Ajax-loader

Bence Ludvig

Rate_positive 3 Rate_neutral 0 Rate_negative 0

953 napja velünk van 1 napja láttuk utoljára

Badge-feltolto-1 Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Badge-jomunkas

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (33)

Tana French - Szellemház
Egy ​nap, amely romba dönti egy család életét. Egy minden képzeletet felülmúló hely, amely az ígéret helyett a kárhozat földjévé lesz; ahol soha nem lehetsz biztonságban. Egy nyomozó, aki a hátborzongató gyilkosság nyomába ered. Az egykori kedvelt kikötő egy isten háta mögötti, tengerparti lakótelep: félig-meddig lakott, félkész házak, derékba tört álmok színhelye. Egy napon holtan találnak itt két gyermeket és az apjukat. Az anya életéért az orvosok a műtőasztalon küzdenek. Az ügyre – hosszú kihagyás után – a sztárnyomozót, Michael „Bombázó” Kennedyt állítják. A zsigereiben érzi: az év ügye lett az övé. A gyilkosság helyszínének említésére azonban számtalan emlék rohanja meg: e baljós helyhez köthetők gyerekkorának legboldogabb percei. Ahogy a legszörnyűbb is. A nyomozás során Kennedy kénytelen ráébredni arra, hogy mindaz, amiről eddig úgy vélte, az irányítása alatt áll, kicsúszik a kezei közül. Az utolsó, a kikötőben eltöltött nyári éjszaka gyerekkori tragédiája, amely örökre megváltoztatta a családja életét, ismét kezdi felemészteni. Az eset a nyomozó rögeszméjévé válik, a hely a sejtjei mélyére hatol. Amikor pedig úgy tűnik, végre minden részlet a helyére kerül, az egyik bizonyíték nem várt fordulatokat hoz mind az ügyben, mind Kennedy nyomozó életében. Tana French (Hallgatag erdő, A halott hasonmás, Menekülés) lebilincselően izgalmas és szívszorító regényében a főhősnek egyszerre kell megküzdenie a rábízott, hátborzongató üggyel, valamint családja elhallgatott múltjával és jelenével.

Tana French - Menekülés
Frank ​Mackey több mint húsz év után tér vissza szülővárosába. Annak idején fájdalmas volt a búcsú: hiába várt barátnőjére, Rosie-ra, a lány nem ment el a megbeszélt találkozóra, s így Franknek nélküle kellett útnak indulnia. Most borzongató hírt hall: egy elhagyatott házban megtalálták Rosie bőröndjét. Úgy tűnik, a csomag két évtizede érintetlenül hever ott, azóta, amióta a szerelmesek eltervezték, hogy messzire szökve új életet kezdenek…. Frank azóta zsaru lett, és most saját szakállára nyomozásba kezd, hogy fényt derítsen arra a titokra, amely azóta is gyötri: Rosie tényleg elhagyta aznap éjjel, vagy valaki megakadályozta őt a szökésben? Egy sötét pincében újabb szörnyű nyomokra bukkannak – kinek állt érdekében, hogy a két fiatal közös jövőjét szétszakítsa, és miért ilyen kegyetlenül? Tana French (Hallgatag erdő, A halott hasonmás) hipnotikus erejű regényében a főhősnek egy rég kihűlt nyomot kell követnie, ráadásul még családja démonaival is meg kell küzdenie.

Peter James - Emésztő ​tűz
Amikor ​a csinos, harmincas éveiben járó Red Westwood regisztrálja magát egy internetes társkereső oldalon, nem is reméli, hogy első randipartnere a jóképű, lehengerlő modorú és dúsgazdag Bryce Laurent lesz. A férfi rajongása szó szerint elvarázsolja a szerelmi bánatban szenvedő fiatal nőt. Szenvedélyes kapcsolatuk azonban hamar viharossá válik, és ahogyan lassanként kiderül az igazság a férfi sötét, eltitkolt múltjával kapcsolatban, úgy kezd Red szeme elől oszlani a rózsaszín köd. Kétségbeesésében a rendőrséghez fordul segítségért, majd szakít barátjával. Ám hiába reméli, hogy ezzel véget ért a rémálom. A férfi módszeresen igyekszik tönkretenni mindent és mindenkit a környezetében, hogy bosszút állhasson hajdani szerelmén. Ravaszságával mindig a nő és a rendőrök előtt jár egy lépéssel, miközben emésztő dühe egyre csak fokozódik… Peter James (A halott szorítása, Rögeszme, Az idő rabságában) legújabb regényében újra találkozhatunk az elszánt és kiváló képességekkel rendelkező Roy Grace detektív főfelügyelővel, aki ezúttal is fáradhatatlanul küzd főhősnőnk életéért.

Linda Castillo - Megtört ​csend
Painters ​Millben, Ohio egy nyugodt kisvárosában négy amish gyermek marad árván, szüleiket és nagybátyjukat holtan találták a családi csűrben. Az ügy első ránézésre balesetnek tűnik, de a boncolás során az egyik áldozaton olyan sérüléseket találnak, amelyek gyanút ébresztenek Kate Burkholder rendőrfőnökben, talán mégis inkább gyilkosságról van szó. Kate amish kötelékei miatt jól ismeri a közösség zártságát, ismeri saját démonaikat és a külvilág démonait, amelyek tragikus sebeket ejthetnek az egyedül maradt gyermekeken. Vajon kapcsolódik ez a hármas gyilkosság az utóbbi időben amishok ellen elkövetett bűncselekményekhez? Kate Burkholdernek és segítőjének, John Tomasettinek ártatlanság és gonoszság ellentéte között kell navigálniuk az ügyet a megoldás felé, amelynek egyre nagyobb tétje van, hiszen újabb emberéletek kerülnek veszélybe. Linda Castillo (Néma eskü, Könyörgés) előző regényeihez hasonlóan lenyűgözően bonyolítja a szálakat, hogy aztán a könyv végére olyan felfedezésig juttassa az olvasót, amely hátborzongatóbb mindennél.

John Grisham - Csapdában
Kyle ​McAvoy, a Yale Egyetem jogi karának végzős hallgatója ígéretes jövő előtt álló fiatalember. Kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően jobbnál jobb állásajánlatok közül válogathatna, ha hosszú ideje rejtegetett, sötét titka nem kerülne rossz kezekbe. A megzsarolt fiú arra kényszerül, hogy olyan munkát vállaljon el, amilyet sosem szeretett volna. A világ legnagyobb ügyvédi irodájánál kezd dolgozni mesés fizetésért, de nem csak az irtózatos mennyiségű feladattal kell megbirkóznia, ahogy minden újoncnak, hanem életveszélyes konspirációban vesz részt, lop, csal és hazudik. Ha lelepleződik, nem csak az ügyvédi engedélyét veszíti el, de börtönbe kerülhet, akár meg is ölhetik. John Grisham első, New Yorkban játszódó regénye is a megszokott izgalmakat kínálja olvasóinak: feszültséget, izgalmas, pergő cselekményt, váratlan fordulatokat.

John Grisham - Ford ​megyei történetek
Az ​igazságügyi thrillerek mesterének első novelláskötete az Egyesült Államok hírhedt délvidékére, a Mississippi állambeli Ford megyébe kalauzolja el az olvasót. Oda, ahol a szerző első, "Ha ölni kell" című regénye játszódik, amellyel John Grisham megalapozta magának a világhírt. A kötetbe gyűjtött történetek hősei a legkülönfélébbek. Van köztük három derék fiatalember, akik azért indulnak útnak, hogy vért adjanak balesetet szenvedett barátjuknak. Egy kerekes székhez kötött asszony két idősebb fiával a siralomházba készül legkisebb gyerekéhez, aki az ítélet végrehajtására vár. Egy másik novella hőse a filléres gondokkal küszködő, lecsúszott, alkoholista ügyvéd, aki végre nagy lehetőségekhez jut, és megszabadulhatna egész addigi, nyomasztó életétől. A csöndes, visszahúzódó és szürke adatrögzítőről egyszer csak kiderül, hogy hihetetlen érzéke van a szerencsejátékhoz. A kisvárosi ügyvédnek számolnia kell azzal, hogy összetalálkozik egy régi tárgyalótermi ellenféllel, de milyen más, ha ez be is következik! A prominens család "fura fia" meghalni tér haza, de vajon kik között lel befogadókra? A clantoni szeretetotthon új gondozója pedig nem egészen olyan, amilyennek mutatja magát, és mindig kiszagolja, kiről mit érdemes tudni... Szellemes, fordulatos, felkavaró, megindító történetek remekül megrajzolt figurái mind, akikkel lehet azonosulni, vagy akiket el lehet utasítani. A kiváló párbeszédek gondoskodnak arról, hogy a népszerű szerző novellái ne okozzanak csalódást az olvasónak.

John Grisham - A ​végrendelet
Troy ​Phelan különc, bogaras, elviselhetetlen vénember. Teheti. Dollármilliárdjait a maga erejéből szerezte, s egyedül építette fel vállalatbirodalmát, a Phelan Csoportot. De megöregedett, elmagányosodott, megunta az életét. Örökösei a halálára várnak, prédára lesve, keselyűhadként készülnek lecsapni a hatalmas vagyonra. Az öregúr búcsúzni készül, s az egyéniségéhez méltó búcsú eszköze az elképesztő, gondosan fogalmazott, támadhatatlan végrendelet. Nate O'Riley neves washingtoni sztárügyvéd, látványos perek nyertese, ugyanakkor alkoholista és narkós, aki a sokadik elvonókúra utolsó hetében tönkrement életét próbálja újrakezdeni. Egy váratlan megbízás a szanatórium kényelméből és nyugalmából a déli félteke trópusi őserdejébe repíti, hogy a brazíliai Pantanal mocsárvidék kellős közepén, az őslakók között kutassa fel új ügyfelét, aki nélkül nem hajtható végre a Phelan-végrendelet. Rachel Lane isten hű szolgája. Misszionáriusként hirdeti Krisztus evangéliumát a világ végén, kőkorszaki körülmények között élő indiánoknak. Elégedett és boldog választott népe körében, nem vágyik a modern civilizáció átkos áldásaira. Életét Istennek ajánlotta, lépteit az Úr vezérli, lelki békéjét semmi pénzért nem adná oda. De hiába rejtőzött el. Akaratán és tudtán kívül űzött vaddá válik, mert ő játssza a főszerepet abban a drámában, amelynek a címe A végrendelet. John Grisham a tőle megszokott bravúrral gombolyítja a jogi furfangokban és őserdei kalandokban bővelkedő, feszültségekkel teli, izgalmas történet fonalát. Minden szál egyetlen, valamennyi szereplő számára sorsdöntő csomóban fut össze, s ez nem más, mint A végrendelet.

John Grisham - A ​súgó
Greg ​Myers, a homályos múltú, börtönviselt exügyvéd panaszbeadvánnyal fordul a Bírák Fegyelmi Tanácsához: azt állítja, Amerikai történelmének legsúlyosabb korrupciós ügyére bukkant rá. Lacy Stoltznak és Hugo Hatchnek, a Tanács nyomozóinak azt kell kideríteniük, vajon megalapozott-e vád, miszerint a floridai McDover bírónőt megvásárolta egy szervezett bűnözői banda. A maffiózók a kaszinót működtető tappakola indiánok becstelen vezetőivel szövetkezve sötét ügyletekbe bonyolódtak, és nagy szükségük van a bírónő "jóindulatára". Hosszú évek óta tartó együttműködésük során már eddig is sok-sok millió dollárral rövidítették meg a tappakolákat meg az államot. Lacy és Hugo nem rendőr, hanem jogász, munkájuk abból áll, hogy olyan bírók ügyében vizsgálódjanak, akik etikai vétséget követnek el. Se fegyverük, se jelvényük, nincsenek felkészülve arra, hogy szervezett bűnözői bandákkal vegyék fel a harcot, pedig már a nyomozás kezdeti időszakában kiderül, hogy a biztonságukat, de akár az életüket is kockáztatják. John Grisham, a jogi thriller nagymestere legújabb történetével nem csak szórakoztat, hanem lenyűgöz és megdöbbent.

Linda Castillo - Az ​alagút
Észak-Ohióban ​sorra tűnnek el a kamasz amish lányok. A rendőrség tanácstalanul szemléli az újabb és újabb eseteket. így bevonják a nyomozásba Painters Mill rendőrfőnöknőjét. Az amish gyökereit fiatalon odahagyó Kate Burkholder talán szóra bírhatja a zárt világot, talán rájöhet a bűncselekmények mozgatórugójára. És akkor fiatal női holttestet találnak. Kate olyan fallal találja szemközt magát, amelyik elzárja a megoldás felé vezető úttól, majd a tehetetlensége kétségbeesett küzdelembe fordul, mikor családját is veszélyezteti a titokzatos elkövető. Hamarosan versenyt kell futnia a gyilkossal a lányok életéért... Linda Castillo eddigi regényeihez (Néma eskü, Könyörgés, Megtört csend) hasonlóan lélegzetelállítóan fordulatos történetet tár az olvasó elé, hogy azután hajmeresztő csavarral zárja azt.

W. E. B. Griffin - Új ​nemzedék
Vietnám ​sűrű őserdeitől a Kongó-vidék hatalmas harctereiig egy új korszak új kihívásaival kellett szembenézniük. Ez a háború más volt, mint a többi. De ezeknek a fiatalembereknek a bátorsága és hozzáértése amerikai hagyomány volt. Apáikhoz hasonlóan ők is vállalták a kihívást, és hősiesen állták a sarat, amikor az oly különböző kultúrák összecsaptak. Ők voltak Amerika új nemzedéke. A legbüszkébbek és a legjobbak...

John Grisham - A ​magányos farkas
Sebastian ​Rudd nem tipikus ügyvéd. Irodája egy golyóálló furgon internettel, bárszekrénnyel, íróasztallal, fiókba rejtett fegyverrel. Nincs főnöke, nincsenek munkatársai, beosztottjai, csupán sofőrje van, aki testőre, asszisztense, bizalmasa és ütőhordozója egy személyben. Ügyfelei is olyanok, akiket más ügyvéd messze elkerülne: sátánista hírében álló, agyontetovált, drogos fiú, akit két ikerkislány meggyilkolásával vádolnak; önvédelemből fegyvert ragadó veterán katona, akinek otthonára a túlbuzgó rendőrkommandó tévedésből ront rá éjszaka; a halálsoron az ítélet végrehajtására váró gengszter. Rudd whiskyt iszik, fegyvert hord, és nem bízik senkiben. Amolyan magányos farkas, egyedül él egy bombabiztos kis bérlakásban, ahol a legfontosabb bútordarab egy régi biliárdasztal. Nem hisz a hatalomban, megveti a képmutató igazságszolgáltatást. Azt vallja, mindenkit megillet az igazság, ahogy a tisztességesen végigvitt tárgyalás is, és mint fizetett védőnek, neki az a kötelessége, hogy ezért mindent megtegyen, bármi áron. Úgy gondolja, mindenre felkészült, nem érheti meglepetés, s amikor ez mégis megtörténik, kiderül, mennyire sebezhető... Sebastian Rudd John Grisham egyik legszínesebben megrajzolt hőse. Nyers, megosztó, de őszintesége megnyerő. A karakteréhez fűződő, meghökkentően izgalmas történetek elbeszélőjeként a jogi thrillerek nagymestere ismét a legjobb formáját hozza.

John Grisham - Platánsor
John ​Grisham csaknem 25 évvel ezelőtt a Ha ölni kell című regényével alapozta meg hírnevét, amely a jogi thriller koronázatlan királyává tette. Legújabb könyvének helyszínéül ismét azt a kisvárosi tárgyalótermet választotta, ahol a fiatal, tehetséges és ambiciózus védőügyvéd, Jake Brigance annak idején kiharcolta a felmentést fekete védence számára. Jake ezúttal is végtelenül nehéz, ellentmondásos helyzetben találja magát, amely felszínre hozza az eltemetett faji feszültségeket, és arra készteti a Ford megyeieket, hogy szembenézzenek múltjukkal. A gazdag Seth Hubbard tüdőrákban szenved, és nem bízik senkiben. Az életben sincs oka bízni, de mielőtt felköti magát egy platánfára, új végrendeletet készít. Levélben felkéri Jake Brigance-t, hogy védje meg végakaratát, amelyből kizárja felnőtt fiát és lányát, unokáit és volt feleségeit, és majdnem teljes vagyonát fekete házvezetőnőjére hagyja. Csakhogy az új végrendelet több kérdést is fölvet. Miért választotta örököséül a csupán néhány éve ismert asszonyt? A szenvedés, a kezelések és a fájdalomcsillapítók megfosztották volna a józan ítélőképességétől? Mi a szerepe döntésében a Platánsor nevű birtoknak? A letehetetlenül izgalmas történetmesélés, a jól megrajzolt karakterek meggyőző erővel bizonyítják, hogy Grisham ezzel a regényével is megvédte, sőt megerősítette kivívott írói rangját.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

Thomas Brezina - Hot ​Dogs - A jó jegyek veszélyesek
Veszély ​a horizonton! Az űrlények köztünk vannak! Max, Konrád és Jian-Dong hihetetlen kalandokba keverednek! A Hot Dogs zseniversenyre megy! Ugyanis ők a suli éltanulói! Nem hiszed? Az igazgatónak is kétségei vannak... Új megbízás a háttérben? IGEN! Újabb akció? Naná! Figyelem, a könyv elolvasásakor jelentkező garantált röhögőgörcsért nem vállalunk felelősséget! A sorozat eddig megjelent kötete: Lánytesók és más fölön kívüliek.

Kondor Vilmos - Budapest ​romokban
1946 ​emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle bűnért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: bűnös módon szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon az eltűnt pénzek nyomába indul, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

Alekszandr Szergejevics Puskin - Anyegin
A ​verses regény főhőse a kor nemesi intelligenciájának alaptípusa, elégedetlenséget érző, de döntésre és ellenállásra képtelen ifjú, a "felesleges ember", aki kora társadalmától és a néptől egyaránt távol áll, s a kibontakozás útját nem találva egykedvű, életunt. Anyegin figuráján keresztül nemcsak Puskin két száműzetésének, majd a fővárosba való visszatérésének élményei épülnek a műbe, hanem a szerelem, párbaj, bál és színház motívumok hangsúlyos szerepével voltaképpen saját életformáját örökíti meg a kiábrándult dekadencia atmoszférájában. A mű - polifonikus kompozíciója révén - egyúttal hű és tárgyilagos képet rajzol a kor Oroszországának életéről, nemcsak a főváros, hanem a falvak és az udvarházak hangulatát is híven tükrözi. S bár közvetlen politikai vonatkozásai nincsenek, a sorok mögé bújva érezhető feszültséget teremt a forradalom szükségességének vágya.

Philip Shelby - Az ​utolsó szó jogán
A ​baltimore-i rendőrség rohamosztagával vívott tűzpárbajban életét veszi Charles Dunn, az amerikai szárazföldi erők fegyverlopással gyanúsított őrmestere. Halálos sebtől vérezve, erejének utolsó megfeszítésével homályos utalást tesz Griffin Horth fekete bőrű tábornoknak, az alelnöki tisztség várományosának tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálára. Szavai gyanút keltenek az akcióban részt vevő Rachel Collins törzszászlósban, aki a hadsereg Bűnügyi Nyomozó Osztályán dolgozik. Hamarosan kiderül, hogy feljebbvalója, Mollie Smith őrnagy, aki egyben a legjobb barátnője, már egy ideje magánjellegű vizsgálatot folytat a haláleset körülményeinek tisztázására, sőt két olyan tanúval is rendelkezik, akik alá tudják támasztani: a tábornok - akit gyengéd szálak fűzték Mollie-hoz - nem véletlen repülőszerencsétlenségben vesztette életét, hanem összeesküvés áldozata lett. Csakhogy a hivatalos szenátusi vizsgálóbizottsági jelentés balesetnek minősíti a tragédiát. Kik állnak a háttérben, akik minden jel szerint el akarják tussolni az ügyet? És milyen magasra vezetnek a szálak? Mollie és Rachel összefog, hogy elbújtassák a két informátort, és megoldják a rejtélyt. Ám azok, akik hatalmi befolyásuk birtokában mindent megtesznek, hogy az esetre sose derüljön fény, gyilkos vadászatot indítanak utánuk. Az idegfeszítő versenyfutás megkezdődik - az életben maradásért és az igazság kiderítéséért.

Ross Macdonald - Áldozat ​kerestetik
Lew ​Archer, a magánnyomozó éppen az állam fővárosába, Sacramentóba igyekszik egy csomag elkobzott kábítószerrel a kocsijában, amikor kénytelen lefékezni egy álmosnak és érdektelennek látszó kaliforniai kisváros határában: egy csurom vér, haldokló figura integet neki az árokból. Az áldozat, a legnagyobb helyi fuvarozó sofőrje, nagy értékű whiskyrakományt szállított a kamionjában. A kamiont eltérítették, Archernek pedig néhány napig Las Crucesban kell maradnia, hogy részt vehessen a halottszemlén. Akarva, nem akarva belebonyolódik a nem is olyan egyszerű ügy részleteibe. Kapcsolatba kerül egy autósszálló érthetetlenül agresszív tulajdonosával, ennek sokat szenvedett, türelmes feleségével, az egyre ingerültebb megyei seriffel - továbbá különféle tolvajokkal és rablókkal, igyekvő bárénekesnőkkel, meg egy szétesett család tagjaival: a fuvarozóvállalat-tulajdonos apával és két leányával. S mivel úgy látja, jóformán senkinek sem érdeke, hogy a sofőr gyilkosát megtalálják, maga veszi kézbe a dolgot. A hullák pedig egyre szaporodnak...

