Ajax-loader

'pszichoterápia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Buda László - Mit ​üzen a tested?
Bár ​saját testünk a leghűségesebb társunk életünk folyamán, a vele való kapcsolatunk gyakran megromlik, ellentmondásossá válik. Bizonyos részeinket talán kedveljük, büszkék vagyunk rájuk, más részeinket azonban elutasítjuk, utáljuk, sokszor egyenesen undorodunk tőlük. Ha pedig ez a test "elromlik", értetlenséggel, ijedelemmel vagy haraggal reagálunk, és - ha a panasz nem múlik magától - külső megoldásokat keresünk, esetleg elvisszük egy "szerelőhöz". Viszonylag ritka, hogy valaki a hála, a szeretet, a gyengédség, az elfogadás, a tisztelet, a csodálat érzéseit a saját testével kapcsolatban rendszeresen megélje, ennek megfelelően gondoskodjon róla, és igyekezzen megérteni, komolyan venni jelzéseit, érkezzenek azok akár apróbb kellemetlenségek, testsúlyproblémák, kimerültség vagy súlyosabb betegségek formájában. Tested tükrözi érzelmeidet, gondolataidat, emlékeidet, kapcsolataidat, konfliktusaidat. Feltárul benne egész élettörténeted sőt, gyakran szüleidé, felmenőidé is. Ha meg akarod fejteni, mit üzennek a tüneteid, ha szeretnél meggyógyulni, fontos, hogy képes legyél kommunikálni testeddel, élményed legyen arról, hogyan szólíthatod meg, és miként válaszol neked a maga sajátos "nyelvén". A test ugyanis sohasem hazudik. Közlésmódja tiszta, erőteljes, maximálisan személyes és igen, sokszor fájdalmas, kíméletlen. Ugyanakkor, minden pillanatban készen áll arra, hogy segítsen valami lényegeset megérteni és megváltoztatni. Ebben a könyvben összefoglalom mindazt, amit az elmúlt két évtized során a testtel való gyógyító kommunikációról megtanultam, megtapasztaltam. Szeretnélek megtanítani arra, hogy miként derítheted fel tüneteid mélyebb jelentését, hogyan alakíthatsz ki bensőségesebb, szeretetteljesebb kapcsolatot testeddel, és bemutatom az általam megalkotott SzomatoDráma nevű módszert, melynek segítségével mindez a gyakorlatban megvalósítható.

Carmen Wagner - Hihetetlen ​gyógyulások
Csaknem ​észrevétlenül, de folyamatosan változik az egészségről és betegségről alkotott felfogásunk. A hatvanas évek óta az "egész testre kiterjedő egész testre kiterjedő" vonatkozó témák aránya ugrásszerűen megnőtt a médiában, s még a vidéki régiókban is autogén tréningek, jóga, tai-csi és más formák kínálkoznak a test és lélek egyensúlyának kialakítására, a jó közérzet elérésére. Ezzel áll szemben az egészségügyi rendszer válsága - nem csupán finanszírozhatósága, hanem elembertelenedése miatt is. A frontok azonban némiképp lazulnak. Mind több orvos és beteg keresi sikeresen a kiutat. Időközben egész sor "egyéb orvosi gyakorlat" és a test teljességére orientálódó klinika született, itt az ember nem valamiféle sorszám, és szokatlan gyógyító eljárásokat alkalmaznak. Ez a könyv be fogja mutatni, hogy a gyógyulásba vetett reménynek alapja van akkor is, amikor személyes helyzetünk teljesen kilátástalannak tűnik. A gyógyulásokról személyes interjúk révén szavahihető módon számolunk be. Feltárulnak előttünk a hihetetlen gyógyulások igaz történetei.

Viktor E. Frankl - ...mégis ​mondj igent az életre!
Világszerte ​olvasók egész generációi számára nyújtott megrázó élményt Viktor Frankl pszichiáter klasszikus memoárja, amelyben a náci haláltáborokban zajló mindennapi életről számol be. Frankl négy koncentrációs tábort járt meg 1942-45 között, ezek egyike Auschwitz volt. Meg kellett tapasztalnia szülei, fivére és várandós felesége halálát, és később ezekből a tragikus élményekből, saját és mások végletes gyötrődéséből kiindulva hozta létre terápiás módszerét. A szenvedést nem kerülhetjük el, állítja Frankl professzor, azt azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet. Értelmet találni az életben, bármilyen is az; kitűzni bizonyos célokat, és azok felé haladni - Frankl logoterápiájának ez a törekvés az alapköve. Sok tekintetben a pszichoanalízisre épít ez az elmélet, de annál általánosabb érvényű, és pozitív üzenete révén mindenkit szíven talál. Az ember egyedi, senki mással össze nem téveszthető lény, hangsúlyozza dr. Frankl, éppen ezért mindenkire rá van bízva, hogyan éli meg, hogyan értelmezi saját személyes tapasztalatait. Hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, forduljunk bizakodással a jövő felé, és legyünk elfogadóak - a logoterápia módszere ebben segít. Viktor E. Frankl 1997-ben, kilencvenkét évesen hunyt el. Könyvét azóta több mind harminc nyelvre fordították le, gondolatai olvasók tízmillióihoz jutottak el. Visszaemlékezését az amerikai kongresszusi könyvtár már évtizedekkel ezelőtt beválogatta a tíz legnagyobb hatású könyv közé.

John Green - Csillagainkban ​a hiba
A ​rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni... "A csillagainkban a hiba" - John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Jack Canfield - Mark Victor Hansen - Erőleves ​a léleknek
Amerika ​két kiemelkedően népszerű személyiségfejlesztője e kötetben történeteik legjavát gyűjtötték össze. Azokat, amelyek mindenütt megérintették az emberek szívét. E történetek bölcsességet sugároznak, reményt és erőt adnak, ami vezérlő fényként szolgálhat életünk sötét pillanataiban. A nagy gonddal válogatott írások csodálatos példák sokaságával szolgálnak, melyek megkönnyítik, hogy megtaláljuk a helyes irányt életünk nagy útkereszteződéseiben. A szívet melengető fabulák e kincsestárában mindenki talál magának megfelelőt, hogy egy fontos gondolatot illusztráljon, egy barátjába lelket öntsön, vagy jó pedagógusként tanítványait a jó életre ösztönözze.

Túry Ferenc - Anorexia, ​bulímia
Negatív ​civilizációs betegségeink jellegzetes képviselői a legtöbbször pszichés eredetű evészavarok. Ezek közül is a legismertebb és sajnos a leggyakoribb, különösen a fiatal lányok körében az anorexia és a bulimia. A szerző ez utóbbiaknak szentelte érintett laikusoknak és szakembereknek egyaránt szóló kötetét. Műve első felében az evészavar problematikájáról ír részletesen: összefoglalja történetét, tüneteit, feltételezhető okait, javasolt kezelési módjait, rámutatva a megelőzés fontosságára. Ezután a családterápia módszerét taglalja, amit egy ön- és családsegítő kalauz egészít ki. Ebben praktikus útmutatásokat találunk a probléma felismerésével, orvoslásával kapcsolatban. A színes és fekete-fehér képekkel illusztrált kötet végén a témához ajánlott irodalom listája olvasható.

Gary Chapman - Nyerő ​páros
Az ​élő kapcsolat konfliktusok keletkezésének és megoldásának folyamata. De vajon az egyenlőség és a különbözőség feszültségével megterhelt emberi viszonyokban hogyan lehet kölcsönös megelégedést szolgáló egyetértésre jutni? Miképpen lehet leszállni a "fájdalom mozgólépcsőjéről", amely a konfliktusban álló feleket mindaddig fogva tartja, míg az a céljuk, hogy ugyanakkora fájdalmat okozzanak, mint amekkorát nekik okozott a másik? A nemzetközileg ismert és elismert pszichológusszerző a párkapcsolati problémákra olyan lehetőségekként tekint, melyek alkalmat adnak a társ iránti szeretet, tisztelet és nagyrabecsülés kinyilvánítására. Saját párterápiás eseteinek ismertetésével a közös kötelék megerősítéséhez vezető megoldásokra irányítja a figyelmet. A fejezeteket záró önismereti gyakorlatok segítségével ki-ki könnyen azonosíthatja saját konfliktusmegoldó stratégiáját.

Dr. Csernus Imre - Dobai Benedek - Tárnok Alfonz - Drogma
"A ​Drogma a lángolásról, a szenvedélyről, a hitről és a belső békéről szól. Korábbi változata - amelyet 8 évvel ezelőtt írtam - az életről vallott gondolataim durva megfogalmazása volt, a most, november elején megjelenő átdolgozott, bővített »új« Drogma egy önkritikus, öniróniával teli könyv, egy sokkal érettebb írás, amelyben az is benne van, hogy hogyan lehet mindezeket megszerezni."

Irvin D. Yalom - Szerelemhóhér ​és más pszichoterápiás történetek
Ebben ​a könyvben tíz pszichoterápia története szerepel. Mind a tíz páciens az élet szokványos helyzeteitől szenvedett: egyedüllét, impotencia, migrén, szexuális túlfűtöttség, elhízás, hipertónia, szomorúság, emésztő szerelem, hangulatváltozások, depresszió. Mégis, a terápia folyamán ezen mindennapi problémák alapjainak kutatása a lét legmélyebb lényegét tartalmazó gyökerekhez vezetett. "Akarom! Akarom!" hallatszik végig ezekben a történetekben. Az egyik páciens halott lányát akarta vissza; egy másik erősködött, hogy - halálra ítélve a nyirokráktól - joga van a gátlástalan szexualitásra; a harmadik örökre fiatal akart maradni, nem tudván lemondani harmincöt évvel fiatalabb barátjáról. A szerző - a Stanford Egyetem orvosprofesszora - szerint a pszichoterápia elsődleges anyaga mindig az ilyen létező, az egyén törekvéseinek és az élet kíméletlen tényeinek könyörtelen disszonanciájából eredő fájdalom, legyen annak eredete tudott vagy tudattalan. A hátterükben pedig ott magasodnak a lét nagy problémái: a hiányzó szabadság sorsunk akaratlagos alakítására, a mindannyiunk és szeretteink számára elkerülhetetlen halál, a magányosság, és végül: életünk világos értelmének hiánya. Bármennyire kegyetlennek tűnjenek is ezek a helyzetek, tartalmazzák a remény és a megváltás magvait. Ez a tíz pszichoterápiás történet remélhetőleg bizonyítja, hogy szembe lehet nézni a lét igazságaival, sőt! - hasznosítani lehet hatalmukat az egyéni változás és gyarapodás szolgálatában. És ennek a folyamatnak első meghatározó lépése - akár a terápiában, akár azon kívül -, hogy az érintett felelősséget vállal saját kellemetlen életéért. A többi lépés?...ez talán kiderül Yalom doktor könyvéből.

Irvin D. Yalom - Ginny Elkin - Minden ​nappal közelebb
A ​Minden nappal közelebb nem csupán Irvin D. Yalom első írói próbálkozása, hanem az első olyan könyv is, amely páciens és terapeuta kettős reflexióit tárja a nyilvánosság elé. A páciens, Ginny Elkin, nyugtalan, fiatal és tehetséges író, akit a pszichiátria világa skizoidnak címkéz, akit mint érdekességet egymás közt adnak-vesznek a szakemberek. A terapeuta, dr. Irvin Yalom, sikeres pszichiáter, aki éppen írói hangját és stílusát keresi. Terápiás célból egyeznek meg abban, hogy naplót vezetnek minden egyes ülésről. Egymást követő feljegyzéseik egy letehetetlenül izgalmas, elgondolkodtató és felkavaró levélregénnyé állnak össze. De vajon ki a páciens és ki a terapeuta? Ki a nyugtalanabb és a türelmetlenebb? Ki segít többet a másiknak? Ki mennyit profitál a közös munkából? És vajon meghallják-e egymást? Vagy önmagukat? Jutnak-e végül bármire? Két olyan ember érdekfeszítő története ez a könyv, akik kölcsönösen feltárják egymásnak erényeiket és gyengeségeiket. Őszinték és bölcsek, hazugok és ostobák, életszerűek és valószerűtlenek. Pont, mint mi mindannyian.

Kuritárné Szabó Ildikó - Úgy ​szerettem volna, ha nem bántottak volna
Az ​Úgy szerettem volna, ha nem bántottak volna kényes és fájdalmas témákat feszeget. A családon belüli elhanyagolás, az érzelmi, a fizikai és a szexuális bántalmazás olyan élmények, amelyek alapvetően határozzák meg gyermek- és felnőttkorunkat. Hogyan éli meg a gyermek a bántalmazás különböző formáit, milyen mechanizmusok segítik abban, hogy túlélje a vele történteket? Milyen hosszú távú érzelmi, kapcsolati, kognitív és biológiai hatásai lehetnek a bántalmazásnak? Hogyan lehetséges egy traumából felépülni, akár tanulni belőle? És mennyire vagyunk felkészülve mi, szakemberek arra, hogy kísérjük és támogassuk betegeinket ezen a nehéz úton, ahol azzal kell sokszor szembesülni, hogy az a személy okozott az egész életre kiható fájdalmat és szenvedést, akiben a gyermek megbízott? A kötet nekik akar segíteni, azoknak, akiket bántottak, és azoknak, akik ilyen páciensekkel dolgoznak.

Sebastian Fitzek - A ​Terápia
Nincsenek ​tanúk, nincsenek nyomok, nincs holttest. A híres pszichiáter, Viktor Larenz lánya, Josy rejtélyes körülmények között eltűnik. Hollétére nem derül fény. Négy évvel később: Viktor egy nyaralóba vonul vissza, hogy feldolgozza a történteket, de egy napon ismeretlen nő kopogtat az ajtaján. A nőt kényszerképzetek gyötrik, melyekben újra meg újra megjelenik egy kislány, aki Josy-hoz hasonlóan nyomtalanul eltűnik. Viktor beleegyezik, hogy kezelni fogja a nőt, de a terápia egyre inkább drámai hangvételű kihallgatássá fajul

Jorge Bucay - 20 ​lépés előre
"Ki ​vagyok? Hová megyek? Kivel?" A világhírű argentin pszichológus egyik legnépszerűbb könyve húsz rövid fejezetben húsz tanácsot fogalmaz meg, melyeket követve harmonikusabb, gazdagabb s talán boldogabb lehet az életünk. Egyszerű tanácsok ezek: igyekezzünk megismerni önmagunkat, használjuk ki jobban az időnket, rakjunk rendet magunk körül, tanuljuk meg meghallgatni a másik embert, ne féljünk kockázatot vállalni… – ám a szerző minden tanácshoz, mint megszokhattuk tőle, elgondolkodtató történeteket is elmesél. S ezektől könyve nemcsak élvezetes olvasmány lesz, hanem egy-egy meghökkentő csavarral, nézőpontváltással, egy kis humorral vagy öniróniával olyan új megvilágításba helyezi mindennapos problémáinkat, hogy egyszeriben megoldhatónak tűnik az, amivel annyit küszködtünk hiába. A bevezetőben Bucay elmeséli, hogy amikor az amerikaiak és az oroszok még versengtek egymással az űrkutatásban, az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy mivel írjanak az űrhajósok a világűrben, a súlytalanság állapotában ugyanis nem működik a golyóstoll. Az amerikaiak titokban, nagyszerű tudósok bevonásával, óriási pénzeket áldozva rá, kifejlesztették a világűrben működő golyóstollat. Az oroszok meg egy kicsit vakarták a fejüket, majd gyorsan eldöntötték, hogy jó lesz a ceruza is. E tanmese tanulsága csak látszólag az, hogy mindig van egyszerű megoldás (mert sokszor nincsen) – de hogy valójában mit sugallnak, mire tanítanak Bucay történetei, azon kinek-kinek magának kell elgondolkodnia.

