Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
Kate Thompson - A remény könyvtára
"A könyvek segítenek embernek maradni egy embertelen világban."
London, 1944
A II. világháború idején a befejezetlen Bethnal Green metróállomás csaknem ötezer embernek nyújt menedéket: a légiriadók elől a város lakói az alagutakba menekülnek, és az ott kialakított bunkerekben húzzák meg magukat. Az állomás azonban sokkal több egyszerű óvóhelynél: színháznak, kávézónak, orvosi rendelőnek, óvodának és egy könyvtárnak is helyet ad.
A könyvtár szíve és lelke a fiatal özvegyasszony, Clara Button, akinek a férje Dunkerque-nél esett el. Clara és barátnője, Ruby arra teszik fel az életüket, hogy minden rászorulónak segítsenek. Mindent elkövetnek, hogy az otthonaikból evakuáltak, a több műszakban dolgozó munkások vagy éppen a bántalmazott nők vigaszra és reményre találjanak a föld alatti könyvtárban. Ám ahogy egyre inkább elhúzódik a háború, és egyre inkább próbára teszik őket a körülmények, nehéz erősnek maradniuk, és lehet, hogy épp a hozzájuk legközelebb állókat nem tudják majd megmenteni...
"Szívmelengető történet arról, hogy a legnehezebb időkben milyen megtartóereje van a barátságnak és az írott szónak."
Janet Skeslien Charles, A párizsi könyvtár szerzője
Szigeti Ildikó - Pszichosztriptíz
Mind ugyanazt akarják. A megcsalt, a hűtlen, a gyermekre vágyó, a szerető.
Legfőbb vágyuk, hogy megszerezzék az irányítást saját életük felett.
Van, akinek felnőttként, hirtelen csúszik ki a talaj a lába alól és van, akitől kisgyerekként vették el a kontrollt.
Ők azért jönnek el hozzám, hogy új fejezetet nyithassanak az életük forgatókönyvében, amelyben nem csupán statiszták, hanem főszereplők lehetnek.
Az embereket állítólag a szenvedésnyomás kergeti a terápiába. Én viszont úgy látom, szenvedni egyedül is remekül lehet.
Ám ahhoz hatalmas bátorság kell, hogy valaki belevágjon az önismereti munkába. A bátorság az, ami megkülönbözteti a magányosan, de rutinosan szenvedőt a változtatni akaró szenvedőtől. A bungee jumping kismiska ahhoz képest, amikor az ember belekezd ebbe.
A terápia nem ciki - ezeket a történeteket olvasva egyértelmű lesz, hogy érdemes néha segítséget kérni. De csak annak, aki nem akar tovább hazugságban élni.
(Szigeti Ildikó)
Rachael English - Papír karkötő
Minden csecsemő papírkarkötőjében ott rejlik az anya titka...
Katie Carroll csaknem ötven éven át eldugva tartott egy dobozt a szekrényében. Az 1970-es évekből való, amikor Katie ápolónőként dolgozott Írország nyugati részében, egy leányanya-otthonban. A doboz egy jegyzetfüzetet rejt, a csecsemők és anyák adataival, akik annak idején az intézmény lakói voltak. A dobozban ott lapul még sok-sok papírkarkötő, amelyeken a csecsemők személyazonosságát rögzítették.
Férje halála után Katie elhatározásra jut. A birtokában levő információk révén az örökbefogadottak megkereshetik vér szerinti anyjukat, ezért Katie feltesz egy üzenetet egy internetes fórumra. Sorra érkeznek a válaszok, és miközben Katie egymás után adja vissza a papírkarkötőket eredeti tulajdonosaiknak, fájdalmas és örömteli pillanatoknak egyaránt tanúja lesz.
De vajon készen áll-e arra, hogy saját életének titkairól is lehulljon a lepel?
John Scalzi - Vének háborúja
John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.
Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá - a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.
Christina Dalcher - Uram és parancsolóm
Egy napon a kormány rendeletet hoz: a nőknek ezentúl napi száz szó engedélyezett. Dr. Jean McClellan ezt nem fogadja el - itt nem történhet meg. Amerikában nem. Ővele nem. Pedig ez csak a kezdet.
Hamarosan a nőknek nem lehet többé állásuk. A lányokat nem tanítják írni, olvasni. A nőneműeknek nincs többé hangjuk. Korábban az átlagember napi tizenhatezer szót mondott ki naponta, de most a nők csak százzal rendelkeznek, hogy hallassák a hangjukat.
Ám ez nem a vég. Önmagáért, a lányáért és minden elnémított nőért, Jean vissza akarja követelni a hangját.
Szívbemarkoló, feledhetetlen történet arról, mire hajlandó egy nő a lánya és önmaga védelmében, Amerikában, ahol a népesség felét hallgatásra ítélték.
John Elder Robison - Nézz a szemembe
John Robison egészen kiskora óta vágyott arra, hogy az emberek szóba álljanak vele és minél többen vegyék körül. Különc szokásainak köszönhetően azonban – kerülte a szemkontaktust, előszeretettel mondott illetlen vagy nem oda való dolgokat, darabjaira szedte a rádiókat és másfél méteres lyukakat ásott a földbe, amelyekben az öccsét, Augusten Burroughs-t egrecíroztatta – kamaszkorára már mindenki antiszociális csodabogárnak könyvelte el. Negyvenéves volt, amikor az autizmus egyfajta megnyilvánulását, az Asperger-szindrómát diagnosztizálták nála. Ez a felismerés gyökeresen megváltoztatta a magáról és a világról addig alkotott képét. Önéletrajzi ihletésű könyvében Robison megindítóan és helyenként fekete humorral fűszerezve ír az életéről. Arról, miként jutott el oda, hogy a legendás KISS együttes füstokádó gitárjainak tervezőjéből mára felelős munkaadó és családapa lehessen. Különös, tekervényes történet az övé. Helyenként azt érezhetjük, mintha egy másik bolygóról jött volna. Legtöbbször viszont inkább azt, hogy ellenállhatatlanul és mélyen emberi.
Naoki Higashida - Hát ezért ugrálok
Milyen autistának lenni? Miként tudhatjuk meg, mit gondol és érez egy autista gyermek, akinek segíteni szeretnénk?
Ez a figyelemre méltó könyv, amelyet Naoki Higashida mindössze tizenhárom évesen írt, választ ad néhány kérdésre. A súlyosan autista Naoki megtanult kartonbillentyűzet segítségével, a betűkre mutogatva kommunikálni, és mondanivalója kivételes betekintést nyújt az autisták gondolkodásmódjába. Megmagyarázza az autizmussal élők sokszor elképesztő viselkedését, lehetőséget nyújt, hogy megértsük képi gondolkodásmódjukat. A zárónovella pedig minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az autisták nincsenek képzelőerő, humorérzék és beleélő képesség híján. Naoki szívhez szólóan folyamodik a türelmünkért, együttérzésünkért. Könyve minden olvasónak alkalmat ad, hogy új, izgalmas nézőpontból szemlélje a világot.
Naoki Higashida 1992-ben született, az autizmusra való hajlamot 1998-ban állapították meg nála. Ezután speciális nevelési igényű gyermekek számára működtetett iskolákba járt, tanulmányait 2011-ben fejezte be. Több szépirodalmi és ismeretterjesztő műve is megjelent, munkáival díjakat nyert. Az írás mellett előadásokat tart az autizmusról és blogot vezet. Japánban, a Tokiói-öböl partján fekvő Kimicuban él.
"Ma este 139-szerre próbálom megélni a színpadon, milyen lehet autistának lenni, és egyre kétségbe ejtőbben érzem, hogy szinte semmit sem tudok. Bárcsak hamarabb olvastam volna ezt a könyvet. De talán még nem késő." — Kulka János
"Ha mi, állítólagos épek ilyen kitartóan, állhatatosan, aprólékosan próbálnánk megismerni és föltárni önmagunkat, ilyen körültekintően próbálnánk megmagyarázni a cselekedeteinket, miképpen azt az autista Naoki teszi, észrevennénk, hogy hibásak, tökéletlenek és fogyatékosok vagyunk mindannyian. Ezt felismervén elmúlhatna belőlünk az épek gőgje, és így a világ akár kellemes hellyé is változhatna." — Sándor Erzsi
"Szeretettel ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik szeretnek ugrálni, a levegőbe betűket rajzolni, néha látszólag ok nélkül nekiiramodni, vagy az erdő és a mezők zöldjét élvezni. Azoknak, akik könnyen elfáradnak a rájuk zúduló információk és érzetek sokaságától, gyakran félreértik mások gesztusait, és időnként látszólag ok nélkül dührohamot kapnak, vagy dolgokat pörgetnek és szavakat ismételnek. És különösen ajánlom ezt az írást azoknak, akiknek a környezetében ilyen furcsa, de a könyv elolvasása után talán nem is annyira nehezen érthető manók élnek, akik a lelkük mélyén nagyon félnek attól, hogy problémát jelentenek a környezetük számára, és már az is sokat jelent nekik, ha érzik, hogy megpróbáljuk megérteni őket, nem nevetjük ki furcsaságaikat, és nem vagyunk rájuk dühösek valami miatt, amitől ők is szenvednek és amiről nem tehetnek. Arról, hogy szeretnek ugrálni." — Jaksity György
Rudy Simone - Asperger's on the Job
Up to 85% of the Asperger's population are without full-time employment, though many have above-average intelligence.Rudy Simone, an adult with Asperger's Syndrome and an accomplished author, consultant, and musician, created this insightful resource to help employers, educators, and therapists accommodate this growing population, and to help people with Asperger's find and keep gainful employment.Rudy's candid advice is based on her personal experiences and the experiences of over 50 adults with Asperger's from all over the world, in addition to their employers and numerous experts in the field.Detailed lists of "what the employee can do" and "to employers and advocates" provide balanced guidelines for success, while Rudy's "Interview Tips" and "Personal Job Map" tools will help Aspergians, young or old, find their employment niche.There is more to a job than what the tasks are. From social blunders, to sensory issues, to bullying by coworkers, Simone presents solutions to difficult challenges. Readers will be enriched, enlightened, and ready to work--together!
Rudy Simone - Aspergirls
Girls with Asperger's Syndrome are less frequently diagnosed than boys, and even once symptoms have been recognised, help is often not readily available. The image of coping well presented by AS females of any age can often mask difficulties, deficits, challenges, and loneliness. This is a must-have handbook written by an Aspergirl for Aspergirls, young and old. Rudy Simone guides you through every aspect of both personal and professional life, from early recollections of blame, guilt, and savant skills, to friendships, romance and marriage. Employment, career, rituals and routines are also covered, along with depression, meltdowns and being misunderstood. Including the reflections of over thirty-five women diagnosed as on the spectrum, as well as some partners and parents, Rudy identifies recurring struggles and areas where Aspergirls need validation, information and advice. As they recount their stories, anecdotes, and wisdom, she highlights how differences between males and females on the spectrum are mostly a matter of perception, rejecting negative views of Aspergirls and empowering them to lead happy and fulfilled lives. This book will be essential reading for females of any age diagnosed with AS, and those who think they might be on the spectrum. It will also be of interest to partners and loved ones of Aspergirls, and anybody interested either professionally or academically in Asperger's Syndrome.
Jessamine Chan - Jó anyák iskolája
Frida Liu nem boldogul. Munkahelyi előmenetele nem méltó azokhoz az áldozatokhoz, amelyeket kínai bevándorló szülei hoztak érte. Férjét nem tudja rávenni, hogy szakítson fiatalabb szeretőjével. Frida csak az anya-lánya kapcsolatban tud kiteljesedni, hozni a tőle elvárt tökéletességet. Lehet, hogy a lányán kívül nincs senkije, de neki így is megfelel.
De aztán egyszer nagyon rossz napja van. Az állam rajta tartja a szemét az olyan anyákon, mint Frida. Akik a telefonjukat nyomogatják, miközben a gyereket baleset éri a játszótéren, akik hagyják, hogy a gyerek egyedül menjen haza. Elég egy pillanatnyi kihagyás, máris állami hivatalnokok sokasága fog dönteni arról, Fridát is alá kell-e vetni a Nagy Testvér-jellegű intézmény programjának, amely megállapítja, elég odaadó-e a szóbanforgó anya.
Fridának szembe kell nézni azzal: elvehetik tőle a lányát. És be kell bizonyítania: a rossz anya is jó útra térhet. Megtanulhatja, hogyan legyen jó.
K. A. Tucker - Wild at Heart - Vad szívvel
Út Alaszkába, és az élet soha nem várt fordulatai.
Calla Fletcher új emberként tér vissza Torontóba, nehezen találja a helyét, és még mindig borzasztóan szerelmes a goromba bozótpilótába, akit maga mögött hagyott. Amikor Jonah felbukkan az ajtajában egy visszautasíthatatlan ajánlattal, rászánja magát, hogy sietve visszatérjen Alaszkába, és együtt belevágjanak izgalmas jövőjükbe.
De Calla hamarosan megtanulja, hogy a legjobb szándék is vezethet be nem tartott ígéretekhez, és kemény ára van a kompromisszumnak – egy belső-alaszkai rönkház éppolyan elszigetelt tud lenni, mint a nyugati tundra világa.
Mialatt Jonah többet tartózkodik távol, mint otthon, Calla egyik szomszédja elhatározza, hogy igazi alaszkaivá neveli őt, a másik szomszédja viszont nagyobb eséllyel fog rá puskát, mint hogy a segítségére siessen. Calla mindeközben keresi a saját útját. A bóklászó vadak világában folyamatosan résen kell lennie, és nem csupán a hideg, sötét, téli hónapokat jellemzik zord körülmények; időnként még a saját ajtaján kilépni is rémisztő.
Vajon milyen sorsra jut végül?
Az egyszerű Vadon nemzetközi bestseller magával ragadó folytatása.
Hagyd, hogy átjárjon Alaszka egyedülálló hangulata!
Jodi Taylor - Semmi lány
Jodi Taylor szívet melengető és humoros.
Amikor a súlyos dadogástól és önbizalomhiánytól szenvedő Jenny Dove, a „Semmi lány” megpróbál véget vetni életének , megjelenik Thomas, a misztikus, aranyszínű, gyömbéres keksz illatú ló, melyet csak ő lát. Segítségével Jenny váratlanul szert tesz egy férjre – az elbűvölő és kaotikus festő, Russel Checkland személyében, s innentől már semmi sem úgy alakul, ahogy tervezte.
A túlságosan féltő és elnyomó rokonokkal valamint a világ legszétszórtabb házastársával megáldva, Jennynek vajon sikerül-e Semmi lányból Valami lánnyá válnia? Méghozzá gyorsan!
Jodi Taylor best-seller St. Mary krónikák sorozatának rajongói számára kötelező, de bárkinek ajánlható olvasmány ez az angol humorú, thrillerrel és egy csipet misztikummal megfűszerezett romantikus regény!
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
Nógrádi Bence - Mikor Leszel Milliomos? I.
Eleged van a mókuskerékből?
Több pénzt akarsz keresni, de nem tudod, hogyan?
Itt egy megoldás! Kezedben az első magyar kézikönyv, amely valóban bemutatja a "XXI. század vállalkozását".
Minden, amit tudni akartál az üzletépítésről, de nem volt kitől megkérdezned!
- Miért működik a multi-level marketing?
- Hogyan éld túl az első évet?
- Mi egy nagy üzlet felépítésének a titka?
- Hol keress dolgozni akaró embereket?
Kozmetikumokkal vagy táplálékkiegészítőkkel kereskedsz? Pénzügyi tanácsadóként építed a vállalkozásodat? Vagy még csak kacérkodsz az ötlettel, hogy belevágj a termékfogalmazásba és tudni akarod, mi ez a sokat vitatott, de Magyarországon is több tízezer embernek jövedelmet jelentő üzlet?
Ez a könyv neked szól!
Tegyél a jövődnek egy szívességet: vedd meg, olvasd el, használd!
"Sok-sok évvel ezelőtt részt vettem a szerző legelső termékbemutatóján, amikor tizenhét évesen edényeket árult! Ha valaki aznap este azt mondja nekem, hogy Nógrádi Bence egyszer még vállalkozókat fog tanítani az üzletépítésre - nos, ebben egy percig sem kételkedtem volna!"
Dr. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Cathy Hopkins - Két szerelem között
Ez a könyv hozzásegít, hogy ne gondolj ARRA! Keserű az édes kettes? Savanyú a szőlő? Zavar a fürdőszobában száradó férfizokni/női harisnya? A két szerelem között minden gondodat megoldja! Cathy Hopkins 69 jobbnál jobb tippel szolgál a volt, a leendő és a gyakorló szabadoknak. A szexpótlékok széles skáláját felvonultató kézikönyvben mindenki megtalálja az egyéniségének megfelelő elfoglaltságot, vagy ha mégsem, hát jót kacaghat a tréfás-bölcs tanácsokon és Gray Jolliffe szellemes illusztrációin.
Patrizia Gucci - Szingli
Patrizia Gucci gyönyörű, körülrajongott, magabiztos nő, akinek flört- és szépségtitkaira egy világ kíváncsi. Bulvárlapok éppúgy, mint a dúsgazdag és botrányairól híres elit, amelynek ő is tagja. E könyv lapjain a vérbeli „celeb” a szingli lét édes titkaiba avat be; hogyan lehet egyedül, de nem magányosan, hanem igenis boldogan és kiegyensúlyozottan élni. Újszerű megközelítésben okos tanácsokat ad, miközben a szingliség örömeit is feltárja, egyedi és őszinte hangon, ahogy csak egy szép és egyedülálló nő tud erről mesélni, hiszen ahogy írja: „A legnagyobb luxus, hogy csak magunktól függünk: miért kellene elhinnünk, hogy képtelenek vagyunk férfi nélkül élni?”
A híres firenzei család negyedik nemzedékéhez tartozó Patrizia Gucci divattervező és festő, emellett újságíróként saját heti rovata van a Donna Moderna című olasz hetilapban. A Szingli és a Csábítás az utóbbi évek legnagyobb könyvsikerei voltak hazájában.
Dan Brown - A Da Vinci-kód
A tanulmányi úton Párizsban tartózkodó Robert Langdon szimbólumkutatót telefonon riasztják egy késő esti órán. A Louvre idős kurátorát meggyilkolták a múzeumban, és érthetetlen kódot találtak a holtteste mellett. Miközben Langdon és Sophie Neveu, a tehetséges francia titkosírás-szakértő a rejtvény megoldásán dolgozik, elképedten fedezik fel a rejtett utalások nyomát Leonardo da Vinci műveiben - noha ezeket az utalásokat mindenki láthatja, a festő zseniálisan álcázta őket. A hagyományos thrillerregények kliséiből A Da Vinci-kód egyszerre villámgyors, intelligens és többrétegű; részletek sokasága és alapos kutatások hitelesítik. Az első oldalaktól a váratlan és elképesztő végkifejletig Dan Brown bestsellerszerző már megint mesterien bonyolítja a történetet.
Ken Follett - Kaland Afganisztánban
A háború dúlta afganisztáni hegyek között játszódik Ken Follett izgalmas regénye.
A három főszereplőnek - egy fiatal angol nőnek, egy francia orvosnak és egy csavargó amerikainak - alapos oka van arra, hogy Afganisztánba menjen, ahol a hegyek között élő őslakosság ádáz gerillaháborút vív a szovjet csapatok ellen.
A harc középpontjában Masud, az elfoghatatlan vezér áll - a gerilláknak meg kell védeniük, a szovjeteknek meg kellene ölniük őt. A háttérben két férfi, a CIA és a KGB két sokszorosan kipróbált ügynöke csap össze ellenfélként és szerelmi vetélytársként.
Hugo Hartung - Piroska
Hugó Hartung (1902-1972) neves író, újságíró, színész, dramaturg és színműíró. Legsikeresebb műve a Csodagyerekek (1957), melyből népszerű film is készült, és a Piroska, mely 1954-ben jelent meg, és világsikert aratott: hangjáték, mozi- és tévéfilm is készült belőle. A világ számos nyelvére lefordították, de Magyarországon most először jelenik meg.
Danielle Steel - A cár balerinája
Zsineggel átkötött, barna papírba csomagolt doboz, benne egy pár szatén balettcipő, egy aranymedál és egy köteg levél: az imádott nagymama hagyatéka. A leveleket olvasgató unoka előtt feltárul a titkos múlt, egy sosem ismert élet... Danina Petroszkova tizenhét évesen már a cári Oroszország ünnepelt prímabalerinája, az uralkodópár kedvence. Ám sorsdöntő események - háború, szerelem, betegség - következtében a szép, fiatal lány hamarosan gyötrelmes választásra kényszerül. Danielle Steel ezúttal is a sorsfordulók, az ifjúság, a szépség és a szerelem csodálatos titkait osztja meg az Olvasóval.
Danielle Steel - Ha a háborúnak vége
Hiroko gyönyörű, törékeny japán leány. Hazája ősi tradíciói szerint nevelkedik, így nem kis szorongással indul el az Egyesült Államokba, hogy - atyai utasításra - ott folytassa tanulmányait. Hirokónak ugyan unokatestvérei élnek Amerikában, de ők már nem beszélnek japánul, sőt furcsának találják a szépséges rokon kimonóit, szertartásos gesztusait is. Nem így a tősgyökeres amerikai fiatalember, Peter, akit első látásra rabul ejt Hiroko egyénisége, s többé hiába is küzd a szívében virágot bontó szerelemmel.
1941. december 7.: Pearl Harbor. Az amerikaiak azonnal fogolytáborokba terelik a náluk élő japánokat; gyűlölt ellenségnek tekintik őket, és így bánnak Hirokóval is.
Legújabb regényében Danielle Steel az emberi méltóságot ünnepli, azt a jellemszilárdságot, amely erőt ad a japán leánynak a megpróbáltatások elviselésére, és amely - a világégés, Hirosima és oly sok szenvedés után - visszavezeti őt megtizedelt népének elpusztított földjére. De vajon van-e annyi méltóság és morális tartás az amerikai fiúban, Peterben is, hogy akár Japánba is kövesse szerelmét?
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Gál György Sándor - Somogyi Vilmos - Operettek könyve
Az operettek színes mesehősei és mesehősnői jelennek meg a könyv lapjain: Bob herceg és Daniló, Marica grófnő és Sybill, Gül Baba és Barinkai... A figurák mögött kirajzolódik valamennyi operett története, tartalma és születésének körülményei. Az írók tömör életrajzi tanulmányokban ismertetik Offenbach, Straussz, Suppé, Huszka Jenő, Kacsóh Pongrácz, Kálmán Imre, Lehár Ferenc és még sok más zeneszerző életét. Mindazokét, akik szerepet játszottak e népszerű műfaj megteremtésében, kialakításában és diadalmenetében. Az OPERETTEK KÖNYVE lényegesen eltér a könyv előbbi formájától: anyaga kiegészült a XX. század világsikerű külföldi és hazai operettjeinek, musicaljainak ismertetésével. A korrajz is szélesült, hiszen nemcsak a valcerütemben ringatózó Bécs, a kánkántól harsogó Párizs, a modern angol táncoperettet teremtő London, a János Vitéz furulyaszavára felfigyelő Budapest jelenik meg előttünk, hanem korunk zenei arcmása is, mely elválaszthatatlan a jazz, a rok and roll, s a legmodernebb beatmuzsika harsányabb színeitől.
Nógrádi Bence - Mikor Leszel Milliomos? I.
Eleged van a mókuskerékből?
Több pénzt akarsz keresni, de nem tudod, hogyan?
Itt egy megoldás! Kezedben az első magyar kézikönyv, amely valóban bemutatja a "XXI. század vállalkozását".
Minden, amit tudni akartál az üzletépítésről, de nem volt kitől megkérdezned!
- Miért működik a multi-level marketing?
- Hogyan éld túl az első évet?
- Mi egy nagy üzlet felépítésének a titka?
- Hol keress dolgozni akaró embereket?
Kozmetikumokkal vagy táplálékkiegészítőkkel kereskedsz? Pénzügyi tanácsadóként építed a vállalkozásodat? Vagy még csak kacérkodsz az ötlettel, hogy belevágj a termékfogalmazásba és tudni akarod, mi ez a sokat vitatott, de Magyarországon is több tízezer embernek jövedelmet jelentő üzlet?
Ez a könyv neked szól!
Tegyél a jövődnek egy szívességet: vedd meg, olvasd el, használd!
"Sok-sok évvel ezelőtt részt vettem a szerző legelső termékbemutatóján, amikor tizenhét évesen edényeket árult! Ha valaki aznap este azt mondja nekem, hogy Nógrádi Bence egyszer még vállalkozókat fog tanítani az üzletépítésre - nos, ebben egy percig sem kételkedtem volna!"
Dr. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Lesley Pearse - Georgia (angol)
When nine-year-old orphan Georgia James is unexpectedly fostered by the kindly Celia and her bank manager husband she can hardly believe her luck. But then - on her fifteenth birthday - she suffers the cruellest betrayal of all at the hands of her foster father and is forced to run away, leaving everything she loves behind her.
Penniless, sleeping rough, Georgia is soon introduced to the sleazy Soho world of brassy strippers, sweat shops, camaraderie and hardship. Fired by a fierce ambition, blessed with an extraordinary voice, her long struggle for fame and fortune begins. But even when she reaches the top she finds that the scars of the past can open up to ruin her...
Steeped in atmosphere and raw emotion, Georgia is the story of a determination to succeed against all the odds and of a burning first love.
Patrizia Gucci - Szingli
Patrizia Gucci gyönyörű, körülrajongott, magabiztos nő, akinek flört- és szépségtitkaira egy világ kíváncsi. Bulvárlapok éppúgy, mint a dúsgazdag és botrányairól híres elit, amelynek ő is tagja. E könyv lapjain a vérbeli „celeb” a szingli lét édes titkaiba avat be; hogyan lehet egyedül, de nem magányosan, hanem igenis boldogan és kiegyensúlyozottan élni. Újszerű megközelítésben okos tanácsokat ad, miközben a szingliség örömeit is feltárja, egyedi és őszinte hangon, ahogy csak egy szép és egyedülálló nő tud erről mesélni, hiszen ahogy írja: „A legnagyobb luxus, hogy csak magunktól függünk: miért kellene elhinnünk, hogy képtelenek vagyunk férfi nélkül élni?”
A híres firenzei család negyedik nemzedékéhez tartozó Patrizia Gucci divattervező és festő, emellett újságíróként saját heti rovata van a Donna Moderna című olasz hetilapban. A Szingli és a Csábítás az utóbbi évek legnagyobb könyvsikerei voltak hazájában.
Tomics Ljubomir - Kapitánffy István - Szerb-horvát nyelvkönyv
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Hozleiter Fanny - Te döntesz
Mivel töltenék ki egy napot, ha nem lennék kerekesszékben? Sosem feküdnék le, nehogy véget érjen az a csodanap! Fogócskáznék, dögös magas sarkúkban sétálgatnék, fára másznék és rengeteget táncolnék. Az összes számomra fontos ember nyakába beleugranék. Sétálgatnék a Duna-parton és a Városligetben, angyalkát rajzolnék a hóba vagy az avarba. És egyvalamit biztosan kipróbálnék nemcsak állva, de fejen állva is…
Sokáig kerestem a miértekre a választ. Vajon miért lettem beteg? Miért küzdjek tovább? Mára azonban már tudom. Azért, hogy megmutassam a világnak: nincs lehetetlen!
Cathy Hopkins - Két szerelem között
Ez a könyv hozzásegít, hogy ne gondolj ARRA! Keserű az édes kettes? Savanyú a szőlő? Zavar a fürdőszobában száradó férfizokni/női harisnya? A két szerelem között minden gondodat megoldja! Cathy Hopkins 69 jobbnál jobb tippel szolgál a volt, a leendő és a gyakorló szabadoknak. A szexpótlékok széles skáláját felvonultató kézikönyvben mindenki megtalálja az egyéniségének megfelelő elfoglaltságot, vagy ha mégsem, hát jót kacaghat a tréfás-bölcs tanácsokon és Gray Jolliffe szellemes illusztrációin.
Ismeretlen szerző - Translation Tools and Workflow
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Saját könyvtárban
Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.
Almási Kitti - Bátran élni
Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is -rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának.
Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket.
Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be?
Úgy látom, a legtöbb ember nem meri azt az életet élni, amit a szíve mélyén kívánna. Azt mondjuk, nincs rá lehetőségünk, de sokszor valójában bátorságunk nincs, hogy kivívjuk, megteremtsük azt. Ehhez ugyanis egyrészt el kellene hinnünk azt, hogy képesek vagyunk rá, másrészt elsősorban saját belső hangunkra hallgatni, nem pedig mások - gyakran jóakaratú, de megalapozatlan, önös érdekekre épülő, vagy akár kifejezetten romboló - véleményére. Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: És akkor mi van?! Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra, ha elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk.
Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, hogy félünk - mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk - de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte.
Fábián Janka - Julie Könyvkuckója
A könyvárus lány című regényben megismert Julcsi elvesztette szüleit az 1956-os forradalomban, nővére, Gitta pedig nyomtalanul eltűnt. Amerikában talál új otthonra, családra és igaz barátnőre, a lángvörös hajú, nagyszájú, nyughatatlan, magyar származású Ágira.
A két lány együtt éli meg a kamaszkor örömeit és bánatait, és vág neki a felnőtt létnek. Ági újságíró lesz, Julcsi pedig valóra válthatja gyerekkori álmát: saját könyvesboltjában árulhatja a szívének oly kedves irodalmi műveket. Aztán az élet és a történelem úgy hozza, hogy útjuk egy időre elválik. A kalandvágyó Ági Saigonból tudósít a vietnámi háborúról, Julcsi pedig egy titokzatos levél és fénykép hatására Budapestre utazik, hogy annyi év után megpróbálja felkutatni a nővérét. Mire visszatérnek Amerikába, mindketten szegényebbek számos illúzióval, de Julcsi új könyvesboltjának, a Julie Könyvkuckójának a megnyitása új kezdetet jelenthet.
A mozgalmas és felejthetetlen hatvanas évek lassan a végükhöz közelednek. Vajon a két lány, aki az átélt élmények hatására visszavonhatatlanul felnőtté érik, megtalálja-e a mindvégig máshol keresett boldogságot?
Fábián Janka - A könyvárus lány
A tizenéves Julcsi osztályidegen szülők kisebbik gyermekeként az ötvenes évek Budapestjén nő fel. A zord, ellenséges világban szinte az egyetlen örömet a könyvek és az olvasás jelentik számára. Az ötvenhatos forradalom véres és zavaros napjaiban Julcsi menekülni kényszerül, és némi vargabetű után végül egy amerikai kisvárosban, távoli rokonainál köt ki.
Az idegen országban nehezen találja meg a helyét, és a múlt árnyai is megnehezítik, hogy végre boldog lehessen. A rövid, ám annál mozgalmasabb Kennedy-korszakban a kamasz lány aztán lassan felnő, és megbarátkozik új hazájával. Julcsi-Julie-nak már otthon, Magyarországon is nagy vágya volt, hogy egyszer könyvesboltja lehessen. Vajon az álmok hazájában, Amerikában ez az álom is valóra válik?
Jojo Moyes - Still Me
From the sensational #1 New York Times bestselling author Jojo Moyes, a new book featuring her iconic heroine of Me Before You and After You, Louisa Clark.
Louisa Clark arrives in New York ready to start a new life, confident that she can embrace this new adventure and keep her relationship with Ambulance Sam alive across several thousand miles. She is thrown into the world of the superrich Gopniks: Leonard and his much younger second wife, Agnes, and a never-ending array of household staff and hangers-on. Lou is determined to get the most out of the experience and throws herself into her job and New York life within this privileged world.
Before she knows what's happening, Lou is mixing in New York high society, where she meets Joshua Ryan, a man who brings with him a whisper of her past. In Still Me, as Lou tries to keep the two sides of her world together, she finds herself carrying secrets--not all her own--that cause a catastrophic change in her circumstances. And when matters come to a head, she has to ask herself Who is Louisa Clark? And how do you reconcile a heart that lives in two places?
Kisgyörgy Éva - Világutazók kézikönyve
Évek óta csak álmodozol egy különleges utazásról, de eddig féltél belevágni? Mindig volt valamilyen kifogásod, amiért nem mertél útra kelni? Legyen az belföldi hosszú hétvége vagy egy teljes hónap a világ másik felén, ez a könyv a gondolat megszületésétől egészen az út végéig a segítségedre lesz. Most nem egy szokványos útikönyvet tartasz a kezedben, hanem egy olyan világutazó személyes tapasztalatainak gyűjteményét, aki immáron harminc éve szenvedélyesen járja a világot.
Kisgyörgy Éva - a travellina blog szerzője - olyan élményeket, tapasztalatokat oszt meg veled, amelyeket 112 országot végig járva halmozott fel. Ő tudja, mit vigyél magaddal (és főleg, mit ne), hol találd meg a legjobb repülőjegyet, miként bérelj autót és hogyan kerüld el a veszélyeket. Az egyéni utazás megszervezése olyan bonyolult, mint egy hadiüzem, de ma már nem olyan titkos! Ez a gyakorlati útmutató megtanít arra, hogy a legtöbbet tudd kihozni az idődből és a pénzedből, és hogy az utazás egy életre szóló élménnyé váljon. Neked is sikerülhet!
Sólyomi Dávid - Osztalékból szabadon
Épphogy kijössz a nehezen megkeresett havi fizetésedből? Aggodalommal tekintesz a jövőbe? Azt hiszed, az anyagi függetlenség számodra csak elérhetetlen álom?
Hidd el, nem a pénz a valódi akadály!
Aktív éveink alatt bőven többet keresünk és költünk el "nem megélhetésre", mint amennyiből a könyvben részletezett rendszer segítségével elérhető az anyagi függetlenség. A megfelelő tudásra és konkrét tervre ugyanakkor szükség van, ezeket magabiztosan alkalmazva érezhetően és mérhetően egyre közelebb jutunk a célunkhoz. Lehet ennél erősebb motivációt találni a megtakarításra és befektetésre?
Könyvemmel a hosszú távú, tudatos vagyonépítés lépésről lépésre követhető, évszázadok óta működő, bárki által alkalmazható rendszerét adom át tökéletesen közérthető formában. Ezzel helyére kerül a pénzügyi kirakó hiányzó eleme: a kemény munkával megkeresett pénz végre kiszámítható és évről évre növekvő passzív bevételt termel, egyre elérhetőbb közelségbe hozva a pénzügyi szabadságot.
"A könyv jól megírt, egyszerű, követhető és logikus receptet ad. Kezdő és haladó befektetőknek egyaránt ajánlott olvasmány!"
Korányi G. Tamás, a napi.hu főszerkesztője
"Akik képesek hosszú távon gondolkozni, és nem sajnálnak heti néhány órát a befektetéseikre fordítani, azok itt megtalálják, amit keresnek. Megéri komolyan venni a könyvet és a szerzőt is."
Bán Zoltán, a Net Média Zrt. (Portfolio.hu) vezérigazgatója
"Amit az Olvasó a kezében tart, az hiánypótló alapmű. Nem mellesleg letehetetlenül izgalmas."
Vietorisz Szilvia és Szalay Ádám személyiségfejlesztők, sikerkod.hu
Via - Webszerelem
A Webszerelem c. könyv az internetes ismerkedésről szóló true fiction. Főhőse egy huszonéves médiamunkás lány, aki ex-modellkolléganője sikerén felbuzdulva regisztrál egy internetes társkeresőbe, és négy hónap alatt tucatnyi weben megismert férfival tesz kísérletet a közösjövő-építésre. Közben alaposan kitanulja a webrandizás műfaját a bemutatkozó sorok mögött olvasástól a 'nehéz esetek' kezelésén át a vakrandizás technikájáig. A Webszerelem egy modernkori lányregény köntösébe bújtatott kézikönyv a férfiakhoz és az internetes társkereséshez.
Kathryn Stockett - A Segítség
A hatvanas évek elejére, Jacksonba, az amerikai Dél egy tipikus kisvárosába varázsol bennünket Kathryn Stockett regénye. Látszólag olyan világ ez, ahol soha nem fog megváltozni semmi - a fehérek úgy érzik, a világ örök rendje a szegregáció, a feketék pedig véletlenül sem merik elmondani igazi érzéseiket (hiszen aki mégis elmondja, azt rögtön elbocsátják, s szerencséje van, ha nem ölik meg aztán). Közben persze már elkezdődött a fekete polgárjogi mozgalom, s amit Martin Luther King mond, s ami közben szép lassan történik az országban (a szegregáció fokozatos, nagyon lassú enyhülése), az mégiscsak eljut a kisvárosba. Skeeternek, egy fehér lánynak, aki épp visszajött az egyetemről, és író akar lenni, az az ötlete támad, hogy a cselédekről kellene könyvet írni, pontosabban egy interjúkötetet: a fekete nők először kapnának lehetőséget, hogy ők maguk mondják el, milyen a fehéreknek dolgozni, hogy bánnak velük, mik a fájdalmaik, örömeik... Skeetert eleinte csak naiv, gyerekes becsvágy fűti, hogy valami olyat írjon, ami megjelenhet, de a néger cselédeket megismerve, s részt vállalva sorsukból, sőt életét kockáztatva értük - hiszen Jacksonban veszélyes, sőt életveszélyes vállalkozás egy ilyen könyv kiadása a jó ügy mellett kiállni kész, bátor felnőtt válik belőle. Kathryn Stockett 2009-ben megjelent regénye fenomenális siker: az első kötetes szerző hónapokon át vezette a sikerlistákat, és sokan Margaret Mitchellhez hasonlították.
Olvasta
Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.
Jodi Picoult - Bár itt lennél
Diana O'Toole eltervezte az életét. Mire betölti a harmincat, kimondja a boldogító igent, harmincöt évesen a férjével és két gyerekkel New York külvárosában él, miközben művészeti szakértőként sikeres karriert épít az aukciósházak kíméletlen világában. Diana biztos benne, hogy sebész rezidens szerelme, Finn, a közelgő romantikus utazásukon megkéri a kezét.
Ám New Yorkban váratlanul felüti a fejét egy vírus, amely mindaddig csak a világ túlsó felén pusztított. Indulásuk előestéjén derül ki, hogy Finn-nek maradnia kell, mivel a kórházban minden orvosra szükség van. A férfi rábeszéli Dianát, hogy utazzon el nélküle, nehogy kárba vesszen a foglalójuk. A nő vonakodva ugyan, de nekivág a világnak.
Az álomutazás egyáltalán nem úgy alakul, ahogy azt Diana remélte. Az egész sziget karantén alá kerül, így Diana ott ragad az egzotikus üdülőhelyen, amíg újra meg nem nyitják a határokat. A fiatal nő a világtól elzártan, magára maradva, a komfortzónáján kívülre kényszerül. Amikor egy helyi kamaszlány a bizalmába avatja, Diana szép lassan részese lesz egy család életének.
A szigeten új szemszögből kezdi látni a kapcsolatait, a döntéseit és önmagát. Még az is lehet, hogy miután hazatér, már semmi nem lesz olyan, mint azelőtt volt...
Thury Zsuzsa - A francia kislány
Thury Zsuzsa első nagy sikerű ifjúsági regényében, A francia kislányban emlékezetes regényhőst alkotott: Jeanette Rostát, a későbbi Rosta Annuskát. Nem mindennapi bonyodalmak jutnak sorsul ennek a tehetséges, mélyen érző, zárkózott és vadóc kislányban, aki egy francia bányászvároskából kerül egy budapesti általános iskola 7/b osztályába . Hogyan válik a gyanakvó és sebzett lelkű Jeanette felszabadult és vidám Annuskává - erről szól Thury Zsuzsa kitűnő leányregénye.
Helen Hoang - A szerelem egyenlete
"Egy meglepően bájos és szenvedélyes románc." - Nalini Singh, New York Times bestsellerszerző
"Egy utánozhatatlan szerelmi történet." - Penelope Douglas, New York Times bestsellerszerző
Stella Lane szerint a világot a matematika tartja össze. A munkahelyén algoritmusokat készít, melyekkel előre láthatóak a fogyasztói tendenciák. Jóval többet keres, mint amennyit el tud költeni, és jóval kevesebb tapasztalata van a férfiakkal, mint egy átlagos harmincéves nőnek.
Stella ráadásul Asperger-szindrómával él, és a nyelves csókról az jut eszébe, ahogy az apró halak a cápák fogait tisztogatják.
Arra a következtetésre jut tehát, hogy gyakorlásra van szüksége. Mégpedig egy profival. Ezért felbéreli Michael Phant, az eszkortfiút. A félig vietnami, félig svéd, lenyűgözően jóképű Michael nem engedheti meg magának, hogy visszautasítsa Stella ajánlatát, ezért beleegyezik, hogy segít tartani az ütemtervet, az előjátéktól egészen a Káma Szútra bonyolultabb lapjaiig...
Stella hamarosan már kifejezetten vágyik Michael csókjaira, és az érzések egész kavalkádja, melyet a férfi ébreszt benne. Tárgyilagos kapcsolatuk kis idő elteltével egészen meghitté válik, és előkerül a képlet, mely meggyőzi Stellát, hogy a szerelem bizony nagyon is logikus...
Helen Hoang első regénye, melyet saját Asperger-szindrómája ihletett, szívmelengető, üde románc, mely minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy nincs a világon az az adatmennyiség, amelyből megjósolható, mi fogja megdobogtatni az emberi szívet.
Cait Flanders - A kevesebb több
A húszas évei végén Cait Flanders - mint oly sokan mások - a túlfogyasztás ördögi körében találta magát: keress többet, vásárolj többet, akarj többet. Hamarosan azonban rájött, hogy a fogyasztás nem teszi boldoggá, ezért olyan döntésre jutott, amely megváltoztatta az egész életét: elhatározta, hogy
EGY TELJES ÉVIG NEM VÁSÁROL SEMMIT.
Cait ebben a könyvben meséli el, hogyan élt ez alatt az év alatt, amelynek során csak alapvető fogyasztási cikkeket (élelmiszereket és tisztálkodási szereket) vett. Ezenkívül megpróbált általában véve kevesebbet fogyasztani: megszabadult személyes tárgyainak hetven százalékától, megismerkedett a zero waste mozgalommal, és leszokott a tévénézésről. Furcsamód minél kevesebbet fogyasztott, annál boldogabbnak érezte magát. Azt is megértette, miért fojtotta korábban a problémáit a vásárlásba, az alkoholba és az evésbe. Mivel azonban már nem tudott ezekhez a "megoldásokhoz" fordulni, új megküzdési stratégiákat alakított ki, és rájött, mi a legfontosabb az életében.
Cait a saját tapasztalatain túl gyakorlati tanácsokkal is szolgál, amelyek segíthetik az olvasót abban, hogy
MEGTALÁLJA A SAJÁT ÚTJÁT EGY KEVESEBBET FOGYASZTÓ, DE ANNÁL BOLDOGABB ÉLET FELÉ.
Ha legfeljebb csupán a jövedelmem tíz százalékát teszem félre, hová tűnik a többi pénz? Miért mentegetőzöm folyton a költekezésem miatt? Valóban szükségem van a fizetésem 90 százalékára a megélhetésemhez, vagy kevesebből is kijönnék? Tizenkét hónapja rendre minden hó végén hasonló kérdéseket tettem fel magamnak, egyelőre mégsem találtam rájuk választ. Csak annyit tudtam, hogy látszólag minden megvolt, amit csak akartam, az otthonomban, a karrieremben és az életemben egyaránt, mégsem éreztem soha elegendőnek. Sosem voltam elégedett. Mindig többet akartam. Ám mivel nem lettem boldogabb attól, hogy mindenből egyre többet vettem, talán itt volt az ideje, hogy megpróbáljak kevesebbre törekedni. [...]
A vásárlási tilalom szabályai elég egyszerűnek tűntek: a következő egy év során nem vehetek új cipőt, ruhát, kiegészítőket, könyveket, magazinokat, elektronikai cikkeket, semmit a házba. Csakis olyan fogyóeszközöket, mint az élelmiszer és tisztálkodószerek, illetve benzint a kocsimba. Szintén megvehetek bármit, ami a "jóváhagyott bevásárlólistámon" szerepel, amely egy maréknyi olyan dologból állt, amikre a közvetlen közeljövőben szükségem lehet. Ezeken kívül, ha feltétlenül szükséges, pótolhatom, ami elromlik vagy tönkremegy, ám csak ha előbb megszabadulok a rossztól. És olykor-olykor elmehetek étterembe is, viszont egyáltalán nem vásárolhatok elvitelre kávét - ez volt a legnagyobb bűnös szokásom, amire nem akartam többé legalább száz dollárt elszórni havonta.
Lucy Foley - A meghívó
RÓMA — 1953
Hal, a pénztelen, jóképű fiatalember, aki utazási magazinokba ír a háború utáni stagnálás idején, saját múltja elől menekül el az Örök Városba. Amikor útjaik keresztezik egymást a rejtélyes és szépséges Stellával, a férfi egyben a turisták elől elzárt kastélyok fényűző világába is beléphet… legalábbis egy pillanatra. Bár a fiatalok más-más világból jönnek, de Hal nem tud ellenállni a vonzásnak, amely akkor teljesedik ki igazán, amikor útban egy filmbemutatóra sztárok és arisztokraták gyűlnek össze a csodás és különc olasz grófnő luxusjachtján.
Az olvasó, aki az írónő jóvoltából most bepillanthat egy kevesek által ismert világba, nem tud ellenállni a történet sodrának, amelynek végén mindenkiről és minden féltve őrzött titokról lehull a lepel…
Marie Benedict - Victoria Christopher Murray - Belle, a könyvtár királynője
Belle da Costa Greene kivételes műveltséggel és hibátlan ízléssel megáldott fiatal nő, aki egy nap hihetetlen lehetőséget kap az élettől. A félelmetes hírű bankár, J. P. Morgan magánkönyvtárost keres, valakit, aki segíthet neki az egyedülálló kéziratok és a ritka műkincsek beszerzésében. Belle elnyeri az állást, és rátermettségével, szakmai tudásával kivívja munkaadója megbecsülését. A lány előtt csakhamar minden ajtó kitárul, és otthonosan mozog New York legelőkelőbb szalonjaiban éppúgy, mint a műkincspiacon, egy olyan világban, ahol korábban kizárólag férfiak voltak képesek érvényesülni. A sikernek azonban komoly ára van.
Belle ugyanis súlyos titkot őriz: a valódi neve Belle Marion Greener, a lánya annak a Richard Greenernek, aki a Harvard első színes bőrű hallgatójaként, majd elszánt feketejogi aktivistaként szerzett hírnevet. Ahhoz, hogy megtartsa állását és a legfelsőbb körökben kivívott pozícióját, Belle-nek súlyos áldozatot kell hoznia. El kell távolodnia a családjától, meg kell tagadnia a gyökereit, és még a hozzá legközelebb állókat sem fogadhatja bizalmába. Megéri azonban ilyen terhet cipelni azért, hogy teljesüljenek az álmai?
A Belle, a könyvtár királynője egy különleges személyiség története, aki egy olyan világ megkerülhetetlen alakjává vált, amelyik, ha tisztában lett volna valódi kilétével, sosem ismerte volna el a képességeit.
Sophie Mackintosh - Kék sorsjegy
Életed lottója: ha egyszer húztál, nincs visszaút
Borzongató regény az anyaságról, az egyéniségről, a szabad akaratról, a sorsról, az emberi vágyakozásról és az állati ösztönről.
Calla tudja, hogy működik a sorslottó. Mindenki tudja. Amikor először megjön egy lány havivérzése, jelentkezik a lottózóban, hogy megtudja, miféle nő lesz belőle. A fehér sorsjegy gyermekekre jogosít. A kék sorsjegy szabadságra.
Leveszik a válladról a döntés rettentő terhét. És ha egyszer húztál, nincs visszaút.
De mi van, ha tévedés a neked jutott élet?
A Kék sorsjegy felkavaróan beszél a szabad akaratról, az anyaság problémáiról, emberi mivoltunk és állatias ösztöneink széles határmezsgyéjéről.
A brit írónő, Sophie Mackintosh 1988-ban született. Első, a The Water Cure című regényét Man Booker-díjra jelölték 2018-ban.
Oravecz Lizanka - Orosz Ildikó - Lizanka
Igaz történet egy különleges és makacs fiatal nőről, aki sok év után talált választ arra, miért érezte magát egész életében kívülállónak.
Lizanka 32 évesen kapott autizmus spektrum zavar diagnózist. Korábban súlyos pszichiátriai problémákkal kezelték, az egyik orvosa azt jósolta neki, hogy „a diliházban fog megrohadni”. Ám képességeinek és korlátainak feltérképezésével, kitartó önismereti munkával sikerült megtalálnia a helyét a világban. Megrendítő őszinteséggel beszél saját botlásairól, a magyar pszichiátriai ellátórendszerről és az autizmusról – ahogyan ő látja.
E különleges belső narratíva kiegészül további szempontokkal: Lizanka gondolatainak lejegyzője, Orosz Ildikó újságíró két neves hazai autizmus-szakértővel készített interjút, és megszólaltatja Lizanka édesanyját is, hogy ő miként birkózott meg a lánya különcségével.
Oravecz Lizanka informatikus, autizmussal élő aktivista, tapasztalati szakértő. Az Autista vagyok YouTube-videók egyik készítője, nyilvános beszélgetések, előadások, rádió- és televízió műsorok visszatérő vendége. Az Autisták Országos Szövetsége és az Autizmus Alapítvány önkéntese, a Megismerhető Autizmus Generáció (MAG) és a Lélekhely Egyesület társalapítója.
www.autistavagyok.hu
www.lizanka.hu
Orosz Ildikó független újságíró, szerkesztő, fordító. Társszerzője Halász Judit Nem születtem varázslónak és Marton László Összpróba című önéletrajzi köteteinek. Rendszeresen ír autizmus témában, Temple Grandin Képekben gondolkodom ‒ Életem az autizmussal című könyvét fordította magyarra. Antistigma-díjas, Zsigmond Márta médiadíjas.
http://oroszildiko.blogspot.hu/
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120879
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13190
- Ezotéria 14011
- Fantasy 33028
- Felnőtt 18+ 12998
- Gyermek 23862
- Humor 13959
- Ifjúsági 37631
- Kortárs 49500
- Krimi 16096
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16716
- Képregény 21709
- Novellák 13506
- Romantikus 51423
- Sci-fi 14924
- Szórakoztató irodalom 46469
- Tudomány és Természet 29569
- Történelem 16584
- Vallás, mitológia 20220
- Életrajzok, visszaemlékezések 17099