Patrick Robinson - Tengeri ​farkas
Csendes ​és halálos. A USS Seawolf, az Egyesült Államok haditengerészetének bámulatosan fejlett lopakodó tengeralattjárója szigorúan titkos küldetésben jár - kémkednie kell Kína vadonatúj, ballisztikus rakétákat hordozó, Xia-osztályú tengeralattjárója után. A Xia a gyorsan fejlődő kínai haditengerészet félelmetes zászlóshajója. Mivel az Egyesült Államok biztonsága minden korábbinál nagyobb veszélyben forog, a Seawolf küldetése létfontosságú. Az idő nagyon szorítja őket, a tengeralattjáró kénytelen igen veszélyes vizekre hajózni, ahol a halál mindig csak néhány lépésre jár a tengerészektől. Lassan lopakodnak a tiltott dél-kínai-tenger mélyén, mígnem Linus Clarke korvettkapitány, az elsőtiszt, súlyos hibát követ el...


Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

Vince Flynn - Védelmi ​hiba
Mitch ​Rapp, Vince Flynn regényeinek visszatérő titkos ügynöke épp hogy csak pontot tesz az előző kötet, A hatalom korlátai befejezetlen ügyére, amikor máris rendkívül fontos hívást kap, egyenesen a CIA igazgatójától, Irene Kennedytől. Azonnal az Egyesült Államok elnökéhez rendelik, és itt egy rendkívül kényes ügyről tájékoztatják: Iránban – valószínűleg az izraeliek – megsemmisítettek egy nukleáris létesítményt. Az iráni vezetés Amerikát vádolja a cselekménnyel, több milliárd dolláros kártérítést követelnek, és igyekeznek az Egyesült Államokat háborúba sodorni. Rapp, aki általában nem a hivatalos módszereket követve jut eredményre az arab terroristákkal szemben, ismét mindent elkövet, hogy hazája elkerülje a háborút, és megmentse főnökét… Vince Flynn (Emlékezés napja, Harmadik lehetőség) legújabb könyvében ismét a nagypolitika szövevényes, kíméletlen világával ismerkedhetünk meg.

Alekszandr Szergejevics Puskin - Anyegin
A ​verses regény főhőse a kor nemesi intelligenciájának alaptípusa, elégedetlenséget érző, de döntésre és ellenállásra képtelen ifjú, a "felesleges ember", aki kora társadalmától és a néptől egyaránt távol áll, s a kibontakozás útját nem találva egykedvű, életunt. Anyegin figuráján keresztül nemcsak Puskin két száműzetésének, majd a fővárosba való visszatérésének élményei épülnek a műbe, hanem a szerelem, párbaj, bál és színház motívumok hangsúlyos szerepével voltaképpen saját életformáját örökíti meg a kiábrándult dekadencia atmoszférájában. A mű - polifonikus kompozíciója révén - egyúttal hű és tárgyilagos képet rajzol a kor Oroszországának életéről, nemcsak a főváros, hanem a falvak és az udvarházak hangulatát is híven tükrözi. S bár közvetlen politikai vonatkozásai nincsenek, a sorok mögé bújva érezhető feszültséget teremt a forradalom szükségességének vágya.


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

Vince Flynn - Védelmi ​hiba
Mitch ​Rapp, Vince Flynn regényeinek visszatérő titkos ügynöke épp hogy csak pontot tesz az előző kötet, A hatalom korlátai befejezetlen ügyére, amikor máris rendkívül fontos hívást kap, egyenesen a CIA igazgatójától, Irene Kennedytől. Azonnal az Egyesült Államok elnökéhez rendelik, és itt egy rendkívül kényes ügyről tájékoztatják: Iránban – valószínűleg az izraeliek – megsemmisítettek egy nukleáris létesítményt. Az iráni vezetés Amerikát vádolja a cselekménnyel, több milliárd dolláros kártérítést követelnek, és igyekeznek az Egyesült Államokat háborúba sodorni. Rapp, aki általában nem a hivatalos módszereket követve jut eredményre az arab terroristákkal szemben, ismét mindent elkövet, hogy hazája elkerülje a háborút, és megmentse főnökét… Vince Flynn (Emlékezés napja, Harmadik lehetőség) legújabb könyvében ismét a nagypolitika szövevényes, kíméletlen világával ismerkedhetünk meg.