Ajax-loader

V. L.

Rate_positive 126 Rate_neutral 5 Rate_negative 0

3057 napja velünk van 197 napja láttuk utoljára 197 napja hibernálva van

Suli_300 Badge-supermom Buek_2013_300 Rukkola_plecsni_xmas_300x300 Badge-orjongo Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-onkentes Badge-hardrukkcafe_100 Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (1776)

Bokor Attila - Radácsi László - Aranykalitkában
Fiatal ​vállalatvezetők a rendszerváltás utáni Magyarországon: jókor voltak jó helyen? Miként látják életútjukat, mit jelent nekik a siker, mit kellett feláldozniuk érte, hogyan látják saját jövőjüket és a körülöttük lévő világgal kapcsolatos felelősségeiket? A kötet szerzői – maguk is e generáció tagjai – ötven 30 és 36 év közötti sikeres vállalati felsővezetővel készítettek mélyinterjút. Tapasztalataikat olvasmányos, gondolatébresztő módon tárják elénk. Az aranykalitkát lehet szeretni és nem szeretni. Ez mindenkinek a saját érzése, döntése. Csak nem árt tisztában lenni vele, hogy mennyire arany és mennyire kalitka. És hogy ezt akarjuk-e? Az ezen való elmélkedéshez nyújt érdekes olvasmányt a fiatal szerzőpáros könyve azoknak a vállalatvezetőknek, akik benne vannak, társbérlőiknek (család, barátok), akik "befelé készülnek" és azon keveseknek is, akik talán "kirepültek" belőle. A könyv egyedülálló Magyarországon a tekintetben, hogy nemcsak szubjektív érzések, saját tapasztalatok és baráti csevegések szolgálnak alapul a leírtaknak, megállapításoknak, hanem a menedzserkönyvek körében ritkán alkalmazott tudományos igényességgel közelítve, saját kutatásukra alapozva járják körbe a témát. Mielőtt a felgyorsult életet élő, állandó időhiányban szenvedők megijednének a kutatás szó komolyságától, a könyv vastagságától és félretennék azt, közlöm a jó hírt: emészthető, olvasmányos irodalmat tartanak a kezükben. A könyv végére kicsit teljesebb lesz a kép és eldöntheti az olvasó, hogy akarja-e a kalitkát.

Will Ellsworth-Jones - Banksy
Kerüli ​a rivaldafényt. Titkolja a nevét. Sohasem fedi fel az arcát. Csak emailen ad interjút. Banksy mégis napjaink egyik legismertebb művésze. Jelentéktelen bristoli graffitisként kezdte pályafutását, de napjainkban már rekordösszegekért kelnek el művei az aukciósházakban, és onnan egyenesen a hírességek otthonaiba kerülnek. Egy új Banksy megjelenése hírértékkel bír, a rajongók órákig állnak sorba, hogy megnézhessék a legújabb kiállítását, a Kijárat az ajándékbolton át című dokumentumfilmjét pedig Oscar-díjra jelölték. Ki is ő valójában, és hogyan lett a különc kívülállóból márkanév? Will Ellsworth-Jones ebben az első és kimerítő – valamint tökéletesen félhivatalos és cseppet sem jóváhagyott – beszámolóban Banksy életéről és világáról ír. Képet alkot arról a titokzatos alakról, akit vandalizmussal vádolnak, törvényenkívüliként ünnepelnek, és aki kulturális jelenséggé vált.

Leander Kahney - Jony ​Ive
Másnak ​lenni nagyon könnyű, de jobbnak lenni nagyon nehéz. Jony Ive Steve Jobs 1997-ben tért vissza az Apple élére, hogy megmentse a céget, amelyet ő alapított. Egyik este találkozott egy brit tervezővel, aki több száz rajzzal és prototípussal körülvéve még késő éjjel is a cég központjában szorgoskodott. És akkor Jobs rájött, hogy megtalálta azt a tehetséges embert, aki visszafordíthatja a céget a lejtőn. Ez a fiatal tervező Jony Ive volt. Jony és Jobs együttműködéséből kultikus műszaki eszközök születtek. Az iMac, az iPod, az iPad és az iPhone azon túl, hogy a világ egyik legértékesebb vállalatává tették az Apple-t, egész iparágakat újítottak meg, hűséges rajongókat toboroztak a cégnek, és egy nemzetközileg is sikeres és elismert márkát teremtettek meg. Mindeközben Jony Ive a világ vezető, technológiai innovátorává vált, számtalan dizájndíjat nyert, és kiérdemelte, hogy 2013-ban felkerüljön a Time magazin 100-as listájára, sőt még lovaggá is ütötték. De e diadalmas pályafutás ellenére vajmi keveset tudni erről a szemérmes és halk szavú varázslóról, akit Jobs szellemi társának tartott. Ebből a könyvből megismerjük az Apple innovációk valódi vezetőjének igaz történetét.

Tom Bower - Bernie ​Ecclestone titkos élete
A ​könyv felfedi az igazságot a ma 82 éves, munkamániás „Supremo” sokat vitatott üzleteiről és házasságairól, hóbortjairól és kedvteléseiről, az általa megélt katasztrófákról és dicsőségekről, miközben megmutatja, hogyan vált a hírhedt londoni Warren Street egyik használtautó-kereskedőjéből olyan befolyásos személyiséggé, akinek kegyeire politikusok, uralkodók, sztárok és egyéb világnagyságok is áhítoznak.

