Ajax-loader

'növénytan' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


David Attenborough - Az ​élő bolygó
Bolygónkon ​nincs olyan hely, ahol ne lenne élet. Éghajlatának szélsőséges és élőhelyeinek szinte végtelen változatossága mindenütt otthont nyújt a növényeknek, az állatoknak és az embernek. Igaz, vannak dúsan termő területek, ahol élőlények tömegei élnek, másutt kevés képviselőjük éppen csak életben marad. Az egyes fajok, de sokszor egész életközösségek is képesek úgy alkalmazkodni környezetükhöz, hogy a lehető legjobban kiaknázhassák a jégtakaró vagy a tundra, az erdő vagy a síkság, a sivatag vagy az óceán, de még a tűzhányó adta feltételeket is. Alkalmazkodásuk néha egészen rendkívüli: vannak halak, amelyek járnak, vagy a szárazföldön, levelekre rakják le ikráikat: kígyók, amelyek repülnek, és madarak, amelyek nem tudnak repülni, de úgy legelésznek, mint az őz; és vannak medvék, melyeknek szőr nő a talpukon. David Attenborough televíziós sorozata nyomán készült könyvében az Élő bolygóban, a kutató szemével, fáradhatatlan kíváncsiságával és ragályos lelkesedésével világítja meg a különböző életközösségek bonyolult életét, a Himalája magányos csúcsától kezdve a világon legújabban kialakult élőhelyig, a nagyvárosokig, ahol élőlények csak a közelmúltban vetették meg lábukat. Mire a könyv végére érünk, nehéz megmondani, mi a csodálatosabb - az az ötletesség, amellyel a fajok sikeresen biztosítják megélhetésüket, vagy az egymással és a bolygónk nyújtotta élőhelyekkel való kölcsönös függésük bonyolultsága. Pompás fényképek gazdag gyűjteményével illusztrálja a Föld felszínének és lakóinak legfontosabb sajátosságait, hasonlóan az evolúció történetéhez, amelyet a szerző előző könyvében, az _Élet a Földön_ című kötetben mesélt el.

Horst Altmann - Mérgező ​növények, mérgező állatok
A ​könyv bemutatja a mérgezéseket vagy egyéb komplikációkat okozó növény- és állatfajokat. Egy-egy faj leírása tartalmazza a legfontosabb jellemzőket, az előfordulás helyét, a mérgezést okozó anyagokat, a mérgezési tüneteket, a szükséges elsősegélyt és terápiát. Kiegészítésképpen megtalálható a termések fotók alapján történő áttekintése, valamint egy fejezet a mérgező szobanövényekről, és egy összeállítás a játszóterekre, az óvodák és iskolák udvaraira telepíthető nem mérgező növényfajokról.

Szabó T. Attila - Péntek János - Ezerjófű
NÖVEKEDVÉN ​NEVELÜNK... A hagyományoknak kettős arcuk van. Az egyik a múló idővel nemesedik, a másik lassan fakul és kopik. Mindkettő sokat mesél a múltról a jelennek és szól a jövőhöz is - írta 20 évvel ezelőtt a kötet egyik szerzője, amikor szerzőtársával együtt közreadták erdélyi és partiumi etnobotanikai gyűjtőmunkájuk összefoglalását. Mi az etnobotanika? Aki ezt a kis kötetet elolvassa, megismerkedik e különös, új - a természet- és a társadalomtudomány határán létrejött - szaktudománnyal, amely a növénytan, a néprajz és a nyelvészet népi ismereteit és legszebb népi hagyományait ötvözi egységbe.

Jane Goodall - A ​remény magvai
Jane ​Goodall gyermekkora óta különleges viszonyt ápol a növényekkel, élete során pedig a grönlandi tundráktól a Namib-sivatagon át a kongói esőerdőkig számtalan érintetlen vadonban járt. Biológusként tudja, hogy a növények jelentik a földi élet alapját. Ezért szól a baljós jelenségekről, így a természeti erőforrások gátlástalan kifosztásáról, a biokalózkodásról és a mértéktelen erdőirtásról is. Bár a helyzet komor, Goodall szerint reményt adhat, ha minél több ember ráébred: ő maga is tehet valamit a változásért. A remény magvai azok, akik harcolnak az esőerdők pusztítása ellen, vagy a régi kultúrfajták megőrzéséért. És minél többen válnak a remény magvaivá, Goodall könyve annál inkább betölti küldetését.

Józsa Miklós - Fenyők ​és örökzöldek a kertben
A ​díszkertek, parkok különleges növényei az örökzöld növények. A könyv a hazai környezetben jól díszlő, a kereskedelemben beszerezhető fajokat és fajtákat veszi sorra. Sok szép felvétel segíti a meghatározást. A növényvédelem témakörét csak nagy vonalakban ismerteti, a leggyakoribb kártevők és betegségek bemutatásával.

ifj. Xántus János - A ​természet kalendáriuma
Részlet ​az előszóból: " A Természet kalendáriumának harmadik kiadását veszed kezedbe, Olvasó. Nem a hétköznapi értelemben vett naptárt, melyben megtalálod bizonyos esztendő hónapjait és napjait, hanem a csillagászati év alapján hónapokra tagolt kis írásművet, mely a természetjáró diákoknak s örökifjú turistáknak szól. Kis formátumánál fogva könnyen a hátizsák zsebébe süllyeszthető, útitárs erdőn, mezőn, tavasztól őszig és lombhullástól virágfakadásig."

Ismeretlen szerző - Növényélettan ​- Növekedés- és fejlődésélettan
A ​növényélettan talán leggyorsabban fejlődő területe a növekedés- és fejlődésélettan, amely a molekuláris biológia eszközeivel a növénybiológia legjelentősebb eredményeit hozta létre az utóbbi évtizedben. Ismereteink a növény növekedésének és fejlődésének hátterében működő molekuláris mechanizmusok részleteire is kiterjedve új, átfogó képet nyújtanak a környezeti tényezők és a belső növekedésszabályozók szerepéről, a növény fejlődéséről az embriótól a virágzásig. Bár molekuláris biológiai és biotechnológiai szempontú könyvek megjelentek magyar nyelven az utóbbi években, az egyetemi oktatásban használt általános jellegű jegyzet már több szempontból is elévült, nem tartalmazhatta a legújabb eredményeket. Úgy véljük, hogy az egyetem növényélettani oktatás számára egy új tankönyv megjelentetése elkerülhetetlenné vált. Ezzel kiteljesül a növényélettan oktatásához szükséges anyag, a már korábban, Láng Ferenc szerkesztésében megjelent "Növényélettan. A növényi anyagcsere" c. tankönyvvel együtt.

Simon Tibor - Csapody Vera - Kis ​növényhatározó
Őszinte ​örömömre szolgál, hogy néhány bevezető szót írjak kitűnő tanítványom és munkatársam, dr. Simon Tibor egyetemi docens, a biológiai tudományok kandidátusa Kis Növényhatározójához. A középfokú biológiai oktatásban nélkülözhetetlen a környezetünkben élő növények és állatok megismerése. Egyben minden további növénytani tudás, kutatás alapja is a növényismeret. A növénytani oktatás szervesen egészül ki a gyakorlati megismeréssel, és ennek célját szolgálja e könyv. Nagyon örvendetes, hogy a Művelődésügyi Minisztérium illetékes szervei egy ilyen segédkönyv szükségességét felismerték és annak kiadását elrendelték. Mert hiszen nemcsak a biológiatanítás, hanem a mindennapi gyakorlati élet számára is fontos elsősorban mezőgazdaságunk termesztette növények és azok gyomjainak ismerete, de milyen örömül szolgál később, a természetjáró felnőttnek is erdők, rétek, vizek virágjainak felismerése! A szerző helyesen válogatta össze az anyagot és jól, könnyen használható határozókulcsokat írt. Munkáját nemcsak kiegészíti, de nagymértékben emeli a mintegy 300 növény jól sikerült színes képe is, amelyek dr. Csapody Verának, az ismert növényfestőnek művészi kezét dicsérik.

Elizabeth Gilbert - A ​lélek botanikája
Elizabeth ​Gilbert új regényének középpontjában a szerelem, az erotika, a kalandok és a tudományos felfedezések állnak. A szegény angol családból származó botanikus, Henry Whittaker a kininkereskedelem révén komoly vagyonra tesz szert, és feleségével együtt kivándorol Amerikába. Itt születik meg lányuk, Alma Whittaker, aki nemcsak apja rengeteg pénzét, de eszét is örökli. Gondos botanikai kutatásai és tanulmányai révén Alma egyre mélyebben elmerül az evolúció rejtélyeiben, amikor is váratlanul betoppan az életébe Ambrose Pike, a tehetséges illusztrátor. Az orchidearajzok mestere egy egészen más irányba, a spiritualitás és a csodák világába vezeti a nőt. Alma a tiszta ész logikáját követő tudós, Ambrose művész. Ami kettőjüket összeköti, az a tudás iránti vágy: hogy a maguk módján megértsék a világ működését. A lélek botanikája nagyívű regény – egy nagyívű századról. Hatalmas térbeli ugrások jellemzik; az olvasó Londonból indulva eljut Peruba, Philadelphiába, Tahitire és Amszterdamba. Az út során felejthetetlen karakterek tűnnek fel: misszionáriusok, kalandorok, asztronómusok, hajóskapitányok, zsenik és kissé őrült figurák. De mind közül a legfontosabb Alma Whittaker története, aki a felvilágosodás korában született, az ipari forradalom idején élt, és szemtanúja volt az emberi történelem rendkívüli pillanatának, amikor a tudományok, a vallás, a kereskedelem és a társadalmi osztályokat érintő régi elképzelések megdőltek, és helyettük új ideák léptek életbe.

Ismeretlen szerző - Növényrendszertan ​az ökonómbotanika alapjaival 1-2.
Az ​agrár-felsőoktatás számára készült egységes fejlődéstörténeti rendszertan tankönyv szerzői tudományos és gazdasági szempontból újszerű könyvet hoztak létre. A tankönyv első kötete az általános ismeretek mellett a rendszert a harasztokig tartalmazza.

Dr. Alexander Bartosiewitz - Dr. Marek Siewniak - Öreg ​fák, díszfák ápolása
Lépten ​nyomon láthatjuk idős fáink szomorú sorsát: nem gondozzák őket, nem metszik, nem ifjítják. Pedig annak, aki fát ültet és helyette egy idős fát kivág, tudnia kell, hogy évek hosszú sora kell, míg a fa terebélyes árnyékot ad. ___ Sajnos csak a termésükért tartott fák rendszeres gondozása köztudott. Ezen "rossz szokáson" igyekszik segíteni ez a könyv. A mű olyan élettani és egyéb biológiai ismeretekkel kezdődik, amelyek a fák életének megismeréséhez szükségesek. Hozzáértően gondozni ugyanis csak kellő ismeretekkel lehet, hiszen élőlények a fák is. A szakirodalomban újdonságnak számító fejezet - a metszés, és az alakítás mellett - a sérülések gyógyítása. Ezek között a metszéskor ejtett sebek, a törési sebek, a hasadások, a fagyrepedések, a villámcsapások okozta sérülések, az odvasodás, a korhadások kezelését ismerteti. Természetesen a károsítók elleni védekezés is fontos fejezete. A lengyel szerzők műve gyors segítség lehet a hazai kertbarátoknak. sok jó példa található benne az öreg fák megmentésére, életkoruk meghosszabbítására. A leírt módszerek természetesen a parkfenntartó szakembereknek is tanulsággal szolgálhatnak.

Donna Balzer - Városi ​kert-ész
A ​Spektrum Televízión látható népszerű sorozat alapján készült kötet praktikus tanácsokat nyújt az év minden hónapjára, valamint ismerteti a legújabb trendeket és kertészeti eljárásokat. Hasznos ötletekkel és illusztrációkkal segít az egyéni életünkhöz illő kertészeti stílusok kialakításában.

Rachel Frély - A ​levendula titkai
Bár ​főként dísznövényként ismerjük, a levendula ezer olyan értékkel büszkélkedhet, melynek köszönhetően számos területen felhasználható, a szépségápolásban, a gyógyászatban, a gasztronómiában és a háztartásban. Ennek a kiváló növénynek köszönhetően sikerrel szállhatunk harcba a különböző sérülésekkel, fáradtsággal, stresszel, gyógyszerfüggőséggel, korpával, de még a tetvekkel és a molyokkal is! Ez a kis útmutató végigvezet a levendula összes felhasználási területén, és számos példával illusztrálja mindezt.

Botta Pál - 88 ​színes oldal a vízi- és a mocsári növényekről
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Holly Goldberg Sloan - 7esével
Willow ​Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Willow-t még csecsemőkorában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnt, boldog, csendes életet élt... egészen mostanáig. Willow világa hirtelen tragikusan megváltozik, amikor nevelőszülei meghalnak egy autóbalesetben. A lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal. Szerencsére Willow hamar pártfogókra talál, ám a körülmények nem engedik, hogy új otthonra és új családra is találjon. Elindul az embert próbáló harc, melynek hajtóereje az őszinte szeretet. Megrendítő és egyben felemelő történet arról, hogyan illeszkedhet be egy különc gyerek a világba, és hogyan fogadhatja be őt saját környezete.

Borito-104
elérhető
131

Andy Weir - A ​marsi
AZ ​UTÓBBI ÉVEK LEGNAGYOBB SCI-FI SZENZÁCIÓJA, AMELYBŐL RIDLEY SCOTT FORGAT FILMET HAMAROSAN. A GRAVITÁCIÓ CÍMŰ FILMHEZ HASONLÓAN EZ A KÖNYV IS MEGHÓDÍTOTTA A SZÉLESEBB KÖZÖNSÉGET. Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne. Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”. De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez? „Egyszerűen letehetetlen ez a könyv! A marsi a jól megírt, eredeti sztori, az érdekes, valószerű karakterek, és az elképesztő technikai hitelesség ritka kombinációja… olyan, mintha a MacGyver-t keresztezték volna A rejtelmes szigettel." Chris Hadfield asztronauta, a Nemzetközi Űrállomás parancsnoka „A marsi rendesen odacsapott! Weir iszonyúan szórakoztató és nagyigényű túlélő thrillert írt, egy „MacGyver a Marson”-sztorit, ami épp olyan valóságos és szívfacsaró, mint az Apollo 13 igaz története." Ernest Cline, a Ready Player One szerzője Lebilincselő… olyan, mint Defoe Robinson Crusoe-ja egy intelligensebb szerző tollából. Larry Niven, többszörös Hugo- és Nebula-díjas író „Ősidők óta nem olvastam ennél jobb köny vet! Mielőtt feltöröd a pecsétet, ürítsd ki a menetrended. Ettől a történettől jobban beléd fojtja a lélegzetet, mint levegőszivárgás egy űrhajón. Szórakoztató, okos és pörgős – A marsi megad mindent, amit csak egy regénytől vársz!” Hugh Howey, New York Times bestseller szerző „Erős, ütős és tökös. Robinson Crusoe a Marson, huszonegyedik századi stílusban. Mielőtt ezt a könyvet elkezded, gondoskodj magadnak szabadidőről – kelleni fog, mert eszedben sem lesz letenni.” Steve Berry, New York Times bestseller szerző

Angelika Throll - Szobanövények
650 ​szobanövény képekkel illusztrált bemutatása, ismertetése és ötletek, tanácsok a kiválasztáshoz, az utánpótláshoz, az öntözéshez, a szaporításhoz és a növényvédelemhez. Csoportosítása: Virág- és termésdísznövények Orchideák Levéldísznövények Pálmák Páfrányok Pozsgások és kaktuszok Broméliák Húsevő növények

Covers_285000
Fűben-fában ​orvosság Ismeretlen szerző
11

Ismeretlen szerző - Fűben-fában ​orvosság
Magyarországon ​több mint 3000 növényfaj ismeretes. Ezek közül 200 tartalmaz olyan hatóanyagokat, melyeket a gyógyszeripar is felhasznál, de kb. 1000 honi növényfajunk minősíthető gyógynövénynek. A természetes gyógymódok előtérbe kerülésével is egyre nagyobb szerepet kapnak életminőségünk javításában. Egyre növekedik azok száma, akik nemcsak ismerői, de gyűjtői és rendszeres fogyasztói is. Elsősorban nekik szántuk ezt a rendszerező jellegű kötetet, mely a Magyarországon (és külföldön) beszerezhető növényekről és az azokból készíthető gyógyhatású készítményekről, valamint az ezekhez kapcsolódó gyógymódokról íródott, melyek nem a modern orvostudomány ellen, hanem épp ellenkezőleg, a szakorvos által előírt terápiák mellett, azok kiegészítéseként alkalmazhatóak. Ezenkívül sok hasznos tanáccsal, s az egyszerű, gyakorlatban kipróbált, természetes gyógymódok ismertetésével segíti mindazokat, akik bíznak a természet gyógyító erejében. A könyv a legegyszerűbb szerkesztési formában, a betűrendi sorrendiséget követve mutatja be a gyógynövényeket, s azt, milyen betegségeket kúrálhatunk velük.

Marie-Claude Paume - Ehető ​vadnövények
Nap ​mint nap elhaladunk mellettük, mégsem ismerjük őket. Figyelemre sem méltatjuk vagy éppen megszabadulunk tőlük, pedig a vadnövények többsége ehető. A mályvafélék, a bársonyvirág, a libatop, a csalánfélék gyógyhatásokban, vitaminokban és értékes nyomelemekben gazdag gyomok, melyeket kis mennyiségben vagy fűszerként fogyasztva új ízeket varázsolhatunk asztalunkra. A régi mondást, miszerint fűben, fában orvosság, az Ehető vadnövények című könyvet lapozgatva nyugodt szívvel vehetjük szó szerint. A kötetből megtanuljuk felismerni a növényeket, melyek az árokpartot szegélyezik, erdőt-mezőt tarkítják vagy éppen a konyhakertünket lepik el. A szerző színes fényképekkel, részletes leírással, táblázatokkal segíti a vadnövények megismerését. Bemutatja ízüket, pozitív élettani hatásukat, elkészítésükhöz ötletes recepteket is ad. A vén Lakota bölcs volt. Tudta, hogy az emberi szív megkeményedik, ha eltávolodik a természettől. Tudta, hogy aki megfeledkezik a növények, az élőlények tiszteletéről, felhagy az emberek tiszteletével is. Ezért nevelte a fiatalokat a természet gyengéd befolyása alatt. - T. C. McLuhan részlet a Portraits from North American Indian Life című műből Marie-Claude Paume harminc éve Provence-ban (Franciaország) lakik, ahol Európa vadon élő növényeivel, középkori bölcselettel és az indián gyógymódokkal foglalkozik. Párizsban, a Kreatív Művészetek Főiskoláján fényképészetet tanult. Az ápolónői végzettséggel rendelkező növényszakértő méheket tenyészt. Rendszeresen tart gyógynövénytani, táplálkozástudományi és természetes allergológiai előadásokat.

Dala László - Jakucs Pál - Kulin György - Tasnádi Kubacska András - A ​mi világunk
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sulyok Mária - Tímár Zsuzsa - Virágkalendárium
Ezt ​a könyvet... ...elsősorban nőknek írtuk. Ők ápolják a hagyományokat, és tartják az ünnepeket. De természetesen a férfiakra is gondoltunk. Sőt, ajánljuk, tanulmányozzák gondosan! Sok kellemetlenséget elkerülhetnek, ha a kalendárium végén fellapozzák a névnapok mutatóját. Ha egy-egy ismerős, kedves névre bukkannak, s azt emlékeztetőül följegyzik naptárukba, nem néznek majd rájuk otthon vagy a randevún könnyes szemmel, mondván: „mindenki felköszöntött a nevem napján, csak te nem..." Ajánljuk kalendáriumunkat azoknak a kedves öregeknek, akikben még erősen él a vágy: ajándékozni, örömet szerezni, figyelmesnek lenni. Írtuk ezt a könyvet nem utolsósorban a „mai" fiataloknak is, akik ugyan sokszor türelmetlenül legyintenek a régi szokásokra, ám ünnepelni ők is szeretnek, s a maguk módján kedvesek, barátságosak. Írtuk még a velünk egykorúaknak is, akik már szinte felejteni kezdjük a másoknak szerzett öröm érzését, és bizony néha inkább csak kötelességből nyitunk be a virágüzletbe, hogy eleget tegyünk annak, amit elvárnak tőlünk: virágot vigyünk szeretteinknek. És ne feledjünk alkalmanként magunknak is örömöt szerezni, vásároljunk magunknak is virágot, hogy otthonunkban mindig mosolyogva fogadjon néhány szál virág. Minden évszaknak, sőt, minden napnak megvan a maga jellemző és hangulatos, szinte sajátos virágdísze. Ezeket szeretnénk könyvecskénkben bemutatni. Ne várjon hát az olvasó semmiféle szakkönyvet! Nem kap telvilágosítást a magvak vetéséről, a virágok ápolásáról vagy a díszbokrok metszéséről. Itt és ezúttal csak arról írunk: mikor? kinek? mit? és hogyan?

Láng Ferenc - Növényélettan ​- A növényi anyagcsere I-II.
Ebben ​a könyvben a növények minden fontos metabolikus folyamata: az anyagfelvétel és a transzportfolyamatok, a fotoszintézis, a szénhidrát- és lipidanyagcsere, a nitrogén- és kénautotrófia, az aminósav- és fehérje- anyagcsere, a növények univerzális és speciális és anyagcsere-fonyamatai. Az áttekintés végül stresszélettani ismeretekkel zárul. A 14 fejezetből álló könyv a tudomány mai állása szerint mutatja be a növények biokémiai folyamatait.

Kalmár Zoltán - Gombák
Mesekönyvekben ​és képeslapokon, a cukrász marcipánjai között, az újévi négylevelű lóhere mellett ott van mindig egy piros, fehéren pettyezett pompás gomba: a légyölő galóca. Ezt ismertük meg kicsi korunkban mérges gombának, s azt gondoltuk: persze mérges, mert olyan nagyon piros. Pedig a mi leggyakoribb halálos mérgezést okozó gombánk nem ez, s nem is pompázik ilyen színekben. Halvány, kissé sápadtzöld a kalapja - szolid gombának látszik. És sokan leszedik, megeszik a gyilkos galócát, abban a hitben, hogy nincs rossz szaga, nincs élénk színe, nem okozhat bajt! Mások esküsznek arra, ha csak a rétekről hozunk kis csirkegombát - vagy ahogy tévesen mondják, csiperkét, helyes nevén szegfűgombát -, nem lehet baj. Nem is lesz, ha pontosan felismerjük, s nem tévesztjük össze a két nagyon mérges gombával, a susulykával és a parlagi tölcsérgombával. Jó hát idejében, még gyerekkorban megismerni a gombákat, hisz éppúgy meg lehet különböztetni őket ismertetőjegyeikről, mint a különféle autómárkákat.

Jávorka Sándor - Csapody Vera - Erdő ​mező virágai
Aki ​nyitott szemmel vizsgálja a természet tarka képeskönyvét, előbb-utóbb vágyat érez, hogy megismerje a különféle növények nevét, élőhelyét és rendszertani besorolását is. Ezt az érdeklődést elégíti ki a nagyhírű szerzőhármas sokat keresett könyvének újabb kiadása. A 120 színes táblán bemutatott akvarellek, valamint a könnyen használható rendszerezés lehetővé teszi a Magyarországon legelterjedtebb virágos növények gyors felismerését. A gyönyörködtetésen túl alapot nyújt a növényvilág mélyreható tanulmányozására is. Haszonnal forgathatja a gazda, az erdész és a természetjáró egyaránt.

Ladocsi Teréz - Fűszerkalauz
Nem ​túl hízelgő, ha egy ételről azt mondjuk: nincs sava-borsa. Ezt a kis könyvet azoknak ajánljuk, akik szeretnének egészségesen, de egyúttal ízletesen táplálkozni. A műben ábécésorrendben megtalálható az összes jelentősebb (mintegy 80) hazai és külföldi fűszernövény leírása, és az, hogy milyen ételek, illetve italok ízesítésére alkalmasak. Ezenkívül szerepel benne több tucat fűszerkeverék, fűszerező szósz, fűszerkivonat, valamint néhány fűszeres borecet leírása. A fűszerek kiválasztását megkönnyíti az ételek szerint csoportosított fűszertáblázat. Az esetleges külföldi beszerzést segíti a növények angol és német nevének ismertetése.

David Attenborough - Élet ​a Földön
Előszó ​(részlet) A BBC televíziós sorozatához hasonlóan, amelyen alapul, a kötet nem hagyományos természetrajzot nyújt, hanem inkább a természet történetét kísérli meg bemutatni. Az élet egész színes kavalkádját felvonultatja, lehetőleg a ma élő állatokra és növényekre építve, s drámájának szereplőit a mai földi élet teljes skálájából válogatva eleveníti meg színpadán 3500 millió év történetét. David Attenborough mind a könyvvel, mind a televíziós sorozattal világsikert aratott. A kötet maradandó emléket állít az egyik legnagyratörőbb vállalkozásnak az angol televíziózás egész történetében, s egyben alapvető bevezetés a természet világának megismeréséhez.

Tudod_e_fed
Tudod-e? ​- Élet a Földön Ismeretlen szerző
11

Ismeretlen szerző - Tudod-e? ​- Élet a Földön
Melyik ​hal horgászik? Hogyan vadászik a szitakötő? Miből és miért keletkezik gyöngy a kagylóban? Minden virág illatos? Mi a vérnyomás? Milyen vércsoportokat ismerünk? Mennyi ideig vannak a táplálékok a gyomorban? Miért izzadunk? Mivel mozgatjuk a szemünket? Hogyan érezzük az illatokat? Mi határozza meg a szem színét?

Helmut Jantra - Növényszaporítás ​otthon
A ​napraforgót, a babot, a málnát, a szamócát, az aranyesőt vagy a borókát magunk is viszonylag egyszerűen szaporíthatjuk. A neves szerző, Helmut Jantra felsorolja, miként nyerhetünk kedvenceinkről a leghétköznapibb eszközökkel, akár a konyhaablakban vagy a verandán új kis növényeket. A gyakorlatias tanácsok és ötletek segítségével elkerülhetjük a hibákat és tapasztalhatjuk, micsoda remek szórakozás a magvetés vagy a sarjak ültetése. A számos képpel és táblázattal kiegészített könyvet örömmel ajánljuk a kertek és a növények barátainak.

Szalai István - Frenyó Vilmos - Növényélettani ​kísérletek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Haraszti Ede - Zsebkönyv ​a növények életéről
Előszó ​(részlet): Napjainkban egyre gyorsul a növénytani tudománynak, mint a biológiai alaptudományok egyik legfontosabb ágának fejlődése. Az emberiség gyors szaporodásával és igényeinek növelésével egyre parancsolóbb szükségszerűséggel nő az igény a szervesanyag-termelés minél gyorsabb fokozása iránt. A növekvő igény fokozott feladatokat állít a növénytermesztés és ennek egyik alaptudománya, a növénytan elé. Ezzel párhuzamosan a műszaki és a többi tudományágak gyors fejlődésükkel újabb és újabb tudományos ismereteket, technikai eszközöket adtak a növénytani kutatók kezébe. Ily módon egyre mélyebben képesek behatolni a növények szerveinek, szöveteinek, sejtjeinek rejtelmeibe, s ezáltal jobban megismerve az ott lejátszódó élettani folyamatokat, növelni a szervesanyag-termelést. A könyv anyaga, felépítése és tárgyalási módszere nagyrészt megegyezik a hazánkban használt legtöbb növénytankönyvével. Zsebkönyv jellege és kisebb terjedelme miatt azonban egyes fejezetei rövidre szabottak. Célunk olyan, viszonylag rövid, de a lényeges növénytani ismereteket magában foglaló, gyakorlati könyv kézbeadása volt, amit a jelen igények megkövetelnek és a hazai általános növénytani alapképzettség mellett minél szélesebb körben használni tudnak olvasóink.

Váczi Imréné - Nagy Árpád - Dede Géza - Illyés Csaba - Szobanövények
Könyvünk ​abból a célból készült, hogy örömmel forgassák, hogy gyönyörködtessen szép képeivel, és hogy segítse az olvasót a sikeres kertészkedéshez. A hazánkban megtalálható jól ismert, és újabb szobanövényeket vettük számba magyar nevük szerint A-tól Z-ig.

Szűcs Lajos - A ​növénykedvelő kislexikona
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók