Ajax-loader

Éva Mária Jákfalvy

Rate_positive 3 Rate_neutral 2 Rate_negative 4

3719 napja velünk van 2649 napja láttuk utoljára 2610 napja hibernálva van

Rukkaracsony_300 Badge-jomunkas Badge-early_bird

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (38)

Britt G. Hallqvist - Ingrid Sjöstrand - Siv Widerberg - Ami ​a szívedet nyomja
Ami ​a szívedet nyomja, azzal a legnehezebb megbirkózni. Apának, anyának sok a dolga, a tanárod más gyerek gondját is viseli, pajtásod sokszor csak fél füllel figyel rád. Pedig oly jó lenne elmondani valakinek, ami egyre gyűlik és szorít ott belül, az érdekes felfedezéseket, melyekért lelkendeztél, a barátságról, szerelemről kialakult gondolataidat, a felnőttek furcsaságait, a világ zavarba ejtő eseményeit s nem utolsósorban megtalálni helyedet ebben a bonyolult nagyvilágban. Jó volna néha verset írni - abban talán ki lehetne fejezni mindezt. Három svéd költőnő megpróbált azon a nyelven, amely minden gyerek sajátja, verset írni arról - ami a te szívedet is nyomja. Ezt a nyelvet kitűnően érti a fordító, Tótfalusi István, akinek nagy szerepe van a svéd gyerekversek hazai sikerében.

Mezei Ottóné - Biodinamikus ​kertgazdálkodás
Az ​újra és újra, állandó mozgásban megismétlődő folyamatok jellemzik a növények és az állatok életét, a kozmikus jelenségeket. Ezeknek az összefüggéseknek a felismerése határozza meg a biodinamikusan gondolkodók módszereit, az élővilághoz való viszonyukat. A komposztkészítésnél alkalmazzák az ún. oltópreparátumokat, figyelnek a vetési naptárra, a gyógy- és védőnövények ültetésére, a talajélet fenntartására, a hold járására. E különleges filozófiai alapokon nyugvó gondolkodásmód elméleti alapjainak ismertetése után a gyakorlati megvalósításról egy zöldséghajtató és egy szőlőtermesztő, borkészítő árutermelő gazda számol be.

Thomas Anthony Harris - Oké ​vagyok, oké vagy
A ​kötet az emberi konfliktusok megoldásában alkalmazható, ún. tranzakcionális analízis módszerét ismerteti. A tranzakcionális analízisben a legfőbb fogalmi kategória a három (szülő-felnőtt-gyermek) mentalitást magába foglaló én-állapot, amely az emberi környezettől függően többféle (többnyire beprogramozott) konstellációt alkot egymással. Az igazi kölcsönös kapcsolat kialakítása érdekében a különböző tranzakciókat (emberi játszmákat) s azok cselekedeteket befolyásoló hatásait elemzi; bemutatja annak az ideális magatartási modellnek a megvalósítási útját, melyet "a Felnőtt én-állapotaink irányítanak, de szerepet kap benne a Gyermek érzelmi színessége és alkotókészsége, a Szülő értékrendje és szabálytudása is". A könyv címe arra a célként elérendő léthelyzetre utal, amikor átprogramozásunk eredményeként döntéseinket nem érzelmi alapon, hanem - önmagunkról és másokról összegyűjtött információk alapján - tudatosan hozzuk meg. A gyakorlatias, jól követhető megfogalmazású kötet - minden lélektani érdeklődésű olvasónak ajánlható.

Roland Emmerich - Dean Devlin - Stargate ​- Csillagkapu
1928. ​Egyiptom. Gíza monumentális piramisainak lábánál egy régészcsoport megtalál egy szemlátomást nem emberi lépték szerint készült, leginkább kapura emlékeztető, titokzatos tárgyat. 1994. Kalifornia. Egy fiatal régész-zseni, dr. Daniel Jackson megfejti a tárgy hieroglifáit és bejelenti: valóban kaput találtak, amely nem mást, mint a Halottak Könyvében említett "Isten Karperece" a Csillagkapu, azaz egy transzdimenzionális alagút bejárata. Ha működésbe hozzák, nem csak a világegyetem hihetetlen mélységeit tárhatja fel, de segítségével talán lehetőség nyílik távoli bolygók gyarmatosítására is. A kérdés csak az: milyen indítékok vezették a Kapu készítőjét, amikor évezredekkel ezelőtt ránk hagyta - egyáltalán: ki ő és honnan jött? A kutatók tudják, hogy csak egy módon kaphatnak választ: ha működésbe hozzák, és átlépnek rajta. A Pentagon szakértői minden eshetőségre felkészítik az expedíciót... csak arra nem, ami a Kapu túloldalán kilépve vár rájuk.

Ismeretlen szerző - Az ​állatok - 36 hónapos kortól
A ​legkisebbeknek nagyon fontos, hogy a szavakat saját ritmusuk szerint tanulják meg. A _Lépésről lépésre_ sorozat ehhez nyújt segítséget. A sorozat köteteit kedves képekkel illusztráltuk, így a gyerekek játékosan fedezhetik fel a környezetüket. _Az állatok_ című kötetben fényképes illusztrációk találhatóak (kivétel: polip, bálna).

Karafiáth Orsolya - Merre ​repül a pillangó?
A ​18 hónapos kisgyerekek finommotorikus mozgása már nagyon fejlett. Ennek a színes és kedves kiadványnak köszönhetően ez a képességük most még tovább fejlődhet, ha ujjukkal követik merre repül a pillangó. Karafiáth Orsolya versikéi és a könyvben szereplő színes figurák játékosan vezetik be a kicsiket a természet apró zugaiba.

Szepes Mária - Pöttyös ​Panni
Pöttyös ​Panni gyanakodva fogadta a pöttyöket, amelyek ruhájáról átszálltak rá, és éktelenül viszkettek. A bárányhimlő azonban kiváló alkalom volt arra is, hogy Panni és nagymamája az egész napot együtt töltse. Amikor pedig a pöttyök már megint csak a ruhán voltak, Panni újra játszhatott Péterkével, Tamarával, cicákkal, kutyákkal, sőt az óvodakezdés előtt elutazott nagymamájával a Balatonra.

Valérie Tracqui - Erdei ​és kerti madarak
Hogyan ​határozzuk meg a madarakat? A vörösbegytől a gyöngybagolyig, a fekete rigótól az ökörszemig.

Schmal Róza - Budapesti ​böngésző
Megszöktek ​a kismajmok!!! Kövesd a nyomukat Budapest legkülönbözőbb pontjain, és segíts az állatkerti gondozónak megtalálni őket. A hajnalban kezdődő üldözés egész estig tart, és végigvezet minket a Liszt Ferenc reptérről a Nyugati pályaudvarig, a Margit hídtól a Batthyány térig, a vártól a Városligetig, a Közlekedési múzeumtól a Vidámparkig, hogy végül a majmok megtalálják helyüket az Állatkertben... 12 helyszín a forgalmas fővárosban! Az oldalakon elbújt még két sün, egy mókus, két pöttyös ruhás kislány, egy papírrepülőző kisfiú, és egy bohóc is! Vajon merre lehetnek?

Guido Wandrey - Egy ​nap a vidámparkban
Egy ​egész nap a vidámparkban remek mulatság. Rengeteg a látni- a felfedeznivaló. Van itt körhinta, lovagvár és kalózhajó! Aki jó megfigyelő, minden oldalon megtalálhatja Csutakot, aki kolbászt szeretne enni. Segíts az ikreknek és a mamájuknak, hogy megtalálják a kis szökevényt!

Robert T. Kiyosaki - Sharon L. Lechter - Gazdag ​papa, szegény papa
Ez ​a könyv - lerombolja a mítoszt, miszerint a magas jövedelem az egyetlen út a gazdagsághoz, - megmutatja, miért nem várhatjuk az iskolarendszertől, hogy megtanítsa a gyerekeket bánni a pénzzel, - elmondja, mit tanítsunk meg gyermekeinknek a pénzről, hogy jobban érvényesüljenek az életben, mint mi.

Robert T. Kiyosaki - Sharon L. Lechter - Biztosíts ​pénzügyi előnyt gyermekeidnek - pénzügyi IQ-juk növelésével!
Miért ​fontos gyermekünk pénzügyi képzése? Az ipari korban a siker receptje így szólt: járj iskolába, szerezz jó jegyeket, aztán keress biztos munkahelyet! Nem kellett aggódni a pénzügyi ismeretek hiánya miatt, mert munkás éveink lejárta után a cégünk és az állam pénzügyileg gondunkat viselte. Ma már más szabályok érvényesek. Az információ korát éljük, és a munkahelyi biztonságnál fontosabb lett az anyagi biztonság. Sajnos iskolarendszerünk még nem alkalmazkodott ehhez, ezért szinte semmi nem tanít a pénzről. Miért érdemes kicsi korban tanítani a gyerekeket a pénzről? A válasz egyszerű: mert a gyerekeket a pénz már egészen kicsi korukban érdekli. Az oktatáspszichológusok szerint a gyerekek 5 és 14 éves kor között sok döntést hoznak az életükrõl, és terveket kovácsolnak a jövõjükrõl. Döntenek a pénzről is. 14 éves kor után már nehezebb a szülőknek új elgondolásokat plántálni gyermekeikbe. Jobb, ha korán tanítjuk őket, amikor szinte isszák magukba a tudást. Ha fiatalon jó pénzügyi szokásokat sajátítanak el, felnõttként képesek lesznek majd anyagi biztonságot teremteni maguk és családjuk számára.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

A_term%c3%a9szet_%c3%a1bc-je
A ​természet ABC-je Ismeretlen szerző
13

Ismeretlen szerző - A ​természet ABC-je
A ​természettel kapcsolatban mindig is rengeteg kérdés merült fel. Miért forog a Föld? Hogyan készítik a méhek a mézet? Melyik a leggyorsabb állat? Becsaphat-e a villám kétszer egymás után ugyanarra a helyre? Ilyen és ezekhez hasonló összesen 1000 kérdésre ad választ a könyv, és ezzel segít a természettel kapcsolatos ismeretei bővítésében, illetve azok alkalmazásában. Ritkaságszámba menő fényképek, színes grafikák és táblázatok teszik egésszé ezt a nélkülözhetetlen kézikönyvet. Mindenre szakértőktől kap magyarázatot: erdészektől, geológusoktól, meteorológusoktól, botanikusoktól, zoológusoktól, ökológusoktól - s mindezt egyetlen kötetben!

Debra Mullins - Három ​éjszaka
A ​kártyaszerencse forgandó - apja elveszti mindenét, s az ifjú, ártatlan Aveline Stoddard is elveszti lányságát. Apja adóssága és élete fejében odaígéri magát három éjszakára Lucien DuFeronnak. Három hosszú éjt kell eltöltenie szenvedéllyel és párját ritkító érzékiséggel e heves, lenyűgözően férfias fiatalember karjai között, akit a társaság csak Luciferként emleget kalandjai miatt. A három éj túlságosan hamar elszáll... s amikor letelik, a jóképű gazembernek nyoma veszik. Árulás juttatja bűnözők kezére Lucient. Öt évvel elrablása után visszatér Londonba - keresi a gaztett felelősét -, s megtalálja álmai asszonyát. Aveline még csábítóbb lett a feledhetetlen három éjszaka óta, melyet egymás karjában töltöttek. Lucien bosszúszomja nem maradhat kielégítetlenül. Ha a nyomok Aveline közeli hozzátartozójához vezetnek, vajon örökre tönkreteheti-e annak az egyetlen asszonynak a szerelmét, aki képes lenne megszabadítani őt?

Lorraine Heath - Szerelemből ​kitűnő
Amikor ​Kelley Spencer visszaköltözik testvérével szülővárosába, kétségbeesetten reméli, hogy meg tudja védeni a tizenhat éves Madisont azoktól a veszélyektől, melyek Dallasban fenyegették. Madison szinte rögtön összetűzésbe kerül a törvénnyel, és kiderült hogy a rendőrkapitány nem más, mint Jack Morgan - a férfi, aki sok-sok évvel korábban csúnyán összetörte Kelley szívét. Kelley soha nem gondolta volna, hogy pont Hopefulban fog találkozni Jackkel... az egyetlen férfival, akit valaha szeretett. Jack Morgan nem rejti véka alá, hogy egyetlen dologra vágyik: vissza akarja kapni Kelley Spencert. Lehet, hogy néhány évvel ezelőtt elhomályosult a szerelmük, de most már semmi nem tudja Jacket megállítani. Kizárólag Kelley sötét titka miatt fordulható visszájára a történet... Ekkor a lány örökre elveszítheti Jacket.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

György Júlia - A ​nehezen nevelhető gyermek
E ​könyv első és fő célja, hogy a gyerekkori -elme-egészségvédelem alapismereteiről informálja a pedagógust, egyrészt pedagógiai munkája közben felmerülő nehézségeknél segítse, másrészt a gyerekvédelem aktív segítőtársává tegye. Segíthet, ha idejekorán felismeri a gyerek egészséges fejlődését fenyegető veszélyeket, s tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy a veszélyeket elhárítsa. A kötet ismerteti a gyerek egészséges fejlődését gátló fiziológiai tényezőket, a környezet részéről fenyegető veszélyeket, majd azokat az ártalmakat, amelyek a gyereket a helytelen nevelés következtében érhetik.

Jesper Juul - A ​működő család
Minden ​család számára a leglényegesebb kérdés: hogyan alakítsuk át szeretetteljes érzéseinket szeretetteljes viselkedéssé? Az ugyanis, hogy szeretjük egymást, még távolról sem jelenti, hogy jól ki is jövünk egymással. Jesper Juul dán családterapeuta e könyvével abban kíván segíteni, hogy a fenti kérdésre megtaláljuk saját, legegyénibb válaszainkat. Kiindulópontja igen egyszerű: az egyértelmű szülői viselkedés élhető és kezelhető családi viszonyokat teremt. Bár nincs tökéletes szülő, ahogyan tökéletes gyerek sincs, ha szülőként világossá tesszük korlátainkat és motivációinkat, gyerekeink öntudatos felnőttekké válhatnak. Juul úgy véli, hogy a legfontosabb az egyenlő méltóság elvének tiszteletben tartása: mindenkinek óvnia kell gyereke, társa és a saját méltóságát. Az általa elemzett kérdések – dac, kötelesség, határok, agresszió, táplálkozási rendellenességek – olyan problémák, amelyek elől a szülők ki sem tudnának térni. Szemléletének birtokában azonban felmentést adhatnak maguknak számos teljesen értelmetlen és idejétmúlt, gyerekneveléssel kapcsolatos felfogás érvényesítése alól.


Saját könyvtárban

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók