Ajax-loader

Emese Simon

Rate_positive 8 Rate_neutral 1 Rate_negative 1

2783 napja velünk van 1581 napja láttuk utoljára 1542 napja hibernálva van

Badge-rozsasandor Badge-orjongo Badge-jomunkas Badge-early_bird Badge-onkentes Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (29)

Antonia Fraser - Marie-Antoinette
Edmund ​Burke balsorsú hősnőnek tartotta, Jefferson szerint pedig a francia forradalom ki se tört volna, ha nincs Marie-Antoinette. A történészek véleménye is megoszlik: elfogult rajongói mellett mindig voltak nőgyűlölő támadói is. Fraser érezhetően kedveli a királynét, de sokkal intelligensebb tudós annál, hogy mélyen brit, néha kíméletlen pártatlanságát meg ne őrizze. Könyvében nyomon követhetjük az elhanyagolt neveltetésű, a franciák által megvetett, és mindkét udvar által eszközül használt nő kálváriáját, amit többek között nyolc évig elhálatlan házassága is jellemez; a nő sorsát, akit gyermekei megszületése után hűtlenséggel, sőt leszbikussággal vádolnak. Tanúi lehetünk annak, hogyan nő fel szerepéhez, végigkísérhetjük felemelkedésének, majdhogynem felmagasztosulásának folyamatát is, amikor az ancien régime utolsó napjaiban a szó minden értelmében királynéként viselkedik, tárgyalásán pedig még ellenségei tiszteletét is kivívja. Antonia Fraser könyvét kritikusai elragadtatva fogadták, s akárcsak eddigi művei, a Marie-Antoinette is méltán nagy érdeklődésre és sikerre számíthat.

Félix J. Palma - Az ​idő térképe
Londonban ​vagyunk, 1896-ban: szinte naponta áll elő a tudomány valami újabb csodálatos felfedezéssel, és H. G. Wells népszerű regénye, "Az időgép" hatására már az is elképzelhető, hogy az ember utazzon az időben. Sőt a Murray Időutazások nevű cég már éppen szervezi az első ilyen utakat; bár egyelőre még csak a 2000. évbe lehet elutazni, amikor az emberek és az addigra értelmes lénnyé fejlődött gépek vívnak élethalálharcot egymással. Andrew Harrington, a dekadens aranyifjú azonban a múltba szeretne utazni, hogy megakadályozza élete szerelmének, egy whitechapeli prostituáltnak a halálát, akit Hasfelmetsző Jack gyilkolt meg bestiális kegyetlenséggel... A regény, amely olyannyira bővelkedik fordulatokban, hogy az olvasónak legalább úgy kell kapaszkodnia, mint a zötyögő idővillamos utasainak, hol a jövőbe száguld velünk, hol egy párhuzamos univerzumba. S e fergeteges kalandok főhőse végül maga H. G. Wells, a sci-fi atyja lesz - s mellette felbukkan az Elefántember, Bram Stoker (a Drakula írója) és Henry James is... S hisszük vagy sem, hogy az időutazás lehetséges, és hogy Wells egy párhuzamos világból küld üzenetet nekünk, annyi bizonyos, hogy Félix J. Palma elvisz minket a saját időutazására: a viktoriánus Anglia izgalmas világába.

China Miéville - Kraken
A ​londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan bűncselekmény – miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt teremből? – azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb események láncolatát indítja el. A fejlemények szökőárként sodorják el a rendkívüli példány preparátorát és egyben a bűntény felfedezőjét, Billy Harrow-t. A racionális tudóst elnyeli a modern London mágikus birodalma, ahol szekták vívják vallásos bandaháborúikat, a kultuszrendőrség az apokalipszis elhárításán fáradozik, és groteszk orgyilkosok dolgoznak az embernek már semmilyen értelemben nem nevezhető maffiafőnököknek. Billy helyzetét nehezíti, hogy az Architeuthis dux teremtőjeként hirtelen túlságosan is fontos személlyé válik abban a másik nagyvárosban, ahol a lényt valódi istennek tartják. A kérdés pedig innentől már nem egyszerűen az, hogy ki tervelte ki a páratlan bűntényt – hanem az, hogy vajon melyik szekta akarja egy halott isten segítségével elhozni a nagy, végső apokalipszist? A Konzulváros szerzőjének urban fantasyje sötéten humoros és közben mégis véresen komoly regény; rendkívüli ötletekkel teli utazás egy őrült és titokzatos London szívébe.

F. Nagy Angéla - A ​család szakácskönyve
A ​család szakácskönyve új - bővített és korszerűsített - kiadását veheti kezébe az Olvasó. A kötetben található sok-sok recept között akadnak különleges, az ínyencek kedvére való étkek, ünnepi alkalmakkor, vendégfogadáskor kínálhatók, és vannak - talán többségükben - a mindennapok étkezőasztalára tálalható köznapi, közkedvelt, könnyen és nem túl drágán elkészíthető, mégis nagyon jóízű fogások. Az étrendek összeállítását a betűrendes címmutató segíti, az egyes receptleírásokat a részletes tárgymutató alapján találhatjuk meg.

Philip Pullman - Tigris ​a kútban
1881-et ​írunk, s nyugodtan mondhatjuk: minden rendben van Sally Lockhart életében. Jóllehet barátai, Jim Taylor és Webster Garland a világot járják, Sally nyugodt boldogságban éldegél kislányával, Harriettel egy Twickenham-beli gyönyörű házban. Ám ahogyan az már lenni szokott, Sally még csak nem is sejti, hogy egyik pillanatról a másikra minden megváltozik az életében. A bajban egyedül marad, nincs kire támaszkodnia. Vajon lesz-e elég ereje és bátorsága ahhoz, hogy szembeszálljon a tigrissel?

Philip Pullman - Árny ​északon
Lockhart ​és Garland vidám, ám különös hangulatú irodájában nagy a sürgés-forgás. Jim Taylor egy híres mágus eltüntetésében segédkezik, Fred a legújabb technika segítségével próbál lencsevégre kapni egy szeánszot, Sally Lockhart pedig veszélyes pénzügyi vizsgálatokba bonyolódik egy zavaros és titokzatos ügy kapcsán. Vajon csak véletlen, hogy a szálak azonos irányba vezetnek, vagy egy gonosz és könyörtelen elme precízen megtervezett, halálos játékáról van szó?

Philip Pullman - Rubin ​és füst
A ​történet 1871-ben játszódik, hősnője egy tizenhat esztendős árva lány, Sally Lockhart, aki szüleinek, vagyonának elvesztése után Londonban próbál talpra állni. Egy utálatos rokon hölgynél lakik, aki a leányt még az utolsó vagyonkájából is megpróbálja kiforgatni. Sally körül egyre fokozódnak a bonyodalmak, melyekben szerepet játszik egy titokzatos, vagyont érő ékkő, a címben szereplő rubin, amelyet sokan szeretnének megkaparintani. Ráadásul a szálak Sally édesapjához vezetnek, aki meglehetősen gyanús körülmények között vesztette életét a távoli Keleten. A leány lassan, lépésről lépésre próbálja megfejteni a mind nyomasztóbb titkot. a Nyomozása során veszélyes kalandokba bonyolódik, különös, félelmetes emberekkel találkozik, életveszélyes helyzetekbe kerül. Sikerrel jár-e Sally nyomozása, s fény derül-e a sejtelmes és homályba merülő titokra? Philip Pullman, az ifjúsági könyveiért számtalan díjat nyert angol író hihetetlen leleménnyel és meghökkentő fordulatokkal szövi azt a cselekményt, amelynek eredménye: egy lehetetlen, izgalmas kalandregény.

H. P. Lovecraft - Az ​őrület hegyei
___ ​„H. P. Lovecraft írásaira csak kényszeredetten húzhatjuk rá a „horror” megnevezést, mert talán még ehhez állnak a legközelebb. Valójában egyszerre tekinthetők rémtörténeteknek, gótikus mesének, fantasynak és olykor sci-finek is. Mikor Lovecraft alkotott a húszas-harmincas években, ezek a kategóriák még nem különültek el egymástól olyan élesen, mint manapság. Leginkább a „dark fantasy” kifejezést használhatnánk erre a jellegzetesen lovecrafti, komor és vészjósló stílusra. ___Lovecraft rémtörténetei azért különlegesek a maguk nemében, mert nemcsak az emberi elme felszínét borzolják föl néhány rövid pillanatig, hanem mélyen belemarnak a csontokba és az idegekbe. Az emberi képzelőerőre gyakorolt hatásukkal számos jeles pszichoanalitikai tanulmány foglalkozik, és ezek többé-kevésbé mind arra a megállapításra jutnak, hogy e történetek közvetlenül a tudatalattiból váltanak ki bizonyos reakciókat. Elbeszéléseinek megvan az a jellegzetessége, hogy a lehető legvisszataszítóbb és legiszonyatosabb képzelettársításokra késztetik az embert. Művei igen gyakran megmagyarázhatatlan szorongást keltenek, sőt az is előfordult, hogy fizikai rosszulléthez vezettek.

Harper Lee - Ne ​bántsátok a feketerigót!
A ​Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.

José Saramago - Vakság
Különös ​kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben... Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait. A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból... Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben. Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozik, aminek bizonysága, hogy szinte évente jelentkezik új regénnyel (2004-ben jelentette meg a Vakság folytatását Megvilágosodás címmel), s minden könyve újabb meglepetés: újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szuggesztív ábrázolása, s ugyanakkor: valami örök, eredendő vakság lenyomata avagy a látásért való állandó küszködését.

Sylvia Nasar - Egy ​csodálatos elme
"Matematikus ​létére hogy hihette, hogy földön kívüliek küldenek önnek üzeneteket? - kérdezték a harvardiak a filmsztár kinézetű és végtelenül gőgös zsenit. - Mert a természetfeletti lények gondolata ugyanúgy talált rám, mint a matematikai gondolataim - szólt a válasz. - Úgyhogy komolyan vettem őket." Így kezdődik John Nash története, a zseniális matematikusé, aki harmincévesen már legenda volt, amikor az őrültség hatalmába kerítette, és aki - hála egy gyönyörű nő önfeláldozásának és a matematikustársak lojalitásának - évtizedek kísértetléte után ismét visszatért, hogy Nobel-díjat és világhírt szerezzen. A díjnyertes filmet ihlető könyv, Sylvia Nasar nagy sikerű életrajza az emberi szellem drámája, melyben hihetetlen hányattatások során gyógyít és győzedelmeskedik a szeretet. Huszonegy évese John Nash egy briliáns, vidám és meglehetősen különcként viselkedő diák a Princeton Egyetemen. Az órák látogatása helyett a nagy ötletet keresi és meg is találja: a közgazdaságtan addigi alapelveit megcáfolva megalkotja a racionális emberi viselkedésekre vonatkozó, máig leghatásosabbnak bizonyuló elméletet. Tíz évvel később, kiemelkedő matematikusi karrierjének csúcsán - és nem sokkal azután, hogy feleségül vesz egy gyönyörű fiatal fizikusnőt - drámai fordulat áll be életébe. Idegei felmondják a szolgálatot, és kitör rajta a skizofrénia. A következő három évtizedet állandó érzékcsalódásoktól gyötörve, munkára képtelenül, többnyire ideggyógyintézetekben zárva éli le. Csendes, magába zárkózó, szellemszerű figura, aki időnként kísértetként kóborol a Princeton Egyetem folyosóin. Hatvanévesen hirtelen újra kinyílik számára a világ, amikor skizofréniája soha senki másnál nem tapasztalt enyhülést mutat, majd a Nobel-díj Bizottság neki ítéli a legnagyobb tudományos elismerést. John Nasht felesége és kollégái végtelen türelme és szerete, valamint saját küzdeni tudása visszatéríti a szellemvilágból.

Aron Ralston - 127 ​óra a kanyon fogságában
Az ​egész úgy indult, mint egy átlagos túra Utah államban a Kanyonvidéken, egy meleg szombat délutánon. Aron Ralston, a huszonhét éves hegymászó és kalandsportoló számára ez az egynaposra tervezett kirándulás az eldugott Kék John-kanyonba remek lehetôség volt, hogy kicsit elszabaduljon a téli hegymászás fagyos világából, melynek során egymagában mászta meg Colorado állam legmagasabb csúcsait. Az út során ugyan találkozott két túrázóval, ám délutánra már teljesen egyedül maradt a gyönyörű és vad természet kihívásaival szemben. Két óra negyvenegy perckor, nyolc mérföldre kisteherautójától, egy mély és keskeny hasadékkanyonban épp egy beékelôdött sziklatömbön ereszkedett lefelé, amikor megtörtént a tragédia. A sziklatömb elszabadult, és mielôtt el tudott volna ugrani az útból, a szikla a jobb kezét és csuklóját a kanyon falához szorította. Aron Ralston számára ezzel megkezdôdött a hatnapos pokol. Kevés ivóvízzel és kevés élelemmel, valamint megfelelô ruházat nélkül kellett végigkínlódnia a fájdalmasan hideg éjszakákat, ráadásul azzal a tudattal, hogy ő szokásától eltérôen ezúttal senkinek sem mondta el, hogy hova készül. A kanyon peremétôl harminc méter mélységben, valamint a közel négyszáz kilós sziklatömb csapdájában szembe kellett néznie a halállal: mire bárki is elindulna keresésére, ô már valószínűleg teljesen kiszárad és meghal, ha ugyan addigra egy esô által indított árhullámban meg nem fullad. Ahogy képzeletbeli listájáról napról napra húzta ki a menekülés módjait, videokamerájával felvette, amint végsô búcsút vesz családjától, barátaitól, és elmondja végrendeletét, abban a reményben, hogy egyszer majd valaki megtalálja. Csütörtök délelôtt azonban isteni sugallatra Aron Ralston megtalálta a menekülés elborzasztó, ám egyetlen útját...


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (20)

Baráth Katalin - A ​fekete zongora
A ​Monarchia egyik alföldi városkájában járunk, az 1910-es években. Dávid Veronika, az emancipált, lassan vénlánynak számító eladókisasszony saját romantikus regényét írja a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili - késsel a hátában. Zsebében egy kitépett lap, rajta a hírhedt Ady-vers, A fekete zongora. A békés kisváros élete fenekestül felfordul. Az ügybe szinte mindenki belekeveredik, a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, a zsidó kereskedő, de még az apáca is. Miközben ellátogatunk a korabeli Szegedre és Szabadkára, sőt, találkozunk magával Ady Endrével is, a hullák csak szaporodnak. Vajon Veronikának és társainak sikerül rájönni, ki lehet az agyafúrt gyilkos? És hogy mi köze a rejtélyes Ady-versnek az áldozatokhoz? És Veronika szívéhez melyik férfit sodorják közelebb az események: hűséges gyermekkori barátját vagy a nyomozni érkező, sármos, éles eszű huszártisztet? A 100 éves Nyugat és a 90 éve elhunyt Ady előtt tisztelgő regényben mindenre fény derül.

Rachel Caine - Élőhalottak ​bálja
Claire ​Danversnek nem egyszerű az élete. Zseni létére olyan suliba kell járnia, ahol sajnos nem számít ki milyen okos: ha nem tartozol a menő csajok klikkjéhez, pokollá teszik az életedet. Ráadásul a várost, ahol tanul, vámpírklánok uralják. Rachel Caine nagysikerű sorozatának második kötetében Claire-re újabb megpróbáltatások várnak. Bár a kollégiumból sikerül elköltöznie, és talál egy egész jó kis albérletet, a problémák nem oldódnak meg. Eleinte egész jól alakulnak a dolgok: Claire összejön az egyik lakótársával, a jóképű Shane-nel. De aztán egy szempillantás alatt véget ér az idilli állapot, miután beállít Shane apja, a bosszúszomjas vámpírvadász a motoros bandájával. Ezek a fickók nem válogatnak az eszközökben és módszerekben, ha vérszívókat gyilkolhatnak… Shane-t megvádolják, hogy eltett láb alól egy vámpírt, aztán rács mögé kerül, és halálra ítélik. A gyilkossági ügy a vámpírok és az emberek közötti tűzszünet végét jelentheti. Az idő pedig vészesen fogy ugyanis a vámpírok egyik nagyhatalmú vezére, Oliver szeretné minél előbb letudni a kivégzést. Claire és barátai két tűz közé kerülnek, és törhetik a fejüket, hogy hogyan másszanak ki a csávából. Közben a campuson az év legnagyobb bulija készül, ahová Claire és Eve is meghívást kap. Az ötlet jónak tűnik, de mire kiderül, hogy miért hívták meg őket, elszabadul a pokol: emberek és vámpírok, élők és holtak csapnak össze. Mindenki vérre szomjazik, de persze senki sem az, akinek látszik… ”A Twilight-rajongóknak ezt mindenképpen el kell olvasniuk.” Word Nerd

James Oliver Curwood - A ​kutyafarkas
"Mikor ​a fölfelé vezető ösvényhez ért, hirtelen megállt. Idegen lábnyomok friss, meleg szaga csapott az orrába. Elejtette a nyulat. A szőre fölborzolódott. Nem nyulat szagolt, se sünt, se rókát. Párnás karmú ellenség mászott előtte erre. Azután hangokat hallott a Naphegy csúcsa felől hangokat, amelyekre hangosan felüvöltött. Mikor fölért a csúcsra, dermesztő látvány fogadta. A szikla szélén Szürke Farkas hempergett élet-halál-küzdelemben egy óriási hiúzzal. Szürke Farkas volt alul, és fájdalmasan nyöszörgött. Kazán átugrott a sziklán. Sebesen, zajtalanul támadott, mint a farkas, de azzal az elszánt, vak dühvel, ami az északi vadkutyák sajátsága. Ha egy másik farkas lett volna az ellenfe, azzal már az első ugrásra végzett volna. De ez nem volt kutya, se farkas, se róka - hanem fürge hiúz, a vadon legügyesebb bestiája." Ebben a könyvben gyönyörű farkaspár játssza a főszerepet, az emberek mellettük csak epizódszereplők lehetnek.

Meg Cabot - Egy ​"neveletlen" írónő naplója
Meg ​Cabot, a Neveletlen hercegnő szerzője nemcsak világhírű írónő, hanem kedves, humoros és rokonszenves egyéniség is. Meg már évek óta írja internetes blogját, amelyen keresztül rajongói megismerkedhetnek hétköznapi életével, gondjaival, örömeivel, írói „műhelytitkaival”, és emberként is a szívükbe zárják Mia, Michael, Suzannah, Jesse Samantha és a többiek megalkotóját. Ez a kötet a 2005 szeptembere és 2006 szeptembere közti blogbejegyzések szerkesztett változatát tartalmazza, amelyek a Ciceró Kiadó internetes honlapján jelentek meg. A fényképekkel és Meg rajzaival illusztrált könyv garantáltan felhőtlen szórakozás!

Paul Challen - Dr. ​House - főszerepben Hugh Laurie
Vicodinfüggő. ​Bottal jár. (És nem fél használni!) Kiállhatatlanul bunkó, de észvesztően kék szemű. Semmibe veszi a szabályokat, ám nem ismeri a lehetetlent, ha gyógyítani kell. Ráismertél a kedvenc dokidra? Megtudhatod, hogy House Doki kinek köszönhető. Fedezd fel, ki is az a ragyogó brit színész, Hugh Laurie! Világklasszis evezőbajnok; olimpikonivadék; menő egyetem diákja; Emma Thompson egykori pasija; Mr.Bean kollégája; szenvedélyes motoros; bestseller regényíró; kiváló zenész; az amerikai akcentus zsenije… és még sok más. Persze a Doktor House mit sem érne Cuddy, Wilson, Foreman, Cameron és Chase, no meg az őket alakító színészek nélkül. Olvass Lisa Edelstein vad buli-korszakáról, Robert Sean Leonard színpadi múltjáról, Omar Epps művészi hajlamairól, Jennifer Morrison és Jesse Spencer rövid románcáról, és egyéb érdekességekről. Nem tudsz betelni a sorozattal? Pillants be a kulisszák mögé! Olvass az orvosi műhibákról és gyártási bakikról! Kövesd nyomon, mi mindent művel House a botjával! Mindenki hazudik! Nem hiszed? Böngészd át a hazugságok gyűjteményét! Számtalan különleges fotóval !

Victoria Clayton - Hol ​késel, hercegem?
A ​szerelem útjai kifürkészhetetlenek... Egy lány sok békát kénytelen végigcsókolni, mire rálel mesebeli hercegére, de Marigold egy igazi varangyos békát talált. A Lenoir Balett Társulat vezető táncosnőjeként a legjobb úton halad, hogy primabalerina legyen belőle. Megvan hozzá a tehetsége, és a társulat balettigazgatója, Sebastian Lenoir szó szerint agyondolgoztatja, hogy Marigoldot a legjobbak közé juttassa. De amikor egy fájdalmas esés után hazabiceg Northumberlandbe, hogy visszanyerje az egészségét, Marigoldnak csak egy félelme van: hogy ez az esés az álmainak is véget vet. A gyerekkori barátja, Rafe, aki pontosan olyan elragadó, mint ahogy az emlékeiben él, szerencsére alig várja, hogy levegye a lábáról. De vajon várja-e még egy jóképű idegen is a kulisszák mögött?

Kondor Vilmos - Budapest ​noir
Budapest, ​1936. október. Gömbös Gyula halott. A Terézváros egyik kapualjában egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak. Az Est helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, Gordon Zsigmond kérdezősködni kezd, de mindenütt falakba ütközik. A szálak egyszerre visznek felfelé, a társadalom legfelső rétegeibe, és lefelé, a nyomor és elkeseredettség szörnyű világába. Gordont hajtja szimata és kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, ő annál kitartóbban követi a nyomokat. Nem tudja, kiben bízhat, nem tudja, kit milyen hátsó szándék mozgat, nem tudja – de nem is érdekli –, mikor milyen érdeket sért. Egy dolgot akar csupán: megtalálni a lány gyilkosát, mert rajta kívül ez senkit sem érdekel.

Oscar Wilde - Dorian ​Gray arcképe
Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (22)

Gondolatokkonyve
Gondolatok ​könyve Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Gondolatok ​könyve
Az ​aforizma francia mesterei A mutatós, igényes kivitelű könyvecskében olyan híres emberek gondolatait olvashatjuk, mint: Pascal, Montesquieu, Voltaire vagy Diderot. A kötet sem a mondások, sem az írók megválogatásában nem törekszik teljességre, a műfaj mestereinek mesterműveit kívánja megmutatni.

Steve Jackson - Hét ​sárkánykígyó
Kakhabad ​zord vidékén át, millió veszéllyel dacolva, félelmetes teremtményekkel csatázva haladsz Mampang felé, hogy visszaszerezd a Főmágustól a Királyok Koronáját. Rettegett ellenfelekkel kerülsz szembe: a Hét Sárkánykígyó les rád, és szélsebesen repül előtted, hogy időben figyelmeztesse érkezésedre gonosz urát. Vajon meg tudod-e ölni őket, mielőtt Mampangba érnek, vagy ők győznek le téged? Erődön, ügyességeden, szerencséden és varázstudományodon múlik, hogy sikerrel jársz-e kalandos utadon...

Kalj%c3%a1namalla
elérhető
5

Kaljánamalla - Anangaranga
"Manapság ​divatos az indiai kultúrát "erotikus kultúrának" nevezni. Ez így mindenképpen túlzás, helyesebben azt mondhatjuk, hogy az indek számára a szexualitás nem tartozott sohasem a tabu témák közé, és ez jól tükröződik a hinduizmus ideológiájában, a szépirodalomban, a képzőművészet erotikus témájú alkotásainak sokaságában és nem utolsósoran a hagyományos tudományosságban, amelynek önálló diszciplínája a kámasásztra, a "szerelem tudománya".

Emmanuelle Arsan - Emmanuelle ​- Lecke a férfiakról
A ​ma már legendás Emmanuelle először 1959-ben jelent meg egy obskurus párizsi kiadónál, álnéven. Azóta számtalan változatban kering, több filmváltozat, videokazetta, folytatás készült belőle, s mind a mai napig cseppet sem vesztett aktualitásából: tavaly jelent meg a Laffont kiadónál az első teljes és véglegesnek tekinthető változat. Harminc éve tart tehát az Emmanuelle diadalmenete, s a könyv méltán nyerte el "az évszázad erotikus regénye" címet. A minden eddigi rekordot megdöntő példányszám persze nem magyarázható pusztán az erotikával: kellett hozzá egy remekül megrajzolt nőalak, Emmanuelle, a maga "erotikái zsenialitásával", kellett egy másik izgalmas, markáns figura, az olasz Mario, aki lázadó-felszabadító szónoklatait végül tettekkel igazolja, s végül, de nem utolsósorban, kellett egy jó tollú szerző (akit történetesen szintén Emmanuelle-nek hívnak), aki nagyon ravasz szerkesztésmóddal tartja ébren az olvasó érdeklődését: az erotika végig ott lebeg a levegőben, mindig történhet valami, de sokszor mégse történik semmi - aztán a legváratlanabb pillanatokban csap föl, mindig meglepetésszerűen, mindig elemi erővel. A könyv megjelenésével egy időben a könyv filmváltozatát a mozik is műsorukra tűzik.

Gárdonyi Géza - Ida ​regénye / Szerelmi történetek
Gárdonyi ​szerelem-felfogását kívánja bemutatni a kötet. Tudtuk, hogy a fiatal, a pozitivizmushoz, a naturalizmushoz is vonzódó Gárdonyi valamiféle biológiai végzetnek tekintette a szerelmet, irracionális, megmagyarázhatatlan vágyódásnak, amelyet éppen ezen természete miatt nem lehet véteknek föltüntetni, a bűntudat forrásának és okozójának szuggerálni. Az Ida regénye bevezetése elég egyértelműen eligazít ebben a kérdésben. "Sötétben állunk néha", "Csak tapogatózunk", vakságról és dermedtségről esik szó, szakadékról, kígyóról. "Szívünk remeg, mint a nyárfalevél". A regény a zárdában nevelkedő Ida és a művészetéért, szeretett húgáért érdekházasságra is képes Balogh Csaba összetalálkozását, szerelmük kibontakozását meséli el. E szerelem ábrázolását nem érezzük már igazán időszerűnek, maga Gárdonyi vagy szereplői, hősei is emlegetik a "devalválódás" kifejezést. Rövidmondatos leírásokból, kevés szavú párbeszédekből áll a szöveg. A regény egyik legpontosabban megfogalmazott helyén Ida szavaival Gárdonyi így jellemzi az ambivalenciát, a többértelmű lelki viszonyt (ezúttal Csabáét és Idáét): "Ha nem a férje volna az a Csaba..., senki máshoz nem menne feleségül." Később azt az árulkodó mondatot súgja egy szállodai szobában a már halott édesanyjának: "miért is nem vagyok melletted odalent, az egyetlen szív mellett, amely engem szeretett." Ez a vallomás a regény és koncepciója mély líraiságáról tanúskodik, de a modern kor szkeptikus embereként Gárdonyi hangot vált, elszakadóban lévő hősei újra gyűrűt váltanak, a romantikát ironikus fintor és távolságtartás váltja fel.

Antoine de Saint-Exupéry - A ​kis herceg
A ​varázslatos szépségű meseregény a minden emberben élő gyermekhez szól, szeretetről, összetartozásról, életről, halálról, humanizmusról. A második világháborúban életét vesztett, ma már klasszikusnak számító francia író remekműve 1946-ban jelent meg és indult világhódító útjára. Azóta több tucat nyelvre lefordították, számos magyar kiadást is megért, készült belőle opera, táncjáték, színházi és filmfeldolgozás. Sikerének titka talán az, hogy a távoli bolygóról érkezett kis herceg alakjában egy olyan tiszta, emberséges világ tündököl, amely után mindannyian vágyódunk.

Aldous Huxley - Szép ​új világ
2540-ben ​a Boldogságra való puszta törekvés immár kevés, ha egyszer már az Életnél is több, a holtig tartó ifjúság elidegeníthetetlen joga is mindenkinek megadatott. Ki bánja, ha közben a Szabadság és Egyenlőség hiú eszméi s megannyi más kacat – művészet, hit, az önmagáért való tudás – mind oda került, ahová való: a történelem szemétdombjára! Mert aki mást, úgymond, többet akar – Istent, költészetet, jóságot, szabadságot, olykor a magány csendjét vagy épp a bűn katarzisát –, az nem akar mást, mind a boldogtalanságot. Az efféle Vadembernek a Világellenőrök jóindulatú bölcsességgel kormányzott világállamában nincs helye. Jobban teszi hát, ha a földgolyó egy távoli zugába húzódva a sötét múlt kínjaival sanyargatja magát: ínséggel, betegséggel, hideggel, forrósággal, gyötrő szenvedéssel és gyilkos szenvedéllyel. Netán egy Shakespeare nevű, rég halott rajongó összegyűjtött műveinek forgatásával. Vagy Huxley olvasásával – mondjuk egy Szép új világ című könyvvel. "Tizennyolc tökéletesen egyforma, Gamma-zöld egyenruhás, göndör, gesztenyebarna hajú lány vizsgálta meg az összeszerelt gépeket, melyeket aztán harmincnégy kurta lábú, balkezes, Delta-mínusz férfi ládákba pakolt, és végül hatvanhárom kék szemű, lenszőke és szeplős félidióta Epszilon az odakint várakozó teherautókra és kamionokra rakott. - Ó, szép új világ... - a Vadember azon kapta magát, hogy Miranda szavait ismétli újra meg újra, mintha csak az emlékezete akarna gonosz tréfát űzni vele. - Ó, szép új világ, melyet ily emberek laknak."

Covers_442106
elérhető
44

Mario Puzo - A ​Keresztapa
A ​Maffia napi aktualitásként él az emberek tudatában, hiszen lépten-nyomon hallat magáról. Az olvasó bizonyára érdeklődéssel és izgalommal olvassa majd regényalakban is a filmvászonról jól ismert, Francis Ford Coppola és Marlon Brando jóvoltából halhatatlanná és világhírűvé vált, Amerikában letelepedett Keresztapa, Don Corleone fordulatos, elképesztő epizódokban gazdag történetét. Módunkban áll végigkísérni a Szicíliából Amerikába vándorolt Corleone família idősebb és ifjabb nemzedékeinek, barátainak, ellenségeinek sorsát, életét - és természetesen halálát, hiszen a szereplők legfontosabb jellemvonása az, hogy tetteiket az Amerikában is virágzó Maffia parancsai határozzák meg, amelyek között a legfontosabb a szinte közhelynek számító, ám a szervezet tagjai által mindig halálosan komolyan vett vendetta, vagyis a vérbosszú.


Saját könyvtárban

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók