Ajax-loader

Tóth Zsuzsanna

Rate_positive 9 Rate_neutral 0 Rate_negative 2

2430 napja velünk van 1 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-1 Badge-jomunkas Badge-onkentes

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (33)

Andrzej Sapkowski - Viharidő
Minden ​bonyodalom azzal kezdődik, hogy Ríviai Geralt kardjainak rejtélyes módon lába kél. Ezt követi egy démonidéző rejtélye, egy furcsa hajóút és egy meglehetősen fordulatos királyi esküvő. A régi barát, Kökörcsin szokás szerint most is Geralt "segítségére siet", akár akarja a vaják, akár nem. Felbukkan egy varázslónő is, aki megpróbálja irányítani Geraltot, szokás szerint. És ismét akadnak olyanok, akik a vaják útjába állnak, szokás szerint. Ez a kötet Sapkowski utolsó regénye a Vaják-világban, és a sagához csak könnyű szállal kapcsolódik, de a szerző nem okoz csalódást: ismét egyszerre szembesülünk népek sorsával és az egyes ember drámájával, de mindezt ismét olyan gazdag képzeletvilággal ötvözve és olyan humorral tálalva, ami letehetetlenné teszi a kötetet. Szokás szerint.

Andrzej Sapkowski - A ​tó úrnője
Cirilla, ​a cintrai trónörökös a Fecske-toronyban eltűnik saját világáról, és olyan útra indul, ahová sem védelmezője, a fehér hajú vaják, sem mentora, a fekete hajú varázslónő nem követheti. Olyan útra, amelynek a végén a végzet várja - az a végzet, amelyről már oly sok látomás kísértette. Minden a helyére kerül, a kígyó a saját farkába harap, valami véget ér, és valami elkezdődik... A Vaják-saga befejező kötetében Sapkowski még magához képest is elképesztő bravúrral ábrázol nagyszabású háborút és ugyanakkor az egyes ember drámai sorsát. Képzeletének és érzékletes leírásainak hatására megelevenednek előttünk az országok, városok és falvak, a tőle megszokott nézőpontváltások pedig gondoskodnak róla, hogy a sorsszőtte történet végét a lehető legalaposabb, legmélyebb módon kapjuk meg.

Andrzej Sapkowski - Fecske-torony
Mit ​ér az élet a Sors rendelte védelmező és tanító nélkül? Mit ér anélkül, aki mellett biztonságban érzi magát az ember... még saját magától is? És mit ér az élet társak nélkül? Mit kell tenni, ha hidegvérrel megölték mindüket? Hová kell menni, kihez kell fordulni? Miközben Ciri, az elveszett Meglepetés Gyermek majdnem halálos sérüléseiből épül fel egy elhagyatott mocsárban élő vénember segítségével, ilyen kérdésekre kell választ találnia. Úgy hiszi, Geralt és Yennefer is halott, és egyedül kell megállnia a lábán. Közben Geralt és Yennefer is a lányt keresi a maga módján, de hogy a Sors tartogat-e még nekik közös utat, azt csak a holnap tudhatja. Andrzej Sapkowski magyarul megjelent hatodik kötete folytatja a megkezdett történetet a szokásos sötét ábrázolással, humorral, néhol tükröt tartva a mi világunknak – és ezúttal sem marad el sem az izgalmas akció, sem a lélekre ható dráma.

Andrzej Sapkowski - Tűzkeresztség
A ​Vaják-saga következő kötete A megvetés idejének közvetlen folytatása. A lengyel szerző ismét elröpíti az olvasót a szláv mítoszok és a valóság ihlette fantáziavilágába, ahol a tét nem csupán egy szörnyvadász vagy egy kislány élete, de az Északi Királyságok sorsa is. Ríviai Geralt a thaneddi puccs után Brokilonban lábadozik. Egy világ választja el Ciritől, a Meglepetés Gyermektől, akit pedig állítólag neki rendelt a sors – a lányt ugyanis Nilfgaardban látták utoljára. A vaják tehát hosszú és veszélyes útra indul a driádok földjéről a háború sújtotta vidéken keresztül, de nem marad sokáig egyedül: ahogy közeledik úticéljához, egyre többen csatlakoznak hozzá... E furcsa kompánia végül egy olyan konfliktusba csöppen, melyet csak véres küzdelmek árán élhetnek túl.

Andrzej Sapkowski - A ​megvetés ideje
A ​háború előszele már mindenütt érezhető: az utakat másfajúak renegát csapatai tartják rettegésben, a városok utcáin rejtélyes halálesetek történnek. A királyok nem bíznak többé a varázslókban, akik azt képzelik, varázshatalmuk feljogosítja őket, hogy beleártsák magukat a politikába. Némelyikük a szabad országok javáért cselekszik, mások önös érdekből, de a varázslók álságos mosolya és felszínes csevegése mögött sorsdöntő játszmák zajlanak. Ríviai Geralt mindig is büszke volt semlegességére. A vaják korábban úgy gondolta, elegendő, hogy a saját sorsáról döntsön... csakhogy akkor még nem kellett mások miatt aggódnia. Egyedül könnyű semlegesnek maradni, de ha egy kislány élete a tét, már nem annyira. Geralt igyekszik mindent megtenni Ciri védelmében. A kérdés az, hogy ez elég-e.

Andrzej Sapkowski - Tündevér
Az ​emberek, törpök, manók és tündék több mint száz esztendőn keresztül éltek békében egymás mellett. De ennek a békének vége, és a fajok ismét egymás ellen – és maguk ellen – harcolnak. Ebben a viharos időben születik egy gyermek, akire a világ összes vajákja várt. Ciri a Cintrai Nőstényoroszlán, Calanthe királyné unokája. Különös hatalmakkal és még különösebb sorssal van megáldva, mert egy jövendölés Lángnak hívja őt: lángnak, amely örökre megváltoztatja a világot – jó vagy rossz irányba… Ríviai Geralt, a vaják magával viszi Cirit a vajákok központjába, de Ciri egyáltalán nem hasonlít a többi tanítványhoz. Nem kell keresztülmenjen az átlagos vajákok számára a természetfeletti képességek eléréséhez szükséges mutációkon, amelyek gyakran kiirtják az érzelmeket és az emberi érzékenységet. Ciri valami egészen egyedülálló. Ahogy a politikai helyzet egyre baljóslatúbbá válik, és a háború fenyegetése szinte már kézzel fogható a vidéken, Ciri megtanulja a hatalmát azok támogatására használni, akik szembeszállnak a gonosszal. De több segítségre van szüksége, mint amennyit a vajákok adhatnak neki: amint Geralt és ő elhagyják a vajákok központját, olyasvalaki veszi üldözőbe őket, aki pontosan érti a prófécia tartalmát – és pontosan tudja, mire képes Ciri. Lehet, hogy Geralt ezúttal ellenfelére akad?

Andrzej Sapkowski - A ​végzet kardja
Egy ​végzet, hat történet Nehezen lehet beskatulyázni ezt a kötetet, mert számos hagyománnyal szakít - de éppen ez teszi annyira izgalmassá. Egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. Minden elem megtalálható benne, amire egy jó könyvnek szüksége van: nyaktörő kalandok, humor, őrült szerelem, a sors szövevényei, páratlan nyelvezet és fantázia, valamit kulturális sémáink értő vizsgálata. Mindezt egy ismerős, meséinkből és hagyományainkból táplálkozó, fantasztikus ősi világba ágyazva, amely tükröt tart a mi századunknak. _Andrzej Sapkowski Tolkienhez mérhető író, még ha különbözik is tőle, hiszen szövegei határozottan közelebb állnak a mai valósághoz és magukban hordozzák a szlávok forróbb temperamentumát. Sapkowskit olvasva egyszerre találjuk magunkat valahol Tolkien világában, egy magából kifordult mesefilm vetítésén, a középkorban, Zagloba uramnál Sienkiewicz trilógiájában, egy közgazdaságtani szemináriumon, komor pogány szokások földjén és egy fekete krimi humorral megfestett háttere előtt._

Andrzej Sapkowski - Az ​utolsó kívánság
Sapkowski ​magával ragadja a képzeleted! Később azt beszélték, a férfi északról érkezett, a Kötélverők kapuján keresztül. Bár nem volt idős, a haja szinte teljesen fehér volt. Amikor levetette köpenyét, kiderült, hogy a vállán egy szíjon kard függ. Nem volt ebben semmi szokatlan, Vizimában szinte mindenki fegyverrel járt, de azért senki sem hordott pallost a hátán, mint valami íjat vagy tegezt. A fehér hajút a királyi felhívás vezette a városba; a Vizima lakosait gyötrő striga visszaváltozásáért járó háromezer oren jutalom. Ilyen idők jártak. Régen csak a farkasok üvöltöttek az erdőkben, mostanra mindenféle mocsadék elszaporodott - akárhová nézel: lidércek, strigák, ocsmány hódfajzatok, baziliszkuszok, ördegek, mifenék, vilák és vízbefúltak. Ide már nem elég az egyszerű varázslat vagy nyárkaró. Ide hozzáértő kell. És a messzi Ríviából érkezett idegen épp ilyen szakember. Ő Geralt, a vaják, a mágia és a kard mestere, egy mutáns, akit arra teremtettek, hogy megőrizze a világban az erkölcsi és természeti rendet.

Karen Frazier - Gyógyító ​kristályok
Teremts ​pozitív változást az életedben a kristályok erejével Szomorú esemény történt, amit nem vagy képes feldolgozni? Segítségre lenne szükséged a mindennapi nehézségek leküzdéséhez? Békére vágysz, és a boldogságot keresed? Kövesd a Gyógyító kristályok útmutatásait a teljesebb életért! - Tanácsok és stratégiák több mint 90 hétköznapi probléma megoldásához. - 200-nál is több gyógymód a kristályok és kristályhálók erejével. - Mantrák és meditációk a test és a lélek egészségéért. - Közel 100 kristályprofil a kristályok tulajdonságainak és felhasználási lehetőségeinek ismertetésével. Karen Frazier felszentelt metafizikus lelkész, intuitív energiagyógyító és Uszui-reiki gyakorló. A metafizika tudományából szerzett BA és MA diplomákat, metafizikus parapszichológiából PhD-zett.

Jakabosné Kovács Judit - Kerekítő ​1.
Mondókák ​pontos játékleírással A könyv olyan mondókákat gyűjt csokorba, melyek nem csak mondogathatók, de el is játszhatók. Ezt a mondókai sorai közé csúsztatott játékleírások segítik és az énekelhető mondókák zenés verziója interneten meg is hallgatható. Kállai Nagy Krisztina kedves, színes a kicsiknek is izgalmas rajzai könnyedén fölismerhetőek, nagyon szerethetőek. A könyvben egy manócska kísér minket végig, akinek a felfedezése az újabb lapokon önmagában is jó játék. A mondókákat már az egész pici újszülöttek is szívesen hallgatják, közös eljátszásuk pedig 6-8 hónapos kortól egész nagyóvodás korig szórakoztatja a gyerekeket.

Laurell K. Hamilton - Telihold ​kávézó
ANITA ​BLAKE SZERELMES LESZ. DE EZ A LEGKISEBB PROBLÉMÁJA. Az ember nem szeret bele csak úgy egy vérfarkasba. Rossz hatással lehet a munkájára, főleg ha egy olyan természetfölötti szakértőről van szó, mint Anita Blake. Anita hamar rádöbben, hogy ez a szerelem az életébe kerülhet. Nyolc alakváltó tűnt el nyomtalanul a városban, és a vérfarkasok falkavezére azzal bízza meg a város első számú vámpírvadászát, hogy adottságait kihasználva járjon a végére az ügynek. Az eset önmagában sem látszik egyszerűnek, de Anita életét tovább bonyolítja új szerelme, Richard rivalizálása a falkavezérrel, valamint a színen feltűnő Jean-Claude, aki még mindig nem mondott le Anitáról. Néhány gyilkosság, a vérszomjas fejvadász, Edward, egy titokzatos pornófilm és a Telihold Kávézó egyre türelmetlenebb vérfarkasai gondoskodnak arról, hogy ezt a decembert Anita Blake ne tudja könnyen elfelejteni. Ha egyáltalán túléli.

Laurell K. Hamilton - Ezüstgolyó
Anita ​Blake élete lecsendesedett, majdnem normális hétköznapjait éli St. Louis-ban - már amennyire normális hétköznapokat élhet egy hivatásos vámpírhóhér és szövetségi rendőrbíró - amikor egy vámpír a múltból bejelentkezik. Minden Sötétségek Anyját elméletileg elpusztította egy robbantásos merénylet. Ugyanakkor hogyan lehetséges elpusztítani egy vámpírt, aki megteremtette magukat a vámpírokat? Meg lehet ölni egy istent? Eddig nem sikerült, és most ez az isten, pontosabban istennő, úgy érzi, eljött a nap, hogy végre hatalmába kerítse Anitát és Amerika összes vámpírját. Minden Sötétségek Anyjának tetteit az vezeti, hogy szentül hiszi: Jean-Claude, Anita és a vérfarkas Richard Zeeman triumvirátusa elegendő hatalmat ruházhatna rá, hogy ismét testet ölthessen, és megvethesse lábát az Új Világban. Csakhogy a test, amire a fogát feni, már foglalt.

Elérhető példányok

A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.

Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (7)

Ingrid Moras - Karácsonyi ​ablakdíszek és mécsesek
A ​könyvben bemutatott ablakdíszeket már advent előtt elkészíthetjük, és egészen vízkeresztig díszíthetik az ablakokat. A transzparenspapír különlegessége, hogy áttetsző, így szűrten átengedi a fényt, ezáltal különleges látványt és fényjátékot nyújt az otthonunkban. A kötetet ajánljuk iskoláknak is. Az alapanyag könnyen beszerezhető, a kész ablakdísz pedig szépen mutat majd az osztályterem ablakában. Ha pedig mécsest helyezünk mögéjük, szép hangulatvilágítást kapunk.

Nigella Lawson - Nigella ​ünnepi lakomái
„Az ​étel sohasem csupán egy recept puszta megvalósításáról szól: az étel, amit megeszünk, valami mély, alapvető dolgot árul el arról, hogy kik is vagyunk valójában, és mit jelent számunkra az élet. Ha valamely esemény fontos a számunkra, étellel pecsételjük meg, legyen szó születésnapi tortáról vagy épp esküvői reggeliről. Ám e kötet nem csupán életünk nagybetűs eseményeire összpontosít; inkább arra, hogyan használhatjuk ételeinket az élet megünneplésére.” A Nigella ünnepi lakomái lényegében a családi étkezésekről, a hivatalos ünnepekről és a bensőségesebb örömökről szól – arról, miként ünnepelhetjük meg mindennapi apró örömeinket, no és persze a nagyobb alkalmakat is. A kötet oldalain minden fontosabb eseményt megtalálhatunk a keresztény karácsonytól és az amerikai hálaadás ünnepétől egészen a húsvétig és pészahig; a Valentin-naptól az első közös reggeliig… A szívmelengető, mégis üdítően egyszerű, no és persze rendkívül ötletgazdag Nigella ünnepi lakomái minden bizonnyal olyan klasszikussá válik majd, mint a Hogyan váljunk házi istennőkké . A több mint 150 csodás, a világ távoli és közeli tájairól származó receptet tartalmazó könyv hűen tükrözi írójának szenvedélyét az élet, illetve az életet ünneplő ételek iránt.

Melissa Marr - Törékeny ​örökkévalóság
A ​tündérek világában, akárcsak az emberi lények birodalmában, a szerelem és a hatalom körül forog minden. Amikor Aislinnból, a tündérlátó halandóból Nyárkirálynő lesz, nem mennek fényesen a dolgok a négy tündérudvar körül. Beteljesületlen szerelem, sértett büszkeség, bosszúvágy – meg egy igazi bajkeverő, Bananach, a hollólány ármánykodása egyre jobban veszélybe sodorja a tündérvilág törékeny békességét. Boldogság nélkül ugyanis az örökkévalóság fabatkát sem ér. Márpedig Aislinn boldogtalan, mert szerelme, Seth halandó, és így mindketten tudják, hogy előbb-utóbb el kell búcsúzniuk egymástól. Sorcha, a Magas Udvar és az egész tündérbirodalom királynője boldogtalan, mert magányos. Niall, a Sötét Király boldogtalan, mert a vele történt tragikus események ellenére képtelen ellenállni a kísértésnek, hogy ártson másoknak. Pedig ott él közöttük minden boldogság és békesség kulcsfigurája. Egy halandó, aki szabad bejárással bír mindegyik tündérudvarba. Élvezi bizalmukat, hallgatnak a szavára. Befolyásos… és a védelmük alatt áll. Sorcha, a tündérbirodalom királynője gyengéd érzelmeket táplál iránta... A halandót Seth Morgannek hívják, ő Aislinn szerelme. Seth rájön, hogy nincs más megoldás: neki kell tündérré válnia ahhoz, hogy szerelmével együtt élhessenek az örökkévalóságban. Azt is tudja, hogy ez egy csapásra helyrebillentené az egyensúlyt a többi szenvedő életében is, hiszen Keenan és Donia újra egymásra találhatna, Seth ott állna Niall mellett, hogy visszatartsa a gonosz kísértésektől, és Sorcha sem lenne többé magányos. Elindul a Magas Udvarba, hogy alkut kössön a Tündérkirálynővel, és bebocsátást nyerjen az örökkévalóságba. Csakhogy az egyezségnek ára van. Amikor tündérként visszatér a Nyár birodalmába, Aislinn éppen megragadta Keenan csuklóját, és megborzongott: nem a hidegtől, hanem örömében, ahogy az elektromosság átcikázott a bőrén és a csontjain. Tagadhatatlanul szexuális töltetű élmény volt. A fiú keze a csupasz hasán nyugodott, és ez majdnem olyan erotikus volt számára, mint Sethtel. Nem lökte el magától a fiú kezét, nem engedte el a csuklóját. A bőre életre kelt a napfénytől. Keenan napfényétől. Felsóhajtott, amikor egy erősebb napsugár a fiú tenyeréből kiindulva a bőrébe hatolt. A szeme rebegve lecsukódott, ahogy végighullámzott rajta a vágy. Seth ráébred, hogy Aislinn és Keenan időközben vészesen közel került egymáshoz. Nem adja fel, harcolni akar a lányért, vissza akarja szerezni Aislinn szerelmét.

Melissa Marr - Veszélyes ​játék
A ​tündérek kedvesek és bájosak? Épp ellenkezőleg: erősek, veszélyesek, s az emberek világában élnek. Hol láthatatlanok, hol pedig álcát öltenek, és nem sokan tudják, kik ők valójában. Ám a 17 éves Aislinn tudja: a tündérlátás képességével született, amely számára inkább teher, mint áldás. Mindig ott vannak körülötte, látja a kegyetlenségüket, de a nagyanyján kívül senkivel sem beszélhet róluk. A legjobb stratégia elkerülni őket… Egyes számú szabály: Soha ne hívd fel magadra a figyelmüket! Kettes számú szabály: Ne beszélj a láthatatlan tündérekkel! Hármas számú szabály: Ne bámuld a láthatatlan tündéreket! Már késő. A nyomába szegődtek. Egy halott lány és a farkasa, valamint egy félelmetes, ugyanakkor ellenállhatatlan vonzerőt sugárzó fiú, Keenan. Vajon mit akarnak tőle? Az eddig biztonságot nyújtó szabályok már nem működnek, s minden veszélybe kerül: Aislinn szabadsága, halandó élete, és a legjobb barátja, Seth, aki talán már több mint barát. Fokozatosan kibontakozik egy évezredes történet átokról, beteljesületlen szerelemről, gonosz erőkről és kitartásról. Talán nem tökéletes minden, de az lehet. Tündérintrika, halandó szerelem, egy ősi játék kegyetlen szabályai és a modern elvárások összecsapása - erről szól Melissa Marr 21. századi tündérmese-sorozatának első kötete.

Melissa Marr - Veszélyes ​álmok
Századokon ​át tartó stabilitás és béke után felborul a tündérudvarok közötti egyensúly. Irialnek, a Sötét Királynak új kihívással kell szembenéznie. Ha kudarcot vall, vérontásra és brutális erőszakra kell számítani. A 17 éves Leslie semmit sem tud a tündérekről és a viszályaikról. Egy nap megtetszik neki egy hátborzongatóan gyönyörű, szemeket és szárnyakat ábrázoló tetoválás. Meg van róla győződve, hogy ez a szimbólum hozza el számára a változást, amelyre kétségbeesetten vágyik. A tetoválás valóban megváltoztatja, de nem úgy, ahogy remélte. Különös dolgokat és baljós változásokat tapasztal: Leslie és Irial sorsa összefonódik. A lány egyre mélyebbre merül a tündérek világába, képtelen ellenállni a csábításnak.

Maki Oomaci - Horgolt ​állatkák és más kedves figurák
Bájos, ​puha horgolt állatkák és figurák elkészítését ismerhetjük meg a könyvből. A részletes leírások alapján a kezdők is bátran belevághatnak horgolásukba. A könyv a horgolás alapjait, a figurák elkészítéséhez szükséges technikákat is részletesen tárgyalja.

A. J. Christian - A ​nőkkel csak a baj van?
Ez ​a könyv a Férfinak térkép, a Nőnek tükör. Arra hivatott, hogy valóban megismerhesd a szebbik nemet, hogy valóban élvezhesd a párkapcsolatot a szenvedés helyett. Most, a Nő tettei mögött megbúvó érzéseket és gondolatokat tárom eléd. Őszintén, egyenesen. Olykor nyers brutalitással. Nem véletlenül írtam meg így; a megértés kedvéért néha meg kell rázni az embert. S nem azért, mert buta lenne. Ó, nem! Az ember nem ostoba, csak hajlamos arra, hogy bölcsőtől a sírig meneküljön a felelősség elől. A saját felelőssége elől. A borítón található soroknak az a célja, hogy röviden megmutassa az Olvasónak, miről is szól a könyv. Azonban a valóság az, hogy még az író sem tudja, mit veszel majd észre a sorok között - s mivel hazudni nem akarok, ezért csak azt írhatom le neked, hogy mit nem találsz a következő oldalakon. A könyv nem ad ideológiát, izmust vagy világképet - dönts te magad. A könyv nem erőltet elveket, elképzeléseket vagy gondolatokat - gondolj te magad. A könyv nem terel vallás, szokás vagy népcsoport felé - válassz te magad. Ez a könyv egyszerűen csak van. A lapokon egyszerűen csak ott a Nő.

Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

Arthur Bloch - Az ​eredeti, teljes és végre végérvényes Murphy törvénykönyve
A ​pozitív gondolkodás igen szép dolog. Csak nem sok köze van a valósághoz. Murphy törvénykönyve viszont az életről szól: a hivatal packázásairól, a munkahelyi hierarchiáról és mindenről, ami elromlik körülöttünk. E klasszikus könyvben saját balszerencsénkről olvashatunk tehát, ami talán nem különösebben hasznos, viszont szórakoztató olvasmány.

E. L. James - A ​sötét ötven árnyalata
A ​gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyvkiadónál. De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia képtelen ellenállni. Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott „Ötven árnyalatának” szívszaggató múltjáról. Míg Christian belső démonaival harcol, Anastasiának szembe kell néznie a férfi korábbi partnerei iránt érzett dühével és féltékenységével, és meg kell hoznia élete legfontosabb döntését.

Agatha Christie - A ​Bertram Szálló
Van ​egy nagyszerű hely Londonban. Bertram Szállónak hívják. Mintha csak száz évet visszaforgott volna az idő. Csupa olyan ember, akikkel máshol nem lehet találkozni Csodálatos öreg hercegnők. És valamennyi régi angol étel szerepel az étlapon, és remek régi angol bifsztek, pudingjuk van! Olyat még nem kóstoltál! És hatalmas hátszínszeletek, és micsoda ürüborda, és békebeli angol tea, és tüneményes angol reggelik! És meleg is van. Hatalmas kandallók... Történhet vajon ilyen hamisítatlan, békebeli környezetben – bűntény? Történhet? Ön kitalálta! A hamisítatlan békebeli környezet (ami külön¬ben nem is olyan egészen hamisítatlan) – sötét üzelmeket takar "Igyekszünk vendégeink minden óhaját teljesíteni" – mondja a tökéletes szálloda tökéletes üzletvezetője. Ám némely vendégnek különös óhajai vannak... És a bájos, törékeny, vidéki öregkisasszony, Miss Marple, eltűnődik... És amikor már ő is, az olvasó is úgy érzi minden rejtély megoldódott – a szerző még az utolsó lapra is tartogat egy kis meglepetést!

Bruce Lansky - A ​Murphy szülők törvénykönyve
Úgy ​szerelmeskedni, hogy a kisbaba egy szobában alszik veletek, körülbelül ahhoz fogható, mint ha lábujjhegyen kéne rock and rollt ropnotok. Az apák szívesen vigyáznak a gyerekre, feltéve, hogy focimeccs megy a tévében van elég sör a hűtőben és a gyerek mélyen alszik. A kamaszok észben tartják és fejedre olvassák legcsúnyább szavaidat, de megfeletkeznek ígéretükről, hogy elmosogatnak. Kerüld az ilyen szavakat: "Majd meglátod ha neked is gyerekeid lesznek," mert könnyen lehet hogy a dolog nem soká várat magára.

A. R. R. R. Roberts - A ​Va Dinci-kód
Öt ​lélegzetelállító rejtély, ami mindent megváltoztat, amit eddig a világról gondoltunk. És amit a halakról. És arról, hogy okos dolog volt-e elolvasni egy másik könyvet... A haldokló férfi a saját vérével, elfolyt, vörös betűkkel írta fel utolsó üzenetét, ami ettől úgy virított a falon, mint a vásár- és ünnepnapok a naptárban: A Khatolikus Egyház öletett meg! - Adott egy kiváló, elismert múzeumi kurátor, aki holtan fekszik saját galériájában, torkában egy méteres tonhallal... - Adott egy anagrammatológus, aki zseniális, híres, jóképű, nem dohányzó, nagyon higiénikus, egyedülálló, saját lakásában lakik, nem társaságkerülő... nem, nem meleg, tényleg rengeteg nővel randizik, csak éppen valahogy egyik sem az igazi. - Adott egy gyönyörű, híres, fiatal francia kriptológus, aki a Royal Holloway College-ban szerezte diplomáját - egy olyan egyetemen, aminek nincs is kriptológiai tanszéke... - Adott egy könyv, tele tonnányi leporolt összeesküvés-elmélettel (Ó! Édes! Istenem!), amiből nemzetközi bestseller lesz. - Adott egy másik könyv, ami Az Eda Vinci-kód cím helyett A Va Dinci-kód címet kapja. Anagramma lenne? Ööö... nem az. Az, hogy mitől olyan sikeresek Don Brine könyvei, olyan titok, amit még a templomos lovagrend, a CIA és az Utolsó Lapok Apostolainak Egyháza sem ismer. Nem túl érdekes, de azért megjegyzendő, hogy ha a Don Brine nevet átírjuk cirill betűs tükörírással, majd a tükörírást balról jobbra olvasva visszaírjuk a latin ábécére, akkor az Adam Roberts név héber átírását kapjuk meg. Legalábbis ha kicsit bandzsítunk. Adam Roberts - ha hiszik, ha nem tényleg a Royal Holloway College-ban tanít. Igaz, nem kriptológiát. Talán még csak nem is angolt.

E. L. James - A ​szürke ötven árnyalata
A ​könyv, amelyről mindenki beszél… Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint. Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

Saját könyvtárban

Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.

Lesley Stanfield - 100 ​kötött és horgolt virág
Ezzel ​az elbűvölő virággyűjteménnyel minden rózsásnak tűnik! Az elkészült kézimunkákat felhasználhatjuk ruhák, kiegészítők díszítésére, vagy színes csokorba kötve otthonunk díszítésére. Válogassunk a fantasztikus, katalógusba rendezett, egyszerű rózsákból, kedves pipacsokból vagy mesterien kidolgozott virágkölteményekből. A leírásoknál egyértelmű útmutatót és fonalajánlást találunk valamennyihez. A könyv végén inspiráló ötletekre bukkanhatunk a kézimunkák egyedi felhasználásához, a ruhadíszektől az ajándékcsomag dekorálásáig.

Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

Kollekciók