Ajax-loader

Bakos Judit

Rate_positive 77 Rate_neutral 16 Rate_negative 10

2563 napja velünk van 9 napja láttuk utoljára

Badge-stoppos-10 Badge-stoppos-1 Farkas Bagoly Denever Nyuszi_300 10000fb_300 Buek_2013_300 Rukkaracsony_300 Badge-rozsasandor Badge-orjongo Badge-jobbmunkas Badge-jomunkas Badge-early_bird Badge-onkentes Badge-aktivista Badge-hardrukkcafe_100 Badge-hardrukkcafe_20

Kívánságlista és stoppolások

Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.

összes (195)

Marie Kondo - Rend ​a lelke mindennek
MARIE ​KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető, harmonikus, ihletet adó lakótereket varázsoljanak.

Jon Krakauer - Út ​a vadonba
1990 ​nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére. Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit. Jon Krakauer szabadúszó újságíró, cikkeit számos magazin, köztük az Outside, a Smithsonian és a National Geographic közli. Az Út a vadonba a második nagy sikerű könyve, melyet az Ég és jég – az 1996-os, tragikus kimenetelű Mount Everest-expedíció személyes beszámolója – követett. A szerző feleségével Colorado államban él.

Stephenie Meyer - Breaking ​Dawn
To ​be irrevocably in love with a vampire is both fantasy and nightmare woven into a dangerously heightened reality for Bella Swan. Pulled in one direction by her intense passion for Edward Cullen, and in another by her profound connection to werewolf Jacob Black, she has endured a tumultuous year of temptation, loss and strife to reach the ultimate turning point. Her imminent choice to either join the dark but seductive world of immortals or pursue a fully human life has become the thread from which the fate of two tribes hangs. Now that Bella has made her decision, a startling chain of unprecedented events is about to unfold with potentially devastating and unfathomable consequences. Just when the frayed strands of Bella's life - first discovered in TWILIGHT, then scattered and torn in NEW MOON and ECLIPSE - seem ready to heal and knit together, could they be destroyed...forever?

Glen Duncan - Az ​utolsó vérfarkas
Jake ​Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány. Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával – még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig.

Dmitry Glukhovsky - Metró ​2034
2034. Több ​mint húsz évvel az utolsó háború után az egész világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat. Az egyik periferikus állomást, a Szevasztopolszkaját borzalmas mutánsok fenyegetik, s egyszer csak megszakad az összeköttetés a többi állomással - így pedig, lőszer nélkül halálra vannak ítélve. A titokzatos Hunter és az öreg Homérosz, aki egyre csak egy új eposz megírásáról álmodozik, elindul, hogy kiderítse, mi történt... S miközben lélegzetelállító kalandok során csapnak össze hol a metró szörnyeivel, hol a felszíni világ romjai között élő rémséges lényekkel, hőseink - akikhez a szerelmet kereső Szása, a száműzetésben felnőtt szép fiatal lány is csatlakozik - egyre mélyebben gondolják át e torz világ értelmét és a föld alá bújt, nyomorult emberiség rendeltetését... A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett, és a két regényből népszerű számítógépes játék is készült.

Liza Dalby - Gésa
Liza, ​egy fiatal amerikai egyetemista Kyotóba utazik, hogy a legendás és titokzatos gésák életét tanulmányozza. Kutatásai azonban eredménytelenek maradnak, pedig ő szeretné első kézből is megismerni ezt a japán kultúrában kiemelt helyen álló intézményt. Ezért feladja eddigi életét, kilép a megfigyelő előkelő szerepköréből, és beáll gésának. A pontocsói közösségben az Icsigiku nevet kapja, s alighanem ő az első fehér gésa a világon. Több mint húsz évvel később megírja élményeit, könyve lenyűgözően személyes és tárgyilagos egyszerre. A szerzőnő elsősorban a gésák titokzatos hétköznapjaiba avatja be olvasóit de szó esik az öltözködésben, a vallásban, a művészetekben való jártasságukról, a férfiakkal való sokszínű kapcsolatukról, vagy a nemzeti identitástudatukról, hiszen a gésák a mai napig az ősi japán tradíció művelői, a felkelő nap modern és globalizált országában. A világ első fehér gésájának élettörténete bestsellerként járta be a világot.

Murakami Haruki - 1Q84
1984 ​már nem létezik. 1Q84 van. Kicserélődött a levegő, kicserélődött a táj – két hold ragyog az égbolton. Mindenkinek be kell illeszkednie az új világ rendjébe. Mint amikor új vad kerül be a vadonba, és megváltozott szabályok között kell életben maradnia. Murakami legújabb, minden korábbinál grandiózusabb – zenei és matematikai összefüggésekre komponált – trilógiája a világ teljességét igyekszik megragadni, eltörölve a valóság és a misztikum eddig ismert határait. A földi világ és az életek bonyolult hálózata az olvasót sem hagyja érintetlenül, menthetetlenül a könyv légies szövedékű gubójába kerül, egyre azt várva: mikor és miként születhet újjá – a másik világra…

Kovács Ákos - Napló ​feletteseimnek
A ​hétköznapok áldozatai egyre ritkábban nyúlnak könyv után. Mégis akad vállalkozó, vannak még elvetemült embertársak, akik nem rettennek meg ujjbögyük közé csippenteni hófehér papirost. Az érintés mágiája! Verseskönyvet már csak a lelküket felrobbantani kívánók forgatnak. Ők ünneplik minden betűben a hőst, aki feketén, méltóságteljesen szikrázik a végtelen lapokon. Ákos. Nézzük betűinek rendjét, átfutnak jelek kócos agyunkban. Sután meredünk a szellem pimaszul mosolygó arcába, csapzott vágyaink ölelik a frissen felfedezett szomorú szavakat, bólintunk, mikor megáll előttünk a Nagy Utazó, a szerelem. Ákos. Néha az embernek könnyű a dolga. Írhat halálról, örömteli, borzas percekről, könnycseppként kibuggyanó pillanatokról. Sodródhat mélykék tengereken, hol saját teste a lélekvesztő, lépkedhet vékony, aranybarna humuszon, hol mezítelen talpa égeti az anyaföldbe a sötétzöld fűszálak mindig felegyenesedő fájdalmát. Ákos. Gyermekként szedünk széjjel, hogy szobánkban összerakhassunk. Pólókon villan szemed, alumíniumjelvényeken tapadsz feszesen. Kerek, lapos korongokon sercegsz, surrogó műanyagtokokba zártunk. Tomboló koncertkatlanokban már csak magunk halljuk saját énekünket, izzadó, boldog üvöltéssel.

John Fowles - A ​lepkegyűjtő
Ferdinand, ​a lepkegyűjtő megüti a totó főnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fiatalember őrült módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy - akár a lepkékben - gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja. „Olyan volt, mintha fogtam volna egy nagy kék szalagost, vagy egy spanyol fritillária királynőt. Ezzel azt akarom mondani, olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: „Én csak egy példány vagyok egy sorozatban. Ha megpróbálok kilibbenni a sorból, olyankor gyűlöl. Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Tudja ő jól, hogy elsősorban az élet adja a szépségemet, de neki a halott énem kell. Ezt kívánja: éljek, de holtan." Kettőjük több hónapos, tragédiába torkolló együttlétének története - az első, ma már klasszikusnak számító modern pszicho-thriller - a filmvásznon is világsikert aratott.

Barabási Albert-László - Villanások
Vajon ​elkerülhető lett volna a Dózsa-féle parasztfelkelés? Van-e összefüggés a madarak röpte és az emberek mozgása között? Mennyire kiszámítható az emberi viselkedés? Megjósolható-e tudományos módszerekkel a jövő? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ Barabási Albert-László, a hálózatok tudományának világhírű kutatója. Napjaink digitális eszközei a világot egy hatalmas kutatólaboratóriummá változtatták. A használatuk során hagyott elektronikus nyomok – a hangüzenetektől a netes rákeresésekig – egy olyan gazdag adatbázis összeállítását tették lehetővé, amilyet korábban elképzelni se tudtunk volna. Követhetővé vált a mozgásunk, döntéseink, az egész életünk. Ezeknek a nyomoknak az elemzése fontos felfedezéshez vezetett: a véletlen korántsem uralja oly mértékben az életünket, mint ahogy eddig gondoltuk. A könyv ennek a meglepő kutatásnak az eredményeivel ismerteti meg az olvasót. Miközben elméletét magyar és egyetemes történelmi példákkal is alátámasztja, a szerző megmutatja, hol ér véget az emberi viselkedésben a spontaneitás, és hol kezdődik a kiszámíthatóság.

Leonore Fleischer - Rain ​Man - Esőember
Szívfacsaró ​történet... Charlie Babbitt: vagány (vagy annak hiszi magát), nyüzsgő és keservesen büszke. Amikor apja meghal, azt reméli, nagy vagyont örökölt. De apja mást gondolt. Raymond Babbitt: Charlie tizennyolc évvel idősebb bátyja, akiről Charlie semmit sem tudott: egy gyógyintézet ápoltja, saját elméjének foglya, gyermekkora árnyainak üldözöttje. És hárommillió dollár örököse. Amikor Charlie elrabolja Raymondot, és megpróbálja elrejteni, hogy megszerezze a pénzt, nem sejti, hogy mindkettejüket odüsszeiába hajszolja, keresztül-kasul Amerikán - a múltba vezető hosszú útra, vesztükbe, egyszersmind kölcsönös szeretetük váratlan újjászületéséhez.

Sarah MacLean - A ​hódítás tíz szabálya
"Lord ​Nicholas maga az eszményi férfi! És a szemei, drága Olvasóink, a szemei! Olyan gyönyörű kékek!" - _Gyöngyök és pelerinek, 1823. június_ Amióta a népszerű női magazinban megjelent a hír, hogy Lord Nicholas St. John még a facér férfiak táborát gyarapítja, azóta folyamatosan üldözi őt az összes előkelő hajadon hölgy. Egy időre elutazik, hogy megszabaduljon tőlük, ám ekkor nagy igyekezetében éppen kinek az útjába keveredik? Egy önálló és határozott nő elé, aki ugyanakkor a leggyönyörűbb is, akit valaha látott. Lady Isabel Townsend egy léhűtő szerencsejátékos nemes lánya. Túl sok titkot őriz, a pénznek viszont valójában nagyon is híján van. Bár már hozzászokott ahhoz, hogy gondot viseljen magára, apja halála miatt ezúttal segítségre szorul: meg kell védenie a kisöccsét megillető jogokat. A jóképű és tájékozott Lord Nicholas megoldást jelenthetne minden problémájára. Ám a ladynek roppant elővigyázatosnak kell lennie, kerülnie kell minden meggondolatlanságot - például, hogy piszkosul, szenvedélyesen beleszeressen valakibe. "Vigyázat! Anyukáink ezt már nem romantikának hívnák!" - _USA Today_ "Sarah MacLean olvasását a csokievéshez hasonlítanám. Nagyon élvezetes és iszonyú gyorsan elfogy." - _Maria, amazon.com_


Elérhető példányok

Ezek a felhasználó ebben a pillanatban is elérhető könyvei. Ha egy könyvből többet tett fel, akkor az többször szerepel a listában.

Solt György - Valószínűségszámítás
A ​csaknem 40 éve indult, igen sikeres Bolyai-könyvek példatár sorozat újjászületését éli. A sorozat könyveiben a szerzők középiskolai tanulóknak, továbbá főiskolai és egyetemi hallgatóknak adnak szerencsésen választott, bőséges példát, kidolgozott feladatokat. Kívánatos, hogy a feladatokat mindenki igyekezzék előbb önállóan megoldani, és csak utána hasonlítsa össze az eredményt a könyvben található megoldásokkal. E könyvben a szerző a kombinatorikával, az események algebrájával, a valószínűséggel, a feltételes valószínűséggel, a valószínűségi változókkal és jellemzőikkel, a fontosabb eloszlásokkal és a nagy számok törvényével foglalkozik. Ajánljuk a könyvet elsősorban egyetemi és főiskolai hallgatóknak és azoknak a középiskolás diákoknak, akik a reáltudományok terén kívánják folytatni tanulmányaikat.

Urbán János - Határértékszámítás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szabó Borbála - Budapesti ​napló
"Ha ​testileg épen érem meg a végét, ígérem neked, életem célja az lesz, hogy vissza tudjam adni hitedet az emberekben és abban, hogy nemcsak gonoszság van a földön, de olyan szeretet is, ami megőriz minden szenvedésen keresztül egy szebb, új élet számára." Írta Szabó Borbála Budapesten, 1944-ben a gettóban, ismeretlen helyen munkaszolgálatot teljesítő vőlegényének, akit soha többé nem láthatott viszont.

F. Nagy Angéla - Gyümölcsből ​télen-nyáron
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bryan J. Robb - Keanu ​Reeves
Kicsoda ​Keanu Reeves? Egyesek szerint jóképű és szexi, mások a tehetségét dicsérik. Láttuk őt már a jövő hírnökének, szerelmes kamasznak, kegyetlen férjnek, romantikus férfinak vagy brutális gyilkosnak. Keanut éppúgy nevezték már nemzedéke kult-színészének, mint a tinédzserek vagy éppen a melegek bálványának. Korunk egyik legnépszerűbb és legsokoldalúbb sztárja egymástól meglehetősen eltérő jellegű filmekben vállalt szerepet. Több Shakespeare-darabban is bizonyította tehetségét éppúgy , mint számos vígjátékban, drámában, krimiben és sci-fi filmekben. De milyen Reeves valójában? Magánéletét mindig rejtély övezte. Ezért is különleges e kiadvány, melyben Robb részletesen bemutatja Keanu titkait.


Sikeres passzolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.

összes (107)

Menna Van Praag - Szerelem, ​pénz és csokoládé
Maya ​a tökéletes életről ábrándozva éli mindennapjait, és a számára elérhetetlen férfiak iránt táplál reménytelen érzelmeket. Jobbára a csokoládéfogyasztásban talál vigasztalást. Aztán egy titokzatos idegennel való találkozás hatására spirituális utazásra indul, hogy megtalálja mindazt, amit mindig is keresett... A Szerelem, pénz és csokoládé egy kedves és megható történet a szerelemről, bátorságról és megvilágosodásról, és arról, hogy mi mindenre vagyunk képesek, ha megnyitjuk szívünket az élet spirituális titkai előtt. Egy mese az átalakulásról, amelyből megtudhatjuk, hogyan szeressünk anélkül, hogy elveszítenénk önmagunkat, hogyan találjunk olyan munkát, amelyben kiteljesedhetünk, és hogyan válhat a csokoládé a szenvedés helyett az élvezet egyik forrásává.

Stephenie Meyer - Twilight
A ​seventeen-year-old teenager, Bella Swan, moved from Phoniex to Forks, Washington to live with her father. After going to school one day, she falls deeply in love with who she didn't know was something she could have never guessed....a vampire. The gorgoeus Edward Cullen is the vampire. Once Edward gets over being a vampire and Bella a human, they get together. Although everybody else thinks that it's weird that Edward is finally dating, Bella and Edward simply don't care. When an unexpected visitor comes to Forks, Edward and Bella start to have some trouble. What will happen next? You'll have to read to find out.

Stephenie Meyer - Breaking ​Dawn - Hajnalhasadás
Bellának ​döntenie kellett: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e, vagy a teljes emberi életet? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen két törzs élete is múlik. Most, hogy Bella meghozta a döntést, megdöbbentő, váratlan események sorát indítja el vele, amelyeknek felmérhetetlen, megsemmisítő következményei is lehetnek. A Twilight saga legújabb döbbenetes, türelmetlenül várt kötetében, a Hajnalhasadásban végre fény derül ennek a lenyűgöző romantikus történetnek minden titkára és rejtélyére.

E. L. James - A ​sötét ötven árnyalata
A ​gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyvkiadónál. De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia képtelen ellenállni. Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott „Ötven árnyalatának” szívszaggató múltjáról. Míg Christian belső démonaival harcol, Anastasiának szembe kell néznie a férfi korábbi partnerei iránt érzett dühével és féltékenységével, és meg kell hoznia élete legfontosabb döntését.

Boris Vian - Tajtékos ​napok
Íme ​egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti. A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét. Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia...

Maggie Pryce - Decoupage
A ​decoupage több száz éves mesterségét inspiráló mintákkal és hasznos ötletekkel ünnepeljük -25 eredeti ötlet leírása lépésről lépésre, az egyszerű fotóalbumtól, amelyben képeit tárolhatja, a színes, vidám konyhaasztalig -Kortárs művészek klasszikus és újszerű decoupage-mintái -Közérthető útmutató a decoupage-mesterséghez: a csipkézett papírmotívumok kivágásától a repesztőlakk használatáig és a kész mű lelakkozásáig -Egy hagyományos mesterség kifejezetten modern megközelítése

Helen Fielding - Bridget ​Jones's Diary
Bridget ​Jones wants to have it all - and once she's given up smoking and got down to 8st 7lbs, she will. This book is about a year in the life of a single girl on an optimistic but doomed quest for self-improvement.

Emma O'Neill - Margaret ​vagy Scarlett
"A ​mi családunk nem futamodott meg gyáván, mint mások tették, gyermekem. A hosszú nyári ostrom alatt sem, vagy amikor sűrű, fekete füst gomolygott a város felett, és rőt lánggal égő, ropogó gerendák zuhantak körülöttünk a földre... Hamarosan mind meghalunk... mi, akik átéltük a polgárháborút. Egy név leszünk csupán egy sírkövön. Emlékezz a meséimre, Margaret, add tovább őket gyermekeidnek és a gyermekeid gyermekeinek. És sose feledd el, soha az életben, hogy ki vagy és honnan származol.\"


Sikeres happolások

Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)

összes (103)

Lion Feuchtwanger - Jud ​Süss
A ​modern Európa egy sajátos jelenségét teszi meg főhőséül Feuchtwanger klasszikus regénye. Josef Süss Oppenheimer a zsidó (e szót elsősorban átvitt jelentésében értve) par excellence megtestesítője. Persze gazdag és befolyásos, de ezenfelül kihívóan okos. Minden döntés az ő jóváhagyásától függ, körötte futnak össze a szálak, és ő ott van mindenütt. Nagy ütőkártyái a nők, akik rajonganak érte, a férfiak pedig kimondva-kimondatlanul irigylik, szívük mélyén gyűlölik és félik. Süss tehát a földre szállt Mammon, de összetett személyiségén, pályafutásán keresztül Feuchtwanger a jellegzetes zsidósorsot és a nagy századot is életközelbe hozza. Azt a tizennyolcadik századot, amely feje tetejére állította a világot, minden erkölcsöt megkérdőjelezett, mohó volt, kéjenc, szélsőséges és mégis pompás és ragyogó. Mindenekelőtt pedig fanatikusan hitt a szabadságban és az emberek közti egyenlőségben, ekkor indult meg a zsidók tömeges asszimilációja is. Süss, az emancipált zsidó tehát a kor változásainak tükre, egyszersmind egy új korszak előképe is, és kissé torz karikatúrája annak az igazságnak, hogy - miként az idősebb generáció képviselője, a kaftános öreg Isaak Landauer véli - egyetlenegy realitás létezik csak ezen a világon: a pénz.

Laura Joh Rowland - A ​szamuráj asszonya
Laura ​Joh Rowland erotikától fűtött krimijében a tizenhetedik századi Japán kel életre. A karakterek aprólékos jellemrajzának és a feszültséggel teli eseményeknek köszönhetően, A Szamuráj asszonya éppoly élénk, művészi és dicsőséges, mint az elveszett világ, amely feltárul hasábjain. Kioto császári városában a hatalom ceremoniális jellegű. Az ősi gonosz azonban továbbra sem nyugszik... Szano Icsiró, a sógun legfőbb nyomozója, az edói udvartól távol kezdi meg élete eddigi legveszélyesebb gyilkossági ügyét. Erős akaratú, gyönyörű felesége, Reiko oldalán érkezik meg a császár palotájába, hogy felderítse a gyilkos kilétét, aki birtokában van a halálos "szellemüvöltés", a kiai titkának. A szamurájnak és asszonyának kémek, politikai intrikák, tiltott szenvedélyek és tekervényes bonyodalmak egész hálóján kell átverekedniük magukat, hogy megelőzzék a palotában készülő vihar kitörését és túljárjanak a ravasz gyilkos eszén.

Stephenie Meyer - Twilight
A ​seventeen-year-old teenager, Bella Swan, moved from Phoniex to Forks, Washington to live with her father. After going to school one day, she falls deeply in love with who she didn't know was something she could have never guessed....a vampire. The gorgoeus Edward Cullen is the vampire. Once Edward gets over being a vampire and Bella a human, they get together. Although everybody else thinks that it's weird that Edward is finally dating, Bella and Edward simply don't care. When an unexpected visitor comes to Forks, Edward and Bella start to have some trouble. What will happen next? You'll have to read to find out.

Hargitai György - Húsok ​sülve, főve
Egy ​rendkívüli igényességgel összeállított sorozat egyik kötetét tartja kezében az olvasó. A receptek válogatásánál ügyeltünk arra, hogy változatos - az egyszerűbb illetve a nehezebben elkészíthető - ételek kerüljenek a könyvünkben. Reméljük, a Príma Szakács mindenki számára megfelelő bevezetés a főzés örömeibe.

Dmitry Glukhovsky - Metró ​2033
2033. Az ​egész világ romokban hever. Az emberiség majdnem teljesen elpusztult. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg - a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel. Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.

Stephenie Meyer - Twilight
A ​seventeen-year-old teenager, Bella Swan, moved from Phoniex to Forks, Washington to live with her father. After going to school one day, she falls deeply in love with who she didn't know was something she could have never guessed....a vampire. The gorgoeus Edward Cullen is the vampire. Once Edward gets over being a vampire and Bella a human, they get together. Although everybody else thinks that it's weird that Edward is finally dating, Bella and Edward simply don't care. When an unexpected visitor comes to Forks, Edward and Bella start to have some trouble. What will happen next? You'll have to read to find out.

Stephenie Meyer - Breaking ​Dawn - Hajnalhasadás
Bellának ​döntenie kellett: a halhatatlanok sötét, de csábító világát választja-e, vagy a teljes emberi életet? Márpedig ez a döntés lesz az a hajszál, amelyen két törzs élete is múlik. Most, hogy Bella meghozta a döntést, megdöbbentő, váratlan események sorát indítja el vele, amelyeknek felmérhetetlen, megsemmisítő következményei is lehetnek. A Twilight saga legújabb döbbenetes, türelmetlenül várt kötetében, a Hajnalhasadásban végre fény derül ennek a lenyűgöző romantikus történetnek minden titkára és rejtélyére.

Stephenie Meyer - Bree ​Tanner rövid második élete
Bree ​Tanner alig emlékszik előző életére, mielőtt érzékei csalhatatlanok, reflexei emberfelettiek és fizikai ereje megállíthatatlan lett volna. A szűnni nem akaró szomjúság előtti életére... az életére, amikor még nem volt vámpír. Csupán annyit tud, hogy újszülött társaival élni kevesebb betartandó szabályt és még kevesebb elkerülhetetlen következményt jelent: figyelj a hátad mögé, ne vond magadra a figyelmet, és mindenekfelett érj haza napfelkelte előtt, vagy meghalsz. Amit nem tud: halhatatlan életéből már nem sok van hátra. Aztán Bree váratlanul barátra lel, egy újszülött vámpír személyében. Diego hozzá hasonlóan kíváncsi teremtőjükre, akinek még a nevét sem tudják. Amikor felismerik, hogy az újszülöttek csupán sakkfigurák egy elképzelhetetlenül hatalmas játékban, Bree-nek és Diegónak el kell döntenie, hogy melyik oldalra áll, és kiben bízik meg. De ha minden, amit a vámpírokról tudsz, hazugságon alapul, hogyan derítheted ki az igazságot?


Saját könyvtárban

Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár


Olvasta

Ezek a felhasználók olvasták már a könyvet.

összes (10)

Marie Kondo - Rend ​a lelke mindennek
MARIE ​KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető, harmonikus, ihletet adó lakótereket varázsoljanak.

Bártfai Barnabás - Makróhasználat ​Excelben
Az ​Excel sokkal többet tud annál, mint amit első látásra mutat magából. Ha bekapcsolunk bizonyos rejtett eszköztárakat, szalagokat, használjuk az azon lévő funkciókat, netán belevágunk a táblázatunk Visual Basic kóddal történő kiegészítésébe, szinte csodákat tehetünk. Jelen könyv az Excel azon rejtett képessegeit ismerteti, amelyek segítségével az Excelből olyan programot varázsolhatunk, amely a saját igényeinkhez a leginkább alkalmazkodik. A könyv végigvezeti az olvasót a vezérlők használatán, megismerteti a tulajdonságpaneleket, az eseménykezelés lehetőségeit, a makrók rögzítésének és használatának módját, valamint a hibakezelést. A könyv lényegét azonban maga a makróprogramozás adja, amely kapcsán megismerhetjük a változók, a függvények, az üzenőablakok, a feltételvizsgálatok, a ciklusok és a tömbök használatát, valamint a makrókból elérhető Excel funkciókat és a párbeszédpanelek használatát. Mindezeken felül programozási tanácsokat is kaphatunk, a megértést pedig számos példa, valamint elkészített és kielemzett konkrét feladat is segíti, így a könyv segítségével nyugodtan belevághatnak a makróhasználatba azok is, akik csak középszinten ismerik az Excelt.

Bártfai Barnabás - Excel ​haladóknak
Jelen ​könyv az Excel azon képességeit ismerteti, amelyek használatára kevesebben vállalkoznak, pedig egyáltalán nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. A könyv segítségével megismerhetjük az Excel haladóbb lehetőségeit, megoldhatjuk például az adatok védelmét, a kontrollált adatbevitelt, a szűrést, az adatelemzéseket, az optimalizálást, stb. Megbarátkozhatunk a solverrel, az adattáblákkal, a vezérlőkkel és megismerhetjük a kimutatások készítésének lehetőségeit is. A könyv második felében részletesen ismertetjük a makrók használatának módjait is, így segítségükkel az Excelből olyan programot varázsolhatunk, amely a saját igényeinkhez a leginkább alkalmazkodik. Ettől kezdve tehát nem kell megijedni, ha egy nagy adathalmazból gyorsan kell használható információkat kibányászni, hiszen az eszközök a kezünkben lesznek. A lehetőségek kombinálásával, az adatérvényesítések, a védelmek, a táblázatok, a kimutatások, és a makrók együttes használatával pedig szinte nem is fog létezni lehetetlen feladat.

1233796_5
A ​macaron Ismeretlen szerző
11

Ismeretlen szerző - A ​macaron
A ​Formás szakácskönyvek a kezdő szakácsoknak is könnyen elkészíthető, egyszerű ételektől kezdve az ínyencek ízlésvilágának is megfelelő, különleges ételekig rengeteg receptet sorakoztatnak fel az oldalaikon. Az érdekes forma és a különleges konyhát idéző tartalom révén a sorozatnak ott a helye minden háziasszony konyhájában, hiszen új oldaláról ismerhetik meg a jól bevált alapanyagokat, például a tojást, a burgonyát, a paradicsomot vagy a gombát, de elkalandozhatnak a hamburgerek, lekvárok, koktélok, muffinok és macaronok világába is.

1233789_5
30 ​recept burgonyával Ismeretlen szerző
4

Ismeretlen szerző - 30 ​recept burgonyával
A ​Formás szakácskönyvek a kezdő szakácsoknak is könnyen elkészíthető, egyszerű ételektől kezdve az ínyencek ízlésvilágának is megfelelő, különleges ételekig rengeteg receptet sorakoztatnak fel az oldalaikon. Az érdekes forma és a különleges konyhát idéző tartalom révén a sorozatnak ott a helye minden háziasszony konyhájában, hiszen új oldaláról ismerhetik meg a jól bevált alapanyagokat, például a tojást, a burgonyát, a paradicsomot vagy a gombát, de elkalandozhatnak a hamburgerek, lekvárok, koktélok, muffinok és macaronok világába is.

1233787_5
30 ​recept paradicsommal Ismeretlen szerző
5

Ismeretlen szerző - 30 ​recept paradicsommal
A ​Formás szakácskönyvek a kezdő szakácsoknak is könnyen elkészíthető, egyszerű ételektől kezdve az ínyencek ízlésvilágának is megfelelő, különleges ételekig rengeteg receptet sorakoztatnak fel az oldalaikon. Az érdekes forma és a különleges konyhát idéző tartalom révén a sorozatnak ott a helye minden háziasszony konyhájában, hiszen új oldaláról ismerhetik meg a jól bevált alapanyagokat, például a tojást, a burgonyát, a paradicsomot vagy a gombát, de elkalandozhatnak a hamburgerek, lekvárok, koktélok, muffinok és macaronok világába is.

1233787_5
30 ​recept paradicsommal Ismeretlen szerző
5

Ismeretlen szerző - 30 ​recept paradicsommal
A ​Formás szakácskönyvek a kezdő szakácsoknak is könnyen elkészíthető, egyszerű ételektől kezdve az ínyencek ízlésvilágának is megfelelő, különleges ételekig rengeteg receptet sorakoztatnak fel az oldalaikon. Az érdekes forma és a különleges konyhát idéző tartalom révén a sorozatnak ott a helye minden háziasszony konyhájában, hiszen új oldaláról ismerhetik meg a jól bevált alapanyagokat, például a tojást, a burgonyát, a paradicsomot vagy a gombát, de elkalandozhatnak a hamburgerek, lekvárok, koktélok, muffinok és macaronok világába is.

Fannie Flagg - Sült ​zöld paradicsom
Evelyn ​és Mrs. Cleo az idősek otthonában találkoznak. A nyolcvanhat éves Cleot nem hagyta el életkedve, és miközben kalandos sorsának történetét meséli Evelynnek - aki középkorú nőként éppen szétesni látja életét - gondolatban együtt utaznak vissza az 1930-as évekbe, Whistle Stopban, ebbe a zsebkendőnyi kisvárosba, ahol Cleo boldog ifjúkorát töltötte. Itt nyitja meg a Feltételes megálló kávézót két fiatal nő, a vagány, fiús Idgie és a szelíd Ruth, aki erőszakos férjétől, egy rossz házasságból menekül barátnőjéhez. A két nő szerelmes barátsága nem csak a seriff látogatásait vagy a Ku Klux klán kegyetlenkedéseit éli túl, de még a kisváros nyugalmát felkavaró titokzatos gyilkosság felderítésében is fontos szerepet játszik. A válságos gazdasági helyzetben lévő ország eme kicsiny szegletébe beköltözik a boldogság, két barátnő képében, akiktől mindenki kap egy tál meleg ételt, egy jó szót, legyen az az országutak porát koptató csavargó, vagy környékbeli szegény fekete. És ahogy az emlékek felelevenednek, Evelyn élete sem lesz már soha többé ugyanolyan...

Kollekciók