatal megható és sokszor megmosolyogtató történetét követhetjük nyomon a nehéz kezdettől a fagyöngy alatti beteljesülésig

Anna Gavalda - Csak ​azt szeretném, ha valaki várna rám valahol
Tizenketten ​vannak az elbeszélők, különböző nemű, korú, más-más társadalmi réteghez tartozó és más foglalkozású mesélők, akik vagy életük egy kiemelt pillanatát, vagy egész addigi életüket sűrítik egy rövid történetbe. Egy öregedő rocksztár, akit véletlenül mégis megérint a szerelem. Egy szintén szerelmes mérlegképes könyvelő, aki a nővéreivel bérel közös lakást. Egy anya, akinek második magzata elhal, miközben mindenre kiterjedő változásokat indított már el a család életében. Egy eltávos kiskatona, aki a bátyja árnyékában él. Egy állatorvosnő, aki részeg megerőszakolóit józan fejjel heréli ki. Anna Gavalda novelláskötetének minden darabja egy váratlan fordulatra épül, arra a pici csavarra, melynek működésbe lépése után minden, ami korábban történt, mást jelent. A szerző hol humorral, hol távolságtartással, hol együttérzéssel, hol megvetéssel viszonyul szereplőihez: a langyos szerelmi vágyakozás úgy keveredik Gavalda történeteiben az egyszeri ember legmegrázóbb drámáival, mint a parfümpára és a kutyaürülék szaga a Champs-Élysées-n.

Ugron Zsolna - Meskó Zsolt - Szerelemféltők
A ​Szerelemféltők hősnője, az erdélyi származású Anna különös levelezésbe keveredik az évek óta nem látott B.-vel. Egymásnak elküldött történeteikből életük széthullott darabjai újra összeállnak... Saját levelezésünk adta az ötletet, hogy levélregényt írjunk. Két kitalált szereplő bőrébe bújva folytattuk, és a levelek, történetek végül összeálltak. Egy férfi és egy nő levelezéséből bármi lehet, hiszen az nem más, mint egy hosszúra nyúlt párbeszéd. Vagy néha csak párhuzamos monológok. Nem a klasszikus értelemben vett szerelmes regény. Sok szerelem és sok majdnem szerelem története. UGRON ZSOLNA A magyar társadalom kibeszéletlen közös múltjával küzd. Ez a múlt kibeszéletlen családi és egyéni történetekből áll össze. Régen a levelek és a naplók is segítették a mindennapok feldolgozását. A mi hőseink levelezése páros szembenézés a múlttal, önmagukkal. A történet hősei bejárják annak az útnak minden állomását, amely egy nő és egy férfi kapcsolatában elképzelhető és elképzelhetetlen. A szerelem csak egy állomás, de nem a cél. A többi titok és játék. MESKÓ ZSOLT A tavalyi év egyik sikerkönyvének az Úrilányok Erdélyben írójának, Ugron Zsolnának és szerzőtársának, Meskó Zsoltnak új regénye. Fullajtár Andrea, Miklósa Erika, Szulák Andrea és Wolf Kati ajánlásával.

283241_178772772191344_7330939_n
elérhető
73

Lisa Jane Smith - Ébredés
HALÁLOS ​SZERELMI HÁROMSZÖG Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar. Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől. Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte. Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük. Pillants bele a Vámpírnaplókba és merülj el elborzasztó titkaikban! Ébredés majd Küzdelem! És űz a szenvedély...

Nicolas Barreau - Álmaim ​asszonya
Antoine-nak, ​a lelkes könyvkereskedőnek és meggyőződéses romantikusnak tíz telefonszáma és mindössze huszonnégy órája van, hogy újra megtalálja álmai asszonyát. Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: „Szívesen találkoznék magával.” Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel… „Ritkán írnak ilyen lélegzetelállító tempóban a világ legszebb dolgáról. Az olvasó happy endre vágyik és reménykedik, hogy a könyv soha nem ér véget.”

Philippa Gregory - The ​Virgin's Lover
The ​story of Queen Elizabeth I and her court has been told countlessly in historical fiction. This third novel in a popular series following the machinations and passions of the Tudor court presents lively characters, political intrigue, and soaring emotions swirling around the early years of Elizabeth's reign. Lifelong friend Robert Dudley and Elizabeth share an ardent love affair, but the married Robert is already tainted with a traitor's brush. In addition, his wife, the devoted Amy, will never relinquish him. In tandem with her illicit liaison, Elizabeth conspires with William Cecil, her most trusted counselor, to secure the wealth of her court and country by building a secret cache of gold. The coin of the realm's new value will financially ruin Dudley. Readers already know how history unfolds but will quickly turn pages to the story's end. Elizabeth's manipulations, Dudley's allegiance, and Cecil's political plotting come together in an engaging story. The first two novels in the series were book-club favorites, and expect this one to follow suit--and expect further entries in this rousing series.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (54)

J. R. R. Tolkien - A ​szilmarilok
A ​Gyűrűk Urá-nak rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel - ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e egyáltalán ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe. Kötetünk első és második része ("Ainulindale" és "Valaquenta") a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Fëanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által - s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe. A kötet harmadik része, az "Akallabêth" pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé. A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urá-ban, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.

Anthony Doerr - All ​the Light We Cannot See
From ​the highly acclaimed, multiple award-winning Anthony Doerr, a stunningly ambitious and beautiful novel about a blind French girl and a German boy whose paths collide in occupied France as both try to survive the devastation of World War II. Marie Laure lives with her father in Paris within walking distance of the Museum of Natural History where he works as the master of the locks (there are thousands of locks in the museum). When she is six, she goes blind, and her father builds her a model of their neighborhood, every house, every manhole, so she can memorize it with her fingers and navigate the real streets with her feet and cane. When the Germans occupy Paris, father and daughter flee to Saint-Malo on the Brittany coast, where Marie-Laure's agoraphobic great uncle lives in a tall, narrow house by the sea wall. In another world in Germany, an orphan boy, Werner, grows up with his younger sister, Jutta, both enchanted by a crude radio Werner finds. He becomes a master at building and fixing radios, a talent that wins him a place at an elite and brutal military academy and, ultimately, makes him a highly specialized tracker of the Resistance. Werner travels through the heart of Hitler Youth to the far-flung outskirts of Russia, and finally into Saint-Malo, where his path converges with Marie-Laure. Doerr's gorgeous combination of soaring imagination with observation is electric. Deftly interweaving the lives of Marie-Laure and Werner, Doerr illuminates the ways, against all odds, people try to be good to one another. Ten years in the writing, All the Light We Cannot See is his most ambitious and dazzling work.

Katherine Applegate - Ben ​szerelmes
Együtt ​nőttek fel egy aprócska szigeten. Azt hiszik, mindent tudnak egymásról., de csak most kezdenek rájönni az igazságra. Ben két lányba szerelmes: Claire-be, a régi szerelmébe, és Claire húgába, Ninába, akivel egyszer szenvedélyesen csókolódzott. Vajon sikerül-e rájönnie, melyiket szereti jobban, mielőtt mindkettőt elveszíti?

M. C. Beaton - Hamish ​Macbeth és a nagy lazacfogás
Amikor ​a legyezőhorgász-tanfolyamhoz csatlakozik egy munkáspárti főrend özvegye, Lady Jane Winters, aki mellesleg vitriolos tollú bulvárújságíró, rögtön felborzolódnak a kedélyek. Éles nyelve és nyers modora nem kíméli Hamish Macbethet, a helyi rendőrt sem, ám az még neki sem fordul meg a fejében, hogy valaki örökre el fogja hallgattatni a tolakodó hölgyet. Miután Lady Jane holttestét kihorgásszák a folyóból, Hamish a gyönyörű Priscilla Halburton-Smythe segítségével próbálja felkutatni a gyilkost. Ehhez először is az áldozat életét kell felgöngyölíteni. A rengeteg gyanúsítottat nem könnyű szóra bírni, a szószátyár áldozat viszont sajnos már nem beszél. Hamish tudja, hogy a titkok veszélyesek, a tudás hatalommal jár, és a gyilkosok rendszerint ismét lecsapnak… Az Agatha Raisin-könyvek népszerű írónőjének Hamish Macbeth-sorozata olyannyira sikeres, hogy turisták özönlenek Észak-Skóciába, ahogyan régen Sherlock Holmes „szülővárosába”. Eddig 28 kötet jelent meg, és a regényekből a BBC televíziós sorozatot készített, amelyben Robert Carlyle személyesítette meg Hamisht.

Charlaine Harris - Élőhalottak ​Dallasban
Az ​igaz barát nem iszik a barátjából Sookie nagy bajba került. Megmérgezte egy fenevad, így végső elkeseredésében a vámpírok segítségét kéri. Ennek azonban ára van; a vámpírok Dallasba viszik, ahol telepatikus képességével fel kell kutatnia egy eltűnt fajtársukat. Sookie belemegy az alkuba, egy feltétellel: az embereknek nem eshet bántódása. Az ígéret hamar semmivé foszlik, amikor egy ínycsiklandó szőkeség keresztezi az éhes vérszívók útját... CHARLAINE HARRIS magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve. „Pikánsan pokoli” - Dallas Morning News

Charlaine Harris - Holtak ​klubja
A ​nagysikerű True Blood könyvsorozat folytatódik! Nehézségek támadnak Sookie szerelmi életében, mert Bill egyre távolságtartóbb és nem szentel elég figyelmet kapcsolatuknak. Amikor váratlanul bejelenti, hogy üzleti útra készül, Sookie sejti: valami más van a háttérben. Kiderül, hogy Billt ismét behálózta ex-barátnője, a dögös vámpírlány, Lorena...

Charlaine Harris - Inni ​és élni hagyni
Az ​igaz barát nem iszik a barátjából Sookie Stackhouse pincérnő a louisianai Bon Tempsben. Csinos, de csendes lány, aki nem jár el szórakozni. Oka van rá. Sookie ugyanis olvas mások gondolataiban. Bill magas, sötét hajú, jóképű srác – és a lány egy árva szót sem hall a gondolataiból. Tehát pontosan az a fajta pasi, akire egész életében várt… Azonban Bill szörnyű titkot rejteget; ő ugyanis vámpír. Váratlanul Sookie egyik kolléganőjét megölik, nem is akárhogyan – miközben megátalkodott vámpírok csoportja veszi üldözőbe Billt. Az idegeneknek tervei vannak Sookie-val, a kérdés csupán az, ki tudja jobban és gyorsabban kihasználni emberfeletti képességeit. CHARLAINE HARRIS a világ sötét oldalára kalauzol minket. Magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve. „Anita Blake rajongói imádni fogják” – Publisher’s Weekly „Pikánsan pokoli” – Dallas Morning News

283241_178772772191344_7330939_n
elérhető
73

Lisa Jane Smith - Ébredés
HALÁLOS ​SZERELMI HÁROMSZÖG Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar. Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől. Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte. Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük. Pillants bele a Vámpírnaplókba és merülj el elborzasztó titkaikban! Ébredés majd Küzdelem! És űz a szenvedély...


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

Jo Nesbø - Denevérember
Az ​ausztrál tengerparton holtan találnak egy fiatal norvég nőt. Megerőszakolták és megfojtották. Harry Hole, az oslói rendőr-főkapitányság nyomozója Sydneybe utazik, hogy segítségére legyen ottani kollégáinak. Bár a vendéglátók csak jelképes szerepet szánnak az idegen nyomozónak, Harry alaposan belekeveredik az ügybe. S miközben az őslakos legendák halált hozó denevérembere után kutat, megismeri a többmilliós város sötétebb oldalát, a prostik, stricik, drogdílerek világát. És találkozik a megölt lány kollégájával, a gyönyörű, vörös hajú Birgittával, aki Harry számára hamarosan többet kezd jelenteni, mint egy egyszerű tanú… Az első Harry Hole-sztori!

Geronimo Stilton - Ajjaj, ​micsoda baj!
December ​volt, nagy pelyhekben hullt a hó. Az ablak előtt álltam és azon gondolkodtam, mi legyen az új könyvem témája. Ahogy így morfondíroztam, belépett az irodámba Benjamin. Nem sokkal ezután a Bűzös-csúcson álltam sílécekkel a lábamon. Nagyon élveztem a siklást, a csendet, a friss levegőt! Ám az örömöm nem tartott soká: egy szörnyen neveletlen pocok nekem jött és a következő pillanatban egyetlen óriási hólabdaként gurultunk lefelé a lejtőn...

J. R. R. Tolkien - A ​szilmarilok
A ​Gyűrűk Urá-nak rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel - ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e egyáltalán ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe. Kötetünk első és második része ("Ainulindale" és "Valaquenta") a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Fëanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által - s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe. A kötet harmadik része, az "Akallabêth" pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé. A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urá-ban, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók