Ajax-loader

Melnek Tamás

Rate_positive 74 Rate_neutral 0 Rate_negative 1

3052 napja velünk van 7 napja láttuk utoljára

Supporter_300 Badge-rukkaracsony2014-2 Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Capasrac_300 10000fb_300 Plecsni300 Buek_2013_300 Rukkaracsony_300 Badge-orjongo Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-onkentes Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (66)

Frank Schätzing - Limit
2025-ben ​járunk. Technológiai újítások forradalmasították az űrrepülést. Amerikaiak és kínaiak küzdenek a holdporban található hélium-3-ért, mely a következő évezredben környezetbarát módon láthatná el energiával az emberiséget. Országnyi méretű konszernek irányítják a politikát, harcban állva az energiapiac feletti uralomért. Miközben Julian Orley, az excentrikus konszernigazgató illusztris vendégeinek körében utazást tesz a Holdra, Owen Jericho cyberdetektívnek a Sanghajban bujkáló szépséget, a kínai ellenzékit, Yoyót kell megtalálnia. A feladat kezdetben rutinmunkának tűnik, ám végül rémálommá válik: Kínán, Egyenlítői-Guineán, Berlinen, London át vezet kalandos útjuk, majd a Holdon folytatódik a hajsza. Üldözöttből vadásszá kell válniuk, hogy esélyük legyen a túlélésre. Rengeteg ember élete függ döntéseiktől... Mi az a határ, amit semmiképp nem léphetnek át? Meddig zsákmányolható még ki a környezetünk, hogy igényeinket kielégítsük? Milyen következményei lehetnek túlzott kapzsiságunknak? Egyetlen rossz döntés, és végleg elveszítjük a zöldenergia kiaknázásának életmentő lehetőségét. Frank Schätzing tudományos fantasztikus krimije világképünket megrengető vízió az emberiség megmentéséről. Egy filmszerűen pergő mese civilizációnk nem is olyan távoli jövőjéről - A RAJ szerzőjének új sikerkönyve!

Charles Gilman - Démon ​tanár úr
Robert ​Arthur egy valamit már az első tanítási napon megtapasztal új iskolájában: semmi sem lehetetlen. Magányos, félénk fiúként lép be a Lovecraft általános iskola hetedik osztályába, de rövidesen kiderül, hogy a mindennapi események mellett, egy másik dimenzióban különös dolgok történnek. A két világ közötti kapukon véletlenül is át lehet jutni, de vissza már nem könnyű az út. Az emberek lelkét csapdába ejtő és testüket használó szörnyek az iskola elfoglalására készülnek. Robert maga sem hiszi, hogy képes szembeszállni velük, de szerencsére egy kétfejű patkányban, egy barátságos szellemben és egy korábbi ellenségében segítőkre lel.

Andrea Cremer - Nightshade ​- Az őrzők
Calla ​Tor, a félig ember, félig farkas tizenéves lány sorsa szinte a születésekor megpecsételődött: miután befejezi az iskolát, Ren Laroche, a szívtipró vérfarkas társa lesz. alig néhány héttel a kitűzött esküvő előtt azonban Calla, az Őrzők törvényeit áthágva, megmenti egy kiránduló fiatalember életét. És Shay Doran ellenállhatatlanul vonzza őt... A lány kételkedni kezd kijelölt sorsában és egész addigi életének értelmében. Ugyanakkor azt is tudja, ha a szívére hallgat, elveszíthet mindent. Még az életét is. Megéri-e a tiltott szerelem a legnagyobb áldozatot?

Lisa Renee Jones - Ha ​én lennék te
Amikor ​Sara McMillan beleolvas egy raktárban talált naplóba, teljesen megdöbbenti, ugyanakkor magával is ragadja a szerzője szexuális élete. Képtelen elszakadni az írástól, és a bejegyzéseket olvasva ő is átéli Rebeccának, a napló írójának sötét erotikával átszőtt életét – majd jön a talányos utolsó bejegyzés Sara biztos benne, hogy valami borzalmas történt Rebeccával, ezért úgy dönt, utánajár a dolognak, csakhogy közben egyre inkább belebonyolódik a nő életébe. Hamarosan azon kapja magát, hogy ugyanabban a galériában dolgozik és ugyanazokkal az emberekkel barátkozik, mint Rebecca. Vonzódik két veszélyesen jóképű férfihoz – a galéria tulajdonosához és egy híres művészhez –, és rádöbben, hogy pontosan azon az úton halad, ami Rebecca eltűnéséhez vezetett. Mindemellett beindul saját erotikus fantáziája, melyet egy bizonyos magabiztos, jóképű, mindent kézben tartani kívánó férfi tud csupán kielégíteni. Nem sok idő kell, és úgy tűnik, az egyre többet követelő vágyon kívül már semmi sem számít…

Szalai Vivien - Drága ​kéj
A ​nő a legkeresettebb magyar luxusprostituált. A férfi budai milliárdos, a leggazdagabb üzletemberek egyike. Túlfűtött, durva szenvedélyen alapuló viszonyuk során elmerülnek a legmélyebb perverzióban, s közben a nő megjárja a poklok poklát... A Hamis gyönyörben megismert Szofi igaz története révén bepillantást nyerünk a hazai felső tízezer és a politikai elit eltitkolt, mocskos világába, Tel-Aviv luxusszállodáiba vagy éppen a Párizsban magyar szexrabszolgákat tartó szaúdi herceg hálószobájába. Az utazás végén ugyanúgy levonhatjuk a tanulságot, mint Szofi: az életben mindennek ára van, s mindenért meg kell fizetnünk...

Stanley Steel - Hová ​lett a Nyolcadik Utas?
Ő ​volt a nyolcadik utas a halál. Rémesebb volt egy gyomorrontásos éjszakánál is, igazából a tamponreklámok azon részéhez hasonlított legjobban, amelyek a nedvszívó képességet tárgyalják kimerítő részletességgel. A lény gonosz szemeivel rájuk meredt, ők pedig csak nézték bénultan. Folyvást öklendezniük kellett, ezért képtelenek voltak hatékonyan védekezni. Hiába szorongattak a kezükben kést, villát, ollót és húskloffolót, a szörny azt művelt velük, amit csak akart. Öklömnyi szemek hideg gonoszsággal pásztázták végig a sikoltozva menekülő, sarokba szorított legénységet. Az idegen, rémes, karmokban végződő ujjaival hirtelen Kriplyre mutatott. - Most én téged akarni nyammnyamm! – üvöltötte tört angolsággal, közben cápafogazata közül sűrű békanyál folyt elő. Sárga szemeiben a pokol tüze égett sercegve. - Ne, ne! – könyörgött Kriply, hogy időt nyerjen. – Nem lehetne inkább valaki mást?…

K. B. Rottring - Stanley Steel - Az ​ébredő Ernő
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Vavyan Fable - Szennyből ​az angyal
A ​regény hősnője, Tonie - túl egy súlyos válságon - mesei karácsonyról álmodozik: fenyőillatú, csillagszórós, Kis éji zenés, meghitt ünnepről, romantikus kettesben egy férfival, akit erre az alkalomra választ számára a számítógépes társkereső szolgálat. S nem arról, hogy bűnözők lepjék el otthonát. Holott pedig ellepik. Púder, a sorozatgyilkos; Néró, a piromániás; valamint Procc, akinek az a fixa rögeszméje, hogy neki sebészeti úton mindenkit meg kell gyógyítania. Továbbá ellepi hajlékát a nővére a sarjaival, anyja a neurózisával; szomszédnője, Meta Hari, aki mindhárom szemével perfekt módon lát - és még sokan mások. A vágyott idillből pokolian felforgatott karácsony lesz, s mindennek a Szolgálat által küldött (?) pasas, Barret Grand a dilihopmestere.

Arthur Madsen - Az ​új generáció
Évezredekkel ​ezelőtt Ehnaton fáraó udvari alkimistáival egy medált készíttetett, amely képes volt befolyásolni a bolygók mozgását. Az emberiség nem tudja, hogy létezik egy másik világ, egy ismeretlen birodalom, amelynek királynője mindenáron meg akarja kaparintani magának a legnagyobb hatalmat. Öt gyerek élete változik meg örökre, amikor valaki ellopja a medált, és ezzel együtt a fény is eltűnik a Földről. Az árvaházban nevelkedő Yeni, Jauns, és Nuwe, valamit a jómódú családból származó Berria és Baru csak egymásra támaszkodhatnak, ha sikerrel akarnak járni. GYEREKEK ÉS FELNŐTTEK HARCA EGY IDEGEN VILÁGBAN. A BÁTORSÁG, A BARÁTSÁG ÉS A HŰSÉG PRÓBÁJA A VILÁG SORSA AZ Ő KEZÜKBEN VAN.

Peter Sanawad - Ártatlan ​vér
A ​gerillák körében régóta legendák terjednek az Ingerületátvivő gépről, arról a titokzatos, még az Ítélet Napja előtt készített szuperszerkezetről, amely képes bináris jelekké alakítani az emberi elme neuronmozgásait. A maradék tudósok egyetértenek abban, hogy egy ilyen gép képtelenség, ezt a nézetet képviseli a fiatal programozónő, Sarah Lane is. Azonban a kisgyermekkori emlék a gépről ötletet ad, hogy kidolgozzon egy új operációs rendszert. Egy operációs rendszert, amely megkönnyítheti az elfogott kiborgok újraprogramozását... És erre most nagy szükség van, hiszen a gépek már visszaküldték a múltba a T-1000-es halálosztójukat, hogy likvidálja John Connort. Hogy a fővezérnek a túlélésre esélye legyen, az Ellenállásnak is vissza kell küldeni a múltba legalább egy T-101 Alfát, ehhez azonban előbb el kell fogni, és át kell programozni a halálosztót. És hogy az új operációs rendszer nem is olyan tökéletes, meggyőzően bizonyítja, hogy amikor az elfogott halálosztó életre kel, megtagadja a kapott utasításokat...

Lisi Harrison - Szörnytudatos ​farkaslány
CLAWDEEN ​WOLFOT Soha nem hagyták érvényesülni. Otthon a féltő falka, a suliban a szörny barátnői szorították háttérbe. A szülinapi bulija végre csak róla szólt volna, ám most még erről is le kell mondania. De ha egy farkas egyszer üvölteni kezd... MELODY CARVER Visszanyerte a hangját, de elvesztett minden mást: a barátait, a szerelmét, és talán a családját is. Ha mások sorsát tudja irányítani, a sajátját miért nem? Két csaj keresi a helyét a világban. Még akkor is, ha ez a világnak nem tetszik.

Lisi Harrison - A ​szomszéd szörnye mindig zöldebb
CLEO ​DE NILE volt eddig a Merston High gimi szörnyei között a királynő. Most viszont mást sem hall, mint hogy „Frankie így”, meg „Melody úgy”… Miért olyan nehéz manapság hűséges alattvalókat találni?! FRANKIE STEIN egyszer már (szó szerint) elvesztette a fejét egy normi srác, Brett miatt. Megesküszik, hogy ilyen többé nem fordul elő, de amikor Brett kitalálja, hogyan segíthetne, hogy a szörnyek szabadon élhessenek, újra pattannak a szikrák (megint csak szó szerint). MELODY CARVER meg akarja akadályozni, hogy a barátja, Jackson SZÖRNYű titka kitudódjon. Csakhogy normiként nem könnyű beilleszkednie a szörnyek világába, és Cleo sem könnyíti meg a dolgát. Pedig több bennük a közös, mint gondolták volna… A fura még mindig menő, ezt mindenki meglátja majd. De lehet, hogy éppen ez a baj… Köszöntünk újra a Monster High-ban, ahol a csillogó felszín alatt még csillogóbb szörnyűségek rejlenek


Elérhető példányok

Ezek a felhasználó ebben a pillanatban is elérhető könyvei. Ha egy könyvből többet tett fel, akkor az többször szerepel a listában.