Walter Isaacson - Steve ​Jobs életrajza
iPod. ​iPhone. iPad. iTunes. Mac. És egy név mindezek mögött: Steve Jobs. Az Apple-vezér és Pixar társalapító első hivatalos életrajza egy nem mindennapi ember életébe enged betekintést. A könyv írója az elmúlt két év során több, mint negyven alkalommal beszélgetett Steve Jobsszal. Ezek a beszélgetések szolgáltak a könyv gerincéül, amit tovább színesített vagy éppen árnyalt a több, mint 100 – családtagokkal, barátokkal, ellenségekkel, versenytársakkal és kollégákkal készített – interjú. Ezekből bontakozik ki Steve Jobs eseményekben gazdag élete. Egy olyan emberé, akinek páratlan kreativitása, tökéletesség iránti szenvedélye és fékezhetetlen lelkesedése 6 ágazatot forradalmasított: személyi számítógép, animációs film, zene, telefon, táblaszámítógép és a digitális könyvkiadás. Egy olyan világban, amelyben a társadalmak a digitális kor gazdaságát építik, Jobs a legnagyobb példakép. Felismerte, hogy a XXI. században az értékteremtés igazán hatékony módja a kreativitás és a technológia összekapcsolása, s ezért olyan vállalatot hozott létre, amelyben a határtalan képzelet egyedülálló mérnöki teljesítménnyel párosul. Jobs közreműködött a könyv készítésében, de teljesen szabad kezet adott az írónak, sőt arról a jogáról is lemondott, hogy a kéziratot nyomdába kerülés előtt átolvassa. Kifejezésre juttatta, hogy vele és az életével kapcsolatban nincs tabutéma, sőt ösztönözte az embereket, hogy őszintén nyilatkozzanak róla: „Sok dolgot követtem el, amire nem vagyok büszke. Mint például, hogy teherbe ejtettem a barátnőmet 23 évesen, és ezt nem is kezeltem a legszebben.” – mondta. „De nincs semmi olyan sötét titkom, ami ne kerülhetne felszínre.” Jobs nyíltan – sőt néha már brutális őszinteséggel – beszél munkatársairól és versenytársairól. A barátai, ellenségei és kollégái pedig kendőzetlenül nyilatkoznak szenvedélyeiről, félelmeiről, megalkuvást nem tűrő tökéletesség utáni vágyáról, gonoszságairól és a mindent ellenőrizni akaró megszállottságáról – azaz mindazokról a dolgokról, amiknek eredményeképpen a nevéhez fűződő korszakalkotó dolgok megszülethettek. Jobs a vele kapcsolatba kerülőket könnyen az őrületbe tudta kergetni. De személyisége annyira elválaszthatatlan a nevéhez fűződő újításoktól, ahogy az Apple számítógépe az operációs rendszerétől. Így Steve Jobs élettörténete egyszerre példaértékű és tanulságos, tele leckékkel innovációról, jellemről, vezetésről és értékekről. Walter Isaacson az Aspen Intézet vezérigazgatója, aki korábban a Time főszerkesztője és a CNN elnöke volt. Olyan sikerkönyvek írója, mint az Kissinger életrajz és az Einstein: egy zseni élete és világa.

Elizabeth Lunday - Híres ​zeneszerzők titkos élete
Igaz ​történetek gyilkosságokról, zendülésekről, szívügyekről és nagyszerű zeneművekről. A megrögzött szoknyavadász Rossini, a börtöntöltelék Bach, az állítólagos nőimitátor Wagner és más zeneszerzők megdöbbentő történetein keresztül feltárul előttünk a komolyzene kiválóságainak rejtett, fülledt és fordulatos élete. Haydnt fej nélkül temették el, Puccini kilopta a sípokat a templomi orgonából, majd eladta fémhulladékként, hogy legyen pénze cigarettára, Sztravinszkij pedig a világ egyetlen elefántbalett-zeneszerzője. Zenetörténeti leckék, amelyek örökre emlékezetesek maradnak!

Dick Lehr - Gerard O'Neill - Fekete ​mise
James ​„Whitey” Bulger nemcsak pszichopata maffiafőnök volt, hanem az FBI-besúgója és egy befolyásos politikus öccse. Pályáját uzsorásként és bukmékerként kezdte, tíz évig az Alcatrazban is raboskodott, ám az 1970-es évek közepén a La Cosa Nostra megpróbálta kiszorítani a bandáját a városból. John Connolly, az FBI feltörekvő tisztje ördögi alkut ajánl a kisstílű gengszternek: védelemért cserébe szolgáltasson információt a bostoni olasz maffiáról. Az igaz történeten alapuló könyv e szövetség krónikája – Whitey a bostoni ír maffia könyörtelen vezetőjévé válik és átveszi az uralmat a város felett. Whitey Bulger volt az FBI második legkeresettebb bűnözője Oszáma bin Láden után. Tizenhat éven keresztül sikeresen elkerülte a letartóztatást, végül 2011-ben fogták el. 2013 óta életfogytiglani büntetését tölti zsarolás, pénzmosás, uzsora és 11 rendbeli gyilkosság miatt. A két egykori újságíró, a Dick Lehr és Gerard O'Neill szerzőpáros a kezdetektől fogva tudósított az ügyről. A könyvből 2015-ben film készült Johnny Depp főszereplésével.

Phil Knight - A ​Nike-sztori
A ​friss diplomás, útkereső Phil Knight az apjától kölcsönzött 50 dollárból indította el cégét. Jó minőségű, olcsó futócipőket importált Japánból, amelyeket az autója csomagtartójából árusított. Az első évben, 1963-ban 8000 dolláros forgalmat termelt - napjainkban a Nike éves bevétele több mint 30 milliárd dollár, és az egyik leginnovatívabb és legértékesebb márkává vált, amelynek újításait világszerte próbálják másolni. A startupok korában a cég a minőség szinonimája lett, az ikonikus "pipa" pedig mára a teljesítmény, a dinamizmus és a lehetőség szimbóluma, amelyet bárhol felismernek. Phil Knight, az "ember a pipa mögött", mindig is rejtély volt. Meglepő, szerény, őszinte és szellemes önéletrajzában felfedi teljes történetét. Mesél a számos kudarcról, a kegyetlen versenytársakról, a rengeteg kétkedőről és az ellenséges bankárokról, majd a szenzációs győzelmekről és sikerekről is. Sorra veszi azokat a munkatársakat, akik a Nike szívét-lelkét formálták: köztük az alapítótárs futóedző, a lobbanékony és karizmatikus Bill Bowerman, valamint a cég első alkalmazottai, egy rakás különc és tudós, akik a Nike elhivatott csapatává kovácsolódtak. Knight és társai merész jövőképükkel és szilárd meggyőződésükkel, hogy a sport ereje jobbá teszi az embert, egy olyan márkát és kultúrát hoztak létre, amely megváltoztatta mindennapjainkat és a mozgáshoz való viszonyunkat. Kölyökkorom óta ismerem Phil Knightot, de igazából e néha megdöbbentő, néha megható, őszinte könyvéből ismertem meg csak igazán. És ugyanígy a Nike-ról se tudtam semmit. Büszkeséggel viseltem a termékeit, és fel se fogtam az innováció, az életbenmaradás és a győzelem figyelemre méltó történetét, amely minden egyes pipa mögött áll. Hiteles, vicces - a leginkább várt önéletrajz azoknak az embereknek, akik érdeklődnek a sport és a kivételes teljesítmények iránt. Andre Agassi, teniszező Megindító, ugyanakkor végtelenül szórakoztató kalandos utazás, amelynek során tanulhatunk az innovációról és kreativitásról. Phil Knight története nemcsak a legendás pipa történetét meséli el, hanem azt is, hogyan könyörgött kölcsönért a vonakodó bankoknak, miként verbuválta össze furcsa, de zseniális, lázadó kollégáit, és hogyan tudtak együttműködni, hogy egy kivételes és paradigmaváltó vállalatot és márkát építsenek. A könyv inspiráció mindazoknak, akik egy rendhagyó álmot követnek. Michael Spence, Nobel-díjas közgazdász A világ egyik legbefolyásosabb üzletembere, Phil Knight, a Nike alapítója. 1964-től 2004-ig a vállalat vezérigazgatója, napjainkban pedig az igazgatótanács elnöke. Oregon államban él a feleségével, Pennyvel.

L. Stipkovits Erika - Ölelni ​és ölre menni
Miért ​érzem úgy, hogy nem vagyok elég jó? Miért reagálok sokszor úgy, ahogyan nem is akarok? Mit tegyek, hogy a gyerekeim jobb testvérek legyenek? Talán nem gondolnánk, de családi, munkahelyi konfliktusaink egyik oka testvérkapcsolataink minősége, a szüleink sokszor tudattalan kivételezése, eltérő bánásmódjuk, a születési sorban elfoglalt helyünk, vagy éppen testvéreink hiánya lehet. A testvérek az egyik legfőbb tényezőt jelentik énképünk kialakulásában és abban, hogy miként bánunk a körülöttünk élőkkel. Velük tanuljuk meg az együttműködést, az egészséges versenyt, de a tökéletlen testvérkapcsolatok okozhatnak túlzott rivalizálást, féltékenységet vagy sok más tünetet is. A hiánypótló kötetben a szerző terápiás esetei és a legújabb kutatási eredmények alapján mutatja be az egyik legmeghatározóbb kapcsolatunk dinamikáját. Ismerteti a testvérviszonyok eltérő hatásait a gyermekeinkre, a felnőttkori életünkre, a párkapcsolatunkra, hasznos tesztjei és gyakorlatai segítségével pedig nem csupán gyermekeinket, hanem saját magunkat és testvéreinket is jobban megismerhetjük, megérthetjük, így szülőként, testvérként vagy egykeként is harmonikusabbá válhatnak kapcsolataink.

Amy Morin - 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek
Mindenki tudja, hogy testi erőre rendszeres mozgással és súlyzós edzéssel tehetünk szert. De hogyan erősíthetjük magunkat mentálisan, ha kihívásokkal nézünk szembe vagy valamilyen csapás ér minket? Amy Morin pszichoterapeuta a tanácsadással töltött évek és személyes veszteségei révén megértette, hogy gyakran a legyőzhetetlennek tűnő szokások tartanak vissza bennünket a sikertől és a boldogságtól. Ebben a magával ragadó könyvben bemutatja, mi az a 13 dolog, amit a mentálisan erős emberek elkerülnek. Tanácsai, gyakorlatai segítségével nemcsak mentális izmainkat edzhetjük, hanem életminőségünket is jelentősen javíthatjuk.

Ruby Wax - Mindfulness-kalauz
Száz ​éve még senki sem halt bele a stresszbe – ezt a fogalmat mi találtuk ki, és hagytuk, hogy mára a stressz irányítsa az életünket. Az evolúció lehetővé teszi, hogy tizenöt centis tűsarkon egyensúlyozzunk, de érzelmileg még mindig a vízi életformák szintjén tengődünk. Ruby Wax szerint ezekre a modern problémákra a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét a megoldás, ami nem azt jelenti, hogy egyenes derékkal, törökülésben ülünk egy dombon, és mantrát dúdolunk. A tudatos jelenlét olyasmi, ami mindenkinek hasznára válhat: megtanuljuk észlelni a gondolatainkat és érzéseinket, hogy valóban megélhessük az életet. A szerző humorista, a tudatos jelenlét alapú kognitív terápia szakértője, a legújabb tudományos eredményekből kiindulva fesztelen, közérthető stílusban mutatja be, miért és hogyan változtassunk az életünkön. Kapcsolatunk javításához, gyerekeink neveléséhez adott tanácsain túl hathetes tudatos jelenlét programját is megismerhetjük.

Feldmár András - Félelem, ​düh, agresszió és szex
Óriási ​csoda, amikor nem bántjuk egymást. A szeretet legegyszerűbb definíciója az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak. Csoda, hogy ezt meg lehet ígérni. Te, én, mi elhatározhatjuk, hogy nem fogjuk bántani egymást, vagy nem fogunk bántani valakit. "Amitől félek, az már megtörtént. Valami az adott helyzetben emlékeztet arra, ami már megtörtént, és emlékszem, hogy rossz volt nekem. Tehát ha bármi van itt, ami emlékeztet engem arra, ami rossz volt, akkor elkezdek félni."


