Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
Peter Handke - Az ismétlés
Peter Handke (1942) a kortárs osztrák irodalom egyik legjelentősebb, nem kevés feltűnést keltett, világszerte legismertebb alakja. A neoavantgardista, "kísérletező" műfajok képviselőjeként indult szerzői írói pályáján, korai - és későbbi - műveiben a rutinos fogyasztói konvenciók, az emberi-társadalmi kapcsolatok elsivárosodása ellen "lőtt szinte védhetetlen tizenegyeseket" (hogy például a nálunk is sikeres, A kapus félelme a tizenegyesnél című jellegzetes művére utaljunk). Magánemberként és társadalmi személyiségként megélt csalódásainak, valamint a manipulált magatartásformák elleni, az érvényes emberi értékek melletti következetes művészi kiállításának, az írás művészetébe és hatékonyságába vetett hit legújabb bizonyítéka e költői prózaregénye, Az ismétlés (1986). A sajátos felépítésű regény lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról. A főhős, Filip Kobal, aki az író alteregójának is tekinthető, egy állandóan feszültségben tartott folyamatot idéz fel, amelynek során visszatalál, rálel egy rokoni kapcsolatok révén is közeli nép ősi kultúrájának a forrásvidékére, és azonosul ezzel az ausztriai kisebbséggel, de úgy, hogy a belső fejlődés közben nem tagadja meg a lényét és szellemiségét meghatározó osztrák hazát sem. "Aki egyszer kudarcot vall az írásban, az örökre csődöt mondott" - vallja egyik legutóbbi interjújában a szerző, hivatásának fontosságáról szólva, s Az ismétlés - ezt a meggyőződést is bizonyítandó - jelenünk egyik legaktuálisabb problémájáról, a nemzetiségi kérdésről (is) szól, arról, hogyan éli át ezt a még meg nem oldott, nehéz helyzetet egy elfogulatlan, progresszív, mélyen humanista és morális művészember nyugati határainkon néhány kilométerrel túl.
Vlagyimir Szorokin - A jég
A Mundruczó Kornél által rendezett színpadi változatban is nagy sikert aratott kultuszkönyv új kiadása. ,,...Ilyen ez a Szorokin. Fog egy eszmét, meg a Tunguz meteor jegét és megpördíti rajta az egész huszadik századot, de olyan pontosan és olyan elviselhetetlen kegyetlenséggel, hogy egyszerre hasít beléd az, ami szerinte lehetséges, és az, ami tényleg volt." Háy János
Boris Vian - Tajtékos napok
A Boris Vian - életműsorozat kilencedik köteteként megjelenő Tajtékos napok kétségkívül a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. Ez volt az első magyar nyelvre lefordított Vian-regény (1969), és ugyanúgy, ahogy a világ minden táján, nálunk is villámgyorsan kultuszkönyvvé vált, s immár több mint negyven éve "kötelező olvasmánya" az újabb és újabb ifjú generációknak.
A Tajtékos napok nem csupán a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regénye" (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei - a szerelem és a zene - mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk. Az ifjúkor biztonságos és gondtalan világát kényszerűen maga mögött hagyó Chloé és Colin, illetve Alise és Chick a gépnyulak, a hóvakondok, a gyilkos lótuszvirágok és a földből kinövő puskacsövek ijesztő univerzumába csöppen. A fiatal pároknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a felnőtt lét csupa kényszer (felelősség és munka), a szerelem és a boldogság pedig rémesen törékeny. Még szerencse, hogy mindezt Boris Vian meséli el nekünk, aki a történet legszomorúbb pillanataiban is képes megnevettetni minket.
" Hogy vagy? - kérdezte Chick.
- És te? - kérdezett vissza Colin. - Vedd le a ballonod, és gyere, nézd meg, mit csinál Nicolas.
- Az új szakácsod?
- Ő - felelte Colin. - A nagynénémmel cseréltem a régi szakácsomért, plusz egy kiló belga kávéért.
- Jól főz? - érdeklődött Chick.
- Úgy tűnik, érti a dolgát. Gouffé tanítványa.
- A kalapácsos gyilkosé? - rémüldözött Chick, s kis fekete bajsza tragikusan lekonyult.
- Ugyan, te tökfej, Jules Goufféé, az ismert ínyencmesteré!
- Ó, tudod, kérlek! Én... - szabódott Chick - ami engem illet, én Jean-Sol Partre művein kívül nemigen olvasok semmit.
Követte Colint a kőpadlós folyosón, megcirógatta az egereket, és menet közben néhány csepp napfényt tett az öngyújtójába.
- Nicolas - szólt Colin belépve -, bemutatom Chick barátomat.
- Jó napot kívánok, uram - mondta Nicolas.
- Jó napot, Nicolas - felelte Chick. - Nincs egy unokahúga, akit Alise-nak hívnak?
- De van, uram - felelte Nicolas. - Különben roppant csinos leányzó, ha meg tetszik engedni ezt a megjegyzést.
- Lerí magukról, hogy egy családból valók - jelentette ki Chick. - Bár, ami a mellkasukat illeti, látok némi különbséget.
- Az én mellkasom elég széles - mondta Nicolas -, az övé viszont az enyémhez képest merőleges irányban fejlett, ha az úr megengedi nekem ezt a pontosítást."
Choderlos de Laclos - Veszedelmes viszonyok
Ez a regény a francia forradalom előtt hét évvel látott napvilágot, és mint kortársai írják "vészt hirdetve jelent meg a XVIII. század végének vérbe borult égboltján". Akiknek szólt, értettek a szóból. A könyvet évszázadokig kísérte az arisztokrácia bosszúja, kiadását sokáig tiltották, árusításáért büntetést osztottak. Laclos az arisztokrácia erkölcstelen életét vette célba, s bár tollát elsősorban a felháborodás vezette, olyan írói eszközöket és módszereket alkalmazott, hogy az írásból remekmű született. A francia irodalom e világhírű alkotása Örkény István kitűnő fordításában jelenik meg.
Elena Ferrante - Amikor elhagytak
Olga, a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt.
Nick Hornby - Pop, csajok, satöbbi
Te tudod, melyek voltak életed legfájdalmasabb szakításai?
Rob tudja. De Laura, akivel éppen most szakított, nincsen köztük.
Éppenséggel örül is (egy kicsit), hogy végre szabad: bármikor nyugodtan hallgathatja a kedvenc zenéit, átrendezheti a lemezgyűjteményét... és elmerenghet azon, vajon miért végződik minden kapcsolata szakítással.
Sőt, meg is keresheti azokat a nőket, akik a legfájdalmasabb szakítások ötös listáján szerepelnek. De kiderül, hogy mégsem tud továbblépni. Mert a lemez elakadt Lauránál.
A _Pop, csajok, satöbbi_ sok millió példányban eladott bestseller, egy káprázatos film ihletője (John Cusack felejthetetlen alakításával), és ma már nyugodtan nevezhető a populáris irodalom klasszikusának.
Több mint húsz évvel a megjelenése után kellemesen nosztalgiázhatunk is a regény el- vagy újraolvasásával: a nagy része egy olyan lemezboltban játszódik, ahol bakelitlemezek sorakoznak a polcokon, és egy igazi rajongó számára a "zene" - a jó zene! - a legfontosabb dolog az életben, mondjuk, a szerelem mellett.
James M. Cain - Mildred Pierce
Egy elégedett kispolgári család, Pierce-ék életét szétdúlja a gazdasági világválság. A férj faképnél hagyja őket, Mildred, a feleség nyakába szakad minden gond, a napi megélhetés, a jelzálogtörlesztés, a két kicsi lány eltartása és nevelése.
És Mildred nem adja fel, harcol: elmenne cselédnek is, végül pincérnő lesz, majd önálló vállalkozásba fog. Foggal-körömmel küzd az ellenséges környezetben, és boldogul is - olyan ő, akár a régi Amerika pionírasszonyai, akik hajdan a határvidéken robotoltak, hogy a família egyről a kettőre jusson. Csakhogy Mildredet többszörösen megverte a sors. Kisebbik lánya belehal egy fertőzésbe, a nagyobbik pedig - egy szörnyeteg. És erre igen későn ébred rá. Üzleti sikereken, szerelmeken túl mintha mindig a nihil, az újabb szakadék várná...
James M. Cain (1892-1977) az amerikai "kemény krimi" egyik legnagyobb művelője, a Mildred Pierce azonban elsőrendű társadalmi regény, az 1930-as évek Amerikájának, a félbetört életeknek, a kilábalási próbálkozásoknak szívszorító pszichológiai ábrázolása. Az 1941-ben megjelent műből már 1945-ben hatalmas sikerű, Oscar-díjas filmet készített Michael Curtiz (Kertész Mihály), Joan Crawforddal, Jack Carsonnal és Zachary Scott-tal a főszerepekben, a forgatókönyv kimunkálásában pedig maga William Faulkner is részt vett.
Celia Rees - Kalózok!
"Nagyszerű kalandregény a kalóztörténetek minden elengedhetetlen kellékével: csatákkal, párbajokkal, elbűvölő kalandorokkal, igaz szerelemmel, és néhány betört fejjel. Lebilincselő elbeszélés, amely úgy képes az olvasó elé tárni a kalózok korát, hogy közben nem vész el a részletekben...Egy elragadó hősnő izgalmas kalandjai." THE GUARDIAN - Nagy Britannia "...a történelmi-ifjúsági regények tehetséges írója: egyedülálló módon képes erős, intelligens nőalakokat teremteni, akik szembeszállnak koruk kegyetlen szabályaival. Rees könyvében megelevenedik a kalózok világa, s komolyan körbejárja a rabszolgák és nők helyzetének kérdéskörét is. Rees kiváló kutató, akinek írásaiban a legapróbb részlet is történelmi hűséggel bír." NEW YORK TIMES BOOK REVIEW - USA
Celia Rees - Sovay - Az útonálló úrilány
A Celia Rees rajongók legnagyobb örömére, egy újabb nem mindennapi leányzó kalandjaival ismerkedhetnek meg a hazai olvasók. Sovay még Marynél (Bűbájos Mary, Farkasszem) és Nancynél (Kalózok!) is vakmerőbb és kalandvágyóbb, hiszen ő nem kényszer vagy erőszak hatására szakít az illedelmes kisasszonyoknak előre megírt sorssal, hanem sértett büszkesége okán válik útonállóvá. Ami először jó mókának tűnik, és gyógyír a hiúságon esett sebekre is, hamarosan véresen komoly játékká válik: élet vagy halál a tét. A La Manche csatornán túl a francia forradalmat követő terror dúl, s a sötét árnyak egyre inkább fenyegetik Angliát is, a családjától elszakított fiatal lányt azonban semmilyen veszély nem tántoríthatja el, hogy szerettei segítségére siessen. Szépsége és nyílt, bátor természete nem hagyja hidegen a környezetében élőket, így a legkülönfélébb emberek sietnek segítségére, hogy felvegye a harcot a romlott aljasság ellen. Vajon szembe szállhat egy magányos fiatal lány a legfőbb gonosszal, vagy el kell buknia? A történet végére mindenre fény derül.
Bret Easton Ellis - Amerikai psycho
Irodalmi alkotás nagyon ritkán képes olyan világraszóló botrányt kelteni, amilyen az Amerikai Psychót övezte. Kiadók, amelyek már szerződést kötöttek a mű megjelentetésére, és előlegképpen súlyos összegeket fizettek a ki Ellisnek, sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól. Ez a könyv nemegyszer átlépi az elviselhetőség küszöbét. Amit írója a perverzió és az erőszak tombolásáról elgondol és leír, az kívül esik a normális ember felfogóképességének és erkölcsi érzékének határain. Amit azonban ezzel közöl, az értelmezhető és megítélhető: megrendít, felkavar, s könyörtelenül szembesít egy olyan világgal, amelyre - ha mégoly kelletlenül is - ráismerünk.
A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni - mindhiába.
A nyolcvanas évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomása.
Paulo Coelho - A portobellói boszorkány
Athena - eredeti nevén Sherine Khalil - egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül.
Milan Kundera - A lét elviselhetetlen könnyűsége
___Milan Kundera talán leghíresebb, ma sem halványuló népszerűségű regénye sztori és filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatások mesteri ötvözete, amely azonban mindig megőrzi szépirodalmi jellegét. Főhőse egy jó nevű sebész, Tomáš, nagy szoknyabolond, naponta váltogatja szeretőit. S egy szép nap e Don Juan-i figura mögött felsejlik egy másik legendás férfialak, Trisztán; hősünk beleszeret egy kisvárosi pincérnőbe, Terezába, és feleségül veszi. Korábbi gazdag és mozgalmas szexuális életéről azonban nem tud és nem akar lemondani, jóllehet ezzel elmondhatatlan fájdalmat okoz az egyetlen valóban szeretett lénynek. Tomáš ellentmondásos alakja mögé pedig Kundera a "prágai tavasz" eseményeit, majd 1968 drámáját, az orosz inváziót, az első napok euforisztikus gyűlöletét, végül a "normalizáció" éveinek megaláztatásait rajzolja fel háttérnek.
___Miféle sors, milyen jövő várhat itt Tomášra, Terezára vagy épp Sabinára, a festőnőre, Tomáš egyik szeretőjére? Megoldás-e, ha az emigráns megszabadul minden kötöttségtől? Hiszen súlya csak annak van, ami örökkévaló vagy örökkön ismétlődik. Az egyének és a nemzetek sorsa nem ilyen. Az igazi dráma azonban - mondja Kundera - nem a súlyosság, hanem a könnyűség drámája: hogy minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. Hogy a jóvátétel, a bosszú vagy a megbocsátás szerepét a feledés veszi át.
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
J. D. Salinger - Zabhegyező
A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el.
Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.
Herman Anna - Kötelező olvasmányok elemzése - gimnázium harmadik osztálya
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Joanne Fluke - Pikáns meglepetés és gyilkosság
Lake Edenben a hangulat tetőfokára hág, hiszen Hannah egyik udvarlója, Norman elkezdi felépíteni álmaik házát, amelyet együtt terveztek - pusztán egy versenyre benevezve -, ám ez a gesztus anyjának egy lánykéréssel felér. Közben Mike, a seriff engdékennyé válik, s amikor kiderül, hogy a Norman által megvásárolt romos ház egy hullát rejt, nemhogy eltiltja a szingli cukrásznőt a nyomozástól, hanem egyenesen megengedi neki.
Így aztán mindenki azért drukkol, hogy Hannah nyomozása sikeresebb legyen, és előbb hozzon eredményt, mint a rendőröké.
A nyomozási versenyfutás pedig a legnagyobb amerikai ünnep, a július negyediki Függetlenség Napja rendezvényei és díszletei között zajlik. Nemzeti színű sütemények, fúvószenekar, felvonulási kocsik, tűzijáték - és a kacér Rhonda Scharf rejtélyes halála egy romos ház pincéjében...
Joanne Fluke - Áfonyás muffin és gyilkosság
Végy egy téli álmában szendergő kisvárost, pezsdítsd fel egy Téli karnevállal, amelynek díszvendége az egyik legismertebb televíziós főzőműsor sztárja, bolondítsd meg az egészet a város első polgármesterének kísértetével és máris készen áll minden Hannah Swensen újabb esetéhez.
A szingli cukrásznő ismét kénytelen nyomozni, hiszen Connie Mac, a sztár konyhatündér éppen az ő cukrászdájának a kamrájában kap a fejére halálos ütést egy baseballütővel. Ráadásul a fő gyanúsított: húgának egyik legjobb barátnője, akiről elképzelni sem lehet, hogy ilyet tegyen. S miután a Téli karnevál lékhorgász-versenyén a következő hulla is felbukkan a fagyos vízből, Hannah és húga immár mindent bevet a valódi gyilkos horogra akasztásáért.
És míg a vörös hajú nyomozónő kegyeiért Norman és Mike immár három kötet óta verseng, feltűnik az első szerelem, Greg is a városban, megnehezítve ezzel Hannah amúgy sem egyszerű magánéletét.
A sok fordulat és izgalom között már-már alig jut idő a sütésre, de Hannah üzlettársa, Lisa gondoskodik arról, hogy a karnevál süteményellátása nehogy veszélybe kerüljön. Így az olvasó is megismerkedhet újabb 7 nagyszerű édesség elkészítésének titkaival.
Joanne Fluke - Epertorta és gyilkosság
Hannah Swensen újra nyomoz. A krimisorozat első részében a lángvörös hajú hősnő bebizonyította, hogy logikája és bátorsága - megbolondítva egy csipetnyi fanyar humorral - legalább annyira különleges, mint közkedvelt süteménykreációja az Egzotikus csók. Ezúttal a leleményes cukrásznő a Lake Eden-i sütőverseny zsűrijében elnököl, ahol valóban vérre menő a küzdelem.
Lake Eden élete felpezsdül, mert a Hartlan Liszt igazgatója az évenként megrendezendő desszertsütőverseny helyszínéül választja a barátságos amerikai kisvárost. Hannah az öttagú zsűri elnökeként izgatottan készül a nagy eseményre. Amikor azonban az egyik zsűritagot, Boyd Watson edzőt vérbe fagyva találják a Hannah-féle epertorta maradványai között, a vakmerő cukrásznő egy barackos kenyérfelfújt és egy kakaós süti elkészíttése közben újra magánnyomozásba kezd, és rövidesen szövevényes bűnügyre derít fényt. Vajon Watson zsűritagként mondott kemény kirtikái adhattak okot a gyilkosságra? A nyomozás izgalma emelkedik, akár a tészta a sütőben, ráadásul Hannah-nak vigyáznia kell, mert a gyilkos sejti, hogy a nyomában vannak, és ha kell, újra akcióba lép.
Joanne Fluke - Egzotikus csók és gyilkosság
Bridget Jones és az "Állítsátok meg Terézanyut!" Kéki Katája után itt a legújabb szingli hősnő, a Miss Marple féle leleményességgel nyomozó süteménybolt-tulajdonos, Hannah Swensen.
Az álmos amerikai kisváros, Lake Eden életét egy nap gyilkosság rázza fel.
A helyi ex-futballsztárt és ügyeletes álompasit, a tejtermék fuvarozással foglalkozó Ron LaSalle-t saját furgonjában szíven lövik. Hannah talál rá a halott férfira, kezében egy Egzotikus csókkal. A vöröshajú cukrásznő, miközben újabb és újabb sütemény-kreációkkal lepi meg kávézója vendégeit, agyafúrt logikával bogozza ki a bűneset szálait. Újabb rejtélyes gyilkosság, fordulatos bűnügyi történet, a szingli-hősnők jellegzetes stílusa, szerelem és ínycsiklandó sütemények a hozzávalói a klasszikus krimi receptjének.
És még valami:
A történetben fontos szerepet játszó sütemények kiváló receptjei is megtalálhatóak az aktuális fejezetek végén.
Janet Evanovich - A szingli fejvadász 3.
Stephanie Plum legújabb ügye: el kell kapnia Mo bácsit, az ismert fagyizó és cukrászdatulajdonost, aki egy piti szabálysértés után nem jelent meg a bíróságon. Mo bácsit az egész város tiszteli, Stephanie-t pedig leköpdösik, amiért a szentéletű cukrosbácsit hajkurássza. Mo csak nem akar előkerülni, viszont szépen szaporodnak a hullák. Valaki így akarja jobb belátásra bírni a környék drogdílereit. Stephanie Lulával, a kiérdemesült kurvával és Mazur nagyival nyomoz, de úgy tűnik, sikertelenül, ezért bánatában pizzát eszik, narancssárgára festeti a haját, és rugdossa a kocsiját... A szingli fejvadász minden idők talán legsikeresebb női sorozata. Stephanie Plum és Joe Morelli kettősében a népszerű szerző egy harmincas, imádni valóan szerencsétlen nő és "A PASAS" klasszikus, se veled, se nélküled kapcsolatát írja meg. Hol szeretkeznek, hol majdnem meghalnak, máskor csak pizzáznak és tévéznek, leginkább azonban egymást húzzák. Rutinosan és kőkeményen. Az olvasó meg győzze kivárni a folytatást.
Janet Evanovich - A szingli fejvadász 2.
Stephanie Plum, a világ legkedveltebb fejvadásznője nem akármilyen megbízatást kap. Kenny Mancusót kell begyűjtenie, a gyilkost, aki mellesleg Joe Morelli unokatestvére. És mint mindig, Stephanie körül most is izzik a levegő. Anyja változatlanul férjhez akarja adni, és továbbra is az ő pici lányaként kezeli, Morelli változatlanul (sőt fokozódóan!) izgató és pofátlan. Felbukkan még egy temetkezési vállalkozó, egy rakomány ellopott koporsó, némi halálos fenyegetés, és az elengedhetetlen kocsimizéria (ezúttal lopják, nem robbantják). Mindennek a tetejében ott van Stephanie nyakán Mazur nagyi is, aki most éppen temetésbuzi lett, unalmában ravatalozókba cipeli, ahonnan végül kisöpri a népharag, míg végül is felcsap önjelölt nyomozónak. A szingli fejvadász minden idők talán legsikeresebb női sorozata. Janet Evanovich, a rajongva imádott szerző, Stephanie Plum és Joe Morelli kettősében egy klasszikus se veled, se nélküled kapcsolatot írt meg. Egy harmincas, imádni valóan szerencsétlen nő, és „A PASAS”, akivel (majdnem) mindig történik valami (néha azért ténylegesen is), hol szeretkeznek, hol majdnem meghalnak, máskor csak pizzáznak és tévéznek, de legesleginkább egymást húzzák, de azt rutinosan és kőkeményen. Vajon összejön Stephanie Morellivel? Elkapja Kenny Mancusót? És vajon totál porba dönti-e New Jerseyt Mazur nagyi, vagy ezt meghagyja egy későbbi részre?
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Gustave Flaubert - Bovaryné
Flaubert első megjelent regényében, a Bovarynéban, Emma a főhős életének és szerelmi csalódásainak leírásával a romantikus illúziók kudarcáról fest ironikus, tragikus képet. Emma sorra kiábrándult férjéből és szeretőiből is, mert felismeri, hogy viselkedésük csak felvett póz, s nem hősök, hanem valójában kisszerű, közepes átlagemberek. Írói mestermunka, ahogy a szerző az érdektelen köznapi eseményeket ábrázolja, úgy, hogy egyúttal a kor jellemző vonásait is visszatükrözi.
Flaubert-t első regénye, a Bovaryné teszi híres íróvá. Realista regény; tája a leghétköznapibb francia kisváros, emberei valamennyien átlagemberek; nem típusok, mint Balzac alakjai, hanem olyan még csak nem is tipikus emberek, akikkel az olvasó mindennap találkozik. A regény meséjét adó tragédia is mindennapi tragédia.
Mihail Jurjevics Lermontov - Korunk hőse
Minden könyvben az előszó az első és egyben az utolsó: vagy a mű célja felől ad felvilágosítást, vagy igazolás és válasz a bírálatokra. Az olvasó azonban a legtöbb esetben nem törődik az erkölcsi céllal és a folyóiratok támadásaival, ezért az előszót el sem olvassa. Kár, hogy így van, különösen nálunk. Közönségünk még olyan fiatal és olyan naiv, hogy meg sem érti a történetet, ha nem talál a végén morált. Nem érti meg a tréfát, nem veszi észre a gúnyt; egyszerűen: rossz a nevelése. Még nem tudja, hogy tisztességes társaságban és tisztességes könyvben nem illik hangosan szitkozódni; hogy a modern műveltség élesebb szerszámot talált fel, amely alig látható és mégis halálos, amely a hízelgés köntösében biztosan talál. Közönségünk olyan, mint a kisvárosi ember, aki két egymással ellenséges udvar diplomáciai képviselőjének beszélgetését lesi meg és azt hiszi, hogy azok ketten, kölcsönös gyengéd barátságból megcsalják kormányaikat.
Graham Greene - Gyógyulás
Querry, a sikeres építész, modern templomok világhírű tervezője repülőgépre ül, hogy minél távolabb kerüljön sikereinek színhelyétől, a civilizált világtól. Querry a lelki közömbösség, a belső kiüresedés fertőzésének áldozata, és ezt fölismerve vonul magányba. Meglehetősen véletlenszerűen egy kongói lepratelepen lesz végső állomása. A papok által irányított telepen egy ateista orvos pontos diagnózisa szerint: Querry a leprásokéhoz hasonló, csak épp lelki csonkulásban szenved - azaz nem szenved, hiszen nem képes érezni. A gyógyulás első jele épp a szenvedés. És a lepratelep mindennapjaiban lassan megáll a kór továbbterjedése, az elsivárosodás helyett fokozatosan feltöltekezésnek indul a lélek. Mire azonban az orvos gyógyultnak nyilványítja Querryt, a fehér telepes Rycker és a gátlástalan újságíró Parkinson fölfedi az építész titkát, merőben új helyzetet teremtve ezzel...
Joseph Sheridan Le Fanu - E. T. A. Hoffmann - Carmilla / Denner Ignác
Egy stájerországi nagy múltú nemesi család birtokára egy váratlan, titokzatos vendég érkezik, aki hamar összebarátkozik a ház urának félárva lányával, Laurával.
Ernest Hemingway - Az öreg halász és a tenger / Elbeszélések
Hemingway életművének tanulsága egyetlen mondatba tömöríthető. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék – az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” Az embernek, ha ember akar maradni, szembe kell szállnia a fenyegetésekkel: fasisztákkal a spanyol hegyekben, oroszlánokkal Afrikában, cápákkal a nyílt tengeren. Hemingway erkölcskódexének legfőbb parancsa a bátorság és a helytállás, ha ez látszólag hiábavalónak bizonyul is. A legtiltottabb magatartás pedig a gyávaság és a meghátrálás, történjék bár a legreménytelenebb helyzetből. Ma már bizonyos, hogy Ernest Hemingway a huszadik század legkiválóbb prózaíróinak egyike. Művészete, mely legtisztábban talán éppen elbeszéléseiben kristályosodik ki, a modern próza történetében vízválasztó jelentőségű. Iskolát teremtett az utána következő írónemzedék jó része számára; de hatása alól azok sem mentesek egészen, akik a huszadik századi irodalom más lehetőségei felé, más útjaira indultak.
A könyvben megtalálható művek:
- Az öreg halász és a tenger
- Indián tábor
- Bérgyilkosok
- Ötven rongy
- Wyomingi bor
- Francis Macomber rövid boldogsága
- A Kilimandzsáró hava
- Aki nem adja meg magát
Stephen King - Tortúra
Paul Sheldon sikeríró, a szépkeblű közönség bálványa befejezi legújabb és legjobb regényét, minek örömére jól benyakal, és kábán autóba vágja magát. Egy veszélyes útkanyarban utoléri az észak-amerikai Sziklás-hegységben nem ritka hóvihar. Isten háta mögötti, magányos tanyaházából bevásárolni indul kisteherautóján Annie Wilkes, a Sheldon-regények könnyes rajongója. Az árokba borult autóroncsban kedvenc szerzőjére ismer, kinek összetört testében alig pislákol az élet. Kihúzza az árokból. Hazaviszi. Életre kelti. Új Sheldon-regényt akar. Csak magának.
Stephen King (1947-) amerikai író pályafutása eddigi csaknem ötven évében horrortörténetek, sötét, rejtelmes regények és krimik tömkelegét jelentette meg. A Ragyogás, a Christine, a Holtsáv vagy a Kedvencek temetőjének szerzője az irodalmi popkultúra legfontosabb alkotója, aki 2003-ban vehette át "Az amerikai irodalomhoz való kimagasló hozzájárulásért" járó medált. Emellett többek között Bram Stoker, O. Henry, World Horror Convention, Hugo és Brit Fantasy díjjal, 2015-ben pedig Edgar díjjal jutalmazták munkásságát. A Tortúra 1987-ben jött ki, 1990-ben hollywoodi film készült belőle Kathy Bates főszereplésével; Paul Sheldon író nyomasztó történetét a világ számos országában színpadra alkalmazták: idén ősszel Bruce Willis alakításával tűzik műsorra a New York-i Broadway-n.
"Stephen King a gótikus horror nagymestere: nemcsak történetmondóként kiváló, hanem a képalkotása is döbbenetes." (Joyce Carol Oat)
Christa Wolf - Ki volt Christa T.?
Ennek a regénynek a hősnője, Christa, vagy ahogy osztálytársai becézik, Krischan, rendhagyó ember. Mindig kilóg a sorból, alkalmazkodásra képtelen, sose azt teszi, amit várnak tőle. Korai halála után barátnőjét nem hagyja nyugodni Christa sorsa. Ki is volt tulajdonképpen? - teszi fel magának a kérdést. Ki volt ez a frucsa lány, aki az egyetemen sem azzal foglalkozott, amivel kellett volna, aki pedagógusként szüntelenül - szükségtelenül? - megnehezítette a maga dolgát, aki zűrzavaros szerelmi ügyei közepette egy hivatásos jóst is meglátogat, akit néha öngyilkossági gondolatok foglalkoztatnak, s egyszer csak barátai megdöbbenésére, a legszokványosabb módon férjhez megy, boldog lesz. De boldog volt-e valóban? S hiába rajzolódik ki előttünk naplójegyzetekből, töredékekből, valódi vagy elképzelt beszélgetésekből egyre tisztábban Christa életútja, újra és újra fel kell tennünk a kérdést: kicsoda volt hát? Gyönge, neurotikus lélek, aki nem tud eleget tenni a reális élet követelményeinek, vagy csak túlságosan is tisztességes, képtelen minden megalkuvásra? A kérdésre nincs egyenes válasz, hiszen a valóság sosem egyértelmű, egy élet egészére nem mondható ki kategorikus, rideg ítélet, csak az emberséges figyelem és a megértés közelítheti meg az igazságot.A bravúros, modern prózai technikával felépített regény alkotóját, a kitűnő német írónőt eddig 1964-ben megjelent regényéből, a "Kettészegelt ég"-ből ismerhette meg az olvasó.
Giuseppe Tomasi di Lampedusa - A párduc
„A párduc” maga Salina hercege, akinek élete és halála, a hercegi sarjak ötven esztendőt felölelő krónikája talán az olasz arisztokrácia hanyatlásának legszebb leírása. Salina herceg ifjú unokaöccse szenvedélyesen beleszeret egy vagyonos polgár leányába. Az öreg herceg beletörődik sorsába, és maga is az új rend mellett szavaz. Mély emberismeret és kellő öngúny kell ahhoz, hogy a herceg belássa: „…mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi ne változzon.” A szicíliai herceg egyetlen regényét az író titokzatos személye avatta páratlan szenzációvá. A fordulatos mű költőien, méltóságteljesen, mégis fanyar humorral festi meg egy nemesi család széthullását a történelmi korszakváltás küszöbén.
Saját könyvtárban
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár
Olvasta
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120782
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13699
- Fantasy 32816
- Felnőtt 18+ 12810
- Gyermek 23735
- Humor 13744
- Ifjúsági 37442
- Kortárs 48421
- Krimi 15959
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16539
- Képregény 21646
- Novellák 13383
- Romantikus 51012
- Sci-fi 14831
- Szórakoztató irodalom 45829
- Tudomány és Természet 29037
- Történelem 16443
- Vallás, mitológia 19953
- Életrajzok, visszaemlékezések 16882