Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
F. Várkonyi Zsuzsa - Már százszor megmondtam...
Már százszor megmondtam - hangzik el nap mint nap sok-sok családban. Vajon mi az oka, hogy a "megmondással" akkor is újra és újra próbálkozunk, ha nyilvánvalóan hasztalan? Ennek megértéséhez segít hozzá az a sok tapasztalat, mely a világ különböző tájain dolgozó pszichológusok megfigyeléseiből épül lassacskán rendszerré. Ezekből tudjuk, hogy közléseinknek fontos háttérüzenete lehet: szándékot, indulatot, érzelmet rejtenek, s ezt a másik fél - már a kisgyerek is - pontosan érzékeli. Csakhogy mindaddig ő is ilyen kendőzött formában reagál, míg nem kap szavakba öntött eligazítást - éspedig nem a tennivalóiról, hanem a másik érzéseiről és igényeiről. A pszichológusi tapasztalat szerint minden ép értelmű, egészséges személyiségű ember megtanítható saját, eddig nem vállalt érzelmei felismerésére és megfogalmazására. Ehhez kíván gyakorlati segítséget nyújtani a szerző.
Ismeretlen szerző - Walt Disney - Macskarisztokraták
Duchess és három kiscicája gondtalanul él Párizs szívében, igazi macskaarisztokratákhoz illően. Ám az ő biztonságukat is veszély fenyegeti, hisz ott van a közelükben a kapzsi Edgar, aki elhatározza, hogy örökre megszabadul tőlük...
Darren Shan - A kígyók városa
Capac Raimi tíz éve a Város kardinálisa. Még az első Kardinális tanította ki, hogy méltó utódjává váljon, és átvegye birodalmát. Capacot nem lehet megölni, ám ez nem gátolja meg ellenségeit abban, hogy próbálkozzanak. Márpedig ellensége bőven akad.
A Kardinális eddig mindig nyugodtan bevárta ellenlábasai támadásait abban a biztos tudatban, hogy úgysem veszíthet. Ám a dolgok most hirtelen megváltoztak. A Városban rivális bandák bukkantak fel, ráadásul furcsa alakok is előkerülnek Capac múltjából – olyanok, akikre csak ő emlékezhet. Az első Kardinális teremtményei, akiknek vele együtt el kellett volna pusztulniuk tíz évvel korábban.
Mindez csak egy dolgot jelenthet: a titokzatos inka papok, a Várost éltető ősi hatalom birtokosai, akik sosem lelkesedtek túlságosan azért, hogy a hatalom Capac kezébe kerüljön, akcióba lendültek, hogy visszaszerezzék maguknak az irányítást. Capac Raiminak ezúttal tényleg az utolsó csepp véréig kell küzdenie…
A kígyók városa Darren Shan első felnőtteknek szánt sorozatának, a Város-trilógiának befejező kötete, melyben végre minden hátborzongató titokra fény derül.
Douglas Adams - Galaxis Útikalauz stopposoknak - A világ leghosszabb trilógiája öt részben
Ez a történet a szörnyen ostoba csütörtökről és rendkívüli következményeiről szól, és arról, hogy miért sokkal biztonságosabb a világegyetem, ha van nálunk egy törülköző.
Ez a történet emellett egy könyvről is szól, melynek címe: _GALAXIS Útikalauz stopposoknak_. Ez nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla.
A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában – bár a földlakók ezekről se hallottak.
Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a _Mennyei házi mindentudó_, jobban fogy, mint a _Hatvanhárom további figura súlytalanság esetére_ című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a _Hol tévedett Isten_, a _Még néhány Isten legsúlyosabb tévedéseiből_ és a _Végül is kicsoda ez az Isten egyáltalán?_
A Galaxis Külső Keleti Peremének néhány liberálisabb civilizációja számára a _GALAXIS Útikalauz_ már kiszorította a hatalmas _Encyclopaedia Galacticá_t, s egyedül tölti be az összes tudás és bölcsesség tárházának szerepét, mert noha sok benne a hézag, és tele van kétes, de legalábbis üvöltően pontatlan adattal, két fontos vonatkozásban felülmúlja kevésbé szárnyaló elődjét.
Egyrészt némileg olcsóbb. Másrészt borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve:
NE ESS PÁNIKBA!
Sebők János - Woodstock népe
Minden akkor kezdődött, amikor 1967. március 22-én a New York Timesban, illetve a Wall Street Journalben hirdetés jelent meg az alábbi szöveggel: "Fiatalemberek korlátlan tőkével érdekes, törvényes beruházási lehetőségeket és üzleti javaslatokat keresnek." A hirdetést két New Yorkban élő, huszonéves jóbarát, John Roberts és Joel Rosenman adta fel.
Befektetésekkel akartak foglalkozni, ám több pénzük volt, mint ötletük. Úgy gondolták, mielőtt beülnének valami íróasztal mögé, némi kalandvágyból szétnéznek az élet sűrűjében. Csak azt nem tudták, hogy mi volna az a kaland... 1969 februárjában aztán megismerkedtek Artie Kornfelddel és Michael Langgal, és ezzel megkezdődött Woodstock története. 1969. augusztus 15. és 17. között New Yorktól nem messze rendezték meg ezt a "művészeti és zenei vásárt", amire a szervezők eredetileg csak 50 ezer látogatót vártak, de meglepetésükre csaknem félmillióan érkeztek. Max Yasgur birtokának domboldala azon a hétvégén egyfajta gyülekezőhellyé, táborrá vált egy generáció számára, amely utópista álmait dédelgetve itt demonstrálta leglátványosabban társadalmi jelenlétét. S örökre bevonult az ellenkultúra, a beat, a pop, a hippimozgalom történetébe. Minden fesztiválok fesztiválja lett, mára legendás zenészekkel, együttesekkel.
Sebők János könyve Woodstock történetét dolgozza fel, megmutatja olvasójának a legendát és a legenda mögötti tényeket. Miközben vallja: "Ha jól emlékszel a hatvanas évekre, akkor valószínűleg nem voltál ott..."
Chris Hadfield - Egy űrhajós tanácsai földlakóknak
Chris Hadfield évtizedekig készült az űrrepüléseire, majd csaknem négyezer órát töltött a világűrben. Eközben svájci bicskája segítségével behatolt egy űrállomásra, repülőgépe vezetése közben ártalmatlanná tett egy élő kígyót és átmenetileg elveszítette a látását, miközben egy Föld körül keringő űrhajó külső oldalán lógott. Hadfield ezredes sikereinek – és túlélésének – a titka az a szokatlan életfilozófia, amelyet a NASA-nál tanult meg: „készülj fel a legrosszabbra – azután élvezd minden pillanatát!”
Egy űrhajós tanácsai a földi élethez című könyvében Hadfield ezredes beavatja az olvasót az űrhajóskiképzés és a világűr meghódításának legmélyebb titkaiba, hogy megmutassa, hogyan válik a lehetetlen is lehetségessé. Meghökkentő és szórakoztató történetein keresztül átérezzük az űrhajók indításának feszült izgalmát, az űrséták megigéző csodáját és a válsághelyetekben kötelező higgadt reagálást és mérlegelést. Kifejti, hogyan tör utat magának a józan ész a tettek mezején – és ez milyen boldogságot okoz. A világűrben saját, rendkívüli tapasztalataiból vonta le az ösztöneinknek ellentmondó tanulságot: ne képzeld magad elé a sikert, törődj azzal, amit mások gondolnak és küzdj meg a legapróbb részletekért is.
Mi talán soha nem leszünk képesek Hadfield ezredeshez hasonlóan robotot építeni, űrhajót vezetni, zenés videoklipet készíteni vagy alapvető sebészeti beavatkozást végrehajtani a súlytalanságban. Ám ez az életszerű és felfrissítő bepillantás nekünk is megmutatja, hogyan kell űrhajósként gondolkozni. Emellett alapvetően megváltoztatja a földi életre – különösen a sajátunkra – vonatkozó szemléletmódunkat.
Enrica Boffelli - Guido Sirtori - A növények szaporítása
A növények gondozásához ismernünk kell szaporodásukat is. Az alábbi kiadvány végig vezet minket botanikai alapfogalmakon, megismertet a szaporítószervekkel, a virágokkal és azok szerepével a szaporodásban, a növény részeivel,a megfelő vetési időkkel. Gyakorlati útmutatót, tanácsokat ad a megfelelő szaporításhoz is és , hogy milyen egyszerűbb szerszámokra van szükségünk. Részletes képek és rajzok segítik a megértést.
John Brookes - Kerttervezés
Teljes körű gyakorlati útmutató a kerttervezés egész folyamatához a megfelelő stílus kiválasztásától a terv elkészítésén át a megálmodott kép kialakításáig.
Kurt Jeni - Télikertek tervezése és építése
Ki ne üldögélne szívesen a szürke hideg téli délutánokon egy növényekkel teli télikertben. Miniatűr üvegházunk megtervezésé és fenntartása nem könnyű mulatság. Ha már belevágunk érdemes időben alaposan körülnézni és tájékozódni. Ebben nyújt segítséget a Cser Kiadó „Zöldkönyvek" sorozatában megjelent kötet.
A könyvből mindent megtudhatunk a télikertekkel kapcsolatban. Olvashatunk a tervezéskor felmerülő kérdésekről, mint például a télikert mérete, alakja, tájolása vagy szerkezetének anyaga. Továbbá megismerhetjük az üvegezéshez kapcsolódó problémáknak, többek között az árnyékolási, hangszigetelési, tisztítási lehetőségeket és biztonsági intézkedéseket is.
A napenergia hasznosításának és a belső klíma kialakításának lehetőségei után a télikert díszeiről - a növényekről - is olvashatunk, hiszen nem mindegy, hogy zárt kertünkben milyen növényeket és hogyan tartunk. A könyv második felében a szerző konkrét példákkal és gyönyörű képekkel csinál kedvet az olvasónak saját télikertje megtervezéséhez.
Tartalom:
1. Műszaki tudnivalók
A tömegformálás lehetőségei
Csomópontok kialakítása
Az üvegezés
A napenergia hasznosítása
A belső klíma
Árnyékolás
A komfortos lakókörnyezet
A jó kertész öröme
Előzetes tájékozódás
Növények a télikertben
2. Példák
Fényözön a lakásban
Pihentető oázis
Nappali a kertben
Tágas terek
Négy évszak a nappaliban
Délszaki hangulat
Pálmaház otthon
Napfényben fürdő terek
Úszómedence és üvegcsarnok
A nagy légtér varázsa
Bella Vista
Télikert a régi házban
Angolos hangulat
Türkizkék kompozíció
Növényparadicsom
Nagyvonalú stílus
A fafelület és a kék szín harmóniája
3. Függelék
Ellenőrző jegyzék
Télikertépítéssel foglalkozó német cégek
A német Télikert Szakszövetség
Sven Nordqvist - Pettson sátorozik
Beköszöntött a nyár, és mit gondoltok, barátaink ebben a szép évszakban vajon milyen szórakozást találtak ki maguknak? Findusz bizony mindenáron sátorozni szeretne, Pettson pedig már alig várja, hogy kipróbálhassa új horgásztalálmányát. Elhatározzák hát, hogy felkerekednek, de amikor kiderül, hogy a tyúkok is velük akarnak tartani, megváltoztatják tervüket...
Sven Nordqvist - Pettson horgászni megy
Rosszkedvem van és nyugalmat szeretnék! - fakad ki egy őszi reggelen Pettson. Findusz rögtön azon kezd morfondírozni, mivel is vidíthatná fel morcos gazdáját. Elmehetnénk horgászni - javasolja végül -, attól biztos jókedved lesz. Pettson azonban nem akar kimozdulni. Kint minden hideg és nyirkos, pedig fel kéne ásni a krumpliföldet, és a tüzelő is elfogyott. Ám a kandúrt nem akármilyen fából faragták: kitalálja, mitől múlik el az öreg rosszkedve, sőt talán még arra is sikerül rávennie, hogy munka helyett vele játsszon...
Sven Nordqvist - Ki az úr a háznál?
Amióta Caruso, a kakas betette a lábát a baromfiudvarba, Pettson és Findusz háza táján már semmi sem olyan, mint korábban. A tyúkok rajongással veszik körül a kakast, aki mind küllemével, mint hangjával elkápráztatja őket. Régi játszótársukról, a kandúrról tudomást sem vesznek. Findusz nem érti, hová tűnt az udvar megszokott békéje, hol vannak a régi szép idők. Hogy lehet, hogy ezek az ostoba tyúkok így odavannak egy kakasért? És akkor még ott a kukorékolás! Pettsonnak és Findusznak már egy nyugodt perce sincs, mert a kakas napról napra hosszabb és hangosabb áriákkal szórakoztatja rajongótáborát. A kandúr minden furfangosságát latba veti, hogy leszoktassa Carusót a fülsiketítő dalolásról...
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
Erdős Tamás - Schlosser Tamás - Seres Iván - Ír6sz!
A szöveges üzenet (legyen az sms vagy e-mail), a XXI. század legújabb és legkedveltebb kommunikációs "közlekedési eszköze", szinte észrevétlenül az élet nélkülözhetetlen részévé vált. Férfiak és nők, idősek és fiatalok kreativitásának köszönhetően a "netnyelv" sok praktikus újítással, szellemes ötlettel egyszerűsíti a levelezés módját. A nyelvi lelemény, a kép-ábra-szöveg alkalmazásának szinte végtelen variációs lehetősége - miközben alaposan felborzolja a "nyelvőrök" és helyesírásvédők kedélyét - naprakész dokumentumként tükrözi a felhasználók életvitelét, gondolkodás- és kifejezésmódját. A világhálózat mint anyanyelvtől független, szövegszerkesztési Ki Mit Tud? naponta hirdet új győzteseket, akik akarva-akaratlanul nyelvújítókká is válnak. A feladat világos és egyszerű: a legszigorúbb racionalitás mellett (vagy inkább ellenére?) minél színesebb, mindamellett árnyalt és szellemes üzenetet komponálni a címzett tájékoztatása és szórakoztatása érdekében - minimális számú karakterrel továbbítva maximális információmennyiséget.
Ismeretlen szerző - Orosz konyha
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Rebecca Skloot - Henrietta Lacks örök élete
„Halott nő többet még nem tett az élőkért. Szívszorító történet, fontos könyv.” The Guardian
„A való életből merített krimi, mely az orvosi kutatás faji és erkölcsi kérdéseit feszegeti.” Nature
„Szobám falán van egy fénykép egy nőről, akivel sohasem találkoztam. A kép szakadt jobb sarkát celluxszal ragasztották meg. A nő mosolyogva néz szembe a fényképezőgéppel, kezét a csípőjére teszi; ruhája gondosan vasalt, ajka erősen ki van rúzsozva. Nincs még harmincéves. A kép az 1940-es évek végén készült. A nő halványbarna bőre sima, szeme pajkos. Még nem tud a benne növekvő rosszindulatú daganatról, amely árvává teszi majd öt gyermekét, az orvostudomány jövőjét pedig döntően befolyásolja. A fénykép aláírása: „Henrietta Lacks, Helen Lane vagy Helen Larson”.
Nem tudni, ki készítette ezt a fotót, de több százszor megjelent már képes újságokban és tudományos könyvekben, blogokon és a laboratóriumok falán. A rajta szereplő nőt általában Helen Lane-ként említik, de sokszor nem is adnak neki nevet. Többnyire csak HeLaként emlegetik őt is, akárcsak az első halhatatlan emberi sejteket, melyeket az ő méhnyakából metszettek ki pár hónappal a halála előtt.
Valójában Henrietta Lacksnek hívták.”
Az orvosok sejteket vettek le tőle, az engedélye nélkül. Ezek a sejtek sosem pusztultak el, és forradalmasították az orvostudományt. Több millió dolláros üzletág épült rájuk. Minderről Henrietta gyermekei csak húsz év múlva értesültek. Életük egyszer s mindenkorra megváltozott.
Rebecca Skloot sodró lendületű sikerkönyve erkölcsi, faji és orvosi kérdésekről szól, tudományos felfedezésekről és kuruzslókról. S végül, de nem utolsó sorban egy nőről, Deborah-ról, aki égett a vágytól, hogy minél többet megtudjon az édesanyjáról, akit alig ismert.
Philip K. Dick - Csúszkáló valóságok
Philip K. Dick egyszerre volt ragyogó sci-fi író és látnok filozófus, aki elmélkedéseit fikcióba ágyazta. Miközben androidokról és virtuális valóságról, skizofrén prófétákról és amnéziás istenekről írt, fundamentális kérdésekkel is foglalkozott: Mi a valóság? Mi az ember? Ebben a kötetben változatos témák és hangulatok mutatják be érdeklődésének széles skáláját, önéletrajzokból, science fiction kritikákból és provokatív esszékből kapunk bepillantást egyedi gondolkodásmódjába. A szellemes, alapos és gondolatébresztő írások tovább gyarapítják Dick szellemi örökségét, és növelik hírnevét.
Sarita Mandanna - Tigrisdomb
1878-at írunk. Hatvan év után először születik leánygyermek a Nacsimanda családban: a gyönyörű és talpraesett Devit mindenki imádja. A kislány együtt nő fel Devannával, Dél-India buja dzsungelei és gazdag kávéültetvényei között – a kisfiúval szinte elválaszthatatlanná válnak.
Devi még gyermek, amikor találkozik Macsuval, a híres tigrisvadásszal. Bár Macsu már felnőtt férfi, a kislány arról álmodik, hogy egy nap feleségül megy a nagy vadászhoz. Ez a szerelem örökre sebet üt Devi és Devanna barátságán, egy olyan tragédia magvait elhintve, amely a következő generációk életét is végérvényesen meghatározza.
Az írónő első regénye a gyarmati India mesés világába kalauzol minket, a megkapó történetet nem csak a családregények szerelmeseit ejti rabul.
Nicholas Christopher - Bestiárium
Xeno Atlas Bronxban nőtt fel. Anyja korán meghalt, apja pedig az évek nagy részében tengerészként járta a világot. Így a fiúra szicíliai származású nagyanyja vigyázott, aki esténként állatszellemekről mesélt neki különös történeteket. Felcseperedvén Xeno megszállottjává vált az állatoknak, s közülük is leginkább a rendkívüli lényeknek. Szenvedélyét tovább tüzeli egy elveszett középkori szöveg, a _Karaván Bestiárium_, mely állítólag azokat a teremtményeket gyűjtötte össze lapjain, amiknek nem jutott hely Noé Bárkáján. Írt a griffről, a mantikórról, a szfinxről és főnixről, csupa olyan csodalényről, melyek a mi világunkban nem léteznek már. Xeno a kézirat után nyomozva elhagyja New Yorkot, s bejárja Európát, Ázsiát, hogy végül mégis saját családjának történetében leljen rá a legnagyobb rejtély kulcsára.
A Jorge Luis Borges szellemi örökösének tartott szerző műveivel az Egyesült Államokban is meghonosította az addig inkább Dél-Amerikára jellemző mágikus realizmust, hogy olvasóit és kritikusait egyaránt elkápráztatva díjat díjra halmozzon, megjárva a bestsellerlisták csúcsait.
J. R. Ward - Kapzsiság
Jim Heron a bosszú angyala. Nem ismer sem kegyelmet, sem szánalmat. A bűn a lételeme. Amikor bukott angyalként a Földre érkezik, mégis sorsszerű megbízatást kap: hét ember lelkét kell megmentenie a főbűnöktől. Fegyvere: a szeretet ereje. Ellensége: a legsötétebb gonosz. Nem vallhat kudarcot.
Vin diPietro velejéig romlott üzletember, aki csak a pénz szavának engedelmeskedik. Váratlanul azonban feltűnik az őrangyal és egy gyönyörű nő, és Vin válaszút elé kerül: vajon a végzete, a józan esze és a szíve mind ugyanabba az irányba mutat? Egy gonosz erő készen áll rá, hogy bekebelezze a lelkét. Kénytelen együtt dolgozni a bukott angyallal, hogy megnyerje magának szíve választottját, és megváltsa lelkét az örök kárhozattól…
J. R. Ward bestsellersorozata a hét főbűnről, szerelemről és szenvedélyről, sikerről és gazdagságról világszerte meghódította a Fekete Tőr Testvériség sorozat rajongóit.
Darren Shan - A sötétség vadászai
Megindul a hajsza...
Darren Shan, a Vámpír Herceg, küldetésben járva elhagyja a Vámpírok Hegyét. A tét: élet vagy halál.
Egy elit alakulat tagjaként Darren a Vérszipolyok Urát üldözi. Az út hosszú, veszedelmekkel teli - és az Átkozottak holttestei szegélyezik. Vajon bízhatnak-e Lady Evannában, a rettenetes boszorkányban, avagy sorsuk megpecsételődik?
Ez a Vadászok-trilógia megszületésének pillanata.
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Kordos Szabolcs - Luxushotel, Hungary
Egyedülálló küldetésre vállalkozott a könyv szerzője, Kordos Szabolcs.
Bejutott a budapesti luxusszállodák diszkrét és zárt világába, ahol a titoktartás a legdrágább szolgáltatás, és gyakran maga az ember az árucikk. Az író hónapokat töltött az ötcsillagos ipar szorgos hangyáival és csúcsragadozóival, hogy megtudja, mi zajlik valójában a forgóajtón túl. Előbb-utóbb megnyíltak az informátorok: meséltek a sztárok vad partijairól, eltusolt politikai botrányokról, a lobbiban hallgatódzó kémekről, a bogaras vendégekről, és a saját szennyesük kiteregetéséről sem feledkeztek meg. Túl sokat láttak ahhoz, hogy hallgassanak.
Ismerje meg a belvárosi luxushotelek életét a takarítónő, a boy, a recepciós és a menedzser szemszögéből! Lépjen be velük a lakosztályokba és az alagsori folyosókra, és meglátja, hogy ez a világ romantikusabb, romlottabb és főként sokkal izgalmasabb, mint azt valaha gondolta volna.
Kordos Szabolcs bestseller sorozatának első darabja a megjelenés után hét évvel új köntösben, a folytatás premierjével egyidőben tér vissza a könyvesboltok polcaira.
Oláh Sándor - A családi ház kertje
A családi ház kertje az a kert, amit minden kertész mélyen a magáénak érez és minden igyekezetével arra törekszik, hogy folyton teljes pompájában álljon. E felismerés alapján vezeti végig a szerző az olvasót minden munkamozzanaton a kert tervezésétől a megépített kert gondozásáig. Az anyag összegyűjtése remekül sikerült, lényegében minden benne van, ami a kertépítéshez szükséges. Mivel a kert lényege és értelme a növény, közülük sokat ismertet - a legfontosabb tulajdonságok alapján - táblázatokba foglalva.
Dr. Merényi Károly - Kiskerti tanácsadó
A kertbarátok képzettsége legalább olyan sokszínű, mint amilyen sokféle a kertjük. Tanácsokat adni a kert műveléséhez számukra a már megszerzett ismeretekhez igazodva kellene, ám ez a tudásszint alig becsülhető.
Éppen ezért a szerző könyve is olyan tanácsadó, amely a kezdőknek is szól ugyan úgy, mint a haladóknak. Megtalálható benne a kiskert tervezésének szempontjai, a gyümölcsfák, a szőlő, a dísznövények és zöldségfélék termesztési ismeretei, a házikerti növényvédő szerek választéka és használata, a termények társítása és végül a hasznos jog tanácsadás is.
Dr. Miriam Stoppard - Babakönyv
Olvasóim megkérdezhetik: annyi könyv jelent már meg csecsemőgondozásról, van-e szükség újabbra? Van, éspedig olyanra, amelyik figyelembe veszi a családban végbemenő változásokat, és tekintettel van a szülők szempontjaira is. Ez a könyv a kisbaba fejlődésével, egészségével, közérzetével és gondozásával foglalkozik, de sok figyelmet szentel a szülők szempontjainak is. Modern könyv, modern szemlélettel: figyelembe veszi, hogy ma már sok házaspár elutasítja az anyai és a szülői szerepről alkotott merev felfogást, és abból indul ki, hogy nagyobb rugalmassággal kitűnő eredményeket érhetünk el. Magától értetődőnek veszi az apa tevékeny részvértelét, hiszen a szülői feladatkör így válhat azzá, ami rendeltetése: olyan felelősséggé, amely egyformán oszlik meg az anya és az apa között. Rengeteg hasonló tárgyú könyvet olvastam, amely a kisbaba igényeire helyezi a hangsúlyt, és néha még ma is bűntudat fog el amiatt, hogy saját igényeimet időnként a gyermekeimével egyenrangúként kezelem. Bízom abban, hogy azokban a szülőkben, akik ezt a könyvet olvassák, nem támad ilyen bűntudat. Hiszek abban, hogy a kisgyerekkel úgy kell foglalkozni, hogy az örömteli tevékenység legyen. Csak elégedett szülők tudnak elégedett gyerekeket nevelni.
Joanne Fluke - Áfonyás muffin és gyilkosság
Végy egy téli álmában szendergő kisvárost, pezsdítsd fel egy Téli karnevállal, amelynek díszvendége az egyik legismertebb televíziós főzőműsor sztárja, bolondítsd meg az egészet a város első polgármesterének kísértetével és máris készen áll minden Hannah Swensen újabb esetéhez.
A szingli cukrásznő ismét kénytelen nyomozni, hiszen Connie Mac, a sztár konyhatündér éppen az ő cukrászdájának a kamrájában kap a fejére halálos ütést egy baseballütővel. Ráadásul a fő gyanúsított: húgának egyik legjobb barátnője, akiről elképzelni sem lehet, hogy ilyet tegyen. S miután a Téli karnevál lékhorgász-versenyén a következő hulla is felbukkan a fagyos vízből, Hannah és húga immár mindent bevet a valódi gyilkos horogra akasztásáért.
És míg a vörös hajú nyomozónő kegyeiért Norman és Mike immár három kötet óta verseng, feltűnik az első szerelem, Greg is a városban, megnehezítve ezzel Hannah amúgy sem egyszerű magánéletét.
A sok fordulat és izgalom között már-már alig jut idő a sütésre, de Hannah üzlettársa, Lisa gondoskodik arról, hogy a karnevál süteményellátása nehogy veszélybe kerüljön. Így az olvasó is megismerkedhet újabb 7 nagyszerű édesség elkészítésének titkaival.
Stuart MacBride - Haldokló fény
Nyár van Aberdeenben: süt a nap, kék az ég, emberek halnak meg!
Rosie Williams, a prostituált az első, akit csupaszra vetkőztetnek és agyonvernek a kikötőben – Aberdeen piroslámpás negyedének szívében. Logan McRae nyomozó őrmesternek ez egy újabb cudar nap cudar kezdete. Csupán néhány rövid hónappal ezelőtt még ő volt a környék rendőrségének szépreményű nyomozója.
Ám egy elfuserált razzián beosztják valaki mellé, akiről mindenki tudja, hogy balszerencsét hoz, s aki arra vár, hogy lesújtson a bárd rá és a „Balfasz Szakasz” többi selejtes alakjára.
Logan azonban nem ül ölbe tett kézzel. Elhatározza, hogy megszökik Steel nyomozó meg az ő szokatlan módszerei elől, és ennek legjobb módja az, hogy villámgyorsan megoldja az ügyet. És nem csupán Rosie Williams kerül akarata ellenére a hullaházba: szerte a városban hat ember ég halálra olyan, benzinnel fellocsolt lakásban, amelynek ajtaját és ablakait kívülről becsavarozták. És Logan minden erőfeszítése ellenére nemsokára egy újabb prostituáltat is kiterítenek!
Stuart MacBride a rá jellemző biztos kézzel, akasztófahumorral és eleven jellemábrázolással írta meg e letehetetlen könyvet, ezzel ismét bizonyítja, hogy felívelő csillag a krimi irodalom egén.
Tony DiTerlizzi - Holly Black - A végső küzdelem
Miután sikerül a behemótokat a tengerbe csalni, újabb veszedelemmel kell szembenéznie nemcsak a Grace és a Vargas gyerekeknek, hanem egész Floridának: mindenütt hatalmas víznyelőaknák keletkeznek a földben, veszélyeztetve az emberek és az építmények biztonságát egyaránt.
Hőseinknek újabb nyomozást kell folytatniuk, hogy vajon mi okozta a pusztítást, és hogyan lehet megfékezni a föld alatti lényeket...
A krónikák utolsó részében befejeződik a küzdelem a természet és egyensúlyának helyreállításáért.
Tony DiTerlizzi - Holly Black - A vízitündér dala
A nagy sikerű sorozat folytatásának első kötete a napfényes Floridába viszi az olvasót. Nick és mostohanővére, Laurie (aki rajong a Manók könyvéért) a közeli tónál tett kirándulás során megismerkedik egy sebesült vízi tündérrel. Kisvártatva fölbukkannak a Spiderwick krónika első köteteinek szereplői is...
Saját könyvtárban
Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.
Lawrence Block - Hosszú út a sírkertbe
Mielőtt Matthew Scudder otthagyta a rendőrséget, hazudott az esküdtszéknek, hogy rács mögé juttasson egy James Leo Motley nevű veszélyes pszichopatát. Tizenkét évvel később a szörnyeteg kiszabadul a börtönből, és nekilát, hogy valóra váltsa régi ígéretét, mely szerint nemcsak Scudder fog fizetni hazugságáért, hanem a „női” is. Motley módszeresen végez Scudder régi ismerőseivel, szeretőivel, barátaival, sőt még idegenekkel is, miközben olyan, akár egy szellem: képtelenség elfogni. Scuddernek minden tőle telhetőt meg kell tennie, különben mindenkit elveszít, aki fontos neki. Minden követ megmozgat, mindenhova elmegy, mindenkivel beszél, ám Motley mindig egy lépéssel előtte jár…
Stephen King - Az
Heten voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele - hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az. Ahány oldal Stephen King terjedelmes regénye, annyi meglepő esemény, váratlan fordulat. Az író rajongói ezúttal is azt kapják, amire számos nagysikerű művének ismeretében bizton számítanak. A könyvből Tommy Lee Wallace kétrészes filmet készített, amelyet nemrég az ORF tévécsatorna is vetített.
Karin Slaughter - A jelentéktelen szív
Karin Slaughter nemzetközileg elismert bestseller szerző, akinek szövevényes cselekményű történeteiért több millióan rajonganak. A mesterien adagolt feszültségnek köszönhetően az olvasó maga is szinte a bűnügy részesének érzi magát ezt a rövid történetet olvasva.A jelentéktelen szív lebilincselő és kegyetlen történet, amely a csontig hatol..
Laurell K. Hamilton - Charlaine Harris - Angela Knight - Vickie Taylor - MaryJanice Davidson - Karó
„Öt szexi vámpírtörténet, két extra csemegével: egy új Anita Blake, és egy új True Blood / Sookie Stackhouse sztorival fűszerezve!”
P. G. Wodehouse - A leleményes szövetséges
Újabb Wodehouse-gyöngyszem, először magyarul!
A forróvérű mexikói sztár, Carmen Flores halála után hollywoodi házát a vagyonos Adela Cork vásárolja meg, kinek pénztelen sógora – Smedley – Carmen elveszettnek hitt naplója után kutat abban a reményben, hogy a füzetecske pikáns, hírességek viszonyait taglaló tartalma milliókat hozhat neki. Ténykedését egy csapat elbűvölő figura segíti, illetve hátráltatja: egy széftörő komornyik; egy munkanélküli filmíró; egy lány, aki utóbbihoz sosem menne feleségül; egy tökfilkó angol főrend; két, színészi karrierre ácsingózó Beverly Hills-i fakabát; valamint – a némafilmek ex-királynője, a férjek és a rendezők réme – maga a rettenthetetlen Adela. Szerencsére a nővére, „Bill” Shannon – akit nem véletlenül neveznek a „Leleményes szövetséges”-nek – a segítségükre siet, így garantált a kedvező végkifejlet.
Kordos Szabolcs - Luxushotel, Hungary
Egyedülálló küldetésre vállalkozott a könyv szerzője, Kordos Szabolcs.
Bejutott a budapesti luxusszállodák diszkrét és zárt világába, ahol a titoktartás a legdrágább szolgáltatás, és gyakran maga az ember az árucikk. Az író hónapokat töltött az ötcsillagos ipar szorgos hangyáival és csúcsragadozóival, hogy megtudja, mi zajlik valójában a forgóajtón túl. Előbb-utóbb megnyíltak az informátorok: meséltek a sztárok vad partijairól, eltusolt politikai botrányokról, a lobbiban hallgatódzó kémekről, a bogaras vendégekről, és a saját szennyesük kiteregetéséről sem feledkeztek meg. Túl sokat láttak ahhoz, hogy hallgassanak.
Ismerje meg a belvárosi luxushotelek életét a takarítónő, a boy, a recepciós és a menedzser szemszögéből! Lépjen be velük a lakosztályokba és az alagsori folyosókra, és meglátja, hogy ez a világ romantikusabb, romlottabb és főként sokkal izgalmasabb, mint azt valaha gondolta volna.
Kordos Szabolcs bestseller sorozatának első darabja a megjelenés után hét évvel új köntösben, a folytatás premierjével egyidőben tér vissza a könyvesboltok polcaira.
Lev Grossman - A varázsló birodalma
Quentin Coldwatert száműzték Filloryból, a mesés világból, amiben hitt és amit egész életében keresett. Vesztenivaló híján most visszatér varázslatos utazásainak kiindulópontjába, a Varázskapu Egyetemre, ám nem telik el sok idő, és a múlt kísérteni kezdi. Egy ragyogó elméjű fiatal egyetemistával együtt hamarosan útra kel, előbb az Antarktiszra, ahol régi barátokkal találkozik, majd egy szürke mágiával és elkeseredett, kétes alakokkal teli világba. Eközben Fillory mágikus határai gyengülni kezdenek, és északról egy barbár sereg támadást indít ellene. Eliotnak és Janetnek - Filloy királyának és királynőjének - hajóra kell szállniuk, hogy elvégezzenek egy veszélyes, utolsó küldetést.
Kisvártatva olyan események sora veszi kezdetét, ami nem csak Filloryt és minden varázslatosat, hanem az egész Földet is pusztulásba taszíthatja. Quentinnek pedig mindent kockára kell tennie, ezúttal azonban a tét már nem csak a saját boldogsága.
_A varázsló birodalma_ egy fordulatos thriller és egy epikus fantasy találkozása, hősies történet a szerelemről és megváltásról, egy fiú férfivá éréséről, egy tanonc mesterré válásáról és egy megtört birodalom felemelkedéséről. Lev Grossman A varázslók-trilógiájának letehetetlenül lendületes, végtelenül eredeti befejezése a 2014-es megjelenését követően szinte minden tudományos-fantasztikus toplista élén végzett, szerzője pedig a modern fantasy koronázatlan királyává vált.
John Scalzi - Vének háborúja
John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.
Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá - a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.
Olvasta
Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.
Blake Crouch - Az utolsó város
Ethan Burke különleges ügynök három héttel ezelőtt érkezett az idahói Wayward Pines-ba. A városban mindenkinek megmondják, kivel házasodhat, hogyan élhet és mit dolgozhat. A gyerekeiknek azt tanítják, hogy David Pilcher, a város alapítója nem más, mint isten maga.
Wayward Pines-ból senki sem távozhat. Elég feltenni néhány rossz kérdést, és az ember könnyen az életével fizet.
Ethan egy napon rádöbben a szörnyű titokra. A titokra arról, hogy mi terül el az elektromos kerítésen túl. A titokra, miszerint a teljes lakosság egy őrült és az ő elvakult követőinek irányítása alatt áll. A titokra, ami megállíthatatlanul közeledik, és ha kell, a legerősebb kerítést is áttöri, hogy eltörölje az egész emberiséget.
Blake Crouch - A pokol kapujában
A festői hegyek közt található, idilli kisváros egy modern Éden... leszámítva az elektromos drótkerítést, a mindent állandóan szemmel tartó mesterlövészeket és a mindenkit megfigyelő kamerákat.
A lakosok közül senki nem tudja, hogyan került ide. Csak azt tudják, hogy mit dolgozzanak, hogyan éljenek és kivel házasodjanak. Néhányan úgy hiszik, már régen meghaltak. Mások szerint egy félresikerült kísérletben ragadtak. Titkon mind a távozásról álmodnak, de aki megpróbálja, azt szörnyű meglepetés éri.
Ethan Burke látta a kerítésen túli világot. Ő a seriff, egyike azon embereknek, akik ismerik az igazságot a városról és a kerítés túloldalán leselkedő borzalmakról.
Blake Crouch - Wayward Pines
Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami.
Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.
Neil Gaiman - Amerikai istenek
Szörnyű vihar közeledik…
Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.
A Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas, világszerte elsöprő sikerű regényt most a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára kibővített változatban vehetik kezükbe a magyar olvasók.
Lev Grossman - A varázslók
A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
_A varázslók_ komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.
Suzanne Collins - Az éhezők viadala
A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál.
A közeljövő egy sötét világában tizenkét fiú és tizenkét lány küzd egymással egy élő televíziós show-ban, aminek a címe Az éhezők viadala. Egyetlen szabály van: ölj vagy megölnek.
Amikor a tizenhat éves Katniss Everdeen a húgát mentve önként jelentkezik, hogy részt vegyen a viadalon, az felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem fél a haláltól. A túlélés a vérében van.
Suzanne Collins - Az éhezők viadala
A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál.
A közeljövő egy sötét világában tizenkét fiú és tizenkét lány küzd egymással egy élő televíziós show-ban, aminek a címe Az éhezők viadala. Egyetlen szabály van: ölj vagy megölnek.
Amikor a tizenhat éves Katniss Everdeen a húgát mentve önként jelentkezik, hogy részt vegyen a viadalon, az felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem fél a haláltól. A túlélés a vérében van.
Lawrence Block - A betörő, aki zabot hegyezett
A New York-i Paddington Hotel lakója, az irodalmi ügynök Anthea Landau úgy dönt, hogy árverésre bocsátja a titokzatos és legendás Gulliver Fairbornnal folytatott levelezését. A nyilvánosságot kerülő szerző meg akarja akadályozni, hogy személyes levelezése napvilágra kerüljön. Bernie Rhodenbarr ezen okból vett ki egy szobát a Paddingtonban. Hogy megakadályozza a levelek napvilágra kerülését. Be is tör Anthea Landau szobájába. Hogy az idős asszonyt holtan találja. Alig bír elmenekülni a rendőrök elől a tűzlépcsőn és egy szobán keresztül, ahol csendben zsebre rak pár értékes ékszert. Pár pillanat múlva már csattan is a bilincs a csuklóján. Amikor végre megint szabadlábon van, megtudja, hogy az ékszereket úgy lopták el valaki mástól. Nincs mit tenni, Bernie-nek tisztára kell mosnia a nevét, meg kell oldania pár gyilkosságot, meg kell találnia egy rivális ékszertolvajt és az ékszerek jogos tulajdonosát, vissza kell szereznie az eltűnt leveleket, és mindezt úgy, hogy Gulliver Fairborn megőrizze inkognitóját, őt magát pedig ne kapják el. Megint.
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120776
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13685
- Fantasy 32810
- Felnőtt 18+ 12799
- Gyermek 23720
- Humor 13737
- Ifjúsági 37432
- Kortárs 48384
- Krimi 15948
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16530
- Képregény 21645
- Novellák 13373
- Romantikus 51000
- Sci-fi 14829
- Szórakoztató irodalom 45799
- Tudomány és Természet 28993
- Történelem 16437
- Vallás, mitológia 19938
- Életrajzok, visszaemlékezések 16872