Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
Trux Béla - A templomos lovag
Szerelem, kaland, romantika, boszorkányság, alkímia... Ezernyi érzelem, szín és illat elegyedik ebben a monumentális ívű történelmi regényben, mely egy szerelmi gyilkosság árnyékában kezdődik. A romantikus dráma és a lovagi élet hiteles részletei mintha filmvásznon bontakoznának ki korhű részletességgel a különlegesen gazdag történetben. A regény a német kisnemesi származású Tristan von Zorn lovag viszonytagságos életét, egyszersmind a kereszteshadjáratok korának alkonyát varázsolja elénk meghökkentő elevenséggel. Tragikus végű szerelmi kalandja után Tristan a Templom rendjéhez menekül, s így akaratlanul részese lesz a késő lovagkor legmegrázóbb eseményeinek: Tripolisz ostromának és a Szentföld elleni végső hadjárat előkészületeinek. És amikor Tristant a történelem félholtan a porba sújtja a keresztesekhez csatlakozó kalandorok miatt, egy kivételes képességekkel megáldott gyógyító lány és egy új szerelem visszahozza az életbe. Igaz, csak azért, hogy felkészülhessen az utolsó nagy kalandra, mely a második kötetnek (A templomos utolsó háborúja) lesz a témája.
Rüdiger Dahlke - Belső utazás
Ez a könyv összefoglalja azokat a vezetett meditációs módszereket, amelyeknek Nyugaton nagy hagyományuk van, és amelyeket a szerző tanfolyamain és a pszichoterápiában alkalmaz. Olvashatunk ellazító meditációkat, a mindennapi élet problémáit feldolgozó és gyógyító meditációkat, amelyek felhasználási lehetőségeit a könyv minden oldalról bemutatja. Külön foglalkozik a transz és a mély ellazulás hatásmechanizmusával. Az általános meditáció mellett találhatunk gyerekeknek szólókat is. Az egymásra épülő meditációkból álló ciklus segítségével megbékélhetünk testünk problémáival, annak lelki leképeződéseivel és helyrehozhatjuk a környezetünkkel való kapcsolatunkat.
Licia Troisi - Kuma ikrei
Lépésről lépésre közeledik a mindent eldöntő, utolsó ütközet. Már csak egyetlen Alvó hiányzik az Őrsárkányok csapatából, amelynek tagjai most öt gyerek testében élnek tovább, és egykor a Világ Fáját védték Nidhoggrtól, a gonosz sárkánykígyótól és csatlósaitól.
Sofia Schlafen professzor és barátai kíséretében Edinburgh-ba utazik. Ott remélik megtalálni a Világ Fájának ötödik gyümölcsét. De a Nidhoggrt mindeddig rabságban tartó átok kezd elmúlni, és a gonosz emberbőrbe bújik. Egy olyan ember bőrébe, akinek a kiléte az egész küldetést kockára teszi.
Élete legveszélyesebb és legizgalmasabb küldetése során Sofiának egy elátkozott temető kriptájában kell megküzdenie a legsötétebb rémálommal, miközben találkozik egy régi ellenségével is, és megtudja az igazságot, amely során szembesül saját lénye legragyogóbb és legsötétebb oldalával.
