Ajax-loader

Bianka

Rate_positive 47 Rate_neutral 1 Rate_negative 0

3371 napja velünk van 974 napja láttuk utoljára 974 napja hibernálva van

Badge-rukkaracsony2014-2 Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Buek_2013_300 Rukkola_plecsni_xmas_300x300 Maya_300 Rukkaracsony_300 Poe_300 Badge-orjongo Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-onkentes Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (146)

Rick Yancey - Végtelen ​tenger
Az ​első hullám nyomán sötétség támadt. A második hullámot csak a szerencsések élték túl. A harmadikat pedig a szerencsétlenek. A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt. Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek... Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő - életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést. "A _Végtelen tenger_ lenyűgöző folytatása, mondhatni továbbfejlesztése a trilógia kitűnő nyitókötetének." - USA Today

Rick Yancey - Az ​ötödik hullám
Az ​első hullám nyomán sötétség támadt. A második hullámot csak a szerencsések élték túl. A harmadikat pedig a szerencsétlenek. A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben! Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie-kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezek után következik a listán. Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni világunkat. Csupán egyvalami világos: _mindenkit_ ki akarnak irtani. Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és negyedik viszont már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. "Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz" - ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, és egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot? "Csak ÁMULOK és BÁMULOK. Egyértelműen az egyik legjobb könyv, amit az utóbbi években olvastam." - Melissa Marr "Lélegzetelállítóan pörgő és eredeti. _Az ötödik hullám_ úgy ránt be és ragad magával, akár egy cunami!" - Melissa de la Cruz

Rick Yancey - Az ​utolsó csillag
Az ​ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát - a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik. Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek még egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani régi ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót... Rick Yanceynek több népszerű, díjnyertes sorozat megírása után a 2013-ban megjelent Az ötödik hullám hozta el a világsikert. A kötet kiadási joga néhány hónap alatt közel negyven országban kelt el, és rövid időn belül elkészült a regény filmváltozata. Bestsellere világát a kultikus népszerűségű Stephen Hawking ihlette. Műfaját a szerző ironikusan "popkultúra-ellenes földönkívüli-megszállásos" sci-finek nevezte, és a besoroláshoz hozzátette: "Írásnál a robbantgatás mindig remek móka. Na meg a csók. A csókolózást nem szabad kihagyni." Rick Yancey Floridában nevelkedett, aztán Chicagóban tanult, ahol ki nem állhatta a rettentő hideget, majd már befutott íróként visszatért gyermekkora színhelyére, a napsütötte Floridába. Itt él ma is családjával, és ötletekkel tele dolgozik következő kötetén.

Oscar Wilde - Dorian ​Gray arcképe
Oscar ​Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik. Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni...

Irvine Welsh - A ​Decent Ride
Shortlisted ​for the 2015 Bollinger Everyman Wodehouse prize for comic fiction A rampaging force of nature is wreaking havoc on the streets of Edinburgh, but has top shagger, drug-dealer, gonzo-porn-star and taxi-driver, ‘Juice’ Terry Lawson, finally met his match in Hurricane ‘Bawbag’? Can Terry discover the fate of the missing beauty, Jinty Magdalen, and keep her idiot-savant lover, the man-child Wee Jonty, out of prison? Will he find out the real motives of unscrupulous American businessman and reality-TV star, Ronald Checker? And, crucially, will Terry be able to negotiate life after a terrible event robs him of his sexual virility, and can a new fascination for the game of golf help him to live without… A DECENT RIDE? A Decent Ride sees Irvine Welsh back on home turf, leaving us in the capable hands of one of his most compelling and popular characters, ‘Juice’ Terry Lawson, and introducing another bound for cult status, Wee Jonty MacKay: a man with the genitals and brain of a donkey. In his funniest, filthiest book yet, Irvine Welsh celebrates an un-reconstructed misogynist hustler – a central character who is shameless but also, oddly, decent –and finds new ways of making wild comedy out of fantastically dark material, taking on some of the last taboos. So fasten your seatbelts, because this is one ride that could certainly get a little bumpy…

Irvine Welsh - Dean Cavanagh - Babylon ​Heights
If ​you put four dwarfs in one room with enough opium and alcohol, it's bound to end in tears... In 1935 MGM studios embarked on a movie adaptation of L. Frank Baum's The Wonderful Wizard of Oz. The production called for the casting of many dwarfs to play the Munchkins of the mythical Land of Oz and the studio began recruiting 'small persons' from all over the world. During production, rumours spread around Hollywood of wild Munchkin sex orgies, drunken behavior and general dwarf debauchery. More sinisterly, a Munchkin is said to have committed suicide by hanging himself on the set during filming - what appears to be a small human body is clearly visible hanging from a tree in the Tin Man scene. It is a claim that has passed into Hollywood legend. Set in a hotel room in Culver City, California, Babylon Heights is Irvine Welsh and Dean Cavanagh's scabrous and hilarious imagining of what could, very possibly, have led to that dwarf suicide. Babylon Heights premiered at the Exit Theatre, San Francisco, in June 2006.

Irvine Welsh - The ​Sex Lives of Siamese Twins
When ​Lucy Brennan, a Miami Beach personal-fitness trainer, disarms a gunman chasing two frightened homeless men, the police and the breaking-news cameras are not far behind and, within hours, Lucy is a media hero. The solitary eye-witness is the depressed and overweight Lena Sorensen, who becomes obsessed with Lucy and signs up as her client - though she seems more interested in the trainer's body than her own. When the two women find themselves more closely aligned, and can't stop thinking about the sex lives of Siamese twins, the real problems start... In the aggressive, foul-mouthed trainer, Lucy Brennan, and the needy, manipulative Lena Sorensen, Irvine Welsh has created two of his most memorable female protagonists, and one of the most bizarre, sado-masochistic folie à deux in contemporary fiction. Featuring murder, depravity and revenge - and enormous amounts of food and sex - The Sex Lives of Siamese Twins taps into two great obsessions of our time - how we look and where we live - and tells a story so subversive and dark it blacks out the Florida sun.

Tim Butcher - Joanne Harris - Katy Lette - Henning Mankell - Deborah Moggach - Marie Phillips - Irvine Welsh - Xiaolu Guo - Because ​I'm a Girl
Because ​I am a girl I am less likely to go to school. Because I am a girl I am more likely to suffer from malnutrition. Because I am a girl I am more likely to suffer violence in the home. Because I am girl I am more likely to marry and start a family before I reach my twenties. Eight authors have visited eight different countries and spoken to young women and girls about their lives, struggles and hopes. The result is a extraordinary collection of writings about prejudice, abuse, and neglect, but also about courage, resilience and changing attitudes. Proceeds from sales of this book will go to Plan, one of the world's largest child-centered community development organizations.

Irvine Welsh - Crime
Now ​bereft of both youth and ambition, Detective Inspector Ray Lennox is recovering from a mental breakdown induced by occupational stress and cocaine abuse, and a particularly horrifying child sex murder case back in Edinburgh. On vacation in Florida, his fiancee Trudi is only interested in planning their forthcoming wedding, and a bitter argument sees a deranged Lennox cast adrift in strip-mall Florida. He meets two women in a seedy bar, ending up at their apartment for a coke binge interrupted by two menacing strangers. After the ensuing brawl, Lennox finds himself alone with Tianna, the terrified ten-year-old daughter of one of the women, and a sheet of instructions that make him responsible for her immediate safety. Lennox takes her across the state to an exclusive marina on the Gulf of Mexico, and quickly suspects that he has stumbled into a hornet's nest: a gang of organized paedophiles, every bit as threatening as the monster that haunted him back in Edinburgh.His priority is to protect the abused girl, but can the edgy Lennox trust his own instincts? And can he negotiate her inappropriate sexuality, as well as his own mental fragility, while still trying to get to grips with the Edinburgh murder and the emotions it unleashes in him? A novel about the corruption and abuse of the human soul and the possibilities of redemption, "Crime" is a thrilling journey into the bright glamour of the Sunshine State and a seething underworld of utter darkness

Irvine Welsh - Reheated ​Cabbage
In ​these pages you can enjoy Christmas dinner with Begbie, and see how warmly Franco greets his sister's boyfriend and the news of their engagement. You will discover, in 'The Rosewell Incident', how aliens addicted to Embassy Regal have Midlothian under surveillance, and plan to install the local casuals as the new governors of Planet Earth. You will not be surprised to read that a televised Hibs v. Hearts game might matter more to one character than the life of his wife, or that two guys fighting over a beautiful girl might agree - on reflection, and after a few pills and many pints of lager - that their friendship is actually more important. And you will be delighted to welcome back 'Juice' Terry Lawson, and to watch what happens when he meets his old nemesis, retired schoolmaster Albert Black, under the strobe-lights of a Miami Beach nightclub. Most of the stories in "Reheated Cabbage" originally appeared in fugitive form in magazines and long-out-of-print anthologies in the 1990s. Finally collected together, they show all Irvine Welsh's trademark skills - vaulting imagination, a brilliant vernacular ear, dark, scabrous humor and the ability to create some of the most memorable characters in contemporary fiction.

Irvine Welsh - The ​Bedroom Secrets of the Master Chefs
Troubled ​Environmental Health Officer Danny Skinner is engaged on a quest to uncover what he refers to as 'the bedroom secrets of the master chefs'. He regards the unravelling of this classified information as the key to learning genetic facts about himself and the crippling compulsions that threaten to wreck his young life. The ensuing journey takes him from Europe's festival city of Edinburgh to the foodie capital of America, San Francisco. But the hard-drinking, womanising Skinner has a strange nemesis in the form of model-railway enthusiast Brian Kibby. It is his unfathomable, obsessive hatred of Kibby that takes over everything, threatening to destroy not only Skinner and his mission but also those he loves most dearly. When Kibby contracts a horrific and debilitating mystery virus, Skinner understands that his destiny is inextricably bound to that of his hated rival, and he is faced with a terrible dilemma. The Bedroom Secrets of the Master Chefs is a gothic parable about the great obsessions of our time: food, sex and minor celebrity, and is a brilliant examination of identity, male rivalry and the need to belong in the world.

Irvine Welsh - Marabou ​Stork Nightmares
Roy ​Strang is engaged is a strange quest in a surrealist South Africa. His mission is to eradicate the evil predator-scavenger bird, the marabou stork, before it drives away the peace-loving flamingo from the picturesque Lake Torto. But behind this world lies another: the world of Roy's bizarre family, the Scottish housing scheme in which he grew up, his mundane job, a disastrous emigration to Aftrica, and his youthful life of brutality with a gang of soccer casuals. As one world crashes into the other, this potentially charming story of ornithological goodwill mutates into a filthy tale of violence, abuse and redemption.


Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (74)

Juki Kaori - Angyalok ​menedéke 3.
A ​tiltott szerelembe esett Mudó Szecuna megtudja, hogy húga, Szara, ugyanígy érez iránta. Mindeközben a rendőrség Szecuna helyett barátját, Kirát tartóztatja le. A szerelmesek elindulnak, hogy kiszabadítsák Kirát, de ezzel egyenesen belesétálnak a Szecuna testében újjászületett angyal, Alexiel ikertestvérének, Rosielnek a csapdájába...

Juki Kaori - Angyalok ​menedéke 2.
Mudó ​Szecuna egy Alexiel nevű angyal reinkarnációja, és halálosan szerelmes édeshúgába, Szarába. Alexiel ikertestvére, Rosiel, az Angyalmenedék-terv segítségével visszatért, és nem hagy nekik nyugtot. Egyvalaki érti meg Szecunát: Kira - ám ő is félelmetes titkot rejteget...

Juki Kaori - Angyalok ​menedéke 1.
Mudó ​Szecuna rengeteg problémával küzd: tizenhat éves és szerelmes a saját húgába, Szarába. Egy napon megtudja, hogy benne született újjá Alexiel, az Ég és Föld Nagy Háborújában legyőzött angyal. Mindeközben sorra különös halált halnak az Angyalok menedéke című számítógépes játékba feledkező diákok... A bukott angyalok küzdelme végre elkezdődik!

Hans Steinbach - Éjféli ​opera II.
Újraegyesülve ​a legnyomasztóbb körülmények hatására, Ein és Leroux, a halhatatlan testvérpár azért küzd, hogy a megmaradt élőhalottakat kimenekítse Párizsból. Ezalatt a boszorkány, Báthory Erzsébet meggondolja magát, kilép méregkeverő szerepköréből, és a testvérek teremtette béke oldalára áll. Az ő megingása vajon törést okoz-e kapcsolatában Victor Frankensteinnel - aki szenvedélyesen véghez akarja vinni a nő eredeti tervét?

M. Alice LeGrow - Bizenghast ​4.
Nem ​minden elveszett lélek elveszett ügy. Az Elsüllyedt Mauzóleumban bolyongva Dinah kezd rájönni, mi a küldetésének célja. Ahogy telik-múlik az idő Bizenghast álmos városkájában, a lány egyre bonyolultabb feladványokkal kerül szembe, és saját őrületével is meg kell küzdenie. Mielőtt felszabadítaná a bebörtönzött lelkeket, akarata ellenére vérfagyasztó utazásra indul a valóság és a képzelet határmezsgyéjére...

M. Alice LeGrow - Bizenghast ​3.
Nem ​minden elveszett lélek elveszett ügy. A két teremőr segítségével Dinah és Vincent félúton járnak, hogy megszabaduljanak éjszakai kötelezettségeiktől. De az újabb adag gonosz szellem csak a kezdete azoknak a megpróbáltatásoknak, melyek még a párra várnak - és még a hősies Edrear ereje is lehet, hogy kevésnek bizonyul, mikor meg kell védenie az élőket attól, hogy a szörnyűségek közepette kiforduljanak önmagukból. A féltékenység, a keserűség és a dac az, ami hátráltatja, hogy a szellemek békére leljenek, de mi történik akkor, ha ugyanezek az érzelmek Dinah-t és csapatát is a hatalmukba kerítik. És mire az Addie Clark körüli rejtély is lelepleződik, Dinah rájön, hogy vannak olyan lények, akiktől tartanak még a halottak is...

M. Alice LeGrow - Bizenghast ​1.
Nem ​minden elveszett lélek elveszett ügy. Amikor egy fiatal lány Bizenghast elfeledett városába jutva rábukkan az elveszett lelkek borzalmas titkára, a kalandja végül őt magát is majdnem az őrület peremére sodorja. Egy dolog látható mindössze fájdalmas tisztasággal: Bizenghast lakói csak meghalni térnek haza. Marty LeGrow a TOKYOPO "Rising Stars of Manga" versenyén futott be, és a Bizenghasttal olyannyira felejthetetlen rémdrámát alkotott, hogy világa azután is kísérteni fogja olvasóit miután könyvét becsukták.

Hideyuki Kikuchi - Saiko Takaki - D, ​a vámpírvadász 3.
Végre ​megérkezett a világhírű D, a vámpírvadász-regénysorozat mangaadaptációjának oly rég várt harmadik kötete, melynek történetéből a D, a vámpírvadász – Vérszomj című animesiker született. A vámpírvadász, akit egyszerűen csak „D”-ként ismernek, és híres arról, hogy a kard útját járva teljesíti küldetéseit, most újabb vérdíjra pályázik. Ezúttal egy falu gazdag elöljárójának leányát kell megmentenie, akit elrabolt egy vámpírnemes, Mayerling. De mi van, ha egy másik fejvadászcsapat is elvállalta ugyanezt a megbízást? A hírhedt zsoldosklán, a Marcus család feje, Borgoff, a legidősebb fivér pedig nem csak a lány visszaszerzését tűzte ki a törvényt semmibe vevő, kíméletlen martalócokból álló csapata elé. Az ő céljuk maga a pusztítás: mindent megsemmisíteni, ami a pénz megszerzésének útjában áll, beleértve D-t is. De Mayerling talán mégsem egészen az, akinek látszik… Hogy elég időt nyerjen és lerázza üldözőit, illetve elérje titkos úti célját, egy biztos menedéket nyújtó falu felé veszi útját, melyet rettentő képességekkel megáldott, számkivetett mutáns szörnyek laknak. Mi áll az emberrablás hátterében, melynek áldozata, úgy tűnik, mindennél fontosabb számára? Tényleg rablás, vagy talán valamiféle különös leányszöktetés, „vámpír módra”? Lehet, hogy ez a vámpírnemes több annál, mint amit látni enged? D-n áll, hogy kiderítse az események mögött meghúzódó valódi okokat, és az idő egyre fogy. De ha ennyi akadály tornyosul előtte, vajon képes lesz időben odaérni, mielőtt a „szép fogolynő” mindörökre eltűnik? Takaki földöntúli és álomszerű képi világa újabb magaslatokba emeli Kikuchi vízióját a dörzsölt és sztoikus vámpírvadászról ebben a Rómeó és Júlia-jellegű mesében, amely a méltán nagy sikerű D, a vámpírvadász-regénysorozat harmadik kötetéből készült.


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (58)

Dan Brown - Angels ​and Demons
When ​a world renowned scientist is found brutally murdered in a Swiss research facility, a Harvard professor, Robert Langdon, is summoned to identify the mysterious symbol seared onto the dead man's chest. His baffling conclusion: that it is the work of the Illuminati, a secret brotherhood presumed extinct for nearly four hundred years - reborn to continue their bitter vendetta against their most hated enemy, the Catholic church.In Rome, the college of cardinals assembles to elect a new pope. Yet somewhere within the walls of the Vatican, an unstoppable bomb of terrifying power relentlessly counts down to oblivion. While the minutes tick away, Langdon joins forces with Vittoria Vetra, a beautiful and mysterious Italian scientist, to decipher the labyrinthine trail of ancient symbols that snakes across Rome to the long-forgotten Illuminati lair - a secret refuge wherein lies the only hope for the Vatican.But, with each revelation comes another twist, another turn in the plot, which leaves Langdom and Vetra reeling and at the mercy of a seemingly invisible enemy...ANGELS & DEMONS is a breathtakingly brilliant thriller which catapults the reader through the antiquity of Rome, through sealed crypts, dangerous catacombs, deserted cathedrals and even the most secret vault on earth. As the prequel to Dan Brown's worldwide bestseller, The Da Vinci Code, it has the distinction of introducing his readers to Harvard symbologist, Robert Langdon.

John Hodge - Trainspotting ​- The Screenplay
Set ​in the underbelly of Edinburgh, Trainspotting is a story inhabited by a galaxy of immensely colorful characters -- liars, thieves, junkies -- people whose habits, emotions, and stories will leave an indelible imprint on the reader's mind.

Zabhegyez%c5%91
elérhető
278

J. D. Salinger - Zabhegyező
A ​regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el. Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.

Junicsi Vatanabe - Japán ​szeretők
Házasságtörés, ​végzetes szenvedély... Egy különleges erejű regény az "Érzékek birodalmából" - Japánból. Hogyan éget fel minden hidat maga mögött, hogyan adja át testét és lelkét a mindent elsöprő szerelemnek két olyan ember, aki évtizedekig élte az átlagemberek átlagéletét? A Japán szeretők bepillantást enged egy távoli, különleges ország életébe, filozófiájába. Kendőzetlenül beszél a testi szerelem és a gyönyör ősi titkairól, praktikáiról, szabályairól, egy nagyon is mai pár szenvedélyes viszonyán keresztül. Mintha egy különleges, egzotikus film jelenetei peregnének szemünk előtt: modern irodaházak képei keverednek a cseresznyevirágzást, hófödte japán hegycsúcsokat csodáló alakok képeivel, s közben két egymásnak teremtett ember keresi és találja meg a szerelmet akkor, amikor már egyik sem remélte. A Madison megye hídjai-hoz hasonlítható regény közel négymillió eladott példánnyal az elmúlt évek legnagyobb sikere volt Japánban. Vatanabe művének különleges erotikája, stílusa, filozófiája lesz akit felháborít, lesz akit értetlenséggel tölt el, de mint a legtöbb országban, úgy nálunk is, leginkább talán elvarázsolja olvasóit.

Leslie L. Lawrence - Sindzse ​szeme
Nemzetközileg ​elismert tudósokból álló expedíció gyülekezik Katmanduban, Nepál fővárosában, hogy feltárja a Himalája egyik kevéssé ismert területét. Jakháton indulnak el első úti céljuk, Khangpa kolostora felé, ahol találkozniuk kell megbízójukkal, egy bizonyos Mr. Thompsonnal. Mr. Lawrence, az angol állampolgárságú, de magyar származású „bogarász”, azaz tudós biológus kezdettől fogva gyanítja, hogy valami nincs rendben az expedíció körül. Hiszen manapság már nemigen szokás komplex expedíciókat indítani ismeretlen területek feltárására. Ráadásul a Himalája nem is olyan ismeretlen, mint sokan hiszik. Furcsa a megbízó személye is: Mr. Thompson igazán bőkezű a részvételi díjak kifizetésekor, ám azóta mintha nem is érdekelné a társaság sorsa. Vagy valami egészen más célja van vele? Mert az expedíció összetétele is csak első pillantásra olyan magától értetődően természetes. Az is gyanús véletlen, hogy alig pár hónapja indult útnak egy másik expedíció, hasonló összetételben, azonos céllal, és ugyanarra a területre, s azóta semmi hír róla. Megannyi gyanús körülmény. Aztán az első szálláshelyen holtan találják sátrában az ír résztvevőt, O’Harát, aki néhány perccel korábban részegen megátkozta a hegy istenét; mellében tibeti áldozókés, purbu. A serpák babonás rémületükben azonnal visszafordulnának, ám ekkor megjelenik a hágó felett Sindzse szeme…

Leslie L. Lawrence - Holdanyó ​fényes arca
Leslie ​L. Lawrence a rovartudós és keletkutató ismét úton van: célja ezúttal a hajdani fejvadászok birodalma, Nágaföld. Hősünket most is titokzatos események veszik körül: kegyetlen gyilkosok irtják az őserdőbe menekült harikrisna szekta tagjait; megmagyarázhatatlan jelenségek rémítgetik a dzsungelba települt szeretetotthon lakóit; egy nága kobrát dob az öregasszonyokat ápoló orvosokra; felbukkan a bolond lány, és furcsa énekével megváltoztatja tudósunk terveit. És ismét feltűnik a Gonosz, Leslie L. Lawrence örök ellenfele…

Leslie L. Lawrence - A ​megfojtott viking mocsara
Feltartotta ​a fejét, felemelte a szemmel láthatóan rozsdás kést és anélkül, hogy levette volna rólam a tekintetét, lassan, nyugodt kézmozdulattal végighúzta a torkán. Vicsorgott, majd fekete, iszaptól ragacsos ujjával a nyakamra mutatott. Nem kellett sok ész hozzá, hogy megértsem: a következő alkalommal elvágja a gigám. -Kicsoda maga? - kérdeztem halk, rekedt hangon, miközben vadul forgott a szemem, hogy megtaláljam végre elveszített stukkeromat. Ekkor váratlan dolog történt. A fickó térdre roskadt, és könyörögve felém nyújtotta a karját. - Harald... död... Aztán olyan gyorsan pattant talpra, hogy ijedtemben a lámpát is kiejtettem a kezemből. Megragadta a nyakára kötött kötelet, és szemrehányó pillantással felém mutatta. - Harald... död... - Kicsoda... maga? Angolul kérdeztem, bár tudtam, hogy kár a gőzért, úgysem érti. A férfi szomorúan lecsüggesztette a fejét, és övébe dugta a kését. Aztán hátat fordított és anélkül, hogy meggyőződött volna róla, követem-e, az ingovány felé indult. Mivel ebben a minutumban vettem észre a pisztolyom egy fűcsomó mellett, felkaptam, és utánavetettem magam. - Állj!

Kosztolányi Dezső - Mostoha
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.


Saját könyvtárban

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár


Olvasta

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok

Kollekciók