összes (46)

Gellert Tamas - A ​lézeres gyilkos
Lélegzetelállító ​krimit írt a Svédországban élő, magyar származású Gellert Tamas, azaz Tamás Gellért. Ráadásul megtörtént esetet dolgoz fel: 1991 augusztusa és 1992 júniusa között titokzatos merénylő tartotta rettegésben Svédországot. Nevét az első merényleteinél használt, lézeres célzóval ellátott puskáról kapta a nyomozás során és az események következtében felbolydult svéd sajtóban. A könyv cselekménye két szálon fut. Egyrészt precízen nyomon követhetjük a merényletsorozatot, amelynek felderítése során a svéd rendőrség először alkalmazott profilalkotást, másrészt pszichológiailag hitelesen feltárul előttünk a tettes élettörténete. Ugyanakkor megismerhetjük a kiszemelt áldozatokat is, akik kivétel nélkül mind bevándorlók, és izgalmas képet kapunk a svéd politikai életről, a szélsőjobboldal politikai tényezővé válásáról, valamint a mindezt kísérő médiacirkuszról. A könyv hiteles dokumentumregény, rengeteg cikken, tévéműsoros anyagon, interjún és kutatáson alapul. Svédországban igazi bestseller lett, és háromrészes tévésorozat is készült belőle.

Jorge Amado - Holt ​tenger / Az éjszaka pásztorai
A ​kötet két regényt tartalmaz. A Holt tenger története Bahiaban, az író kedves városában játszódik. Szereplői tengerészek, hajósmesterek, négerek, félvérek, csavargók, örömlányok. Főhőse Guma, a fiatal tengerész, aki tíz éves kora óta járja bárkájával a háborgó tenger vizeit. Felesége, a szép Lívia minden áldott nap aggódva várja, hogy hazaérkezzék istenkísértő útjáról. Guma erős, bátor, nagyszerű hajós, mégis beteljesedik végzete: Jemanzsá, a tengerek és bárkák úrnője, akit Zsanainának is neveznek, magával viszi távoli birodalmába. A másik regény, Az éjszaka pásztorai ugyancsak Bahiaban játszódik. Az író három jellemző epizódot beszél el a kikötőváros lumpenproletárjainak életéből. Az első történet Bahia legismertebb nőhódítójának és hamiskártyásának, Martin káplárnak házasságáról, a második a néger Massu fiának furcsa keresztelőjéről, a harmadik a bahiai szegények viskóvárosának felépítéséről szól. A sodró lendületű kópé-történetek nagyerejű társadalmi mondanivalót hordoznak. Az író úgy szórakoztatja olvasóit, hogy közben szuggesztív erővel felidézi a szegényeket felszabadító "szükséges csoda" törvényszerű eljövetelét.

Joe Alex - A ​halál beszél helyettem
A ​világszerte ismert lengyel krimiszerző e regénye tíz kiadást ért meg hazájában. A gyilkosság áldozata ezúttal a híres színész, akit a színházi előadás után holtan találnak öltözőjében. A nyomozás során kiderül, hogy már a szünetben megölték. Ki játszotta végig a szerepét, hogy még a partnernője sem vette észre a cserét? Ha pedig nem ő volt a gyilkos, akkor mi késztette rá, hogy fedezze?

Joe Alex - Szárnyatlan ​szárnyalással űztem...
Joe ​Alex ezúttal klasszikus körülmények közt elkövetett bűntényt derít fel. A London környéki villa erős rácsokkal van elzárva a külvilágtól, úgyhogy a gyilkos csak a ház lakói közt lehet. A kevés számú szereplő mindegyike egyformán gyanússá válik egy időre. Három óra sem telik bele, és még ki sem hallgatták a ház valamennyi lakóját, amikor Joe Alex bravúros ötletével leleplezi a gyilkost.

Nemere István - A ​fáraó gyűrűje
A ​fáraó leendő felesége, a ciprusi királynő inkognitóban utazik át az országon. Hűséges segítőjét a nagyúr küldte eléje. De ki számíthatott arra, hogy sivatagi vihar, rablók, folyami kalózok, lázadó katonák kerülnek útjukba..?

Covers_172020
Hej ​de jó viccek Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Hej ​de jó viccek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Goldfinger
elérhető
3

Ian Fleming - Goldfinger
Egy ​jól induló kétkezes kanaszta-játszmában az egyik fél kezdettől fogva csal. Egy szép szőke lánynak hamarosan meg kell halnia. A játszma tétje pedig emelkedik. A cél: megszerezni az Egyesült Államok tizenötmilliárd dollárt érő egész aranytartalékát! A Brit Titkosszolgálat 007-es ügynöke, James Bond ekkor tudja már, hogy az Auric Goldfinger megállapította új szabályok brutálisan egyszerűek: "Ha fej, én győztem - ha írás maga pusztulni fog!"

Tom Wittgen - Őszi ​kikerics
Saját ​kertjében feldúlt őszikikerics-ágyása alatt találja meg a rendőrség Olaf Lück, a közkedvelt drezdai férfifodrász holttestét. A nyomozás során csakhamar fény derül arra, hogy a gyilkosság időpontjában többen is megfordultak az Elba-parti kertben: Olaf Lück legjobb barátja, a sógora, egy ismeretlen asszony, s talán még mások is... Nincs alibije Lück szerelmének, a fiatal postáskisasszonynak sem, csakúgy nincs, mint Justus Schiffelnek, az életörömöket kedvelő vállalati igazgatónak, aki Lück kertjét és nyaralóját akarta megvásárolni. Ki követte el a gyilkosságot, és miért? - Tom Wittgen fordulatos cselekményű, izgalmas regényben ad választ a kérdésre.

Pierre Magnan - Végy ​egy pint embervért!
A ​színhely Banon: festői francia falu az Alpokban. A banoniak fő megélhetési forrása a vidék természeti kincse, az illatos, zamatos szarvasgomba. Egy idő óta furcsa dolgok történnek a vadregényes hegyek közt. Hippik vertek tanyát a falu közelében, és többen közülük nyomtalanul eltűntek. Egyszerűen továbbálltak? Vagy meggyilkolták őket? Ezt kell kiderítenie Laviolette főfelügyelőnek. Hamarosan előkerülnek a hullák (közös jellemzőjük, hogy a gyilkos az utolsó cseppig kifolyatta a vérüket), de ettől persze nem oldódik meg a hátborzongató rejtély. Még szerencse, hogy Laviolette-nek olyan segítőtársai vannak, mint Rosemonde, a gyöngéd lelkületű bögyös-faros fogadósnő és mindenekelőtt a rózsás bőrű, éles elméjű, hűséges, csinos Rozi, az egész vidék legrátermettebb szarvasgomba-felkutató emséje!

Thorne Smith - A ​szőke kisértet
Az ​angol kiadás fülszövege: "Minden akkor kezdődik, amikor Cosmo Topper, egy törvénytisztelő, visszafogott banki vezető úgy dönt, hogy használt autót vásárol. Csakhogy az autó korábbi tulajdonosainak szellemei kísértik - az a vakmerő, váratlan, könnyed pár, akik idejekorán találkoztak a halállal, amikor autójuk egy tölgyfába rohant. A szellemek, George és Marion Kerby, feladatukká teszik Topper megmentését attól, amit ők a kertvárosi vasárnapok nyárának neveznek. Ezzel őrült kalandok sorozatát indítják el, amelyek hol zavarodottá, hol boldoggá teszik Toppert és bárki mást, aki keresztezi az útjukat. A mai napig oly elbűvölő, mint amikor 1926-ban először megjelent. A Topper mérce lett az amerikai popkultúrában, megágyazta azon későbbi megjelenéseket, mint például The Ghost and Mrs. Muir, Heaven Can Wait, Beetlejuice, Bewitched."

Nemere István - A ​Köstler-akció
Több. ​mint hárommillió német katona lendül támadásba. A hadműveletek több száz kilométeres frontvonalon folynak. Franciaország összeomlása csak idő kérdése. Az óriási támadás időpontja a szövetségeseknek. A feltartóztathatatlan német előrenyomulás alatt kockázatos de szükséges döntést hoz a brit elhárítás parancsnoksága: St. Denisből minden áron Londonba kell vinni a brit titkosszolgálat ügynöklistáját, amelyet egy védtelen francia tanyán őriz egyik emberük. Néhány nap múlva különös német vonalak mögött, a fronttal párhuzamosan tor ismeretlen irányba, Parancsnokuk Kostler főhadnagy, aki csoportjával magára vonja a berlini központ figyelmét... Harry halálos játékba kezdett

Nemere István - Égből ​jött kommandó
Kate ​és Harry különös bevetésre indul. A Főnök hazai földön jelölte ki számukra a legújabb feladatot. Egy angol kisvárosból éjjelente információk özöne száll az éterbe és indul Németország felé. A kémvadászok éjjel-nappal keresik a titokzatos rádióst, de nem találják a nyomát. Az ellenük elkövetett támadások azonban azt jelzik: jó úton járnak. De az, hogy milyen veszéllyel kerültek szembe, csak akkor derül ki, amikor az angol kémelhárítás megfejti a kódolt üzeneteket. És egy éjszaka aztán fölmorajlik az ég egy ősrégi angol kastély fölött...


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (73)

J. R. dos Santos - Vaticanum
Egy ​iszlám szélsőséges osztag bejut a Vatikánba, ahol az egyházat kompromittáló dokumentumok, majd maga a pápa is eltűnik. Kétségbeesett versenyfutás kezdődik az idővel, az események pedig még inkább felgyorsulnak, amikor az internetre felkerül a terroristák videója: az egész világ láthatja az elrabolt pápát, és hallhatja a megdöbbentő bejelentést, hogy aznap éjfélkor élő közvetítésben kivégzik. A pápa elrablása az egész világot megrázza, s beteljesedni látszik Malakiás jóslata: elszabadul a káosz. Tomás Noronha épp Szent Péter sírját keresi a nevét viselő bazilika alatt, amikor különleges megbízást kap magától a pápától, s ezzel máris a nyomozás kellős közepén találja magát. Vajon sikerül időben rájönnie, hol tartózkodik a pápa, s kideríteni, hogy ki az a rejtélyes Omissis, aki a szálakat a háttérből mozgatja?

Jason Fry - A ​jedi fegyvere
EBBEN ​A TELJESEN ÚJ TÖRTÉNETBEN ISMÉT IZGULHATUNK LUKE SKYWALKERÉRT! A cselekmény a _Star Wars: Új remény_ és a _Star Wars: A Birodalom visszavág_ című filmek közötti időszakban játszódik. Luke egy rejtélyes bolygóra érkezik, ahol az Erő segítségével meg kell mentenie egy fiatal lány életét, és túl kell élnie a párviadalt, amit az új, korábban ismeretlen ellenfelével vív… A történetben olyan fontos információkat is megtudhatunk, amelyek a STAR WARS: AZ ÉBREDŐ ERŐ című VII. epizód cselekményéhez szorosan kapcsolódnak.

Jesper Stein - Nyugtalanság
Egy ​símaszkos, katonai csizmát viselő férfit 2007-ben, a norrebro-i Ifjúsági Ház kiürítése utáni éjszakán holtan találnak az Assistens temetőben. A férfi öltözéke miatt a gyanú rögtön a rendőrségre terelődik, amely a környékbeli zavargások miatt szigorúan őrizte a temetőt. A gyilkosság felderítésével Axel Steen helyettes felügyelőt bízzák meg. Mivel kiderül, hogy az áldozat kapcsolatba hozható a balkáni kábítószer-kereskedelemmel, a nyomozás során együtt kell működnie a titkosszolgálat embereivel is, akik gondosan titkolják, hogy mulasztásaik szerepet játszhattak a gyilkosságban. A bűntény felderítése közben megismerhetjük a koppenhágai Norrebro városrész kultúráját és szubkultúráját, emellett betekinthetünk Axel Steen zavaros magánéletébe (válás, hasis) is.

Jens Henrik Jensen - Akasztott ​kutyák
A ​főszereplő életét is fenyegető rejtélyes gyilkosságsorozat szálai a legmagasabb dán politikai körökhöz vezetnek. Az egykor a Balkánon és Afganisztánban is szolgált háborús veterán, Niels Oxen kénytelen szövetségre lépni a dán Rendőrségi Titkosszolgálat egyik munkatársával, Margrethe Franckkal, akit a főnöke éppen Oxen múltjának felderítésével bízott meg, hogy szükség esetén felhasználhassák őt bűnbaknak. Ki kell derítenie, vajon a titkosszolgálat feje valóban megfigyeli, vagy inkább védelmezi a dán politikai és szellemi elitnek az ügyben érintett tagjait. És azt is, ki, miért és hogyan tünteti el sorra a bizonyítékokat, a tanúkat és néhány áldozat holttestét!

Jesper Stein - Szép ​álmokat, feketerigó
Axel ​Steen helyettes felügyelő üzenetet kap a múltból. Egy brutális nemi erőszak elkövetőjének DNS-mintája egyezést mutat egy négy évvel korábbi felderítetlen gyilkosság elkövetőjének DNS-ével. Axel újult erővel veti bele magát a nyomozásba. Kiderül, hogy az erőszaktevőnek több hasonlóan kegyetlen támadás is terheli a lelkét. Miközben Axel szeretné kapcsolatba hozni a gyilkosságot a szexuális bűncselekményekkel, kiderül, hogy a DNS-egyezés csak gondatlanság eredménye. A szexuális bántalmazásos esetek felderítése kapcsán mégis új nyomra lel a gyilkossági ügyben, és döbbenetes eredményre jut.

Pék Zoltán - Feljövök ​érted a város alól
Corvinus ​élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi _shiftelő_, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural. Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából. Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.

Arkagyij és Borisz Sztrugackij - Borisz Sztrugackij - A ​bíborszínű felhők bolygója
A ​Hiusz űrhajó-prototípus forradalmasíthatja az űrrepülést, korábban nem is álmodott lehetőségeket nyitva meg az emberiség előtt. Veszélyes első útjára olyan legénység kerestetik, amely minden nehézséggel bátran szembenéz. És összeáll a csapat: Jurkovszkij, Dauge, Krutyikov és Bikov - egyszer majd legendává válnak mindahányan. A feladat: a fotonhajtóművek bejáratása, valamint a Vénusz bolygó felderítése. Több korábbi expedíció már odaveszett, de az egyik csapat geológusa, Tahmaszib Mehdi még jelentette egy mesésen gazdag nehézfém-lelőhely, az Urán Golkonda felfedezését. A tét tehát nem kicsi: végtelen jólét és maguk a csillagok hullhatnak az emberiség ölébe, amennyiben a Hiusz sikerrel jár. Ha azonban nem... a társadalmi és technikai fejlődés megfeneklik, és a Föld sosem válik galaktikus birodalom központjává.

Leslie L. Laticel - Síva ​utolsó ránca
Tomporban, ​a Himalája égbenyúló, hófödte hegycsúcsai között rémisztő gyilkosságok történnek. Fent, a világ tetején, Propán-Bhutánban, a sűrű felhőtakarók homályában gonosz erők pokoli terveket szövögetnek. Senki sem állhat útjukba, csak Leslie L. Laticel, a neves Kelet-kutató és molykárbecslő, az Interpol tizedese, aki, mint mindig, most is egy titokzatos, megmagyarázhatatlan ügyben nyomoz. Rengeteg whisky folyik el hiába, de mindig kéznél van helyette a jakvajas tea, épp úgy, mint a hatlövetű Smith and Wesson. Gyönyörű nők és újabb áldozatok bukkannak fel, hátborzongató rémségek történnek, hullanak a hullák, akár a legyek, míg végül kiderül, hogy mit is rejteget Síva utolsó ránca. A fergeteges paródia nagyszerű szórakozást nyújt kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek, és mindazoknak, akik szeretik a humort, de nem félnek otthon, egyedül a sötétben, amikor éjszaka van és telihold, sötét árnyék vetül a falra, felüvölt egy kóborló lélek, villám hasít a fekete éjbe, léptek nyikorognak a padlón, valaki közeledik, a kezében megvillan a tibeti áldozókés...áááááááááááááááá.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (56)

Szalai Vivien - Hamis ​gyönyör
Van ​egy rejtett világ Magyarországon, ahol mindent pénzben mérnek. A rangot, a boldogságot és a szexet is. Egyes divatos partikon a meghívottak félmilliós ruhában érkeznek, de ezer euróért bármikor szívesen megszabadulnak tőle, akár egy percnyi röpke kéjért is. Az ilyen eseményen megjelenő luxusprostituált státusszimbólumnak számít. Nyílt titok, hogy a felső tízezer tagjai között számos olyan férfi akad, aki tökéletes testű, fizetett szerető segítségével kívánja kiélvezni a megvásárolható szexuális gyönyöröket - a pénz nem számít! Ebben a vendégkörben egy menet ezer euró, viszont csak a fantázia szabhat határt az aktus mibenlétének - szégyenérzet vagy gátlások soha. A luxusprostituált csókolózik, tűri a perverziókat, és vállalja a kockázatot azzal, hogy nem használ óvszert. A szerző újságíró, akinek egy magyar luxusprostituált vallott az életéről, tabuk nélkül. Az ő történetei alapján született meg ez a regény.

Dan Brown - Digitális ​erőd
Amikor ​az NSA verhetetlen kódfejtő gépe találkozik egy rejtélyes algoritmussal, amelyet nem tud feltörni, az ügynökség riasztja vezető kriptográfusát, S. Fletchert. A ragyogó eszű és gyönyörű matematikusnő olyan felfedezésre jut, ami pánikot kelt a hatalom köreiben. Az NSA-t túszul ejtették... de nem fegyverekkel vagy bombákkal, hanem egy zseniálisan összetett kóddal, amely a parancs kiadásakor megbénítja az USA hírszerzését. S. Fletcher harcba indul a titkolózás és a hazugság áradatával szemben, hogy megmentse az ügynökséget, amelyben hisz. Miután mindenfelől árulás veszi körül, már nemcsak a hazájáért küzd, hanem a puszta életéért, majd végül annak a férfinak az életéért is, akit szeret...

Dan Brown - Inferno
A ​történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel...

Davinci
elérhető
132

Dan Brown - A ​Da Vinci-kód
A ​tanulmányi úton Párizsban tartózkodó Robert Langdon szimbólumkutatót telefonon riasztják egy késő esti órán. A Louvre idős kurátorát meggyilkolták a múzeumban, és érthetetlen kódot találtak a holtteste mellett. Miközben Langdon és Sophie Neveu, a tehetséges francia titkosírás-szakértő a rejtvény megoldásán dolgozik, elképedten fedezik fel a rejtett utalások nyomát Leonardo da Vinci műveiben - noha ezeket az utalásokat mindenki láthatja, a festő zseniálisan álcázta őket. A hagyományos thrillerregények kliséiből A Da Vinci-kód egyszerre villámgyors, intelligens és többrétegű; részletek sokasága és alapos kutatások hitelesítik. Az első oldalaktól a váratlan és elképesztő végkifejletig Dan Brown bestsellerszerző már megint mesterien bonyolítja a történetet.

Covers_182563
Anyós ​viccek Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Anyós ​viccek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_180955
Arisztokrata ​viccek Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Arisztokrata ​viccek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Stephenie Meyer - A ​burok
A ​Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni. Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

Elf_v%c3%a9rrel
Elf ​vérrel, holdezüsttel Ismeretlen szerző
3

Ismeretlen szerző - Elf ​vérrel, holdezüsttel
_A ​Hét Zsarnok véráldozatot szed Hattum lakói közül. Ugyan melyik elf merészelne szembeszegülni akaratukkal?... Kalandorok, akik egy ősi vámpírfészekben rekednek. Van-e kiút ebből a csapdából?... Ibra sivatagi városában boszorkánykirályok besúgói vívják egymással élet-halál harcukat. De vajon mit tehetnek akkor, ha az Óváros halottnak hitt elf mágusa belép a küzdelembe?... Egy holdelf varázsló és egy hitehagyott erdőjáró. Egy havasi fényíjász és egy füstmágus. És Dunstan, az ostromlott vár, ami talán mindannyiuk végzetét jelenti... Végtelen labirintus, amely féltékenyen őrzi a világtól elzárt elf város, Limarion titkait. Mit remélhet a harcos, aki fejébe veszi, hogy átvág az útvesztőn, csak hogy felkutassa száműzött kedvesét?... A Halálmezsgye mögött nincsen más, csak gyilkos pusztaság: ez már a vérelfek kísértetbirodalma. Ki lehet olyan őrült, hogy átlépi e határt?_ _Az antológia szerzői ezúttal az Elf Császárság titokzatos peremvidékére invitálják az olvasót. A kötet felhőtlen szórakozást ígér mindazoknak, akik pár órányi vadregényes, izgalmas utazásra vágynak egy ismeretlen és misztikus világban, és kedvelik a komor, baljós hangulatú történeteket._


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

összes (17)

Szalai Vivien - Hamis ​gyönyör
Van ​egy rejtett világ Magyarországon, ahol mindent pénzben mérnek. A rangot, a boldogságot és a szexet is. Egyes divatos partikon a meghívottak félmilliós ruhában érkeznek, de ezer euróért bármikor szívesen megszabadulnak tőle, akár egy percnyi röpke kéjért is. Az ilyen eseményen megjelenő luxusprostituált státusszimbólumnak számít. Nyílt titok, hogy a felső tízezer tagjai között számos olyan férfi akad, aki tökéletes testű, fizetett szerető segítségével kívánja kiélvezni a megvásárolható szexuális gyönyöröket - a pénz nem számít! Ebben a vendégkörben egy menet ezer euró, viszont csak a fantázia szabhat határt az aktus mibenlétének - szégyenérzet vagy gátlások soha. A luxusprostituált csókolózik, tűri a perverziókat, és vállalja a kockázatot azzal, hogy nem használ óvszert. A szerző újságíró, akinek egy magyar luxusprostituált vallott az életéről, tabuk nélkül. Az ő történetei alapján született meg ez a regény.

Stanley Steel - Abszurdisztán
Stanley ​Steel, az abszurd humor fenegyereke, a paródiaírók honi királya - aki egyébként egylényegű K.B. Rottringgal is, a Heri Kókler sorozat feltalálójával - ezúttal új oldaláról mutatkozott meg, akárcsak annak idején a jó öreg Magilla gorilla. Az Abszurdisztán könyv nem paródia, nem humorkönyv, hanem a szerző saját meghatározása szerint egy utópikus sci-fi szatíra. Egy kőkemény kőkori történet, a diktatúra és a bolsevizmus kíméletlen kritikája, amelyben azért jócskán vannak humoros és abszurd elemek is. Ebben az elképzelt, másik téridő-dimenzióban lévő kőkorszaki országban, ahol minden férfit Ferinek, minden nőt pedig Klárinak hívnak, a bölcs és igazságos Pinokkió elvtárs uralkodik már évtizedek óta. Abszurdisztán a létező világok legcsodálatosabbika, valóságos földi mennyország. Pártunk és Államunk szerint a nép bőségben, jólétben él, olyannyira, hogy dolgoznia sem kell már senkinek. Mert nincs már semmiféle munka. Abszurdisztán ugyanis egy rezervátum, ahol a világ legostobább népe él, amely egyedül a világon eltűrte, hogy kilopják a lába alól az országát és szó nélkül hagyta, hogy kisemmizzék. Ebben a kúrta országban törvény írja elő, hogy mindenkinek fülvédőben kell járnia, ugyanis annyira dübörög a gazdaság. A nép nagy tanítója, a képzett igazmondó, a böszmeség elleni harc zászlóvivője, az ország géniusza, éppen következő nagy reformját készül végrehajtani. Ám a grandiózus átalakítás közben, amikor is a nép még életben maradt tagjait szeretné átvezetni a csiszolt kőkorszakból a pattintottba, nem várt esemény történik: megdöglik a nemzet büszkesége, a Pannon Puma. A kesernyés humorral átitatott szatíra főhőse, Stanley, egy véletlen baleset miatt pottyan ebbe a vízió szülte, párhuzamos univerzumbeli világba, egyenesen a szegény állatra, amely emiatt ott helyben kileheli lelkét. A Pannon Puma meggyilkolása miatt hősünket bűnbaknak kiáltják ki, és ki akarják végezni. De persze másként alakulnak a dolgok, mert majdnem bűnbocsánatot nyer az „itt a piros, hol a piros játékban”. Végül mégis kegyelmet kap, így önként és dalolva be kell lépnie a H.I.M. Pártba, a Helyes Intelligens Manusok Pártjába, amelynek vezetője csak a legnagyobb H.I.M tag lehet. Az ország nagy és hőn szeretett vezetőjén eközben ismét elhatalmasodik a tenni akarás elnyomhatatlan és kínzó vágya, amelynek oka a kétoldali küldetéstudat. Bekövetkezik az igazi deformkor, a túlélőshow, amit egy egész ország játszik. Hogy mi lesz ennek a vége? Tényleg a remény hal meg utoljára, vagy mégis inkább a nép?

Mary Lide - Királyi ​játszma
Cambray ​úrnőjének története tovább folytatódik... Királyok harca és szeretők szenvedélye sodorta magával őket, Cambray várának kapuja kitárul. Harci mének dübörgő patái alatt remeg a föld. S kezdetét veszi egy csodálatos, igaz történet. Anglia és Wales veszedelmes határvidékén Ann of Cambray és Raoul of Sedgemont három örököse halálos játszma sakkfigurái lesznek az urdalkodó, II. Henrik, és a cselszövő királynő, Aquitániai Eleonóra kezében. Az egyik fiút a testi szenvedély erejével próbálják lépre csalni, a másikat a hatalom ígéretével. S Anna szépséges leányának, Olwennek egy lázadó herceg tiltott szerelme lesz veszedelmes csapdája.

Alexander Freed - Zsivány ​Egyes
A ​Zsivány Egyes mozifilm regényváltozata új jelenetekkel és kiegészítő anyagokkal. Ahogy a Birodalom sötét árnya fokozatosan terjeszkedik, egyre aggasztóbb hírek érkeznek a galaxis minden részéből. A felkelők tudomást szereznek egy titokzatos fegyverről, mely a Birodalom által uralt űr mélyén épül. Ha egyszer elkészül, semmi sem állhat majd ellen neki, akár egész bolygók elpusztítására is képes lesz. A hírek szerint a rettenetes gépezet építése már a befejezéséhez közeledik... A galaxis lakóinak sorsa egy szokatlan összetételű csapaton múlik: egy bosszúvágytól hajtott, leleményes fiatal nőn; egy felkelő parancsnokon, akinek orgyilkosságot kellene végrehajtania; egy szökevény pilótán; egy vak szent emberen, és mindenre elszánt bajtársán; valamint egy veszedelmes birodalmi droidon, akit egykori gazdái ellen fordítottak. A felkelőknek minden eddiginél nagyobb szükségük lenne egy jelentős győzelemre, de ehhez a különös csapatnak meg kell szereznie a Birodalom új fegyverének terveit... Ám mialatt veszélyes céljuk felé tartanak, a szörnyű gépezet is felbukkan a láthatáron, csak arra várva, hogy kihirdesse a császár zsarnoki uralmát a galaxisban egy olyan csapással, mellyel rászolgál rettegett nevére: a Halálcsillag.

Dora Craiban - Interferencia
Két ​év telt el azóta, hogy Helena és Jeremy találkoztak, s az őseik közötti viszály dacára úgy döntöttek, egymás mellett maradnak. Ez a döntés pedig megpecsételi a sorsukat: egy olyan háborúba csöppenek, ahol mindkét fél a halálukat akarja. Ám ellenségeiknek azzal is számolniuk kell, hogy a szerelmesek egyre erősebbek. Akadnak rokonok, újdonsült barátok, Boszorkányok és Gyógyítók egyaránt, akik melléjük állnak. A Bírák számára minden nap új kihívást jelent az öt gyertya bűvös fénykörében, ahol bekapcsolódnak az egyre véresebb háborúba, amit, úgy tűnik, nem csak Boszorkányok és Gyógyítók vívnak. Amíg fajtársaik sorsát kell a vállukra venniük, és az egyensúlyért harcolniuk, a kapcsolatuk is próbára tétetik... Túléli-e a háborút ez a szerelem? Önmaga tud-e maradni Helena, ha még a saját ereje is megrémíti? Mire készül Kendra, Helena rettegett ellensége, és vajon mit rejtenek a titokzatos sumér jóslat utolsó sorai? Kiderül Dora Craiban boszorkányos meséjének befejező részéből.

Selma Lagerlöf - Nils ​Holgersson csodálatos utazása
Selma ​Lagerlöf, a későbbi Nobel-díjas írónő az 1900-as évek elején megbízást kapott egy iskolásoknak szóló földrajzkönyv megírására. Lelkesedéssel fogott a munkához, és bízott benne, hogy szebbet, jobbat adhat a gyerekeknek, mint az átlagos tankönyvírók, és megszeretteti velük szülőföldjüket. Így született meg a Nils Holgersson csodálatos utazása. Nils Holgersson vásott, unatkozó kölyök. Törpeként feljut a magasba, és a vadludakkal bejárja egész Svédországot. Megtanul a tó jegén aludni, nélkülözni, közelről megismeri az állatokat és az emberek mindenféle fajtáját; ennek köszönheti, hogy talpig ember válik belőle. Selma Lagerlöf könyve Nils féléves vándorlását, csodálatos, izgalmas kalandjait meséli el.

Erős Zoltán - Magyar ​irodalmi helynevek A-tól Z-ig
Talán ​még az irodalomban jártasak is elbizonytalanodnának, ha például arra kellene válaszolniuk, merrefelé van Vizsoly, pedig ez a név elválaszthatatlan az első teljes, magyar nyelvű Bibliától. És vajon hányan tudják, hol is található a Kőmíves Kelemen balladájából ismert "magos Déva vára" vagy az Arany János megénekelte "drégeli rom"? Könnyen rábökünk-e a térképen Széphalomra, ahol Kazinczy hajtotta fejét örök nyugalomra? Aztán hol mindenütt járt az örökké úton levő Csokonai meg Petőfi? Léteznek-e a valóságban Jókai vagy Mikszáth regényes tájai, Krúdy vagy Móricz helyszínei? Melyik város iskoláiban tanított Babits, Juhász Gyula? Meddig jutottak el messzi országokba az évszázadok során a magyar írástudók?

Dan Brown - Inferno
A ​történelem egyik leghátborzongatóbb irodalmi klasszikusa, a Pokol ihletésére született, és díszletei között játszódó mű Dan Brown eddigi legellenállhatatlanabb és leggondolatébresztőbb regénye; lélegzetelállító versenyfutás az idővel...


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

Stanley Steel - A ​De Fincsi-kód
Titokzatos ​gyilkosság történik a Louvre képtárában, Bidé Szanitert, a múzeum igazgatóját holtan találják. A helyszínre érkező Finesz felügyelő szeretné látni Flemming professzort, de sajnos nem teheti, mert telefonálás közben felrobban. Hindy Jones évek óta eredménytelenül akarja felnyitni a Frigyládát, ezért pszichiátriai kezelésre szorul. Clara Softot eszkimó terroristák támadják meg otthonában, de a terroristák és otthona is megsemmisül. Meglepő, ám ezek után mindketten szívesen vállalják, hogy megfejtik a De Fincsi-kódot, amely a titokzatos Spicces madonnában van elrejtve. De színre lép még a könyvben: Dilis, az albínó néger, a Fegyvernepper, és jönnek a Mix-menek, és még a CIA keze is beteszi a lábát. De itt lesz még Zacskós Filkó, Grűn, Kamu, Pipec, Potyagól, Kleptomán és a Gyűszű is. Senki sem tudja, vajon mi lesz ennek a vége, a jó megbűnhődik, vagy a gonosz elnyeri méltó jutalmát?

Alexander Freed - Zsivány ​Egyes
A ​Zsivány Egyes mozifilm regényváltozata új jelenetekkel és kiegészítő anyagokkal. Ahogy a Birodalom sötét árnya fokozatosan terjeszkedik, egyre aggasztóbb hírek érkeznek a galaxis minden részéből. A felkelők tudomást szereznek egy titokzatos fegyverről, mely a Birodalom által uralt űr mélyén épül. Ha egyszer elkészül, semmi sem állhat majd ellen neki, akár egész bolygók elpusztítására is képes lesz. A hírek szerint a rettenetes gépezet építése már a befejezéséhez közeledik... A galaxis lakóinak sorsa egy szokatlan összetételű csapaton múlik: egy bosszúvágytól hajtott, leleményes fiatal nőn; egy felkelő parancsnokon, akinek orgyilkosságot kellene végrehajtania; egy szökevény pilótán; egy vak szent emberen, és mindenre elszánt bajtársán; valamint egy veszedelmes birodalmi droidon, akit egykori gazdái ellen fordítottak. A felkelőknek minden eddiginél nagyobb szükségük lenne egy jelentős győzelemre, de ehhez a különös csapatnak meg kell szereznie a Birodalom új fegyverének terveit... Ám mialatt veszélyes céljuk felé tartanak, a szörnyű gépezet is felbukkan a láthatáron, csak arra várva, hogy kihirdesse a császár zsarnoki uralmát a galaxisban egy olyan csapással, mellyel rászolgál rettegett nevére: a Halálcsillag.

Dora Craiban - Interferencia
Két ​év telt el azóta, hogy Helena és Jeremy találkoztak, s az őseik közötti viszály dacára úgy döntöttek, egymás mellett maradnak. Ez a döntés pedig megpecsételi a sorsukat: egy olyan háborúba csöppenek, ahol mindkét fél a halálukat akarja. Ám ellenségeiknek azzal is számolniuk kell, hogy a szerelmesek egyre erősebbek. Akadnak rokonok, újdonsült barátok, Boszorkányok és Gyógyítók egyaránt, akik melléjük állnak. A Bírák számára minden nap új kihívást jelent az öt gyertya bűvös fénykörében, ahol bekapcsolódnak az egyre véresebb háborúba, amit, úgy tűnik, nem csak Boszorkányok és Gyógyítók vívnak. Amíg fajtársaik sorsát kell a vállukra venniük, és az egyensúlyért harcolniuk, a kapcsolatuk is próbára tétetik... Túléli-e a háborút ez a szerelem? Önmaga tud-e maradni Helena, ha még a saját ereje is megrémíti? Mire készül Kendra, Helena rettegett ellensége, és vajon mit rejtenek a titokzatos sumér jóslat utolsó sorai? Kiderül Dora Craiban boszorkányos meséjének befejező részéből.

Frei Tamás - Egy ​riporter dossziéja
Akik ​szerették és nézték Frei Tamás műsorait, semmi olyannal nem találkoznak ebben a könyvben, amiről a tévében már hallottak. Ez a kötet olyan történetek gyűjteménye, melyeket eddig még sehol nem mesélt el. Történetek távoli országokról, hollywoodi sztárokról, politikusokról, diktátorokról, milliárdosokról és éhezőkről. Történetek háborúkról, veszélyes kalandokról éppúgy, mint mesés vagyonokról, gyémántokról és gyönyörű nőkről. Történetek, melyek Frei Tamás szeme láttára játszódtak le a színfalak mögött, ahol sokszor nem foroghatott a kamera. Izgalmas pillantás exkluzív londoni klubok rejtett ajtói mögé, hollywoodi sztárok szobáiba és dúsgazdag emberek palotáiba, kalandos utazás a dél-amerikai kábítószerháború titkos radarállomásaira vagy óceánok mélyére, elveszett kincsek után. Olvasni szinte jobb, mint nézni!

139400882
elérhető
149

Frei Tamás - A ​bankár
Jamaicán ​a rendőrségi terepjárók már dübörögnek, hogy kézre kerítsék a Magyarországról óriási vagyont „kimenekítő” és a távoli karibi szigeten bujkáló, korrupt pesti bankárt. Az Országos Jelzáloghitelbank elnökének privát gépén irtózatos erejű pokolgépet rejtettek el, és csupán percek kérdése, hogy Magyarország egyik legbefolyásosabb milliárdosát a feleségével együtt a levegőbe repítsék. André, a leszerelt légiós és szerelme, Adrienn e pillanatban fordul rá a genovai főutcára, de a rövid mézesheteknek egy orosz bérgyilkos vet véget, aki már a nyomukban liheg. A Megmentőből megismert André sorsdöntő válaszút elé kerül; cserbenhagyja Adriennt, amint korábbi élete megkísérti? Megtalálja a bankárt, akinek kapzsi mohósága Magyarországot végveszélybe sodorja? És mindezek után vajon visszatalál önmagához, vagy a dühödt bosszú olyan helyekre hajtja, ahonnan már nincs visszaút? Frei Tamás első regénye, A Megmentő, hónapokig vezette a hazai sikerlistákat. A „konspirációs akcióthriller” meghonosítójaként Frei Tamás második sikerkönyvében ismét az „itt és most”-ot tárja fel olvasóinak, torokszorító izgalmak közepette. Fordulatos érzelmi hullámvasúton repít minket az amerikai ultragazdagok csillogó villáitól az Everglades bűzös mocsaráig, a lélektelen emberrablók világvégi rejtekhelyétől a tőzsdecápák konspirációinak fehér abroszos asztaláig, a politika és bűnözés, a bosszú és leszámolás, a hatalmi és szerelmi játszmák terepére, aminek értő és érző ismerője, és amelynek a világa, egy államcsőd árnyékában, sokkal közelebb van a mai Magyarországhoz, mint gondolnánk…

Kollekciók