Licia Troisi - Az új birodalom
Dubhe nem vesztegetheti tovább az idejét. Dohor, Napföld zsarnoki uralkodója a Gyilkosok Szektájával (Gilda) szövetkezve véres hódító hadjáratot folytat Égvilág ellen. A Gilda nem titkolt célja a szövetséggel az, hogy Nihal unokájának (San) a testében feltámassza Astert. A jó öreg Idora bízzák a fiút, hogy akár élete árán is megóvja őt. Lonerin és Sennar úton vannak, hogy a hatalom ősi varázstalizmánját - amely újra háborút szíthat a népek közt - megszerezzék. Dubhe viszont nem várhatja ölbe tett kézzel, míg a király megadja magát, hiszen karján lüktet az átok pecsétje és csak egyetlen módon tud megszabadulni tőle: meg kell ölnie Dohort, méghozzá a lehető leghamarabb. Minél inkább kitörni készül belőle a fékezhetetlen Vadállat, annál erősebb az elszántsága, hogy küldetését végrehajtsa. Megismeri Learcot, Dohor fiát, akiben hasonló vadság tombol, mint benne. A végső csatában, amikor úgy tűnik, az összes küldetés dugába dőlt, mindenkinek számot kell vetnie a múltjával, de Égvilág sorsa csak azok kezébe kerülhet, akik képesek hinni egy új hatalom eljövetelében és akár küzdeni is érte.
Christopher Moore - Biff evangéliuma
Jézus születésének történetét jól ismerjük. Csakúgy, mint bölcs tanításait, dicső cselekedeteit és isteni önfeláldozását a harmincadik születésnapját követően. De Isten Fiának gyermekkoráról és felnőtté válásának történetéről senki nem tud semmit – Biffet, a Messiás legjobb haverját kivéve, akit most az Úr parancsára feltámaszt egy Raziel nevű botcsinálta angyal, hogy írja meg a saját evangéliumát. Úgyhogy Biff egy szállodai szobába zárva nekiáll elmesélni az elveszettnek hitt évek történetét. Senkit és semmit nem kímélve végre kipakol a maga sajátos stílusában (persze, hogy nem véletlenül törölték ki őt az evangéliumokból), és megosztja velünk, hogy hogyan is történt minden valójában, a betlehemi jászoltól egészen a Golgotáig.
A _Biff evangéliuma_ tele van izgalmas kalandokkal, szerelemmel, varázslattal, gyógyítással, kung-fúval, halottkeltéssel, démonokkal és dögös csajokkal. De bármi is történjen velük, egy biztos: Biffet nem olyan fából faragták, hogy csak úgy szó nélkül hagyja a legjobb barátját keresztre feszíteni. Nem. Ő harcolni fog a végsőkig.
Christopher Moore 2002-es regénye a szórakoztató irodalom nagybetűs Klasszikusa: a szerző megnevettette vele az egész világot, és teszi azóta is az újabb könyveivel töretlenül. Magyar nyelven először 2006-ban jelent meg, és több utánnyomást ért meg, az olvasó ennek a felújított kiadását tartja most a kezében.
Joanne Harris - Urak és játékosok
Alig kezdődik meg az új tanév a tekintélyes, nagy hagyományokra visszatekintő St. Oswald Fiúgimnáziumban, a tanárok és a diákok máris az iskolai lét sűrűjében találják magukat. A versengések, szerelmek és féltékenykedések, kisstílű viszályok hátterében azonban valami sötét árny is megmozdul. Egy tizenöt éven át rejtegetett sérelem végül félelmetes alakot ölt. Kit rejt a "Tégla" álnév, ki az, akinek kegyetlen tréfái lassanként erőszakba, majd gyilkosságba torkollnak? És hogyan dönt romba iskolai rendszabályokat, barátságokat és szerelmeket, megállapodott életeket egy rég elfelejtett botrány? "Az iskoláskor mély nyomokat hagy mindannyiunkon. Akkor kezdődnek a legnagyobb barátságaink. Akkor ejtik rajtunk a legmélyebb sebeket. És néha történik valami, ami örökre elkísér, aminek emlékétől nem szabadulunk, és ami évekkel később megbosszulja önmagát. Ez nem igaz történet. De az is lehetne" - írja a _Szederbor_, a _Partvidékiek_, a _Szent bolondok_ világhírű szerzője. A tavaly karácsonykor Magyarországon is járt írónő legújabb regénye igazi csemege a Harris-rajongóknak. Izgalom és báj, fennköltség és humor jellemzi írását, amelybe egy darabka keserédes _Csokoládé_t is belecsempész.
Czimmerman Mária - Holdfény
Molly élete örökre megváltozik, amikor rádöbben arra, hogy a könyv, amit gyermekkorában nagymamájával lapozgatott, nem mese, hanem valóság. A tizenhét éves, korához képest érettebb gondolkodású lány nagymamája halála után szinte egyik percről a másikra felnőtté válik, mégis olyan kalandokba keveredik, melyekre nincs és nem is lehet felkészülve. Az erdő ugyanis, amelyet a lány annyira szeret, csodálatos titkokat rejt. Miközben a lány ezeket igyekszik felderíteni, azt is fel kell ismernie, hogy a szerelem számára nem csak szépségeket rejt, de veszélyeket is. Vajon sikerül megtalálnia egy tiszta és nemes lelkű lánynak a valódi szerelmet és az igazi társat? Az első kötetes, fiatal írónő, Czimmerman Mária könyve egy különleges világ, Trigenilla csodáit mutatja be az olvasóknak.
Sarah J. Maas - Throne of Glass - Üvegtrón
Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.
Kami Garcia - Margaret Stohl - Beautiful Chaos - Lenyűgöző Káosz
_Néha nincs visszaút._
_Ezúttal elmarad a happy end._
Ethan Wate azt hitte, képes lesz hozzászokni a déli kisvárosban, Gatlinben zajló furcsa és képtelen eseményekhez. Azonban amikor Lenával visszatérnek a Nagy Gáttól, a furcsa és képtelen új értelmet nyer. Sáskák, hőség és földrengések pusztítják a várost, mióta Lena kiválasztotta magát a Tizenhetedik Holdnál. Még a Lena családjában élő, hatalmas Igézőket is érinti a változás: kezdik elveszíteni az uralmat a képességeik felett. Ahogy múlik az idő, egyre égetőbbé válik a kérdés: mit, vagy inkább kit kell feláldozni ahhoz, hogy Gatlin megmeneküljön?
Bármennyire ijesztő ez a káosz, Ethan örül neki, mert eltereli a figyelmét a saját gondjairól. A fiút ugyanis újra rémálmok gyötrik, de most nem Lenával kapcsolatban: egy rejtélyes figura lép ki az álmaiból, és kezdi kísérteni napközben is. Közben Ethan egyre többet veszít el önmagából, nevek, telefonszámok, emlékek hullanak ki a memóriájából. Nem tudja, miért történik vele mindez, és retteg megkérdezni.
Berente Ági - Feng Shui az otthonomban
A Feng Shui a kínai térrendezés ősi művészete, eredete csaknem 3000 éves múltra vezethető vissza. A kifejezés jelentése szél és víz, vagyis környezet.
A kínaiak alaposan tanulmányozták azt a környezetet, melyben mindennapjaikat töltötték és azt tapasztalták, hogy bizonyos helyek kedvezőbbek, jobbak másoknál és pozitívan hatnak az ott élőkre, jótékonyan befolyásolják az ott lakók hangulatát, életkedvét.
Mivel az ember a természet szerves része, ezért az életminősége kapcsolatban kell, hogy álljon többek között a csillagmozgásokkal, a napfordulókkal, a terepviszonyokkal és a táj adottságaival is.
A Feng Shui alapja - a tradicionális orvoslásból ismert - a mindent átható, éltető életerő, kozmikus energia, a "CHI".
Az ősi térrendezési módszer célja évezredek óta nem változott, meg akarja teremteni az ember és világ külső-belső harmóniáját.
Ha valaki a Feng Shui elvek alapján rendezi be a környezetét, akkor élete is harmonikusabbá, kiegyensúlyozottabbá válik.
Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.
Vitkolczi Ildikó - Chorum Sieram
Ki nem álmodozott arról hétévesen, hogy milyen nagyszerű is lenne, ha tudna repülni? Csak dobbantana egyet, és már repkedne is körbe a háztetők felett? És mit tehet az ember lánya, ha történetesen Josefine-nek hívják, és hétévesen egyszer csak kiderül róla, hogy ő bizony tud repülni? Persze mindig is volt a családjában valami gyanús - hiszen nem mindenki lakik egy várban (aminek tornya is van, csigalépcsővel), és ahol a kertben akkora napraforgók nőnek, hogy ki se látszik egy gyerek közülük. És azt sem mondhatja el mindenki magáról, hogy van két boszorkányos nagynénikéje, akik valami furcsa családi titkot őriznek. Nos, talán a legjobb, ha megadja magát a kalandoknak és szorgosan gyakorolja a repülést, hiszen tudjuk, ha valaki különleges képességgel rendelkezik, és jóra használja, előbb-utóbb kivívja a gonoszok rosszallását. Jobb, ha mindenre felkészül.
Ha valaki szívesen olvasta gyerekként Brunella Gasperini könyveit (Én és ők, Mi és ők) a szeleburdi milánói család kalandjairól, imádta Gerald Durellt (Családom és egyéb állatfajták), falta Tom Sawyer kalandjait, Harry Potterre pedig családtagként gondol, nos, annak örömmel jelenthetem, hogy Josefine-nel tovább bővítheti imádott mesehős barátainak számát.
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
Vavyan Fable - Varázscsók
A másolhatatlanul egyéni hangú, igézően érzelmes, de sosem érzelgő, remek humorú Vavyan Fable a legolvasottabb írók egyike, valamennyi írástudó korosztály körében egyaránt kedvelt. Régóta várt, új mesélőkönyve olyan kalandokra hívja az olvasót, amelyekhez látszólag csupán a történet szereplőinek kell kardot rántaniuk és ezer veszélynek kitéve harcolniuk. Csakhogy, mint mindnyájan sejtjük: az igazi kaland odabenn, spirituális énünk mélyén is lejátszódhat - közelebb juttatva minket az örök igazságokhoz és a vágyva vágyott szellemi-testi összhanghoz. A regény viszontagságos sorsú hősei éppen arra vágynak, mint bármelyikünk: boldogan élni mindhalálig. A főszereplő Xera azonban saját bőrén tapasztalhatja meg azt is, vajon élhet-e boldogan, aki sosem halhat meg..! A Varázscsók, mint minden igazi mese: benső szörnyeinkkel való küzdelmünket jeleníti meg, és kiutat is mutat abból. Gyógyít és tanít. Csupáncsak az a kérdés: képesek vagyunk-e arra, hogy átadjuk magunkat bűvöletének. "Késve tudom, de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes, vagy sehogy. Amikor visszaszületek, nem leszek abban a helyzetben, hogy keresselek, mert nem fogok emlékezni rád. De megismerlek majd. És ha tudván tudom is, hogy én fogyok el hamarabb, akkor sem ugrom el többé a szerelem elől. Halálugrottam és lezuhantam. Nem tudok megbocsátani magamnak: te bocsáss meg nekem." Ön még hisz a mesékben? Igen? Talán? Esetleg ma is boldogan merülne egyszervolt-holnemvolt álomtörténetekbe esténként, elalvás előtt? Most végre igazi estimesélő könyvvel ajándékozhatja meg magát - és azokat, akiket szeret.
Paul Hoffman - Isten Balkeze
“Idefigyeljenek. A Shotover dűlőn található Megváltó Menedék neve egy átkozott hazugság, mert megváltásból egy fikarcnyit nem talál ott az ember, menedéket pedig még kevésbé.” A Megváltók Menedéke egy hatalmas, elszigetelt hely, ahonnan hiányzik az öröm és a remény. A legtöbb lakója még kisfiúkorában került oda, minden esetleges szándékuk és akaratuk ellenére, hogy hosszú évekig legyenek kénytelenek elviselni a Megváltó Lordok brutális zsarnokságát, akiknek a kegyetlensége és erőszakossága egyetlen célt szolgál - a Felakasztott Megváltó kiengesztelését. Senki nem ismeri ki magát tökéletesen a Menedékben, annyira végeérhetetlenek és kanyargósak a folyosói - amelyeket a vallási hevület évszázadainak bűze tölt be. Az egyik ilyen folyosón egy fiú áll és a sötét ablakon keresztül az éppen beérkező legújabb lakókat bámulja. Talán tizennégy-tizenöt éves lehet – nem tudja biztosan, ahogy senki más sem. Már rég elfeledte az igazi nevét, de itt Cale-nek hívják. Nem emlékszik semmire a múltjából. És nem tud semmit a jövőjéről... Üdvözöljük a Halál Angyalát.
Vavyan Fable - A pokol is elnyeli
Patrick Wyne, az akciócsoport fáradt vezetője éppen aludni készül, amikor váratlan látogatója érkezik: Joy Smith. A lányról csak annyit lehet tudni, hogy nem az, akinek kiadja magát, viszont remekül rajzol, s ha kell, verekedni is tud. Ennek aztán nagy hasznát veszi, mert rövidesen többen is üldözni kezdik. A titokzatos lány a kommandósok segítségét kéri egy már-már hihetetlen ügyben: meggyilkolt barátjáért akar bosszút állni, akit egy embertelen orvosi kísérletnek vetettek alá, és valami emberrablásról is mesél. Joy gyönyörű nő, Wyne viszont esendő férfi. Kötélnek áll tehát, és vele tartanak a társai is. A sötét história hajmeresztő kalandokban folytatódik, s számos meglepetést tartogat. Amikor már-már úgy tűnik, vége a hosszú "szafárinak", nem késlekedik a fordulat: hosszú üldözés veszi kezdetét. (Patrick Wyne-t és akciócsoportját a Halkirálynő sorozatból ismerhetik az olvasók. E regény egy korábbi akciójukat meséli el, amelyben a kommandónak jutott a főszerep.)
Peggy Hanchar - Aranygalamb
Kansas McKay régen eltemetett szenvedélyét felkavarja Cole Slater vágya. De nem tudja elfelejteni a fájdalmat és a megaláztatást, amit a várostól és azoktól a férfiaktól kapott, akik mindig egy kurva lányának tekintették. Virginia Citiben ahová elmenekült, hogy új életet kezdjen, kedvessége, jelleme és 22-es kis pisztolya az otthonát, a Kansas Palotát, a Sziklás-hegység túloldalán fekvő leghírhedtebb város legnagyobb játékkaszinójává teszi. Szépségével és nagylelkűségével kivívja a nevadai bányászváros szeretetét és tiszteletét. Arra vágyik, hogy tisztességes hölgy legyen annak a férfinak a szemében, akit szeret. Aztán új serif érkezik a városba: Cole Slater. Egy férfi, aki elég kemény ahhoz, hogy megszelídítse ezt a felfordult féktelen várost... és elég gyengéd ahhoz, hogy elnyerje Kansas McKay szerelmét...
Nemere István - Kalózok
Röviden és velősen foglalta össze a szerző mindazt, amit a tengeri rablókról tudnunk kell. Az utolsó háromezer évben folyamatosan léteztek kalózok és mint kiderül a könyv végén, bizony léteznek ők ma is. "Köszönik szépen, jól vannak a huszonegyedik században is" - mondhatnánk keseregve. Mert bizony a kalózok a történelem során mindig sok kárt okoztak, emberek százezreit taszították nyomorba, rabszolgaságba, vitték a halálba és pusztítottak el sok értéket.
Ugyanakkor voltak közöttük nagyon eredeti emberek is. a könyv lapjain olvashatunk vidám és kevésbé vidám életrajzokat, hihetetlen kalandokat kalózokról, elrejtett kincsekről, nőkről és férfiakról, történelmi személyiségekről és eseményekről. Mindez az utolsó szóig igaz.
Fekete István - Téli berek
"A nap még oldalról sütött a fák közé, az árnyékok élesek voltak a havon, mint fehér számlapon az óramutató, és ha itt most kiáltott volna valaki, talán elfulladt volna a dermedt csendben, amelyet nem lehetett sem megbontani, sem megbántani. A vén fák álmukban is erősek és élők voltak, a bokrok megbújtak mellettük gyengeségük tudatban, a hó érintetlen volt, mint a lepkeszárny a gubóban, s az odvak fekete száján elmúlt éjszakák lesték a nappal ragyogását."
Tutajos és elválaszthatatlan barátja, Bütyök ezúttal a télen is eleven Kis-Balaton világában töltik a szünidőt. Itt ünneplik a karácsonyt, az újévet, és közben - hála Matula bácsi tanácsainak és gondoskodásának - megtanulnak rókát lőni, csukát fogni. A két pesti kamasz megismeri a természetközeli életmód szépségeit, és kudarcaikból, sikereikből egyaránt tanulva, szinte felnőtté érve indulnak vissza a városba. A _Tüskevár_ című regény folytatását a Móra Kiadó most felújított külsővel, Reich Károly klasszikus rajzaival adja közre.
Mattyasovszky Jenő - Hód és a háromkirályok
A halott arcra borulva feküdt a betonon. Egyik lába kissé behajlott, jobb keze hosszan előrenyúlt feje mellett, míg a másik a teste alá szorult. Úgy látszott, mintha éppen kúszni akarna. Fekete orkán-lemberdzseket, sötét pantallót és vastag talpú bakancsot viselt. Hátán vállraszíjazott, horpadt hátizsák volt. A kísérő hamuszürke arcán páni félelem tükröződött. - Gyere, pucoljunk innen - mondta. - Miért? - Még ránk kenik az egészet. A vezető elképedt. - Meg van őrülve? - nézett társára. - Azt fogják mondani, hogy mi ütöttük el. - Hogy én elpucoljak?! - ordította a vezető. - Miért?... Nem vagyok bűnös. Rátaláltam, ennyi az egész!... Húsz éve vezetek, még soha senkit nem ütöttem el. Azt hiszed - mutatott a tehergépkocsira -, hogy ez egy játékautó? Egyszerűen zsebrevágod és átvágsz gyalogosan a földeken, míg nem találsz egy másik utat, amin aztán elpucolhatsz? Mi?... Tisztára meghülyültél! - Félek nyögte a kísérő. Félrement és hosszan öklendezett. A gépkocsi irányjelzője változatlanul pislogott. A vezető felmászott a fülkébe és elfordította a kapcsolót. A reflektort viszont égve hagyta. Később tanakodni kezdtek, hogy mitévők legyenek.
Mattyasovszky Jenő - Hód és a manézs titka
Kíváncsiságot mímelve lassan a roncshoz ment és lassan körbelesett.
Nem volt senki a közelben.
Behajolt az összegyűrődött lemez jókora résén, és a csavarhúzó lapját beszorította a hamutartó keretébe. Erősen megfeszítette a szerszámot. A hamutartó reccsent, majd az oldalkárpit egy része kiszakadt. Kis hirtelen megmerevedett, azt hitte, káprázik a szeme. Az oldalkárpit mögött ötszázforintos pénzkötegek voltak láthatók. Elvesztette időérzékét, döbbenten bámult. Kisvártatva bedugta a csavarhúzót a résbe és megfeszítette a kárpitot.
Újabb kötegek tűntek fel, mintha a roncs hátuljának az egész kárpittal borított oldalát pénzzel bélelték volna ki. Arra eszmélt, hogy a remegő kezében tartott csavarhúzó kocogni kezd a karosszéria lemezén. Két ujjával a résbe nyúlt és a legközelebbi kötegből kihúzott egy bankót. Valóban ötszázas volt. Munkásruhájának a zsebébe gyűrte a pénzt. Egy mozdulattal visszanyomta a meglazult oldalkárpitot, s szinte futólépésben ment a javítandó kocsihoz.
Társa éppen akkor tért vissza a műhelyből.
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Korpádi Péter - Különleges muffinok
A muffinok meghódították az egész világot, nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek kedvencei is. A kezdetben nem túl látványos - bár annál finomabb - sütemények káprázatos változáson mentek át, mivel a tetejükre krémek, mázak, gyümölcsök és diófélék formájában tetszetős és ínycsiklandó díszítések kerültek. Ezzel a sütemény változatainak a sora még inkább megsokszorozódott, hiszen elég az alaptészta összetevőit vagy a rákerülő finomságokat módosítani, és máris új ízek születnek. A muffinokat nem lehet megunni. Ráadásul rendkívül könnyen és gyorsan elkészíthetők, amiről ebből a könyvből egyértelműen meggyőződhetünk. Sok színes és fantáziadús recept közül válogathatunk, amelyekkel garantáltan sikert arathatunk.
Hendrie Weisinger - Zseniális ösztöneink
Vakmerőnek tűnhet a kijelentés: ha többször hallgatunk megérzéseinkre, sikeresebbek és boldogabbak lehetünk.
Dr. Weisinger szerint hat természet adta ösztönünk kiállta az idők próbáját, ezek segítették őseinket, és ezektől függ unokáink jövője is. A modernizációval azonban egyre jobban elnyomtuk magunkban megérzéseinket, mondván, csakis a racionalitás számít, s közben ostobán érzéketlenné váltunk legfontosabb emberi sajátosságaink iránt. De hogyan állíthatjuk újra boldogulásunk és sikereink szolgálatába a sokszor elfojtott ösztöneinket?
A szerző saját pszichológiai kísérleteire és tanácsadói tapasztalataira építve, meggyőző példákon keresztül mutatja be, hogyan válhatunk sikeresebbé, boldogabbá, egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá, ha újra hallgatni kezdünk zseniális ösztöneinkre.
Menedékkeresési ösztönünk segít, hogy megtaláljuk a számunkra biztonságot és az önmegvalósítást jelentő környezetet a magánéletünkben és a munkahelyünkön;
Segítségkérési ösztönünk hozzájárul, hogy kezelni tudjuk sebezhetőségünket;
Gondoskodási ösztönünk segít, hogy másokra jobban oda tudjunk figyelni;
Csábítási ösztönünk révén vonzóbbá válhatunk mások számára;
Együttműködési ösztönünkre hallgatva sikeresebbek lehetünk az üzleti. baráti és párkapcsolatainkban;
Kíváncsisági ösztönükre építve mindig az élen maradhatunk.
Koroknay István - Az állatok nagy képeskönyve
Szerény becslések szerint másfél millió állatfaj él a Földön. Igaz, ezeknek nagy része gerinctelen, de a gerincesek száma sem becsülendő le: vagy húszezer hal-, közel háromezer kétéltű-, ötezernél több hüllő-, huszonnyolcezer madár- és tizenháromezer emlősfajt tart számon napjainkban a tudomány. Az állatok nagy képeskönyve csak arra vállalkozhatott, hogy a reprezentáns állatok közül válasszon ki vagy kétszázat, a legérdekesebbeket, s miközben az állatok különös életmódjáról, harcairól, násztáncáról vagy vándorlásairól ír, bemutassa őket képpel és színes leírásokkal. A három előző kiadás sikere azt bizonyította, hogy a mintegy kétszáz képpel és névmutatóval kiegészített könyv érdekes és hasznos kézikönyve az ifjúságnak.
Temesiné Schmöltz Margit - Tudod-e? - Varázslók és varázslatok
Egy könyv tele érdekes kérdésekkel és válaszokkal, mely nem csak a gyerekenek, de szüleiknek is remek szórakozást nyújt.
Témakörök: varázslók, jósok, bűvészek, táltos, sámán, tündérek, boszorkányok, sárkányok, törpék, mesebeli lények, növények és állatok varázserejű tulajdonságai.
Néhány érdekes kérdés, melyre a színes képekkel gazdagon illusztrált kötetből kaphatunk választ:
° Milyen varázslatokra voltak lépesek az
egyiptomi varázslók?
° Melyik a legrégibb varázsige?
° Mit lehet megjósolni?
° Mióta szerencsétlen szám a 13?
° Szét lehet-e fűrészelni egy élő embert?
° Hogyan működött Kempelen Farkas híres
sakkautomatája?
° Miért van a sárkányoknak több feje?
° Miféle lények a sellők?
° Miért olyan éhes némelyik mesehős?
° Létezik-e az örök ifjúság elixírje?
° Ki érti az állatok nyelvét?
Susanne Franzen - Shiatsu
A Shiatsu világos, szakszerű magyarázatait lépésről lépésre haladó fényképek kísérik, így ez a könyv nagyon hasznos gyakorlati útmutató lehet a fájdalmat csillapító, testet és lelket ellazító érintés erejének felhasználásához.
Peter Schmoeckel - Klasszikus koktélok
Kötetünk elsősorban az igényes vendéglátóknak, a műkedvelő mixereknek szól - de a haladók is találnak benne egy-egy újszerű ötletet, receptvariációt. Bemutatja a klasszikus koktélok legfontosabb alapitalait, az italkeverés eszközeit, módszereit, a felhasználható pohárfajtákat és megosztja velünk egy tapasztalt mixer szakmai fogásait. A receptek Amerika, Európa és a trópusok legkedveltebb, már-már legendássá vált kevert italainak elkészítési módját írja le a Martinitől a Presidenten át a különféle fizzekig, long drinkekig, pezsgős koktélokig, s felidézi egy-egy híres ital megszületésének körülményeit is.
Sam Chaffey - Rudi, a félénk rénszarvas
Rudi, a kis rénszarvas nagyon izgul, mert ma először húzhatja együtt a többiekkel a Télapó szánját. Vajon hogy sikerül neki teljesíteni a feladatot?
Danielle Steel - Az Udvarház
Csillogó Rolls-Royce gördül be az Udvarház kapuján. A volánnál a birtok tulajdonosa, Cooper Winslow ül, Hollywood egykori ünnepelt sztárja, a legendás szívtipró, akit azonban az utóbbi időben elkerülnek a főszerepek. Mivel a csőd szélén áll, bérbe kell adnia szeretett otthonát.
Az új lakókkal sem bánt kegyesen a sors. Mark Friedmant tizenhat évi házasság után elhagyta a hitvese, Jimmy O'Connor pedig feleségét gyászolja. Amikor beköltöznek Mark kamasz gyermekei is, az Udvarház élete fenekestül felfordul. Zene bömböl minden zugból, kamaszok karamboloznak márkás autókkal, leendő filmcsillagok adják egymásnak a kilincset.
Ám az általános zűrzavarban bekövetkezik, amire senki nem számított: a három nagyon különböző férfi, akik sehol másutt nem találkozhattak volna, lassan összebarátkozik...
Saját könyvtárban
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Saját könyvtár
Olvasta
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120779
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13693
- Fantasy 32813
- Felnőtt 18+ 12805
- Gyermek 23725
- Humor 13738
- Ifjúsági 37438
- Kortárs 48397
- Krimi 15952
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16534
- Képregény 21645
- Novellák 13376
- Romantikus 51004
- Sci-fi 14830
- Szórakoztató irodalom 45808
- Tudomány és Természet 29015
- Történelem 16439
- Vallás, mitológia 19943
- Életrajzok, visszaemlékezések 16875