Ajax-loader

'fotográfia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Tóth György - Test-Tér ​/ Body-Space 1989-1994
Azok ​közé a fotográfusok közé tartozik, akik a külső világ felfedezése felől haladnak saját vízióik felé. Az épített világról, majd az ebben a környezetben élő emberekről készített képeinek sora az emberhez vezet, világa lassan portrékká tisztul, mégpedig a teret és időt egyaránt megragadni képes, több expozícióval készült, elmozdult portrékká. Kapcsolatai átszövik az egész magyar vizuális kultúrát. Két évtizedig az állami televízió fotog-ráfusaként dolgozott, jelenleg szabadúszó. ( Regard Hongrois / Magyar tekintet Magyar fotográfusok a Párizsi Királyi Palota kertjében - Photographs hongrois au jardin du Palais Royal Paris Budapest, 2001 Magyar Fotográfusok Háza ) 1950-ben születtem Budapesten. 1972 óta fotografálok. Tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 1980-1986-ig tagja, illetve vezetőségi tagja voltam a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának. 1980-tól a Magyar Televízió fotográfusa voltam. 1997-tôl 1999 novemberéig a Magyar Televízió Rt. Fotó Osztályát vezettem. 1991-ben elnyertem az "Aranykamerát". 1994-ben Balogh Rudolf-díjjal tüntettek ki. A Szép Könyv '95 pályázaton könyvem elnyerte a legszebb művészeti könyv, illetve a Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíját. Képeim megtalálhatók többek között a Ludwig Múzeum (Budapest), a Fotográfiai Múzeum (Kecskemét), a Modern Művészetek Múzeuma (Párizs, Franciaország), a Fotó, Film- és Televízió Múzeuma (Bredford, Anglia) a Ken Damy Galéria, Brescia, Olaszország) és Yoko Ono (New York, USA) gyűjteményeiben.

John Hedgecoe - Fotókalauz ​nyaralóknak, utazóknak
John ​Hedgecoe, aki egy személyben a londoni Royal College of Art fotográfia professzora, elismert tanár és előadó, sikerkönyvek szerzője és maga is profi fotós, olyan művet ad az olvasó kezébe, melynek célja és fő érdeme is a használhatóság.

Ismeretlen szerző - Az ​év természetfotói - Magyarország 2017
Az ​Év Természetfotósa pályázat Magyarország és a régió legrangosabb természetfotós versenye, melyet immár 25 esztendeje rendez meg évről évre a naturArt. A fotóművészet egyik legösszetettebb és legtöbb fáradsággal járó ágának hazai és határon túli képviselői ezúttal is alaposan kitettek magukért, amit látványosan bizonyítanak azok a rendkívüli fotók, amelyek újra és újra meghökkentenek, elgondolkodtatnak, vagy épp megnevettetnek bennünket. A pályázat az idén is kiemelkedő anyaggal ajándékozott meg minket. A díjnyertes képeket és a zsűri által legjobbnak ítélt fotográfiákat hagyományainknak megfelelően most is egybegyűjtöttük, és ebben a lebilincselő albumban mutatjuk be a természet szépségei iránt érdeklődő közönségnek.

Géczi Zoltán - Fotók, ​amelyek megváltoztatták az évszázadot
A ​fényképezőgép jelen volt, amikor a Wright fivérek repülőgépe elemelkedett a földtől, megörökítette Kennedy elnököt a végzetes merénylet előtt és elkísérte, Neil Armstrongot a Holdra. Testközelből látta az évszázad legnagyobb sztárjait: Marilyn Monroe, Elvis Presley, Marlene Dietrich, Charlie Chaplin vagy a Beatles tagjai gyakran néztek farkasszemet az objektívvel. Fotográfiák emlékeznek meg Ayrton Senna brilliáns sikereiről és tragikus haláláról, Charles Lindbergh óceán átrepüléséről, Jimi Hendrix színpadi eksztázisairól vagy Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan történelmi jelentőségű kézfogásáról. A fényképezőgép részt vett a század valamennyi fegyveres konfliktusában, a tűzvonalból küldte képes jelentéseit, amelyek világraszóló diadalokról és szörnyű veszteségekről regéltek - kíváncsi szeme elől semmi sem maradhatott rejtve. Eme könyv híres és látványos fényképek által, olvasmányos és lendületes kísérőszöveg segítségével kalauzolja át az Olvasót a mögöttünk álló évszázadon, sokszínű és izgalmas utazásra invitál.

Philip Pullman - Rubin ​és füst
A ​történet 1871-ben játszódik, hősnője egy tizenhat esztendős árva lány, Sally Lockhart, aki szüleinek, vagyonának elvesztése után Londonban próbál talpra állni. Egy utálatos rokon hölgynél lakik, aki a leányt még az utolsó vagyonkájából is megpróbálja kiforgatni. Sally körül egyre fokozódnak a bonyodalmak, melyekben szerepet játszik egy titokzatos, vagyont érő ékkő, a címben szereplő rubin, amelyet sokan szeretnének megkaparintani. Ráadásul a szálak Sally édesapjához vezetnek, aki meglehetősen gyanús körülmények között vesztette életét a távoli Keleten. A leány lassan, lépésről lépésre próbálja megfejteni a mind nyomasztóbb titkot. a Nyomozása során veszélyes kalandokba bonyolódik, különös, félelmetes emberekkel találkozik, életveszélyes helyzetekbe kerül. Sikerrel jár-e Sally nyomozása, s fény derül-e a sejtelmes és homályba merülő titokra? Philip Pullman, az ifjúsági könyveiért számtalan díjat nyert angol író hihetetlen leleménnyel és meghökkentő fordulatokkal szövi azt a cselekményt, amelynek eredménye: egy lehetetlen, izgalmas kalandregény.

Holló Dénes - Amatőrfilmes ​kellék ABC
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Daniel Lezano - Fotós ​biblia
A ​Fotós Biblia minden, a fényképezéshez kapcsolódó témára kiterjedő útmutató. Megtalálni benne a legfrissebb tudnivalókat, a legújabb digitális fényképezőgépeket, szkennereket, nyomtatókat és szoftvereket csakúgy, mint a filmekről, gépekről és tartozékaikról szóló leírásokat. Daniel Lezano bemutatja nekünk az összes alapvető fényképkészítési technikát, kezdve a tökéletes portrékép titkától a gyönyörű tájképek megkomponálásán át a hangulatos fekete-fehér képek megalkotásáig. A szöveget mindvégig lenyűgöző felvételek egészítik ki. A kiadvány tökéletes útmutató a XXI. századi fényképészet hardver, szoftver és technikai tudnivalóihoz.

Enczi Zoltán - Richard Keating - A ​digitális fotózás műhelytitkai kezdőknek 2008
A ​kezdőt csak némi tudás és technikai képzettség választja el a haladó fotóstól. Ez a "szakadék" nem áthidalhatatlan: ehhez nem kell több, csak egy fényképezőgép, egy jó szakkönyv és néhány szabad hétvége.

Csókás Adrienn - Enczi Zoltán - Richard Keating - Somogyi Balázs - A ​digitális fotózás műhelytitkai - Újdonságok, tippek 2009-2010
A ​digitális fotózás napról napra változik. Nem csak a fényképezőgépek és a hozzá tartozó eszközök fejlődnek, hanem az ezekhez kapcsolódó lehetőségek és módszerek tárháza is bővül. Amint megjelenik egy új szolgáltatás a fényképezőgépben, úgy tűnnek fel azok a technikák, módszerek, melyek az új funkcióra épülnek. Könyvünk hangsúlyos része ezeket az aktualitásokat járja körül a 2009-ben és 2010 év elején divatos gépeken, kiegészítőkön keresztül. Az újdonságok mellett azonban nem feledkeztünk meg a digitális fotózás alapjairól sem. Könyvünk a kezdő szintnél részletesebben járja körül a különböző típusú digitális fényképezőgépek működésének, kezelésének alapjait, miközben az egyes témák fotózásával kapcsolatban is gyakorlatias segítséget nyújt. Mivel nem mindegy, hogy milyen felvételeket készítünk életünk, utazásaink fontos állomásairól!

Gyenes Zsolt - Fotográfia ​mozgásban - Photography in Motion
Milyen ​képfajták fogják meghatározni a vizuális kultúrát néhány évtized múlva? Milyen szerepet fog játszani a fotográfia, a fotografikus kép? Jó okkal feltételezhetjük, hogy a jövőben is meghatározó tényező lesz a fotográfia. Ennek zálogát - Lev Manovich-hoz hasonlóan - leginkább a médium flexibilitásában látjuk. A fotót könnyen lehet keverni bármilyen más vizuális formával; mint pl. a rajzzal, festménnyel, vagy virtuális grafikával. A "fotográfia mozgásban" leginkább arra utal, hogy a fotó önnön mediális természetéből adódóan közvetítő szerepet játszik/játszhat a különböző médiumok között, ezzel is építve a metamédia világát. A magyar mellett angol nyelvű kötet legfőbb célja, hogy széles horizonton mutassa be korunk fotografikus képalkotásának a művészetben betöltött szerepét, lehetőségeit, változásait és kihívásait. Ezt a szerző pécsi, illetve Pécshez erős szálakkal kötődő művészek alkotásainak bemutatásával igyekszik megvalósítani. Kimozdítani a médiumokat a "kerékvágásból" mindenkor a kíváncsi, felfedezni szándékozó alkotó feladata. Ez - az állandóan megjelenő újabb technikákkal - fokozottabb kihívást és izgalmat jelent. A kísérletező művész - napjainkban is - az apparátus ellen dolgozik, cselekszik; keresi azokat a lehetőségeket, melyek a "program kisiklatásához" vezetnek. Teszi ezt abból a célból, hogy "rávilágítson" a lényeges momentumokra; hogy az alapvető kérdéseket tehesse fel.

Vincent Oliver - Digitális ​fotóiskola haladóknak
A ​könyv nem a szorgalomra, hanem az alkotókedvre épít, nem rendszeres tanulásra, hanem ihletett felfedezésekre ösztönöz. Túl azon, hogy bemutatja a digitális képalkotás és utómunka egyre fejlődő eszközparkját, a képmódosító programok tulajdonságait, erényeit, Vincent Oliver fotográfus és szakíró valódi titkokkal szolgál: feltárja a digitális műfaj avatott mestereinek fortélyait, behatóan elemzi a képeiket és a gondolkodásmódjukat. Kincset ér ez a színes, jól áttekinthető könyv minden műkedvelő és hivatásos fotós számára, aki örömmel nyugtázza, hogy a fényképezés ma újabb forradalmát éli, aki szeretne lépést tartani az elképesztő ütemű fejlődéssel, szeretne alaposabban megismerkedni a digitális fotográfia eszközeivel, módszereivel.

Jan Novák - Digitális ​technika
Ez ​a hasznos könyv a laikusok számára próbál eligazítást adni a digitális tecnika lehetőségei, felhasználásának módozatai között. Áttekinti a legújabb alkalmazási területeket, és ismerteti azok előtörténetét is. Megismerkedhetünk a számítógép képfeldolgozási lehetőségeivel, a digitális fényképezőgépekkel és videókamerákkal, valamint a DVD-vel, amelynek rohamos elterjedésére hamarosan számíthatunk, elsősorban az általa nyújtott kiváló minőségű kép és hang reprodukálás miatt.

Szemerédy Zoltán - Negatívtechnika ​amatőröknek
A ​látott, átélt élmény vizuális közlésének vágya adja az emberek kezébe a fényképezőgépet. Az esetek túlnyomó többségében azonban a felvétel, a kész kép nem tolmáncsolja a témát élménykeltően. Elképzeléseink megvalósítását - technikai szempontból -csakis tudatosan összehangolt folyamat biztosíthatja. A fototechnika ismerete és helyes alkalmazása alapvető követelmény. A technika megismerhető, megtanulható, megfelelő alkalmazása elsajátítható.

Bartis-attila-a-vege
elérhető
86

Bartis Attila - A ​vége
"...az ​egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban" "Egy fotográfus története, aki... Nem: egy férfi története, aki... Nem: egy szerelem története, ami... Vagy több szerelem története, amik egymással... Vagy egy ország története, ami... Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni." (Kemény István)

Szemerédy Zoltán - Új ​fotóiskola
A ​fényképezés technikai eszközei, anyaga és sajátossága folytán alkalmas arra, hogy az élet jelenségei közül bármit, az élőt és élettelent, a nyugalomban levőt és a rendkívül nagy sebességgel mozgót, röviden a természet minden megnyilvánulását a valóságnak megfelelően, tökéletes módon rögzítse, és tetszés szerinti mennyiségben állítson elő arról másolatokat.

Szemerédy Zoltán - Fotóbarkács
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Sárközi Zoltán - Fotószámtan
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Wimmer Imre - Fényképezés ​nem csak kezdőknek
Könyvünk ​hasznos olvasmány kezdő és haladó fotósok számára, valamint gyakorlati tanácsokkal segíti mindazokat, akik most terveztek fényképezőgépet vásárolni. A mikroelektronika és számítástechnika villámgyors fejlődésének eredményeit a fényképezőgép-gyártók folyamatosan beépítik legújabb termékeikbe. A gyors ütemű fejlesztések eredményeképp kezdő fotósok számára is elérhetővé váltak olyan amatőr kategóriába tartozó fényképezőgépek és vakuk, amelyek számos professzionális szolgáltatással rendelkeznek. Könyvünk segítséget nyújt abban, hogy ezeket a lehetőségeket az Olvasó minél jobban ki tudja használni.

Holló Dénes - Amatőrfilmes ​kellék ábécé
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Járai Rudolf - Korszerű ​nagyítástechnika
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

H. Lőke Ilona - Fotósok ​Kiskönyve
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_167202
elérhető
0

Ismeretlen szerző - "Baráti ​emlékül - Jókai Mór"
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_196977
Fotótuning Ismeretlen szerző
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Fotótuning
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szimán Oszkár - A ​színes fényképezés alapjai
Egy ​nagy jelentőségű találmány a Francia Tudományos Akadémia előtt: 1839 januárjában jelentette be Arago, a híres fizikus és csillagász a Francia Akadémia előtt Daguerre, volt színházi díszletfestő találmányát, az első valóban használható fotográfiai eljárást. A szakközönség és az egész világ úgy ünnepelte ezt, mint a tökéletesen tárgyilagos képrögzítés felfedezését, amely véget vet a festők gyakori túlzásainak és sokszor egyénieskedő törekvéseinek.

Enczi Zoltán - Richard Keating - A ​digitális fotózás műhelytitkai kezdőknek 2016
A ​„kattintgatós“ kezdőt ma csak egy megfizethető fényképezőgép és némi tudás választja el a látványos fotóktól. Higgyék el, ez a „szakadék“ korántsem áthidalhatatlan. Tanulással, szépérzékkel bárki eljuthat egy viszonylag jó színvonalra, és eséllyel szerepelhet fotópályázatokon, kiállításokon. Mindehhez nem kell több, csak megfelelő fényképezőgép, egy-két jó szakkönyv és néhány szabad hétvége, amikor begyakorolhatók a legfontosabb trükkök. Szerzőink ebben a kötetben pontosan ezt a szemléletet, tudást próbálják átadni az olvasónak, és eloszlatják a tévhitet, miszerint profi szintű felvételeket csak hivatásos fotósok készíthetnek.

Telegdi Ágnes - Barnabás ​meséi - Mackótestvér születik
Nagy ​az izgalom a mackócsaládban, Barnabás mackónknak kistestvére születik. A várt medvebocs azonban teljesen feldúlja főhősünk lelkét. A kislánybocs gyönyörű, kedves, mosolygós, mindenki a csodájára jár. Hogyan talál vissza családon belüli régi helyére Barnabás? És milyen lesz kapcsolata legújabb kishúgával? Kiderül a Barnabás meséi sorozat eme legújabb könyvéből.

Covers_58726
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Expositio ​I. - Borsos Mihály fotográfiái
A ​könyv gerincére írt "Expositio I." cím utal a közös vállalkozás szellemiségére. Alapértelme a klasszikus latinban lelhető meg: 'kifejtés, kihelyezés, kiállítás' a jelentése. A mű akár viselhetné a 'Tükrök csapdájában' címet is. Ebben az esetben a fotográfus maga a tükör. Csapdák sorozata kíséri munkáját. A leképezés, avagy a képalkotás, a bemutatás vagy a véleményalkotás csapdái ezek. A magyar kortárs képzőművészet kínálata elképesztően bő és gazdag, csak szubjektív módon lehetett a kötetben szereplő ötvenhét művészt kiválasztani, viselve a szelekció ódiumát. A fotográfiák nem kelnek versenyre a festményekkel, szobrokkal, egyszóval az exponátumokkal; hanem a fekete-fehér hagyományos portréfotográfia, az enteriőrfotó additív segítséget ad egy-egy művész megismeréséhez. Horváth György művészettörténész esszéi finom eleganciával kalauzolják az olvasót a művészek-műtermek-művek kézenfekvő hármas egységeiben. A kötetet jegyző fotográfus, Borsos Mihály jelen munkája előtt már több komoly, művészetileg és filozófiailag jól megalapozott fotográfiai programot valósított meg. Hosszú utat járt be, míg elérkezett oda, hogy kialakítsa magának a programfotográfia nyelvezetét. Eddigi főbb munkái: a Kokas Ignác Kossuth-díjas festőművészt bemutató album, Fekete Tamás szobrászművész életmű-albuma, a Legendárium - Századvégi arcképcsarnok címmel megjelent fotóportrékötet, a Historicum című történelmi/kultúrtörténeti album, a Későgótikus szárnyasoltárok a középkori Magyarországon című könyv, és számos képzőművészeti katalógus. E programok közös vonása, hogy a fényképész hitet tesz az arc nagyszerűsége s tisztelni való szépsége mellett. A kortárs művészek arcát kevéssé ismerjük, de most lehetőségünk nyílik arra, hogy rácsodálkozzunk az értékteremtők szuggesszív, olykor kíváncsi, rejtőzködő, megfigyelő, bölcsességet sugárzó tekintetére. Expositio I. - Művészek-műtermek-művek. Ebben a kötetben Borsos Mihály és minden modellje ugyanazt akarta: kiállni, kitenni magát, arcát, műtermét a könyvet nézők pillantásának és kiállítani művét, bízva abban, hogy a róla készült fotográfia tükrében megmutatott arca és a fotográfus interpretációjában megjelenő műterme mellett az általa készített munka egysége az élet dolgairól s a dolgok értelméről küld igaz és eligazító jeleket.

Enczi Zoltán - Richard Keating - A ​digitális fotózás műhelytitkai kezdőknek 2011
A ​"kattintgatós" kezdőt ma csak egy megfizethető fényképezőgép és némi tudás választja el a látványos fotóktól. Higgyék el, ez a "szakadék" korántsem áthidalhatatlan. Kis tanulással, szépérzékkel bárki eljuthat egy viszonylag jó színvonalra, és sikerrel szerepelhet fotópályázatokon, kiállításokon. Mindehhez nem kell több, csak megfelelő fényképezőgép, egy-két jó szakkönyv és néhány szabad hétvége, amikor begyakorolhatók a legfontosabb trükkök. Szerzôink eloszlatják a tévhitet, miszerint profi szintű felvételeket csak hivatásos fotósok készíthetnek.

Bán András - Beke László - Fotóelméleti ​szöveggyűjtemény
Hiánypótló ​könyvet tart kezében a fotográfia és művészettörténet iránt érdeklődő olvasó. Az elmúlt másfél évszázadban számos elméleti igényű megfontolás fogalmazódott meg arról, mi is a fotográfia, milyen szálak fűzik a képzőművészethez, a fotó vajon milyen mértékben a gép vagy az emberi alkotóerő teremtménye, mennyiben a hiteles képi közlés szinonimája...

Jessica Gilmore - Natalie Anderson - Tanya Wright - A ​tökéletes házasság / Ki feküdt az ágyacskámba? / Álom és valóság
Jessica ​Gilmore: A tökéletes házasság Ha egyszer férjhez megy, akkor mindenképpen romantikus körülmények között! Daisy kislány kora óta pompás esküvőről és boldog házasságról álmodik. A Hawksley Castle például tökéletes helyszín volna. A kastély ura, Sebastian Beresford pedig álmai hercege lehetne, ha a nősülést nem tekintené pusztán üzleti ügynek… Natalie Anderson: Ki feküdt az ágyacskámba? Alig várja, hogy a hosszú repülőút és a fárasztó küldetés után végre aludjon egy nagyot! James Wolfe belép New York-i lakásába, és egy ismeretlen, ám fölöttébb csinos lányt talál az ágyában. Caitlin azt állítja, hogy jogosan tartózkodik ott. Mit tehet ilyenkor egy úriember? Tanya Wright: Álom és valóság Már tíz éve, hogy autóbalesetben életét vesztette Micah első szerelme, ám ő azóta sem tudja elfelejteni. Tisztában van vele, hogy tovább kellene lépnie, de képtelen rá. Gyakran álmodik a fiúval, és ijedten tapasztalja, hogy álombeli kedvese egyre inkább hasonlít Joshra, a legjobb barátjára. Lehet, hogy valójában már őt szereti?

Závada Pál - Természetes ​fény
A ​Természetes fény döntően a második világháborúban meg előtte és utána játszódik. A szereplők javarészt Békés megyeiek, nők és férfiak, magyar magyarok, magyar szlovákok és magyar zsidók - ettől is függően veti őket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire. Eközben szeretnek és csalódnak, áldozattá vagy tettessé is válnak, elbeszélnek vagy fényképeznek - és vannak, akik nem térnek vissza többé. Eltelt hét évtized, az okokat és a miérteket elfelejtettük: könnyű szívvel nézegettünk retusált képeket. Hogy ennek vessünk véget, ezt ajánlja Závada Pál nagy regénye, miközben máig bevilágít bennünket az iszonyúan szenvtelen természetes fény.

Ps
Adobe ​Photoshop CS6 Ismeretlen szerző
elérhető
30

Ismeretlen szerző - Adobe ​Photoshop CS6
Tanuljuk ​meg, hogyan javítsuk digitális fényképeink hibáit és miként tegyük őket tökéletesebbé, miként készítsünk fényképmontázsokat, hogyan alakítsuk át és torzítsuk képeinket, és miként készítsük elő azokat internetes vagy nyomdai felhasználásra. A Photoshop legújabb verziójában immár átmeneteket és mozgási hatásokat tartalmazó videókat is összeállíthatunk, illetve szerkeszthetünk. A tartalomérzékeny eszközökkel észrevétlenül cserélhetjük le vagy egészíthetjük ki képeink adott területeit. A Photoshop CS6 Extended verziójában 3D-s képeket hozhatunk létre, illetve alakíthatjuk azokat.

Kollekciók