Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita
"A kéziratok nem égnek el" - mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, _A Mester és Margaritá_nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. _A Mester és Margarita_ a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség...
Patti Smith - Kölykök
,,Mindketten Robert lelkéért imádkoztunk, ő eladni akarta, én megmenteni."
Patti Smith - a könnyűzene és a költészet találkozási pontjait kereső legendás énekes-dalszerző - fiatalkorának és egy elveszett generációnak állít emléket Kölykök című könyvében. A visszaemlékezés főszereplője egy egész életen át visszhangzó szerelem: ám Robert Mapplethorpe, a később világhírű fotóművész még ugyanúgy csak keresi az útját a kötet lapjain, mint Patti Smith, a punk leendő keresztanyja. Történetük mögött ott lüktet a késő hatvanas és hetvenes évek Amerikája, New York excentrikus művészvilága, feltűnik Allen Ginsberg, Andy Warhol, Janis Joplin vagy Jimi Hendrix is. A Kölykök 2010-ben elnyerte az amerikai National Book Awardot.
Salvador Dalí - Elrejtett arcok
Az "Elrejtett arcok" Salvador Dalí egyetlen regénye. Ebben a Grandsailles gróf és Solange de Cléda cseppet sem szokványos szerelmének történetét elbeszélő műben Dalí ismét tanúbizonyságát adja kreativitásának... Az elsősorban festőként ismert művész mind a harmincas és negyvenes évek történelmi eseményeinek felidézésekor, mind a főhősök és a mellékszereplők érzelmeinek vagy fizikai élményeinek leírásakor bámulatos szürrealista képekkel kápráztatja el az olvasót. Ám Dalí szövege az összes érzékszervre hatni akar, így aztán a színek és formák mellett bőségesen ellát minket az illatok, az ízek, a hangok és a tapintás okozta élményekkel és ingerekkel is. A regényben mindezeken túl gondolatébresztő fejtegetéseket olvashatunk Hitlerről és sajátos küldetéséről, a tradíciók és a modernitás, az egyén és a tömeg, a szerelem és a mágia viszonyáról is. Az "Elrejtett arcok" megírásakor Dalí az Egyesült Államokban élt, ezért a könyv először angol nyelven jelent meg (New York, 1944). Amikor a regényt 1973-ban Franciaországban is kiadják, angolból fordítják franciára, s csak utóbb, 1982-ben, Gala halálakor találják meg egy bútorraktárban Dalí eredeti, francia nyelvű kéziratát, s végül 1988-ban jelenik meg az első olyan kötet, amely az eredeti Dalí-szöveg alapján készült. A jelen kötet nem a korábbi - angolból fordított - magyar kiadások reprodukciója: most egy átdolgozott, részben újrafordított, az eredeti Dalí-kéziraton alapuló, 1988-as francia kötetbeli szövegre épülő - tehát végre autentikus - kiadványt vehetnek kézbe az olvasók.
Jim Morrison - Szeretlek és gyűlöllek
Jim Morrison versei magyarul és angolul
Pilinszky János - Pilinszky János összes versei
Amikor a 25 éves Pilinszky János első verseskötete, a Trapéz és korlát 1946-ban megjelent, már mögötte voltak a legdöntőbb élmények, amelyek megalapozták egész életére szóló metafizikai és erkölcsi világképét, szorongásosságát, felelősségtudatát a világ bűneiben és részvétét mindenki szenvedései iránt. Ez a hozzáállás és a belőle következő költői témavilág ugyan a következő évtizedekben bővült, a költemények, s a hozzájuk kapcsolódó prózai és drámai műformák gazdagodtak - de végül is az 1981-ben 60 éves korában meghalt költő életműve ugyanannak a léleknek következetesen magát adó képe, viszonya önmagához és az örökkévalósághoz. Az otthoni neveltetés és a nagy humanisztikus műveltséget adó Piarista Gimnázium megerősítette és következetes világnézetté formálta az eleve lelki alkaton alapuló katolikus mindenségélményt.
Tüskés Tibor - Pilinszky János
Pilinszky János verseinek jelentőségét a XX. századi magyar, illetve európai lírában ma már nem vonja kétségbe senki: költészete a modern líra egyik alapvető létmeghatározását adja, amely a világháború poklának, a koncentrációs táborok "botrányá"-nak eksztatikus fehérizzással megidézett, apokaliptikus képeitől a metafizikus szorongás tragikus élményén keresztül a részvét végletesen átérzett és átgondolt vállalásáig ível. Pilinszky határtalan érzékenysége rendkívüli erővel vetíti elénk a történelem - és a mindenkori lét - keresztjére feszített ember passióját, de a részvétet is e szenvedés iránt, a keresztényi együttérzést a megalázottakkal - az emberrel.
Tüskés Tibor könyve életrajz és műelemzés. A szerző - részint új, eddig ismeretlen adatok alapján - nyomon követi Pilinszky legendákba burkolt, különös életének legfontosabb állomásait, ismerteti műveinek keletkezéstörténetét és hazai-nemzetközi recepcióját, értőn elemzi legnagyobb verseit. - A kötetet gazdag képanyag egészíti ki.
Dan Brown - Angyalok és démonok
Robert Langdont, a Harvard világhírű szimbólumkutatóját egy svájci tudományos intézetbe hívják, hogy segítsen megfejteni egy rejtélyes jelet, amelyet egy meggyilkolt fizikus mellkasába égettek. Langdon elképesztő felfedezésre jut: egy több száz éves földalatti szervezet - az Illuminátusok - bosszúhadjáratra készül a katolikus egyház ellen.
Langdon mindenáron meg akarja menteni a Vatikánt a hatalmas erejű időzített bombától; a gyönyörű és titokzatos tudóssal, Vittoria Vetrával szövetségben Rómába megy. Hétpecsétes titkokon, veszélyes katakombákon, elhagyatott székesegyházakon és a földkerekség legrejtettebb barlangján át, őrült hajszát indítanak együtt a rég elfeledett Illuminátusok búvóhelye után.
Dan Brown - A Da Vinci-kód
A tanulmányi úton Párizsban tartózkodó Robert Langdon szimbólumkutatót telefonon riasztják egy késő esti órán. A Louvre idős kurátorát meggyilkolták a múzeumban, és érthetetlen kódot találtak a holtteste mellett. Miközben Langdon és Sophie Neveu, a tehetséges francia titkosírás-szakértő a rejtvény megoldásán dolgozik, elképedten fedezik fel a rejtett utalások nyomát Leonardo da Vinci műveiben - noha ezeket az utalásokat mindenki láthatja, a festő zseniálisan álcázta őket. A hagyományos thrillerregények kliséiből A Da Vinci-kód egyszerre villámgyors, intelligens és többrétegű; részletek sokasága és alapos kutatások hitelesítik. Az első oldalaktól a váratlan és elképesztő végkifejletig Dan Brown bestsellerszerző már megint mesterien bonyolítja a történetet.
Ken Kesey - Száll a kakukk fészkére
A félig indián származású Ken Kesey fellépése az amerikai irodalom színpadán szorosan követte a hatvanas évek elején a beatnemzedék látványos áttörését. Első regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg, s magyarul is nagy sikert aratott. Merész, egycélú lendület, izgalmas cselekménybonyolítás, kitűnően megszerkesztett jelképrendszer, bizarr és mégis hiteles emberábrázolás jellemzi a művet. A színhely: elmegyógyintézet. A szereplők: ápoltak és ápolók. A téma: talpra tudnak-e még állni a szánalmas emberroncsok. A regény azt sugallja, hogy a reménytelen kiszolgáltatottságban is lázadni kell az embertelenség ellen, mert az áldozat - fájdalmas bár - nem céltalan: talán van még visszatérés az elveszett emberséghez.
Szépe Ferenc - Csellár Ödön - Táblázatok acélszerkezetek méretezéséhez
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Jodi Picoult - Harvesting the Heart
The author of Picture Perfect "explores the fragile ground of ambivalent motherhood" (New York Times Book Review). Paige's mother left when she was five. When Paige becomes a mother herself, she is overwhelmed by the demands. Unable to forget her past, Paige struggles with the difficulties of marriage and motherhood.
Edmonde Charles-Roux - Chanel and Her World
If style never goes out of fashion, then a biography of Coco Chanel shouldn't either. First published 25 years ago and out of print for the last decade, Charles-Roux's book was originally all black and white, but large color photos and illustrations have been added for this reissue, and the layout has been redesigned as well. (The text remains the same.) As a former editor-in-chief of French Vogue for 12 years and a longtime friend of Chanel, Charles-Roux collected a lot of photos of the fashion icon and of those allowed into her inner circle. She shares many of them in this massive biography, which follows Chanel's journey from her birth on August 20, 1883, to her days as a shop girl in Moulins to her triumph in, and transformation of, the fashion world. The book also provides insight into how Chanel's style developed and how its evolution was related to her defiance of the social conventions of her time; Coco was a great friend of the Cubists and she shared many of their avante-garde tastes. Charles-Roux's analysis may occasionally have more style than substance, but this balance would hardly have bothered Chanel, for whom style was always everything. And with a Chanel exhibition coming up at the Metropolitan Museum in May, 2005, it seems unlikely that this book will every be out of print for so long again.
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
Dale Carnegie - Sikerkalauz 2.
Több Millió Olvasó sikerrel alkalmazta világszerte! 1. Mi az a hat mód, ahogy abbahagyhatod az idegeskedést, mielőtt tönkremész belé? Lásd 66-107. oldal 2. Mi az a hét mód, ahogy elnyerheted a békét és a boldogságot? Lásd 110-170. oldal 3. Mi az a hat mód, ahogy elkerülheted a fáradtságot és az idegességet, hogy energikus és jókedvű maradj? Lásd 206-240. oldal KILENC TANÁCS, HOGYAN VEHETED A LEGTÖBB HASZNÁT ENNEK A KÖNYVNEK 1. Fejlessz ki magadban komoly, elszánt tanulnivágyást, hogy elsajátítsd az aggódás legyőzésének módszereit. 2. Olvass el még egyszer minden fejezetet, mielőtt továbbmennél a következőre. 3. Állj meg gyakran olvasás közben, és kérdezd meg magadtól, hogy tudnád hasznát venni az egyes tanácsoknak. 4. Húzz alá minden fontos gondolatot. 5. Lapozd át a könyvet havonta legalább egyszer. 6. Használd fel a tanácsokat minden alkalommal. Tekintsd gyakorlati kézikönyvnek ezt a kötetet, amely segít a napi problémák megoldásában. 7. Játszva tanuld meg a szabályokat, ajánlj fel a barátodnak negyed dollárt minden alkalomra, amikor rajtakap valamelyik itt tanult szabály megszegésén. 8. Ellenőrizd minden héten a fejlődésedet. Gondolkodj el a hibákon, amelyeket elkövettél, az észlelt eredményeken és a tanulságokon, amiket a jövőre nézve leszűrtél. 9. Vezess naplót, amelyben jegyzed, hogyan és mikor használtad fel a tanácsokat. „AZOK AZ ÜZLETEMBEREK, AKIK NEM TUDJÁK, HOGYAN GYŐZZÉK LE AZ AGGODALMASKODÁST, FIATALON HALNAK MEG.” – DR. ALEXIS CARREL
Patrick Süskind - A parfüm
Jean-Baptiste Grenouille a 18. század egyik legzseniálisabb és egyben legvisszataszítóbb jelensége, aki az illatok géniuszaként írta be magát korának történetébe. A sors fintoraként szag nélküli testtel, Párizs legbűzösebb negyedében, a halpiacon látta meg a napvilágot, ahol nem várta senki, így szeretet sem jutott neki. Pedig semmire sem vágyott jobban, minthogy szeressék, és kivívja az emberek elismerését. S mivel számára a világ illatok és szagok forgataga, megalkotta minden idők legtökéletesebb parfümjét. Az ellenállhatatlan szépség, a visszautasíthatatlan szeretet illatának forrása s legfontosabb alapanyaga azonban az emberi bőr, de Grenouille-t ez sem állíthatta meg.
A mindvégig hátborzongató történet olvasása közben lehetetlen eldönteni. A mű a zsenialitásról, a művészi tökély áráról, a magányról, a bűnről írott példabeszéd-e, vagy dermesztő horror. Egy biztos, hogy különös hangulatú regény, ellenállhatatlan olvasmány, amelyet lefordítottak több mint 40 nyelvre, és amely csaknem 20 millió példányban kelt el.
Hosszú ideig váratott magára, de végre elkészült a nagy sikerű regény filmváltozata is, amely máris meghódította a nemzetközi közönséget.
Pálfi Norbert - Noé bandája
Vajon milyen emberek az állatok? Tudnak gondolkodni? Vannak érzelmeik? Hallgatnak zenét? Szeretik a forralt bort? Boldogan élnek, vagy senyvednek a teremtés kontraszelektív hulladékgyűjtőjében? Hisznek Istennek? Hisznek Darwinnak? Szeretik a szépet? Szeretik a csúnyát? Szeretik a pénzt? Hazudnak maguknak, vagy kíméletlen őszinteséggel üldözik démonaikat a genetikailag örökölt depresszió sötét labirintusában? Jók vagy gonoszak? Értik a tréfát, vagy csak értékelik? Egymást kínozzák vagy csak önmagukat?
PÁLFI NORBERT biológiájában semmi sem hasonlatos a tudomány álságos romantikájához.
Pálfi lepkegyűjteménye nem múzeumi anyag. Aesopus agyondajkált hagyományaitól indulva eljut az állatvilág igazi valóságáig, ahogy mezőgazdasági thrillerének felvillannak félelmetes, fehér lapjai.
Pálfi betekintést enged az állatok hétköznapjaiba, megmutatja valós, igazi énjüket, tudatlan, kegyetlen, gonosz, türelmetlen, irigy életük hétköznapjait. Ebben az állatkertben bizony veszélyes a rács mögötti történetek etetése, simogatása. Hiszen a rács csak elválaszt, meg nem különböztet. És ha bárkinek nevetni támadna kedve, az bizony szégyellje magát.
Mert ez egyáltalán nem vicces!
Gerlóczy Márton - Igazolt hiányzás
Idilli boldogságban, részben vidéken eltöltött gyermekkora után a 21 éves szerző megvívta kilátástalannak tűnő harcát a hagyományos és "liberális" oktatási intézményekkel, édes- és nevelőapáival, a betonsivatagos, fővárosi környezettel, egyszóval: a nagy, büdös élettel. Erről számol be ellenállhatatlan sodrással és kíméletlen humorral az érettségiig el se jutott "rossz tanuló", akitől megannyi "eminens" sokat tanulhatna.
"Az írás, az igazi írás - igazírás - radikális tett. Nem lehet tekintettel sem Istenre, sem emberre, sem senki másra. Gerlóczy Márton első regénye ilyen írás. Olvasható pedagógiai regényként, családregényként, ifjúsági regényként, pszichológiai regényként, kalandregényként, mindegy. Rólunk szól. Minden oldaláról, minden soráról az olvasónak saját maga jut eszébe."
Bächer Iván
Gerlóczy Márton első regénye, az "Igazolt hiányzás" szikrázóan tehetséges munka. Árnyalt, pontos, színes; birtokában van az írói kifejezés teljes eszköztárának. Élményvilága magától értetődően behatárolt. Életkora miatt ennél tágabb nem is lehetne. Ha összegeznem kellene a véleményemet, írója óriási ígéret, s joggal remélhetjük, hogy ezt az ígéretet be is váltja. Ehhez minden adottsága megvan.
Göncz Árpád
"Hát ilyen nincs! Hihetetlen. Húsz éves. Na, jó huszonegy. És így ír! Honnan pattant elő? Honnan? Ilyen fegyverzetben? Mindegy, itt van, megérkezett. Üdvözölni kellene, nem?
Megteszem én, egyike első olvasóinak. Az egyszerű olvasó. Íme. Isten hozott a magyar irodalomban, Gerlóczy Marci. Márton.
Jancsó Miklós
Forrás: http://www.gerloczymarton.hu/
Andrew Matthews - Legyél boldog tinédzser!
A szerző tiniknek írt könyve a 10-19 éves korosztályt leginkább foglalkoztató kérdésekre kínál válaszokat.
(Társas kapcsolatok, önismeret, célok, tanulási készségek fejlesztése, sport, önbecsülés, iskolai dolgok, kapcsolat a szülőkkel, pénz, drogproblémák megelőzése és más életvezetési stratégiák.)
Kiváló segítség a szülőknek és pedagógusoknak is!
Gerlóczy Márton - Váróterem
Gerlóczy Márton 2003-ban jelentkezett első regényével, az Igazolt hiányzással, melyben az akkor húszéves szerző saját eseménydús gyerekkorát, felnőtté válását örökítette meg eredeti, ironikus és költői nyelven. A mű hónapokon át volt meghatározó szereplője a sikerlisták élmezőnyének, különösen a fiatal olvasók fogadták nagy lelkesedéssel.
Gerlóczy Márton második regénye - mely szintén tartalmaz életrajzi elemeket, bár ezúttal nagyobb szerep jut a fikciónak - egy közelebbről meg nem nevezett, nem azonosítható, mégis ismerős közép-európai városban játszódik (lehetne akár Budapest is...), főszereplője egy nyugtalan, az élet minden jelenségét megfigyelő és analizáló fiatalember, aki kénytelen tehetetlenül átélni és megszenvedni szeretett nagyapja leépülését és halálát. Megismerjük az önmagát kilátástalan magányra ítélő huszonéves újságíró hétköznapjainak kényszeresen ismétlődő rítusait, szertelen családját, öntudatos barátnőjét, kedvenc kocsmájának kisszerűségükben is már-már mitikus figuráit, de mindez csak háttér a nagyapa fokozatosan romló egészségi állapota és a főhősben ennek hatására végbemenő változás bemutatásához.
A Váróterem zavarba ejtően érett, a rációt és a transzcendenst szokatlan érzékenységgel ötvöző, korszerű regény. Gerlóczy Márton ebben a művében is a személyes szabadság lehetőségeit és természetét kutatja, de míg első könyvének központi gondolata az volt, hogyan építhetjük ki és érvényesíthetjük szabadságunkat egy kényszerűségből vállalt közösség tagjaként, ebben a regényében arra keresi a választ, van-e értelme egyáltalán a belső szabadságnak és függetlenségnek, van-e értelme a szuverén személyiséggé válásért folytatott mindennapi erőfeszítéseknek, amikor legvégül mégis mindenkire ugyanaz a közös sors vár.
A regény megrázó és elgondolkodtató vallomás. Minden sorát átszövi az a legtöbb huszonéves számára ismerős életérzés, melynek legjellegzetesebb összetevője a bizonytalanság, nyugtalanság, kilátástalanság és a magány.
Forrás: www.gerloczymarton.hu
Stieg Larsson - A tetovált lány
Egy idős svéd milliárdos, Henrik Vanger negyven évvel ezelőtt elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. Nem tudja túltenni magát a fájdalmán, mert valaki azóta is, évről évre – mintha az őrületbe akarná kergetni –, minden születésnapján emlékezteti őt arra a tragikus napra. A nyomozás régóta eredménytelen, ezért a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenős újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni az igazságot, hiszen sokan élnek még a rokonságból, akik ott voltak aznap amikor Harriet eltűnt. Az öregúr meg van róla győződve, hogy a lányt meggyilkolták, és az elkövető egy családtag… Ezzel egy időben Vanger megbízásából egy neves magánnyomozó-iroda munkatársnője, a kivételes tehetségű hacker, Lisbeth Salander alaposan átvilágítja az újságírót. Mikael döbbenten értesül róla, hogy a lány még a legintimebb magánügyeiről is tud. Ám amikor úgy alakul, hogy közösen folytatják a nyomozást a régi rejtély után, igen hasznosnak bizonyul, hogy Lisbeth előtt senkinek a titkai nem maradhatnak rejtve. Stieg Larsson Millennium-sorozata, amelynek első kötetét tartja kezében az olvasó, minden idők egyik legnagyobb krimiszenzációja, világszerte milliók olvassák, és a belőle készült mozifilmek is hatalmas sikert arattak.
Meg Cabot - Egy igazi amerikai lány
Samantha (Sam) Madison egy tizenéves amerikai lány, aki se nem olyan szép és népszerű, mint a nővére, Lucy (hogy is lehetne, hisz a rettenetes világ elleni lázadása jelképéül az összes ruháját feketére festi, s bozontos hajjal bakancsban jár-kel), se nem olyan okos, mint a húga, Rebecca, csak egy egyszerű, átlagos tini, akinek az életét a rajzolás és ska zenék hallgatása tölti ki. Ja és persze titkos szerelme: Jack. De mit tehet az ember, ha rajongása tárgya történetesen épp a saját nővérének a fiúja? Sok mindent nem, csak annyit, hogy érzéseit megosztja egyetlen barátnőjével, Catherine-nel, akiben remek partnerre lelt a suli menő diákjainak utálatában. Na és természetesen a naplójával, melyből mi is megtudhatjuk, mi az a tíz dolog, amiért ki nem állhatja Lucyt, amiért olyan szeretne lenni, mint a No Doubt nevű banda énekesnője, s legfőképpen melyek azok az érvek, amiért a nővére barátjának őt kellene szeretnie. Szóval Sam csak álmodozik...Aztán megismerkedik Daviddel, aki kedves, aranyos, szeretnivaló, s nem utolsó sorban épp olyan, mint ő, azt leszámítva, hogy történetesen az elnök fia. És a bonyodalmak csak most kezdődnek...
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Josephine Hart - Gyűlöllek
Josephine Hart az angol-szász nyelvterület újonnan feltűnt csillaga. Pályáját újságíróként kezdte, majd színházi producerként működött. Jelenleg Londonban él, férje, két gyermeke van. Első sikereit 1990-ben aratta, s pályatársaival ellentétben ő nem további vastag regények írásával akarja megőrizni hírnevét, hanem gondosan kidolgozott, feszített cselekményű, szűkszavú írásaival. Könyveiben az emberi lélek legtitkosabb zugaira világít rá, olyan szenvedélyekre, amelyeket regényeinek szereplői önmaguknak sem mernek bevallani. Testvérek rivalizálása, a tehetségtelenebbik vak gyűlölete a tehetségessel szemben, ez Gyűlöllek című regényének témája.
Ismeretlen szerző - Szép versek 2009
A Szép versek immáron negyvenöt éve megjelenő kortárs magyar költészeti antológia, melyben most hatvanöt magyar költő közel kétszáz verse olvasható.
Bíró Lajos Pál - Willer József - Angol-magyar kéziszótár
Szótárunk már népszerű az USA, Ausztria és Németország nyelvtanulói körében.
Most vált lehetővé, hogy a hazai nyelvtanulók számára is megkönnyíthessük az angol nyelv elsajátítását. A hazai kiadás elkészítésekor segítségünkre voltak az Élő Nyelvek Szemináriumának lelkes tanárai.
- A bekövetkezendő nyelvi változásokkal folyamatosan módosítjuk szótárunkat.
- Felhívjuk a figyelmet a nyelvtani táblázatainkra.
- Külön megjelöltük a legfontosabb 2 000 szót.
- Feltüntettük a szavak nyelvi eredetét.
- A kiejtések jelölésénél igazodtunk a modern elvárásokhoz.
- A szótár használatát jelentősen megkönnyíti a regiszteres rendszer.
Bíró Lajos Pál - Willer József - Magyar-angol kéziszótár
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Csáth Géza - Napló (1912-1913)
Napló azokból az évekből, amikor a pszichoanalízissel elkezdett foglalkozni, és a sok önelemzéstől elment a kedve az írástól. "A születő gondolatot mintegy csirájában megöli a kritika." Egy fürdőhelyen kezdett el dolgozni orvosként. Unatkozó hölgyek álltak sorban a kegyeiért. Rákapott a szerekre. Egyre durvábban nyúlt hozzájuk. És próbált leszokni. Belső vívódások, hátrahagyott gondolatok.
Vass Virág - Vulévu
Török Szonja sikeres és bájos harmincas nő, akinek tévés karrierje is felfelé ível. Főnöke, a minden hájjal megkent médiaguru „edzőtáborba” küldi, hogy legyőzze lámpalázát, és végre képernyőre kerüljön. Eközben egy titokzatos udvarló vázát és virágszirmokat küld a lánynak, azzal a kéréssel, hogy akkor randevúzzanak, ha a váza már megtelt szirommal. A romantikus széptevő azonban hol felbukkan, hol eltűnik, mintha csak szédítené a lányt, akit egy váratlan lehetőség ment meg a kétségbeeséstől. Egy híres és sármos fiatal fotós meghívására Párizsba utazik, ahol lenyűgöző világ tárul fel előtte, azzal az elsöprő szerelemmel, amire talán mindig is vágyott, és ami persze mindig a legrosszabbkor jön…
Vass Virág, akit az olvasók a Nők Lapja újságírójaként, majd az Elle alapító-főszerkesztőjeként is megismerhettek, most új szerepben lép elénk. Őszinte és hiteles regényt írt a női barátságról, kis és nagy szerelemről, sorsfordító utazásról, a média- és divatvilágról és nem utolsó sorban az önismeretről. A Vulévu valós és álomszerű, kacagtató és felkavaró, miközben az örök kérdésre keresi a választ: Akarod?
_Ki az Igazi: aki romantikus tettekkel jelzi szerelmét; aki félve bátor; aki elmegy, de visszatér; netán az, akibe „véletlenül” belebotlunk? Mi vezet át a szerelmeken, a csalódásokon, életünk csúcs- és mélypontjain, hol-merre találunk kapaszkodót? Vass Virág regénye éppen olyan könnyed, lendületes és légies, akár a könyv fedlapján az esernyős lány – miközben izgalmas mélységekbe visz, amelyekből felbukkanva levegő után kapkodunk… A Vulévu rólunk, mai nőkről szól, az esendőségeinkről, reményeinkről, szerelmeinkről – vagyis: az életünkről.”_
Fejős Éva
író
_„Vass Virág varázslatos, csipke finom világának hősnője álruhás királylány, virtuóz mondatai szemtelenül okosak, a történet tündérmese is lehetne, ha időről időre nem szakadna fel belőle egy ijedt kis sikoly.”_
Zétényi Lili
Paulo Coelho - Egy mágus naplója
Minden ember keresi a forrásokat, melyek a dolgok értelmét segítenek felfedezni. Egyik lehetséges út a mágikus világ megismerése.
A főhős - a szerző maga - három hónapos zarándokútra indul a galíciai Santiago de Compostelába, hogy visszanyerje a RAM-rend mesterét megillető kardot. E rend minden mesterének be kell járnia a nagy Utat, mert csak így válhat méltóvá erre a címre.
Paulo Coelhónak hétszáz kilométeres zarándoklata során számos veszéllyel kellett szembenéznie. Útközben mágikus gyakorlatokat tanult, amelyek emberfölötti képességekkel ruházták fel. Találkozott a szellemvilággal, megküzdött a maga démonaival, megharcolta a maga harcait.
A szerző szerint az ember számára a legfőbb veszély mindenekelőtt önmaga. Elsősorban önmagunkkal kell szembenéznünk - legyőznünk a gyarlóságainkat, félelmeinket, szenvedélyeinket. Csak így közelíthetjük meg a tökéletességet és a szeretetet. Isten bennünk van - sugallja az író - s nem csak kevesek kiváltsága. A világ sokkal tágasabb és gazdagabb, mint hinnénk.
Paulo Coelho sikeres brazil újságíró és zeneszerző. 1947-ben született Rio de Janeiróban. Fiatal korában mint színész és színiigazgató működött, de aztán az írást és a zenét választotta igazi hivatásának. Elmélyülten tanulmányozza a mágiát és az okkultizmust. Számos könyve jelent meg e témában Brazíliában és a világ sok országában.
Boris Vian - Venyigeszú és a plankton
A kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni.
A regény szereplői – a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence – valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé.
„Boris, aki kortársai többségéhez hasonlóan igyekezett nem tudomást venni a tragikus valóságról, e struccpolitika kiegészítéseként a passzív ellenállás egy igencsak kellemes formáját választotta: csatlakozott a Franciaország (és különösen a francia ifjúság) erkölcsi megújulásának szükségességét hirdető Vichy-kormány bornírt prédikációra fittyet hányó, feltűnő, hóbortos ruhadarabokat viselő, a jazzt és főleg a szvinget szinte vallásos áhítattal imádó zazou-khoz (jampecok). Nem túlzás kijelenteni, hogy a németek által megszállt Franciaországban, ahol a túlbuzgó kollaboránsok még a germán félisteneknél is szigorúbban ítélték meg és el a jazzt, ezt az „erkölcstelen és értéktelen”, ráadásul „zsidó-néger-amerikai” zenét, a New Orleans-i stílus vagy a szving iránti rajongás – és főleg e zenei műfaj művelése – az ellenállás egy formája volt.”
Takács M. József
Saját könyvtárban
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár
Olvasta
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120779
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13694
- Fantasy 32813
- Felnőtt 18+ 12805
- Gyermek 23725
- Humor 13740
- Ifjúsági 37438
- Kortárs 48398
- Krimi 15953
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16534
- Képregény 21645
- Novellák 13377
- Romantikus 51004
- Sci-fi 14830
- Szórakoztató irodalom 45813
- Tudomány és Természet 29018
- Történelem 16439
- Vallás, mitológia 19945
- Életrajzok, visszaemlékezések 16876