Kívánságlista és stoppolások
Ezeket a könyveket szeretné a felhasználó elolvasni.
Rosalind Fitter - Susanna Ray - A tengerparton
A kötet a legváltozatosabb élőhely, a tengerpart több, mint 400 növény- és állatfajának leírását és színes ábráját tartalmazza.
Márai Sándor - Bolhapiac
„...ez volt a műfaj, amely az elmúlt harminc évben alkatian legközelebb volt hozzám” - írja Márai Sándor 1953-ban Naplójába, amivel azokra a napilapokban megjelent tárcákra, prózai rajzokra, életképszerű elbeszélésekre utal, melyek évtizedeken keresztül megjelentek az Ujság, később a Pesti Hírlap hasábjain. S valóban: a Bolhapiac általa válogatott írásai fényesre csiszolt műremekek. Ezek között sok hétköznapi helyzetet (utazás vonaton, kávéházi élmény stb.), de csak az érdekeset, a maradandót emeli ki, hol finom iróniával, hol maró gúnnyal vagy éppen az emberi humánumot kifejező részvéttel.
E rövid írások hősei különleges egyéniségek, de még inkább magányos emberek, akik közül nem egyben magunkra ismerhetünk, mert sok tekintetben közös a sorsunk. „Aztán belenyugodtam, hogy rokonom. Ember, akit vállalni kell, ő az emberiség szörnyeteg nagynénije, de mégis vállalni kell, őt is, mindenkit.”
Woody Allen - Lelki jelenségek vizsgálata
Nem kétséges, hogy van túlvilág. Csupán az a kérdés: milyen messze van a belvárostól, és meddig tart nyitva? Váratlan események adódnak. Az egyik ember kísértetet lát. A másik hangokat hall. A harmadik arra ébred, hogy bilibe lóg a feje. Ugyan hányan akadnak közöttünk, akik még sohasem érezték tarkójukon egy jéghideg kéz érintését, mikor épp egyedül voltak odahaza? (Én ugyan nem, hál' istennek, de hányan igen!) Mi lehet e tapasztalatok mögött? Vagy ha nem mögöttük, hát előttük? Igaz-e, hogy egyesek képesek a jövőbe látni, vagy szellemekkel társalogni? És van-e rá mód, hogy az ember a halála után is zuhanyozhasson?... Csupa lélekbe markoló, időszerű kérdés. Vajon megfelel-e rá Woody Allen, akit a magyar közönség eddig mint filmszínészt, filmírót, filmrendezőt – Annie Hall, Manhattan, Játszd újra, Sam!, Szentivánéji szexkomédia – ismer? Nem követünk el indiszkréciót, ha eláruljuk: nemcsak ezekre a kérdésekre talál választ a Nyájas Olvasó a Woody Allen humoreszkjeiből válogatott gyűjteményben, hanem a csetlő-botló emberi lét számos egyéb fontos, vagy még fontosabb problémájára. Hogy csak néhányat említsünk, mutatóba: Jó, de képes erre a gőzmozdony?; Kopog a Halál; Kalauz kevésbé ismert balettekhez; Rosszlányok a menzán; Ha az impresszionisták fogorvosok lettek volna – akinek pedig ennyi jó kevés, az lapozzon bele a kötetbe, melynek címe és természetesen legfőbb témája: LELKI JELENSÉGEK VIZSGÁLATA
Székely Péter - Germán főisten archetípusa történeteinek tükrében
A mai kor embere egy olyan világban nőtt fel, hol a vallási meggyőződés egyenlő lett a babonás félelemmel, ami tudományos szempontból megkérdőjelezhető. Az létezik, amire van bizonyíték. A vallásosságnak azonban nem kell bizonyíték, hiszen az a bizonytalanságba vetett hitből és reményből táplálkozik. A többség azonban ezt nem ismeri el. Mítoszokra, s a bennük szereplő istenekre és hősökre nem úgy kell tekinteni, mint egy letűnt világ hírmondói. Ők mindig példaként álltak az emberek elé, így kísérve bennünket a történelem folyamán. Viszont sokszor át kellett alakulniuk, hiszen az ember és környezete folyton változott és ehhez alkalmazkodniuk kellett. Ők, hű társai az emberiségnek, ennek ellenére velünk maradtak, s vezettek át minket a legsötétebb időszakokon át. Velünk együtt isteneink és hőseink is változtak, akárcsak a történetek, melyben szerepeltek. Egyszerre maradtak azok, akik voltak: ősi vezetőink; s formálódtak azzá, amire épp szükségünk volt. Régi isteneink sosem haltak meg. Mindvégig velünk voltak, vigyáztak ránk, mutatták az utat. Hol királyokká lettek, hol démonná alakultak. Később belőlük lettek hőseink, majd szuperhőseink… Arra keresem a választ, hogy Odin, a pogány germánok főistene, hogyan maradhatott meg a keresztény Európában, milyen formákat öltött, hogy később ismét előléphessen a színfalak mögül. Vajon ugyanaz az istenség maradt, mint 1000 évvel ezelőtt, kit a barbár vikingek tiszteltek? Mindez azért fontos, mivel ez az istenség egy archetípust testesít meg, ami Európában számos formát öltött. Mítoszai, történetei a mai napig nevelnek, tanítanak minket, ezáltal ő maga is. A fő kérdés ugyanakkor az, hogy vajon több ezer év távlatából mit taníthat nekünk Odin? Tudása aktuális-e még felgyorsult világunkban?
Dr. Wayne W. Dyer - A szándék hatalma
A szándék nem olyasvalami, amit te csinálsz, hanem az univerzumban láthatatlan energiamezőként létező erő! Megszokott, mindennapi viselkedésformáid hatótávolságán kívül áramlik. Módodban áll magadhoz vonzani ezt az energiát, és megtapasztalni az élet izgalmas, újszerű megélésének lehetőségét. Hogyan? A szándék hatalmát alkalmazva hozzáférhetsz látszólag szunnyadó erőkhöz, amelyek segítségedre lesznek életed kulcsfontosságú időszakaiban, így valóra válthatod lelked hő vágyait. Melyek ezek az erők? Hol találhatók? Ki juthat a birtokába, ki nem férhet hozzájuk, és miért? A szerző részletesen elmagyarázza mindezt. Új szemmel tekinthetsz a szándékra, és a könyv gyakorlatain edződve hasznodra fordíthatod azt. Eddig rejtve maradt fantasztikus képességeket és adottságokat kelthetsz életre önmagadban!
G. Donáth Blanka - Lányok könyve
„Ifjú szívekben élek” – ez az üzenete a 2011-ben kilencvenéves G. Donáth Blankának, az örökifjú pszichológusnak, aki a Lányok könyvével is bizonyította, „írásban néha jobban megnyílik a fiatal szív, mint élőszóban”. A legnehezebb életszakasz, a bakfiskortól az ifjú lánnyá bontakozás felnövekedési titkaiba avat be „levelezésével”. Időtlenül aktuális üzenetei minden, ma serdülőkorú lányhoz is szólnak: „a ti életetekben is vannak, lesznek olyan kérdések, amelyek egynémelyikére választ kaphattok a könyvből”. Ágnes és a pszichológusnő levélváltásából azok a szülők is meríthetnek ötletet, akik tanácstalanul állnak kamasz lányuk érthetetlen” viselkedése előtt. Mit tegyek? A javaslatok, intelmek, tanácsok megszívlelendők.
Mindannyiunkhoz szól a kortalan pszichológusnő ma is érvényes üzenete: a szeretetben gyökerező kapcsolat növel, fejleszt, lelki sebeket is gyógyít. Életbátorságra, küzdőképességre tanít, képessé tesz életcéljaink elérésére, a siker örömére és a boldogság átélésére.
Hermann Argelander - Az első pszichoterápiás interjú
Régi adósságot törleszt a kiadó, amikor megjelenteti Argelander korszakos kötetét. Kéziratos formában évek, évtizedek óta használják a pszichológus-képzésben, továbbképzésben, a szociális munkások oktatásában, és remélhető, hogy a jövőben felfedezik maguknak a jogászat különböző terepein, valamint az emberi erőforrások válogatásában is. Argelander módszerével készült első interjú a puszta adatvételből tartalmas és tudatosan vezetett beszélgetésé alakult át.
_Dr. Alpár Zsuzsa, pszichológus_
Az első interjú kimeríthetetlen téma, sokfelé ágaztatható, de a gyakorlat számára minden vonatkozásban fontos. Érdemes és kell vele foglalkozni. Argelander könyve a korai, kezdeti próbálkozások egyike a feltárásra, megvilágításra. Ezen a könyvön át könnyebben juthatunk el a probléma és ezen át a pszichoterápiás folyamat megértéséhez.
_Dr. Buda Béla, pszichiáter_
Barbara Berckhan - Verbális önvédelem
A szóbeli támadás ugyanúgy sérüléseket okozhat, mint az arculcsapás. Sokan ilyenkor szóhoz sem jutnak a megdöbbenéstől, és csak később gondolják végig, mit kellett volna mondaniuk. De vannak olyanok is, akik keményen megtorolják a támadást. Ez azonban ördögi körhöz vezet, hiszen a bántó megjegyzések könnyen fizikai konfliktussá alakulhatnak. Barbara Berckhan 12 stratégiát mutat be könyvében, amelyek segítségével a hétköznapi helyzetekben a fentieknél intelligensebben reagálhatunk.
Suzanne Vallières - Pszichotrükkök 3-6 éves korig
Szülőnek lenni nem mindig egyszerű! Mit feleljünk a miértekre vagy a kínos kérdésekre? Mit mondjunk, és mit ne mondjunk? Hogyan segítsük gyermekünk testi és lelki fejlődését? Szabad-e büntetni? Hogyan jutalmazzunk? Millió kérdéssel szembesülünk, amikor a kisbabából gondolkodó, önálló akarattal rendelkező kisgyerek lesz, és nemcsak a növekedéssel kell megbirkóznia, hanem az óvodai beilleszkedés nehézségeivel is. A Pszichotrükkök 3-6 éves korig a nagyobbacska gyermekek szüleinek kérdéseire ad világos, egyértelmű válaszokat. Suzanne Vallières kanadai pszichológusnő három gyerek édesanyja. 1990 óta foglalkozik gyermekekkel és serdülőkkel pszichoterapeutaként és fejlesztő pedagógusként. 1996 óta ír ismeretterjesztő cikkeket a gyermeknevelésről, emellett televíziós műsorok rendszeres szakértője is.
Thomas Gordon - Tanítsd gyermeked önfegyelemre
A Magyarországon 30 éve jól ismert Gordon Könyvek sorozat kötete. Szülőknek, pedagógusoknak ajánljuk, a fegyelmezés témájában. A kisgyermekkori dackorszak és a kamaszkor problémáinak megértésében és kezelésében nagy segitséget nyújt. Az olvasó az első Gordon könyv után a következőt szokta keresni a boltokban és a Kiadóban.
Gretchen Rubin - Boldogságterv
Egy esős délutánon Gretchen Rubin a föld legprózaibb helyén, egy belvárosi buszon megvilágosodik. Rádöbben, hogy vánszorog a nap, de rohannak az évek, múlik az idő, ő pedig nem koncentrál eléggé azokra a dolgokra, amelyek igazán számítanak. Ott, abban a szent pillanatban eldönti, hogy rászán egy évet a boldogságára. A Boldogságterv ennek az egy évnek a friss, lenyűgöző nyomon kísérése, humoros, bölcs krónikája. Annak a tizenkét hónapnak a kalandjait meséli el, amikor Rubin az ókori bölcsek, a modern tudomány, valamint a popkultúra tanácsait alkalmazva a boldogságot kereste.
A tanulságos, mégis szórakoztató, gondolatébresztő, de lenyűgözően olvasmányos könyv nyomán mindannyian kedvet kapunk életünk megváltoztatásához. Azonnal hozzá akarunk látni, hogy kis lépésekkel nagy változást vigyünk véghez.
„Ez a könyv már az ötödik oldalnál boldoggá tett. És minél tovább olvastam, annál boldogabb lettem. Csupa nagyszerű ötlet, életem minden területén változást hozott a szerelemtől a pénzig, a munkától a játékig, az írástól a diétás kóláig.” – A. J. Jacobs
James Redfield - Carol Adrienne - A mennyei prófécia
Az útmutató személyiségünk fejlesztéséhez és életcélunk megvalósításához nyújt segítséget azoknak a Felismeréseknek az alapján, amelyeket már bemutatott A mennyei prófécia, James Redfield könyve.
Elérhető példányok
A felhasználónak nincsenek elérhető könyvei jelenleg.
Sikeres passzolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt rukkolásai, amelyek passzal végződtek.
Szabó Magda - Pilátus
Tudtam, hogy el kell mennem tőled, mielőtt rám ragad iszonyatos fegyelmed, amellyel magadat óvod meg a munkád nyugalmát, és mielőtt annyira hozzád forrok, hogy megtanulok a szemeddel látni, és megértem én is, hogy Dorozs víz és gyógyszálló, beton és üveg, valutáris lehetőség, és nem egy régi forrás igazolása és nem valami iszonyú vágy, hogy jóvátevődjék, amit jóvá kell tennie az időnek:
Én nem tudtam veled élni.
Szabó Magda
<div class="grid-full mrg-bot-10"><p class="pad-top-10 pad-lft-20 pad-rgt-20" style="background-color:#3E3E3E; color: white;">Hopp, itt egy nyom: <span class="bold">J</span> - "(nw)Mi ez?":http://www.rukkola.hu/blog/bejegyzesek/389-nyomozz_velunk___konyveket_es_pontokat_szorunk_a_rukkolasok_koze</p></div>
Wulfing von Rohr - A harmadik évezred asztrológiája
Az asztrológia minden korban népszerű volt, hiszen az emberek tudni akarták, hogy mit tartogat számukra a sors. Ez ma sincs másképp, mint sok ezer évvel ezelőtt. Maga az asztrológia azonban hatalmas változásokon ment keresztül ez alatt az idő alatt.
A harmadik évezred asztrológiájában nincs helye már idejétmúlt, okkult fogalmaknak és félrevezető jóslatoknak. Ehelyett elsősorban azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy milyen életfeladatok várnak ránk, milyen lehetőségeink vannak, milyen képességeinket érdemes fejlesztenünk, milyen lelki és szellemi célok fontosak a számunkra, és milyen időbeli ciklusok alapján változnak és alakulnak ezek a folyamatok. A harmadik évezred asztrológiája elsősorban gyakorlati szemszögből vizsgálja és értelmezi a horoszkóp elemeit. Legfontosabb célja az, hogy segítséget nyújtson az egyéni életvezetésben és a lelki-szellemi tájékozódásban.
Frei Tamás - A bankár
Jamaicán a rendőrségi terepjárók már dübörögnek, hogy kézre kerítsék a Magyarországról óriási vagyont „kimenekítő” és a távoli karibi szigeten bujkáló, korrupt pesti bankárt.
Az Országos Jelzáloghitelbank elnökének privát gépén irtózatos erejű pokolgépet rejtettek el, és csupán percek kérdése, hogy Magyarország egyik legbefolyásosabb milliárdosát a feleségével együtt a levegőbe repítsék.
André, a leszerelt légiós és szerelme, Adrienn e pillanatban fordul rá a genovai főutcára, de a rövid mézesheteknek egy orosz bérgyilkos vet véget, aki már a nyomukban liheg.
A Megmentőből megismert André sorsdöntő válaszút elé kerül; cserbenhagyja Adriennt, amint korábbi élete megkísérti? Megtalálja a bankárt, akinek kapzsi mohósága Magyarországot végveszélybe sodorja? És mindezek után vajon visszatalál önmagához, vagy a dühödt bosszú olyan helyekre hajtja, ahonnan már nincs visszaút?
Frei Tamás első regénye, A Megmentő, hónapokig vezette a hazai sikerlistákat. A „konspirációs akcióthriller” meghonosítójaként Frei Tamás második sikerkönyvében ismét az „itt és most”-ot tárja fel olvasóinak, torokszorító izgalmak közepette. Fordulatos érzelmi hullámvasúton repít minket az amerikai ultragazdagok csillogó villáitól az Everglades bűzös mocsaráig, a lélektelen emberrablók világvégi rejtekhelyétől a tőzsdecápák konspirációinak fehér abroszos asztaláig, a politika és bűnözés, a bosszú és leszámolás, a hatalmi és szerelmi játszmák terepére, aminek értő és érző ismerője, és amelynek a világa, egy államcsőd árnyékában, sokkal közelebb van a mai Magyarországhoz, mint gondolnánk…
Pásztor Ferenc - Véletlenül katona
Nem akarok magyarázkodni, mert valamit elfelejtettem megírni. Nem is azért, hogy hősömet nem ismertem volna eléggé. Egyrészt azért teszem ezt, mert a vidám katonatörténeteknek olyan sok klasszikusa van, hogy újat bizony nehéz produkálni. Bevallom, írás közben sokszor jutott eszembe Svejk, a derék katona, gyakran járt íróasztalomnál vendégségben Vászja Tyorkin, és Háry János. De birkózgattam hősömmel, s talán nem utánoztam senkit, mert Zsanó csak egy van. Egy, s azt nagyon sokan ismerték. Zsanó, a véletlenül lett katona nem kitalált figura, nem írói képzelet szülte, teremtette, hanem az élet, azaz hogy, ahogyan ő maga vallotta egy helyen: édesapja, az idősebbik Tóth János, méghozzá nem is kottapapírra, hanem igazán, s nem Pesten, hanem Párizs egyik külvárosában.
A történet hiteles. Annyit én is megengedtem magamnak, hogy a helyszínt áthelyeztem olyan helyre, ahol én is jobban ismerem a vidéket. Annyi túlzást megengedtem magamnak, hogy társait is egykori környezetemből vettem. Mégis hiteles a történet, mert valamennyi megesett a véletlenül lett katonával, az én Zsanó barátommal.
Füstös László - Antalóczy Tímea - Völgybe zárt művészet
"Van egy hely, már Európában, de még Magyarországon, ahol öt faluban összesen háromezer-ötszázan laknak, s nyaranta harmincszor annyian látogatnak oda. Van egy hely, már Európában, de még Magyarországon, ahol nyaranta tíz napig megfér egymás mellett mindenféle- fajta ember és mindenféle-fajta művészet. (…) Van egy hely már Európában, de még Magyarországon, ahol az egy főre eső jó érzés évről évre gyarapodik." (Galkó Balázs) A mára már legendává terebélyesedett történet akkor kezdődött el, amikor Márta István zeneszerző házat vett Kapolcson. Ő és barátai álmodták meg a Művészetek Völgyét. A Művészetek Völgye olyan művészeti fesztivál, amelynek elsődleges célja, hogy a művészeti ágak minél szélesebb körének megjelenését biztosítsa és a Dörögdi Medence turisztikai vonzerejét erősítse.
Krzysztof Boruń - Antivilág
A kötet címadó elbeszélése, az Antivilág, egy Naprendszeren túl expedíció tragikus találkozása az "antianyaggal", A boldogság gyára című novella az emlékezeteltörlés lélektani hatását mutatja meg egy házaspár esetében; A levél a Föld őskorában itt járt csillagközi utasok üzenetét közvetíti izgalmas cselekményében; a Lidércnyomásban pedig korunk kísérleteinek biológiai következményeit a XXI. század emberiségére fantasztikus lidércnyomás álomként éli át az elbeszélés hőse. A tudományos-fantasztikus elbeszélések szerzője mesterien idézi meg a XXI. század társadalmának elképzelt világát, de nem azért, hogy "versenyezzen a tudománnyal a haladásra vonatkozó jóslatok felállításában" - hanem hogy a fantasztikus látomásokkal figyelmeztesse a mai kor emberét: könnyebb megoldani a technikai kérdéseket, mint az általános emberi problémákat. Ezért állítja az embert mondanivalójának középpontjába.
John Berger - G.
John Berger öt regénnyel a háta mögött a modern angol irodalom legjelesebbjei közé számít - noha eredetileg művészettörténészként szerzett hírnevet. A G. a világirodalom egyik örökkön visszatérő, nagy témája, a Don Juan-motívum újraértelmezése. G. a főszereplő, azaz Don Giovanni reinkarnációja 1886-ban, négy évvel Garibaldi halála után jön a világra egy Európában utazgató gazdag és emancipált amerikai nő és egy levernói nagykereskedő törvénytelen gyermekeként. Vándorlásai közben élete összefonódik a múlt és jelen történelmének eseményeivel, a vég az osztrák-magyar Triesztben éri utol, ahol eljön érte a Kővendég. G. látszólag passzív, mégis valósággal az életerő forrása, nem személy, hanem mítosz. John Berger értelmezése szerint a szabadság princípiumát testesíti meg, pillantása felszabadítja a meghódított nőkben rejtett valódi énjüket, kiszabadítja őket abból a testi-lelki kényszerzubbonyból, amelybe a polgár erkölcse és társadalma kényszeríti birtoktárggyá alázott asszonyát. John Berger írói célkitűzése: megérteni és elemeire bontani az emberek viselkedését és a történelmi folyamatokat, külön-külön szemügyre venni a létezés társadalmi, biológiai és lélektani csavarjait, fogaskerekeit - és megtalálni mindegyikre az egyedül pontos, semmi mással nem helyettesíthető szót, mert hiszen ez a világ megértésének a titka.
Szamos Rudolf - Kántor nyomoz
Aki szereti a kutyát és szereti az izgalmas nyomozások történetét, az olvassa el ezt a könyvet. A címben szereplő Kántor ugyanis kutya. Kutya, de nem akármilyen, hanem neves ősökre visszatekintő, többszörösen kitüntetett, iskolázott német juhászkutya, amelynek rendkívüli okossága és csodás szimata segítségével számtalan esetben sikerült elfognia a közrend és a határok megsértőit. Kántor a Belügyminisztérium angyalföldi járőrkutya-telepén látta meg a napvilágot. Kiváló nevelői voltak, akik már kölyökkorában felismerték benne a rendkívüli képességeket és szeretettel oktatták a mind nehezebb feladatokra. rendszeres edzés, gyakorlás, azután pedig járőrmunka következett. Első tanítómestere oldalán Kántor egyik társával embert ment ki a zajló Dunából, és számtalan kisebb-nagyobb bűnözőt fog el. Kiképzése befejeztével a nyugati határövezetbe kerül, s itt, a határőrség mellett szinte éjjel-nappal dolgozik. Legérdekesebb, legizgalmasabb nyomozásainak történetét tartalmazza ez a kötet: a kémek által meggyilkolt határszéli erdész történetét, a híres esztergomi képlopás elkövetőinek kézre kerítését, egy vidéki szállóban lezajlott bestiális gyilkosság tetteseinek elfogását stb. Természetesen Kántor egymagában, minden csodás képessége ellenére sem tudna eredményt elérni. Csak az ember vezetésével – akinek segítőtársává szegődik – ér el sikert. Ember és kutya meghitt, tartalmas barátságát, egymásrautaltságát és minden nehézséget legyőző szeretetét kitűnően ábrázolja a "kutyabolond" Csupati őrmester és Kántor története.
Sikeres happolások
Ezek a felhasználó sikerrel lezárt happolásai, amelyeket átvett. Reméljük rerukkolja azokat, amiket elolvasott. :)
Bánki M. Csaba - Dr. Flamm Zsuzsa - Agyteszt 2
Intelligencia, kreativitás, logika, erotika, önismeret, személyiség
Sokak szerint a lélektan és az agytudomány a huszonegyedik század két fő tudománya lesz. Ennek előjelei máris érezhetők: robbanásszerűen fejlődik az agy kutatása és rohamosan nő az emberek érdeklődése is a magatartás, a személyiség és az együttélés kérdései iránt.
Ez magyarázza az első AGYTESZT kötet sikerét, és remélhetően biztosítja új tesztkönyvünk vonzerejét is.
Az emberi viselkedés kimeríthetetlen mélységének új oldalairól kaphat képet ebből a gyűjteményből: például rejtett gyengéiről, érzelmi egyensúlyának összetevőiről, szexuális beállítódásairól; választ kap arra, hogy természete inkább az "oroszlánoké" vagy inkább a "bárányoké", hogyan reagál a frusztrációkra, jól választott-e hivatást.
A témák, kérdések sora most is gazdag és sokoldalú.
Miközben figyelmesen, gondosan kitölti és értékeli a teszteket, észrevétlenül ismertetjük meg Önt lélektani fogalmak egész sorával. Miközben szórakozik, közelebb kerül önmaga megértéséhez és ezzel mások jobb megismeréséhez is - ez könyvünk valódi célja.
Fási Katalin - Gyarmati Gábor - Pánikbetegség
Mai rohanó, "emberpróbáló" életvitelünk nagy részben felelős azért, hogy napról napra nő a depressziós és pánikbetegek száma. Az élet problémáitól megviselt lélek legtöbbször testi tünetekkel"`jelzi", hogy valami belül nincs rendben. Ha erre az orvos nem jön rá, akkor sok felesleges vizsgálat következhet - célirányos kezelés helyett. E könyv a tünetek és a betegségtörténetek leírásával segít abban, hogy bárki felismerje, ha saját maga, vagy közvetlen környezetéből valaki depresszióban, vagy pánikbetegségben szenved.
Neil Strauss - A játszma (The Game)
A párkeresés, párválasztás, legyen szó akárcsak egy éjszakáról vagy egy egész életről, férfiak tömegeinek jelent óriási nehézséget. Íme egy olyan spontán épülő férfi közösség, amelyben felkarolják a legreménytelenebb eseteket is, átsegítik őket a kezdeti nehézségeken és megtanítják csajozni. A rendszerük bombabiztos, bárkiből sikeres csábítót tudnak kreálni.
A tudományos csajozás Amerikából indult el, de pillanatok alatt nagy csapatokban hódította meg minden nemzetek ÁFCS-it, azaz "Átlagos Frusztrált Csávóit". Az egész egy titkos közösséggel kezdődött az interneten, amit Ross Jeffroes alapított a '80-as évek vége felé. Ennek a híre eljutott a New York Times újságírójához, Neil Strausshoz, aki maga is ilyen nőtelenségben szenvedett. Strauss kapva kapott az alkalmon, és a nőzőművészek között eltöltött két évéről könyvet írt. Strauss- aki az internetes közösségben a "Style" művésznevet vette fel-könyvének erőssége azonban éppen az, hogy nagyon is gyakorlatias.
Dr. Csernus Imre - A Nő - Csajsziknak
NŐ akarsz lenni. Jó nő. Boldog nő. Boldogabb, mint az anyukád, vagy jó néhány felnőtt nő, akit magad körül látsz, de nem tudod, mit tehetsz ezért. Nagyon nehéz dolgod van, hiszen valószínűleg nem kaptál olyan mintát, amelyet követve kellő önismeretet szerezhetnél. Ez a könyv neked szól.
Dr. Csernus Imre a magyar könyvpiacon egyedülálló feladatra vállalkozott, amikor elkészítette nagysikerű, A Nő című könyvének ifjúsági változatát. Ebben nekik szóló hangon beszél részben azokról a kérdésektől, amelyeket a korábbi könyvben is feldolgozott már, emellett azonban számtalan, kimondottan a 15-20 év közötti korosztályt érintő témáról is beszél. Így többek között szó esik a korai szexről, a mobiltelefonos randi alkalmazásokról, a közösségi média veszélyeiről, és azt is elárulja, ő maga miért nem próbálkozna internetes társkereséssel.
Nagy előszeretettel hárítjuk másokra a felelősséget. Te is. Ha látni akarsz, ha boldog akarsz lenni, elsőként is meg kell tanulnod felelősséget vállalni önmagadért, a tetteidért. Ez a könyv felhívja a figyelmedet bizonyos dolgokra, támpontokat ad, segítséget nyújt. De a döntés a tiéd.
dr. Marosi Máday István - Individuálpszichológia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Horst H. Siewert - Intelligenciatesztek
Munkahelyekre vagy oktatási intézményekbe való jelentkezéskor mind gyakrabban alkalmaznak különféle személyiség- és intelligenciateszteket annak eldöntésére, hogy alkalmas-e az illető az adott munkakör betöltésére, elvégzésére. Ezek igazi kihívások, különösen nehezek azoknak, akik nem találkoztak még velük. Semmi ok a félelemre! A tesztek begyakorolhatók! Horst H. Siewert műve szisztematikusan megtervezett gyakorlóprogram, amely segítséget nyújt a kérdőívek és a személyesen feltett kérdések sikeres megválaszolására. Célja önmagunk és képességeink jobb megismerése. A könyvben a legfontosabb teszt- és feladattípusok, valamint megoldásaik találhatók. Ezek igen nagy segítséget jelentenek, mivel lehetővé teszik az olvasó gyenge pontjainak felismerését, és folyamatos gyakorlással azok kiküszöbölését. A könyv mindazoknak szól, akik kíváncsiak saját intelligenciájukra, legyen az éppen matematikai, gyakorlati, vizuális vagy éppen beszédintelligencia. Az is elképzelhető, hogy `egyszerűen` csak saját IQ-jával szeretne tisztában lenni az olvasó. Hiszen az intelligenciahányados az értelmi képesség egyik biztos fokmérője, melynek ismeretében magabiztosabban állhatunk a szemben a problémákkal.
Klaniczay Sára - Esetek a gyermekpszichoterápia területéről
A kötet tizenhat előadás szövegét tartalmazza, melyek továbbképzéseken, illetve tudományos üléseken hangzottak el. A szerző esetelemzéseken keresztül mutatja be analitikus indíttatású gyermekpszichoterápiás munkáját, olyan eseteket választva, melyek a gyermek- és serdülőkor súlyos problémáit reprezentálják. Témái a dadogás, a balkezesség, a tikk, az enurézis és obstipáció, a pszichoszomatikus tünetek, a csavargás és a krízisintervenciós munka. A foglalkozások helyszíne a Faludi Utcai Gyermekpszichoterápiás Rendelőintézet, ahol az orvosi-kezelés és a pedagógiai fejlesztő háttérmunka is biztosított volt. A pszichológus szerző munkáját tehát egy ideálisan működő szakmai közösségben végezte, így a bemutatott esetek kapcsán arról is képet kapunk, hogy milyen munkamegosztásban dolgozhat együtt az orvos, a pszichológus és a pedagógus. A könyvet elsősorban pszichopedagógia és logopédia szakos hallgatóinknak ajánlanánk, ám munkája során valamennyi pedagógus találkozhat olyan problémákkal, melyeket a kötetben szereplő írások segítségével jobban megérthet. A fogyatékos gyermekeknél másodlagosan kialakult neurotikus tünetek felismerése, értése és az azok oldására való törekvés az igényes gyógypedagógiai munkában is nélkülözhetetlen. Az előadásokban példaértékű a gyermek és a szülő megfigyelése, bemutatása, metakommunikatív üzeneteik olvasása, a másik ember tisztelettel való megközelítése.
Bánki M. Csaba - Dr. Flamm Zsuzsa - Agyteszt
A pszichológia mindmáig megőrzött valamennyit abból a csipetnyit "misztikumból", amely egyszerre éltetője és buktatója is a viszonylag fiatal tudományoknak. Élteti a kíváncsiság, a megérteni és "megkóstolni-vágyás", ezáltal segíti fejlődni, anyagot gyűjteni, kibontakozni, helyét megtalálni a tudományok között; és veszélyezteti is azáltal, hogy a nagyközönség még nem érzi, nem ismeri a választóvonalat a tudományos pszichológia és az arra csak felületesen hasonlító népszerű játékok, népszerű történetek, elméletek és vonzó spekulációk között. Az ember lélektani reagálásait hosszú évtizedek óta különféle, erre a célra kidolgozott próbákkal, tesztekkel igyekszünk megismerni és elemezni. Ezek eredetileg tudományos, kutatási célokra készültek, ennek megfelelően szigorú feltételeknek kell megfelelniük, amikor "komoly" tudományos, vagy éppen a gyógyításban felhasználható adatokat, eredményeket várunk tőlük. Az ilyen tesztvizsgálatok sokban hasonlítanak például a laboratóriumi vizsgálatokhoz, mondjuk a vércukor vagy a gyomorsav vizsgálatához: szigorúan ellenőrzött körülmények között (azonos órában, éhgyomorra stb.), szigorúan erre a célra előírt eszközökkel és gondosan ellenőrzött módszerekkel kaphatunk használható eredményt, ugyanis csak egy vagy több szám, de azt csak az egész ember összes más fontos vizsgálati leletével együtt, azzal egybevetve lehet és szabad "diagnosztikus" célokra felhasználni, egészség vagy betegség kérdésében döntési támpontnak értelmezni.
Saját könyvtárban
Ezek a felhasználók jelezték, hogy megvan nekik a könyv.
Fási Katalin - Gyarmati Gábor - Pánikbetegség
Mai rohanó, "emberpróbáló" életvitelünk nagy részben felelős azért, hogy napról napra nő a depressziós és pánikbetegek száma. Az élet problémáitól megviselt lélek legtöbbször testi tünetekkel"`jelzi", hogy valami belül nincs rendben. Ha erre az orvos nem jön rá, akkor sok felesleges vizsgálat következhet - célirányos kezelés helyett. E könyv a tünetek és a betegségtörténetek leírásával segít abban, hogy bárki felismerje, ha saját maga, vagy közvetlen környezetéből valaki depresszióban, vagy pánikbetegségben szenved.
Bánki M. Csaba - Dr. Flamm Zsuzsa - Agyteszt 2
Intelligencia, kreativitás, logika, erotika, önismeret, személyiség
Sokak szerint a lélektan és az agytudomány a huszonegyedik század két fő tudománya lesz. Ennek előjelei máris érezhetők: robbanásszerűen fejlődik az agy kutatása és rohamosan nő az emberek érdeklődése is a magatartás, a személyiség és az együttélés kérdései iránt.
Ez magyarázza az első AGYTESZT kötet sikerét, és remélhetően biztosítja új tesztkönyvünk vonzerejét is.
Az emberi viselkedés kimeríthetetlen mélységének új oldalairól kaphat képet ebből a gyűjteményből: például rejtett gyengéiről, érzelmi egyensúlyának összetevőiről, szexuális beállítódásairól; választ kap arra, hogy természete inkább az "oroszlánoké" vagy inkább a "bárányoké", hogyan reagál a frusztrációkra, jól választott-e hivatást.
A témák, kérdések sora most is gazdag és sokoldalú.
Miközben figyelmesen, gondosan kitölti és értékeli a teszteket, észrevétlenül ismertetjük meg Önt lélektani fogalmak egész sorával. Miközben szórakozik, közelebb kerül önmaga megértéséhez és ezzel mások jobb megismeréséhez is - ez könyvünk valódi célja.
Neil Strauss - A játszma (The Game)
A párkeresés, párválasztás, legyen szó akárcsak egy éjszakáról vagy egy egész életről, férfiak tömegeinek jelent óriási nehézséget. Íme egy olyan spontán épülő férfi közösség, amelyben felkarolják a legreménytelenebb eseteket is, átsegítik őket a kezdeti nehézségeken és megtanítják csajozni. A rendszerük bombabiztos, bárkiből sikeres csábítót tudnak kreálni.
A tudományos csajozás Amerikából indult el, de pillanatok alatt nagy csapatokban hódította meg minden nemzetek ÁFCS-it, azaz "Átlagos Frusztrált Csávóit". Az egész egy titkos közösséggel kezdődött az interneten, amit Ross Jeffroes alapított a '80-as évek vége felé. Ennek a híre eljutott a New York Times újságírójához, Neil Strausshoz, aki maga is ilyen nőtelenségben szenvedett. Strauss kapva kapott az alkalmon, és a nőzőművészek között eltöltött két évéről könyvet írt. Strauss- aki az internetes közösségben a "Style" művésznevet vette fel-könyvének erőssége azonban éppen az, hogy nagyon is gyakorlatias.
Pintér Pálné - A csodakút tündére
A népélet múltját kutató néprajztudósok értékes segítőtársai azok a nagy tudományú falusi öregek, akik megőrizték emlékezetükben a régi szokásokat, az elődeiktől hallott meséket, dalokat, gyerekkoruk játékait. Pintér Pálné tihanyi parasztmesélő is ilyen jó emlékezetű falusi asszony, néprajzi pályázatok többszörös nyertese. Ő is sok jétékot, hiedelmet, dalt, mesét, mondát tud, de könyvében ne keressétek az ismerős balatoni mondák változatait, sem a népmesék hagyományos alakjait, motívumait. Pintér Pálné belelátja a mesét környezetébe, ezért tud olyan szépen mesélni a gyöngykagylóról, a tihanyi belső tóról, a gólyákról vagy a halászokról. Az ő meséiben a borzavári erdész fiával, Ákumbákum királyfival, a talpraesett Rebekával, Murkó herceggel találkozhattok, és az is kiderül, ki a csodakút jó álmot hozó, gyógyító tündére.
Dr. Csernus Imre - A Nő - Csajsziknak
NŐ akarsz lenni. Jó nő. Boldog nő. Boldogabb, mint az anyukád, vagy jó néhány felnőtt nő, akit magad körül látsz, de nem tudod, mit tehetsz ezért. Nagyon nehéz dolgod van, hiszen valószínűleg nem kaptál olyan mintát, amelyet követve kellő önismeretet szerezhetnél. Ez a könyv neked szól.
Dr. Csernus Imre a magyar könyvpiacon egyedülálló feladatra vállalkozott, amikor elkészítette nagysikerű, A Nő című könyvének ifjúsági változatát. Ebben nekik szóló hangon beszél részben azokról a kérdésektől, amelyeket a korábbi könyvben is feldolgozott már, emellett azonban számtalan, kimondottan a 15-20 év közötti korosztályt érintő témáról is beszél. Így többek között szó esik a korai szexről, a mobiltelefonos randi alkalmazásokról, a közösségi média veszélyeiről, és azt is elárulja, ő maga miért nem próbálkozna internetes társkereséssel.
Nagy előszeretettel hárítjuk másokra a felelősséget. Te is. Ha látni akarsz, ha boldog akarsz lenni, elsőként is meg kell tanulnod felelősséget vállalni önmagadért, a tetteidért. Ez a könyv felhívja a figyelmedet bizonyos dolgokra, támpontokat ad, segítséget nyújt. De a döntés a tiéd.
Elliot Aronson - Carol Tavris - Történtek hibák (de nem én tehetek róluk)
Miért nem vállalnak felelősséget az emberek, amikor már minden összeomlott? Miért képtelenek beismerni a közélet jeles szereplői, ha valamit nagyon elszúrtak? Miért nem tudják abbahagyni a házastársak örökös vitájukat arról, hogy kinek van igaza? Miért látjuk világosan, ha valaki képmutató, és egyáltalán nem, ha mi magunk vagyunk azok? Mindannyian hazudunk? Vagy tényleg el is hisszük, amit mondunk?
A két közismert amerikai szociálpszichológus, Elliot Aronson és Carol Tavris könyvében sokéves kutatómunka eredményeit tárja elénk szellemes, élvezetes stílusban. A Történtek hibák (de nem én tehetek róluk) lenyűgöző elemzést ad arról, hogyan működik az önámítás, milyen káros hatásai vannak, és hogyan kerekedhetünk felül az önigazolás kényszerén.
„Csodálatos, lebilincselő olvasmány. De mindenekelőtt kíméletlen. Tudományos tényekre alapozva és a mindennapi életből vett történetek segítségével Elliot Aronson és Carol Tavris szociálpszichológusok arra keresik a választ, miért hisszük, hogy igazunk van és ésszerűen viselkedünk. Minden nyilvánvaló bizonyíték ellenére, miért vagyunk képtelenek felhagyni az önámítással - legyünk bár politikusok, tudósok, orvosok, jogászok, pszichoterapeuták vagy egyszerű közemberek. A szerzők lenyűgöző éleslátással és szellemességgel tárják elénk megállapításaikat. Történtek hibák... de ez a könyv hibátlan."
Daniel Gilbert boldogságkutató, a Harvard Egyetem professzora
„Tévedni emberi dolog, tévedéseink belátása még emberibb. Ennek a nagyszerű könyvnek köszönhetően végre megtudhatjuk, hogyan és miért mentegetik ballépéseiket olykor még a legjobb szándék által vezérelt emberek is. Azt nem tudhatjuk meg a könyvből, hogyan válhatnánk angyalokká, de aligha találunk jobb - és szórakoztatóbb - olvasmányt, amely fényt derítene furfangos agyunk kisded játékaira."
David Callahan, a The Cheating Culture szerzője
„Lélegzetelállító könyv, minden vezető kötelező olvasmánya - alapvetően újfajta gondolkodásra tanítja a döntéshozókat."
Burt Nanus, a Transzformatív vezetés társszerzője
Klaniczay Sára - Esetek a gyermekpszichoterápia területéről
A kötet tizenhat előadás szövegét tartalmazza, melyek továbbképzéseken, illetve tudományos üléseken hangzottak el. A szerző esetelemzéseken keresztül mutatja be analitikus indíttatású gyermekpszichoterápiás munkáját, olyan eseteket választva, melyek a gyermek- és serdülőkor súlyos problémáit reprezentálják. Témái a dadogás, a balkezesség, a tikk, az enurézis és obstipáció, a pszichoszomatikus tünetek, a csavargás és a krízisintervenciós munka. A foglalkozások helyszíne a Faludi Utcai Gyermekpszichoterápiás Rendelőintézet, ahol az orvosi-kezelés és a pedagógiai fejlesztő háttérmunka is biztosított volt. A pszichológus szerző munkáját tehát egy ideálisan működő szakmai közösségben végezte, így a bemutatott esetek kapcsán arról is képet kapunk, hogy milyen munkamegosztásban dolgozhat együtt az orvos, a pszichológus és a pedagógus. A könyvet elsősorban pszichopedagógia és logopédia szakos hallgatóinknak ajánlanánk, ám munkája során valamennyi pedagógus találkozhat olyan problémákkal, melyeket a kötetben szereplő írások segítségével jobban megérthet. A fogyatékos gyermekeknél másodlagosan kialakult neurotikus tünetek felismerése, értése és az azok oldására való törekvés az igényes gyógypedagógiai munkában is nélkülözhetetlen. Az előadásokban példaértékű a gyermek és a szülő megfigyelése, bemutatása, metakommunikatív üzeneteik olvasása, a másik ember tisztelettel való megközelítése.
dr. Marosi Máday István - Individuálpszichológia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Olvasta
Ez a kollekció nem tartalmaz egyetlen könyvet sem: Olvasmányok
Kollekciók
- Angol nyelvű könyvek 120782
- Egyéb idegennyelvű könyvek 13177
- Ezotéria 13699
- Fantasy 32816
- Felnőtt 18+ 12810
- Gyermek 23735
- Humor 13744
- Ifjúsági 37442
- Kortárs 48421
- Krimi 15959
- Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok 16539
- Képregény 21646
- Novellák 13383
- Romantikus 51012
- Sci-fi 14831
- Szórakoztató irodalom 45829
- Tudomány és Természet 29037
- Történelem 16443
- Vallás, mitológia 19953
- Életrajzok, visszaemlékezések 16882