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (81)

Bokor Pál - A ​siker helye Hollywood
Egy ​meghökkentően izgalmas és tanulságos könyv a bulvársajtó felszíne mögött alig látható amerikai filmbirodalomról. A siker neve Oscar szerzőjétől. A ricsei születésű Adolph Zukortól és a tolcsvai William Foxtól a modern amerikai sikergyárosokig és Rupert Murdochig terjed a nagy stúdiók regényes története. Ki kicsoda a filmfővárosban, melynek a sztárok csak az arcát adják, nem a lelkét, de még az agyát sem. Mi a stúdiófőnökök, producerek, az ügynökök és a sajtósok helye és szerepe a hierarchiában? A szerző sosem elégszik meg a tudnivalók gondos összefoglalásával. Megnyerő őszinteséggel és minden politikai elfogultságtól mentesen ír olyan izgalmas dolgokról is, hogy németek vagy magyarok alapították a filmbirodalmat, hogy mi az igazság a hollywoodi producerek kicsapongó életmódjáról és alacsony intellektusáról, igaz-e, hogy Hollywoodot európai zsidó bevándorlók alapították és igazgatják napjainkban is? És közben a fantasztikus sikertörténetek: a két magyar származású stúdióalapító hullámvasút-élete, Lew Wassermann, aki a Hollywood királya nevet is kiérdemelte, Michael Ovitz, az ember, akinél Tom Cruise és annyi más világsztár kilincselt, Robert Evans és Don Simpson, az amerikai filmgyártás dúvadjai, és a többiek - kiváló elmék és féktelen szenvedélyek a világsikerek hátterében.

Karel Čapek - Harc ​a szalamandrákkal
Ez ​a látszatra tudományos-utópisztikus regény csupán a háború előtti utolsó három esztendőben nyolc kiadást ért meg - és nem véletlenül! Fantasztikumba ívelő, váratlan, sziporkázóan ötletes és szellemes fordulatainak alapja az a fikció, hogy a csendes-óceáni szigetvilágban felfedeznek, majd üzleti érdekből hihetetlenül elszaporítanak egy különös, ismeretlen állatfajt, egy tengeri óriásgyíkot, a szalamandrát, amely bizonyos mértékig emberi tevékenységre képes: kezét és szerszámokat használni, beszélni, műszaki ismereteket elsajátítani. De a figyelmes olvasó előtt nem kétséges, hogy a regény valójában politikai-társadalmi szatíra, méghozzá a legkülönbek egyike: a mindenkori zsarnokság ellen akarja mozgósítani a fenyegetett emberiséget. Čapek mintegy felkiáltójelet tesz az emberiséghez intézett figyelmeztetése végére: "ez történik veletek, ha idejében nem tértek észhez!" A szerző olyan művet alkotott, amely minden fordulata, izgalmas és mulatságos megoldása ellenére - vérbeli szépirodalom.

Felicity Huffman - Patricia Wolff - A ​jó pasi kézikönyve
Örömmel ​nyújtjuk át nektek, férfiak, A jó pasi kézikönyvét. Akár jófiúk vagytok, akár rosszfiúk, szinglik vagy kapcsolatban élők, nélkülözhetetlennek fogjátok találni a csajotok vagy a leendő csajotok megértéséhez. Olyan ötletek, információk és válogatott túlélési trükkök gyűjteményét kapjátok kézbe, amely bizonyára hasznotokra lesz. Gondoljatok rá úgy, mint a szerelem útikönyvére, a kapcsolat atlaszára.

Dr. Paul Hauck - Mitől ​jó a házasság?
Ne ​a másikat vádold, ha boldogtalan vagy! – tanácsolja könyv­­ében a szerző. Érdemes megfogadni, s amennyire a mi viszonyaink közt lehetséges, alkalmazni. Nem csupán a házasságunk, a kapcsolataink válhatnak harmonikusabbá, hanem mi magunk is, ha – jobb későn, mint soha! – önmagunkat vizsgáljuk meg és alakítjuk át, hogy alkalmasak legyünk a boldogságra. (www.parkkiado.hu)

Kertész Imre - Sorstalanság
"Fokozatosan ​egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan." (Spiró György)

Img_0028
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Irodalmi ​szöveggyűjtemény 11.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Stefan Niemayer - Horogkeresztes ​hamisítók
A ​náci korszaknak volt egy olyan sajátos "mellékterméke" is, amellyel a komoly történészek sohasem foglalkoztak. Pedig ezek az események is befolyásolták a világ sorsának alakulását a maguk idejében. A náci vezérek már elég korán belátták, hogy hatalmukat csak kegyetlen háborúkkal tudják kiterjeszteni az abból nem kérő más nemzetek, államok területére. És ha azok a háborúk már folyamatban vannak, akkor ott minden eszköz meg van engedve. Ezért hoztak létre az egyik titkosrendőrségük keretében egy különleges hamisító részleget, amely minden nyelven képes volt előállítani bármilyen igazolványt, okiratot, útlevelet, bizonyítványt, de akár neves emberek kézzel írott leveleit is - és az így gyártott "hivatalos" és "valódi" iratokkal, levelekkel sikerült valósággal lefejezniök az egyik várható nagy ellenséges állam katonai vezérkarát - anélkül, hogy nkik egyetlen lövést le kellett volna adniok. Még később ugyanezek a hamisítók nem papírokat, hanem... akciót, eseménít hamisítottak! Háborús okot gyártottak egy hamis kommandós támadással saját erőiek ellen, hogy aztán Hitlernek legyen mire hivatkoznia, amikor kirobbantotta a második világháborút. A legérdekesebb azonban az a sok éven át tartó akció, amelynek során a hitleri gépezetet olajozó idegen valuták nagybani gyártására rendezkedtek be ugyanezek az emberek. A történelemben annak előtte még nem fordult elő, hogy az államvezetés a maga teljes hatalmi és technikai apparátusával állt volna egy hamisító csoport, egy valóságos "pénzgyár" mellé, amely végül is hatalmas károkat okozott az ellenségnek...

Kurt Rieder - A ​III. Birodalom felemelkedése
A ​Harmadik Birodalom krónikája az emberiség történelmének legsötétebb és leginkább megrázó, egyszersmind nyomasztó, máig érvényes tanulságokkal terhes története. Adolf Hitler, a karizmatikus diktátor politikai pályája minden szempontból egyedi és példa nélkül álló. Annak ellenére, hogy a húszas években még semmiféle erőforrással vagy támogatással nem rendelkezett, páratlan következetességgel és kitartással váltotta valóra beteges elképzeléseit és a Nemzetiszocialista Munkáspártot egyetlen évtized leforgása alatt egy jelentéktelen, perifériális politikai csoportosulásból Németország vezető, majd egyetlen pártjává tette. Adolf Hitler vezetésével a nácik létrehozták a totalitárius államot, amely lépésről-lépésre terjesztette ki hatalmát: befolyása alá hajtotta a hadsereget és az igazságszolgáltatást, az oktatásügyet és az ifjúsági mozgalmakat, majd felszámolta az emberi magánszférát - így az élet valamennyi területét kontrollálta. A „Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása" két részben tárgyalja a náci Németország történetét. Az első rész főleg az 1933. és 1938. közötti időszakot veszi górcső alá, a kétségek nélküli növekedés éveit, amelyek során Adolf Hitler szinte bárminemű külpolitikai befolyástól függetlenül építette fel az általa megálmodott pokoli birodalmat. Ebben az időszakban az európai nagyhatalmak - bár számos esetben kerültek összetűzésbe a náci vezetéssel - legitim partnerként ismerték el az Adolf Hitler által vezetett Németországot és felettébb meglepő módon roppant toleráns viselkedést tanúsítottak a Harmadik Birodalom irányába. Németország vezetése pedig - annak ellenére, hogy a kodifikált jog és egyéb módszerek által számtalan esetben tiporta porba az egyetemes emberi értékeket - szabadon gyakorolhatta a náci elveket és képes volt rá, hogy a német társadalom egészét a hitleri elképzelések által megszabott kényszerzubbonyba erőltesse. Németország nácifikálásának folyamata aljasán rafinált, ám roppant hatékony politikai és félkatonai eszközökkel, a kívülállók számára törvényesnek látszó úton zajlott le.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (83)

Vörös Csaba - A ​sportriporter is ember
Vörös ​Csabának, az Eurosport kommentátorának első könyve, melyben huszonegy magyar sportriporterrel olvashatnak mélyinterjút az érdeklődők. A könyv elolvasásával nemcsak őket ismerhetik meg, hanem a mai és a múlt magyar sajtóját; ebbe beleértendő az írott és az elektronikus (rádió, tv) sajtó is. „Nehéz helyzetben vagyok. Örülök is, meg nem is. Előszót írni megtiszteltetés, főleg egy olyan könyvbe, melyben azok az emberek szerepelnek, akikre kivétel nélkül felnézek.” (Nacsa Olivér) A kötetben szereplő személyek: Böröczky József, Csisztu Zsuzsa, Dávid Sándor, Faragó Richard, Fülöp László, Hajdú B. István, Kaplár F. József, Knézy Jenő Komlósi Gábor, Kovács Géza László, Máté Pál, Méhes Gábor, Notovny Zoltán, Ifjabb Perutek János, Sipos János, Szabó Gábor, Szántó Dávid, Szepesi György, Várhegyi Ferenc, Vitray Tamás „Menet közben is változott a szereplők névsora, van, aki bekerült, van, aki kikerült. Ennek a könyvnek is végesek a határai. Ezúton is szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akik végül nem kaptak helyet benne!” (Vörös Csaba) Csisztu Zsuzsa: - Ha megkérdeznék, hogy barátkoznék-e vele, akkor bizonyára szívesen. Hajdú B. István: - Hajdú István vagyok, de ha kell legyek Hajdú B.! Knézy Jenő: - Szerencsés ember vagyok. Notovny Zoltán: - Köszönöm szépen, megvagyok. Szántó Dávid: - Abban valóban egyedi lettem, hogy ilyen füleim, és mosolygásom van. Szepesi György: - Nyolcvanöt évesen negyvenötnek érzem magam. Vitray Tamás: - Átkozottul szerencsés pasas. Gyulai István, Knézy Jenő, és Molnár Dániel emlékére.

Brian Haines - Bevezetés ​a kvantitatív közgazdaságtanba
Ez ​a könyv a " Polytechnic of Central London" főiskola közgazdasági szakos hallgatói számára készült, segégeszközül ahhoz, hogy bevezesse a hallgatókat az ökonometria témájába. Az "ökonometria" szó azért nem szerepel a címben, mert a könyv tárgyköre olyan tág, hogy nemcsak az ökonometria bevezető témaköreit tartalmazza, hanem az alkalmazott közgazdaságtan általános részeire is kiterjed.

Amerikai Névtelen - A ​piszkos kampány
Négyen ​pályáznak az Egyesült Államok elnöki címére, köztük Jack Stanton, egy kis déli állam demokrata párti kormányzója, aki Henry Burtont szemeli ki kampányfőnöknek. A kitűnően képzett, profi és makulátlanul tiszta életű fiatalember, egy tekintélyes néger polgárjogi harcos unokája, Őszintén hisz Stanton alkalmasságában, nagyra értékeli karizmatikus személyiségét, szociális érzékenységét, a faji kérdésekről alkotott véleményét. Az ellenfelek azonban korántsem ilyen jóhiszeműek, s természetesen minden igyekezetükkel azon munkálkodnak, hogy foltot találjanak a jelölt múltján. Buzgólkodásuk nem is marad eredménytelen, hiszen - amint a regény egyik szereplője idézi cukornádarató öreganyja bölcsességét: - "Minden szentnek van múltja, és minden bűnösnek van jövője." A választási kampány színeváltozásaitól, kíméletlen harcaitól, kegyetlen mocskolódásaitól megcsömörlött Henry Burton csaknem kiszáll a ringből, hogy legyen elnök az, aki túléli az embertelen küzdelmet. A talányos névtelenséget választó szerző rendkívül érdekesen, fordulatosan, kalandos izgalommal és feszültséggel tárja olvasói elé a gátlástalan politikai és választási harcot, amelynek résztvevői között ráismerhetnénk az amerikai közélet létező figuráira, akár a mindenkori elnökre és feleségére, lerántja a leplet a kampánycsinálók mocskos trükkjeiről, a felbérelhető sajtó acsarkodásáról, a szemenszedett hazugsággá ferdített valóságról. Tiszta Amerika, mondhatnánk, holott ma már mi is tapasztalunk hasonlót a saját bőrünkön.

Pruzsinszky Sándor - Természetjog ​és politika a XVIII. századi Magyarországon
Ez ​a tanulmány - amely részben az idáig elveszettnek hitt szövegekre is támaszkodik - a modern Magyarország szellemi megszületéséhez kíván néhány fontos adalékot nyújtani. Az olvasó elé tárja annak a gondolati-politikai útnak fő vonulatait, amelyen egy maroknyi magyar értelmiségi - Batthyány Alajos, Koppi Károly, Berzeviczy Gergely, Nagyváthy János, Abaffy Ferenc, Belnay György, Bessenyei György, Hajnóczy József, Őz Pál, Martinovics Ignác, a röpiratok névtelen szerzői és mások - a XVIII. század utolsó negyedében elindultak , hogy - Kazinczy szavával - ˝kicsikarják a superstitio \(vagyis a feudális babona) kezéből a véres tőrt és irtóztató képéről lekaparják az álorczát˝. Vagyis, hogy egyszer s mindenkorra megszüntessék az elnyomást, kirekesztettséget, szegénységet e hazából, és létrehozzák a közjón alapuló szabad polgári társadalmat.

Kulcsár Kálmán - Kanadai ​napló
Egy ​társadalomtudós nagykövet feljegyzései nyomán bepillanthatunk a diplomácia hétköznapjaiba és ünnepélyes alkalmaiba, Kanada és Magyarország diplomáciai kapcsolataiba. Mindezek mögött természetesen mindig és mindenütt felsejlik a hazai belpolitika.

Robert Merle - A ​sziget
A ​kitűnő, Goncourt-díjas francia írót ismeri és szereti a magyar olvasó. Regényei (Mesterségem a halál, Két nap az élet, Moncada, Állati elmék, Üvegfal mögött, Malevil és a Védett férfiak) nagy sikert arattak nálunk. Ez a műve, amely most ötödik kiadásban jelenik meg; az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt. Az író ezúttal a távolabbi történelmi múltba nyúl vissza, s a regény megírásához egy XVIII. századi izgalmas epizód, a Bounty nevű angol hajón lezajlott véres lázadás adta az ihletet. Merle azonban a históriai tényt csak ürügyül használta fel, egyébként nagyszerű képzeletére hagyatkozott, és a cselekményt kedvére alakította. A messzi óceániai szigeten lezajló történet feszültsége egy pillanatra sem lankad, az olvasó, a szó szoros értelmében, nem tudja letenni a könyvet: olyan epikai sodrása van, mint a legjobb Dumas vagy Jókai-műveknek. Az ifjú vagy a felnőtt, a kezdő vagy az ínyenc olvasót mindvégig leköti az önkéntes angol hajótöröttek és a nyíltszívű, de önérzetes tahitiak küzdelme, és elbűvöli a déltengeri szigeten lejátszódó történet, az író remek jellemábrázoló ereje, a tragikus jeleneteket is fűszerező humora. A könyv mégsem pusztán színes, izgalmas kalandregény: megrázza, felkavarja az olvasót. A sziget nagyigényű alkotás; rávilágít a faji előítéletek veszedelmes következményeire, s felveti a háború és béke, a szabadság és a rabság, az egyéni és a társadalmi boldogság nagy kérdéseit.

Erich Maria Remarque - A ​Diadalív árnyékában
A ​regény cselekménye 1938-1939-ben játszódik, a második világháború baljósan ellentmondásos légkörében. Az emigránsok áradata Párizs felé indul. Ravic doktor német koncentrációs táborból szökött át. A menekülő orvos sorsában, viszontagságaiban találkozhat az olvasó a fény és árnyék, szerelem és prostitúció, becsület és aljasság, igaz emberség és ocsmány besúgás minden válfajával. Remarque regénye jó értelemben vett bestseller, a könyvét cselekményesség, életszerű párbeszédek jellemzik, túlfűtött erotikája és itt-ott hatásvadászó izgalomkeresése ellenére ezt azzal éri el, hogy minden sorából kiérzik a kisemberek iránti őszinte rokonszenv s az elnyomók elleni gyűlölet. Remarque legjobb regényeit következetes antimilitarista és antifasiszta állásfoglalás, cselekményesség, életszerű párbeszédek és figurák jellemzik, későbbi művei (Az égnek nincsenek kegyeltjei; Lisszaboni éj; Árnyékok a paradicsomban stb.) azonban nem haladják meg a szórakoztató irodalom színvonalát.

Kertész Imre - Sorstalanság
"Fokozatosan ​egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan." (Spiró György)


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

összes (12)

Anthony Burgess - Beteg ​a doktor
A ​doktor, aki beteg, bizonyos Edwin Spindrift, a Távol-Keletről Londonba visszatérő nyelvészprofesszor. Most éppen agyműtétre vár, egy idő után azonban kiszökik a kórházból, mert tetten akarja érni alkoholizáló (és félrelépegető) feleségét. Dr. Spindrift "kölcsön" öltönyben, kórházi papucsban, és egyetlen fillér nélkül, mindenféle - fehér és színes - tolvaj, szélhámos és egyéb kétes elem közé keveredik a zegernyés londoni éjszakában, sorra feladja normáit, maga is lop, csal, hazudik és szélhámoskodik. Mulatságos kalandjai során nyelvészeti előadást tart egy illegális italmérés közönségének egy rendőrségi razzia során, aztán megnyer egy televíziós vetélkedőt, ahol a "legszebb kopasz fej" kategóriájában versengenek a résztvevők (hősünket ugyanis az agyműtét előtt kopaszra nyírták). Végül visszakeveredik a kórházba, ahol - ki is derül de meg nem is hogy dr. Spindrift voltaképpen álmodta az egészet, és közben megoperálták. Ez azonban nem gátolja abban, hogy újra megszökjék, és új kalandokra induljon a londoni éjszakában....

P. G. Wodehouse - Rengeteg ​pénz
Mit ​tegyen egy londoni fiatalember, ha nincs pénze? Mit tegyen két londoni fiatalember, ha nincs pénze? Mit tegyen két londoni fiatalember, ha nincs pénze, és szerelmes? Mit tegyen két londoni fiatalember, ha nincs pénze, szerelmes, és történetesen a más menyasszonyába szerelmes? Mit tegyen két londoni fiatalember, ha nincs pénze, szerelmes, történetesen a más menyasszonyába szerelmes, és a Gondviselés kifürkésztehetetlen akaratából a világ legremekebb tőzsdetippje kerül a birtokába? Mit tegyen két londoni fiatalmeber, ha nincs pénze, szerelmes, a más menyasszonyába szerelmes, a világ legremekebb tőzsdetippje kerül a birtokába, körülményei azonban megakadályozzák a tipp felhasználásában?... P. G. Wodehouse ezúttal nem az angol arisztokrácia vidéki birtokain, hanem a londoni pénzvilágban és környékén bukdácsoltatja végig hőseit kacagtatónál kacagtatóbb kalandokon, a tőle megszokott kiapadhatatlan humorral. Szerb Antal immár klasszikus fordítása ma is élvezetes olvasmányt kínál mindazoknak, akik már ismerik és szeretik az angol humornak ezt a modern klasszikusát - és azoknak is, akik ezúttal ismerik meg P. G. Wodehouse (1881-1975) nevét és írásait.

Img_0007
elérhető
20

Robert Merle - Madrapur
„Elkésett ​utas már nem is reméli, hogy útra kelhet. Kihalt repülőtér - éppúgy lehetne irdatlan vidámpark vagy melegház is. Sztrájk? Sehol senki: se légiszemélyzet, se utasok. Aztán a semmiből mégis egy bájosan személytelen stewardess. A formaságokat mellőzve, ugyanakkor ellentmondást nem tűrően kalauzol a fedélzetre. Türelmetlen utastársak: mindkét nembeliek, nációk tarkasága tart a rejtelmes Madrapur felé. Miféle új ígéret földje? A hétköznapi szituáció egyre nyomasztóbb. Aztán mintha kibújna a szög a zsákból: terroristák fognak fegyvert a többi utasra. Kiderül, hogy a pilótafülke üres, a távolból, ismeretlen központból vezérlik a gépet, amely időnként kietlen, fagyos tájakon landol: ilyenkor mindig kiszáll néhány utas. Önszántából vajon? A majomszerű alsó arctáját restellő, a felsőbbik emberszabására bezzeg rátarti utas úgy írja le percről percre a kalandos röpülést, ahogyan megéli: élénken észleli környezetét és a történéseket, de megfejteni őket képtelen... Robert Merle hosszú pályáján kivívta a magyar olvasók szeretetét. Ez az 1981-ben kelt regénye már nem sci-fi ízű, baljós előérzetei sajnos igazolódtak: világterrorizmus, klímaváltozás... Találó jellemzései, szellemessége annál nagyobb hálára köteleznek.”

Laura D. - Szex ​és tandíj
Laura ​vagyok, tizenkilenc éves egyetemi hallgató. Prostituált lettem, hogy tanulhassak. Az események különös láncolatában úgy történt meg egyik dolog a másik után, hogy szinte észre sem vettem, mibe sodródtam bele ...` Az álnéven író diáklány blogban mesél kettős életéről: nappal lelkiismeretes egyetemista, szülei mintagyermeke, éjszaka alkalmi prostituált, aki 100 euróért árulja a testét; így keresi meg a lakbérre, ennivalóra, jegyzetekre valót. Pedig a beiratkozáskor még azt remélte, hogy élete legszebb időszaka veszi kezdetét. Hogyan jutott idáig? Laura kíméletlen őszinteséggel ír a szüleinek kiagyalt hazugságokról, az internetes szexchatekről, a szolgálatait igénybe vevő perverzekről és lúzerekről, és persze a szexről, ami örömöt nem, de átmeneti anyagi biztonságot kínált neki. A Szex és tandíj az utóbbi idők egyik legnagyobb botránykönyve volt Franciaországban, ahol közel félszáz ezer diák kényszerül alkalmi prostitúcióra. Laura D. egy közülük, akinek szerte a világban vannak sorstársai, így hazánkban is.

Horváth Zsolt - Rocklexikon
A ​rockzene és -kultúra az Ötvenes években indult diadalmas világhódító útjára rock 'n' roll néven, és az azóta eltelt több mint fél évszázad alatt a fiatalok életének meghatározó részévé vált. Időközben számtalan válfaja, ága, irányzata, stílusa alakult ki, a punkon (Sex Pistols), a különféle metál (Accept) vonulatokon keresztül a grunge-ig (Nirvána), az indie-ig (Coldplay), a gansta-rapig (50 cent) és a jazz-rockig (Miles Davis). A rockzenészek már népszerűbbek politikusoknál (u2 - Bono Vox), ismertebbek Jézus Krisztusnál (Beatles - John Lennon), képesek milliós tömegeket megmozgatni (Jean-Michel Jarre), és néhányan közülük túlélnek minden aktuális divathullámot (Rolling Stones). Néhányan képesek komoly társadalmi problémákra figyelmet irányítani (Police - Sting), míg néhányan befolyásos személyekké válnak (Boomtown Rats - Bob Geldof). Akad közöttük önpusztító alkat (Jimi Hendrix), vagy fiatalok kortalan ideálja (Doors - Jim Morrison), de találunk közöttük olyanokat is, akik folyamatos összetűzésben állnak, álltak a törvénnyel (2Pac). Vannak nagyon hangos zenekarok (Motörhead), vannak klasszikusok (Led Zeppelin) és vannak persze új felfedezettek is (Him). Vannak megunhatatlan sztárok (Metallica), rengeteget koncertező bandák (Iron Maiden) és vannak mindössze egy feldolgozás számmal befutott zenekarok is (Bates - Billy Jean). Lexikonunkban terjedelmi okok miatt nem törekedhettünk a teljességre, de reményeink szerint a legfontosabb előadók, bandák, együttesek, szóval a legalapvetőbb és legérdekesebb figurák (így a velük kapcsolatos lényegesebb információk is) súlyuknak megfelelő terjedelemben kaptak helyet. A régi nagy "öregektől" (Black Sabbath) kezdve a mai feltörekvő csapatokig (Tokio Hotel) minden korosztály talál magának olvasnivalót.

Robert Merle - A ​sziget
A ​kitűnő, Goncourt-díjas francia írót ismeri és szereti a magyar olvasó. Regényei (Mesterségem a halál, Két nap az élet, Moncada, Állati elmék, Üvegfal mögött, Malevil és a Védett férfiak) nagy sikert arattak nálunk. Ez a műve, amely most ötödik kiadásban jelenik meg; az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt. Az író ezúttal a távolabbi történelmi múltba nyúl vissza, s a regény megírásához egy XVIII. századi izgalmas epizód, a Bounty nevű angol hajón lezajlott véres lázadás adta az ihletet. Merle azonban a históriai tényt csak ürügyül használta fel, egyébként nagyszerű képzeletére hagyatkozott, és a cselekményt kedvére alakította. A messzi óceániai szigeten lezajló történet feszültsége egy pillanatra sem lankad, az olvasó, a szó szoros értelmében, nem tudja letenni a könyvet: olyan epikai sodrása van, mint a legjobb Dumas vagy Jókai-műveknek. Az ifjú vagy a felnőtt, a kezdő vagy az ínyenc olvasót mindvégig leköti az önkéntes angol hajótöröttek és a nyíltszívű, de önérzetes tahitiak küzdelme, és elbűvöli a déltengeri szigeten lejátszódó történet, az író remek jellemábrázoló ereje, a tragikus jeleneteket is fűszerező humora. A könyv mégsem pusztán színes, izgalmas kalandregény: megrázza, felkavarja az olvasót. A sziget nagyigényű alkotás; rávilágít a faji előítéletek veszedelmes következményeire, s felveti a háború és béke, a szabadság és a rabság, az egyéni és a társadalmi boldogság nagy kérdéseit.

Pete McCarthy - McCarthyval ​a világ körül
Pete ​McCarthy mindkét eddig megjelent könyve nemzetközi bestseller. Az első, McCarthy's Pub című, nagy sikerű könyv fanyar iróniával fűszerezett humora átitatja második regényét is: az angol-ír gyökerekkel büszkélkedő szerző ezúttal egy világ körüli útra invitálja olvasóit. Mulatságosabbnál mulatságosabb kalandjai során mindvégig egyetlen szándék vezérli: hogy ráleljen a nagy titokra, miért is kötődik annyira az ír kultúrához. Utazása során a legkülönfélébb helyszínekre jut el, például Marokkóba, ahol a McCarthy-klán állítólagos fejét igyekszik becserkészni, vagy New Yorkba, ahol a híres Szent Patrik-napi ünneplés során egy csapat részeg skóttal száll szembe. Több ezer mérföldnyi repülés és számos egzotikus hely felfedezése után Pete végül eléri célját, az isten háta mögötti, gyéren lakott alaszkai kisvárost, amit természetesen McCarthynak hívnak...

Vörös Csaba - A ​sportriporter is ember
Vörös ​Csabának, az Eurosport kommentátorának első könyve, melyben huszonegy magyar sportriporterrel olvashatnak mélyinterjút az érdeklődők. A könyv elolvasásával nemcsak őket ismerhetik meg, hanem a mai és a múlt magyar sajtóját; ebbe beleértendő az írott és az elektronikus (rádió, tv) sajtó is. „Nehéz helyzetben vagyok. Örülök is, meg nem is. Előszót írni megtiszteltetés, főleg egy olyan könyvbe, melyben azok az emberek szerepelnek, akikre kivétel nélkül felnézek.” (Nacsa Olivér) A kötetben szereplő személyek: Böröczky József, Csisztu Zsuzsa, Dávid Sándor, Faragó Richard, Fülöp László, Hajdú B. István, Kaplár F. József, Knézy Jenő Komlósi Gábor, Kovács Géza László, Máté Pál, Méhes Gábor, Notovny Zoltán, Ifjabb Perutek János, Sipos János, Szabó Gábor, Szántó Dávid, Szepesi György, Várhegyi Ferenc, Vitray Tamás „Menet közben is változott a szereplők névsora, van, aki bekerült, van, aki kikerült. Ennek a könyvnek is végesek a határai. Ezúton is szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akik végül nem kaptak helyet benne!” (Vörös Csaba) Csisztu Zsuzsa: - Ha megkérdeznék, hogy barátkoznék-e vele, akkor bizonyára szívesen. Hajdú B. István: - Hajdú István vagyok, de ha kell legyek Hajdú B.! Knézy Jenő: - Szerencsés ember vagyok. Notovny Zoltán: - Köszönöm szépen, megvagyok. Szántó Dávid: - Abban valóban egyedi lettem, hogy ilyen füleim, és mosolygásom van. Szepesi György: - Nyolcvanöt évesen negyvenötnek érzem magam. Vitray Tamás: - Átkozottul szerencsés pasas. Gyulai István, Knézy Jenő, és Molnár Dániel emlékére.


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

Barazsy Ákos - A bevétel erősíti a szabályt
Ha vállalkozásban gondolkodsz, esetleg már kezdő vagy haladó vállalkozó vagy, egyaránt teljes képet és útmutatást kapsz ahhoz az életformához, ami a fenntartható munka, magánélet és egészség egyensúlyát biztosítja. Egy olyan bevált rendszert és gondolkodásmódot kapsz készen a kezedbe, amivel könnyedén átszervezheted az életedet, kiemelheted cégedet a káoszból, hogy élhető és prosperáló céget építs fel apuci pénze nélkül is. Tanulságos esetek és hasznos tanácsok egy befogadható méretű cég vezetőjétől, aki 20 év vállalkozói tapasztalattal rendelkezik a magyar piacon.

Barazsy Ákos - A bevétel erősíti a szabályt
Ha vállalkozásban gondolkodsz, esetleg már kezdő vagy haladó vállalkozó vagy, egyaránt teljes képet és útmutatást kapsz ahhoz az életformához, ami a fenntartható munka, magánélet és egészség egyensúlyát biztosítja. Egy olyan bevált rendszert és gondolkodásmódot kapsz készen a kezedbe, amivel könnyedén átszervezheted az életedet, kiemelheted cégedet a káoszból, hogy élhető és prosperáló céget építs fel apuci pénze nélkül is. Tanulságos esetek és hasznos tanácsok egy befogadható méretű cég vezetőjétől, aki 20 év vállalkozói tapasztalattal rendelkezik a magyar piacon.

Kollekciók