Shirley Trickett - Csak ​semmi pánik!
Szervezetünk ​vészharangot kondít: levegő után kapkodunk, mellkasunk tompán sajog, hideg verejték csorog homlokunkon, szédülünk, forog velünk a világ, ájuldozunk, halálra rémülünk – kitört a pánikroham. Kapkodva étkezünk, nehéz ételeket falunk, felületesen lélegzünk, vércukorszintünk fel-le ugrál, nem bírjuk a gyűrődést, idegeink görcsbe rándulnak – miért is ne törne ki rajtunk a pánikroham? Shirley Trickett, a pánikbetegség ismert szakembere azt tanítja könyvében: ha megfelelő ételeket fogyasztunk, elsajátítjuk a helyes légzést, sokat mozgunk, ha idegeskedés helyett megpróbáljuk megteremteni lelkünk békéjét, akkor megbirkózhatunk pánikrohamainkkal.

Carl Gustav Jung - Emlékek, ​álmok, gondolatok
A ​modern pszichológia egyik igen jelentős, sokat vitatott vezéralakja, Freud tanítványa - ellenlábasa - és művének, részben, folytatója, a svájci Carl Gustav Jung memoárjaiban számos belső - lelki - "emléket", megfejtett-megfejtetlen "álmot", gondolkodásra serkentő "gondolatot", néhány izgalmas esettanulmányt, valamint természeti népek körében szerzett úti élményt hagyott az utókorra. Dr. Buda Béla írja a kötethez csatlakozó, Jung munkásságát a mai lélektan tükrében elemző tanulmányában: "Jung - ez nem kétséges - európai örökségünk része. Hatása a pszichológián, a pszichoterápián túl a művelődéstörténetben, a társadalomfilozófiában, az irodalomelméletben, sőt kiváló szépírók alkotásaiban is lemérhető. Elég, ha a Svájcban letelepedett Kerényi Károly munkásságára utalunk. [...] Visszaemlékezéseinek most megjelenő gyűjteménye plasztikusan mutatja személyiségét. Olyan ember áll az olvasó elé, aki mélyen átélte egyedi sorsát, igyekezett megérteni önnön lényegét és megvalósítani önmagát; a szó legteljesebb értelmében európai volt. Élete - az említett buktatókkal is - példázatos és keresésre sarkalló. Bízunk benne, hogy itt közreadott gondolatai fölkeltik majd az olvasó érdeklődését a szerző többi műve iránt is, s hogy ezek ismeretében maga is tehet néhány lépést előre az objektív önmegismeréshez vezető úton."

Feldmár András - Szégyen ​és szeretet
„Még ​Ábrahámról sem tudom, hogy tulajdonképpen azért fogadott szót, mert szerette Istent és elfogadta, hogy Isten mindent tud vagy félt Istentől.... Érdekes, hogy tulajdonképpen az Ótestamentum és az Újtestamentum között ez egy nagy különbség. Az Ótestamentumban mindent a félelem mozgatott. Az Újtestamentumban jött a szeretet. Az én életemben ez pontosan ugyanígy volt. Körülbelül harmincöt éves koromig minden elhatározásomban a félelem vezérelt. Mindig úgy határoztam, hogy abba az irányba menjek, amelyik kevésbé félelmetes. Először körülbelül harmincöt éves koromban hoztam olyan elhatározásokat, amelyek abba az irányba vezettek, ahova a vágyam vitt. Nem futottam attól, amitől féltem. Tehát az én életemben volt egy Ótestamentum, és aztán egy Újtestamentum.” Feldmár legújabb könyve a szégyen, a bűn, a bűntudat – valamint az ember lehetőségei, boldogulása, végső soron a szeretet kérdéseivel foglalkozik. A tőle jól megszokott könnyed és közvetlen stílusban elmélkedik a „legmeredekebb” kérdésekről is, rengeteg személyes történettel, tapasztalattal, terápiás élménnyel támasztva alá mondandóját.

Dr. Csernus Imre - Bevállalja?
„Ezúttal ​sem ígérek könnyed szórakozást. Nem ígérek felhőtlen, derűs perceket. Mindenkinek felkavaró érzés saját magáról olvasni. A saját gondjairól, problémáiról, bajairól. Ez a könyv márpedig Önökről is szól. Minden emberről! A könyvben szereplő tíz ember mind-mind a saját kis privát poklát hozta el nekem. A gyilkosságért elítélt leányanya, a börtönviselt ápoló, a lelkileg megtört zenész, az alkoholista író, a gyógyszerfüggő édesanya, a homoszexuális riporter, a dührohamokkal küzdő takarító, a heroinista gumiszerelő, a szétcsúszott műfordító, és az akaratgyenge, százharminc kilós grafikus. Mégis, tévedés lenne azt hinni, hogy ez a tíz beszélgetés csak azokról szól, akik ott és akkor velem szemben ültek. Nem, kedves emberek… A gyűjtemény alapvető emberi félelmekről, a restségről, a túlzott ragaszkodásról, a gyávaságról, a türelmetlenségről, a másokra támaszkodásról, a tékozlásról, a felelősségről, az önzésről és sok olyan problémáról szól, amellyel nem csak a gyilkosok, a drogosok és a homoszexuálisok küzdenek. Nem lesz kellemes érzés, amikor egy-egy beszélgetőpartneremben magukra ismernek. Nem lesz felemelő dolog, amikor tudatosul önökben, hogy szintén ezzel, vagy azzal a problémával küszködnek. Ezért mondtam azt, hogy nem ígérek felhőtlen szórakozást. És nem ígérek derűs perceket. Szóval? Bevállalja? Igen vagy nem!?”

Viktor E. Frankl - Orvosi ​lélekgondozás
Korunk ​jellemző "betegsége" a neurózis, amelynek elkülönült betegségként való kezelése sok esetben csak felületi kezelés, "az embert dologiasítják - tárggyá fokozzák le -, vagy éppenséggel manipulálják - puszta eszközzé teszik". Egyenesen orvosi műhiba a depresszív neurózist gyógyszeresen kezelni. A szerző az ember lelki zavarait az emberlét zavaraiból vezeti le "az ember létérzésének leglényegesebb mozzanata: az értelem keresése, aminek sikertelensége neurózishoz vezet". A lelki betegségek kezelése tehát nem csupán orvosi eszközöket igényel, hanem "az orvosoknak szükségképp előnyben kell részesíteniük a filozófiát". "Korunk nagy betegsége a cél nélküliség, az unalom; az értelem és a célkitűzések hiánya. A pszichiáterhez olyan páciensek fordulnak, akik kétségbe vonják életük értelmét, vagy már abban sem hisznek, hogy az életnek egyáltalán értelmet lehet találni. Ezzel összefüggésben én egzisztenciális frusztrációról szoktam beszélni. Önmagában semmi patologikusról nincs szó: ha egyáltalán neurózisról beszélhetünk, akkor egyfajta új neurózis-típussal van dolgunk, amelyet noogén neurózisnak neveztem el" - írja Viktor Frankl. A feszültséget, amely az emberben keletkezik közte és a teljesítésre váró feladat között, nem feltétlenül kell megszüntetni, ellenkezőleg, az embernek bizonyos egészséges feszültség-adagra szüksége van; ha ez nincs, kiüresedik. ; A Freud tanítványként indult szerző megjárta az individuálpszichológia iskoláját, míg saját önálló pszichoterápiáját, a logoterápiát kidolgozta. Pszichológiai munkásságát filozófiai ismeretekkel egészítette ki, maga a logoterápia abból a filozófiai koncepcióból nőtt ki, hogy az ember az egyetlen lény, aki az élet értelmére vonatkozó kérdést felteszi, illetve felteheti, és az e kérdésre adott válasz tulajdonképpen maga az ember, legalábbis ontológiai értelemben. Könyvében a rehumanizált pszichoterápia alapjait fektette le. - Szakembereknek, egyetemi hallgatóknak és a téma iránt érdeklődő olvasóknak ajánlott, nehéz olvasmány.

Vikár György - Az ​emlékezés ösvényein
Lélekbúvárként ​is mindig izgatott a történelem és az egyéni lelki fejlődés összefüggése, a belső függetlenség lehetősége. Fordított előjellel utalva Shakespeare-re: meggyőződésem, hogy az ember nem csak "az idő bohóca": a külvilág eseményei, korának traumái formálják, de törekvése, hogy a maga törvényei szerint építkezzék, végigkíséri őt. Saját belső élményvilágom tükrében megkíséreltem felvázolni egy nemzedék indulásának történetét, azét a nemzedékét, melynek sorsa olyannyira meghatározott, egyszersmind meghatározó is volt az elmúlt évtizedek magyar történelmében. Ellenpontként nyomon követhető a háttérben az emlékezet élete, titokzatos működése, sajátos játéka, amint egyazon élményeket az idő különböző metszeteiben más és más színben mutat meg. Talán "ő" e könyv igazi főszereplője. Vikár György

Christina Grof - Stanislav Grof - Transzlégzés
Ez ​a könyv az első olyan mű, amely a holotróp légzéstechnika elméletét és gyakorlatát összegzi. A pszichoterápia és az önmegismerés ezen új módszere magába foglalja a mélylélektan különféle irányzatainak elemeit, emellett merít a modern tudatkutatásból, a kulturális antropológiából, és a keleti spirituális gyakorlatokból is. A technikát kidolgozó szerzők esetleírásokkal is alátámasztják a holotróp légzés sokrétű terápiás, valamint az önmegismerést, belső fejlődést elősegítő hatását.

Irvin D. Yalom - A ​Schopenhauer-terápia
Julius ​Hertzfeldről, a jó nevű pszichiáterről egy rutinvizsgálaton kiderül, hogy gyors lefolyású bőrrákja van. A férfi rákényszerül, hogy szembenézzen a rideg ténnyel: hamarosan meghal. Ez arra készteti, hogy számvetést készítsen az életéről. Felkeresi egykori, szexfüggő páciensét, Philip Slate-et, akin húsz évvel korábban hiába próbált segíteni. Philip mégis gyógyultnak tekinti magát, felépülését pedig a nagy német filozófus, Arthur Schopenhauer pesszimista tanításainak tulajdonítja. Az érzelmeit kifejezni képtelen, kapcsolatfóbiás férfit Julius meghívja terápiás csoportjába. Csakhogy az idő vészesen fogy. Vajon jut-e még ideje arra, hogy valóban segítsen Philipnek? Sikerül-e megvívniuk egymással a csoport tagjainak szeretetéért és elismeréséért? Talán még nem késő. Gyönyörűen szőtt mese egy pszichoterápiás csoport utolsó évéről, megindító elmélkedés az élet alkonyáról.

Buda Béla - Empátia
Minden ​emberben megvan az a képesség, hogy a másik lelkiállapotába - érzelmeibe, gondolkodásmódjába, beállítódásaiba - beleélje magát. Voltaképpen így érthetjük meg igazán egymást, így tudjuk meg, hogy a másik mit érez, mire vágyik, mi nyugtalanítja. A pszichológusok empátiának - beleélésnek nevezik ezt a képességet, amely az emberi kommunikáció olyan jelzéseinek érzékeny felfogásával és feldolgozásával jön létre, amelyekre a mindennapi emberi érintkezésben alig fordítunk figyelmet. Az empátia pszichológiatörténeti előzményeire, leírására és magyarázatára Buda Béla új, mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban használható koncepciót dolgozott ki. Foglalkozik az empátiás beleélés jelentőségével a szülő és a gyermek életében, a felnőttek társas viszonyaiban, a formális szervezetekben (vezetők és beosztottak viszonyában) és az intim kapcsolatokban. Külön fejezetben ír az empátia jelentőségéről a művészetekben, a pszichoterápiában és a pszichiátriában. Kiadványuk sok pszichológiai ismeretanyaggal, új módszertani lehetőségekkel fokozza a jobb emberismeret képességét. Ajánljuk pszichológusoknak, orvosoknak, pedagógusoknak - általában az emberek befolyásolásával foglalkozó olvasóinknak. A könyv útmutatót ad a témában való további tájékozódáshoz is.

Dr. Lukács Liza - Lenyelt ​vágyak
„A ​kliens a túlsúlyával jelezni akar valamit a környezete felé, így számomra is üzenete van, amit fontos megértenem ahhoz, hogy a közös munkánk sikeres legyen. Fontos, hogy beszéljünk az evésről is, arról a témáról, ami őt régóta és sokat foglalkoztatja. Fontos, hogy valaki most máshogy hallgassa, hogy elmondhassa azokat a gondolatait is, amelyeket a barátnő, a munkatárs vagy a szerelme nem értene meg. Hogy feltárhassa az ételekhez és az evéshez fűződő különleges, ámbár sok szenvedést okozó viszonyát minden szégyenérzet nélkül és megbotránkozástól mentesen.” Mit üzen a túlsúly? A legtöbben azt hiszik, a fogyás csak akaraterő kérdése. Edina is így volt ezzel, amikor 22 év szélmalomharc után felkereste a pszichológust. A kötetből megtudhatjuk, hogyan derült fény a koplalás és a túlevés mögött rejlő lelki okokra, hogyan ismerte fel és tanulta meg Edina kifejezni a valódi vágyait és a testi-lelki igényeit. Mi történik a terápiás rendelő zárt ajtaja mögött? Még ma is sokan hiszik, hogy aki pszichológushoz jár, az őrült vagy gyenge. A terapeuta esetei köteteiben egy-egy pszichoterápia történetét követhetjük nyomon az első találkozástól a lezárásig. Miközben betekintést nyerünk a terápia folyamatába és különböző módszerek működésébe, megérthetjük, hogyan segít a pszichoterápia teljesebb életet élni. A rendkívüli szaktudással és empátiával megírt esetek olyan, mindnyájunkat érintő élethelyzeteket mutatnak be, mint a felnőtté válás, párkapcsolati problémák, életközepi válság, betegséggel való küzdelem vagy a gyász. A szakemberek és laikus olvasók számára egyaránt érdekes kötetekben nemcsak egy-egy személyes sors bontakozik ki előttünk, hanem a terapeuta gondolkodásmódját is megismerhetjük.

Kate Middleton - Jane Smith - Kiút ​az étkezési zavarokból!
Az ​anorexia, a bulimia és más étkezési zavarok korunk népbetegségei. Különböznek ugyan egymástól, de sok bennük a hasonlóság. A beteg arra törekszik, hogy megszerezze az uralmat a teste felett, ám végül az irányítás kicsúszik a kezei közül. A gyakorlatias tanácsadó könyv szerzői, akik a brit Anorexia és Bulimia Központ vezetőjeként rengeteg esettel találkoztak, segítenek kideríteni: -Hogyan függ össze az étkezésünk a problémáinkkal? -Mit tegyünk a változás érdekében? -Hogyan nyerhető vissza az ételhez való egészséges hozzáállás? -Hogyan tanulhatunk meg másképpen élni? A hozzátartozókat is ellátják tanácsokkal, mert "az étkezési zavar egy olyan háború, amelyben nemcsak a szenvedők vesznek részt, hanem a környezetükben élők is hadba szállnak."

Tóth Miklós - Házasságterápia
Lehet, ​hogy a házasságok az égben köttetnek, az viszont biztos, hogy a földön romlanak el. Miért és hogyan, ennek eredt nyomába a gyakorló pszichiáter szerző, aki hivatásánál fogva nagyon sok szerencsés vagy szomorú kimenetelű "házitusa" szereplőjének adott szakértő tanácsot. A szerző saját pszichoterápiás tapasztalatait dolgozza fel, a hazai és a nemzetközi szakirodalom eredményeire támaszkodva. A sikerek és kudarcok mindenki számára követhető tárgyalása az "asztal" mindkét oldalán ülőknek, pszichoterapeutáknak és pácienseknek egyaránt hasznos segítséget nyújt a párkapcsolati zavarok "kezelésében".

Susan Forward - Mérgező ​szülők
Ki ​fogja be a szülő száját, ki fogja le a kezét, ki állítja meg, amikor gyalázza, veri, kínozza, vagy éppen megerőszakolja gyermekét? Kik azok a mérgező szülők? Esetleg Ön is az áldozatuk volt, vagy még ma is az? Netán úgy bánik saját gyerekeivel, ahogy Önnel tették a szülei? Magánéleti kapcsolatai rendre kudarcot vallanak? Fél az intimitástól, vagy éppenséggel annyira ragaszkodik a partneréhez, hogy mindent elnéz neki? Nehezen érvényesíti az érdekeit, és gyakran meghátrál vagy fellázad, ha ellenállásba ütközik? Ezekre és még számos hasonló kérdésre kap választ az olvasó ebben a világos, közérthető könyvben, amely helyenként megdöbbentő példákkal illusztrálja, milyen sérüléseket okoz a gyerek lelkében a destruktív szülői magatartás, és teszi a felnőtt embert - nemritkán egy életre - a szülők rabjává. A könyvből azt is megtudjuk, hogy az ilyen gyermek, hogyan léphet ki a szülők árnyékából és válhat meg káros örökségétől. Az önismeret útját járó ember elengedhetetlen úti- és segítőtársa ez a bátor, nyílt hangvételű, mély együttérzéssel megírt könyv, amely a sorsfordítás, a gazdagabb emberi kapcsolatok és a boldogabb, teljesebb élet lehetőségét kínálja fel az olvasónak.

Oliver Sacks - A ​férfi, aki kalapnak nézte a feleségét
A ​híres angol neurológus, Oliver Sacks meghökkentő orvosi esettörténeteiben a hangsúly nem a betegségek rémséges leírásán van. Amire Sacks kíváncsi, az a testi-szellemi fogyatékosságaival küszködő ember belső világa. Szerinte az orvos feladata az, hogy megtalálja betegének azt a közeget, a létezésnek azt a módját, ahol fogyatékosságai ellenére épnek, embernek érezheti magát. Nekünk, olvasóknak pedig ezek a történetek lehetőséget adnak arra, hogy rácsodálkozzunk az emberi természet hihetetlen gazdagságára, s egyben felülvizsgálhatjuk a fogyatékosságról alkotott elképzeléseinket. Oliver Sacks 1933-ban született Londonban, orvosi diplomáját Oxfordban szerezte.1965 óta New Yorkban él, ahol az Albert Einstein College of Medicine ideggyógyász-professzora. Eddig 22 nyelven kilenc könyve jelent meg. Ébredések (1973) című kötetéből Robert De Niro és Robin Williams főszereplésével nagy sikerű film készült, amelyet Oscar-díjra jelöltek. A The New York Times egyik kritikusa „az orvostudományok koszorús költőjének" nevezte. Sacks 2002-ben megkapta a Rockefeller Egyetem Lewis Thomas-díját, amellyel a természettudós írói életművének költői értékeit ismerték el.

Katarzyna Miller - Monika Pawluczuk - Nőnek ​lenni és nem bedilizni
11 ​nő, 6 nap, 1 szabad szájú terapeuta, és az örökké rejtélyes női lélek ezer oldala egyetlen kötetben! Valódi női könyv, mely példákkal, interaktívan boncolgatja azt a számtalan érzést, örömöt és bánatot, amit mi nők kortól függetlenül átélünk. Sorsfordító pillanatok, zokogás és örömkönnyek kísérik a beszélgetéseket, melyek rávilágítanak arra, hogy gyakran nemcsak a másik nem képviselői pislognak ránk értetlenül: először magunkat kell megértenünk, megismernünk és legfőképpen megszeretnünk. A lengyel bestseller szerzői a női lét gazdagságát valódi csodaként ünneplik. Mottójuk akár ez is lehetne: ,,Nőnek születtél? Ne nyavalyogj! Élvezd!"

Irvin D. Yalom - Terápiás ​hazugságok
A ​szerző eddigi írásaihoz képest végtelenül (ön)ironikus hangvételű regény a pszichiáterek becsaphatóságát mutatja be, vagyis azt, hogy a pszichiáterek valójában egyáltalán nem jó emberismerők. Igen könnyen át lehet verni őket, ami elsősorban jól fejlett nárcizmusuknak köszönhető. A regény mindkét főhőse pszichoterapeuta. A fiatalabb, idealista Ernest új módszerrel kísérletezik: mi történik, ha nyílt és őszinte a pácienssel, a terápiás munkában egyenrangú félként vesz részt, nem tagadja le saját érzéseit. Az idősebb Marshal viszont a végletekig konzervatív, szigorúan a tankönyvekben leírt szabályokhoz tartja magát. Mindketten olyan páciensekkel akadnak össze, akik kezdettől fogva becsapják őket, amit ők persze az utolsó percig nem vesznek észre. Mindkettőjüket a leggyengébb pontjuk viszi bajba: Ernest nem bír ellenállni a kísértésnek, hogy egy nő páciense mérhetetlenül vonzó férfinak találja; Marshal pedig önnön becsvágya és anyagi mohósága áldozata lesz. A tekervényes történet végére persze mindenki jobban lesz kicsit.

Irvin D. Yalom - A ​magyar macska átka
„Hat ​lebilincselő mese életről és halálról egy virtuóz terapeuta tollából.” – Kirkus Irvin D. Yalom az emberi lélek feltárásának mestere, a „kétszemélyes terápia” elkötelezett híve, akinek hitvallása, hogy a terapeutának a pácienssel együtt kell fejlődnie és változnia, fenekestül felfordítja elképzeléseinket a páciens–terapeuta viszonyról. Ezúttal hat, részint saját klinikai tapasztalataiból merített, részint fiktív történetet írt, melyekben aprólékos részletességgel, magabiztos nyelvi kifejezőerővel mutatja be szereplőit, egykori pácienseit, akik nemcsak a terapeuta álmaiba és gondolataiba fészkelik be magukat, de az olvasó számára is emlékezetesek maradnak. Miközben Yalom betekintést enged a terapeuta szívének és elméjének legmélyebb bugyraiba, arra hívja fel a figyelmet, hogy törékeny és egyedi kapcsolataink végtelen lehetőségek tárházai, megváltozni, önmagunkat jobban megismerni és megérteni pedig soha nem késő.

Irvin D. Yalom - Egzisztenciális ​pszichoterápia
Végre ​megérkezett Magyarországra - Freud pszichoanalízise és Adler individuálpszichológiája után - a harmadik bécsi nagy pszichoterápiás irányzat, a Viktor Frankl alapította egzisztencia-analízis modern változata, a Stanford Egyetem pszichiátria professzora, Irvin D. Yalom tolmácsolásában. Rollo May írja a könyvről: "Azt hiszem, ez a kitűnő könyv nemcsak a pszichoterápiát gyakorlók és a tanulmányozók, hanem minden klinikus számára alapművé válik. Sőt, hiba lenne csak szakmabelieknek ajánlani - mindenki, akit érdekel az, hogyan "működik" az ember, hasznos segítőt talál magának ebben a könyvben. Annyira olvasmányos, hogy alig tudtam letenni..." Az amerikai pszichoterápia másik nagy alakja, Jerome D. Frank a következőképpen méltatta: "Ez a rendkívül figyelemre méltó összefoglalás a pszichoterápiát az emberi létezés legfontosabb alapkérdéseinek vetületében tárja fel. Yalom professzor hatalmas klinikai tapasztalata, melyet érzékeny, széles látókörű gondolkodással értékel és integrál, kiváló teljesítményt eredményezett. Stílusa elegáns, világos és szellemes... A kötet nélkülözhetetlen valamennyi, napi gyakorlatot folytató segítő foglalkozásúnak... és különösen gazdagító olvasmány mindenkinek, akit érdekelnek az emberi élet szélesebb vonatkozásai."

Stefanie Stahl - A ​benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia
Mindannyian ​arra vágyunk, hogy elfogadjanak és szeressenek. Ideális esetben gyermekkorunk folyamán fejlesztjük ki azt a szükséges ön- és ősbizalmat, amely felnőtt életünkben végigkísér. Ám az átélt sérelmek mélyen belénk vésődnek, és tudat alatt meghatározzák összes kapcsolatunkat. A bennünk rejlő gyermeknek újra otthonra kell lelnie, vallja Stefanie Stahl pszichoterapeuta. Mert akinek nincs belső otthona, az a külvilágban sem találhat otthonra. Átfogó, gyakorlati programja segít abban, hogy levethessük azokat a régi, beidegződött mintákat, amelyek újra meg újra zsákutcába visznek. Lépésről lépésre jutunk el új és hasznos beállítódásokhoz, magatartásmódokhoz, amelyeket ha elsajátítunk, a kapcsolataink javulhatnak és kiegyensúlyozott, boldog felnőttek lehetünk.

Kollekciók